A férfiak agyához szóló tanítás
Ez a cikk a Pásztorbot Magazinban jelent meg – csak előfizetők olvashatják. Azonban szeretném most közzétenni, gondolkodás- és ha szükséges, vitaindító felvetésként.
David Murrow írt egy fantasztikus könyvet, amely reményeim és tudomásom szerint hamarosan megjelenik magyar nyelven is – a címe: Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni? – David missziójának a fókusza a férfias gyülekezet. Amikor megjelenik a könyv, csapjatok le rá! Nőként is nagyon fontos és hasznos! (Nemkülönben a könyv második része, ami arról szól, hogyan segíthetnek a hölgyek abban, hogy a férjük, kedvesük végre megszeresse a gyülekezet közösségét!)
Ez a cikk David blogján jelent meg: http://churchformen.blogspot.com
1863 november 19-én két ember beszéde volt betervezve a Pennsylvania déli részén található Soldiers National Cemetery (Országos Katonai Temető) felavatásán. Az első Edward Everett volt, aki korának legnagyszerűbb szónokának tartottak. Ez a kiváló úriember egy felszentelt lelkész volt, aki korábban a Harvard Egyetem elnökeként és az Egyesült Államok államtitkáraként is teljesített szolgálatot. Massachusetts megválasztott kormányzója és az USA szenátora volt.
Everett, a kor szokásához hűen, egy pompás beszéddel készült, amelyben arról az ötvenegyezer férfiról zengett dicshimnuszokat, akik meghaltak, megsebesültek vagy eltűntek azután a csata után, amit ezért a földterületért vívtak. Két órán át elbűvölten hallgatta a tömeg. Tapsvihar közepette jött le az emelvényről.
Amint a hangzavar elcsendesedett, egy magas, vékony férfi lépett a pódiumra. Végignézett az egybegyűlteken, megköszörülte a torkát és beszélni kezdett. „Százhét esztendővel ezelőtt atyáink létrehoztak egy új nemzetet ezen a kontinensen, ami Szabadságban született, és annak a gondolatnak szentelték oda, hogy minden ember egyenlőnek lett teremtve.”
Kevesebb mint két perc alatt befejezte a beszédét. És a világ megváltozott – mindörökre. A Gettysburgi Beszéd, amit igen széles körben tartanak az amerikai történelem legnagyobb beszédének, két percen belül lepergett.
Az én kérdésem, azokhoz, akik prédikálnak és tanítanak az egyházban, a következő: Prédikálni és tanítani akartok? Vagy pedig meg akarjátok változtatni a világot? Ha az utóbbit, akkor kövessétek Jézus Krisztus és Abraham Lincoln példáját.
Csak röviden!
Mint a régi szónokok, a modern keresztények végigtanítják az előírt időt. A vasárnapi iskola negyvenöt perces? Akkor addig fog tartani a tanítás. A prédikációs szakasz harminc perc? Akkor annyi ideig fogok prédikálni.
Lelkipásztor! Mi történne akkor, ha két percet prédikálnál, és utána engednéd, hogy a Lélek munkálkodjon? Tanító! Mi lenne, ha harmincnyolc másodpercig tanítanál, aztán hagynád, hogy az emberek gondolkozzanak rajta.
Ha bármikor szóba hozom ezeket az ötleteket, az emberek le vannak döbbenve. Azt gondolják, hogy holdkóros vagyok. Kétperces tanítás? Tízperces prédikáció? Az emberek így sem értenek a Bibliához! Hogyan éheztetnénk őket egy kétperces üzenettel?
Márpedig Jézus ezt tette. Bebizonyítom: Egyszer egy hosszú repülőút közepén voltam. Nálam volt a Bibliám és volt egy kis fölösleges időm is. Éppen nálam volt egy lista, ami Jézus példázatait tartalmazta. Úgyhogy mindegyiket lemértem egy stopperrel. Aztán kiszámoltam az átlagot. Na gyerünk, tippeljetek, szerintetek mennyi időbe tart elprédikálni egy átlagos példázatot Jézustól?
Harmincnyolc másodperc.
