Isten becsületes prófétái

„Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az ÚR mondott egy igét? Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!”
5Móz. 18,20-22

Elmaradt az elragadtatás. Ki tudja már, hányadszor…

Index, bulvár rovat: május 21-én elragadtatás, októberben világvége.

Május 22-e, negyed egy van.

Mit mondjak, „ide jutott” a Biblia, a hitünk, egy nagyon komoly dolog, amiben mi keresztények igenis hiszünk! Kinek a hibája ez? Nem, ezúttal nem a gonosz-bűnös-hitetlen-pogány-istentagadó-ördögi-akármilyen világé, hanem ki kell mondanunk: bizony a keresztények bűne, hogy a bibliai igazságoknak már csak az index bulvár rovatában jut hely!

A Facebookon egész napos ünneplést szerveztek az ateisták a mai napra! Ha esetleg tényleg megtörtént volna az elragadtatás, akkor azért, mert a sok bigott hívő végre eltűnt, és nem zavarja már a köreiket – ha meg nem történt semmi, akkor azért, mert a sok hülye keresztény megint felsült.

Több mint 25.000 ember csatlakozott a felhíváshoz…

Botrány?!

Ki tehet erről?!

Azt hiszem, megint csak mi, keresztények.

Meghallgattam a bibliatanulmányt, ami alapján Harold Camping, amerikai próféta kihirdette, hogy tegnap meg kellett volna történnie az elragadtatásnak. Magyarul is elérhető, számos segédanyaggal együtt, ki tudja még meddig, de egyelőre itt van még:

Minősíteni nem akarom.

Amin elgondolkodtam – és ami miatt ez a cikk is megszületett: vajon nem kellene nagyon komolyan elgondolkodnunk azon, mekkora felelősség Isten nevében bármit is mondani?! Prófétálni?! Már csak a bevezetőben idézett igeversek miatt is?!

Annyi mindent „prófétáltak” már jóravaló, kedves, őszinte hitű keresztény emberek, vagy hangos és nagyon karizmatikus hitszónokok, és amikor nem történt semmi – akkor nem történt semmi. Még nem hallottam, hogy egy próféta azt mondta volna: bocsánat, bizonyára félreértettem valamit, tévedtem!

„Szerencsére” Isten megbocsát. A mai próféták nagy „szerencséjére” már nem fogják kivégezni azt, aki az Úr nevében szól, de a próféciája „nem jön be”. Az élet megy tovább, a honlap szövege előbb-utóbb megváltozik, talán egy másik dátum kerül fel, némi magyarázattal. 25.000 ünneplő ateista felé pedig holnap még nehezebb lesz szolgálni. Aki pedig magára marad a beteljesületlen „próféciájával”, annak legfeljebb „nem volt hite, hogy elhiggye…” :-(

Emberek vagyunk, bűnösök, gyarlók, még ha keresztények is. Legjobb szándékunk, legbuzgóbb imádságunk és legerősebb hitünk ellenére is oly sokszor tévedünk, elbukunk, kudarcot vallunk. Isten mindezek ellenére szeret, mindezek ellenére még mindig bízik bennünk, és velünk együtt akar dolgozni, küzdeni embertársaink megmentéséért. De kicsit könnyebb lenne a dolga, ha legalább az önbecsülésünk és a felelősségvállalásunk megmaradna közben, és ha mást nem is tudnánk tenni, csak szégyenkezve megvallanánk, hogy tévedtünk, legalább legközelebb lenne egy hajszálvékony esélyünk arra, hogy bárki is komolyan vegyen.

Isten becsületes prófétái százszor meggondolják, mielőtt kiejtenék azt a pár szót: „Ezt mondja az Úr…” És ha valamit félreértettek, egy pillanatig sem gondolkodnának azon, hogy kimondják: „Tévedtem, bocsánatot kérek!”

Ennyi lenne az egész.

