Élet a generációs szakadék két partján

Készül a generációs képzési anyagunk alapjául szolgáló könyvünk, amely mint mindig, ezúttal is egyre csak bővül és mélyül, s emiatt kicsit csúszik is (március közepe helyett a hónap végére fog megjelenni). A következő két hétben néhány részletet fogok megosztani belőle, részben hogy legyen miről itt a blogon közösen gondolkodni, esetleg beszélgetni is, részben pedig “reklámozási” céllal, hogy lássátok, mire is lehet számítani majd a teljes anyagban.

Következzen tehát egy rövid részlet a generációs változások történeti áttekintéséből:

(…)

A második demográfiai átmenet elmélete Dirk J. Van De Kaa holland kutató 1997-es tanulmányából származik. Mivel nagyon érzékletesen kezdődik ez a tanulmány, a tudós kiinduló élményének leírását hadd másoljam be ide, mert ezzel az életérzéssel a felnőtt generációk tagjai közül sokan találkozhattak már:

„Múlt nyáron a legtöbb hollandhoz hasonlóan, aki vakációzni indul Franciaországba vagy Portugália déli részére, Belgiumon haladtam át. Rögtön a határ mellett egy hatalmas hirdetőtábla vonta magára a figyelmet. Egy vonzó nőt ábrázolt, a kép alatt a szlogen, amit valahogy így fordíthatnánk: „Gyorsan vezetni legalább olyan ostoba dolog, mint gyorsan szeretkezni.” Annyira elcsodálkoztam, hogy szinte lesodródtam az útról. Ki találhatta ezt ki? – ámuldoztam magamban. Ki egyezett bele ebbe az ötletbe, és helyezte el ezeket a táblákat az autóút mentén? Ki ez a lány a plakáton, és hogy történhetett ez meg éppen Belgiumban? Azóta megtudtam, hogy a táblát a Belga Közlekedési Biztonságért Felelős Legfelsőbb Tanács helyezte el, és a tizenéveseket célozta meg ezzel az okos üzenettel: valóban bölcs dolog-e a gyors hajtást a férfiasság bizonyítékának tekinteni? (…) Ez a plakát azonban (akkor) sehogy sem illett össze a belga társadalomról alkotott képemmel.”

Néhány évtizeddel ezelőtt elkezdett megváltozni a világunk, méghozzá radikálisan! Európa történelmének ezt az új szakaszát 1965-től datálják, és második demográfiai átmenetnek nevezik.

Európa első demográfiai átmenete a halálozási ráta folyamatos csökkenésével kezdődött, amely a 19. század első felében ment végbe, majd a századfordulóra a termékenységi ráta drasztikus csökkenése követte. Azután kitört és lezajlott két világháború, majd jött egy baby boom, de a hatvanas évek közepére az európai születési ráta az úgynevezett helyettesítő (replacement) érték 2,1-es arányszáma alá esett – és napjainkban már csak az 1,2-es szorzó körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a születések és a halálozások közötti egyensúly drasztikusan felbomlott, és napjainkban két felnőttre 1,2 gyermekszületés esik, ami középtávon a társadalom elöregedését, hosszútávon pedig a népesség elfogyását jelenti.

Ezen a ponton egy fontos megjegyzést hadd szúrjak közbe. Az Európában élő muszlimok termékenységi rátája 8,1 körül mozog. Figyelembe véve a keresztény nyugati civilizáció népességének folyamatos elfogyását, a kulturális-vallási versengés egy új dimenziója a két terjeszkedő vallás (a kereszténység és az iszlám) között a demográfiai verseny. Ebben pedig vaskosan vesztésre állunk – a muszlimok egészen egyszerűen „leszaporodnak” bennünket, és az iszlám jövőbeli európai dominanciájának záloga a népességbeli túlsúlyuk lesz. Azt hiszem, ezen érdemes lenne elgondolkodni, mivel az 1,2-es termékenységi ráta a keresztény családmodell értékvesztését is nagyon világosan jelzi.