Azokat a tanításokat, amik megváltoztatták a történelmet, kényelmesen el lehet prédikálni egy percen belül. A jelentéktelen részletekért rajongóknak mondom: a leghosszabb példázatot két perc húsz másodperc alatt olvastam el (Lukács 15:11-32). A legrövidebbet öt másodperc alatt (Máté 13:33).
Azon a napon, 10.000 méter magasságban, Isten megmutatott nekem egy egyszerű igazságot: nem a prédikációd hosszúsága, hanem a hatása változtatja meg az emberek szívét.
Persze van helye a mély Bibliatanulmányozásnak és tanításnak is. Csak nem a vasárnap délelőtt a prédikációban. Mindannyian tudjuk, a prédikációk tisztára pocsék munkát végeznek a szentek felkészítése terén. Thom és Joani Schultz gyülekezetbe járó emberek között végzett közvélemény-kutatást, és a következőket állapították meg:
* Csak a 12 százalékuk mondja, hogy általában emlékezni szokott az üzenetre.
* 87% az mondja, hogy a gondolataik elkalandoznak a prédikációk alatt.
* 35% azt mondja, hogy túl hosszúak a prédikációk
* A nők 11%-a és a férfiak 5%-a a prédikációkat tartja az Istenismeretük elsődleges forrásának.
Miért olyan nehéz emlékezni egy tipikus prédikációra? A Kaliforniai Egyetem egyik tanulmánya szerint, amit a hallgatók egy beszédből kivesznek, annak csak 7%-a származik az elhangzott szavakból. Az, hogy milyennek hallatszik a szónok, az üzenet 38%-át közvetíti, és amit lát a hallgató, az kommunikálja a maradék 55%-ot. (Azt gyanítom, hogy a férfiaknál ez az utolsó százalékarány még magasabb.)
Mit szólnál egy kis szórakozáshoz? Valamelyik vasárnap este vedd a kezedbe a gyülekezeti telefonos listát, és hívd fel öt barátodat! Kérdezd meg tőlük, miről szólt a prédikáció! Majd kérdezd meg, miről szólt a gyerekszolgálat! Szerinted melyikre fog könnyebben emlékezni? Melyik az, amelyik rövid, egy témára koncentrál, és tárgyi tanítást is tartalmaz?
Emberek! Nem babra megy a játék! Jézus azt parancsolta, hogy tegyük az embereket tanítvánnyá, merítsük be őket, és tanítsunk meg nekik mindent, amit Ő parancsolt. De mi visszafelé csináljuk: leadunk egy rakás tanítást, van valamennyi bemerítés is, de nagyon kevés igazi tanítványt produkálunk.
Mi a hiba? Hogyan lehet ezt helyrehozni?
A tanulmányok kimutatták, hogy egy hosszú monológ a kommunikáció legkevésbé hatékony módja. Mi a leghatékonyabb? A személyes élmény.
Amikor férfiakat tanítasz, néhány percenként mindig meg kell szakítanod a monológodat. Hétköznapi tárgyakat kell használnod, és erőteljes, emlékezetes illusztrációkat, hogy a férfiak el se tudják felejteni.
Amikor csak tudod, tedd lehetővé a tanítványoknak, hogy személyesen átélhessék a tanultakat.
Miért nem szokott több prédikátor és tanító vizuális elemeket és tárgyakat beépíteni a tanításba?
* A lelkipásztorok nincsenek megtanítva arra, hogy hogyan kell ezt csinálni. A szemináriumokon alig szokott szó lenni a vizuális kommunikációs technikákról. ez azért van, mert a szemináriumok professzorai könyvmolyok. Azzal nincs gondjuk, hogy fejben tartsák az információkat az olvasmányaikból és az előadásokból. És ezt az akadémiai ihletésű tanítási modellt adják tovább tanítványaiknak.
* Az emberek sem igénylik. John Hull ezt írja: „Nem érdekli a hallgatókat, hogy nem tudják visszamondani a prédikáció fő mondanivalóját sem már öt perc után sem. Csak az a nyugtató érzés a fontos, hogy ismerősek a dolgok és tartoznak valahová – ez az érzés, ami átjárta őket a beszéd hallgatása közben.”
