A H1N1 és az antikrisztus
Hozzám is elért egy körlevél, amely szerint nanorészecskék vannak a H1N1 oltásban, amelyekkel manipulálnak majd minket genetikai szinten, vagy épp a totális kontroll lehetőségét építik bele a szervezetünkbe. Persze már hallottam a témáról olyan „autentikus” forrásokból, mint az Index vagy a Bumeráng – de most megjött az infó „evangéliumi” változata is. Itt a link: http://www.kma-hu.com/vegsoidok/nanorobotok.htm
Ellenpólusként – vagyis egy másik szemszögből (mármint hogy mekkora hülyeség az egész) az urbanlegends.hu csapatának véleménye (a hozzászólásokkal együtt): http://www.urbanlegends.hu/2009/09/halalchip_uj_medicina_helmut_pilhar/
Megmondom őszintén, nem tudom, mit kezdjek az ilyen hírekkel. Tanultam némi genetikát, érdekel is a dolog, és valószínűleg már rég zárolva van a technológiai tudás egy ilyen projekthez. Ugyanakkor valahogy túl sok már az összeesküvés-elmélet, a hoax, és nem hiszem, hogy pont ettől erősödik a hitünk vagy térnek meg az emberek… de ki tudja? Egyszerre van bennem félelem attól, hogy a bűnös ember hogyan él vissza a tudomány adta lehetőségekkel, és a szekpticizmus az ilyen áltudományos vagy épp kegyes szenzációbuborékokkal szemben.
Mitől leszünk hívők? Attól, hogy ilyen leveleket terjesztünk vagy ezekben hiszünk? Nem akarok hitetlennek sem tűnni, de miért van, hogy a kereszténység szinte kizárólag csak a negatív kampányhoz ért: kell egy ellenségkép, aki vagy ami ellen harcolhatunk, emberek, tudomány, bűnök, más vallások – mintha nem lenne semmi jó, ami MELLETT kiállhatnánk. Pedig talán meg kellene tanulnunk végre pozitív módon kommunikálni, és olyan értékesnek bemutatni a hitünket, az Urunkat, ami után lázasan fognak rohanni az emberek – mert ANNYIRA JÓ! De ez már megint másról szól, mint amiről írni akartam…
Vajon mi az igazság? Vannak nanorobotok az oltásban, vagy nincsenek?
Vagy lehet, hogy nem is kellene, hogy érdekeljen a dolog?!
Klasszikus mondással élve:
„Nem az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés.”
:-(
Ajánlom magamat a téma kapcsán:
http://megmondoka.freeblog.hu/archives/2009/09/25/Szeretjuk_az_Antikrisztust/
HA már itt tartunk:
http://www.hetek.hu/fokusz/200911/h1n1_kerdesek_es_valaszok_tevhitek_es_cafolatok
Gondolom, Dr. Ryke Geerd Hamer rendkívül megbízható forrásnak számít. Nem számít nekünk, hogy okkultista, sem az, hogy az orvostársadalom elfordult tőle… Persze, szegényt azért bántják, mert tudja az igazságot, mi?
Utánaolvastatok ennek a fickónak???
Persze senkit sem érdekel, mit mondanak azok a hívő, keresztyén orvosok, akik hitelesek, virológusok, immunológusok.
Én már három, egymástól független hiteles forrásból hallottam a magyar vakcináról. Baptista, HGYs, ill. egy „világi” magas rangban dolgozó orvosok egyöntetűen állították, hogy semmi baj a vakcinával. Gondolom, a baptisták, meg a Hit Gyülekezete is az eljövendő Antikrisztus hatalmának útkészítői… :P
Ez az Antikrisztusos mese egyre jobb. Senkinek nem tűnik fel, hogy ez a szellemiség már rég itt van? Ábel mellett Kainban, Jákób mellett Ézsauban, a keresztyénség mellett a világias egyházakban. A megtestesülése még talán várat magára. De inkább felébredni, és ébernek maradni kellene, nem legendákat gyártani.
A magyar vakcina az egyik legjobb a világon, 50 éves tapasztalat van a kifejlesztő cég mögött. Elölt vírusokat tartalmaz, szemben a külföldi vakcinák némelyikével, amelyek gyengített, vagy ún. hasított vírusokat tartalmaznak. Az eddigi összes influenza elleni vakcinát is hasonló eljárással fejlesztették ki. Régen is voltak olyanok, akik azért nem oltatták be magukat, mert meg voltak győződve, hogy ez csak a kormány trükkje, hogy eltegye láb alól az öregeket.
A magyar vakcinát nem egy titkos laborban, hanem Mo.-n fejlesztették ki, és nem is adunk el belőle külföldre. Ez máris keresztbe húzza az egész világszintű összeesküvés mesét.
Az egyetlen baj, hogy a minisztériumból letiltották a vakcinával kapcsolatos megnyugtató nyilatkozatokat, illetve nem foglaltak egyöntetűen állást a vírussal kapcsolatban…
A három orvos közül kettő is ezt mondta: hívják őket nyilatkozni rádióba, tévébe, de nem engedik meg, hogy lesugározzák ezeket a nyilatkozatokat.
Igen, valóban tény, benne van a politika. De éppen a zavarkeltés része a politika műve, nem a fordítottja.
Vannak bennem is megválaszolatlan kérdések: pl. hogy ezt hol állították elő? De ettől ez még egy létező vírus.