Krízis és reformáció – letölthető bibliaiskolai tanítás

Őszintén szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy minden missziós lehetőségünk ellenére a nyugati (vagyis európai és észak-amerikai) kereszténység befolyása és létszáma vagy stagnál, vagy fogy, szemben az okkultizmus befolyásával, amely szinte napról-napra erősödik. Ha a világmisszióra nézünk, Kína és India, több Afrikai és Dél-Amerikai ország hatalmas ébredéseket él át. Ahol a kereszténységnek nincsenek két évezredes gyökerei, ott van hitele és ereje – nálunk viszont mindkettőt elveszítette. És megindult egy nagyon furcsa missziós folyamat, bár még csak az elején tart, de máris érezhető az erősödése: már nem mi küldünk misszionáriusokat a világ minden tájára, hanem a világot meghódító ázsiai és afrikai misszionáriusok jönnek vissza hozzánk, Európába vagy az Egyesült Államokba, újraevangélizálni a kereszténység bölcsőjét.

Nagyon fontos megértenünk valamit: ha az egyház krízisben van, az azt jelenti, hogy az egyházat felépítő helyi gyülekezetek vannak krízisben, mert a gyülekezeteket felépítő keresztény emberek személyes élete van krízisben. Ugyanis belőlünk épül fel Krisztus Teste, és ha baj van a testtel, akkor baj van a testrészekkel. Meggyőződésem, hogy az utolsó időket éljük, de azt is hiszem, hogy Istennek van egy nagy megtisztító, megelevenítő munkája, és mielőtt elérkezne az antikrisztusi világbirodalom, helyre fogja állítani az egyházát, és lesz még egy nagy és győzedelmes időszaka az eklézsiának. Én hiszem, hogy Isten munkáját feltartóztatni nem lehet, de azt is látom, hogy kimaradni belőle viszont igenis lehet. És amelyik gyülekezet szembenéz a saját krízisével, és enged Isten helyreállító munkájának, az nem fog kimaradni az ébredésből sem, az átélheti a megújulást, a gyümölcstermést, a növekedést. De ehhez egy gyökeres reformációra van szükség. És megfigyelhető, ahogy Isten világviszonylatban elkezdte helyreállítani az egyházat felekezetektől függetlenül. Minden gyülekezetben egy hármas reformációnak kell lezajlania – ezt mutatja az egyetemes missziótörténet és a ma eredményesen működő gyülekezetek saját történetei is. Az első mindig a teológia, vagyis a tanítás megreformálása. Ahogyan az egyetemes egyháztörténetben a Luther-Kálvin-féle reformáció helyreállította a Biblia tekintélyét, úgy kell minden gyülekezetben és minden hívő ember személyes életében helyreállnia a Biblia tekintélyének. Mert az igazság az, hogy az életünk tele van tradicionális, megszokáson, emberi elgondolásokon és érdekeken alapuló dolgokkal, és a hívő élet számtalan területén már régen letért a gondolkozásunk és az életvitelünk is az igei útról. Ha pedig eltérünk Isten kijelentésétől, akkor sem a mennyei erőforrások, sem az áldások nem állnak a rendelkezésünkre. Megfigyelhető, hogy a huszadik századtól Isten hogyan állította helyre a pásztori szolgálatot, azután az ötvenes évektől az evangélista szolgálatot, gondoljunk csak arra, hány missziótársaság indult el ebben az időben, és hogy mekkora munkát végzett el Billy Graham, Chuck Smith és még sokan mások. A hetvenes évektől látható egy komoly helyreállítás a tanítói szolgálatban, felnőtt egy biblikus tanítói nemzedék, amely elkezdte leporolni a felekezetiség és a dogmák alá temetett igei igazságokat. A nyolcvanas-kilencvenes években elindult a prófétai szolgálat helyreállítása, és most kezd kibontakozni az apostoli szolgálatok felépítése. Az efézusi levél 4. részében ez az öt legfontosabb szolgálati területe van az újszövetségi egyháznak. És a helyreállás elsődleges eszköze ezekben biblikus tanítás.

