Szeressétek az ellenségeiteket!

Kategória:

Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Lukács 6:32-36

És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes. Máté 5:47-48

Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Róma 5:10

Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. Sőt, „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.” Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval. Róma 12:17-21

Kik a mi „ellenségeink”?!

  • a bűnös világiak úgy cuzámen
  • de különösen a melegek
  • a komcsik
  • a Gyurcsány
  • meg az Orbán
  • a muszlimok
  • a cigányok
  • a büdös hajléktalanok
  • a büdös cigány hajléktalanok
  • a konkurens felekezet
  • a máriaimádó katolikusok
  • a karizmatikusok (főleg a hitesek!)
  • a jehovisták
  • a bukott keresztények
  • az apehosok (tudom, NAV, de már csak így hívjuk őket)
  • a BKV ellenőrök
  • a rendőrök
  • a főnökünk
  • a szomszédunk
  • az anyósunk

Volt egy web2-es oldal (már nem érhető el), amelyen lehetett szavazni, kiket utálunk a legjobban. Egy-két kivételtől leszámítva ők voltak a befutók – a kifejezetten keresztény „ellenségeket” én írtam be a listába – „tapasztalatból”.

Tudom, milyen ellenségnek lenni: amikor évekkel ezelőtt elváltam, voltak, akik csak azért hívtak fel telefonon, hogy elmondják, soha többé ne keressem őket, mert most törlik a nevem a telefonkönyvükből, és számukra én már nem is létezek. A „testvéreim” és „barátaim” 99%-át azonnal elvesztettem, anélkül, hogy megkérdezték volna, mi is történt valójában. Vannak homoszexuális barátaink, még olyan is van köztük, aki hívő, de egyetlen gyülekezetbe sem látják szívesen, és szinte mi vagyunk az egyetlen keresztények a feleségemmel, akik szóba állunk velük. Rengeteg „bizonyságtételt” hallok lelkészektől lelkészekről vagy gyülekezeti tagokról, és fordítva, amelyek finoman szólva „nem túl építőek”. És mivel kicsit benne vagyok a politikában is, látom-hallom-olvasom, mekkora gyűlölettel nyilatkoznak emberek egymásról csak az alapján, hogy ki melyik oldallal szimpatizál.

Nálunk nem dúl háború – mégis tele vagyunk gyűlölettel és ellenségekkel. Az, amiben különbözünk valakitől, mindig fontosabb annál, amiben egyetértünk. A másik emberben egyetlen rossz tulajdonság elég ahhoz, hogy a sok jót már meg se lássuk. Egyetlen hiba, tévedés vagy bukás bőven elegendő arra, hogy lenullázzuk a teljes életét. Ha nem tudja teljesíteni az ígéretét, ha elkésik – már nem lehet számítani rá, nem megbízható. Ráadásul figyeljük meg: a beszédünkkel is csak az ellenségeinket és az ellenségeskedést „dicsőítjük”, arról beszélünk, ami rossz hírű, ahelyett, hogy csak a jót hirdetnénk, s a többiről, ami senkinek nem használ, ami senkit nem épít és nem gazdagít, arról hallgatnánk, és azért inkább imádkoznánk vagy a megjavításukért cselekednénk!

Mi lenne, ha szó szerint vennénk azt, ami a Bibliában van? Ha kipróbálnánk azt, hogy áldjuk az ilyen „ellenségeinket”, ha elkezdenénk szolgálni, szeretni őket, nem csak akkor, amikor imádkozunk a „megtérésükért”, hanem valóságos szavakkal és tettekkel? Ha a barátságunkat, a bizalmunkat, a megbocsátásunkat adnánk az ellenségeinknek. Nem csak annyit, hogy „Isten mindenkit szeret és mindenkinek megbocsát” – hanem hogy MI IS megtesszük ugyanezt velük! Hogy nem csak Isten szereti őket – hanem mi is szeretjük őket, mert bennünk Isten Lelke van! Ez nagyon-nagyon nehéz – de itt kezdődik a krisztusi bizonyságtétel, nem a kegyes szólamoknál a gyülekezet védett és megdicsőült légkörében!

Talán változna kicsit a világ. Talán az nem – de mi magunk egészen biztosan változnánk! Én két dolgot tanultam meg az évek során, ami alapjaiban meghatározza azt, ahogyan az emberekre tekintek: a bűnös soha nem egyenlő a bűnével, és minden egyes ember Isten csodálatos és értékes teremtménye, akiért Jézus kész volt helyet cserélni a kereszten! Akkor hogyan is lehetne nekem az ellenségem?!

