A hit és a tudomány kapcsolata 3.rész

A tudomány és a látszathit

A tudomány ősidők óta harcban áll a babonasággal. De mi is a babonaság? – tulajdonképpen vallási fogalom; lényege abban áll, hogy Isten helyét emberi álmok és gondolatok foglalják el, amelyeket az ember isteni hatalommal és tekintéllyel ruház fel. Minden babona az isteni kijelentés meghamisítása! A tudomány és a babonaság konfliktusában a hit mindig a tudomány oldalára áll, s hálás azért, hogy a tudás megtisztítja azoktól az elemektől, amelyek csak látszólag tartoznak az igaz hithez.

A babonaságon túl még hamis formái lehetnek a látszathitnek a művelt ember beképzeltsége éppúgy, mint a műveletlen gőgje. A keresztyénség NEM tekinti erénynek a műveletlenséget, és nem rejti a kegyesség álarca mögé a tudástól való félelmet. Mert csak annak kell félnie a tudástól (tudománytól), akinek nincs élő hite. Ezzel szemben az élő hitben a tudás is, mint más életmegnyilvánulás felfedi bűneinket és visszavezet a teremtés alapcéljához, az Istennel való közösséghez. A hit megtanít bennünket arra, hogy magasztaljuk Teremtőnket azért, hogy szenvedélyes és olthatatlan vágyat oltott belénk, hogy csodálatos művét, és mindent, amit teremtett, kutató lélekkel vizsgáljuk és kérdezzük: Ki vagy? Honnét jössz, és hová tartasz? Milyen vagy? Keresve-kutatva, ismereteket szerezve azt juttatjuk kifejezésre, hogy a teremtett világ megismerésével a teremtő Isten lényének egyre mélyebb megismerésére törekszünk. Ez lehet az igazi tudomány egyetlen célja.

A hit és a látszattudomány

A természet tudományos megismeréséhez elegendő mások ismeretét, kutatási eredményeit elsajátítani. Ámde az élő hithez nem elegendő másnak az élő hite. Nekem kell hinnem. Ahhoz, hogy megértsük, mi is a hit, hitre van szükség. Másrészt viszont nincs szükség arra, hogy a hívő hitetlenné váljon, hogy megérthesse, mi a hitetlenség. Hiszen mi mindnyájan természetünknél fogva hitetlenek vagyunk, s valójában a hitetlenség lényegét is csak a hit képes felfogni.

A hit olyan személyes döntés, amely az ember lényének legmélyébe ereszti gyökerét, és a láthatatlanba, fölfoghatatlanba, a transzcendentálisba nyújtja karját. Így nemcsak erősen szubjektív, de teljességgel objektív is. Következésképpen a valóságtapasztalat tőle elválaszthatatlan. Mert a hitem nem csupán bennem játszódik le, hanem kihat a környezetemre és a környezetemből is táplálkozik. A hit számára az objektívből és szubjektívből álló egység nem jelent problémát, inkább hídként kapcsolja össze a két különböző dimenziót. A hitetlenség épp ezt nem képes fölfogni. Tagadja és kétségbe vonja e híd valóságát, számára az objektív és a szubjektív egysége botránykő.

Ha a hitet, mint tárgyi valóságot szemléli, akkor a világi létezők személytelen megismerésének módszerereivel próbálja megközelíteni, de mivel a hit valósága több, mint tények halmaza és rendszere, vállalkozása csődbe jut, és komor arccal közli a végeredményt: „Isten létét nem lehet bebizonyítani.”

A másik magatartás mindenestül tagadja a hit objektív jellegét, azon az alapon, hogy a hit nem ismeret. Így a hitet pusztán szubjektív érzületnek kiáltja ki, és felháborodik, amikor azt látja, hogy egyesek saját „egyszemélyes fantazmagóriájukat” akarják másokra „ráerőltetni”.

Tehát egyesek a hitet úgy kezelik, mintha csak tudás lenne, de a világról alkotott ismeretnél alacsonyabb rendű tudás, a másik esetben pedig látszólag elfogadják, hogy a hit nem tudomány, mégis a tudomány módszerével vizsgálják, és minden objektív jelentőséget megtagadnak tőle.

A hitetlenek számára – ha következetesek maradnak – nem létezhet semmi az érzékszervek által közvetített valóságon kívül. Az ilyen módón felfogott valóság ismerete a tudomány tárgya, ezért ez a tudás a valósággal való érintkezés egyetlen útja, s aki ezt tagadja, az tudományellenes. Azonban ezt nem a tudomány mondja, hanem azok, akik csupán az érzékszervek által megismerhető valóságról tudnak. Tehát valami olyasmit támadnak és ítélnek el, amiről semmit sem tudnak, és épp a kutató megismerés nevében.

A hit és a tudomány harca tehát a hit és a hitetlenség harca.

A látszathit és a látszattudás

Megállapíthatjuk az eddig elhangzottak alapján, hogy a hit és a tudomány nemhogy nem ellenségek vagy egymást kizáró jelenségek, de éppen eleve feltételezik egymást. A mi problémánkat képező látszólagos ellentmondást a bűn idézi elő, amely a tudományt a hit ellen akarja lázítani:  „Csakugyan azt mondta Isten?” – a kígyó ezzel a hazugsággal kezdte meg szétválasztani az addig egymással harmóniában álló tudást és a hitet.

