Lecke igehirdetőknek – illetve részlet a készülő Tépőzáras igehirdetés c. könyvemből. Aki részt vett ilyen tréningünkön, az már hallhatta ezt tőlem :) Amikor pedig elkészül a könyv, az ebookot és a prezentációt természetesen felrakom ide a honlapra, hogy mindenki számára elérhető legyen.

---

Nem tudom, hányan voltak még katonák közületek – én voltam. A katonaság a parancsok betartásának szigorú hierarchiájára épül, ami azt jelenti, hogy egy közkatona minden mozdulatának óriási háttértörténete van.

A vezérkari főnök kiadja a parancsot, a vezérkar megállapítja a hadművelet paramétereit, ezután az egész elindul lefelé a ranglétrán a tábornokokhoz, az őrnagyokhoz, az ezredparancsnokokhoz, a zászlóaljfőnökökhöz, a századparancsnokokhoz, a szakaszvezetőkhöz – míg a sor végén, a gyakorlaton vagy a harcmezőn valaki kiadja a parancsot, hogy az adott katonának mikor mit kell tennie. Ez egy hihetetlenül bonyolult és soktényezős, soklépcsős tervezési feladat, ami magában foglalja a stratégiaalkotást, az erőforrás-menedzsmentet, a logisztikát, a hadtudományt és természetesen a kommunikációt is. Ez óriási apparátust és adminisztrációt, és rengeteg időt jelent – el tudjuk képzelni talán, ha végiggondoljuk mindezt!

VISZONT a probléma az, hogy ezek a tervek gyakran teljességgel használhatatlannak bizonyulnak!

Megváltozik az időjárás, megváltozik az ellenség viselkedése és taktikája, elveszítünk egy stratégiai pontot, vagy csak hibáznak a saját embereink, ami miatt késések, fennakadások lesznek. És ha homokszem kerül az óriási gépezet fogaskerekei közé, ahol minden mindennel összefügg – akkor az egész terv összeomolhat.

Az amerikai hadvezetés is rájött erre, és az 1980-as években teljesen átalakította a saját tervezési protokollját. Bevezettek egy új fogalmat, a PSZ-t – a PARANCSNOKI SZÁNDÉKOT.

A Parancsnoki Szándék az üzenetünk értékesítésének egy nagyon fontos és hasznos segédeszköze lehet az igehirdetésben is.

Íme a definíció:

A Parancsnoki Szándék egy tömör, egyszerű kijelentés, amely minden parancs elején fel van tüntetve, legyen az a hierarchia bármely fokán és szóljon bármilyen apró részletről, és meghatározza a TERV CÉLJÁT, azaz a hadművelet kívánatos végállapotát és eredményét.

Jegyezzük meg: minden igazán jó üzenet összegezhető egy nagyon egyszerű, nagyon világos, nagyon tömör parancsnoki szándékban!

Egy PSZ például így szól: „Törjük meg az ellenséget a délkeleti területen!”

Miután megkaptuk a Parancsnoki Szándékot, mindenki a maga hatáskörében megtervezi, megfogalmazza és kivitelezi a rá vonatkozó részparancsot úgy, ahogyan szükséges!

Tegyük fel, hogy tüzérezredet vezetek, és ezt mondom: előre kísérjük a vonalainkon a 10-es gyalogos egységet. Ez különböző csoportoknak különböző dolgokat jelent. A karbantartóknak tartalék alkatrészeket kell előkészíteniük, a tüzéreknek füstbombákat kell kilőniük a menetoszlop fedezésére, a mérnököknek elő kell készíteni azt a pontonhidat, amin az útba eső folyón a gyalogos egységnek át kell haladnia, stb. stb.

Az egyes szinteken álló parancsnokok amint megtudják, mi a parancsnoki szándék, a végcél, amit végre kell hajtani, máris elkezdik gyártani a megoldásokat – és ez sokkal hatékonyabb, mintha mindent egy fölöttes szerv próbálna modellezni és előre megtervezni a számukra.

Tehát a Parancsnoki Szándék az a tömör meghatározás, amit mindenképpen meg kell valósítanunk – függetlenül attól, mi jön közbe, hogyan fogjuk elérni a célt, mit kell megtennünk érte!

Nem csak a katonai tervezésnél, de egy iskolai tanóra megtartásánál zajos tinik között, egy termék értékesítésénél a zajos piacon – vagy egy igei üzenet célba juttatásánál a gyülekezeti sokszínűségben is ugyanez a helyzet!

Ahhoz, hogy a kommunikációnk célba érkezzen – azaz hatással legyen, megfelelő döntéseket, tetteket és változásokat eredményezzen – ugyanilyen egyszerűnek és egyértelműnek kell lennie, mint a parancsnoki szándéknak!