* A vizuális eszközök és tárgyak használatának az ötlete nincs széles körben elterjedve. A legtöbb keresztény tanítói kézikönyv nem tartalmaz gyakorlati elemeket vagy vizuális anyagot.
* Egyszerűen könnyebb felállni és beszélni. Azt gondolják, hogy nehéz vizuális anyagot használni a tanításhoz, de a hallgatóságnak annyira tetszeni fog, hogy meg fogja érni a fáradozás.
Azt mondják, hogy a jó prédikáció olyan, mint a jó szoknya: ahhoz elég hosszú, hogy a lényeget lefedje, de elég rövid ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést.
Jézus tanítása a férfiak agyához szólt, és mindenki csodálkozott a tanításán. Amikor a következő tanításodra készülsz, ne felejtsd: legyen tömör, vizuális és interaktív. Kövesd az Ő példáját, és vonzani fogod a férfiakat – és a nőket – Őhozzá.
Szerintem ez még mindig csak a módszerekről szól. A hívők problémája nem a módszerek hiánya. Jó lenne, ha már csak ennyi lenne a bajunk…
Már meséltem a példát, miszerint egy kínai IT során a tanító órákat prédikált, gesztikulált, és győzködte a hallgatóságot Krisztus szeretetéről.
A végén felállt egy idősebb férfi, csak egy bányász. Jelezte, hogy bizonyságot szeretne tenni. Kiment, majd elkezdett beszélni Krisztus szeretetéről, miközben könnyek folytak végig arcán. Két perc után az összes hallgató megindult előre, hogy megtérjen! A Szellem munkája nem misztikus, hanem kézzelfogható.
Akiből árad az Istenismeret, amellett akkor is tanulnak az emberek, ha nem prédikál semmit.
Tegnap este átjött hozzám egyik barátom (férfi). Leültünk, vacsoráztunk, és beszélgettünk. Közben többször megjegyezte: „ezért megérte eljönnöm”, „ha csak ennyit értettem meg, akkor is megérte volna”, „te jó ég, most áll össze a kép; ezt miért nem tanítják a pásztorok soha?”, „hát ez most kellett nekem”… stb.
Aztán a végén, kifelé azt mondta: „Mindig akkor épülök a lelki életemben, ha veled, vagy a másik barátommal beszélgetek. Mikor is voltam itt utoljára? Mikor is épültem utoljára?”
Könnyebb másfél órás prédikációkat lenyomni, mint komolyan foglalkozni az emberekkel. A „dicsőség” is nagyobb, de hogy nem hatékonyabb, az biztos. Nem a tanítás ellen vagyok, de a semmitmondó, vagy örökké általános maszlagokra ki kíváncsi? Sokszor a lelkész remekül elprédikál egy órát olyanról, amit ő sem ért (MEGÉRT, befogad)
A férfi (de sztem u.így a nő) agyához az szól, ha lát téged, és megtanulja tőled!
A vizuális technikák alkalmazásától még nem fog tudni értelmesen viselkedni. De ha látja, hogyan beszélsz a családoddal, vagy az emberekkel a hétköznapokban, abból meg tudja tanulni, ha akarja. Nem mellesleg, Jézus is ezt tette. Nem a prédikáción volt a lényeg, a tanítványokat maga mellé vette. Élt velük.
Aki pl. úgy nőtt fel, h a családjában állandó kiabálások mentek, harag és gyűlölködés, az képes lesz egy tanítás (-sorozat) alapján normális kapcsolatot kialakítani a leendő házastársával? Elég naiv elgondolás. Ha nem éled elé az egészséges családot (gyülekezet!), mutogathatsz akármilyen vizuálisan :)
Aki a szolgálat köré keretet akar húzni, és az nem az élete része, alkalmazhat akármilyen technikát, semmit sem ér majd vele.
meg jo hogy nem vagyok predikator. :)
Ja, már régen én is elővettem ezt a könyvet:
http://megmondoka.freeblog.hu/archives/2008/05/15/Embermegtartas/
Amúgy jó téma és jó felvetés. A prédikáció bonyolult dolog szerintem. Nehéz jól csinálni. Főleg, ha sok ember előtt történik: gyakorlatilag mindenkinek más elképzelése van arról, hogy a prédikátor a) mennyit beszéljen, b) miről beszéljen, c) hogyan beszéljen, d) milyen stílusa legyen, e) stb, stb…
Ezért van homiletika. Tessenek megnézni – nem rossz dolog az.
