Modern példabeszéd: Olbrin Joachim csodálatos utazása

Oldrin Joachim az élet értelmét, a saját életének célját kereső ember, aki fantasztikus utazása során kétféle válasszal találkozik: őt vagy egy hatalmas gyárban készítették, tömegtermékként, egy gép által kidobott receptúra alapján – vagy egy furcsa öregember teljesen egyedi alkotása, aki szeretetből készítette el őt.

Missziós kihívások 2. rész

Folytatom a 2018-as évre szóló gyülekezeti, missziós és kultúrális kihívásokat – a cikk első része itt található.

Generációs kihívások

Az első részben felvázoltam rengeteg olyan változást, aminek a kiindulópontja elsősorban a technológiai környezetünk megváltozása, és azok a hatások, amiket mindez generált. Ebből fakad egy hatalmas kihívás az egyház számára: a lelkészek, vezetők, tanítók, evangélisták,  nem  beszélve a tradicionálisabb gyülekezetek presbitereiről, jellemzően a középkorosztályhoz tartoznak vagy idősebbek. Generációs fogalommal élve ez a boomereket és az X-generáció tagjait jelenti, akik vagy idegenül mozognak, vagy csak nagy nehézségek árán tudnak otthonra lelni ebben a 21. századi, alapvetően átformálódó világban, amit a digitális tartalmak, az online, a virtuális valóság, a felhő, az okostelefonok által  biztosított mobilitás határoz meg. Hatalmas kihívást jelent már évek óta, hogy a gyülekezetek vezetői jellemzően nem a mai kor generációihoz tartoznak, és így óriási hátrányban vannak nem csupán az üzeneteik korszerű megfogalmazásában, de egyáltalán a világunk megértésében, és a 2018-as kérdésekre adott aktuális válaszok és stratégiák megtalálásában. A gyülekezeti vezetőségek általános fiatalítása nem csak a hagyományos értelemben vett utánpótlás miatt létszükséglet, hanem annak a generációs szakadéknak az áthidalása miatt is, ami elsősorban az Y-generáció vége és különösen a Z-generáció tagjai és az előttük születettek között tátong, viszont a mai világunkat alapvetően meghatározza.

Multimédiás forradalom

Ebben a megváltozott, egyre inkább mobillá és digitalizálttá váló világunkban az információfogyasztás is alapvetően átalakult. Bármennyire is ódzkodunk, elsősorban az okostelefonok térnyerésével a betűk helyét egyre inkább átveszik a képek és a videók – vagyis olvasás helyett hallgatunk és nézünk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyre fontosabbá válik, hogy az igehirdetések és tanítások elérhetővé váljanak az interneten, elsősorban audió és videó formátumban, s talán leginkább a youtube-on. 2018-ban tovább erősödik a vlogok és podcast-ek, az alapvetően rövid, megvágott, igényes videótartalmak iránti kereslet – amiből ráadásul magyar és keresztény viszonylatban kifejezetten kevés van még. Pedig azt gondolom, hatalmas igény lenne rá!

Offline ellenforradalom – a valóságos közösségi terek megújulása

Úgy látom, túl vagyunk azon a virtualitás mámorán, és lassan ráeszmélünk, hogy a facebook ismerőseink száma nem helyettesíti a valóságos kapcsolatainkat, s ebből a kiábrándultságból talán elkezdődhet a digitális nagykorúságunk. ENnek hatására egyre nagyobb igény mutatkozik az online térben szervezett és kommunikált, de nem az online térben zajló közösségi élményekre, amelyek alapvetően nem tömegrendezvények, hanem a valóságban is egy csoportba tartozó emberek kisebb közösségeinek tematikus megélései. Vagyis az elmúlt 10-15 év után talán újból visszatérhetünk a hagyományos emberi kapcsolatokon alapuló közösségi élethez, amit – szerencsére – nem tudtunk feltölteni az internetre. Azt azonban fontos észben tartani, hogy mindezek szervezése, és a közösségi alkalmak résztvevői közötti kapcsolattartás továbbra is online zajlik. Azt gondolom, hogy újból erősödni fog az igény az olyan kisebb létszámú, és sokszínű tematikus missziós közösségekre, mint például a filmklub, a társasjátékos klub (újra), a gyülekezeti túrák és nyaralások, szabadidős vagy életmód közösségek. Van olyan francia gyülekezet, amely a gasztrocsatornák műsoraihoz hasonló gasztroklubokat és főzőiskolákat hirdet meg missziós céllal, s azokon keresztül evangélizál – én azonnal csatlakoznék egy ilyenhez, ha indulna a lakóhelyemen.