AZONBAN AZ EGYSZERŰSÉG NEM LEBUTÍTÁST JELENT!

Ez nagyon lényeges, mert hajlamosak vagyunk összekeverni ezt a két dolgot! A gondolatok és üzenetek egyszerűsítése nem azt jelenti, hogy lebutítjuk egy hangzatos címre, vagy hogy tőmondatokban beszélünk. Az egyszerűség azt jelenti, hogy megtaláljuk az üzenet VÉGCÉLJÁT, és azt kommunikáljuk!

Ebből a szempontból pedig van egy óriási különbség a Parancsnoki Szándék és a „Fő gondolat”, vagy az „üzenetünk magja” között – ez utóbbit talán minden igehirdető ismeri, aki tanult homiletikát, mert amolyan igehirdetői alapleckének tartják.

Tehát mi a különbség a homiletikai fő gondolat és a parancsnoki szándék között? Mert van egy nagyon lényeges különbség!

Íme a válasz – és ez szerintem nagyon lényeges:

A fő gondolat, vagy az „üzenet magja” az egész igehirdetésünk összefoglalása egy mondatban, esetleg gondolatban. A Parancsnoki Szándék azonban NEM az üzenetünk lényegének a tömör sűrítménye – hanem az üzenetünk CÉLJÁNAK meghatározása egy mondatban vagy gondolatban!

Még jobban leegyszerűsítve: a fő gondolat egy kijelentés – míg a parancsnoki szándék sokkal inkább felszólítás és egy kívánt végeredmény konkrét meghatározása.

És valljuk be: leggyakrabban éppen ez hiányzik az igehirdetésekből.

Rengeteg tanulságos és tartalmas igehirdetés hangzik el a templomokban és imaházakban, amelyek információkat adnak át – de nagyon kevés olyan, amelyek konkrét célokat határoznak meg, és valóságos tettekre motiválnak e célok elérésére.

Ilyenkor mindig eszembe jut Rick Warren egyik üzenete, amit a Twitterjén olvastam. Ennyi volt: „Ma arról prédikáltam, hogy a Krisztusi szeretet nevében fogadjuk a családunkba az árvákat. Az igehirdetés után 500 család jelezte, hogy örökbe fogadnak egy árva gyermeket.”

Elhangzik egy prédikáció, és 500 család megváltoztatja az egész életét! Mert nem csak okos gondolatokat hallott arról,  mit jelent a kereszténység, hanem konkrét célt kapott, majd döntenie kellett, hogy csatlakozik-e hozzá.

A másik példa ezzel kapcsolatban, amit el szoktam mondani a tréningeken, Cserepka János baptista misszionáriusról szól. Még teológus hallgató volt, amikor meghívták egy gyülekezetbe. Elmondott ott egy prédikációt – mindenkinek tetszett. Jött a következő alkalom, és elmondta ugyanazt a prédikációt. Néhányan mosolyogtak, de arra gondoltam, még fiatal a testvér… Jött a harmadik istentisztelet, és elmondta harmadszor is ugyanazt. Kezdett kínos lenni a dolog. De a negyedik alkalmon is ugyanazt a prédikációt mondta. A presbiterek kelletlenül odamentek hozzá, hogy rendben van, hogy még csak teológus, de azért igazán készülhetne egy másik igehirdetéssel is. Mire Cserepka testvér csak annyit mondott: majd ha ezt megcselekedte a gyülekezet, mondok újat.

Így kezdődött az ébredés azon a vidéken.

Valami ilyesmi a parancsnoki szándék: egy olyan üzenet, amit nem elég meghallgatni, megjegyezni – amit meg kell cselekedni!

VAGYIS A PARANCSNOKI SZÁNDÉK CÉLOKAT FOGALMAZ MEG!

Ezt írjátok fel a prédikáció legtetejére, amikor készültök, és minden vázlatpontnál, minden illusztrációnál ellenőrizzétek le, hogy amit éppen készültök beemelni a vázlatba, a szövegbe, a prezentációba, az elősegíti-e, tisztázza, hangsúlyozza-e, erősíti-e a parancsnoki szándékot! Ez pedig legyen egy nagyon konkrét, megvalósítható célkitűzés, amire az igehirdetés felkészíti a gyülekezet tagjait. Senki ne menjen el egyetlen istentiszteletről úgy, hogy ne kapott volna FELADATOT, aminek a megcselekvéséhez Krisztus nevében máris hozzáfoghat! Mert nekünk igehirdetőknek nem az az elhívásunk, hogy informáljuk a hallgatóinkat, hanem hogy útnak indítsuk őket Krisztus felé, és ezen az úton újabb és újabb célokat adjunk nekik, hogy növekedhessenek, szolgálhassanak, másokat is magukkal hívjanak.