Az viszont biztos: rövidre kell fogni. Azért 38 másodpercet túlzásnak gondolok és nem is hiszem hogy muszáj volna így konkretizálni. Más dolog, hogy te egy repülőn ülve mennyi idő alatt olvastad el és megint más, hogy egy mai ember mennyi idő alatt fogja fel, éli át amit Jézus mondott – ehhez több idő kell. Pálnál még az is előfordult, hogy megnyújtotta a tanítást és hosszan beszélt.
Nincs biztos módszer, nincs egyedül üdvözítő megoldás. Isten dönt – jó esetben.
„Nincs biztos módszer, nincs egyedül üdvözítő megoldás. Isten dönt – jó esetben.”
Tény,de azért is jó ez a témafelvetés, mert nagyon kevés helyen kockáztatják meg a rövid(ebb) prédikációt, és igen Isten dönt- ha aki beszél figyel rá, és hallgat rá- de ha a beszélő soha nem hallotta még, nem látta, hogy lehet másképp csinálni, nem gondolt bele hogy van más mód is, hogy bizonyos helyzetben másképp kell, úgy gondolom akkor nem , vagy csak nehézségek árán fogja tudni jól értelmezni Isten vezetését. Mert ami nincs meg bennünk azt Isten nem is tudja használni. Meg azért jó tisztában lenni a gyakorlati tapasztalatokkal..
Egyébként meg nagyon egyet értek azzal amit Kono írt. Nem véletlenül van a „normális” iskolával sem úgy a helyzet hogy ha valaki valamit nagyon nem ért, akk fizet egy magántanárnak külön óráért, aki csak személyesen vele foglalkozik, (talán a személyesen inkább hansúlyos itt mint a csak vele) és őrá szabva, mondja el azt amit nem ért, megmutatja saját maga, elmagyarázza. Nem véletlen hogy így lehet a legjobban megtaunlni valamit. És tényleg ez az ahogy a legjobb lenne ha a keresztyének is tanítanák egymást. Vannak tényleg jó gyülik, de sajnos az se kevés ahol az emberek nem veszik a fáradságot hogy tényleg, személyes, emberi kapcsolatban éljenek egymással, közösségként. Pedig ezen keresztül működne ez a legjobban. Valahol úgy gondolom ez is szerves része lenne egy pásztori feladatnak.
Köszönöm,Sanyi a kemény,realista-de mégis felemelő,és előremutató cikk közzétételét-várom a könyv megjelenését! Nagyon örülök Sytka korábbi,a könyvvel kapcsolatos írásának is ( http://megmondoka.freeblog.hu/archives/2008/05/15/Embermegtartas/ ) Én megpróbáltam az ajánlott tesztelést-de nem telefon,hanem Email változatban. Leírtam az Igehirdetés rövid vázlatát (az Istentisztelet alatt jegyzeteltem),és pár mondatban leírtam:mi volt az,ami „megfogott engem”. Ezeket elküldtem 8-10 tesónak. Az eredmény elkeserítő volt….persze:ha valaki kötelességből elmegy az imaházba/templomba,és ott „kibekkeli” az Igehirdetést-annak később sem lesz a tanítással kapcsolatos mondanivalója.
Nem túl nehéz egy órás prédikációt kitölteni (nálunk legalábbis ennyi szokott lenni), ha az embernek van egy kis keresztény élettapasztalata, meg némi előadói rutinja. És az emberek még élvezhetik is. Az viszont már nehezebb, hogy úgy beszéljen és olyanról a tanító, amit nem felejtenek el a juhok szerdára.
