39 rabszolgám van

Sokszor vetődik fel a kérdés, hogy mi keresztények mennyire vagyunk mások, mint a körülöttünk élő, Krisztust nem követő emberek. Azon kívül, hogy sokat olvasunk egy olyan könyvet, amit a többiek nem, máshol töltjük a vasárnap délelőttjeinket, ismerünk és használunk olyan szavakat, amiket mások nem, és van egy elképzelésünk, reménységünk a halál utáni életről… De a hétköznapi életünkben mennyire vagyunk mások? Vajon mi is ugyanolyan türelmetlenek vagyunk, mint az átlag? Ugyanolyan negatív a gondolkodásunk, tele gyanakvással, bizalmatlansággal, előítéletekkel, mint mindenkinek manapság? Bennünket is állandóan gyötör az aggodalmaskodás? Mi is ugyanannyira keveset mosolygunk, mint a legtöbb magyar? Ugyanazokat a filmeket nézzük a tévében? Vajon sportolunk-e többet, eszünk-e egészségesebben, töltünk-e több időt a családunkkal – vagy mi is munkamániásak vagyunk, akiknek sosincs ideje játszani a gyerekkel, inkább fizetjük neki az okostelefonja számláját? Mi is mindig másokat hibáztatunk a saját problémáinkért, és mereven elzárkózunk minden rajtunk túlmutató közösségi, közéleti felelősségtől, mert elég nekünk a magunk baja?

Ez az egész arról jutott most eszembe, hogy beleszaladtam egy tesztbe a neten, amely kiszámolja, hogy az életvitelem alapján hány rabszolga dolgozik nekem és a családomnak. Persze tudom, hogy ez erős általánosítás, és hogy a teszt az átlag amerikaiakra van optimalizálva. Azt sem veszi figyelembe, hogy mi esetleg az ökopolitikai identitásunknak megfelelően igyekszünk tudatosabban és fenntarthatóbban élni és fogyasztani. Ettől függetlenül tény, hogy az általunk használt termékek, elsősorban a ruhaféléket és az elektronikai cuccokat a távol keleten gyártatják fillérekért az agyonreklámozott márkák modernkori rabszolgái. Gyermekmunkások, napi 10-16 órában, fillérekért. Bár a mai erőforrások és technológia lehetővé tenni, hogy mindenki egyforma jólétben éljen, mégis az emberiség egyötöde napi 200 Ft-nál kevesebből él, miközben a másik oldalon egyetlen embernek nagyobb vagyona van a mi számítógépes fogyasztásunkból, mint három tucat szegény ország lakosságának együttvéve. De persze mi közünk van nekünk mindehhez, csak porszem vagyunk a szélben…

Szóval a mi családunknak 39 rabszolga dolgozik.

Szégyellem magam.

Pedig nincs tévénk, inkább minden nap társasozunk a családdal, alig veszünk készételt, inkább magunk főzünk, odafigyelünk, hogy amiből csak lehet, magyar terméket vásároljunk, nem járunk plázákba, de nem is a kínaiból öltözködünk, hanem inkább jó minőségű használt ruhákat vásárolunk. És mégis… van egy csomó elektronikus kütyünk, ami nagyon megdobja a rabszolgáink számát.

Donald Hay keresztény közgazdász ezt írja:

Azt hiszem, az egyházi hibák közül az egyik legnagyobb ma az, hogy a keresztyén fogyasztói magatartás látszólag oly kevésbé különbözik a körülöttünk lévő hitetlenekétől. Semmi sem jelzi jobban anyagias szemléletű szomszédainknak, hogy milyen keveset jelent számukra a hitünk, mint az, hogy mennyire nincs különbség épp azon a területen, amelyre anyagias szemléletű társadalmunk odaszentelte magát – az anyagi javak gyűjtése terén.

Sokat gondolkodom azon, hogy talán azért van krízisben az európai kereszténység, mert pontosan az életmódunkban nem igazán különbözünk a kortársainktól. Pedig talán éppen erre van a legnagyobb szomjúsága a mai embereknek. Ha fel tudnánk mutatni egy örömteljesebb és békésebb életritmust, amelyből hiányzik az aggodalmaskodás, ha legalább mi tudnánk alapvetően pozitív hozzáállással viszonyulni még azokhoz is, akik nem érdemelnék meg, ha látnánk rajtunk az emberek, hogy elégedettek vagyunk a kevesebbel is, és az állandó robotolás helyett egymásra szánnánk időt, és a márkás cuccok felhalmozása helyett az emberi kapcsolatainkba fektetnénk akár a pénzünket is – talán tényleg érdekelné őket, hogy mindezt kitől tanultuk. Mert Jézus egyébként pontosan erről beszélt szinte minden egyes tanításában.

1 válasz
  1. Dávid
    Dávid says:

    Nagyon tetszik a cikk és a teszt is!
    Szerintem is fontos ezekkel a kérdésekkel foglalkozni.
    Nekem 18-an dolgoznak, bár lehet, hogy azért ilyen “kevesen”, mert nincsenek gyerekeim.

    Hasonló kérdésről olvastam egy pénzügyi blogon is, mégpedig arról, hogy mennyire fontos az adakozás.
    Ebben is van hova fejlődnünk szerintem, nem csak egyéni, de még gyülekezeti szinten is.
    Nagyon jó kis bejegyzés, mert rámutat, hogy miért gondoljuk úgy, hogy nem a mi feladatunk másnak pénzt adni. Ami pikánssá teszi, hogy nem egy keresztény blogon van, hanem egy pénzügyin.
    (A cikk amúgy itt olvasható: http://kiszamolo.hu/az-adakozasrol/)

    Válasz

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.