FAKULTATÍV ALKALMAZÁS: válassz ki a listából – vagy a saját „ellenségeid” közül – hármat, és a héten tegyél értük valamit önzetlenül! Fejezd ki feléjük, hogy nem csak Isten szereti őket, de még te is képes vagy erre!

Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene! – Filippi 4:8-9

Inspiráló tanácsok egy jobb gyülekezetért – második rész

Kategória:

Folytatjuk a tegnapi sorozatot a gyülekezetépítés Ed Young inspirálta tanulságaival – ha nem olvastad volna az első részt, akkor érdemes azzal kezdened!

7. Elfogadás helyett befogadás!

Aki átlépi egy gyülekezet küszöbét, azt valószínűleg a valahová vagy valakikhez való tartozás vágya (is) hajtja. Szeretne biztonságos, befogadó, barátságos környezetbe és közösségbe belépni. És nincs nagyobb csalódás, mint amikor teljesen oda nem illőnek, kívülállónak, tudatlannak érzed magad, mert semmit nem tudsz a körülötted lévő emberekről, ráadásul azokat jobban érdeklik a saját szokásaik és rítusaik, mint Te, vagy bármelyik „idegen”. Sok gyülekezetben semmiféle gondot nem fordítanak arra, hogy a látogatók megértsék, mi miért történik: mit jelent a dicsőítés, miért imádkozunk egyáltalán Istenhez, mikor kell felállni vagy leülni, mit mikor kell közösen mondani, stb. stb. A keresztények dugig vannak bennfentes szokásokkal, saját nyelvezetük van, és van valamiféle „világot” és a „világiakat” megvető hívő übermench, amit minden kívülálló azonnal megérez. A legtöbb felekezet és gyülekezet elfogadó – ha megfelelő módon öltözködsz, viselkedsz, beszélsz, akkor talán be is fogadnak. Ennek a következménye, hogy a legtöbb gyülekezet már egyáltalán nem növekszik megtérőkkel, hanem egy belterjes vallásos klubként üzemel.

8. Radikális beavatkozás

Soha ne engedd a fertőző embereket fertőzni – különösen a munkatársak, önkéntesek és a vezetők között! Ha úgy látod, hogy valamelyik kulcsembered bántóan kritizálja, demotiválja vagy megosztja a közösséget (ez a három különösen veszélyes ragály!), ha akadályozza a közös munkát vagy rossz fényt vet a szolgálatra, akkor ne engedd valamiféle kegyes humanizmusból vagy rosszul értelmezett testvéri szeretetből tovább fertőzni! Ha vezető vagy, kötelességed a konfliktusokat felvállalni és konfrontálódni mindennel és mindenkivel, aki a közös céljaitokat, értékeiteket és a közösségetek egységét veszélyezteti. Természetesen gyógyítsunk, ne gyilkoljunk – de néha a legradikálisabb lépéseket sem spórolhatjuk meg. Az igei útmutatás ehhez a ponthoz a Róma 15,14-ből: „Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani (az eredetiben: inteni!).”

9. Figyelj azokra, akik elhagyják a gyülekezetet (ifit, kiscsoportot…)!

Vannak gyülekezetek, amelyekhez rengetegen csatlakoznak – a létszámuk azonban mégis stagnál évek, évtizedek óta. Mert arról nem beszél senki, hogy hányan esnek ki a gyülekezetből. Ez tabutéma! Ismerek olyan közösséget, ahol minden kilépőtől kérnek valamiféle visszajelzést, hogy miért nem talált otthonra náluk. Ha azért, mert nem akarják a szentség, az Istennel való közösség, a keskeny úton való járás árát megfizetni, akkor „rendben van” a dolog. Ha azonban a mi ostoba, emberi szokásaink, a közömbösségünk vagy épp az arroganciánk miatt, akkor nagyon nincs rendben!

És még egy gondolat – Ed Young ezt mondta: ha jól csinálod a dolgodat, akkor mindig lesz, aki elhagyja a gyülekezetet! Minden harmadik angyal is otthagyta a mennyet! Azon kellene csodálkozni, ha ez nem így lenne!

Azonban nagyon nem mindegy, miért mennek el, akik elmennek!
Kérdezzük meg őket – már ez rengeteget fog segíteni nekünk!

10. Legyél gyerekközpontú!

Ed Young szerint a gyülekezet legfontosabb szolgálata a gyerekek felé végzett szolgálat! Azt mondja, a legtöbb energiát, a legjobb embereidet, a legtöbb pénzt és időt ebbe a szolgálatba fektesd, ha jövőt akarsz építeni!

