Nyitok egy cikk-sorozatot a hőseimről. Vagyis Isten hőseiről – akiket én magam is nagyon tisztelek és példaképeimnek tartok. Különösen a gondolataikat ajánlom elolvasásra, továbbgondolásra!

Martin Luther King vallásos családban született, 1929. január 15-én, Atlantában. Apja és anyai nagyapja is baptista lelkész volt, ő tehetséges szegény tanulók számára létesített ösztöndíjjal tanulhatott. Kezdetben az orvosi és a jogi pálya vonzotta, de végül apja nyomására és példájára a lelkészi pályát választotta. Teológiai tanulmányai során ismerkedett meg Mahátma Gandhi erőszakellenes eszméivel és a modern protestáns teológiai irányzatokkal. Meggyőződése lett, hogy Isten aktív és személyes létező, és hogy az ember megváltásának legfontosabb feltétele az Isten útmutatásába vetett hit. 1953-ban vette feleségül Coretta Scottot, házasságukból négy gyermek született. Lelkészi szolgálatát 1954-ben kezdte meg az Alabama államban fekvő Montgomery városában.

Az amerikai Dél akkoriban a szigorú faji elkülönítés helyszíne volt. Bár a rabszolgákat formálisan majdnem száz éve, a polgárháború idején felszabadították, a gyakorlatban a feketék másodrendű állampolgároknak minősültek, akiket minden nyilvános helyen távol tartottak a fehérektől.

A King életét és a modern Amerika képét egyaránt megváltoztató incidens 1955. december 1-jén történt, amikor Montgomeryben egy Rosa Parks nevű néger varrónő egy autóbuszon nem volt hajlandó átadni helyét egy fehér utasnak. A nőt a város szegregációs törvényének megsértése miatt letartóztatták. Vele rokonszenvező fekete aktivisták bojkottot szerveztek a helyi tömegközlekedés ellen, a mozgalom vezetőjévé a fiatal, tanult Kinget választották meg.

A bojkott váratlanul sikeresnek bizonyult: a feketék inkább gyalogoltak, mintsem buszra szálljanak. Kinget megpróbálták megfélemlíteni, előbb gyorshajtás miatt vették őrizetbe, majd a helyi Ku Klux Klan dobott dinamitot házára, végül illegálisnak minősítették a bojkottot és elítélték. King fellebbezett, és a szövetségi bíróság kimondta: az alabamai buszokon alkalmazott elkülönítés alkotmányellenes és eltörölte azt.

Az akció sikere után King életre hívta az országos polgárjogi mozgalmat, megszervezte a Déli Keresztény Vezetők Konferenciáját. A száznál is több egyházi és polgári szervezetet tömörítő szövetség elnökeként erőszakmentesen, az alkotmányra hivatkozva harcolt a megkülönböztetés felszámolásáért. Hazaköltözött Atlantába, ahol egy áruházi demonstráció során ismét letartóztatták, és bár a vádat ejtették, korábbi gyorshajtási ügyére hivatkozva börtönbüntetésre ítélték. Az eset hatalmas feltűnést keltett, a tiszteletest végül John F. Kennedy demokrata párti elnökjelölt közbenjárására engedték szabadon. (Kennedy nyolc nappal később, főként a feketék szavazataival megnyerte az elnökválasztást.)

King 1960 és 1965 között érte el legnagyobb sikereit: békés taktikáját, az ülősztrájkok, tiltakozó tüntetések szervezését nem csak a fekete közösség többsége, de a liberális fehérek is támogatták. A polgárjogi mozgalom tetőpontját az 1963. augusztus 28-i washingtoni tüntetés jelentette, amikor több mint 200 ezren (nem csak feketék) hallgatták King leghíresebb, Van egy álmom kezdetű beszédét. (A beszéd ma már tananyag az amerikai iskolákban.)

1964-ben megszületett a polgárjogi törvény, amely felhatalmazta a szövetségi kormányt, hogy hatályon kívül helyezhesse a faji megkülönböztetés minden formáját. King abban az évben 350 beszédet mondott, az egyiket Oslóban, amikor átvette a neki ítélt Nobel-békedíjat.

Voltak azonban ellenfelei a „sötét” oldalon is: a feketék közül sokan nem értettek egyet békés módszereivel, később nyíltan szembefordultak vele és „Tamás bátyának” nevezték. A Ku Klux Klan sem volt tétlen: 1961-ben megrohamozták azt a templomot, ahol prédikálni próbált, egyedül Mississippi államban negyven polgárjogi aktivistát lincseltek meg. 1965-ben King egy nagyszabású tiltakozó felvonulást vezetve inkább visszafordult, amikor rendőrségi úttorlasszal került szembe.

Ezért sok radikális, főleg fiatal fekete megalkuvónak minősítette, azzal vádolta, hogy lepaktált az állami hatóságokkal és szakított vele. Békés fellépése egyre kevesebb eredményt hozott, s amikor a vietnami háború ellen is felemelte szavát, jónéhány újabb támogatóját veszítette el.

1968. április elején egy helyi sztrájk támogatására Memphisbe utazott. Április 4-én este a szállásául szolgáló motel erkélyén egy zsoltárról beszélgetett, amikor egy orgyilkos golyója végzett vele. A tettest, a fehér bőrű James Earl Rayt hetekkel később Londonban tartóztatták le, s miután beismerte bűnösségét, kilencvenkilenc év börtönre ítélték.

