Karácsonyi ajándékok

Szeretnék minden olvasónknak, tonhalasoknak, chupisoknak, tréningeseknek, mindenkinek, aki ismer bennünket, aki követi szolgálatunkat – békés, áldott karácsonyt kívánni!

Írok egy hosszabb éves mérleget, a megvalósult projektjeinkkel, a terveinkkel – valószínűleg pár nap múlva feltöltöm azt is, mert fontos levél lesz!

Most csak egyszerűen köszönök mindent!

És szeretnék két ajándékot adni, az elsőt mindenkinek, aki elfogadja, elveszi, letölti – a másodikat viszont most csak két embernek.

Az első ajándékom nyolc karácsonyi prédikáció, amit valamikor, valahol elmondtam egy-egy gyülekezetben. Ha valaki még készül, mert szolgálnia kell, vagy csak áhítatot tartana, és keres hozzá pár gondolatot, töltse le, olvassa, adja-küldje tovább, nyugodtan mondja el akár igehirdetésként is – nincs rajta „kopirájt :-)” – bőven elég, ha áldás lesz rajta! :-)

– A karácsony célja
– A pásztorok tanítása
– A szabadító Krisztus
– Az imádók, a rettegők és a közömbösek
– Csodálatosak az Úrnak útjai
– Karácsony éjszakája
– Karácsonyi kérdések
– Kisdedként is Isten

(Nyugodtan terjessztétek, küldjétek el „ajándékként barátaitoknak is, akár nem hívőknek is – akár a linket, akár a prédikációkat! Már ha hasznos, értékes és áldásos volt számotokra!)

A másik ajándékom most mindössze két embernek szól: Konónak és Infaustusnak.
Ők voltak a legaktívabbak a blogon, rengeteg hozzászólást írtak – és ezt szeretném valahogy meghálálni. Mindkettőjüknek beállítottam a Tonhal Portál Prémium előfizetését – nem nagy ajándék, de ezt tudom adni – és szívesen adom. És csak azért így, nyilvánosan, hátha másnak is megjön a kedve sokat kommentelni!

Egyszóval: Kono, Infaustus: köszönöm!

És természetesen mindenkinek, aki az elmúlt fél évben részesévé vált közösségünknek. (Az ünnepek alatt pihenésként feltöltöm végre a teljes cikkarchívumot is…)

Read more

Felekezetesdi

A felekezetiség egyfajta identitást jelent illetve hordoz. A felekezeti identitásnak alapvetően két pillére van: a(egyház)történelmi múlt és a kegyességi tradíciók, valamint a meglévő intézményrendszer és szervezeti struktúra. Mindkettő egyszerre segít és akadályoz, levesz rólunk terheket, másutt viszont éppen ránk rak. Segít, mert gyökereket és kereteket ad, valamint képviseletet, közösséget, infrastruktúrális és szervezeti hátteret – ugyanakkor pont ugyanezek merevvé is tesznek. Olyasmi ez, mintha összehasonlítanánk egy kis motorcsónakot és egy lomha tankerhajót. A tankerrel messzebb lehet jutni, nagyobb a hordozóképessége, a vízkiszorítása, több ember fér el rajta – de lassan reagál, lassan halad, lomha, és sokkal több a baj vele. A motorcsónak gyors, mozgékony, de nem hosszú távra tervezték, és nincs túl nagy szállítókapacitása sem.

A felekezetekkel kapcsolatban két jelenség erősödik az egyházban.
Az egyik, hogy kezdik elveszíteni a jelentőségüket mind befelé, a gyülekezeteik felé, mind kifelé, a nem keresztények felé. Ez viszonylag új jelenség, a posztkeresztény kor hozta magával, illetve nálunk a rendszerváltozás utáni „felekezet-csinálási” őrület, amikor mindenki saját egyházat hozhatott létre. Lett is vagy háromszáz, néhány év alatt.

celcsoport3

A „befelé” irányuló felekezeti krízis azt jelenti, hogy a kegyességi és regionális kapcsolatok erősödnek, a felekezetiek pedig a hivatalos és szervezeti kategóriába tolódnak át. Amúgy is túl sok a belviszály majd minden protestáns felekezetben, amikbe a gyülekezetek sok helyen már belefásultak, és az életkapcsolataik elsősorban azokkal erősödnek, akikkel egy életközösségben élnek (regionálisan), illetve akikkel hasonló módon élik meg a kereszténységüket (kegyességileg) – és ez egyáltalán nem biztos, hogy a felekezeten belül lesz. Egyre inkább nő a jelentősége a pásztorköröknek, a különböző kegyességi, megújulási mozgalmaknak, az egyes gyülekezetek által szervezett közös evangélizációknak, dicsőítő alkalmaknak, programoknak – és ezek egyre kevésbé a felekezeten belülre szólnak már.

Kifelé, a nem hívők felé a felekezetiség eleve kellemetlen téma. A nem hívők szemében az egyik állandó „botránykő” éppen a felekezetek egymással szembeni ellenségeskedése, ami a szemükben eleve hitelteleníti őket. A másik, hogy nem felekezetre, hanem egyrészt Istenre, Krisztusra van szükségük az embereknek, másrészt egy konkrét helyi közösségre, ahová bekacsolódhatnak. Nem történelmi múltra, tradíciókra vagy szervezeti hierarchiára, egyházi „funkcionáriusokkal”. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Ezért tűnik úgy, hogy jelenleg motorcsónakkal könnyebb missziózni, mint tankerrel…

A másik nagy problémahalmaz a felekezetesdivel jelenleg még mindig az, hogy sokkal inkább egymással háborúznak, minthogy egymással vállvetve küzdenének azért, hogy a világ jobb legyen, és minél többen megtérjenek. Erre céloztam az előbb is, hogy ezt (sajnos) látja ám mindenki, a „világ” sem vak! Felekezetek és kegyességek, teológiák háborúznak egymással, és mi már régen nem a nem test és vér elleni, hanem csak a testvér elleni csatákban harcolunk és vérzünk el. Valószínűleg sokkal többen esnek ki a gyülekezetekből a saját testvéreik, merev tradícióik, vezetőik és a gyülekezetei problémáik miatt, mint „világi” és „bűnös” kísértések miatt!

Amit mindenképpen még meg akartam jegyezni: világviszonylatban elkezdődött egy olyan jelenség, hogy a felekezetek nekikezdtek újraértékelni és újradefiniálni magukat. Nem másik identitást keresnek, hanem inkább a helyüket a világban. Mert elkezdik belátni, hogy a mai korban nem maradhatunk merevek, lassúak, nem reagálhatunk a változásokra lomhán és késve, és le kell vetnünk minden olyan terhet, amit csak kötelességtudatból, megszokásból vagy valamiféle felekezeti elvárásból hordoztunk eddig – de GÁTOLTAK a misszióban, a közösség építésében, a kortársaink elérésében. Én hiszek abban, hogy van létjogosultsága a „felekezeteknek”, mert a tradíciók és a szervezeti háttér szükséges és jó – ha jól működik. Ha nem, akkor pedig nem kidobni kell, hanem megjavítani.

A testvér elleni háborúskodásból pedig meg kell térnünk. Nincs mese, ez bűn, és amíg nem hagyjuk abba, addig nem lesz ébredés – bármit is értsünk ez alatt!

Read more

Rick Warren a céltudatos életről – magyar felirattal!

AJÁNLOM nem keresztényeknek is (továbbküldeni), mert jó beszéd! :-)

A feliratok közül válaszd a magyart! (View subtitles)
Nem tudom, ki készítette, de köszönet érte!
Én már láttam régebben, de a magyar feliratos verziót a gyülekezetvezetés blogon találtam, onnan vettem át. Ezért is köszönet, Jóföldi Endrének.

A blogot pedig ajánlom olvasásra, követésre!
http://gyulekezetvezetes.blog.hu

Read more

A tanítványság újragondolása

discipleship

Megint statisztika… nem a számokban van az igazság, de a számok azért visszajeleznek valamit az igazságból. Brad Waggoner The Shape of Faith to Come című könyvéből pár (amerikai) adat (mit csináljak, ha nincsenek magyar adatok – bár nem hiszem, hogy túl nagyok lennének az eltérések ezekben a kérdésekben):

1.) A rendszeres gyülekezetlátogató (!) protestáns hívőknek mindössze 16%-a olvassa minden nap a Bibliát. A „kemény maghoz” hozzájön még 20%, akik „hetente pár alkalommal” veszik elő a Szentírást.

2.) 23%-uk tartja általános érvényűen igaznak az életére nézve ezt az állítást: „Ha szembesülök azzal, hogy valamely döntésem, tettem vagy személyiségjegyem ellentétes Isten Igéjével, és bűnös Isten szemében, akkor mindent kész vagyok megtenni, hogy megváltoztassam azt, vagy magam megváltozzak.”