Ismerek egy olyan baptista gyülekezetet Dallasban, amelyik a gyerekszolgálatra tett fel mindent az indulásakor. Hihetetlen magas minőségű gyerekistentiszteletet tartottak, amely vetekedett a Cartoon Network vagy DisneyTV műsoraival is, és a gyerekek még betegen is a gyülekezetbe akartak menni, nehogy kihagyjanak akár egyetlen vasárnapot is. Ma az eredeti épület mellett már egy 5000 fős templom is áll – a szülőknek!

11. Show

Ezzel a ponttal kapcsolatban kicsit kritikus vagyok. Az elmúlt húsz év amerikai megachurch mozgalma valóban a show-jellegű istentiszteletekre épültek. És természetesen ma is sok dinamikusan fejlődő gyülekezet szolgálata épül a vasárnapi show-ra. A kritikám inkább abból fakad, hogy ez lehet kultúrafüggő dolog, és ami amerikában megy, nem biztos, hogy nálunk is menni fog. Nem hiszek a mindenhol működő standard receptekben. De tanulni érdemes belőle. Mert egy óriási tanulsága van ennek a szemléletnek – hogy tudniillik a gyülekezeti szolgálati piramis tetején a  show-szerű mega-istentiszteletek vannak. A tanulság az, hogy az istenkereső embereknek nem csak a száraz dogmák és a puritánul kötött liturgia kell, hanem szükségük van az élményre is! Különösen a 21. század élménycentrikus világában! Az istentisztelet legyen egy óriási élmény is egyben, amelyben ugyanúgy része van a felszabadult nevetésnek vagy éneklésnek, a kikapcsolódásnak és a szórakozásnak, mint a mély tanításnak vagy az Isten előtti néma imádatnak.

És még egy gondolat: a show csak professzionális minőségben működik! Ehhez profi énekesek és zenészek, profi technika és díszlet, profi épület és kiszolgáló személyzet, profi előadó és hihetetlenül sok felkészülésből fakadó tartalmas üzenet kell! Ennek pedig mindig ára van. Ez az, ami nálunk még nagyon hiányzik – a színvonaltalanságra és a felkészületlenségre nem indok az, hogy majd „Isten kipótolja” – mert neki nem az a dolga, hogy helyettünk dolgozzon! A show nem fog üdvözíteni senkit – de egy olyan világban, ahol a Sátán professzionális színvonalon szolgálja ki az embereket, hogy őt választják, az amatörizmus nem lehet a kereszténység minőségjelzője!

12. Lepd meg az embereket!

Legyél nagyon-nagyon kreatív, hogy kimozdítsd az embereket a komfortzónájukból, és gondolkodásra, változásra késztesd őket! Óriási kommunikációs zajt kell áttörnünk, ha meg akarjuk szólítani az embereket – és a 30-60-90 perces egyszemélyes monológ nem biztos, hogy a legalkalmasabb módja a mai ember figyelmének megnyerésére és megtartására!

13. Az üzenet a lényeg!

Az otthonos gyülekezeti légkör, a dicsőítés, a videók, a hangulat mind fontos – de a legfontosabb az üzenet! Az üzenetnek pedig frissnek, aktuálisnak, gyakorlatiasnak, ütősnek, érdekesnek – és természetesen nagyon mélyen biblikusnak kell lennie!

Remélem, hasznos volt ez a gondolatébresztő lista. Érdemes átgondolni, mi az, amit alkalmazni tudunk belőle – és amit holnaptól alkalmazni is akarunk és fogunk!

Inspiráló tanácsok egy jobb gyülekezetért – első rész

Kategória:

Nagyon szeretem Ed Young kreativitását – példa előttem, ahogyan megszólítja a kortársainkat a Biblia üzenetével. A 2012-es Seeds konferencián megosztotta az elmúlt húsz évnyi tapasztalatának eszenciáját néhány frappáns gondolatban azzal kapcsolatban, mi is a sikeres gyülekezetvezetés és a növekedés kulcsa. Most ebből válogatok, ahogy szoktam, kicsit a saját szemüvegemen keresztül értelmezve. Nagyon jó lista ez, mert nem csak a megszokott kliséket tartalmazza!

1. Gyűjtsd magad köré az igenembereket!

Ez egy jó vezető talán legfontosabb skillje – tudniillik, hogy a megfelelő emberekkel veszi körül magát. A „megfelelő” ember pedig gyülekezeti és evangélizációs szempontból az „igenember”! Az igenemberek azok, a jelenlétükkel, a „kisugárzásukkal”, a kommunikációjukkal, a figyelmes, de nem tolakodó szeretetükkel szinte azonnal nagyon pozitív benyomást tesznek az emberekre. Az igenemberek azok, akik lelkesen támogatják a jó célokat, és képesek a lelkesedésüket átragasztani másokra is.

(Ez egy nagyon jó téma, az igenemberekről fogok írni egy külön cikket is!)