De az egyháztörténelem azt mutatja, hogy a tanítás a Szentlélek megelevenítő munkája nélkül nagyon hamar válik ortodoxiává, ezért a második reformáció mindig a kegyesség reformációja. A személyes hívő élet újraértékelése és megélése. Mert a keresztény életnek van egy sajátossága: hogy természetfeletti, mert Isten, akiben hiszünk, természetfeletti Isten, aki viszont nagyon is valóságosan részese az életünknek. A kegyesség reformációja volt először a puritán mozgalom, a Jonathan Edwards, a Wesley, a Whitefield, a Moody és még sokak nevével jegyzett sokféle ébredési mozgalom, később pedig a karizmatikus mozgalom. A kegyesség reformációja a személyes hívő élet megváltozását jelenti, amikor az üres vallásosságból bizonyságtevő, erőteljes és látható krisztusi gyümölcsöket termő hit születik, amely áthatja a környezetet és társadalmi szinten is változásokat idéz elő.

A harmadik reformáció pedig a struktúrák reformációja. Amikor a gyülekezeti struktúrákat bátran, és ha kell radikálisan hozzá kell alakítani a bibliai alapelvekhez és az élő hithez. A struktúrák reformációját olyan gyülekezetek fémjelzik, mint Willow Creek, Rick Warren pásztor Saddleback-i gyülekezete, újabban a Mars Hill Church. Az egyháznak működésében, nyelvezetében, eszközeiben, kommunikációjában is fel kell zárkóznia a 21. századhoz, nem élhetünk egy évszázadokkal korábbi muzeális szubkultúrában, mert akkor elveszítjük a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik felé Jézus küldött bennünket.

A bibliai alapelvek reformációja, a személyes kegyességi élet reformációja, és a gyülekezeti élet és struktúrák reformációja. Ez vár ránk. És mindig ebben a sorrendben, először személyes, azután közösségi szinten. Nem lehet ezt a rendet felcserélgetni, csak ebben a sorrendben működik Isten megújító munkája. És nem titkolt célja ennek a bibliaiskolának, hogy a tanításokban helyreállítsa a Biblia tekintélyét, hogy a bibliai igazságok áthassák az életünket, és hogy azután bátran kezdjük el hirdetni, továbbadni ezeket az igazságokat a saját gyülekezeteinkben is, hogy kovászként megerjessze a magyar eklézsiát is.

Éveken keresztültanítottam bibliaiskolákban – többek között erről a fontos témáról is. A reformáció vasárnapján szeretném megosztani Veletek az erről szóló teljes, közel 30 oldalas tanításomat, talán hasznát veszitek, és Isten eszközzé teszi számotokra, illetve általatok mások számára! A LETÖLTÉSHEZ CSAK KATTINTS IDE!

Tíz hazugság, amit az egyház mond a nőknek

(Ha nem olvastad a cikk első részét, kérlek mindenképpen azzal kezdd!)

Íme tehát a tíz hazugság egy-egy mondatban, különösebb kommentár nélkül:

1. Isten alsóbbrendűnek teremtette a nőket, akik „arra valók”, hogy a férjüket szolgálják, ellássák és kielégítsék. Mindezek alapvető kötelességeik.

2. Nők nem kaphatnak semmiféle vezetői tisztséget és szolgálatot a gyülekezetben. Ha erre vágynak, már az is bűn.

3. Nők nem taníthatnak a gyülekezetben, főleg nem férfiakat. Nem prédikálhatnak, nem hirdethetik az igét, nem evangélizálhatnak (nyilvánosan). Legfeljebb nőket taníthatnak, az idősebbek a fiatalabbakat (de néhol ezt is csak férfi vezető felügyelete mellett).