Jézus mindig attól függő módszerrel beszélt, hogy kik voltak a hallgatói. Az őt követő tömegnek evidens, hogy rövid, csattanós, könnyen megérthető történetekben mondta el a lényeget. Azonban a tanítványait egy alkalommal 4 fejezeten keresztül tanította (Jn 13-16), majd egy hosszú imával zárta le a szemináriumot. Épp ezért simán van létjogosultsága a hosszabb (értem ez alatt: 45-60 perc) igehirdetéseknek is.
Ami lényeges, hogy a hallgatók igényeit figyelembe kell venni, amennyire erre van lehetőség. Ha pl. tudom, hogy egy téma kifejezetten aktuális lett a gyülinek, én igyekszek arról beszélni, és nem valami magasröptű, hasznavehetetlen témáról. 1-2 alkalommal már láttam bealvó embereket közben, de megbocsátottam nekik. :]
infaustus,
bealvó emberek mindenhol vannak. Nem szabad személyes sértésnek venni rögtön. Van, aki a héten két műszakban dolgozik, és vasárnapra csak beesik. Neki az a pihenés:) Ha pedig kellemes az előadó hangja, biztos a „siker”!
Nálunk is van két-három ember, akik rendszeresen alszanak. Tanítótól és tanítástól függetlenül.
Volt olyan azonban, h olyan meleg volt a teremben, h már a tanítás kezdetén is aludtak. Na hazai terepen én kinyittatom ilyenkor az ablakot, v énekeltetek, v felállítom őket. Vagy bármi. Megállok, h van-e kérdés, vagy kommentár.
Idegen terepen nehezebb ezt megtenni. Volt már sajnos olyan, h azt kellett mondanom nekik, h láttam, semmit sem fogtatok fel, de fontos lenne, úgyhogy mindenképpen vegyétek elő még otthon ezeket, vagy újra hallgassátok meg! Nem vagyok biztos abban, hogy meg is tették…
Egy fiatal lelkész szolgálata nagyon tüzesre sikeredett. A hallgatóság odavolt érte. A következő alkalommal ismét tüzesen prédikált. Ugyanarról, de még tetszett a népnek.
A harmadik, sőt negyedik alkalom után prédikált ugyanarról, ugyanolyan hevesen, mikor odamentek hozzá a gyülekezet vezetői:
– Pásztor! A gyülekezet zúgolódik. Nagyon jó ez a prédikáció, de csak ezt az egyet ismered? Miért kell ezt ennyiszer elmondani?
– Nem szégyellitek magatokat? Már ennyiszer prédikáltam ugyanazt, és még mindig nem értettetek meg belőle semmit!
Ekkor ismerte fel a gyülekezet, hogy igazi pásztort kapott.
Az embereket szeretni azt is jelenti, hogy személyesen törődök velük, de azt is jelenti, hogy neki szólóan prédikálok. És szerintem is rövidebb prédikációk kellenek a pasiknak – nagy általánosságban.
Rövidebb prédikáció kell nekik ..
Kérdésem: vajon a prédikációt kell valóban rövidebbre fogni, vagy a „pasikat” felnevelni az érettség szintjére, amikor nem unják magukat 40 percig.
Vagy mennyi lenne a rövid? 5-10 perc? Ennyi vajon elég, hogy felszereltek legyenek a harcaikra?
Én őszintén nem tudom megmondani mennyi idő lenne ideális, de egy gondolat feljött bennem. Nemrég végigcsináltam egy rövid ifivezető tréninget, és ott azt tanították nekünk, hogy az ifialkalom akkor ér valamit, ha te egy mondatban meg tudod fogalmazni mi az üzenete. (Vagy max 2-3 ban)A többi csak a körítést adja, a felvezetést, elemzést de amit át akar adni egyszerre, egy dolog legyen. Ennyit se könnyű mindíg megérteni, befogadni. Szerintem ez reális, és úgy gondolom ha más -nem csak ifi- alkalmon is az emberek csak azt az egy mondatot megértenék,magukkalvinnék és ilyenekkel rendszeresen el lennének látva akkor már sokat tettünk azért hogy felkészültek legyenek a harcaikra.
Azt tudom személyes tapasztalatból, hogy én bárhova elmegyek, ha van mellékelve az alkalomhoz szeretetvendégség is. A férfiakat a gyomrukon keresztül lehet megfogni, mert azzal a szívüket, és végül az agyukat is elérheti a gyülekezet.