2. Gondolkozz mindig duplán!

Ha húsz fős gyülekezeted van, gondolkozz negyvenben! Ha száz fős, akkor kétszázban! Tűzd ki célként a pillanatnyi létszám dupláját, és imádkozz, szervezz, készülj, dolgozz eszerint! Isten országának alaptörvénye a növekedés – az elhívásunk és nagy parancsolatunk pedig a misszió – vagyis a növekedés! Legyen ez a víziód és alapelved, mert ez a hit gyümölcse! Sajnos mi magyarok inkább felező üzemmódban működünk, és a húsz fős gyülekezetből tízre sem számítunk! Ez a belső irányultság azonban kisugárzik belőlünk, és kicsit talán önbeteljesítő jóslatként is működik! Ha növekedni akarsz, gondolkodj, beszélj, imádkozz „nagyban” – de legalább a duplájában!

3. Ne félj a változástól!

VÁLTOZÁS – KONFLIKTUS – NÖVEKEDÉS – VÁLTOZÁS – KONFLIKTUS – NÖVEKEDÉS – VÁLTOZÁS … Ez a siker folyamata! A bátor vezető nem fél a változásoktól, hanem generálja azokat! A bátor vezető nem fél a kudarcoktól, a kísérletezéstől, a kockázatvállalástól – mert ezek nélkül nincs előrehaladás! Isten a küldetésünk célját „betonozta be” – nem a módját! Sajnos mi nagyon hajlamosak vagyunk ezt megfordítani! A biblikus és gyümölcstermő gyülekezet nem a saját múltjába, hanem Krisztusba gyökerezik, és nem a múltjában, hanem mindig a jelenben és a jövő felé fordulva él.

4. Legyen a gyülekezetnek jövőképe!

És ez a jövőkép legyen motiváló, lelkesítő, konkrét, megvalósítható – olyan, amiből senki nem akar kimaradni! Ha az emberek előtt nincs konkrét cél és kihívás, amit érdemes is elérni, akkor csak lődörögnek!

5. Las Vegas

Las Vegasnak nincs szüksége reklámra – az emberek mégis beszélnek róla. Nekünk, keresztényeknek, be nem áll a szánk, de valahogy nemigen tudjuk elérni, hogy az emberek beszéljenek rólunk, az üzeneteinkről, a gyülekezeteinkről, a Krisztusunkról. Meg kell tanulnunk értékesíteni az evangéliumot, a velünk és az Istennel való közösséget, mert különben „a nyakunkon marad”. Mindenki tudja, a legjobb reklám aszájreklám, amikor az emberek egymásnak hirdetik a jó hírét valaminek. Ehhez azonban tényleg jónak kell lenni! Vonzónak, aktuálisnak, gyakorlatiasnak, átütőnek, érdekesnek, örömtelinek, hozzáértőnek, felkészültnek, tartalmasnak. A gagyira nem mentség, hogy keresztény! (Bocsánat a radikális fogalmazásért!)

6. Amit vetsz, azt fogod aratni is!

A felkészületlen igehirdetés felkészületlen igehallgatókat fog teremni. Az imaháttér nélküli szolgálatok imádkozni nem akaró vagy nem szerető gyülekezetet teremnek. A hit nélküli evangélizációk közömbös, megtérni nem akaró látogatókat teremnek. A motiválatlan, céltalan, csak a kereteit és épületét fenntartó gyülekezetet nincs miért anyagilag támogatni. És a hozzá nem értő, alkalmatlan vezetőség a misszióhoz nem értő, a misszióval nem is törődő, és az elveszett embereket megszólítani nem tudó gyülekezetet terem. Kivételek persze vannak – de az mindig Isten meg nem érdemelt kegyelme, mindig alkalmi, és úgyis csak erősítik a szabályt!

Vess elkötelezettséget, hitet, aktív imaéletet, bizonyságtételeket, önkéntes és önzetlen segítséget, megelőlegezett bizalmat, meg nem érdemelt szeretetet – és meglátod, mit fogsz aratni!

Holnap innen folytatjuk a listát!

Miért vonzó egy gyülekezet?

Kategória:

Szeretem a statisztikákat – mert a tények és az adatok megkerülhetetlen dolgok. Természetesen a statisztika nem azonos a tényekkel, csak egy adatfeldolgozási módszer, egy bizonyos szűrőn vagy szemüvegen keresztül, s ezért nem is mindig azonos az igazság teljességével, de mindenképpen hasznos, mert jelez prioritásokat, trendeket, tény-szeleteket – és ezeken mindig érdemes elgondolkodnunk.

