A növekedés két nagyon egyszerű útja

Az előző cikkemben a növekedés akadályairól volt szó. Most a megoldásról. Két nagyon-nagyon egyszerű módját hadd mutassam be, hogyan segíthetjük a gyülekezetünkbe járó keresztények lelki növekedését.

1. Mutassuk meg, hova juthatnak el!

Nem lehet kényszeríteni vagy erőltetni senkit a növekedésre. Hiába kínálunk tíz alkalmas hitmélyítő sorozatokat vagy öt lépéses növekedési módszertant – aki nem akar növekedni, azokon egyik sem fog segíteni.

Mit tegyünk akkor?

Mutassuk be, hova juthatnak el, ha „felnőnek”. Mutassunk be nekik olyan keresztényeket, akiknek az élete tele van valóságos bizonyságtételekkel, akiken átragyog a békesség, az öröm és a derű, (nem a mániás vigyorgás!). Akiknek meglepő és irigyelhető az életbölcsessége – függetlenül a diplomáik számától. Akik szeretik az életük minden percét, nem rohannak, nem panaszkodnak, nem taposnak át másokon – és mégis, valahogy boldogulnak. Elégedetten és igényesen élik az életüket, nyitottak a világra és az emberekre, és hálásan megbecsülnek minden napot. Akik nem fanatikusak, nem bigottak, nem mániásak, akikkel lehet az élet mindenféle dolgairól értelmesen és építően beszélgetni – de akik az élet mindenféle dolgaiban és dolgaihoz teljesen természetesen tudják hozzákapcsolni a hitüket és a bizonyságtételüket. Akik tudják, miért hisznek, és akik elkötelezetten hisznek. Akik motiválják, bátorítják, feljebb emelik és gazdagítják a körülöttük lévőket – legyen szó a családtagjaikról, a munkatársaikról vagy a gyülekezetük többi tagjáról.

Azt hiszem, mindenki ismeri azt az érzést, amikor a szó legnemesebb értelmében „megirigyeljük” azt, hogy a másik kivé lett és hogyan éli az életét. AZ ilyen emberek lehetnek számunkra az igazi példaképek.

Szóval az első lépés, hogy mutassunk ilyen embereket a frissen megtérőknek. Akiket Jézus Krisztus formált ilyenekké.

2. Csak tárjuk szélesre az ajtót!

Vagyis adjunk a kezük ügyébe minden lehetőséget és eszközt, hogy ők is ilyenekké válhassanak. Ha látják, hova „nőhetnek fel”, egyikőjüket sem kell a szószékről megmoralizálni, hogy járjon végre bibliaórára! :-)

Mit jelent ez?

Célszerű, tiszta, működő struktúrákat. Vagyis ha valakinek tanácsadásra lenne szüksége – akkor legyen tanácsadó, akihez azonnal eljut az infó, és máris a rendelkezésre áll. Ha valaki tanulni akar, akkor legyen egy gyülekezeti bibliaiskola, ahová beülhet. Ha valaki nem akar tanulni, hanem inkább szeretne egy személyes lelkigondozót – akkor tudjon akár válogatni is a felkészült, ugrásra készen álló lelkigondozók közül. Aki szolgálni szeretne, annak teremtsük meg azt a keretet,a mit be tud tölteni azzal, amit Isten benne és nála helyezett el.

Meggyőződése, hogy az igazi vezetők legfontosabb feladata nem az, hogy megmondják, kinek mit kell csinálnia – hanem hogy biztosítsanak minden forrást, keretet, lehetőséget, hogy mindenki tehesse azt, amire Isten elhívta. És ha valaki a jó úton fut, egészen biztosan szívesen is fut a célja felé.

A gyülekezet hanyatlásának okai

Perry Noble blogján olvastam egy cikket ezzel kapcsolatban, és tovább gondoltam a véleményét. Íme az enyém – mik a gyülekezet hanyatlásának fő okai:

1. LUSTASÁG

A legtöbb hívő ember és gyülekezet azért nem növekszik, mert nem tudja, nem érti, néha már nem is érdekli, mit akar tőle az Úr. Pedig Jézus Krisztus nagyon világosan elmondja, hogy van egy küldetésünk, ami életbevágóan fontos, mert ha nem tesszük, akkor emberek el fognak kárhozni körülöttünk – és miattunk. És ha nem tesszük, nem csak másokkal szúrunk ki, de mi magunk sem élünk át semmi „mennyeit”, a hitünk lesilányodik az üres vallásos frázisok és szertartások szintjére.

