Értékesítési szemlélet az igehirdetésben 1. rész
Sokszor beszélgetünk arról a képzéseinken, hogy az igehirdetőkből mennyire hiányzik az értékesítési szemlélet. Mit csinál egy értékesítő? Eladja a terméket. Ezért fizetik, ez a munkája, jó esetben ez a szenvedélye és a tehetsége is. Ha a vevők vásárolnak tőle, akkor jó értékesítő. Ha nem, akkor rossz.
Az igehirdetők is értékesítők. Isten üzenetét értékesítik. Ez a dolguk. Ez az elhívásuk. Ez a felelősségük. Ha értékesíteni tudják az üzeneteket, és a „vevők” szívesen jönnek hozzájuk gondolatokat, üzeneteket „vásárolni”, ha jó „üzletnek” tartják, hogy fizessenek az idejükkel és figyelmükkel a prédikációért, ha elégedettek és másoknak is tovább ajánlják az igehirdetőt, ha fel is használják a „megvett”, átvett üzeneteket – akkor az igehirdető jó üzenet-értékesítő. Vagyis jól végzi a dolgát. Ha viszont a vevők nem vásárolnak tőle üzeneteket, ha nem képes új vevőket toborozni, ha nem nő a „vásárlóbázisa”, vagy ha a megvett üzenetek a „vásárlást” követően nem kerülnek felhasználásra – akkor nem jó értékesítő, és rosszul végzik a dolgát.
Néha az az érzésem, hogy vannak igehirdetők, akiket nem mindig érdekel az, hogy mi lesz az üzenettel, amit átadnak. Olyanok, mint a az a boltos, aki kirakja a portékáját a kirakatba, beül a kassza mögé, és várja, hogy aki valamit akar, az jöjjön be és vegye meg. Majd a vásárló töri magát, ha vásárolni akar. Vagy olyanok, mint azok az értékesítők, akiket órabérben fizetnek – nem teljesítmény alapján, jutalékkal. Mert akkor nagyon nem lenne mindegy, hogy mennyire hatékony az, amit csinál. Mintha kiveszett volna belőlük a győzni akarás. Mintha már nem hinnének abban, hogy egyáltalán győzhetnek. Mintha már nem is a győzelem lenne a fontos, megelégednek a részvétellel.
A keresztények nagyon kényelmes helyzetben vannak: megteologizálják, hogy miért nem lehet mérni az eredményeiket, miért nem lehet számon kérni az eredménytelenséget. Nem számítanak a számok, az áldás nem a létszámban mérhető, és nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Különben is Istennek fognak elszámolni. Egy vezetőt számon lehet kérni, ha elbukik – de nem lehet számon kérni, ha alapvetően rendben van körülötte minden, csak épp nem hatékony, amit csinál. Ha nem növekedik a gyülekezete, ha nincsenek megtérések, ha éveken keresztül mindig ugyanazok hallgatják a prédikációit, ha nincsen látható változás vagy növekedés. Ilyen sehol másutt nincs a világon, csak az egyházban. És nem biztos, hogy ez helyes. Vagy biblikus.
Az igehirdető Isten sáfára. Isten perceket, órákat bíz rá, évente talán több százat és több ezret, hogy érintse meg az emberek szívét, formálja át a sorsukat, mentse meg az életüket. És Jézus példázatában az a sáfár, aki ugyan rosszat nem tett, „csak” megőrizte, amit kapott, „csak” nem volt hatékony, „csak” nem tudott eredményeket felmutatni, az „gonosz szolga” volt.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az igehirdetők legyenek teljesítményközpontúak… mondanám, ha politikailag korrekt akarnék lenni, ha a szimpátiára törekednék. DE, AZT JELENTI! Láthatatlan gyümölcsök ugyanis nincsenek, sem az életben, sem a Bibliában! Az eredmények nélküli szolgálat nem biblikus! A megtérések nélküli gyülekezet nem biblikus! A következmények nélküli igehirdetés nem biblikus. Ezt nem lehet kimagyarázni! És ne akarjuk se a Szentlélekre, se a bűnös és megtérni nem akaró emberekre kenni a felelősséget, mert ez a miénk! Ne legyetek sokan tanítók… hát ezért ne! Mert az felelősség!
Tudom, hogy ez kemény beszéd. De minek kell történnie ahhoz, hogy végre a keresztény szószékeken hangozzanak el a legütősebb, legjobban összeállított, legjobban átadott, a legtartalmasabb, a legmotiválóbb, a leginkább életeket formálóbb, a legélvezetesebb, a leghatékonyabb üzenetek?!
Vagy nem ez lenne méltó az evangéliumhoz?
Vagy nem erre lenne szüksége a pokol felé menetelő embertársainknak?!
Minden egyes igehirdetés, istentiszteleti alkalom, evangélizáció TÉTJE a hallgatóink élete, sorsa, boldogsága, örök élete! Ki az, aki meg meri tenni, hogy nem veszi ezt komolyan?! Hiszen ez Jézus életének és váltsághalálának a profitja. Ennek a profitnak a növelését bízta ránk. De ha mi nem termelünk profitot, akkor rosszul végezzük a dolgunkat!
Bocsánat, ha túl kemény az üzenet. De szeretném áttörni a közönyt, a kommunikációs zajt, a jóléti kereszténység burkát, ami körülvesz bennünket. Mert körülöttünk emberek kárhoznak el!