Mindezt csak azért írom, mert itt az apcsel29-en is voltak és lesznek is felmérések gondolatok és cikkek kiindulási pontjai. Csak emlékeztetőül néhány ilyen régebbi cikk – az újabb olvasók számára:

A mostani adatsort két hete publikálta a Church Relevance, a Gallup és a Life Reaseach felmérései alapján.

Tehát a kérdések:

1. Mit várnak az emberek a gyülekezettől?

  1. 23%-uk lelki növekedést és tanácsadást vár
  2. 20%-uk valamiféle életcélt keres, szilárd alapot, amire az életét építheti
  3. 15% számára ez a hitükből fakadó természetes cselekedet, és igényük van rá
  4. 15%-ukat Isten imádása motiválja
  5. 13%-uk a gyülekezetben átélhető közösségi élmény miatt indul el
  6. 12%-uk az Istenbe és a vallásba vetett valós hit miatt jár gyülekezetbe
  7. 12%-ot a megszokás vezet, ők csak tradícióból mennek el (kultúrális / vallásos keresztények)

(Forrás: Gallup)

A TANULSÁG EBBŐL:

Nálunk szerintem a tradicionális-vallásos templomlátogatók vannak a legtöbben. Azonban ez a legkevésbé motiváló célja egy gyülekezethez való tartozásnak. Ami igazán kell az embereknek, amit keresnek és amit várnak egy gyülekezettől, hogy valóságos lelki növekedéshez segítse őket, valós és személyes lelki vezetést és tanácsadást kapjanak.

Te miért jársz gyülekezetbe? Mit vársz ettől – és mit kapsz?

A gyülekezeted mit nyújt a látogatóknak? Jellemző, hogy a gyülekezet tagjai növekednek, lelkileg érettebbek, mint mondjuk egy évvel ezelőtt?

2. Mi fog meg egy kívülállót egy gyülekezetben? Ezek a legfontosabb „összetevők”:

  1. 90%-uk számára a lelkész személye és a prédikáció a döntő
  2. 88% tartja döntőnek a gyülekezet hitvallását
  3. 49%-uk a barátságos és kedves gyülekezeti tagokat
  4. 41%-uk egy gyülekezeti tagok személyes bizonyságtételét
  5. 38%- uk számára döntő, hogy a családtagjaikkal egy gyülekezetbe járjanak
  6. 37%-uk számára döntő az istenélmény és a gyülekezet atmoszférája
  7. 25%-ukat a vasárnapi iskola győzi meg
  8. 25%-ukat az ifjúsági szolgálat
  9. 11%-uk számára érv a gyülekezetválasztásban a dicsőítés
  10. és 7%-uk dönt a gyülekezet megközelíthetősége (helyszíne) alapján

(Forrás: Thom Reiner)

TANULSÁGOK:

  1. A lelkész személye és a prédikáció sokkal fontosabb, mint ahogy azt mi Magyarországon gondoljuk. És amennyire maguk a lelkészek hiszik. Máskülönben minden vasárnap, mind egyes szószékről iszonyúan ütős, mély, tartalmas, átimádkozott, gyakorlatias, aktuális, friss üzenetek hangoznának el. És a lelkészek a gyülekezet legelérhetőbb, legbarátságosabb, legmotiválóbb tagjai lennének.
  2. Lehet, hogy az amerikaiak tudatosabbak, mint mi, de én sok helyen tapasztaltam, hogy a gyülekezet / felekezet hitvallását már nem is igazán ismerik a gyülekezeti tagok. Pedig a közös identitásban nagy megtartó erő van! Ahol erre tudatosan építenek, ahol a gyülekezetben valóban megélt érték a közös hitvallás ismerete meg megtartása, ott lelki növekedés is van!
  3. A harmadik legvonzóbb dolog egy kívülálló számára a gyülekezet tagjainak befogadó, barátságos, kedves légköre. Mi csak az utóbbi időben több gyülekezetet látogattunk meg, ahol szó szerint még csak nem is köszöntek nekünk. Senki szóba nem állt velünk, észre sem vettek. Senki nem örült, hogy új arcokat lát, senki nem hívott meg egy következő alkalomra. Nagy kár – félek, rengeteg kapcsolatot és lehetőséget veszítenek el az ilyen gyülekezetek.

Kérdezd meg a gyülekezeted látógatóit és vendégeit, mi fogta meg őket, mi az, ami miatt szívesen eljönnek legközelebb is! Érdemes az erősségeinkre tudatosan építeni!