4. A férfi a család papjaként képviseli a nőt Isten és a gyülekezet előtt is – a nő önmaga erre nem alkalmas vagy nem méltó. Semmilyen döntésében és megnyilvánulásában nem kerülheti meg a férfit, mint a család papját és vezetőjét, akinek áment kell mondania a nő kérésére.

5. A nőt a szolgálatában „be kell fedeznie” egy férfinak – különben alkalmatlanná és hiteltelenné válik a szolgálata. Hogy mit jelent a befedezés, ez változó, a lényeg a férfi által való hitelesítése minden nemű női szolgálatnak.

6. Az erős vezető képességgel és ambíciókkal rendelkező nők komoly fenyegetést jelentenek az egyházra (és a férfiakra). Az ilyen nők veszélyesek, akiknek „vissza kell nyesni a szárnyaikat”, mielőtt rossz példát mutatnak a többi nőnek is a gyülekezetben.

7. A nők bűnösebbek és kísérthetőbbek, mint a férfiak, (itt mindig az Éva-sztori a hivatkozási alap), és a Sátán számára alkalmasabb eszközök az egyház rombolására, mint a férfiak.

8. Nők nem lehetnek teljesek és áldottak férj és gyerekek nélkül. Mind az egyedülmaradás, mind a gyermektelenség átok. A nő számára a beteljesedést csak a férj és a gyerekek adhatják meg, addig „nem teljes”.

9. A keresztény nőknek otthon a helyük! Neveljék a gyereket és lássák el a családjukat! Ha lehet, ne dolgozzanak (legfeljebb akkor, ha szükség van a keresetükre), de semmiképp ne vállaljanak magasabb, vezetői beosztást. Illetlen, hogy sikeresebbek legyenek, nagyobb pozícióban vagy több fizetésért dolgozzanak, mint férjük, akit ezáltal megszégyenítenének.

10. A nőknek minden helyzetben engedelmeskedni kell a férjüknek / a gyülekezetben a férfi vezetőknek. A kötelező engedelmesség érvényes a gyülekezeti dolgokra éppúgy, mint a családi döntésekre vagy például a férfiak szexuális kielégítésére.

Sajnos majd mindegyik hazugsággal én magam is találkoztam azokban a mai, magyar, evangélium gyülekezetekben (hogy ne kelljen felekezeteket sorolnom), ahol megfordultam az elmúlt tíz évben. Láttam megtört asszonyokat, és láttam a hamis bibliai tanításokkal visszaélő férjeket is. És lelkigondozó ismerőseimtől hallottam, hányan fordulnak meg ezek miatt a hazugságok miatt, a valós, maradandó, nagyon mély sebeket okozó következményeik miatt terápiákon, kórházakban, pszichológusoknál. Szomorú, hogy Jézus Krisztus felszabadító örömhíre rabságba ver embereket. Ebben az esetben nőket. Szomorú és szégyenletes, hogy Isten Igéjét férfiak arra használják, hogy betörjék, megregulázzák, kordában tartsák, engedelmességre kényszerítsék azokat, akiket állítólag szeretnek. De mindig felmerül bennem a kérdés, hogy valójában milyen is ez a szeretet? És a legfurcsább, amivel olyan sokszor találkoztam, hogy a szó szerint megalázott és elnyomott nő még így is szereti a férjét, és abba kapaszkodik, hogy ez így van rendjén – mert akkor nem kell szembesülnie azzal, hogy a férje voltaképpen mit is tesz vele.

Azt hiszem, nagyon szükségünk van arra, hogy végre lerántsuk a leplet azokról az elhallgatott, tabuként kezelt témákról az egyházban, amiről nem illik beszélni – bár a legtöbben sejtjük, látjuk, hogy létezik. Ebben segíthet J. Lee Grady könyve. Szeretném tehát megismételni: a könyv most házhozszállítással megrendelhető közvetlenül a kiadótól! Érdemes megvenni, vezetőknek, lelkigondozóknak kötelező, és nagyon hasznos, ha házicsoportokban, bibliaórákon közösen feldolgozzuk. Nem csak a hazugságokat és a torz szokásokat segít kitisztítani a családjainkból és a gyülekezeteinkből, de új lendületet adhat a női szolgálatoknak, mobilizálhatja a hölgyeket a gyülekezeti- és missziós munkában és a személyes bizonyságtételben egyaránt.