Martin Luther King meggyilkolása a vietnami háború mellett a másik nagy megrázkódtatást jelentette az amerikai társadalom számára. A béke hívének halála után soha nem látott méretű faji zavargások robbantak ki, amelyekben 46 ember vesztette életét. A feketék egyenjogúságáért oly sokat tevő, az erőszakot elvető tiszteletes ma már az amerikai örökség része, egy 2001-es közvélemény-kutatás szerint Jézus Krisztus után a második legnagyobb hős az amerikaiak szemében, megelőzve John F. Kennedyt és Teréz anyát. Születésnapja (pontosabban január harmadik hétfője) hivatalos szövetségi ünnep, állami szinten is megemlékeznek róla.

IDÉZETEK

Állítom nektek, ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni, akkor élnie sem érdemes.

Az igazi béke nem csupán a feszültség hiánya, hanem az igazság jelenléte.

Az emberek gyakran gyűlölik egymást, mert félnek egymástól; félnek egymástól, mert nem ismerik egymást; nem ismerik egymást, mert nem tudnak kommunikálni; nem tudnak kommunikálni, mert elválasztva élnek.

A lázadás a meg nem hallgatottak nyelve.

Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját.

Az idő mindig alkalmas jó tettek megtételére.

Hittel tedd meg az első lépést. Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.

A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai. Egymás kiegészítői.

Istenünk nagysága abban rejlik, hogy egyszerre keményfejű, és lágyszivű.

A világon semmi nincs oly veszélyes, mint a nyílt tudatlanság, és a lelkiismeretes ostobaság.

A gyűlölet olyan, mint a lappangó rákos megbetegedés, szétmarja a személyiséget, és eleszi az élethez szükséges egységet. A gyűlölet elpusztítja az ember érzékét az értékek iránt, és az ítélőképességét. Arra készteti, hogy a gyönyörűt visszataszítónak lássa, a visszataszítót pedig gyönyörűnek, arra készteti, hogy összetévessze az igazat a hamissal, és a hamisat az igazzal.

Az ember végső mércéje nem az, hogy hol áll kényelem és komfort közepette, hanem az, hogy hol áll kihívás, és küzdés közepette.

Újra és újra fel kell emelkednünk abba a szellemi magasságba, ahol a fizikai erő a szellemi erővel találkozik.

Meggyőződésem, hogy ha a világ forradalom jó oldalára akarunk állni, akkor előbb nekünk kell átesni az értékek radikális forradalmán. Sürgősen át kell állnunk egy „tárgy központú” társadalomról egy „ember központú” társadalomra. Amikor a gépeket, a profitot és a tulajdon jogot többre értékelik az embereknél, akkor képtelenség legyőzni a fajgyűlölet, a haszonelvűség és a fegyverkezés ördögi hármasát.

Amikor a szeretetről beszélek, nem valamiféle gyenge és érzelgős válaszról beszélek. Nem arról az erőről beszélek, ami csak egy érzelmi badarság. Arról az erőről beszélek, ami a világ összes nagy vallása szerint az élet legfőbb egyesítő elve. A szeretet a kulcs, ami a végső valósághoz vezető ajtót kitárja.

Nincs semmi rossz a hatalomban, ha a hatalmat helyesen használják. Láthatjátok mi történik, ha néhány filozófusunk eltér az alapoktól. És az egyik legfőbb gond a történelemmel az, hogy a szeretet és a hatalom fogalmát általában szembe helyezték egymással, így a szeretetet a hatalomról lemondásként értelmezték, a hatalmat pedig a szeretet elutasításaként. Ez a félremagyarázás eredményezte, hogy Nietzsche – aki a „hatalomra törő akarat” filozófusa volt – elvesse a szeretet keresztényi felfogását. Ugyanez a félreértelmezés eredményezte, hogy a keresztény teológusok elvessék a nietzschei „hatalomra törő akarat” filozófiáját, a keresztényi szeretet nevében. Most helyre kell hoznunk ezt a dolgot. Ami szükséges, az az a felismerés, hogy a hatalom szeretet nélkül gátlástalan, és kártékony, a szeretet pedig hatalom nélkül érzelgős, és vérszegény. A hatalom a legjobb esetben szeretet, ami követeli az igazságot, és az igazság a legjobb esetben hatalom, ami kijavít mindent, ami a szeretet ellen való.

Az erőszak egy lefelé haladó spirál, és ebből fakad végső gyengesége, hogy létrehozza azt, amit elpusztítani kíván. Ahelyett, hogy irtaná a gonoszt, megsokszorozza azt. Az erőszak útján megölheted a hazudozót, de nem tudod a hazugságot megölni, sem az igazságot meghonosítani. Az erőszak útján megölheted a gyűlölködőt, de nem ölöd meg a gyűlöletet. Valójában az erőszak csak gyarapítja a gyűlöletet. És így tovább… A gyűlölettel viszonozni a gyűlöletet, csak gyarapítja a gyűlöletet, még sötétebbé téve az éjt, amely már így is csillagtalan. A sötétség képtelen kiűzni a sötétséget; csak a fény képes rá. A gyűlölet képtelen kiűzni a gyűlöletet, csak a szeretet képes rá.

Én a szeretet mellett döntöttem. Ha a legfőbb jót keresed, akkor úgy hiszem a szeretet által megtalálod. És a legszebb a dologban, hogy ha keresed, akkor a gonoszság ellen teszel, mert Jánosnak igaza volt; „Isten maga a szeretet.” Aki gyűlöli Istent, az nem ismeri igazán, de aki szeret, annak a kezében a kulcs a végső valóság értelméhez.

A kommunizmus elfelejti, hogy az élet egyéni. A kapitalizmus elfelejti, hogy az élet közösségi.

Read more