3. Mitől lesz egy formálisan vallásos ember aktív és elkötelezett gyülekezeti tag?

  1.  62%-uk attól, ha bevonják őket valamilyen gyülekezeti szolgálatba
  2. 55%-uk a vasárnapi iskolától (ami minden korosztály számára működik, nem úgy, mint nálunk, ahol ez a csak a gyerekekre korlátozódik)
  3. 54%-uk attól, hogy átél egy olyan istenélményt, amelyben elhívást kap
  4. 49%-ukat a gyülekezeti közösség motiválja elkötelezettségre és szolgálatra
  5. 38%-ukat motiválja a lelkész és/vagy az igehirdetések
  6. 14%-uk számára hoz áttörést a dicsőítő szolgálat

(Forrás: Thom Reiner)

TANULSÁGOK:

  1. Nálunk elsősorban a lelkészektől várják a motiválást, illetve a lelkészek is úgy tekintenek saját magukra, hogy ez elsősorban rajtuk múlik. Pedig úgy tűnik, sokkal inkább az egyetemes papság megélése az, ami bevonja az embereket a gyülekezet belső magjába.
  2. A vasárnapi iskola, vagyis az élethosszig tartó aktív tanulás nagyon fontos eszköz az erős elkötelezettség kialakulásában és a szolgálatba állásban. Nálunk sajnos nagyon ritka az olyan gyülekezet, ahol a konformáció, keresztség, bemerítés után tovább folyik a rendszeres és formális kiscsoportos tanítás a gyülekezetben.

Hogyan tudnál Te segíteni a saját gyülekezetedben a formálisan vallásos embereknek, hogy elkötelezett, aktív és lelkes gyülekezeti tagokká váljanak? Ha találsz válaszokat erre a kérdésre – kezdd el megvalósítani!

4. Mi a négy legfontosabb ok, ami miatt a gyülekezetben felnőtt fiatalok nem hagyják el a gyülekezetüket, hanem felnőttként is elkötelezik magukat mellette?

  1.  65%-uk azt mondja, a gyülekezet szerves része és eszköze annak, hogy az Istennel való személyes kapcsolatuk növekedjen és erősödjön
  2. 58%-uk számára a gyülekezeti élet és közösség meghatározza a mindennapi életüket és döntéseiket, útmutatást, segítséget, erőt kapnak a hétköznapokhoz
  3. 50%-uk mondja, hogy a gyülekezet valóságosan hozzájárul ahhoz, hogy jobb emberekké váljanak, és boldogabban éljenek
  4. 42%-uk számára a gyülekezeti élet és szolgálat az életük fontos célját és értékét jelenti

(Forrás: Lifewax Reasearch)

Csak egyetlen kérdés a végére: ez a négy megállapítás igaz a saját életedre?

 

A kritizálás ajándéka

Kategória:

A lelki béke abból származik, ha megértjük és elfogadjuk, hogy kevesen látják pont olyannak a világot, mint amilyennek mi.

Másokat megítélni, kritizálni a magyar ember egyik legjellemzőbb tulajdonsága és időtöltési tevékenysége. Úgy érezzük, mi úgyis jobban tudjuk, úgyis nekünk van igazunk – ráadásul mindezt muszáj is hangoztatnunk.

Ha már ez így van, szeretnék néhány kommunikációs és lelkületi tanácsot adni ehhez. Ha már nem tudjuk visszatartani a véleményünket, legalább bölcsen, építő módon, hasznosan tegyük.

Az első és legfontosabb lépés: tisztázd önmagad előtt a motivációdat! Miért is tartod szükségesnek, hogy reagálj, visszajelzést adj, kritikát gyakorolj? Őszintén!

A visszajelzéseknek két motivációja lehet – és ezt két képpel szeretném érzékeltetni. Valaki feláll egy valós vagy képzeletbeli pulpitusra, ezzel a középpontba kerül, mindenki rá figyel – és aztán megnyilatkozik. Prédikál, ír egy blogbejegyzést, egy cikket az újságba, vagy csak elmondja a véleményét egy baráti társaságban. És jössz te, a kritikáddal, ellenvéleményeddel, kiegészítéseiddel, hozzáfűznivalóddal, és tulajdonképpen kitaszítod a beszélőt a középpontból, hogy átvehesd a helyét. Hogy rád figyeljenek. Mert a te mondanivalód fontosabb, értékesebb, hasznosabb, igazabb, helyesebb. Legalábbis szerinted. A motiváció tehát a „pulpitus elfoglalása”. Ez az egyik variáció.

A másik, hogy nem akarod elfoglalni a kör közepét, hanem azért és úgy (!) szólalsz meg, azért és úgy adsz visszajelzést, fogalmazol meg akár kritikát vagy kiegészítést, hogy azzal a középen állónak megerősítést adj, erősítsd és támogasd az önbizalmát, a személyének vagy üzenetének a tekintélyét. Az igehirdető, az író, a blogger, a vitapartner épít valamit, és te beállsz mellé építeni.