A KÖNYV MEGRENDELÉSÉHEZ KATTINTS IDE!

Ha van véleményed, tapasztalatod, szólj hozzá Te is a témához!

Hímsoviniszta a keresztény egyház?!?

Nő csak akkor vezethet bármiféle bibliatanulmányozást, ha jelen van legalább egy férfi diakónus is. Diakónus vagy pásztor jelenléte nélkül nő még imaösszejövetelt sem vezethet!

Ha egy nő elindul istentiszteleten a szószék felé – nők és férfiak, egész családok állnak föl és vonulnak ki a gyülekezeti teremből, demonstrálva tiltakozásukat.

A lelkész azzal utasította vissza gyülekezetének egy nő tagját, hogy az teljes idejű munkát vállaljon, hogy „mivel nő, a Sátán könnyen befolyásolhatná, ha ilyen vezetői szerepre törne”.

Fiatal házaspár ifit vezet. A nő nagyszerű tanító, a férje nagyszerű zenész és művész. A gyülekezet vezetősége mégis a férjet kényszeríti tanításra, mert nő nem taníthat, még az ifiben sem. Ráadásul a vezetők megtiltották a feleségeiknek, hogy barátkozzanak egy ilyen renitens nővel, mint ez a fiatalasszony.

Női imacsoportot sem vezethet nő, ha nincs jelen minden alkalmon a férje, hogy „befedezze a szolgálatát”.

Egy asszony még a kérdéseit sem teheti fel a gyülekezetben nyilvánosan, a férjét kell megkérnie, hogy a nevében kérdezze meg, amit nem értett a bibliatanulmányozáson.

Ezek nem sötét középkor szégyenletes dolgai, hanem mai, hús-vér példák, elsősorban evangéliumi gyülekezetek életéből.

Pár éve írtam egy cikket azokról a hazugságokról, amiket az egyház mondott a nőknek történelme során. A forrásom egy 2000-ben kiadott könyv volt, J. Lee Grady „Tíz hazugság, amit az egyház mond a nőknek” című tanulmánykötete, amely lerántja a leplet azokról a tévedésekről, demagógiákról, hazugságokról, rossz beidegződésekről, amelyek tudatosan vagy öntudatlanul nyomorítják az egyházat. Mert sajnos tény, hogy rengeteg keresztény nő küzd eltorzult, kifordult és szegényes önértékeléssel, depresszióval, étkezési és kapcsolati rendellenességekkel, kényszeres viselkedéssel – azért, mert keresztény! Az Egyesült Államokban a vallásos családok a második helyet foglalják el a nőkkel szembeni családon belüli erőszakos cselekedetek számát illetően. Csak az alkoholisták családjai előzik meg őket! Ráadásul itt elsősorban az evangéliumi keresztényekről van szó! És még valami: egy általam nagyrabecsült, Amerikában végzett, de 2000 óta itthon praktizáló keresztény pszichológus azt mondta, nehogy azt gondoljuk, hogy Magyarországon mások az arányok!

Az apropója annak, hogy újból előveszem a témát az, hogy ez a könyv végre megjelent magyarul! És mivel fontos a téma, és sajnos még mindig aktuális, szeretném reklámozni a könyvet! A reformáció hetében vagyunk, és ez is egy olyan területe keresztény életünknek és gyülekezeti megszokásainknak, ami bizony jelentő reformációra szorulna! És nem valamiféle liberális vagy feminista teológiáról van szó (a könyvet férfi írta, akinek négy lánya van), hanem a Biblia helyes értelmezéséről, és az egymás iránti helyes szeretetről. Hogy a világ előtti bizonyságtételünket és a missziómunkánk sikerét már ne is említsem.

Szóval hogy miről is van szó?!

Tömören arról, hogy az egyház mennyire lekezeli, lealacsonyítja és háttérbe szorítja a nőket. Nem taníthatnak, nem vezethetnek, néhol nem is imádkozhatnak. Otthon esetenként teljes a férfiuralom, mindez Bibliával a kézben. A férfiaknak „be kell fedezniük” a nőket, felügyelniük kell a szolgálatukat, azoknak mindenben szó nélkül engedelmeskedniük kell. Nem illő, ha dolgoznak, ha több a fizetésük, magasabba  pozíciójuk, nagyobb az intelligenciájuk. Talán szélsőségesnek tűnnek ezek a dolgok – de sajnos mégsem azok. Csak nem beszélünk róluk.

Íme kezdetnek néhány idézet az egyház nagyjaitól, akikre felépült a kereszténység kétezer éves története és tanítása (a könyv kutatómunkájának alaposságát is bemutatva, bár ez csak töredéke a könyvben lévő idézeteknek!)

Mit is tanít az egyház (nem a Biblia!) a nőkről?

(Előljáróban még csak annyit: attól, hogy ezek az egyházatyák és teológusok ebben a kérdésben durván tévedtek vagy hibáztak, nem jelenti azt, hogy személyük, életük és munkásságuk egésze tévedés és hiábavalóság lett volna! Egyáltalán nem! Ezt szerettem volna előre bocsátani – mert tisztelem és szeretem őket!)

„Mi a különbség, akár feleség, akár anya? Ő mindig Éva, a kísértő, és ezt minden nőről tudnunk kell… Nem látom, mi haszna lehet a férfinak a nőből, hacsak nem az, hogy gyereket szüljön neki.”
Augustinus

„A nő nem kezdhet el és nem is fejezhet be semmit a férfi nélkül. Ott kell lennie, ahol a férfi van, megkell hajolnia előtte, mint ura előtt, akit fél, akinek aláveti magát és aki iránt engedelmes.”
Luther Márton

„A nő a legtökéletesebb állapotában arra teremtetett, hogy engedelmesen szolgálja a férfit.”
John Knox

„A nő hiányos és satnya, mert a férfi magvában lévő aktív erő hajlamos tökéletes hímnemű utódot létrehozni, míg a nő az aktív erőbe került hibából születik.”
Aquinói Tamás

„A férfiaknak széles a válluk és keskeny a szájuk, ezért intelligensek. A nőknek ezzel szemben keskeny a válluk és széles a szájuk. A nők teremtettségi vonásai mutatják, hogy otthon kell maradniuk, mert széles a csípőjük és tomporuk, amin ülhetnek, hogy őrizzék a házat.”
Luther Márton

„Isten úgy tartotta fenn a rendet mindkét nem számára, hogy az élet dolgait két részre osztotta: a szükségesebbeket és hasznosabbakat a férfira bízta, a kevésbé fontosakat és alsóbbrendűeket pedig a nőkre.”
Chrisostomos egyházatya

„Nem hisszük, hogy a gyülekezetben helye van női elöljáróknak. Amikor Pál apostol azt mondta, hogy a nő ne tanítson férfit, nem ragasztott állításához kulturális érveket…”
John McArthur

„A gyülekezet iránti tiszteletből nem helyes, ha egy nő maga olvassa fel a törvényt. Szégyen, ha a nő hallatja hangját a férfiak között. A nő hangja szennyes mezítelenség.”
Talmud

„Nem helyes, ha férfiak leülnek, hogy hallgassanak egy nőt… Még akkor is csekély hatásúak a nők szavai, ha csodálatra méltó vagy akár jámbor dolgokat mond, hiszen nő szájából származnak.”
Origenész