Miért nem töltjük be a küldetésünket?

1.) Mert nem fogjuk fel, mennyire fontos ez Istennek – és hogy mennyire számít a körülöttünk élő embereknek!

2.) Mert nem tudjuk, hogyan is csináljuk. Nem érezzük sem elég felkészültnek, sem elég motiváltnak magunkat erre a küldetésre.

3.) Mert egészen egyszerűen nincs kedvünk hozzá. Gyakorlatilag minden más fontosabb és sürgősebb számunkra ennél.

Isten megígérte nekünk, hogy velünk lesz, támogat, természetfeletti módon részese lesz az életünknek – de csak akkor, ha lépést tartunk vele!

2. AZ EMBEREKTŐL VALÓ FÉLELEM

Isten arra hívott el bennünket, hogy éljünk bátor és bizonyságtevő, missziós szempontból is tevékeny és termékeny keresztény (krisztusi) életet. Arra hívott, hogy álljunk ki az igazság mellett, hogy mutassuk be és hirdessük az evangéliumot. Ezt nevezhetnénk RADIKÁLIS KERESZTÉNYSÉGNEK. És ez más, mint az emberek jó véleményét és tetszését kereső komfortizmus, amire nagyon hajlamosak vagyunk a 21. század szupertoleranciát hirdető pluralista világában. És persze nem arról van szó, hogy egy radikális kereszténnyel Jézuson kívül semmiről nem lehet beszélni – „csupán” arról, hogy teljesen egyértelmű és nyilvánvaló, hogy kik vagyunk és mit képviselünk, és ez nem függ attól, hogy épp hol vagyunk, ki lát bennünket vagy mit csinálunk.

3. BÜSZKESÉG ÉS LELKI GŐG

„Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.” Példabeszédek 16,18

A lelki gőg az, amikor nem ismerjük be, ha tévedtünk vagy hibáztunk. Ha nem bocsátunk meg azoknak, akik tévedtek vagy hibáztak. Ha a kegyelmet csak hirdetjük – de nem adjuk, és különösen nem a saját elbukott testvéreinknek! Ha a látszat megőrzése fontosabb, mint az igazság és a valóság felvállalása. Ha mindig nekünk van igazunk, mert nekünk „ezt meg azt mondta Isten”. És ha a be nem teljesült „kijelentéseinkről” soha nem adunk számot, mert mindig „Isten gondolta meg magát – persze a ti érdeketekben”. Lelki gőg, amikor lenézzük a nem hívő embert, mert az nem hívő, és amikor lenézzük a másik hívőt, mert nem annyira hívő, mint mi. Amikor lenézzük a másik felekezetét, a másik kegyességét – mert az nem egyezik a miénkkel.

4. A FÓKUSZ ELVESZTÉSE

Az újszövetség fókusza az emberek megmentésére irányul. Ahogy Spurgeon mondta: „Ha az egyház hirdeti az evangéliumot, és emberek térnek meg, akkor a gyülekezet Isten munkatársa az emberek üdvözítésében. Ha azonban az egyház bármi mást csinál, de ezt nem, ha mindenféle szolgálat működik, csak épp megtérések nincsenek, akkor a gyülekezet a Sátán munkatársa az emberek kárhozatban hagyásában.”

A fókusz elvesztése azt jelenti, hogy a gyülekezetnek, a vezetőknek, a hívőknek fontosabb a liturgiájuk és a tradícióik őrizgetése, az épületeik építése, a teológiai tantételeik heves megvédése vagy a nem hívők és a bűnösök ítélgetése, mint az, hogy az embereket tettekben is szolgálják, hogy közösséget vállaljanak velük és nagy szeretettel hirdessék Jézus Krisztus evangéliumát.