Szakértői vezetőségek

Ez olyan tendencia, ami nem most kezdődött, de folyamatosan erősödik. Ötven évvel ezelőtt a presbiterséghez elég volt, ha valaki jó hívő ember volt – ma azonban annyiféle specializálódott terület van, amely érinkezik a gyülekezeti élettel, hogy szinte működésképtelenné válik egy gyülekezet, ha nincs a vezetők között informatikai szakértő, pénzügyi szakértő, esetleg támogatásíró, felkészült lelkigondozó. A szakértelem, ami túlmutat a bibliaismereten, egyre fontosabbá válik abban, hogy a gyülekezet versenyben tudjon maradni a minőség tekintetében az emberek szabadidejéért és elkötelezettségéért harcoló számtalan kultúrális szereplő mellett. Ezt a szakértelmet nem szabad lebecsülni, mert a professzionalizmus egyre inkább elvárt és magától értetődő – azonban nem érdemes túlbecsülni sem, mert egy professzionális rendezvényszervező nem fogja pótolni a gyülekezet közbenjáró imádkozását egy evangáélizáció alatt. Az a helyzet, hogy mindkettőre égető szükség van: a 100%-os emberi és a 100% mennyei részre. Ez nem újdonság 2018-ban sem, hiszen ez eddigi is így volt – 2018-ban (manapság) inkább csak egyre érzékenyebbek erre az emberek, és a fogyasztói szokások és elvárások változásával erre, a lelki-szellemi „fogyasztásra” is egyre érzékenyebbé válnak a kortársaink.

Influencerek

Ez egy olyan fogalom, amit érdemes lenne megértenie és megtanulnia az egyháznak is. Az influencerek azok, akik felépítenek és meghatároznak gondolkodási és viselkedési mintákat, akik felépítenek ízlést, kultúrát, vezetnek közösségeket. Influencer Dancsi Péter, akinek közel egymillió követője van a youtube-on, influencer Puzsér Róbert, aki telekiabálja a közbeszédet a sarkos véleményeivel, de influencerek például azok a keresztény bloggerek, akiknek a cikkeit átnéztem én is ennek a cikknek a megírása előtt.

Jézus maga is influencer volt, véleményformáló és közösségvezető, csak akkor még nem így hívták. Ez mégis több, mint csupán egy angol szó egy régóta ismert jelenségre. Meggyőződésem, hogy a gyülekezeteknek, s abban a tanítóklnek, lelkészeknek infuencerekké kell válnia, és szükség lenne a médiában és a közéletben keresztény véleményvezérekre is, akik nem csak beszélnek bizonyos témákról, hanem amit mondanak, annak súlya és visszhangja is van, arra figyelnek az emberek. Sőt, őket követik is – mint ahogy Pál apostol elmondta magáról: „legyetek az én követőim, mint ahogyan én vagyok Krisztusé”. 2018-ban tovább erősödik a „követés” szerepe, s nekünk, közülünk sokaknak be kell lépniük azok közé, akik formálják a körülöttük élők gondolkodási mintáit, szokásait, ízlését, kultúráját. Azt gondolom, ezek mind fontos részei az életünknek. A követésnek pedig az önkéntesség a lényege, az, hogy amit mond, amit csinál az influencer, az annyira jó és inspiráló, hogy önként szegődök a nyomába, feliratkozok a videóira és a blogjára, követem minden új posztját és megnyilatkozását, mert tanulok tőle és belőle, még akkor is, ha nem értek egyet vele.

VÉGEZETÜL, két hivatkozás, amik segítettek  ezekben a gondolatokban, két influencer, akiket jómagam is már nagyon hosszú ideje követek:

Tom Reiner és Carey Nieuwhof

 

Missziós kihívások 1. rész

Szeretem elemezni a jelent és a jövőt, sokat olvasok és gondolkodok, vannak terveim és folyamatosan készülődök, gyülekezeti és kultúrmisszióra egyaránt. Ahogyan az elmúlt években, úgy idén is azzal kezdtem az évet, hogy átolvastam az általam követett influencerek írásait, hogy mit gondolnak a 2018-as év gyülekezetépítést és missziót meghatározó kihívásairól és változásairól. Nyilván ezek a „trendek” elsősorban az amerikai és protestáns közegnek szólnak, és inkább a városi gyülekezetekre jellemzőbbek, de a nyugati kultúra már elég erősen globalizált egyházi viszonylatban is, s így a számukra érvényes gondolatokból talán mi is levonhatunk tanulságokat a magunk élethelyzetére áttranszformálva.