„A nő lelkileg és testileg is gyenge természete miatt alávetett a férfinak. A nő alárendelt helyzetű a természet törvénye értelmében, a rabszolga viszont nem az. A gyermekeknek jobban kell szeretniük apjukat, mint anyjukat.”
Aquinói Tamás

„Nem tudjátok, hogy mindegyikőtök egy Éva?! Isten nemetekre kirótt büntetése korunkban is érvényes. Ti vagytok az ördög kapuja! … Még Isten Fiának is meg kellett halnia a rátok rótt büntetés, vagyis a halál miatt!”
Tertullianus

„A nő kezdettől fogva gonosz volt: a halál kapuja, az ördög tettestársa, a megtévesztés kútfeje, az Isten szerinti munka gátja, a szenteket rohasztó rozsda… Íme a nő, a bűn bajnoka, az ördög fegyvere, a vétek anyja és az ősi törvény megrontója!”
Salimbene, 13. századi ferences szerzetes

„Amíg az asszony a szüléssel és gyermekekkel foglalkozik, különbözik a férfitól. De ha inkább kívánja Krisztust szolgálni, mint a világot, akkor megszűnik nőnek lenni, és immár férfinak neveztetik.”
Jeromos, a Vulgata fordítója

„A nők szégyellik ezt bevallani, de a Szentírás és az élet is bizonyítja, hogy több ezer közül csak egy nő kap Istentől készséget a tiszta és szűzies életre. A nő nem teljesen ura önmagának. Isten úgy formálta meg a testét, hogy férfival kelljen lennie, gyermekeket kelljen szülnie és nevelnie.”
Luther Márton

Ez nagyon durva! Akkor is, ha tudom, nem az egész Egyház ilyen. De azért ennek a két évezredes szemléletnek rendesen beleívódtak a hatásai az egész nyugati kultúrába. És talán egyáltalán nem véletlen a feminizmus kialakulása… (nem mintha azzal értenék egyet!) Miközben olvastam a könyvet, nem tudtam, sírjak vagy nevessek ezeken az idézeteken… De inkább szomorú, sőt, tragikus!

Holnap folytatom a témát azzal a tíz hazugsággal, amivel az egyház börtönbe zárja a nőket – még ha sokkal kifinomultabban és kegyesebben is teszi manapság, nem ennyire nyersen, mint ahogy ezek az idézetek szólnak. Rengeteg olyan idézetet és érvet fogok írni, amit én magam is hallottam a saját gyülekezeteimben, ahol megfordultam és szolgáltam, férfiaktól – sőt, sajnos nőktől is!

A lényeg: nagyon ajánlom a könyvet! Alapos, biblikus, és nagy értéke, hogy nem csak a problémát veti fel, hanem megoldási irányokat is mutat. Bár a szerző karizmatikus, az egyik legrangosabb nemzetközi karizmatikus folyóirat, a Charisma Magazine főszerkesztője, lelkész és újságíró, könyvét azok is bátran forgathatják, akik a konzervatívabb keresztény felekezetekhez tartoznak. Nem szellemiesíti el a dolgokat, hanem előveszi a héber és görög Bibliát, szóelemzéseket folytat, áttekinti az egyháztörténelmet és a különböző felekezetek hivatalos iratait is. Tényleg alapos, rengeteg tanítási, bibliatanulmányozási ötletet ad. Minden fejezet végén beszélgetésindító kérdések is vannak a közös feldolgozáshoz.

A könyvet nálunk az ELLEL Ministries adta ki – és kialkudtam náluk egy kedvezményes akciót az APCSEL29 olvasóinak, amit hirdethetek itt az oldalunkon. A könyvet ugyan a bolti áron lehet megrendelni, de az árba beletették a postaköltséget is – ezt a kedvezményt tudták adni. 1690 Ft-ért tehát címre is portázzák a könyvet.

Akit érdekel a könyv (márpedig remélem sokan lesznek, mert helyre kellene tenni ezt a témát gyülekezeteinkben) – itt megrendelhetik  közvetlenül a Kiadótól!

