Ahogy korábban írtam, hétfőnként vendégeket hívok a blogba! Nehogy megunjatok! :-)))
A sort pedig a számomra legértékesebb vendéggel kezdem: Eszteremmel, a feleségemmel.

Be kell vallanom, nálam újra terítékre került a Harry Potter téma. Nem az új film kapcsán, inkább gyereknevelési szempontból. Ezért is döntöttem úgy, hogy megvizsgálom megint a dolgot, és megpróbálom minél kevesebb előítélettel figyelni. Ez nálam pozitív előítéletet jelent. Ugyanis még hívőségem előtt, tinédzserként elolvastam az addig megjelent könyveket. És teljesen „elvarázsoltak”. Akkoriban is hallottam a keresztény kritikákat, és totál ki voltam akadva rajtuk. Nem értettem miért lehet veszélyes egy könyvsorozat. Nem akartam varázsló vagy boszorkány lenni utána. És abszurdnak tűnt a feltételezés is, hogy bárki az akarna. Nem ez volt a lényeg. Ez csak egy mese, mondtam volna a tévében vitatkozó „szakértőknek”. Akkoriban senki nem kérdezte meg tőlem, hogy miért tetszett a könyv, de biztos vagyok benne, hogy akkor is az lett volna a válaszom mint ma, csak más szavakkal talán. Akkor nem tudtam volna így megfogalmazni: szerintem nem a varázslás volt a lényeg, hanem hogy bele tudtuk képzelni magunkat a szereplők helyébe, hogy az élethelyzetek ismerősek voltak. Ugyanakkor tele volt izgalmas, mozgalmas eseményekkel, váratlan fordulatokkal. Úgy tanított pozitív értékekre – mint a barátság, őszinteség, önzetlenség, szeretet… – hogy nem lett a szánkba rágva…

Aztán bekerültem a gyülekezetbe, ahol kiderült, hogy a keresztények tényleg komolyan gondolják, hogy tilos olvasni, a boszorkányság miatt. Erről három történetem van, ami nagyon megragadt bennem:

Egyszer tanúja voltam egy beszélgetésnek. Ha jól emlékszem a hatodik könyv megjelenése után történt egy keresztény táborban. Két lány beszélgetett ebédnél, mind a kettő hívő. És valahogy szóba került a könyv. Az egyikük mondta a Harry Potter olvasónak, hogy „talán ideje lenne megtérnie belőle”, és nem olvasni többet egyet sem. Erre a másik: „Oké, majd ha kijött a hetedik rész, és elolvastam, akkor majd megtérek belőle.” Ezen akkorát nevettem magamban, hiszen én is olvastam a könyveket, és ugyanúgy vártam a hetedik részt!

A másik, amire emlékszem, hogy egy női konferencián külön előadás volt arról, hogy a Harry Potter miért is rossz. Kigyűjtve idézetek a könyvből, mind varázslásról és „okkultizmusról” szóltak, vagy éppen a könyvbeli gonosz szájából elhangzott mondatok voltak kijegyzetelve. Fel volt még sorolva pár nagyon okkult könyv és film, amik tiltó listára kerültek, köztük a Star Wars. Emlékszem ott ültünk ketten az egyik barátnőmmel az előadáson. Ő Star Wars fan volt, én meg mindegyiket szerettem, és ott puffogtunk hátul (tizenévesen), hogy a felnőttek nem értik, hogy ezek mesék, történetek és nem veszélyesek? (Ma már nem tűnik ennyire egyszerűnek a dolog, de akkor az volt!)

A harmadik emlékem, hogy a gyülekezetünkből az egyik anyuka mesélte, hogy a lánya nyert egy könyvet valamilyen versenyen. Nem tudom, hogy a Harry Potter volt-e, de mondta, hogy varázslós-boszorkányos. A gyerek szerette volna elolvasni, de elmagyarázták neki, hogy nem szabad, és együtt elégették a könyvet. A gyerek tudomásul vette. Egészen addig azt gondoltam, hogy a könyvégetős sztorikat csak némely fanatikus családokban alkalmazták, vagy csak kitalálták. (Azóta persze tudom, hogy mindez melyik bibliai igeversre alapozva tesszük, és hiszem, hogy van, amikor igenis el kell égetni könyveket, de nem mindegy ki, mit, mikor, hol…)

Azóta aztán elolvastam minden könyvet, megnéztem az eddig megjelent filmeket (amik a közelébe sem érnek az olvasmányélménynek), és nem igazán foglalkoztam a témával. Bár tavaly írtam róla egy cikket a Tonhal magazinba, amit a blogomra is feltettem. Most pedig azért vettem elő, hogy vagy felülbíráljam, vagy éppen megerősítsem a korábbi véleményem: nem feltétlen veszélyes a Harry Potter. Mégpedig azért, mert meg akarok győződni róla, hogyha majd a gyerekeim el szeretnék olvasni, akkor rájuk lehet-e rossz hatással. Eddig teljesen kételkedtem benne, de ugye ez már felelősség, mert nem rólam szól, hanem másokról. És még egy kérdés volt a kulcsszerepet játszott a kutatásom megkezdésében: segít-e megszerettetni a gyerekekkel az olvasást?