És ez rímel is arra, hogy az alkalom ne a prédikátor szómenéséről szóljon: minél hamarabb eljut az egész a szeretetvendégséhez, annál jobb.
Ha őszintén belegondolunk, ez csak részben poén. ;)
Azért elég érdekes lenne, hogy minden alkalom végén szeretetvendégség legyen. :] De csak a miheztartás végett tisztázzuk már, hogy keresztény vagy nem keresztények azok a férfiak, akiket meg akarunk fogni?
Kétszer is nekifutottam a kérdésednek, mert elsőnek azt gondoltam, hogy végülis mindegy, de jobban belebonyolodva rájöttem, hogy nem mindegy. Bár nem ugyanaz a műfaj a kettő, viszont nem mondanám azt se, hogy az egyik csoport könnyebb, mint a másik.
Abban se vagyok biztos, hogy a modern, „hipszter” megoldás mindig segít, hogy biztosan tudjuk-e hol a határ.
Érdekes felvetések a modern dolgokról, fogyasztói kereszténységről, időhiányról, a rohanásról és a türelmetlenségről is ebben az anglikán tanításban – egyébként nagyon jó, hagyományos, verbális stílusban, ami működik „without all the bells & whistles”:
http://vimeo.com/8532126
„és ott azt tanították nekünk, hogy az ifialkalom akkor ér valamit, ha te egy mondatban meg tudod fogalmazni mi az üzenete”
A homiletika szerint ha egy prédikáció tételét nem lehet egyetlen tőmondatban leírni, akkor az egész nem ér semmit. Osztom én is ezt a véleményt.
Szerintem meg tévedés, ha egy tanítástól azt várjátok, hogy azt meg is tanulják. Az ember nem a szövegelésből tanul, hanem a mintából, amit mutatsz. Azaz, a gyülekezet meghallgatja a lelkész prédikációját, és követi az életét.
Mondok példát: egy evangélista minden héten kétszer prédikál a bűnbánatról, megtérésről. Mennyire lesz hiteles, és átütő, ha ő maga egyetlen egyszer tartott bűnbánatot, és azóta se többet… Ha ő maga nem tér meg folyamatosan a bűnökből, akkor hogyan várhatja, hogy a hallgatói ezt tegyék???
A kajához: nálunk gyakran ezzel kezdődik az alkalom (HCS). Megvacsizunk előbb. Ezzel közösségépítés, oldás, idegesség, korgó gyomor problémáknak vége. Kaja után nyugodtan, derűsen beszélgetnek a férfiak :)
Mint a házasságban. Ha hazamegyek, és a feleségem elkezdni sorolni a problémákat, legszívesebben sarkon fordulnék, és bezárnám az ajtót. De ha előbb leültet, megetet, utána bármeddig képes vagyok hallgatni, nyugodtan és kedvesen!
Kono nagy igazság van szerintem abban amit mondassz. Viszont aki AKAR! az tanul az igehirdetésekből is, az más kérdés h mi a helyzet azzal aki nem tudatosan azért van ott hogy tanuljon valamit… Annak aki akar, annak sztem a megbeszélt elvek segítik a megértést. Egyébként meg bár nem tudom az arányát, szerintem jóval többet és könnyebben tanul az ember a példamutatásból, és azon akkor is el kell gondolkoznia (jobbik esetben) ha csak látja, és nem az volt a célja h tanuljon. Meg ha valaki nem keresztyén sztem szintén jobb hatásfokú a élő példa :]
De itt egy jól ismert ige:
„Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.” 1Kor 1,21
El lehet gondolkodni azon h mit is jelent az igehírdetés, mindenképpen jelenti a tanult dolgok megélést, de szerintem nem lehet kizárni belőle a megértett, megtanult dolgok elmagyarázást sem. Meg ott van még rengeteg ige ami arról szól hogy milyen fontos szolgálat maga a tanítás, pl: 1Tim 5,17
Nyilván mivel ma mások az emberek más módszerekkel kell tanítani, de sztem nem lehet leírni az igehirdetést úgy hogy nem várható tőle az h meg is tanulják. / Na jó vannak olyan igehírdetések amiktől nem elvárható, de egy „jó” igehírdetésnek van értéke és lehet következménye, amiben nagy része van a hallgatónak, hogy milyen szívvel figyeli azt! /
És mégegyszer le akarom írni, mert így visszaolvasva a kommentet, kicsit olyan érzésem van h nem ott van a hangúly benne ahol kell. Szóval egyet értek azzal hogy sokkal jobb az élő példa, a közösségen keresztül történő tanítás, csak szerintem a tanítás is lehet jó, jókor jó helyen :D
Valóban van olyan igehirdetés amit átalszom, de sztem azért ez nagyobbrészt az én hibám.