5. HOZZÁ NEM ÉRTÉS

Ez a személyes „vesszőparipám”. A gyülekezet hanyatlásában igenis van szerepe a jószándékú és kegyes dilettantizmusnak, amely Isten mögé bújik, amikor a saját felkészültségéről és hozzáértéséről kell számot adnia. Isten áldásaira várunk – de ami rajtunk múlik, azt nem akarjuk megtenni. Istenre várni minden bizonnyal egyszerűbb és kevesebb erőfeszítésbe kerül, mint tanulni, képezni magunkat, könyveket olvasni, új utakat és lehetőségeket megismerni és kipróbálni, változni és változtatni!

6. A SZENVEDÉLY ELVESZTÉSE

Nagyon kevés olyan keresztényt ismerek, akit lázba hoz a misszió! Aki csillogó szemekkel mesél arról, hogy már megint mit talált ki, amivel szolgálni fogja Istent és az embereket. A legtöbb hívő ember számára a „misszió” már csak egy kiüresedett teológiai fogalom, amely tartalmáról néha még vitatkozni is lehet, de igazából nem mozdít ki a komfortzónánkból.

50 ötlet a gyülekezet férfiasítására

Mielőtt belevágnánk, egy kis magyarázat a hölgyeknek, hogy félre ne értsék: ez a cikk (ahogyan a többi férfias gyülekezetről szóló cikkünk sem) NEM a nők és a nőiesség ellen szóló támadás! Kérem senki ne így értse! A “church for men” egy olyan “mozgalom”, amelynek a célja, hogy a jellegében elnőiesedett kereszténységet olyan dolgokkal, szempontokkal, eszközökkel és változásokkal egészítse ki, amelyek vonzóvá tudják tenni elsősorban a nem hívő, 21. századi férfiak számára! Tehát minden itt felsorolt ötlet és tanács célja az, hogy a 20-50 év közötti férfiakat, a családfőket, el tudja érni az egyház, és Jézus evangéliumát olyan módon tudja közvetíteni feléjük, hogy az a formáival és körülményeivel ne riassza el őket! És ne gondoljuk, hogy ez nem számít – mert igenis számít! NEKIK számít! És éppen ezért kell az ilyen dolgokra nekünk is odafigyelnünk – mert ez az irántuk való figyelmességünk, szeretetünk és szolgálatunk része!

A lista (ötlete és nagyobb része) David Murrow-tól származik (innen), én inkább csak átfogalmaztam, kiegészítettem, “testreszabtam”, párat kihagytam, párat hozzáírtam. (És talán a könyvére is összegyűlik egyszer a pénz, hogy végre kiadhassuk!)

Szóval az ötvenes lista:

AZ ELSŐ BENYOMÁS

1. Tartsd rendben a templomépületet és a környékét is (gondozott park, tiszta járdák, tiszta épületbelső)

2. Legyen az ajtóban egy vendégfogadó (ajtónálló) férfi – de ne legyen túl nyomulós vagy nyájas. Érdeklődő, de visszafogott, udvarias, és „hasznos” útmutató, mint a jó pincér (a jó étteremben)

3. Legyenek jól látható és egyértelmű eligazító jelek és táblák, ha nem magától értetődő, mi merre van (ruhatár, mellékhelységek, stb.) A férfiak nem szeretnek kérdezősködni!

4. Legyen elegendő, jól megközelíthető és jól használható parkoló – mert a férfiak vezetnek, és kár lenne már a kocsiban felhúzni őket azzal, hogy kiszállni sem tudnak!

5. Legyen informatív és dizájnos prospektus, névjegykártya, tájékoztató, amit az első látogatáskor kézbe is tudunk adni!

AZ ISTENTISZTELETI ALKALOM

6. A férfiaknak arra van szükségük, hogy Istenre figyelhessenek – ne a gyerekeikkel (vagy főleg a saját gyerekükkel) vesződő feleségekre! Legyenek megfelelő helységek a kisbabás anyukáknak és a kisgyerekeknek – akik legyenek is ott, ha nem tudnak viselkedni!

7. Minimalizáljuk az istentisztelet egyes elemei közötti holtidőket – és tervezzük alaposan meg az átmeneteket!

8. Minden istentiszteleten legyen valami váratlan, meglepő, érdekesség! Nem kell showműsor, de okozzunk meglepetést és cáfoljunk rá a várakozásaikra és előfeltételezéseikre!

