Bejegyzés

A munka szenvedélye

Néhány tanulságot szeretnék kiemelni a videóból – de kérlek előtte mindenképpen nézd meg az előadást! Kb. 20 perc.

(1.)

Tekintsünk a “kereszténységünkre”, a missziói küldetésünkre és a gyülekezetben végzett szolgálatainkra most úgy, mint “munkára”. Már csak azért is érdemes így tennünk, mert a héber ószövetségnek van olyan szava, amely egyszerre jelenti a munkavégzést, a szolgálatot és az Isten imádatát!

Miért van az, hogy sok keresztény az idő múlásával egyre kevésbé élvezi a “munkáját”?

Amikor Dan a hegymászásról beszél, akkor azt mondja: emberek az életüket kockáztatják, a végletekig kihatják saját magukat, szenvednek és nagyon komoly áldozatokat hoznak csak azért, hogy feljuthassanak a csúcsra – és amikor elérték, akkor mit mondanak? Hogy soha többet ilyen kínszenvedést?! Dehogy! Kipihenik magukat, és amikor elég erősek, mennek az újabb csúcs felé.

Mi hajtja az ilyen embereket, hogy ekkora erőfeszítéseket tesznek, ekkora áldozatokat hoznak?

A válasz: valódi kihívásokkal megküzdeni nagyon motiváló! Szükségünk van a meghódítható csúcsokra, mert különben nincs, ami szenvedélyt ébresszen bennünk!

Az első kérdés, amin érdemes elgondolkodnunk: mennyi valódi erőfeszítést és valós áldozatokat is követelő kihívás van a saját keresztény életünkben? Nem lehet, hogy csak azért nem élvezzük és értékeljük a missziómunkát, a gyülekezeti életet, mert hiányzik belőle az adrenalin? Mert nincs benne semmi kihívás, veszély, krízis? Vajon nem túl unalmas, kiszámítható és monoton a gyülekezeti élet a mai ember számára?

(2.)

A misszió számunkra jelentőségteljes vagy sziszifuszi munka?

Mi a különbség?

Az elsőnek van kézzelfogható haszna, gyümölcse, látszata – van “végtermék”. Van előrehaladás és növekedés. A sziszifuszi munkának nincs se látszata, se valós végeredménye.

Mi a hívő élet gyümölcse? A bizonyságtétel és a misszió gyümölcse?
Egy másik hívő élet.

Ahogy az újszövetségben olyan sokszor olvashatjuk: “napról napra növekedtek üdvözülőkkel…” Ebben benne lenni hihetetlenül motiváló! Részese lenni valami változásnak, előrejutásnak – felemelő és inspiráló.

A kérdés: a hívő életemben, a gyülekezetemben milyen előrehaladásnak, progressziónak vagyok aktív részese?

Ha vezető vagy, akkor a kérdésem az: tudsz-e a gyülekezeted tagjainak olyan kihívásokat, feladatokat, szolgálatokat adni, ami által hozzájárulhatnak a közös fejlődéshez, és átélhetik, hogy hasznosak, értékesek, és nem mellőzhetők vagy feleslegesek?

(3.)

Dan kísérletében aki szeretett legózni, a teszt folyamán több legórobotot épített, mint aki nem szeretett legózni. Ez a jelentőségteljes helyzetben teljesen világosan mérhető volt. Amikor azonban a sziszifuszi munkát modellezték, akkor azoknak is elment a kedve a több robot építésétől, akik egyébként szerettek legózni.

Vagyis az, hogy a kísérletben a szemük láttára szétszedték azt, amit építettek, még azoknak is elvette a kedvét a munka folytatásától, akik egyébként rajonganak a legózásért.

Nem ilyesmi történik akkor, amikor valaki lelkesen imádkozik, lelkesen mondja a bizonyságtételeit – és azzal szembesül, hogy a többiek körülötte a gyülekezetben, az “érett” hívők, semmi ilyesmit nem csinálnak. A közöny, vagy rosszabb esetben az a törvényeskedés, ami miatt az egyik testvér missziós szolgálatának gyümölcsét lerombolja egy másik testvér ítélkezése, ugyanolyan demotiváló és kontraproduktív, mint a sziszifuszi munka.

Tehát vigyázzunk: nehogy az ölje ki a lelkesedést és szolgálókészséget egy hittestvérünkből, hogy mi vagy közömbösen, vagy kritikusan, esetleg egyenesen ellenségesen viselkedünk akár vele, akár előtte másokkal!

(4.)

Egyfajta összegzésképp: aki feleslegesnek érzi magát, aki nem tudja és nem éli át, hogy mennyire fontos és jelentőségteljes része a nagy egésznek, amiben épp részt vesz, legyen szó munkáról vagy gyülekezeti életről – az boldogtalan lesz. És azért lesz boldogtalan, mert nem dolgozhat! Mert nincs rá szükség. AZ előadás nagy tanulsága éppen ellentétes azzal, ahogy a legtöbb ember a munkára gondol: voltaképpen egyáltalán nem kibújni akarunk a munka alól, hanem belebújni valami olyan munkába, ami értéket teremt, és ami ezáltal értékessé tehet bennünket is.

Legyenek a gyülekezeteink ilyen helyek!