Ennek a demográfiai változásnak alapvetően generációs okai vannak: az X, Y és Z generáció tagjainak életkörülményei, s az erre adott válaszaik, amelyek meghatározzák az értékrendjüket, életmódjukat és kapcsolatrendszereiket, alapvetően megváltoztak. S a mi szempontunkból mindez természetesen a gyülekezeti életet és a keresztény missziómunkát is alapvetően befolyásolja.

Az első és a második demográfiai átmenet, vagyis e két kor közötti nagy különbséget egy egymással szembenálló fogalompárral lehet a leginkább meghatározni, s ez az altruizmus és az individualizmus ellentétpárja.

A másodikat talán mindannyian értjük, az individualizmus az egyén elsőbbségét jelenti a közösség „rovására”, az altruizmust azonban érdemes definiálnunk, mert ez egy kevésbé ismert fogalom:

az altruizmus egy közösségen (definíciószerűen: populáción) belül, az egyedek illetve egyének közötti viszonyulást jelenti, amely során a közösség tagja akár a saját kárára is segíti a közösség másik vagy többi tagját. Ennek legalapvetőbb megnyilvánulása az egy családba tartozók összetartása, amely akár a teljes önfeláldozás szintjéig is terjedhet.

Megint csak egy közbevetés: a gyülekezet jellegéből fakadóan altruista közösség. Ha nem az, ha már csupán individuumokból áll, akkor megszűnik Krisztus Testeként funkcionálni, és csupán egy kiüresedett emberi intézménnyé korcsosul. Ez a lényege a bibliai koinónia kifejezésnek, amely ezt az összetartozást és egymásért élést fejezi ki, s amelyet a bibliai ógörög nyelv kizárólag az Istennel való életközösségre, házasságra és családra, valamint a gyülekezeti közösségre használ. Ezek azok a közösségi dimenziók, amelyek jellegükből fakadóan csak akkor működhetnek, ha altruisták.

Amikor a koinónia kifejezésről tanítok, általában használok egy nagyon szimbolikus illusztrációt. A gyülekezetet egy nagy tál víz jelképezi. Az épület, az intézményes keret maga a tál, a gyülekezet tagjainak a közössége pedig a tálban a víz. Megkérek valakit, hogy egy pohár vízzel, ami a saját életét jelképezni, csatlakozzon a gyülekezethez. Ilyenkor két dolog szokott történni – az egyik az altruista, a másik az individualista „megoldás” a csatlakozásra. Vannak, akik a pohár vizet beleállítják a tálba – és vannak, akik a pohárból a vizet öntik bele a tálban lévő többi vízbe. Amikor a pohár kerül a tálba, az abban lévő víz nem kerül kapcsolatba a többivel: nincs feloldódás, egyesülés, nincs elköteleződés és önfeladás sem. Az a pohár víz bármikor kivehető a tálból, és megmarad. Ellenben ha beleöntjük a saját poharunkban lévő vizet a tálban lévőbe, soha többé nem tudjuk ugyanazt visszamerni, amik korábban voltunk. Nagyon szép kép ez a koinónia lényegére – vagy szárazabb, tudományos kifejezéssel élve az altruizmusra.

De térjünk vissza az eredeti témánkhoz – a bibliai alkalmazással később még úgyis részletesen foglalkozunk.

Az első demográfiai átmenetet az urbanizáció, a szekuralizáció és az iparosodás határozta meg. A középkorra jellemző családi gazdálkodói kultúrát, amely a gyermekben a legolcsóbb természetes munkaerőt látta, felváltotta a bérért és fizetésért való foglalkoztatás. Az utódok a szabadon kihasználható termelőerőből a jövő befektetést igénylő lehetőségeivé léptek elő. Ez önmagában óriási léptékű szemléletváltást és társadalmi változást jelentett, hiszen alapjaiban változott meg a felnőtt és gyermek generációk viszonya: korábban a gyermekekre a szülők boldogulása miatt volt szüksége a családnak, ezután viszont a szülő munkálta a gyermeke boldogulását azzal, hogy az oktatásába és a minél korábbi önállósodásába fektette a saját erőforrásait.