Holnap pedig jön a cikk folytatása…

DELEGÁLÁS – az egyik legfontosabb vezetői készség

Rengeteg lelkipásztorral és vezetővel találkozok munkám során, aki szinte agyonroskad a milliónyi kisebb-nagyobb feladat és felelősség alatt, amit napról-napra végeznie és hordoznia kell. Állandóan feszültek, idegesek, sokszor kapkodnak, még akkor is telefonálnak, amikor épp nyugodtan beszélgetnénk velük. És sajnos túl sokszor kimerültek, fásultak, kedvetlenek. Elveszítették a szenvedélyüket, a lelki mélységüket és békességüket, a csendességeiket, a frissességüket.

Természetesen ennek sokszor oka az a gyülekezet és/vagy vezetői közösség, akik mindezt generálják, és tétlenül nézik, akiknek eszük ágában sincsen dolgozni, mert ezért van a pásztor, a vezető, a missziómunkás. Azonban van úgy, hogy ez az egészségtelen túlterheltség a vezető saját hibája. Mert nem tanult meg, nem képes vagy nem akar delegálni. Sajnos mindhárommal találkoztam már.

A DELEGÁLÁS az egyik legfontosabb vezetői készség: annak a képessége, hogy a feladatokat a megfelelő emberekre, és a megfelelő módon kiosszuk, és azokat a megbízottjainkon keresztül sikerre vigyük.

Mi kell ehhez?

Először is megfelelő ember, akire feladatokat és felelősséget bízhatunk.
Tudom, hogy sokan most arra gondolnak: rendben, de mi van akkor, amikor egyszerűen nincs ember! Vagy ha azokra, akik vannak, még egy ceruzát se bíznék, nemhogy egy gyülekezeti munkát!

A jó vezető nem várja, hogy az ölébe pottyanjon a legmegfelelőbb ember egy munka elvégzésére – hanem megkeresi. Felkutatja azt, aki kell neki, mert bárki nem jó! Valószínűtlennek tartom, hogy egy 50-80-100 fős gyülekezetben ne lennének megfelelő emberek egy sor olyan feladatra, amit – mivel „más nincs” – a lelkész vagy ugyanaz az egy-két vezető végez. Ez egyszerűen nem igaz! Túl sok emberi erőforrást hagyunk parlagon a gyülekezeteinkben azáltal, hogy a padban, székeken ülő közönséget nem aktivizáljuk, nem vonjuk be a munkába, csak kiszolgáljuk őket.

A még jobb vezető pedig kineveli az ilyen embereket. Nem esik kétségbe, ha nem talál – fogja azt, aki van, melléáll, tanítja, támogatja, felkészíti, felszereli és csatasorba állítja.

No de térjünk a cikk lényegére:
A DELEGÁLÁS ÖT SZINTJE

ELSŐ SZINT: Pontosan megmondom, mit és hogyan kell tenned, és számon kérem a megvalósítást. Ez egy egyoldalú utasítás. Itt kezdődik a feladatkiosztás – ez a legalapvetőbb és legkevésbé önálló szolgálatba állítása egy új embernek.

MÁSODIK SZINT: Megmondom a célt, együtt leülünk és átbeszéljük a megvalósítást, meghallgatom az ötleteidet és a véleményedet, és a végén elmondom, mit és hogyan kell csinálnod. – Ez már egy magasabb szint az elsőnél, mert bevonom a másikat a feladat megvalósításának kiötlésébe, de hogy mit és hogyan fog végül tenni, mégis én döntöm el. A felelősség még mindig az enyém.

HARMADIK SZINT: Megmondom a célt, felvázolom a lehetőségeket a megvalósításra, és rád bízom, hogy döntsd el, melyik módon szeretnéd csinálni. Válaszd azt a megoldást, ahogyan a legjobban meg tudod valósítani a feladatot a saját képességeid, készségeid, tudásod alapján. Dönts te – az általam megadott kereteken belül. Ezen a szinten már elkezdem megosztani a felelősséget is.