Féltékenységből, méregből, elégedetlenségből, önzésből, a fontosság vagy elismerés utáni vágyból ne is szólalj meg, inkább maradj csöndben és imádkozz magadban.

A visszajelzés, a kritika soha ne legyen támadás! Egy beszélgetésben, vitában soha nem legyőzni kell egymást! Azok a kommunikációs játszmák, amelyek győzteseket és veszteseket termelnek ki, nem hatékonyak, nem építőek, nem szeretetteljesek. Még a bűnnel való szembesítést is lehet úgy végezni, hogy abból bűnbánat, megtérés, megújulás legyen – és ne feloldás nélküli szégyen és bűntudat, amely csak még mélyebbre nyomja a vétkezőt! Az egyetlen helyes kommunikáció – mind tartalmilag, mind stílusban, hangnemben – a nyertes-nyertes végeredmény. Ha ehhez nem vagyunk megfelelő lelkiállapotban, akkor inkább ne szólaljunk meg, hanem hallgassunk!

A visszajelzés legyen konkrét és egyértelmű! Ne beszéljünk homályosan, általánosságokban, és feltétlenül kerüljük a „mindig” és „soha” kifejezéseket – mert ezekkel kapcsolatokat lehet mérgezni. Nagy ereje van a szavainknak – ez a kettő pedig különösen veszélyes fegyver, amivel nem vagdalózhatunk feleslegesen!

Ne beszélj mások nevében! Egyszerűen nincs jogod hozzá – hacsak meg nem bíztak a véleményük képviseletével! Ha nem tetszik valami, nem értesz egyet valamivel, fogalmazz a saját magad nevében, mert így becsületes!

A szavaidnak hatása van másokra is! Pozitív megerősítést adhatsz nyilvánosan, mert azzal a beszélőt építed. Azonban a negatív kritikáidat inkább személyesen mondd el. Ne szégyeníts meg senkit nyilvánosan azzal, hogy a hallgatói előtt bizonygatod, miben tévedett, mit tudott rosszul, miben van igaza! Ez nem azt jelenti, hogy nem mondhatjuk el, ha valaki tévedett – hanem hogy ne úgy igazítsuk ki, hogy azzal megalázzuk, és a tekintélyét, vagy akár az önbecsülését romboljuk!

Csak egy személyes példa ezzel kapcsolatban: egy alkalommal prédikáltam egy témáról a gyülekezetemben, és a prédikációmat egy sor igeszakasz áttanulmányozására fűztem fel. Az istentisztelet után odajött hozzám két presbiter, Bibliával a kezükben, és mutattak két olyan igaszakaszt, amit nem vettem figyelembe, és amik miatt az üzenetem nem volt teljesen korrekt. A következő vasárnap azzal kezdtem az istentiszteletet, hogy a szószékről elmondtam, hogy a múlt heti tanításomban nem volt minden helyes, erre a presbitereink hívták fel a figyelmem, ezért elnézést kérek, és szeretném kiegészíteni, illetve pár dologban módosítani a múlt heti tanításomat. – Vajon csorbult a tévedésem beismerésétől az igehirdetői tekintélyem?! Egyáltalán nem, sőt, a gyülekezet szemében éppen azáltal váltam hitelesebbé, hogy nem vagyok tévedhetetlen, el tudom fogadni a kiigazítást, és képes vagyok beismerni nyilvánosan is a tévedéseimet.

Mi lett volna, ha félbeszakítják a prédikációmat, és nyilvánosan kijavítanak? Talán botrány. De mindenképpen sérültünk volna, én is, a gyülekezet is, talán ők is. Így azonban mindenki épült.

A kritika mellé mindenképpen adj megoldást is! Nem elég észrevenni a hibát, illetve csak a hibát önmagában nem érdemes hangoztatni sem! Ha kritizálsz, akkor mutass megoldást, feloldást, olyan „befejezést”, amiből mindenki nyerni és épülni fog!

Kérdezz! Vagyis adj esélyt arra, hogy akit megkritizálsz, kijavíthassa önmagát! Ne feledd: nem az a cél, hogy te nyerj, ő veszítsen! Hanem hogy mindketten nyerjetek! Te segítője legyél a helyes felismeréseknek, a jó megoldásoknak, amelyeket az mond ki, aki belefogott a mondanivalójába. A kérdezés és a rávezetés nagyon egyszerű, alázatos és hatékony módja a kiigazításnak, s közben segítünk abban is, hogy az illető maga jusson el a helyes végeredményre. Amit magunk tanulunk meg, sokkal maradandóbb, mint amit mások mondanak meg nekünk!