A gyülekezeti élet egy (és a megfelelő!) részének kiszervezése az online térbe

Ez egy mindent átfogó kulturális hatás, a 21. század legmeghatározóbb változása az életünkben, amit lehet szeretni vagy utálni, de figyelmen kívül nem lehet hagyni. Az információink legnagyobb részét a neten keressük és találjuk, egyre nagyobb mértékben már a neten vásárlunk, a neten tartjuk a kapcsolatot az ismerőseinkkel, a neten filmezünk és játszunk, és a közösségi életünk egy része is már online térben zajlik. A technológia teljesen behálózza a hétköznapjainkat – és ha az egyház nem akar kimaradni a hétköznapjainkból, követnie kell bennünket.

Az egyház fél a változástól, és úgy érzem, félreérti ezt a kulturális változást. Nem arról van szó ugyanis, hogy a 21. században megszűnnek a vasárnapi istentiszteletek, mert mindenki majd a youtube-on fog prédikációkat nézni. Sokkal inkább arról, hogy a mindennapokban már megszoktuk, hogy a dolgaink egy részét praktikusan a neten, méghozzá elsősorban a telefonjainkon intézzük – és ezeknek (!) a gyülekezeti megfelelői is sokkal hatékonyabbak lennének ott és úgy. A szervezési feladatok, a kapcsolattartás, az információk elérése, a tanítói szolgálatok egy része 2018-ban már igazán átkerülhet az online térbe, mert a faliújságok és a fénymásolt szórólapok osztogatása már nálunk is kiment (vagy kimehetne végre) a divatból. De jelenti ez azt is, hogy a vasárnapi istentiszteleteknek is át kellene alakulniuk, éppen azért, mert az információátadásra ott a net. Meg vagyok győződve arról, hogy az egyoldalú, az interaktivitást és a valódi közösség megélését nélkülöző vasárnapi megmondásoknak (sok prédikáció nem több ilyen „katedra” mögüli egyszemélyes megmondó shownál, amit igazán csak az előadója élvez) lejárt az ideje – mert arra ott a net, illetve a neten a milliónyi sokkal jobb, összeszedettebb, konkrétabb „megmondás”, tanítások, képzések, tanfolyamok, előadások, amik között hamarabb találunk válaszokat a saját konkrét és személyes kérdéseinkre, mint abban a vasárnapi prédikációban, ami egyszerre akar megszólítani és lelkileg táplálni fiatalt és időst, egyedülálló fiatalt és háromgyerekes szülőt, friss hívőt és 50 éve presbitert… De nehogy félreértsük, nem azt mondom, hogy a vasárnapi prédikációra nincs szükség – dehogynem, kell az, de már nem a 20. századi módon és nem a 20. századi tartalommal! A modern embernek az ideje a legdrágább. Ha ezért szállunk versenybe, akkor ezt az időt nem szabad tékozolni, olyan felesleges dolgokra pocsékolni, amit a gyülekezet online, személyes jelenlét nélkül is meg tud oldani, ráadásul sokkal hatékonyabban. Ezzel szemben a közösségi élet megélését vissza kellene szereznünk például a facebooktól, és a valódi térben zajló „alkalmainknak” egyre inkább a valóban közös élményekről kellene szólnia, s nem arról, amit a hét másik hat napján mi magunk is az okostelefonjainkon intézünk.

Inkább prédikáció, mint tanítás

Folytatom a megkezdett témát egy fontos megkülönböztetéssel, még akkor is, ha első olvasásra ezzel most pont az előzőeknek mondanánk ellent.

Úgy látom, a 20. század végén a tanítás felemelkedett a gyülekezetekben a maga méltó helyére. A gyülekezetek újból felfedezték, hogy tanulni jó, hogy szükség van a gyülekezeti bibliaiskolákra, és arra, hogy nagyon erős identitást és meggyőződést kaphassunk. Fontos tudnunk, hogy mit hiszünk, és hogy miért hisszük azt, szükségünk van teológiára és apologetikára, hogy a mindennapjainkban legyen, ami eligazít.

De pontosan erre értettem az előbb, hogy mehet az internetre! Mert tematikusan tanítani ma már sokkal hatékonyabban lehet célorientált kiscsoportokban és online, elsősorban videókon, interaktív rendszereken és játékosítva. Az „élő” alkalmainkon viszont másra van szükség – pontosabban azt a mást nem lehet a youtube-on megkapni, csak élőben. Ez pedig a prófétai szó, a szívnek szóló és a tettekre inspiráló üzenet. Muszáj specializálni a gyülekezetek „szószéki” tevékenységeit: elválasztani egymástól a tanítói és a prédikációs alkalmakat. Az előzőek rendszerekbe foglalva az online térben vagy kiscsoportokban sokkal hatékonyabbak, míg a személyes üzenetekre, a lelkesítő és motiváló közösségi élményekre „élőben” van szükség. Ami viszont se nem ez, se nem az, a langyos és semmilyen, se tanításnak nem elég mély, se prófétai szónak nem elég inspiráló és valóságos életváltozásra és tettekre nem lelkesítő rutin-prédikálás, azt hagyjuk abba!