De enélkül hogyan várhatnánk el, hogy komolyan vegyenek az emberek bármit is, amit mondunk… pedig az életük, az örök életük múlik a ránk bízott üzeneten!

Gordon Ramsay, a gyülekezeti válságkezelés, és egy rövid pályamunka

Nagyon szeretek sütni-főzni, kiélni a kreativitásomat a konyhában. Ez egy kicsit kikapcsolódás is számomra a sok szellemi munka után. Óriási fűszergyűjteményem van, amit használunk is rendszeresen, nyertem már cukrászversenyt is, és az álmaim között szerepel az is, hogy éttermet nyissak, ahol én is beállhatok főzni, kiszolgálni vagy épp mosogatni. Ebből fakadóan Gordon Ramsay nagy kedvencem. Tetszik amit csinál, és ahogyan csinálja. Olvastam a könyveit, láttam majd mindegyik műsorát. Egy igazán karizmatikus egyéniség, a média-buborékkal együtt is, ami körüllengi. Remélem nemsokára megismerhetem személyesen is, mert alakulóban van egy közös projektünk.

Szóval, van egy műsora, amelyben lepukkant éttermeket tesz helyre – A konyhai rémálmok. (Kitchen Nightmares – a magyar címe A konyha ördöge lett). Kemény. Nem udvariaskodik – ugyanakkor valóságos segítséget nyújt a szakadék szélén álló éttermeknek. A recept viszonylag egyszerű: adott egy csőd szélén álló vállalkozás, frusztrált személyzettel, kilátástalan tulajdonosokkal, elégedetlen vendégekkel, üres étteremmel, pocsék ételekkel, motiválatlan séffel. Ramsay megérkezik, és legelőször megkóstolja a menüt, végignéz egy esti műszakot, elbeszélget a tulajdonosokkal, a személyzettel, a vendégekkel, aztán hozzálát a rendrakáshoz. A menetrend nagyjából mindig ugyanaz: szembesíti a vezetőket a cudar valósággal, aztán lomtalanításba kezd, kidobál minden vackot, ami távol tartja a vendégeket, felrázza a felelőtlen, hozzá nem értő tulajdonosokat, kivágja a semmirekellő alkalmazottakat, ugyanakkor az elkötelezett és tehetséges munkatársakat bátorítja, ha kell, gondoskodik a szakmai képzésükről és mentorlásukról is, kívül-belül átalakítja az éttermet, megváltoztatja a menüt, lecseréli a rossz ízű, fantáziátlan, vacak ételeket friss és egyszerű ételsorra, visszacsábítja a vendégeket, és közben nem csak káromkodik (ahogy ez elhíresült vele kapcsolatban), hanem valóságosan segít, áldozatokat hoz, együttérez, bátorít, irányít. Nem csak osztja az észt, hanem együtt dolgozik mások sikeréért, pénzt áldoz a bajban lévő éttermekre, tanít, és ha kell, beáll főzni vagy felszolgálni.

Oké, ez eddig az éttermekről szól. De már régóta gondolkodom azon, hogy vannak gyülekezetek, ahol ugyanezt kellene csinálni. És hogy egyáltalán legyen bármilyen eredménye, lehet, hogy ugyanilyen vehemenciával, hangsúllyal, ha másból nem értenek a gyülekezet vezetői és tagjai. Szembesíteni a benne élőket és szolgálókat a valósággal, a csődközeli helyzettel, a változás elkerülhetetlenségével – és a változásban rejlő lehetőségekkel. Mert nem csak egy étterem mehet csődbe, hanem egy gyülekezet is. De nem csak egy éttermet lehet újjávarázsolni, hanem egy gyülekezetet is. Arról nem beszélve, hogy a tét a mi esetünkben nem egy futó gasztronómiai élmény – hanem az emberek, a szeretteink, a környezetünkben élők üdvössége!