Elkezdtem különböző könyveket olvasni, cikkeket ebben a témában. És végül rátaláltam egy előadásra, ami számomra eléggé hiteles, részletes, nem elfogult, és ráadásul keresztény. Ja és kellőképpen alapos (csak nézzük meg tanulmány végén a felhasznált szakirodalom listáját!) Rengeteg mindent megfogalmaz, amiket én is így gondolok, de annál sokkal összeszedettebb, és jelenleg a legjobb anyag, amit a témában ismerek. Sok új dolgot is megtudtam belőle, és felhívta a figyelmemet a jó és a rossz oldalakra egyaránt! Mindenkinek, akit foglalkoztat a téma, javaslom meghallgatni Szalai András előadását, ami a Hitvédelmi Teaház előadásai között találtam! Letölthető mp3-ban itt! Az előadás jegyzete is fenn van, és lehet továbbtanítani is. Akinek nincs ideje elolvasni, vagy meghallgatni, annak ajánlom legalább a konklúzió című rövid fájl elolvasását!

Vázlatnak itt vannak a felsorolt keresztény ellenérvek, ezekre ad válaszokat az előadás!

1.      A könyvek „hat éves kortól” ajánlottak, pedig kicsiknek nem való

2.      Lehet hogy Rowling a gyerekeket rávette az olvasásra, de csak ezt olvassák, mást nem

3.      Képzelet és valóság összekeveredhet a gyerekekben

4.      A regények és a filmek egyre horrorisztikusabbak

5.      A történetben gyerekek vannak állandó életveszélyben

6.      Rowling világa erkölcsileg zavaros, nem mindig tudni, ki melyik oldalon áll, és a pozitív hősök sem mindenben példamutatók

7.      A regényekben a karácsony és a keresztség erősen profanizált formában jelenik meg

8.      A történet a boszorkányságot jónak állítja be, és ezzel a mágiát reklámozza

9.      A mágia állandó jelenléte az igazi okkultizmus irányába tereli a fiatalokat

10.  A Potter-regényekben szereplő mágia azonos az ókori és a mai mágiával

11.  A Biblia elítéli a varázslást, tehát a Potter-regényeket is

12.  Egy varázslótanonc nem lehet pozitív hős egy keresztény számára

A utolsó kérdésre adott válasz annyira fontos szerintem, hogy muszáj bemásolnom ide az eredeti szöveget!

„Mitől pozitív egy mesehős? Attól, hogy vonzó tulajdonságai vannak, és könnyű vele azonosulni; a jellemvonásai csak ezután válnak mintává. Kérdés tehát, hogy valójában melyik Harry legvonzóbb, gyerekek, fiatalok és felnőttek számára egyaránt irigylendő tulajdonsága? Azt vizsgálva, hogy miért vannak oda a gyerekek Harryért, feltűnt, hogy Harry elsősorban nem ezért más és vonzó, mert olyan jó fej, vagy mert varázsképessége, láthatatlanná tevő köpenye és repülő söprűje van, vagy mert veszélyes kalandokat él túl (az ilyen effektekért csak a kicsik lelkesednek), hanem mert fantasztikus barátai vannak… Szerintem a Potter-regények ugyanúgy nem a varázslatról szólnak, ahogy A Gyűrűk Ura és a Narnia Krónikái sem. Szívesen ajánlanám az utóbbiakat, de a fantasy-ízlés kérdése, és ezekre sem lesz minden gyerek vevő. Ha egy gyereknél mégis a Potter-sorozat jön be, akkor viszont tudni kell, hogy jól fel lehet használni a gyerekek-fiatalok erkölcsi nevelésében. Hangsúlyoznám azonban, hogy ez nem kötelező, hanem lehetséges, és hogy több feltétele van: egyfelől a gyerek vonzalma, másrészt a szülő vagy hitoktató alkalmassága. A regényfolyam már a terjedelménél fogva is rendkívül sok olyan jelenetet tartalmaz, amely alapján hihetetlenül könnyű a baráti kapcsolatokról, a szerelemről, a tanár-diák viszonyról, a faji előítéletekről, a szabályok szerepéről, a helyes döntés fontosságáról, a jóval-rosszal teli világról, az élet megbecsüléséről, és sok más olyan témáról beszélgetni, amelyek a gyerekek számára is fontosak. Aki pedig gyakran beszélget ilyesmiről keresőkkel (akár fiatalok, akár idősek), az tudja, hogy Isten szinte minden téma során természetes módon „előkerül”. Csak mert a téma nem direkt módon bibliai, igenis fantasztikusan felhasználható bibliai értékek közvetítésére kis- és nagykamaszok közt egyaránt.”