Letölthetetlen közösségi és istenélmények

És még mindig a megkezdett logikai ívet követjük. Olyan világban élünk, aminek minden pillanatát archiválhatjuk. Az istentiszteletek felvehetők és bármikor újranézhetők a youtube-on, a dicsőítést letölthetjük a telefonunkra, mindannyiunk zsebében ott a fényképezőgép, és minden pillanatunkat azonnal megoszthatjuk bárkivel. Erre a technológia-mindenhatóságra születő, szintén egyetemes kulturális trend a valódi élményekben való részvétel megszülető igénye. Csak két példát hadd említsek. A youtube és a torrent teljesen átalakította a zeneipart, s mára a CD sokkal inkább promóciós tárgy, mint valódi adathordozó. Maga a zene már bárhonnan letölthető – viszont a zene és a zenekarok valódi 21. századi hozzáadott értéke már letölthetetlen: ez pedig a zene személyes átélése, a koncertélmény, ami a 21. században reneszánszát éli. A másik példám a saját személyes kultúrmisszióm, a társasjátékozás, ami ma az aranykorát éli, éppen a videójátékok ellenkultúrájaként. A játék, ami fizikailag is átélhető, ami valóságos közösségi élmény a legdinamikusabban növekvő szabadidős hobbivá teszi a társasjátékozást – nem véletlenül mondom mindenkinek, hogy milyen jó missziós előszobája lehet ez bármelyik gyülekezetnek.

A lényeg: ami letölthető, és ami letöltve is élvezetes, azt mindannyian letöltve fogyasztjuk. Azonban van, ami letölthetetlen – és a gyülekezeti alkalmaknak, a vasárnapoknak, az istentiszteleteknek ilyenekké kell válniuk a 21. században. Azok a gyülekezetek vonzzák az istenkereső embereket, ahol le lehet maradni valami nagyon fontosról és nagyon átélhetőről, ha hiányzunk, mert hiába is készül róla videófelvétel, az üzeneten túl, amit bármikor negérthetünk belőle, történik valami több is. Valami, amit a közösség, a hangulat, az élmény – amit az élő Isten tesz hozzá a Szent Lélek által.

Popup gyülekezetek

Nagyobb városokban egyre több úgynevezett popup üzlet vagy étterem nyílik – ez egy viszonylag új üzleti modell, aminek a lényege, hogy a hely az adott helyen csak egy rövid ideig működik, azután új helyre költözik. A nagyobb cégek ezzel kísérleteznek, hogy megtalálják a végleges helyüket, vagy hogy minél több új helyen érjék el a potenciális vásárlóikat. De ez voltaképpen egy kulturális reakció a 21. század megváltozott szokásaira és igényeire, aminek a kulcsa a mobilitás, a dinamizmus, a kísérletezés, a mikrokörnyezetek meghódítása. És nagyon jól jelképez egy változást (egy angol szójátékkal élve): az elmúlt két évezredben a church inkább az épületet jelentette, míg a 21. században sokkal inkább az emberek közösségét, a gyülekezetet. Vagyis a gyülekezet nem épület, hanem ember- és közösségközpontú. S lehet, hogy az emberek elérésének egy nagyon új módja lehet az, ha a gyülekezet egy-egy negyedévre mindig más helyre költözik a városban, és ahelyett, hogy hatalmas pénzeket ölne egy saját épület „bebetonozásába”, ugyanezt inkább az emberekbe fektetné. Persze tudom, hogy ez mennyire idegenül hangzik nekünk…

Innen folytatom a jövőhéten, mert van még téma bőven…

Addig is két dolog még:

Időnként visszaolvasom az évekkel ezelőtti cikkeket a blogon, és olyan jó látni, hogy nem egyszer hatalmas beszélgetések,akár viták alakultak ki a bejegyzések alatt. Ezek mostanában elmaradtak. Jó lenne, ha beszélgetnénk-beszélgetnétek a felvetett gondolatokról, engem legalábbis érdekel, mit gondoltok például ezekről a felvetésekről. Szóval szóljatok hozzá :)

A másik dolog, hogy elkezdődött a januári támogatásgyűjtésünk a portál fenntartására, az APCSEL29 működési költségeinek fedezésére. Ha tehetitek, támogassatok bennünket. Köszönjük.

A támogatásgyűjtésről szóló oldalunk itt érhető el.