3.) Az evangéliumi hívőknek mindössze 29%-a osztotta meg a hitét és a bizonyságtételét legalább egyetlen emberrel! Tehát hat hónap alatt egy bizonyságtétel: kevesebb, mint harmada a hívőknek!
Az ilyen számokon elgondolkodva már nincs is miért csodálkozni azon, hogy nincsenek ébredések – sőt, sokkal inkább csak a széthullás, a háttérbe szorulás vagy a közöny növekszik. Nem is kell ehhez a Sátán, az Antikrisztus, az utolsó időkkel is ráérünk még, bőven elég a saját magunk kihűlt, szenvedély nélküli rutin-kereszténysége.

Az ilyen egyház már veszélytelen. Lehet múzeum, kirakat, idősek klubja vagy épp zárt szubkultúra – de már nem az,a minek lennie kellene.

És még egy elgondolkodtató dolog ebből a könyvből: a hívők 55%-a vallotta azt, hogy lelkileg növekedett az elmúlt egy esztendő alatt a hitében és a szolgálataiban. Ez már önmagában is sokat mondó, de a csattanó mégsem ez. „Statisztikailag mérhető módon” (és tudom, ezt most lehet vitatni) mindössze 3,5% (!) a valóságosan látható, igazolt és valóságos növekedés. Vagyis ez azt jelenti, hogy 100 gyülekezeti tagból 55 azt mondja magáról, hogy lelkileg jól van, sőt, növekedett is – valójában mindössze 3-4 emberen látszik, hogy most előbbre járnak a hitükben és a szolgálatukban, mint egy évvel korábban. A maradék 51 „beképzeli magának” a növekedés – vagyis azt hiszi, hogy amit átél, az a lelki-szellemi növekedés.

Még egyszer mondom, nem a számokban hiszek. De az arányok elgondolkodtatóak – mert némi igazságtartalom csak van bennük. Önvizsgálatra késztetnek. És annak az átgondolására, hogy mit is jelent tanítványnak lenni és tanítványként élni. Mert szörnyű lenne, ha az utunk végén kellene rájönnünk, hogy egész végig csak a garázsban berregtünk, rángattuk a kormányt – de voltaképpen ki se álltunk az utcára – az egészet csak „beképzeltük” – vagy eljátszottuk. És lehet, hogy nagyon beleéltük magunkat közben, de ez mégiscsak berregés volt – nem haladás.

Read more

Adventi üzenet

Lukács 7:18-23

Nem olyan régen Keresztelő János még lelkesen, ellenállhatatlan erővel mozgósított mindenkit a Jordán partján, és úgy söpört végig Izráelen, mint valamiféle spirituális hurrikán. „Készítsétek az Úrnak útját!” Hatalmas erővel hirdette, hogy elközelgetett az Isten országa, később pedig mérhetetlen alázattal vallotta meg, hogy Krisztusnak növekednie kell, neki pedig még inkább alábbszállni. Túláradó örömmel mutatott Jézus alakjára, amikor meglátta: „Íme, az Isten ama Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” – És most? Követeket küld Jézushoz: „Vajon tényleg te vagy az, akit vártunk?”

advent

Mi van ezzel a Jánossal? Talán depressziós, tele van csalódással, elveszett az öröme és a bizodalma, és csalódottan kesereg egy dohos börtönpincében Heródes várában. Már semmiben sem biztos, főképpen nem abban, hogy „jó lóra tett” – hogy Jézus tényleg az, akinek hitte…

De mi történhetett ezzel a Jánossal, hogy így megváltozott? Mi rendítette meg ennyire?

Két oka volt ennek – vagyis ugyanannak a dolognak két oldala van:

Az egyik, hogy Heródes király, a keleti zsarnok el akarta tenni láb alól, mert János túl élesen bírálta a királyi család bűneit. Börtönbe záratta, és János ott sínylődik. És ebben a sötétségben erőt vesz rajta a kétkedés és a csüggedés. Mert amikor jönnek a fájdalmak, a csapások, az érthetetlennek tűnő dolgok, akkor még a hívő ember is összeroppanhat. Az vesse rá az első követ, akivel ez sosem fordul(hat) elő! Mindenki erős, vagy legalábbis annak mutatja magát, míg úgy érzi, van lehetősége az életét irányítani és élni. De amikor elveszik ezt a jogot, amikor összeomlanak a biztosnak hitt körülmények, jön a betegség, a munkanélküliség, a válás, a csalódás, a kísértés és az elbukás – akkor már az sem biztos, hogy Isten egyáltalán létezik. Mintha egy filmben hallottam volna, hogy akkor a legnehezebb elhinni, hogy Isten szeret és segít nekünk, amikor fáj a fogunk…