9. Az istentiszteleten legyen humor is. Lehessen nevetni, felengedni. De ez nem azt jelenti, hogy meséljünk vicceket!

10. Legyen megfelelő a világítás és a hangtechnika. Lehessen látni, amit látni kell, és hallani a prédikátort, a bizonyságtevőt és az énekeseket is! De ez nem azt jelenti, hogy ússzon fényárban a gyülekezeti terem, vagy toljuk fel maximumra a hangerőt! MEGFELELŐ legyen!

DEKORÁCIÓ

11. Tüntessünk el minden „nyugdíjas-otthonos” cuccot: plüssöket, csipkéket, terítőket, cserepes virágokat!

12. Tüntessünk el minden retro „műtárgyat” a nyilvános terekből: vázákat, gyertyatartókat, stb. A gyülekezeti tér nem giccs-múzeum!

13. Legyen rendben a faliújság: letisztult, minimalista dizájn, semmi flancolás, színes virágok meg galambok, ákombákom betűk, stb. Bízzuk a faliújságot lehetőleg olyanra, aki ért a dizájnhoz. Semmi óvodás-faliújság feeling! A hirdetnivalók legyenek informatívak!

14. Csak olyan vallási szimbólumokat vagy képeket használjunk, amelyeknek üzenetértékük van, esztétikusak, és a 21. századhoz illenek.

15. Használjunk pasztell színeket (falak, szőnyeg, bútorok, képek, stb.) – és jó, ha a színek egymáshoz is illenek! Ehhez már számos online segédeszköz és szakkönyv áll rendelkezésre!

TARTSD TISZTELETBEN A FÉRFIAK INTIM ZÓNÁJÁT!

16. Ne kérj olyat, hogy fogjuk meg egymás kezét!

17. Ne kérj olyat, hogy öleljük meg egymást!

18. Ne kérd, hogy boruljunk össze imádkozni!

19. Ne kérd, hogy tárulkozzanak ki számukra idegen emberek előtt!

IMÁDKOZÁS AZ ISTENTISZTELETEN

20. A lelkész ne imádkozzon hosszasan nyilvánosan – nem is biblikus!

21. Kerülje a kegyes frázisokat és Isten felségneveinek halmozását – ennek nem a nyilvános imádságban van a helye!

22. Az imádsága legyen a hétköznapi ember számára is érthető, konkrét és tartalmas!

ZENE (DICSŐÍTÉS)

23. A minőség igenis fontos! A gagyi színvonal elriasztja az érdeklődő férfiakat!

24. Kerüljük a Jézushoz szóló „szerelmes” dalokat! Az énekek szövege is legyen igényes és tartalmas!

25. Ne ismételjünk el egy refrént háromnál többször! Kerüljük el a tizenöt percig tartó, de semmiről nem szóló egysoros énekeket!

26. Olyan hangnemben szóljanak a dalok, hogy azt a férfiak is ki tudják énekelni – mert visítani nem fognak!

27. A dicsőítés vezetője lehetőleg férfias férfi legyen – vagy kifejezetten jól vezető hölgy. De semmiképpen ne nőies (vagy férfiatlan) férfi!

28. Ne erőltessük, ha valaki nem akar énekelni!

FÉRFIAS LELKÉSZ / IGEHIRDETŐ

29. Beszélj természetes és hétköznapi hangnemben és szavakkal! Már rég lejárt a patetikus szentbeszédek kora!

30. Használj olyan képeket, hasonlatokat és illusztrációkat, amik kifejezetten férfiaknak szólnak – mert férfiasak!

31. Legyél egyenes, szókimondó, őszinte, különösen morális kérdésekben fogalmazz nyíltan és egyértelműen – de mindig barátságosan, nem elítélően vagy moralizálva!

32. Ne szidd a világot vagy a Sátánt (feleslegesen), mert nem ebben áll az evangélium lényege és ereje! Ne bűn- és probléma-centruikusan, hanem megoldás-központúan prédikálj!

33. Legyél nagyon megfontolt az érzelmeid kifejezésével! Soha ne játszd meg vagy ne túlozd el azokat!

34. Adj konkrét és megvalósítható célokat „alkalmazásként”!

TANÍTÁS

35. Ne taníts hosszan! Legyél tömör, világos, logikusan követhető.

36. Oszd meg a személyes történeteidet és küzdelmeidet.

37. Használj vizuális illusztrációkat, videóklippeket!

38. Használj tárgyakat illusztrációként!

39. Engedd, hogy kérdezzenek, kérd ki a véleményüket!

40. Legyél nagyon felkészült!

41. Nyugodtan adj házi feladatot!

TISZTELD AZ IDEJÜKET!