De láttuk, hogy az igaz hit és a tudás sohasem harcolhatnak egymás ellen; a tudás és a látszathit éppúgy nem viselhetik el egymást, mint fordítva. Ezzel szemben a látszathit és a látszattudás a legnagyobb mértékben kijönnek egymással.

Amit fontos meglátnunk: a hitnek és a tudásnak is külön-külön célja, hogy a másikat teljessé tegye, a másikkal eggyé válva vezessen el Istenhez. Ha a kettő közül az egyik csupán látszólagos, azaz hamis, nem tudja a másikat kiegészíteni, s így már az úton eltévednek. Azonban ha mindkettő hamis, úgy jól összeférnek egymással, még ki is egészítik egymást, de a céljuk válik mindenképpen hamissá. A látszólagos harmónia és tökéletesség nem Isten felé, hanem épp az ellenkező irányba, Tőle minél távolabb vezetik követőit.

Gyakorlati következtetések és a megoldás

A hit és tudomány feszültségében élő hívő embereknek két alapvető kísértésük van, ami valószínűleg legtöbbetekben még 6 óra előtt is megvolt. Az egyik, hogy „ezekhez én nem értek”. A világ nagykorú lett, és nem kíváncsi az én, a mi (hívők) meg a Bibliánk véleményére. Ezért nem is folyunk bele semmiféle tudományos dologba. Nincs véleményünk sem az atomfizikát, sem a genetikát, sem a orvostudományt vagy űrkutatást illetően. – Pedig a nagykorú világnak nagykorú keresztyénekre lenne szüksége, akiknek önálló véleményük van, és azt értelmes módon meg is tudják indokolni. A másik kísértés ezzel homlokegyenest ellenkező: „úgyis nekem/nekünk lett igazunk, meg a Bibliánknak, most aztán fulladjon bele az emberiség a maga szemetébe, forrjon fel az üvegháztartásában, szívja tele a tüdejét a mérgező gázaival, a lényeg az, hogy én/mi úgyis üdvözülünk, és ez az egész elrontott mocskos világ megy a pokol fenekére, ahová való.

Mi a helyes hozzáállás? A keresztyén ember környezetéért – és így az azt leíró tudományért is – két szempontból is felelős: egyrészt, mert a teremtéstörténetben Isten bízta ránk ezt a világot, hogy uralkodjunk benne és valósítsuk meg Isten uralmát, másrészt pedig az a kérdés az Úr ajkáról, ami az első gyilkosság után felhangzott az ember felé: „hol a testvéred?” Felelős vagy a másikért.

Mit tud adni a keresztyén ember és az egyház azért, hogy megoldódjanak korunk problémái? Péter és János azt mondta az Ékes-kapunál ülő sántának: „Ezüstöm és aranyom nincs nékem, de amim van, azt adom néked: a Názáreti Jézus nevében …” – Mi ez a hitből fakadó segítség? A keresztyén ember olyan értékeket ismer, amelyeket a tudomány nem vehet figyelembe, és olyan célokat tud, amelyeket a tudomány soha nem tud maga elé kitűzni. Találóan mondta egy hívő természettudós, hogy a tudomány előbb-utóbb minden kitűzött célját meg tudja valósítani, de azt, hogy milyen célokat érdemes kitűzni, és milyeneket nem, azt nem tudja megmondani.

A teremtés helyes sorrendje: Isten-ember-természet. Isten megteremtette az embert, hogy uralkodjon a természeten. Ha azonban az ember a természet feletti – tudomány által megszerzett – tudását Isten nélkül vagy Isten ellen akarja használni, akkor nem csinál egyebet, csak építi tovább Bábel tornyát abban a hitben, hogy egyszer elérheti Istent, és a helyére ülhet.

Hadd mondjak még egy nagyon komoly dolgot: amikor az embernek problémája akad a tudománnyal, voltaképpen a tudományt művelő emberrel kerül ellentmondásba! Az igazi veszélyt soha nem maga a tudomány jelenti, hiszen az csak eszköz, egy leíró nyelv, hanem az az ember, aki használja azt. Aki él felelőtlenül, vagy visszaél tudatosan azzal, amit Isten azért adott neki, hogy másokat szolgáljon általa.

Összegzés

Ennek a világnak Gazdája van: és benne Neked is! Ő teremtett, ő bíz feladatot rád is!

Ennek a világnak célja van: nem a semmibe tart, és nem a véletlen kormányozza. Célja a megváltás kiteljesedése, az ember üdvössége és Isten dicsőségének kibontakozása.

Ebben a világban társaid vannak: akikért, akiknek a világáért felelősséggel tartozol. Részesedhetsz mások javaiban, tudásában, de neked is gazdagítanod kell a többieket.

Ez a világ érték – őrizned kell: a világ, mint Isten teremtménye: jó! Értékes. Az élet értékes! Ezeket védenünk és őriznünk kell!

Ebben a világban sok nyomorúság és baj van – enyhítsd! Íme a tudomány valódi célja: hogy eszközzé váljon mások életének megjobbítására. Minden tudásnak addig van csak haszna, amíg attól mások előbbre jutnak.

Ebben a világban Isten az Úr!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük