Krisztus kezek nélkül

Kategória:

San Diego-ban van egy katolikus templom, a „Krisztus a király” Katolikus Gyülekezeté. A templom előtt áll egy Krisztus szobor, amelyet az 1980-as években vandálok megrongáltak, és letörték mindkét kezét. A gyülekezet úgy döntött, hogy nem fogják renováltatni a szobrot, inkább kihelyeztek rá egy táblát ezzel a szöveggel:

„Nekem nincs kezem – de Nektek van!”

Avilai Szent Teréz egyik szép vallomásában mondja: „Krisztusnak ezen a földön nincs többé teste – de nektek van! Nincs többé keze – csak a tiétek, nincs többé lába – csak a tiétek!”

Ez egy nagyon fontos bibliai igazság. TI VAGYTOK A SZENTLÉLEK TEMPLOMA – vagyis ott van a templom, az istentisztelet helye, ahol Ti vagytok! Krisztus nincs köztünk, nincs a legkenetteljesebb gyülekezeti dicsőítésben sem – ne is áltassuk magunkat, egyszerűen nem ez van a Bibliában! Krisztus az Atya jobbján van. A Szentléleknek viszont nincs fizikai teste. Vagyis nem tudjuk kikerülni a megváltozhatatlan tényt: MI VAGYUNK KRISZTUS KEZE, LÁBA, TESTE, mi vagyunk a Szentlélek „testetöltése” a jelenlegi világban! Krisztus és a Szentlélek „csak annyira képes”, amennyire mi készségesek vagyunk! Persze vannak kivételek, csodák, de nem ez a jellemző. Nem azért váltott meg, hívott el, küldött ki, hatalmazott fel, ajándékozott meg Krisztus, hogy aztán állandóan angyalokat kelljen küldözgetnie helyettünk, bárhol szükség van a mennyei, isteni, természetfeletti, krisztusi pluszra!

Ennyi a mai üzenet. Az emberi vandalizmus általi rosszból kihozott fontos, biblikus, nagyszerű üzenet: NEKEM NINCS KEZEM – DE NEKTEK VAN!

Csak két rövid megjegyzés a végén – a hitelesség kedvéért. Létezik egy urbán legendája ennek a történetnek, miszerint egy német városban áll a szobor, és a második világháborúban a bombázások során sérült meg. A lényeg ugyanez: nem állították helyre, csak rátették a táblát. De nem ez a sztori igaz, hanem a San diego-i. De nem is ez a lényeg, csak hátha azt a változatot ismeri valaki.

És van még egy ilyen szobor, Dél-Afrikában, Soweto városában. Még az apartheid idejében egy politikai incidens során sérült meg a szobor, amikor a helyi fekete gyülekezetet a fehérek erőszakkal oszlatták szét. Ott sem hozták helyre a szobrot, és ott is áll egy tábla: „Mi vagyunk Krisztus keze e világban!”

Angyali DJ :-)

Kategória:

Jamin Winans az egyik kedvenc rendezőm. Az ő alkotása az INK, amit ebben a postomban már méltattam, és még mindig az egyik legnagyszerűbb evangélizációs filmként tartok számon.

Szeretném megosztani veletek egy 8 perces kisfilmjét, amit nagyszerűen lehet használni prédikációs illusztrációként, ifin vagy házicsoportban beszélgetésindítóként – vagy csak a saját gondolataink „múzsájaként”.

EGYSZERŰEN MESTERMŰ!

A second hand hit

Kategória:

Mi emberek, olyan vagyunk, hogy nagyon szeretünk véleményt alkotni, és úgy gondoljuk, mindenhez értünk. Ráadásul meglehetősen vehemensen szoktunk kiállni bizonyos dolgokért – főképp, ha azok a bizonyos dolgok a sajátunké. Többnyire azonban az történik, hogy hallunk, látunk információmorzsákat, olvasunk írásokat, MÁSOK véleményeit, amit a magunkévá teszünk, mert…

1.) mert olyan jól hangzik, amit mond,

2.) vagy mert a nyilatkozó személyét becsüljük, és arra figyelünk, aki mondja, nem arra, hogy mit is mond,

3.) vagy mert nem ismerünk más véleményeket ugyanarról a dologról,

4.) vagy nem is érdekel más vélemény, mert ez tetszik, mert ez „akarjuk” igaznak tudni,

5.) vagy – ami a legrosszabb – egyszerűen nem érdekel az egész annyira, hogy az igazság érdekeljen, nem is keressük a valódi válaszokat, elég az, amibe „belebotlottunk”.

De ha őszinték vagyunk, és mindezt lefordítjuk, akkor ez voltaképpen…

1.) hozzánemértés

2.) elfogultság

3.) tájékozatlanság

4.) fanatizmus

5.) lustaság

A világ „túl nagy” ahhoz, hogy mindenről első kézből, a saját tapasztalataink alapján értesüljünk, ezért rá vagyunk utalva a médiára, mindegy, hogy az az esti híradó, a facebook üzenőfala vagy a legjobb barátomtól kapott SMS. Valószínűleg azokról a dolgokról, amikben napról-napra véleményt nyilvánítunk, 95%-ban másodkézből van csak információnk. Mert nem voltunk ott, nem éltük át, nem ismerjük személyesen, nem velünk – vagy velünk nem történt meg, stb. stb. Ráadásul az egész kultúránkba, a gondolkodásmódunkba is mélyen belevésődött a „lerövidítések” midenhatósága: mindent a legrövidebb úton, módon, idő alatt, a legkevesebb befektetéssel, áldozattal, munkával akarjuk.

Az első részén a dolognak (túl nagy nekünk a világ) sajnos nemigen tudunk változtatni – legfeljebb szelídebbek és alázatosabbak lehetünk, amikor az igazságaink mellett kardoskodunk. A rövidítésekről le kellene szoknunk, mert valószínűleg többet veszítünk miattuk, mint nyerünk. Azonban van még egy érdekes vetülete mindennek – ami a hitünkkel kapcsolatos.

A hitigazságainkkal, a teológiánkkal, az Istenől alkotott „elképzeléseinkkel” és a nagy teológiai állásfoglalásainkkal is néha (vagy gyakran?) ugyanígy vagyunk. Abból tápláljuk a hitünket, amit mások éltek át, amit mások írtak meg a könyveikben, amit másokkal tett Isten. Sajnos a magyar kifejezés nem a legjobb, ezért írtam a címbe is az angolt: „second hand” hitünk van. Másodkézből való. Az eredeti valaki másé. Mi csak hivatkozunk rá, érvelünk vele, és néha (vagy sokszor ?) pontosan ugyanúgy, mint a világi dolgokkal kapcsolatban: csak azért hisszük, amit másvalaki mondott, tapasztalt, prédikált, írt, kinyilatkozott, elénekelt, blogolt, stb. stb. – mert olyan jól hangzik („nálunk” ez így hangzik: „kegyes”), mert egy általunk becsült keresztény szerző vagy épp a pásztorunk mondta, mert sose hallottunk erről mást (a Bibliát meg nem ismerjük eléggé), mert ez igazol bennünket, és belekapaszkodunk, mert kényelmes, vagy mert annyira nem is érdekel az egész, hogy utánajárjunk, és főleg be is ismerjük, hogy mi is az igazság.

Szóval lehetséges, a second hand hit érvei és meggyőződései voltaképpen ugyanazokból a forrásokból fakadnak, mint a globális felmelegedésről, a magyar gazdaság gyenge pontjairól, a focivébé kieső sztárcsapatairól vagy az Ákos megtéréséről való érveink és meggyőződéseink. (Nem sorolom fel újra, lásd a fenti öt pontot…)

Félreértés ne essék: én (is) nagyon szeretek olvasni, és sokat is olvasok. Rengeteget és nagyon tudatosan tanulok másoktól, nálam bölcsebbektől. De megtanultam, hogy mindezek csak akkor fognak építeni, ha a kérdésekre mindig az eredeti forrásokból keresem a választ. A valós, mély, igazol és kipróbálható/kipróbált válaszokat. Ez működik!

Jézus azt mondja: „Aki keres, az talál. Aki kér, annak adatik. Aki zörget, annak megnyittatik.” Bár sokkal erőteljesebb, ha mindezt felszólító módban halljuk: KERESS! KÉRJ! ZÖRGESS! Személyesen, valóságosan, kitartóan, elkötelezetten, becsületesen, elfogulatlanul, szorgalmasan! Ne csupán mások igazságait ismételgesd, ne mások tapasztalataira építkezz, ne a „kenet alatt lévő” hithősöknek vagy a legújabb keresztény besteller szerzőjének higgy! Ezek segíthetnek, de nem helyettesíthetik azt, ami a TIÉD! Amit te kutattál ki a Bibliából, amire Neked válaszolt Isten a csendességedben, ami a Te imádságodra változott meg vagy amit Te éltél át.

Hadd ismételjem meg, mert szerintem ez a second hand hit ellentéte és megoldása: a személyes, valóságos, kitartó, elkötelezett, becsületes, elfogulatlan és szorgalmas keresés. zörgetés, kérés, tapasztalat.

És csak egy utolsó gondolat: nem lehetséges, hogy a világnak is épp ezzel a second hand hittel, meg a sok second hand hitessel van a baja?!

Ne felejtsd el: a következő tréningünk augusztus végén!

A legtöbben és a néhányan

Kategória:

A legtöbben olvasnak könyveket. Néhányan írnak.

A legtöbben szívesen mennek el konferenciákra tanulni. Néhányan előadnak rajtuk.

A legtöbben szeretik a gyönyörű dolgokat. Néhányan alkotnak gyönyörű dolgokat.

A legtöbben tanácsra szorulnak. És néhányan tudnak adni jó tanácsokat.

A legtöbben segítségre szorulnak. Néhányan segítenek.

A legtöbben szeretik a jó zenét. Néhányan írnak és játszanak jó zenét.

A legtöbben küzdöttek már nagy problémákkal. Néhányan le is győzték őket.

A legtöbben szívesen elfogadják azt, amit kapnak, és hálásak érte. Néhányan adnak. És hálásak érte.

A legtöbben megkritizálnak valamit. De csak néhányan alkotnak vagy tesznek valamit, amit kritizálni lehet.

A legtöbben álmodoznak arról, akik lenni szeretnének. Néhányan élik azt, amit álmodtak.

Melyikbe tartozol? A „legtöbbenbe” vagy a „néhányanba”?

Talán eljött az idő, hogy abbahagyd életed üres vásznának bámulását, leküzdd a félelmeidet – és végre ALKOSS! Hogy végre egy légy a néhányból!

Vagy nem?!

Változ(tat)ások az ifjúsági misszióban – 3.rész

Kategória:

Tehát miről is volt szó eddig?

Ha megújulást akarsz az ifjúsági munkában, akkor…

1. ADJ NEKIK VALÓSÁGOS, MÉLY, TARTALMAS KÖZÖSSÉGET!

2. VOND BE ŐKET A SZOLGÁLATBA!

3. MUTASD MEG NEKIK A TERMÉSZETFELETTIT!

4. HASZNÁLD AZT A TECHNOLÓGIAI KÖZEGET, AMELYBEN A HÉTKÖZNAPJAINKAT ÉLJÜK!

5. LEGYEN AZ IFID A GYÜLEKEZETED SZERVES RÉSZE!

És akkor az utolsó két pont:

6. HITELESNEK KELL LENNED!

Ez nem azt jelenti, hogy tökéletesnek kell lenned! Sőt! Éppen abból van nagyon elegük a mai fiataloknak (és nem csak a fiataloknak), hogy az egyházban tökéletesnek kell látszani, mert a bűnöst, aki elbukik, akiről kiderül valami, azt kipellengérezik, kiközösítik, meghurcolják. Persze a krisztusi szeretet nevében. És mivel ez nem mutat túl jól, hogy elkerüljék, inkább a szőnyeg alá sepernek mindent. A lényeg a látszat. Csakhogy ezt egy vadidegen is átlátja egy hónap alatt. És az ilyen gyülekezet azonnal elveszíti a hitelességét.

A legtöbb szószékről olyan eszményképet prédikálnak, amit senki nem tud, és igazából nem is akar betartani. Mert a prédikációk már rég embertelenné váltak, bűn-központúak, mert 80%-ban a bűnről szólnak és azt részletezik, és voltaképpen nem tesznek mást, mint moralizálnak: „szapulják” a világot, a világiasságot, a világi embereket – voltaképpen mindenkit és mindent, ami nem a gyülekezet, nem a „kereszténység”.

EZ a hiteltelenség a mai emberek szemében – és sokszor ezért nem kérnek a keresztlénységből. Mert tudják, néha látják is, hogy akik ezeket hirdetik, ugyanolyan gyarló emberek, mint ők. És nem is azzal van a bajuk, hogy ők is elesnek – hanem hogy közben arról beszélnek, hogy a hívő nem bukik el, mert ha mégis, akkor már nem is igazi hívő. És a kereszténység is csak a teljesítményről, az elvárásokról, a feltételeken alapuló elfogadásról és közösségvállalásról szól – csak le van öntve vallásos mázzal.

Mit jelent tehát a hitelesség? Őszinteséget. Elfogadást, Megértést, Jóindulatot és jószándékot. Az ítélkezés abbahagyását. Az ártatlanság vélelmét, ami a magyaroknak olyan nehezen megy, mert a mi mentalitásunkban mindenki eleve bűnös. Azt, hogy ne söpörjük a saját szégyenünket és bűneinket a szőnyeg alá, hanem vállaljuk fel, és harcoljunk ellenük.

És még egy vetülete a hiteltelenségnek: a hozzá nem értés. A témához, amiről prédikálunk, a lelkigondozáshoz, az alkalomszervezéshez, az énekléshez, a technikához, a kommunikációhoz, a gyülekezeti honlapkészítéshez, stb. stb. Ezeket a hitünk nem fogja helyettesíteni – ezeket meg kell tanulnunk, ezeket Isten tőlünk várja! Sajnos nagyon kevés egyházi vezetőn látszik az, hogy akar tanulni és fejlődni. Hogy elismeri, a mai egyre összetettebb, bonyolultabb és változó, tudástőkére épülő világunkban már nagyon-nagyon kevés az, amire a teológián megtanították évekkel-évtizedekkel ezelőtt, és még soha nem volt szüksége annyi segítségre, támogatásra, továbbképzésre, tanulásra, mint ma. Amit egy orvos, egy topmenedzser, egy akadémikus megtesz, hogy egy életen át tanul, és a tehetséges, képzett emberekben nem a konkurenciát látja, hanem a munkatársat – arra a lelkészek és egyházi vezetők nagy része nem képes.

A mai fiatalok figyelmét, érdeklődését, és főleg az elköteleződését iszonyúan nehéz kivívni. A tisztelet ADATIK – azt nem lehet sem megvásárolni, sem kikényszeríteni vagy magától elvárni. Azért bizony meg kell dolgoznunk. Hitelessé kell válnunk!

7. ÉPÍTS CSAPATOT!

A csapat nem ugyanaz, mint a csoport! A régi korok misszionáriusai inkább „magányos farkasok” voltak. Nagy nevek, mint Spurgeon, Moody, Whitefield, Jonathan Edwards… (persze, tudom hogy volt mögöttük imádkozó háttér, de az akkori struktúra inkább személyközpontú volt, mint team-központú. Ezt a 20. százd végi információs robbanás hozta magával…) Megváltozott a világ. A növekvő szolgálatok és gyülekezetek mögött nem egy-egy magányos farkas vagy hithős áll, hanem szolgáló csoportok. Pontosan azok miatt, amikről az előző pontokban szó volt, a csapatmunka működőképesebb és hitelesebb, mint az, hogy egy szál lelkészen múlik minden. Miért? Mert a gyülekezet is egy csapat! Az ifi is egy csapat. Már ha van csapatszelleme, van, ami összetartsa őket, közösséggé formálja őket. Már ha vannak közös céljaik, nagyvonalú álmaik, küldetésük, amit együtt valósítanak meg, mert csak együtt képesek rá! Ha ezek hiányoznak, akkor nincs csapat – csak csoport! Akkor nincs masszív fal, csak téglák egymásra hajigálva.

Csapatba jó tartozni! Minden olyan csapat, amelyben a fentiek megvannak, vonzzák, magába szívják az embereket. Sőt, nem is csak a tagokat, hanem a szurkolókat is. Egy jó csapathoz jó dolog tartozni. És pontosan ez a lényege az evangéliumnak, a gyülekezeti közösségnek is: Istent csak a „csapatban”, a gyülekezet közösségében, koinóniájában lehet megtapasztalni, megérteni, követni vagy szolgálni.

Tehát ha jó ifit akarsz, sok embert elérni – építs nagyszerű csapatot!

Nos, mit gondolsz minderről?!

Változ(tat)ások az ifjúsági misszióban – 2.rész

Kategória:

Gondolataim az ifjúsági misszió változásairól Ed Stetzer „Lost and Found – The Younger Unchurched and the Churches that Reach Them” című könyvétől elindulva… FOLYTATÁS:

4. HASZNÁLD AZT A TECHNOLÓGIAI KÖZEGET, AMELYBEN A HÉTKÖZNAPJAINKAT ÉLJÜK!

Azok a gyülekezetek, amelyek hatékonyan el tudják érni a fiatalokat, megtanulták használni, méghozzá nagyszerűen, kreatívan és közben teljesen természetesen használni azt a technológiai közeget, amelyben ma az életünket éljük. Ehhez hozzátartozik a projektor, a vizuál-technika, a profi hangosítás, az internet, a videó. Az ilyen ifik saját klippeket forgatnak, riportokat készítenek az utcán, és felrakják a youtube-ra, blogot írnak az ifialkalmakról, kommentelnek mások blogjain, ott vannak a facebookon, és ifi közben elpostolják, hogy épp miről van szó. Ez van, ez a mai világ! Sajnos az ifimissziót nálunk még mindig sok helyen lelkészek és egyáltalán nem fiatalok vezetik, akik – akár tetszik, akár nem – már nemigen értik a mai tinédzser kultúrát, vagy a huszonévesek, az egyetemisták világát!

Senki nem szeret maradi lenni, főleg nem egy fiatal. Ha egy fiatal nem érzi trendinek, high-technek, modernnek, otthonosnak a saját ifijét – technológia szinten sem (mert persze senki ki ne forgassa a szavaim, nem ettől függ az ifi értéke – csak ez is benne van!) – akkor nem fogja elhívni a barátait. Miért? Mert nem akar égni előttük! Ez igaz akkor is, ha unalmas a tanítás, ha béna a dicsőítés éneklés, stb. stb.

Szóval: itt az ideje felzárkózni ahhoz a világhoz, amiben élünk! Technológiai szinten is! Ha otthon van nagyképernyős tévénk, számítógépünk, videókameránk, akkor az ifiben is legyen! Ez a minimum! Pénzbe kerül?! Persze! A missziómunka MINDIG pénzbe IS kerül!

5. LEGYEN AZ IFID A GYÜLEKEZETED SZERVES RÉSZE!

Túl sokszor láttam, hogy az ifi elszigetelődik a gyülekezettől. Nincs átjárás a generációk között. A fiatalok ifire eljönnek, de vasárnap a gyülekezetbe már nemigen. Mert az ifi még csak hozzájuk szól, az ő nyelvükön, de a vasárnap az teljesen más. Az ifin Hillsongot énekelünk, a gyülekezetben 400 éves énekeket. Az ifin (jó esetben) lelkesen, a gyülekezetben (általában) nem túl lelkesen. Az ifin (jó esetben) közbe lehet szólni, lehet kérdezni, az istentiszteleten nem. stb. stb.

És ami mindezeken túl van: az ifin (jó esetben) ismerik egymást a fiatalok – de a gyülekezetben, a generációk között nemigen szövődnek kapcsolatok, beszélgetések. Fiatalok nem mennek oda az idősebbekhez beszélgetni, megkérdezni őket, miben segíthetnének vagy hogy adjanak nekik bölcs tanácsokat – és a középkorúak sem kérdezik meg, van-e valamire szükségük, támogatásra, anyagiakra, lehetőségekre, munkahelyre, illetve az idősek sem keresik a fiatalokat, hogy miért imádkozhatnának. Az az igazság – ez tíz évnyi tapasztalatom ifjúsági missziómunkásként, gyülekezeti vezetőként – hogy a magyar gyülekezetekben felekezettől függetlenül óriási szakadék van a generációk között. Rengeteg bizalmatlanság, bizonytalanság, közöny, sajnos helyenként ellenségeskedés is. És amíg ez nem oldódik fel, addig a gyülekezet nem lesz otthona a mai fiataloknak. Legfeljebb az ifi. De az mindig csak időleges, átmeneti, és igazából nem működő megoldás.

Ha azt akarod, hogy a gyülekezet otthona legyen a mai fiataloknak is, főleg ha ifjúsági misszióban gondolkodsz, és a „világi” fiatalokat akarod behívni a gyülekezetedbe, akkor fel kell számolni ezeket a generációs árkokat. És ez még nem elég – ki kell alakítanod a generációk közötti átjárhatóságot! Alkalmakat kell teremtened, ahol összebarátkozhatnak egymással a nem azonos generációkba tartozók – mert enélkül csak klikkel lesznek, de nem lesz közösség. Sem lelki otthon.

BEFEJEZÉS HOLNAP…

Addig is várom a véleményed!

Változ(tat)ások az ifjúsági misszióban – 1.rész

Kategória:

Úgy terveztem, egyszerűen írok pár bekezdésnyit Ed Stetzer „Lost and Found – The Younger Unchurched and the Churches that Reach Them” című könyvéről, aminek a címét így lehetne visszaadni:

Elveszettek és megtaláltak – A világi fiatalok, és az őket elérni akaró egyház

Kilenc pontban mutatja be Ed azt, mi az, amire szükségük van az egyház nélkül élő fiatal felnőtteknek, mit várnának el a gyülekezettől, mit keresnek a keresztények közösségeiben.

Ezt a kilenc pontot sajnos nem tudtam elfogulatlanul összegezni egy-egy mondatban, és így a végeredmény kicsit hosszú is lett. Ezért nem egyszerre, hanem három napon keresztül fogom „leadni” itt az APCSEL29 blogon. És hadd legyen ez a felvezetése is a napokban induló IFJÚSÁGI VEZETŐKÉPZÉS MÁSKÉPP elnevezésű nagyon rendhagyó, nagyon intenzív tréningünknek augusztus végén.

Tehát: mit csinálj, ha el akarod érni a mai fiatalokat?

1. ADJ NEKIK VALÓSÁGOS, MÉLY, TARTALMAS KÖZÖSSÉGET!

Elég volt a felszínes kapcsolatokból, a semmitmondó, üres beszélgetésekből, a nagy hallgatásokból, a protokollból vagy a konformista viselkedésmintákból. A mai fiatalok számára nem vonzó semmi, ami mesterséges, erőltetett vagy kényszerű. Nem vonzó az a közösség, ahol vigyázni kell, mint mondunk, hogyan mondjuk, ahol nem lehet közbeszólni, kérdezni – vagy a kérdésekre nem adnak egyenes, tartalmas, megoldást jelentő válaszokat. Olyan közösséget keresnek, ahol nem kell szerepeket játszaniuk, mert elfogadják őket olyannak, amilyenek, a véleményükkel, az egyetnemértésükkel, a személyiségjegyeikkel, a kapcsolataikkal – akár a bűneikkel és hibáikkal együtt.

És még valami: olyan közösségeket keresnek, ahol valóban számít a jelenlétük! Ahol számon tartják őket, törődnek velük, ahol jó az információ-áramlás és nem maradnak le semmiről valaki feledékenysége miatt. És mindezt nem érdekből teszik, hanem őszinte érdeklődésből, elkötelezettségből és szeretetből.

2. VOND BE ŐKET A SZOLGÁLATBA!

Sokaknak van elege abból, hogy alkalmatlannak tartják őket. Az alkalmatlanság érzése az egyik legkomolyabb kísértése és lelki betegsége a mai fiataloknak. Mert a média, a gazdaság túl magasra „hazudja” a mércét, és egy állandó teljesítmény- és megfelelési kényszert erőltet rájuk.

Szóval vond be őket valamibe, akármibe, minél hamarabb! Valamibe, ami érdekli őket, amit szívesen csinálnak, amihez van tehetségük vagy amire fel tudod készíteni őket. Ehhez persze szükség van az önkéntesség kultúrájára a gyülekezetben, ahol valódi szolgálatot végeznek, valóságos elkötelezettséggel. Ha értelmét látják, szívesen adják a lojalitásukat – de már csak önként, és csak meggyőződésből, lelkesedésből. Ehhez meggyőzőnek és lelkesítőnek kell lennie annak, amibe bevonhatod őket! Tehát készíts tágas helyet, sokszínű szolgálati helyeket és lehetőségeket, ha valóban missziót akarsz, mert ha bejönnek a fiatalok, az emberek a gyülekezetedbe, nem akarnak a küszöbön megrekedni, és éveket tölteni a hasztalan tétlenségben. Ehhez túl drága az idejük, és ehhez már egyáltalán nincs kedvük a mai embereknek.

3. MUTASD MEG NEKIK A TERMÉSZETFELETTIT!

Most a dicsőítésről lesz szó. Nem mintha ezt jelentené a „természetfeletti” – de ha a dicsőítés megreked a természetes síkon, ha csak éneklés, énekelgetés, akkor az a mai, zenével, klippekkel átitatott audiovizuális kultúrában már az első tíz perc után kínossá fog válni a „világból jövő” fiatalok számára. Márpedig a dicsőítés, az ének, a zene szervesen hozzátartozik az ifjúsági munkához, és ha otthont akarunk teremteni a mai fiataloknak a gyülekezetben, akkor ennek a zenei világnak kultúra-közelinek kell lennie, mainak, modernnek, és ráadásul technikailag is minél profibbnak. Mert az az igazság, hogy a mai fiatalok nem ehhez a zenei ízléshez, színvonalhoz, stb. vannak hozzászokva – és ehhez nem is kívánnak önmagában hozzászokni! Ahhoz, hogy egy gitár, „zeneileg képzetlen” gitáros, énekes „elég” legyen nekik, ahhoz több kell a természetes síknál (vagy a hangerőnél)! Ahhoz az Istennel természetfeletti találkozás valóságos tapasztalata kell! És itt a valóságos tapasztalaton van! Mert a csukott szemmel való billegés, a mormolt nyelvekenszólás közben még nem feltétlenül ezt jelenti. A dicsőítés akkor ér valamit, akkor jelenti azt, aminek mondjuk, ha valóságos tapasztalatot jelent a természetfeletti Istennel való találkozásról. EZ kell nekik is! És ez KELL is nekik, és ha ez megvan, akkor már nem a zene minőségét vagy a dalok szövegét fogják vizslatni, hanem átadják magukat annak, amit másutt, a világi koncerteken nem találhatnak meg!

Oké, mára ennyit, a folytatás holnap…

Ha van véleményed, ne hallgasd el, hanem szólj hozzá! Épüljünk egymás hite és tapasztalatai által!

Nemsokára jönnek a hírek…

Harcosok klubja: Tyler Durden szabályai (18+)

Kategória:

Az én korosztályomnak volt pár kultuszfilmje. A harcosok klubja az egyik ilyen. Elgondolkodtató film a gondolkodó embereknek – a nyers brutalitásán túl hihetetlenül sok bölcsességgel. Íme néhány okosság a filmből – továbbgondolásra. És már előre bocs, ha néhol erős lesz a fogalmazás, illetve egy helyen elég vulgáris lesz az idézet is – de hát néha az élet is ilyen. És most a harcosok klubjáról van szó – ami már önmagában sem lágy és kellemes téma.

Szóval Tyler Durden néhány megszívlelendő szabálya a nagybetűs életre – és a tanulságok, a gondolataim ezekkel kapcsolatosan.

Ja, és még valami: aki nem látta volna a filmet (csak ezért ne rohanjon el megvenni DVD-n), azok számára csak annyit, hogy a vastaggal kiemelt mondatok idézetek a filmből. A többi az, amit én gondolok róluk.

 

„Nincs félelem. Nincsenek kitérők, vargabetűk. A (legfontosabb) képesség: mellőzni mindazt, ami nem fontos!”

AZ ELSŐ SZABÁLY: NINCS FÉLELEM!

A félelem megdermeszt, elbizonytalanít, eltakarja a célt és a lehetőségeket előlünk, mindig negatív irányba befolyásol. A Biblia azt tanítja: az aggodalmaskodás és a félelem mindig a bizalom hiányának a következménye. Nem sorolom az igeverseket.

MÁSODIK SZABÁLY: NINCSENEK KITÉRŐK!

Akinek lézer pontosságú fókusza van, tudja, hova akar eljutni, mit akar elérni, mi az, ami rá bízatott, ami a küldetése, az nem tesz kitérőket és vargabetűket. Lehet, hogy elbukik, de ha a helyes úton bukik, akkor feláll újra, és megy tovább. Az ilyen emberek követhetők. Az ilyen emberek fognak célba érni. Mert van céljuk! És ez nagy dolog manapság!

HARMADIK SZABÁLY: MELLŐZD MINDAZT, AMI NEM FONTOS!

Miért? Mert nincs korlátlan időnk, erőnk, lehetőségünk! És mert van, ami fontos! És az igazán fontos dolgok, célok, felelősségek érdekében meg kell tanulnunk nemet mondani mindarra, ami nem fontos!

„Bizony mondom, elég már a tökéletességből. Azt mondom, fejlődjünk! Hulljon a férgese!”

NEGYEDIK SZABÁLY: NE AKARJ TÖKÉLETES LENNI – INKÁBB FEJLŐDJ!

A tökéletesség egy elérhetetlen ideál – aki célként kitűzi maga elé, biztosan csalódni fog. Sajnos a keresztények alapvetően bajban vannak ezzel a fogalommal, mert a Bibliában azt olvassák: „Legyetek tökéletesek, amint a Ti mennyei atyátok tökéletes!” – És félreértik az egészet, és emiatt meghasonlás lesz a fejükben is, a szívükben is. Mert mi soha nem leszünk ugyanabban az értelemben tökéletesek, mint Isten. Ez logikus, ezzel azonnal istenné válnánk mi is.) A tökéletesség görög szava emberi alannyal mindig mást jelent, mint ha az alany Isten! Számunkra a tökéletesség „érettséget” jelent, hogy felkészültünk, készen állunk arra, amire rendeltettünk – mert a mi tökéletes Atyánk felkészített minket.

A kulcs a fejlődés. Az érettség. A gyermekkorból az érett felnőttkorba való átkerülés, a tejnek italáról a kemény eledelre való átszokás.

És a fejlődés mindig áldozattal fog járni: amit kinőttünk, azt le kell vetnünk. El kell vetnünk. Hulljon a férgese – mindannak, ami belőlünk tökéletlen, bűnös, hiábavaló, hasztalan…

„Csak azután tehetsz meg bármit is, miután mindent elveszítettél!”

ÖTÖDIK SZABÁLY: SZABADULJ MEG MAGADTÓL!

Ne félj attól, hogy hibázol! Hogy akár óriásit hibázol! Ne félj attól, hogy valami miatt elveszítheted a jövőd, az egzisztenciád, az üdvösséged vagy akár az életed! Ne a félelem irányítsa az életedet, mert ez mindig a magad féltése! És ez voltaképpen önzés. Inkább mondj le magadról! Szabadulj meg attól a kényszertől, hogy mindig mindent önmagadból kiindulva, és önmagadat középpontba állítva értékelj vagy tegyél! Ha az életed koordinátarendszerének origójába valaki mást teszel, óriási súly kerül le a válladról – amivel egyébként sem tudnál megbirkózni. Sőt, ha megtalálod az egyetlen helyes origót, akihez érdemes viszonyítani, minden sokkal könnyebb lesz! Ehhez azonban ki kell lépned onnan, fel kell adnod önmagad istenségét! El kell veszítened a „mindent” – hogy felszabadulhass!

„Te nem a munkád vagy! Nem a bankszámlád vagy! Nem a kocsid vagy! Nem a pénztárcád vagy! Nem a francos egyenruhád vagy!”

HATODIK SZABÁLY: NE AZONOSÍTSD MAGAD A DOLGAIDDAL! ÉRTÉKES VAGY! CSAK ÚGY!

A legtöbb ember a saját értékességét a tulajdonaiban, a sikereiben, a hasznosságában méri. És ha ezek nincsenek, akkor jönnek a komplexusok. És előbb-utóbb mindenki kimerül, lemerül, veszít. És a saját szemében értéktelenedik.

EZ HAZUGSÁG! Ne legyél ilyen! Ne hidd el azt a hazugságot, hogy az vagy, amit birtokolsz, amit tudsz, amennyi diplomád van, amennyi pénzed van…! ÉRTÉKES VAGY! Mindenféle magyarázat és bizonyíték nélkül! Mindenféle különösebb megokolás nélkül! Úgy, ahogy vagy! Isten számára mindennél többet érsz! És ha ezt egyszer megérted, hirtelen megváltozik a világ, és sem önmagadra, sem másokra nem ezzel a teljesítmény-szemüveggel fogsz nézni – és innentől kezdve felszabadul a lelked, és felszabadulnak a kapcsolataid is!

„Az emberek állandóan csak beszélnek magukban. Olyannak látják magukat, amilyenek lenni szeretnének. De nincs elég bátorságuk hozzá, hogy mint te, belevágjanak.”

HETEDIK SZABÁLY: ELÉG A SZÖVEGELÉSBŐL! TEDD MEG!

Egyszer egy barátom azt mondta: kétféle ember van. Az egyik akar, a másik akar akarni. Az egyik csak álmodozik, terveket sző, mindig újabbakat, a másik pedig cselekszik, lépésről lépésre tör a célja felé. Mert van bátorsága arra, hogy elinduljon, akár a járatlan úton is. A legtöbbeknek nincs. Ezért toporognak egy helyben, kritizálják azokat, akik bukdácsolnak, de a szívük mélyén irigylik, hogy ők legalább haladnak előre, még ha el is esnek közben.

Ezzel kapcsolatos a következő szabály is:

„Emberek, a hatékonyság a legfontosabb! Mert a pocsékolás lopás!”

 

NYOLCADIK SZABÁLY: AZ ELMARADT HASZON VESZTESÉG! NE LOPJ!

A tálentumok példázatában a harmadik szolga, amelyik elásta az egy tálentumot, effektíven nem tett rosszat. Nem tékozolta el, nem lopta el, csak elásta. Csak a haszon veszett el. De a gazda szemében ez gonoszság és bűn volt: „Haszontalan és gonosz szolga, menj a külső sötétségre (vagyis menj a pokolba, csak ez így túl nyersen hangozna!)

Szóval az eltékozolt lehetőség voltaképpen lopás. A pocsékolás lopás. A hatástalanság lopás. A nyereség, a siker, a győzelem elmaradása lopás.

Kemény dolog – de ez van. Ha nem csinálom a dolgom jól, akkor valaki valamit mindig veszít. Márpedig ezt a minimálisra kellene redukálnunk. Vagyis tegyük meg azt, ami a tőlünk tehető legtöbb és legjobb. Mert ennyivel tartozunk – magunknak, Istennek, a másik, a többi embernek is!

„Ha tollas a s**ged, attól még nem vagy csirke!”

KILENCEDIK SZABÁLY: ELÉG A KÉPMUTATÁSBÓL! LÉGY AZ, AKINEK MUTATOD MAGAD!

Nagy kísértésünk, hogy eladjuk magunkat olyannak, amilyenek nem vagyunk. Amilyenek szeretnénk lenni, vagy amilyennek elvárnak bennünket mások. Ez mind csapda – mert előbb-utóbb mindig kiderül a hazugság, a tartalmatlanság, a csalás. Legyél őszinte, és add azt, aki vagy. Hosszútávon mindig ez a nyerő stratégia. Egy alapvetően jóakaratú, jószívű, bukdácsoló de bűnbánó, folyamatosan változó és egyre javuló, a hibáiból tanuló, a tévedéseit beismerő, a tökéletlen de hasznos ember még mindig vonzóbb, mint a saját magával való elégedettségben fürdőző álszent! Az átlagos, tökéletlen emberek jobban vonzódnak a hozzájuk hasonló átlagos és tökéletlen emberekhez, míg a képmutatók az álszentek társaságában érzik jól magukat. Mindenkit a maga fajtája vonz. Ez van.

„Az életed legnagyobb pillanata, te meg kóvályogsz!”

TIZEDIK SZABÁLY: FIGYELJ! ÁLLJ KÉSZEN!

Sokan átalusszák a lehetőségeiket, elszalasztják a megfelelő pillanatokat – egyszerűen mert nem voltak készen! Mert nem voltak éberek, mint az őrök, akiknek az élete múlik azon, hogy elalszanak-e vagy sem. Ébredj fel, aki alszol! Az élet elrohan mellettünk, és nem fog arra várni, hogy méltóztass megmozdulni végre. Légy készen! Légy ébren! Ragadd meg a lehetőségeket és cselekedj!

„Fájdalom és áldozat nélkül semmik vagyunk.”

TIZENEGYEDIK SZABÁLY: NE AKARD MEGSPÓROLNI AZ ÁLDOZATOT!

Úgysem fog sikerülni! Az az igazság, hogy áldozatvállalás nélkül semmi nem működik. Mi nagyon szeretnénk tanulás nélkül nyelveket beszélni, becsületes munka nélkül meggazdagodni, befektetés nélkül eredményeket elérni. Nagyon szeretnénk, ha minden ingyen lenne, amire nekünk van szükségünk – viszont mindenki fizetne azért és méltányolná azt, amit mi teszünk. Csakhogy ez így nem működik – mert igazságtalan és becstelen. Semmi nincsen ingyen – még a megváltás sem. Csak épp nem mi fizettünk érte. Mert valaki mindig fizet. És általában az lesz naggyá, halhatatlanná, emlékezetessé, irigyeltté, aki fizet, aki vállalja az áldozatot, akár mások helyett is – nem az, aki élvezi az eredményét ingyen!

Szóval élj becsületesen! Hozd meg azt az áldozatot, azt a befektetést, invesztíciót, amivel te tartozol másoknak. És ne akarj a mások számlájára spórolni – mert akkor úgyis te leszel a legnagyobb vesztes!

ÉS VÉGSZÓ GYANÁNT…

 

„A legerősebb és legbölcsebb férfiakat látom magam körül a Klubban. A sok lehetőséget… És látom, ahogy kárba vész. Egy egész generáció benzint pumpál. Kiszolgál, vagy irodai rabszolgának áll. Reklámok parancsára egész életünkben kocsira és ruhára gyűjtünk, gürcölünk egész álló nap, hogy megvegyük mindazt, amire nincs szükségünk. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs célunk, nincs helyünk. Nem volt világháborúnk, sem gazdasági világválságunk. A mi nagy háborúnk szellemi háború. A mi nagy válságunk az életünk. A televízió azt hazudta, hogy egy nap milliomosok, filmcsillagok, vagy rocksztárok leszünk. De nem leszünk. Lassan ez kezd derengeni. És most iszonyúan berágtunk!”

 

Szóval ha nincs célod, ha nincs helyed, ha eleged van a hazugságokból és a beteljesületlen álmokból, és már nő benned a harag, a feszültség, a nyomás – akkor itt az idő megfogadni Tyler szabályait! Lépj be a harcosok klubjába! HARCOLJ egy értelmes és hasznos életért, aminek értékes minden pillanata, harcolj a családodért, a szerelmedért, a gyermekeidért, egy élhetőbb jövőért, ami a következő nemzedékeknek is otthona lehet még, a tisztább környezetért, egy igazságosabb társadalomért, a békésebb világért! Harcolj önmagad fejlődéséért, és harcolj embertársaid gazdagodásáért! És ha valóban krisztus követője vagy, harcolj Isten országának terjedéséért, a gyülekezeteink fejlődéséért, a körülöttünk élő emberek üdvösségéért!

Egy harcos élet hasznos élet! Életünket adni egy magasabbrendű célért, valami nagy dologért nemes és önzetlen tett. Így érdemes élni! Harcosként!

Tipikus vagy biblikus?!

Kategória:

A lelkipásztorok tipikusan olyan személyek, akiket a gyülekezet felbérel és megfizet azért, hogy szertartásokat végezzenek a gyülekezet tagjai számára, és főállásban végezzék mindazokat a szolgálatokat (helyettük), amivel Krisztus az egyházat – és annak minden tagját – megbízta. Ők Krisztus népének fizetett alkalmazottai, akik betegeket látogatnak, igét hirdetnek, evangélizálnak és mások gondjait hallgatják, és emellett rengeteget adminisztrálnak, néha még gyülekezeti épületet is gondnokolnak, füvet is nyírnak a templom körül. Rájuk van bízva, hogy hirdessék az evangéliumot, hogy gyógyítsák a sebeket, szabadítsák a szabadításra várókat. Mert a többieknek ilyen dolgokra nincs idejük, nincs kedvük, „nincs ajándékuk”, nincs végzettségük. Van némi pénzük rá, és van rengeteg okos tanácsuk, hogy is kéne ezt jól csinálni.

Ez Eric Geiger (a miami-i Christ Fellowship vezető lelkésze, a Simple CHurch című könyv társszerzője) egyik legújabb cikkjének lényege, amit épp ma reggel olvastam.

Akinek nem inge, ne vegye magára. Akinek igen, az vegye! Mert különben – ahogy azt friss demográfiai és szociológiai előrejelzések mutatják – 2050-re Európa muszlim többségű lesz, ahol a kereszténység aránya jó, ha 5-10% között marad! Ugyanis a lelkészek nem képesek betölteni azt a küldetést, amit Krisztus az egész egyházra, mindannyiunkra bízott!

No de vissza Eric érveléséhez – amivel teljes mértékben azonosulni tudok:

Gyakran hallani a siránkozást lelkészek részéről, hogy egyedül vannak a szolgálatban és nem győzik, hogy nincs, aki segítsen nekik, aki támogassa őket. És gyakran hallani az elégedetlen siránkozást a gyülekezeti tagok részéről is, hogy a lelkész „nem hozza” azokat az eredményeket, amelyeket elvárna tőle a gyülekezet.

Attól félek, hogy az igazi probléma egy olyan egészségtelen szolgálati kultúra, amely csírájában fojtja el az önkéntesség és a valódi egyetemes papság működését a gyülekezetekben. Ez a kultúra nem biblikus és nem is hatékony. És lassan (de biztosan) belepusztul az európai kereszténység.

Az általános (és hibás) levezetése a szolgálatnak gyakran így néz ki:

A LELKÉSZ —> (KI)SZOLGÁLJA —> AZ EMBEREKET

Tehát a lelkipásztorok tipikusan olyan személyek, akiket a gyülekezet felbérel és megfizet azért… stb. stb. (lásd a cikk eleje). Erre tanítják őket a teológiákon (tudom, mert én is ezt tanultam öt éven át), ez az identitásuk, a hagyományuk – és ez a gyülekezet elvárása is feléjük.

A Bibliában azonban a „képlet” másképpen néz ki:

„És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére…”

Tehát:

A LELKÉSZ (apostol, próféta, pásztor, tanító, stb.) —> FELKÉSZÍTI —> AZ EMBEREKET —> A SZOLGÁLATRA

Vagyis MINDENKI szolgál! Ez a biblikus út. Ráadásul csak ez fog működni. Mert a jelenlegi rendszer látványosan haldoklik: a gyülekezeteink elöregednek és fogynak, még a saját gyerekeinket sem tudjuk megtartani, a kereszténység társadalmi súlya csökken, gyakorlatilag a boszorkányegyház is jobban növekszik, mint bármelyik felekezet kis hazánkban.

A jelenlegi modellben a pásztorok és gyülekezeti vezetők azok, akik szolgálnak. Akik az effektív, valóságos munkákat elvégzik. Ők szerveznek, bizonyságot tesznek, látogatnak, adminisztrálnak… de már ezt is felsoroltam. Épp azért lettek „vezetők”, mert ezeket csinálták. A gyülekezet pedig honorálta a rengeteg munkájukat azzal, hogy „titulust” adományozott nekik.

A bibliai modellben azonban ők azok, akik valójában NEM DOLGOZNAK! Már túl vannak azon az életszakaszon, és a tapasztalatukat, a bölcsességüket, a kipróbáltságukat, a kialakult készségeiket arra használják, hogy tanítsanak, felkészítsenek, felépítsenek és vezessenek embereket a saját szolgálataikban! Mert erről szól az Efézus 4,11-12!

Egy vállalatigazgató mikor végzi jól a munkáját, ha lemegy a műhelybe esztergálni a szakik helyett, vagy ha ül az irodájában, és napi nyolc órában stratégiát alkot, a középvezetőt képezi és koordinálja, a szervezetet képviseli és a küldetés betöltésének minden apró részletét felügyelete alatt tartja és irányítja?!

A „gyülekezet” nevű vállalkozásban az igazgatók mind az eszterga mellett nyögnek, és nincs sem idejük, sem erejük, sem kedvük a saját helyükön ülni, és a saját dolgukat végezni. Mert különben a műhelyben talán egyetlen „termelést” jelentő gép sem menne…

Félreértés ne essék: a buta kis hasonlatom „igazgatóin” az Efézus 4 elhívott vezetőit értem, és nem a megfizetett „funkcionáriusokat”!

Mitől fog változni valami? Jó kérdés… (lehet kommentelni!) Az biztos, hogy a lelkészeken nagyon sok múlik. Mert ők építik fel – vagyis ők egészen biztosan építik ezt a számukra sem boldogító rendszert.

Mit gondolsz erről? Szólj hozzá!