Ezen felül kijegyzeteltem a kedvenc gondolataimat az előadásból, amik a leginkább megdöbbentettek, vagy ami mind újdonság volt, esetleg éppen mindig is így gondoltam, csak éppen nagyon fontosnak tartom.

> Az ideális, ha a gyerekek a könyveket akkor olvassák, amikor körülbelül annyi idősek, mint a könyv főszereplői, esetleg picit fiatalabbak. Mivel a gyerekek problémái, élményei követik a gyerekek életkorát.

> Ha a gyerek a korának és érettségének megfelelő kötetet olvassa, akkor az nem lehet félelmetesebb, mint amivel meg tud birkózni, mert nem tud félelmetesebbet elképzelni annál, mint amit még fel tud dolgozni. (Ez nem igaz a filmekre.)

> A regényben élesen elhatárolódik, hogy van jó és rossz. Ami „zavaros” lehet, hogy ki melyik oldalon áll. Ez azonban egyáltalán nem baj, mert a gyerekek megtanulják, hogy nem lehet mindig az első benyomásban bízni, vagy a külsőségekben, vagy akár abban, amit mások mondanak. A dolgok ennél bonyolultabbak a könyvben is, akárcsak az életben!

> A kedvencem: az egyik kifogás, hogy a pozitív hősök sem mindenben példamutatók a könyvekben! Ez miért olyan nagy probléma? Mindenben, amit elolvashatunk, tökéletes embereknek kell lenni? Hiszen olyan nincs! Mi sem vagyunk azok! A gyerekeink sem azok! Még a Bibliában is csak egyetlen tökéletes ember volt!

> Az életszerű helyzetek a barátságról, a küzdelmekről, szeretetről, kitartásról, szerelemről, szabályok betartásáról, önfeláldozásról, jó beszélgetéstémák lehetnek (ha olvastuk mi is a könyveket) és akár segíthetnek is a fiataloknak a saját életük küzdelmeiben helytállni, a saját érzéseiket feldolgozni! – Erről is írtam az előző cikkemben.

 

>A varázslóvilág sem éppen tökéletes, és nem is fest róla teljesen pozitív képet az írónő. Igazából a mi világunk görbe tükre. Ugyanúgy megjelenik minden, csak „varázskörnyezetbe” helyezve. A gyerekeknek ugyanazokkal az élethelyzetekkel kell szembenézniük, mint nálunk, így a környezet inkább csak a háttér, nem a lényege a műnek. Csak egy kísérlet, hogy milyen lenne, ha létezne egy ilyen világ?

> És ami a legjobban ledöbbentett: a bántalmazott vagy hátrányos helyzetű gyerekekre terápiás hatással is lehet a könyv elolvasása. Tehát segíthet nekik feldolgozni az őket ért traumákat, a képzelet, vagy akár a pszicho-dráma segítségével. Erről szól Kende B. Hanna: Harry Potter titka című könyve. Megdöbbentő milyen szerepet játszik a gyerekek érzéseinek feldolgozásában a játék. Miután elolvastam, egy teljesen más megközelítésből is megláttam a könyvet. Vagyis hogy a gyerekek nagy része együtt tud érezni a főszereplővel, mert valamilyen szinten mindenki volt már kiszolgáltatott helyzetben, és mindenki vágyik arra, hogy különleges legyen, fontos legyen, bátor legyen, hogy legyenek barátai… És a legtöbb gyerek ezeket emeli ki a könyv fő erényeinek, és ezek fontosak nekik (nem a varázserő). És szerintem ugyanúgy segítség lehet az egészséges háttérrel rendelkező gyerekeknek is, mert nekik is vannak küzdelmeik, kérdéseik, döntéseik, érzéseik…

> Maga a Harry Potter nem tereli a fiatalokat az okkultizmus felé, mert semmilyen konkrét és használható információt nem adnak az okkult dolgok működéséhez. Sőt, maguk a fiatalok tartják hülyeségnek, hogy a felnőttek ettől féltik őket, hogy komolyan elhiszik, hogy boszorkányok léteznek! Azonban veszélyt jelenthet a Harry Potter sikerét meglovagoló, valóban okkult praktikákkal foglalkozó irodalom (pl. tiniboszokányok, különböző honlapok).