NEGYEDIK SZINT: Meghatározom a célt, és rád bízom, hogyan fogod megvalósítani. Azonban mielőtt hozzákezdesz, a jóváhagyásom kell hozzá, tehát el kell jönnöd, hogy beszámolj a terveidről és a koncepciódról. Ha jóváhagytam, csinálhatod. – Ezen a szinten szabadítjuk fel az embereink kreativitását és önállóságát, de még ott a kontroll felettük.

ÖTÖDIK SZINT: És végül, a legmagasabb szinten már csak kijelölöm a célokat és a határidőket, és rád bízom, hogyan valósítod meg. Hozzám már csak az eredménnyel kell jönnöd! Mivel kipróbált ember vagy, bízok benned, és tudom, képes vagy a kitűzött feladatot teljesíteni anélkül is, hogy nekem felügyelnem kellene rád.

ÉS A LÉNYEG:
EZ NEM A DELEGÁLÁS ÖTFÉLE VERZIÓJA, HANEM A FOLYAMATA!
Ezeken a lépcsőkön keresztül nevelhetünk munkatársakat és vezetőket a csapatunk, a gyülekezetünk számára.

És egy utolsó gondolat: a delegálás a legnagyszerűbb eszköz a fejlődés előremozdításában. Ha csak ezt az öt lépéssort nézzük: onnan, hogy valakinek a szájába rágjuk a feladatot, eljuttathatjuk a teljesen önálló és felelősségteljes vezetői szintig. Ez azért motiváló lehetőség, vagy nem?!

Tizenöt dolog, amit Isten utál az egyházban

Átnéztem egy prédikáció-sorozatot egyik kedvenc tanítómtól arról, mit is utál Isten az egyházban. Neki 12-es listája volt, bár kicsit tallózva a neten ez a téma többeket is érdekelt már, és találni rövidebb-hosszabb gyűjteményeket is. Hát én is elkészítettem a magam listáját – ha lesz időm, kidolgozom majd egy tanítás-sorozattá, mert talán tanulunk a görbe tükörből.

Szóval az én listám:

1. Szellemi gőg és a „világ(iak)” lenézése.

2. Intolerancia – főképpen a bűnös ember azonosítása a bűnével

3. Közöny – kifelé és befelé egyaránt. Misszióról szóló szöveg van, de igazából a saját “testvérem” sorsa sem érdekel

4. Elkülönülés – világtól is, egymástól is (felekezetesdi versengés)

5. Alkalmi elkötelezettség – vagyis a hívőkre nem lehet számítani

6. Vallásos klónok vagy zombik (uniformizmus) – szektás agymosás

7. Langyos kereszténység: középszerűség és unalmasság. Ez talán az éneklésen / dicsőítésen mérhető le leginkább…

8. A tradíciók rabszolgasága – rugalmatlanság. A szokás nagy úr – néha nagyobb Istennél is.

9. Hiteltelen, korrupt vezetők. Nem az a baj, ha valaki elbukik, hanem ha valaki “megengedi magának”, hogy bűnös legyen, miközben másokat könyörtelenül elítél

10. Önző felhalmozás, maguknak való gyűjtögetés (anyagiak, eszközök, tehetségek, épületek, stb.) Méghogy a keresztények az embertársaikat szolgálják?!

11. Keresztény szubkultúra.  A marslakók valószínűleg kultúraközelibbek és életszerűbbek lennének, mint sok keresztény vagy gyülekezet.

12. Kánaáni nyelv

13. Képmutatás

14. Bigottság és fanatizmus (vagyis az ész nélküli hit)

15. Vallásos őrjöngés (karizmániákusság, minden dolog elszellemiesítése)

Bizonyára van még más is. Lehet folytatni a sort… talán tényleg tanulunk belőle.