A másik ok pedig ebből fakad: úgy tűnik, János valamit alaposan félreértett Jézus küldetésével kapcsolatban. És félek, hogy ez néha velünk is előfordul. Mert János azt gondolta, hogy Isten azért küldte el a Messiást, hogy alaposan lássa el például Heródes baját. Olyan tisztító vihart várt, ami elsöpri a gonoszokat, ami ledönti a zsarnokságot, egyetlen pillanat alatt győzelemre viszi és megjutalmazza a jókat. Ehelyett mi van?! János ott csücsül egy dohos börtön sötét fenekén, míg ki nem végzik. Állítólag eljött a Messiás, akit oly nagyon várt ő is, meg a nép is, és erre elnézi, hogy ő, egy ilyen fontos szolgája Istennek, rabságban sínylődjön egy gonosz és élvhajhász zsarnok börtönében. Heródes nyugodtan trónol tovább bűneinek magaslatán, ő pedig szenved tovább a föld alatt. Hát hol van ilyenkor Jézus?! Valóban Ő az Eljövendő? Ha tudna segíteni ez az állítólagos Messiás, miért nem teszi?! Ha nem jön azonnal, nem foglalkozik velem, nem oldja meg a problémámat, akkor lehet, hogy nem is ő a megváltó… El kell menni, megkérdezni, hogy biztos? Tuti?!

A mi csalódásunk is sokszor abból fakad, hogy Isten nem mindig azt teszi, amit mi elvárunk tőle. Hogy Isten nem felel meg az emberi elképzeléseknek. (És hogy milyen jól teszi ezt, arra rendszerint csak utólag, később jövünk rá.)

Jézus János kérdésére csak ennyit üzen vissza: „Mondjátok meg Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a szegényeknek evangélium hirdettetik …”
Mintha ezt mondaná: ha nem is úgy, ahogy te képzeled, ahogyan elképzelted, de azért szüntelenül munkálkodok! Ha végre túllátnál a pillanatnyi nyavalygásodon, egy kicsit nem a saját problémáiddal foglalkoznál és nem nyafognál, akkor esetleg észrevennéd, hányan gyógyultak meg, tértek meg, változtak meg… Isten nem kívánságteljesítő automata – ne ezt várd, vagyis ne is ezt várd el tőle – de azért teszi a dolgát! Tedd Te is! Mert az igazi börtönt nem néhány rács jelenti az ablakodon, hanem a rácsok a szívekben. Úgyhogy ne haragudj János, de most nem fogom megostromolni Heródes várát, hogy kiszabadítsalak, inkább teszem a dolgom…

Keresztelő Jánossal együtt még sokakat kínzott és ölt meg az igazságtalanság, a zsarnokság, az önzés, a kegyetlenség, a meg nem értés. És „hiába” az imádkozás, a nagy hit – ne áltassuk magunkat azzal, hogy csak azért, mert hívők vagyunk, Isten mindig mindent úgy tesz, ahogy mi kérjük vagy várjuk. Sajnálom azokat, akiket ebben a hitben szocializál a gyülekezetük – mert ez egyszerűen nem igaz! János is meghalt. Mert Jézus hagyta meghalni – persze nem gondolom, hogy bármilyen szempontból az lett volna a dolga, hogy valamiféle őskeresztény kommandós akcióval kiszabadítsa a barátját. Egyszerűen nem az volt a dolga. De ez nem azt jelenti, hogy Isten nem törődött volna Jánossal.

Szóval az advent a várokozás időszaka. De ne hamis illúziókat várjunk, egy magunk elképzelte Jézus eljövetelét – mert lehet, hogy csalódni fogunk, mint János a börtönben. Isten teszi a dolgát. De nem helyettünk teszi a mi dolgunkat! Azt hiszem, csak ennyit kellene becsületesen, alázattal elfogadnunk – akkor sokkal kevesebb kétség tudna gyökeret verni a gondolataink között.

(Ha hasznosnak és biblikusnak ítéled ezt a gondolatot, oszd meg a gyülekezetedben!)

Read more