> Az igazi boszorkányegyházak lenézik, és nem tartják jó reklámnak a Harry Pottert, és nem is nőtt miatta a regénynek köszönhetően a számuk. A wicca iránti érdeklődés nem a Harry Potternek köszönhető, inkább korjelenség, divat a tinilányok körében.

> Háromféle mágia is van: van a kóklerség, az igazi mágia, és van a mesebeli mágia. A HP az utóbbiba tartozik! (Ami esetleg egy kicsit is hasonlít az igazira, azt is a gonosz teszi a regényben!)

Ami nekem az egyik legnagyobb pozitívum volt az előadásban, hogy felhívta a figyelmet a végén arra, hogy kinek NEM ajánlhatók a regények:

– Azoknak, akiket simán nem érdekel ez a műfaj. Ez ugye nem baj, csak legyünk őszinték, és mondjuk, hogy nem tetszik, ne azt hogy bűn elolvasni.

– Azoknak a gyerekeknek, akik még túl kicsik hozzá.

– Azoknak, akik korábban foglalkoztak okkultizmussal, és rossz hatással lehet rájuk a könyv.

– És a listában benne vannak azok a keresztények, akik szerint bűn az elolvasása is, mert félnek tőle, ez is teljesen érthető.

A második legjobb rész a tanácsok a szülőknek! A leggyakorlatibb és legjobb összefoglalása annak, hogy szülőként mi a felelősségünk a gyerekek könyvolvasási vagy akár tévézési szokásaival kapcsolatban! Ezt minden gyakorló szülőnek érdemes elolvasni!

Ami nekem a legnagyobb segítség lenne: valamilyen segédanyag azzal kapcsolatban, hogy melyik rész után/közben miről lehetne beszélgetni a gyerekekkel, fiatalokkal. Miket lehetne tőlük kérdezni? Milyen témákat lehet szóba hozni? (Ja és nem erőltetve, hanem inkább komolyan elgondolkozva róluk együtt.) Tud valaki ilyenekről?

A filmekhez annak idején írtam beszélgetésindító kérdéseket a Tonhalon, és készül a legújabb részhez is – sajnos a filmek ilyen szempontból kevésbé jók, mert a könyv azért mégis részletesebb, a filmekből sok minden kimaradt, a könyv érzéseket is leír, teljesen más. Azért némelyik kérdés teljesen passzol mindegyikhez, végülis a történet ugyanaz!

Túl sok segédanyagot a témával kapcsolatban nem találtam. Az egyik a Kapcsolat Óravázlat, amit ajánlok mindenkinek a Szentírás Szövetség honlapjáról letölthető! Sajnos csak a Tűz serlegéhez (4. rész) készült.

A másik, amit találtam, egy tanulói munkafüzet, a Harry Potter és a titkok kamrájához (2. rész), ez nem keresztény, de terjedelmes, sok kreatív feladat van benne, ezért nagyon tetszik!

Nálunk  Magyarországon még nem igazán használják a Harry Potter könyveket evangélizációkon. Eddig egyetlen kis traktátust találtam, ami Harry Potterről szólt és végre nem negatív felhanggal, hanem mint az evangélium bevezetője. Az Egyesült Államokban már rengeteg könyv született a témában, vagyis hogyan lehet Harry Potter történetét alapul véve elmondani az örömhírt a mai fiataloknak. Mert Harry történetét mindenki ismeri- mi pedig szeretnénk, ha Jézus történetét is ismernék- így felhasználhatjuk eszközként, hogy eljusson hozzájuk az üzenetünk. Néhány könyv angolul, akiket érdekel a téma missziós szempontból (Ennél jóval több jelent meg kint, magyarul sajnos egyik sem):
What’s a Christian to Do with Harry Potter? – Connie Neal
Looking for God in Harry Potter – John Granger
One fine potion: The Literary Magic of Harry Potter
The Gospel According to Harry Potter – Connie Neal

És akkor legyen még egy provokatív kérdés a végén: ha a gyerek nem olvassa/olvashatja a Harry Pottert, vagy éppen már végzett vele, és kedvet kapott az olvasáshoz, akkor mit olvasson? Mit ajánlanánk a gyerekeknek? Ez ugye függ személyiségtől, életkortól is, de azért biztosan vannak kedvencek, amit bátran reklámoznánk a gyülekezetben is a többi anyukának! A blogomon most ezt a témát fogom folytatni, és várom a könyvajánlókat és a véleményeket! Írhattok is nekem a whetuu@gmail.com-ra! Gyűjtsünk össze akár egy könyvlistát (korosztályonként és műfajonként is lehet), hogy mit adhatunk a gyerekeink kezébe!