42. Az alkalmak kezdődjenek pontosan, és addig tartsanak, ameddig meghirdettétek!

43. Ha egy alkalom túl hosszú, iktass be szünetet! Lehessen felállni, kimenni, mozogni kicsit.

VASÁRNAPI ISKOLA (FIÚKNAK)

44. Találj ki helyette egy jobb nevet!

45. Legyenek férfi tanítók (is)!

46. Ne kezeld le a fiúkat! Ne kérj olyan „dedós” dolgokat, hogy olvassanak hangosan, ismételgessenek igeverseket (tini fiúktól legalábbis)! Kezeld őket az életkoruk szerint vagy afölött egy kicsit, hogy legyen hova fejlődniük!

47. A tanítás legyen gyakorlatias és interaktív!

48. Használd a multimédiát a tanításban!

49. Nagyon készülj fel minden egyes alkalomra!

50. Engedd őket kérdezni, beszélni! Nem baj, ha nem a „tananyagról” van szó – csak legyenek benne ők is, és Jézus is!

Lehet folytatni a listát, egészen biztosan van még mivel!

A pucérpásztor

Van egy nagyon aranyos és elgondolkodtató könyv: a Naked pastor 101. Ajánlom mindenki figyelmébe – egy kis keresztény önirónia, tanulságképpen, karikatúrákban.

Nem is fűzök hozzájuk kommentárt – csak magyarosítottam a szövegeket bennük :-)

És végezetül a könyv, ha valakit érdekelne – a képre kattintva a szerző saját honlapja jön  be:

Mikor változtatunk a reakcióinkon?!

Sokat olvasgatok a neten, és belebotlottam egy cikkbe, egy elgondolkodtató, ateisták által készített dokumentumfilm kapcsán. A Jesus Camp-ről volt szó, és az oldal is ateista, amelyiken a cikket találtam – de most nem a filmről, még csak nem is az oldalról akarok írni. Elolvastam a cikket, amely a film által szélsőségesen bigottnak bemutatott kereszténységet kritizálja. Ez idáig oké, van benne elég sok igazság, és egy ateista oldaltól mi mást lehetne várni. Aztán elolvastam a hozzászólásokat is, és ott találtam egy “keresztényi” hozzászólást – ide másolom:

“a kereszténység sokkal több ennél. ti meg szánalmasak vagytok és üresek, rosszindulatúak, megkeseredettek. lélekrohasztó az oldal, sok sérült aggyal, inkább menjetek ki a szabadba, rátok férne egy agyszellőztetés!!!”

Megdöbbentem.

Persze sokszor olvastam már hasonló kirohanásokat keresztények és ateisták közötti vitákban – ez csak valószínűleg az utolsó csepp volt a pohárban. Ez lenne a kereszténység?! Mert akkor én is szégyellem magam. És szinte minden vitafórumon vagy portáloldalon meg lehet találni az ilyen kirohanásokat. Ha egy nem hívő ember ennyire primitíven mocskolódik nyilvánosan, mert érvei nincsenek, akkor legfeljebb magát minősíti. Azonban amikor egy keresztény csinálja ugyanezt, azzal magát a kereszténységet járatja le.

Mostanában sokat foglalkozok PR-ral. Épp tegnap olvastam az egyik könyvben, hogy Letterman az egyik tévés műsorában szennyvíznek minősítette az egyik híres amerikai ásványvízmárkát. Csak egy fél mondat volt, három másodperc – csak a nagy nyilvánosság előtt. A cég persze azonnal beperelte a tévécsatornát, és az hiába ajánlott fel azonnal kétmillió dollár értékű reklámcsomagot kárpótlásul, az ásványvíznek szinte lőttek, az eladások drasztikusan zuhantak és a cég óriási veszteséget könyvelhetett el.