Soha ne kritizálj névtelenül! Ez tisztességtelen! Akit megkritizálsz, az vállalja a nevét, az életét, a gondolatait. Ha partnerévé akarsz válni, ezt csak ugyanígy teheted meg: önmagad nyilvános felvállalásával! Különösen az internetes blogokra jellemző a nicknevek mögé bújva mocskolódni. Talán éppen ezért annyira minősíthetetlen és olvashatatlan sok közéleti és politikai blog illetve fórum, mert „névtelenül” lehet „dumálni”, de nem biztos, hogy a valódi nevünkkel és személyazonosságunkkal is olyan nyomokat hagynánk magunk után nyilvános közösségekben, amelyeket így megtehetünk.

Végezetül az egyik kedvenc igeversem – Filippi 4:8

Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!

Evangélizáció férfiaknak

Kategória:

Már többször írtam arról, hogy a nyugati kereszténység mennyire elnőiesedett stílusjegyeiben, és hogy miért érdemes, illetve hogyan lehet elérni a férfiakat az evangéliummal.

Pár korábbi bejegyzés ezzel kapcsolatban (csak az ismétlés kedvéért):

Most jöjjön néhány gyakorlati tanács, kifejezetten férfiakat megszólító evangélizációs alkalom vagy klub szervezéséhez, a Tom Greene és Darian Amsler által idén tavasszal megtartott National Men’s Ministries Leadership Conference-ről – a saját tapasztalataimmal kiegészítve:

1. Férfias környezet: erre az alkalomra (legalább) vegyük le csipketerítőt, a galambokat a falról, vigyük ki a virágokat!

Íme néhány fotó a konferenciáról – amelyen kifejezetten törekedtek arra, hogy modellezzék a helyi gyülekezetekben tartott férfi-alkalmakat:

[nggallery id=1]

2. Jó témaválasztás: olyan dolgokról beszélj férfiaknak, amelyek megerősítik őket férfiúi elhívásukban, családfői szerepükben. A téma legyen aktuális, gyakorlatias, konkrét, kihívást jelentő – és nem utolsó sorban férfias!

Néhány igazán férfias bibliai történet, amellyel evangélizálhatunk férfiaknak:

  • Dávid és Góliát – esélytelen küzdelemből győzelem
  • Dániel három barátja a máglyán – bátorság, elkötelezettség, kiállás a hitünk és identitásunk mellett
  • Jézus kikergette az árusokat a Templomból – ilyen elszántsággal kell rendet rakni a saját életünkben is!

3. Kezdés: a férfiak szeretnek nevetni! A kezdés legyen egy ütős, színvonalas és humoros jelenet, esetleg egy videóklipp, filmrészlet, amelynek a csattanója vagy tanulsága egyből beviszi őket a téma mélyébe! Fontos a kivitelezés: ha jelenetet adtok elő, akkor nem papírról olvassuk, hanem olyan vérprofin és komolyan adjuk elő, mintha Beugrót néznénk!

Csak egyetlen példa erre (angolul tudóknak – de ha nem is megy, a „minőség” miatt érdemes megnézni):

4. Zene, dicsőítés: a férfiak számára nem hangsúlyos! Ne vigyük túlzásba, és ha már énekelünk, akkor figyeljünk a dalok hangmagasságára, hogy ki tudják énekelni, és a szövegére, hogy annak legyen azért mondanivalója is!

5. Imádság – Legyen hangos és erőteljes, hogy a terem hátsó soraiba is hallják a hangunkat! Férfiak között ne dünnyögjünk az orrunk alatt! Imádkozzunk röviden, személyesen, konkrétan és örömmel! A cirkalmas kánaáni szlenget pedig felejtsük el!

Egyik kedvenc imádságom a Youtube-ról (angolul tudóknak):

5. Időkeret – az elején közöljük, meddig fog tartani, és aztán tartsuk be, amit mondtunk! A hölgyek sokkal tovább tudnak csöndben hallgatni, mint a férfiak, erre figyeljünk. 30-60 perc bővel elég.

ZÁRSZÓ

Ezek természetesen elsősorban „technikai” tanácsok. Isten Lelke szabadon munkálkodik, az ilyen keretek önmagukban úgysem hoznak áttörést. Azonban a tartalmat mindig a megfelelő formába kell önteni ahhoz, hogy fogyasztható legyen, ez pedig már a mi felelősségünk. Mint az arany alma az ezüst tányéron. Ha már imádkoztunk, felkészültünk, a hitünkkel hegyeket mozgatunk – ne az ilyen „apróságokon” hasaljunk el. Mert mindig lesznek olyanok, akiknek ezek igenis nagyon sokat számítanak! Ezért figyeljünk rájuk (is)!

Esetleg egy nyári szombat este a férfiaknak a gyülekezetben?!