Még jó, hogy az emberek tanításának igen kis része áll abból, hogy valaki áll egy pulpitus mögött és beszél :)
Lehet, mázlim van, de szinte minden igehirdetésből tudok profitálni (mmint amin nem „alszom”), de korántsem jegyzem meg mindegyiket hogy miről szólt. Van egy tudásanyag a fejemben, amihez egy-egy momentumot hozzátesz, vagy rendszerez vagy ilyesmi. És attól hogy este nem tudom felmondani a reggeli igehirdetés vázlatát, attól még épültem belőle.
Másrészt: A közösségben az emberek „nevelik egymást” nagyobbrészt, mint a prédikátor (és a prédikátornak az életére is gondolok a beszédei mellett); tehát amikor alkalom előtt-után beszélgetünk, összejárunk, hétközben imakör van, stb stb, akkor válik élővé az amit vasárnap hallottunk például. Elmélet és gyakorlat.
Én nem szeretném, ha egy vasárnap reggeli igehirdetés kettő percből megoldódna :) Van annak is helye, csak máshol. Kettő perces igehirdetés a lelkipásztor-barátom egy reakciója egy nehéz helyzetre. És az meg is változtat, engem is.
Sztem a cikk egy kicsit olyan, mint a „Dávid is táncolt, nekem is szabad” című érvelés. Ha megnézzük a körülményeket akkor árnyalva látjuk hogy mi a helyzet. (Én is táncra perdülnék az örömtől egy olyan különleges helyzetben, pedig alapból nem vagyok egy ugrabugra fajta :) ) Éppúgy a történelemmegváltoztató kétperceknek is van helye, és Jézus folyamatosan a történelmet írta át ha átgondoljuk. Viszont nem hiszem hogy minden vasárnap történelmet kell írni, vasárnaponként tudást és ismeretet kell mélyíteni, emberek lelkében kutakodni meg iyesmik. Az ember meg ne úgy menjen oda mint egy moziba, hogy „na mit tudsz ma nekem mutatni”, hanem készüljön rá és akkor kapni is fog. És erre is rá kell nevelni persze, és itt vissza is értünk a kör elejére :D
Egymondatbanösszefoglalhatósággal teljesen egyetértek, ahogy azzal is hogy vizuális és interaktív módon lehet jobban fenntartani az érdeklődést. Azt is tudom viszont, hogy nem szórakoztatás a cél, még egy ifiórán sem.
http://botarbalazs.blogspot.com/search/label/Kreativit%C3%A1s
Temetési szolgálatom volt egy olzan alkalmon,ahol rajtam kivül tán csak Jézus volt még református,meg a halott:ő igazán csak volt.Mindenki más Jehova T.volt.Előre megkértek,hogy 8 általuk választott igéről szóljon a tanitás.hozzátettem még kettőt,s kibírták a két félidős egész 9o percet.Aztán azóta a temetési szolgálataimon nem restellek egész hatvanperces lenni minden esetben,-de soha se az én saját szövegem a lényeg,hanem a minéltöbb felolvasható Jézus-beszéd. Hanem:gyerekkori gyülekezetemben volt egy bibliaórás közösség,ahol a férfiak mindig bizonyságot tettek,s valami furcsa inspiráltsággal igyekeztek három szavas két mondattal kimondani a teljest.Azóta is tátott szájjal csodálkozom drága emlékükön,…,