A Biblia azt tanítja, számot kell adnunk minden szóról, amit kimondunk vagy leírunk – és ez alól nem ment fel bennünket az sem, hogy megváltottak vagyunk. Az ítélet alól felmentett bennünket Krisztus váltsága – de attól függetlenül Isten előtt még számot kell adunk az életünkről. És bár Krisztus megváltott, ez nem jelenti azt, hogy többé nincs felelősségünk, bármit tehetünk vagy mondhatunk! Mert igenis van jelentősége egy-egy ilyen internetes kommentnek is! És biztosan nem az, hogy közelebb viszi Istenhez az olvasóit!

Tegnap a feleségemmel megnéztünk egy nagyszerű dán filmet. To verdener – A kiközösített a címe. (Köszönet Infaustusnak a fordításért!) Abban is csak legyőzni akarták a “hívők” a nem hívőt. Bár a Jehova Tanúiról volt szó, mégis utána arról beszélgettünk, hogy gyökereiben mennyi minden hasonlít arra, ahonnan mi jöttünk. És túl sokszor látom, hogy a keresztények nem képesek sem szeretettel és elfogadással, sem intelligens párbeszéddel megnyerni embereket. Ráadásul furcsa mód minél inkább “evangéliumibb” vagy karizmatikusabb valaki, annál könnyebben ront neki annak, aki másképp gondolkodik. Pedig éppen ők azok, akik jobban ismerik a Bibliát, akik komolyabban akarják venni a hitüket, akik “tüzesebbek”. De sajnos ezzel a tűzzel sokszor csak megégetnek, elégetnek, felperzselnek embereket, kapcsolatokat, vagy épp internetes fórumokat.

Nemsokára megjelenik a Tárház Magazin új száma. A hét elején fordítottam az egyik cikket, ami éppen erről szólt: a szeretetteljes apologetikáról. A cikk írójának egyik ateista ismerőse be se akarja tenni a lábát többé gyülekezetbe, mert a keresztények, akikkel találkozott, egyetlen kérdésére sem válaszoltak, semmibe vették a véleményét, a kételyeit, csak megtéríteni akarták. Bedarálni őt Isten országába. A másik ismerőse viszont már megtért. Mert egy olyan házicsoportba került, ahol befogadták őt annak ellenére, hogy ateista volt. A kérdéseire megkeresték a válaszokat. Szerették – de ez nem csak a “szent szöveg” volt, hanem komolyan vették őt, nem megváltoztatni hanem szolgálni akarták, és valóságos barátságot, teljes értékű közösséget vállaltak vele. És a “ti, keresztényekből” egy napon “mi, keresztények” lett.

Én is pont így tértem meg. És annyira sajnálom azokat a nem hívő embereket, akik beleszaladnak az ilyen hozzászólásokba, akit elkap egy-egy ámokfutó jézus-mániás, akár online, akár a való életben, aki csak annyit lát a keresztényekből, hogy agresszív agymosók, akik szemében csak az a normális ember, aki ugyanahhoz a felekezethez tartozik, mint ők.

Változtatnunk kellene a reakcióinkon. És meg kellene tanulnunk, hogy az ilyen hozzászólásokkal semmilyen értéket nem teremtünk! Ez nem bizonyságtétel Jézusról, nem az az indulat, amit krisztusinak lehetne nevezni, ezzel inkább csak árt mindenkinek: leminősíti a kommentelőt magát is, az ateista olvasót csak megerősíti a keresztényekről való negatív véleményében, árt a missziónak és az evangéliumnak is, és végső soron Istennek is!

Az interneten mindenki azt mond, amit akar. Nincs felelősség, csak nyilvánosság. És ennek a kettőnek a következményei. De lenne pár javaslatom azoknak a keresztényeknek, akik kommentelni akarnak – akár keresztény, akár ateista fórumokon:

– Érvekre érvekkel válaszoljunk. Érvek nélküli gyalázkodásra pedig sehogy!

– CSAK ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes – azt mondjuk. Filippi 4,8

– Minden egyes komment bizonyságtétel – a hitünkről, a bibliaismeretünkről, az istenképünkről, az elkötelezettségünkről, és legfőképpen az emberekhez való hozzáállásunkról!

– Vállaljuk fel, hogy kik vagyunk! Ne bújjunk ki a szavaink és a hitünk iránti felelősségvállalás alól!

A cikket átvette a mindennapi.hu – hozzászólások olvashatók ott is!
Ha érdekelnek, kattints a logóra!