A társadalmi átrendeződés következtében a fiataloknak már nem kellett várniuk az önálló családalapítással addig, amíg a szüleik meghaltak, s ők megörökölték az önállóságuk lehetőségét. Elkezdett csökkenni a házasodási életkor, megjelentek az egyedülállók, akik egyenrangú szereplőivé váltak a társadalomnak, és elindult a tudatos születésszabályozás, amelyben a hangsúly a családonkénti gyermekek száma helyett azok életminőségének javítása felé tolódott át.

Ez a kor – nyilván mindezek okozójaként és okozataként – magával hozta a társadalom szekuralizálódását és liberalizálódását is, amely már nem demográfiai, hanem társadalomfilozófiai változást jelentett, s amelynek lényegét illetve következményeit szerintem máig nem tudta feldolgozni az egyház. Ebből fakad a nyugati kereszténység missziós impotenciája, hogy nem képes megtalálni a saját helyét ebben a megváltozott világban, s nem találja az utat a saját kortársaihoz sem, így mindezek hiányában az ideáljaiból és múltjából próbál túlélni, az ellenhatásként megszülető liberális, bibliakritikus teológia pedig inkább csak tovább rontotta a helyzetet, mintsem javította volna.

Érdemes megállnunk itt egy pillanatra, és belegondolni abba a hihetetlenül mély generációs szakadékba, amit ezek a változások magukkal hoztak a változást éppen átélő idősebb és fiatalabb nemzedékek számára. Az apák még egy olyan korban szocializálódtak, amelyben a gyermekek „küldetése” a család egysége, a családban és családért való munka és a közös családi örökség növelése volt, a fiak viszont már úgy tekintettek a saját szüleikre, mint akiknek az ő taníttatásuk és önállóságuk biztosítása a kötelességük, és a közös családi örökséget a szülők halála után apró darabokra osztották fel egymás között. A mai generációs különbségek ugyanebből az élményből fakadnak: a jól ismert világ működése, értékrendje és célkitűzései megváltoznak, és a változások két partján álló generációk már alig értik egymást, mert ugyanazt a változást teljesen ellenkező oldalról látják és élik át.

(…)

A ti világotok és a mi világunk

Február végén a Debreceni Szent József Általános Iskola és Gimnázium meghívott egy előadásra a mai tinik világáról, amin az egész iskola részt vett, az összes diák és a teljes tanári kar is. Erről, és az utána lévő online missziós előadásról készült az a riport a Debreceni Televízióban, amit pár hete megosztottam a facebookon.

Most végre felkerült az egész előadás is a youtube-ra, akit érdekel, hogy milyen, és miért ilyen a mai fiatalok világa, és van rá 45 perce, nézze meg. A most készülő generáció-fókuszú képzési anyagunk pont ilyen témákat fog taglalni, azzal a különbséggel, hogy nem csak a tizenéveseket, hanem valamennyi generációt kielemzi, és nem áll meg a leírásnál, mint ez az előadás, amiben sem az idő, sem a cél nem mutatott tovább, hanem a gyülekezeti munkára és misszióra vonatkozó gyakorlati következtetéseket, tennivalókat, módszereket és tanácsokat is megfogalmazza.

Egyébként olyan visszajelzéseket kaptam (már az ott lévő diákoktól is, rögtön az előadás után, de azóta máshonnan is), hogy ilyen típusú előadásokra nagy szükség lenne. A lányom iskolájában a jövőhéten tartjuk meg ugyanezt, amin nem csak a gyerekek, de a szüleik is részt vesznek, és a fiam is lobbizik már a saját sulijában, mert azt mondja, őt nagyon is érdekli, hogy milyen is az a világ kívülről, amit ők belülről, magától értetődően élnek meg.

Remélem, hasznos lesz számotokra is ez a pár gondolat – bár azt kérlek vegyétek figyelembe, hogy a 45 perces keret rendesen behatárolta a mondanivaló mélységét. Ez az előadás inkább csak egy villanás abból, amit például a most készülő anyagunkban sokkal szélesebb körben és mélyebben lesz lehetőségünk kifejteni.