Megtaláltam az egyik műsorát a Youtube-on, szinkronosan. Akit valóban érdekel a változásmenedzsment és a válságkezelés, még ha populáris formában is, de láthat itt egy példát rá. Úgy 40 percet kell rászánni. És miközben belecsöppenünk a vendéglátás talán nem mindenki által ismert bugyraiba, érdemes párhuzamot vonni az étterem és a gyülekezet között. Ez a videó a promója a műsornak – remélem mindenki túl tud látni a műsor hangvételén. A reformáció általában amúgy sem valami finomkodó ájtatosság – amikor Jézus rendet rakott a templomban, nem hiszem, hogy nyájasan és alázatosan odaállt a kufárok elé zavarában a kezét tördelve, hogy „izé, testvérem, ne haragudj, hogy megzavarlak, de kérlek szépen az Úr nevében, ha neked is megfelelő, a portékáddal légy szíves menj arrébb egy kicsit, mert lehet, hogy Isten nem örül annak, hogy itt árulod a portékáidat, öööö, bocs, hogy szóltam… de azért az Úr szeret, és imádkozok érted…”

A film első részének linkje

A második rész linkje

A harmadik rész linkje

És végül a befejezés linkje

Mi az aktualitása ennek az egésznek?!

A jövőhéten megtartunk és rögzítünk egy szervezetfejlesztési tréninget, ami a gyülekezetek változásmenedzseléséről, építéséről, megreformálásáról szól. Nagyon jó anyagot sikerült összeállítani, amit azután elérhetővé is teszünk. Addig is, amíg nem lesz egy ilyen gyülekezeti Gordon Ramsay szolgálatunk, hogy a gyülekezeti rémálmokat orvosoljuk, ezt a tréninganyagot fel tudjuk kínálni azoknak, akik szeretnének fejlődni, változni, akik úgy érzik, csődközeli állapotban vannak, és iránymutatást keresnek a gyülekezeti élet, a  missziómunka megreformálásában. Nem mindenkinek lesz szüksége erre, mert vannak jól működő gyülekezetek – hála az Úrnak és a benne élő-szolgáló elkötelezett, felelős, lelkes keresztényeknek. De van, ahol nem mennek jól a dolgok. Tudom, hogy vannak olyan vezetők, gyülekezetek is, akiknek bár szükségük lenne a sürgős és radikális változásokra, sosem fogják ezt beismerni. Vannak, akik nem akarnak változni és változtatni, és vannak, akik megtennék ugyan, álmodoznak róla, de csak ha fájdalommentesen túl lehetne lenni rajta, ha nem kellene érte áldozatokat hozni, harcolni, összetörni majd megújulva talpra küzdeni magunkat. Mindenesetre ha valakinek segítséget jelenthet a tréninganyagunk, akkor azok a jövőhét végétől megrendelhetik. De erről a hétvégén írok még részleteket.

Addig is egy felhívás illetve házi feladat,

hátha valakit érdekel ez a téma annyira, hogy dolgozzon vele egy kicsit.

Írjatok a fenti videó (a Peter’s étterem talpraállításáról szóló teljes anyag) alapján egy 2-3 oldalas „receptet” arra, hogyan lehetne egy csődközeli gyülekezeteket rendbe tenni.

Minden tanulság jó, amit át tudunk ültetni gyülekezeti kontextusba.

Egyrészt így tanulhatunk egymástól – ha lesz, aki küld nekünk „pályamunkát”, közzé tesszük itt az APCSEL29 oldalán.

Másrészt, hogy tétje is legyen a dolognak, felajánlom az új Gyülekezeti szervezetfejlesztés és változásmenedzsment tréning DVD-nket a legjobb öt pályamunka beküldőjének, akik komolyan veszik a feladatot, és olyan anyagot állítanak össze, amelyből mások is tanulhatnak. Az egyetlen szempont, hogy a kiindulási pont legyen a fenti negyven perces videó. Minden ötlet, javaslat, stratégiai terv jó – csak legyen konkrét, gyakorlatias, amivel tudunk is mit kezdeni.

A pályamunkákat az apcsel29@gmail.com emailcímre várjuk, lehetőleg word-ben.

A határidő (a vírustámadás miatti kiesésre való tekintettel meghosszabbítva) május 30.

A szolgálat lényege

„Nem tehetünk nagy dolgokat ezen a földön. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel!”

Talán mindannyian hajlamosak vagyunk grandiózus terveket szövögetni, elképzelni, hogy hatalmas dolgokat viszünk véghez, hogy leszünk „valakik”. Amikor azonban arról van szó, hogy mi mindenre van szükség ehhez, sokszor jön a durva kiábrándultság, és emiatt az életünket az álmodozás és a lemondás végletei között ingázva éljük végig.

Sokszor hallottam másoktól, mi mindent tudnának tenni, ha… és itt mindig jött egy hosszadalmas felsorolás. Ha több időnk, több pénzünk, nagyobb befolyásunk lenne, ha lenne ilyen-olyan diplománk, ha újra húsz évesek lennénk, ha lenne egy jó mentorunk vagy tanítványunk, ha jó lenne az elöljáróság a gyülekezetben, lenne dicsőítő csapat az ifiben, ha m ás lenne a férjem, a feleségem, a gyerekem vagy az apám, ha másutt születtem volna, ha máshol lakhatnék, stb. stb. stb.

Annyi mindent tennénk, ha…

És a megannyi vélt vagy valós hiány, amit a lelkünkben, az életünkben, a körülményeinkben hordozunk, megfoszt bennünket attól, hogy cselekedjünk.

Kiábrándító a valóság. Legalábbis első hallásra. Mert az igazság az, hogy reálisan igen kicsi az esélye annak, hogy igazán nagy dolgot vigyünk véghez az életben! Kicsi az esélye annak, hogy bekerüljünk a történelemkönyvekbe vagy a magazinok címoldalaira, hogy belőlünk legyen a jövő miniszterelnöke, vagy akár csak Billy Graham-je. Ez nagyon-nagyon keveseknek adatik meg.

A jó hír viszont az, hogy egyáltalán nincs szükség arra, hogy „nagy” dolgokat vigyünk véghez! Senki nem várja el tőled sem ezt, sem Isten, sem az emberek. Bőven elegendő, ha sok „kis” dolgot teszünk meg, nagy szeretettel, napról-napra! Legtöbbünk életének ez az igazi célja. A világot nem tudjuk megváltoztatni – de egyetlen szomorú ember arcára egy rövid mosolyt talán mindannyian tudunk csalni. Nem tudjuk megoldani a világ éhezőinek a gondját – de egyetlen hajléktalan egyetlen vacsoráját mindannyian képesek vagyunk kifizetni. És ha 365 ilyen ember lenne, aki csak „ennyire” képes, legalább egy ember nem éhezne egyetlen napon se egy évben! És nem tudjuk megtéríteni a világot, bármennyire is szeretnénk – de megoszthatjuk a hitünket egyetlen hozzánk amúgy is közel álló barátunkkal. A Szentlélek néha csak ennyit vár tőlünk, és a többit majd intézi ő!

Egyszóval ideje feladnod a nagyravágyásodat (ha van ilyened a szíved mélyén) – és helyette vágyj inkább te is sok kicsire, de azokra nagy és őszinte, önzetlen szeretettel! Keress olyan apróságokat, apró szükségeket, apró kéréseket a környezetedben lévő emberek életében, amiket te is ki tudsz elégíteni, amiket te is meg tudsz adni nekik – és add meg, tedd meg, bármilyen apróság legyen is. Tedd meg nagy-nagy szeretettel és önzetlenül! Legyél figyelmes, kutasd a másikat, milyen apróságnak örülne. Ha „csak” ennyit tudsz adni – máris hatalmas dolgot vittél véghez!

Ez a szolgálat lényege.

„Nem tehetünk nagy dolgokat ezen a földön. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel!”

(Ez az üzenet a 365 napos lelki diéta egyik fejezete.)