A jó emberek ne maradjanak némák!

Ma rátaláltam a cikkeimre egy közéleti portálon. Nem is tudtam arról, hogy saját “rovatom” van ott, már több száz hozzászólással. Elkezdtem olvasni a kommenteket, de úgy 150 körül abbahagytam, mert nem bírtam tovább. Szó szerint lesokkolt, hogy egyetlen olyat sem olvastam, ami érdemi hozzászólás lett volna, egyet sem, ami egyáltalán értéknek tekintette volna akár csak egyetlen gondolatomat is. Csak a gyűlölködés, a gyalázkodás, kiegészülve a kereszténység és Isten szidalmazásával… “Világi” portálról van szó. Egyszerűen fogalmam sincs, miért is vettek át tőlem bármit is! Gyorsan közbeszúrom, nem érdemes nekiállni guglizni, megkértem a szerkesztőséget, hogy vegyék le a cikkeimet, mert valószínűleg nem ők az írásaim célközönsége. Persze lehet, hogy közben velem van a baj, és csak ezt érdemlem – bár szeretném hinni, hogy van értelme és értéke annak, amit csinálok.

De ahogy tovább olvastam azt a bizonyos portált, rá kellett csodálkoznom, hogy egyetlen olyan cikket sem találok, amelyet többen értékeltek volna pozitívan, mint negatívan. Tudjátok, vannak ezek a klikkelgetős értékelő gombok a cikkek alatt – a negatív pontszámok mindenhol a többszörösei voltak a pozitívaknak. És mások cikkei sem tartalmaztak szinte egyetlen pozitív értékelést sem, nemhogy köszönetet a gondolatokért, írásokért. A kommentelők vagy a cikkírót gyalázzák, vagy egymást.

Ha bekapcsolom a híradót, akkor ott is ugyanez megy. A kormány arról beszél, hogy az egész világ összeesküdött Magyarország ellen, és mindenki gonosz – az ellenzék meg arról, hogy a kormány a gonosz. Mindenki utál valakit, és mindenki harcol valaki ellen. Bocsánat, ha most túlzok és általánosítok – természetesen nem mindenki… Csak sajnos túl sokan. És túl hangosan.

És lehet, hogy voltaképpen ez a probléma lényege! Hogy a gonosz mindig hangosabban kiabál, mint a jó.

Már sokszor elgondolkodtam azon, vajon miért tartjuk természetesnek azt, hogy a bizalmat évek-évtizedek alatt lehet csak felépíteni, de egy pillanat alatt el lehet veszíteni? Mit ér akkor ez a bizalom, ha egyetlen pillanat miatt szemétbe dobjuk?! Miért nem fordítva működik: hogy a bizalmunkat és a támogatásunkat adjuk könnyen, pillanatok alatt, és akkor sem tagadjuk meg, ha százszor ütnek pofán minket?! Nem ez lenne a biblikus, a jézusi?!

Miért van az, hogy egy ember életének, tetteinek értéke, az egész múltja lenullázódik, ha hibázik, ha elbukik, ha vétkezik?! Ráadásul úgy, hogy közben mi, keresztények, állandóan a kegyelemről beszélünk – miközben igazából nem adunk kegyelmet, csak ítélünk, némán vagy hangosan, pletykálva vagy nyilvánosan. Túl sokszor láttam ezt, túl sok ilyen eldobott ismerősöm van már. És persze én is átéltem, én is ilyen vagyok, ez az igazság :-(

Mostanában többet foglalkozok a közélettel, és megdöbbent, mennyi gyűlölet, keserűség, harag, igazságtalanság van az emberekben. Megdöbbent, hogy alig tudunk valami vagy valaki mellett állást foglalni – már csak valakivel szemben, valaki ellen tudjuk meghatározni az identitásunkat. Alig van barátunk, miközben ismerős és ismeretlen emberek sokaságát vetjük meg és ítéljük el.

A Biblia ezt tanítja:

“Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” Filippi 4,8.

Az újévi cikkemben pedig idéztem Edmunk Burke egy gondolatát:

“Az egyetlen, ami szükséges a gonosz diadalához az, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.”

Nem az a baj, hogy nincsenek “jó” emberek (anélkül, hogy most elteologizálnánk a jóság fogalmát). Vannak. A baj az, hogy némák. A baj az, hogy a gyűlölet, az elégedetlenség, a harag óriási mozgosító erővel bír – a hála viszont nem! A baj az, hogy a munka, az építés, az értékteremtés, a valóságos áldozathozatal sokkal kevésbé motiváló, mint a protestálás valami vagy valaki ellen. Hogy sokkal nehezebb leírni azt a szót, hogy “köszönöm”, mint leírni, mi miért hülyeség, miért nem jó, és mi az összes bűne és hibája annak, aki bármit is szólt vagy alkotott.

Bevallom őszintén: a döbbent szomorúság szülte ezt a cikket. Lehet, hogy holnap már meg is bánom, hogy megírtam. És nem az a bizonyos 150 hozzászólás, amivel a cikkeimet gyaláztak, az valószínűleg csak az utolsó csepp volt a pohárban. Lassan hónapok óta ásom bele magam a politikába, a közéletbe, és csak a háborút látom minden oldalon. Próbáljuk elhinni, elhitetni magunkkal, hogy a háború azért kell, hogy valamikor végre eljöhessen a hőn áhított béke. De nem fog eljönni, mert ha túl sokáig háborúzunk, az válik a természetünkké.

Szeretném hinni, hogy a Filippi 4,8-nak még mindig van értelme és létjogosultsága! Hogy nem csak üres frázis, hanem a mai Magyarországon, a mi életünkre nézve is igaz és érvényes. Szeretném hinni, hogy van még az életben, van minden egyes ember életében olyan, ami igazságos, tiszta, szeretetreméltó, nemes, dícséretes – és megéri inkább erről beszélni, ezt figyelembe venni, ezt hirdetni a hiányosságok és hibák helyett. Szeretném hinni, hogy eljön végre az az időszak, amikor a jó emberek elég hangosak lesznek végre, eléggé elkötelezettek és szenvedélyesek lesznek végre ahhoz, hogy megtörjék a gonosz hatalmát.

Talán éppen ez lenne a küldetésünk is, amit Jézus ránk bízott.

7 válaszok
  1. Kiss Zsolt Nagyvárad
    Kiss Zsolt Nagyvárad says:

    Pedig sok értékes cikket olvastam tőled tesó! Igaz nekem sem sűrűn van kedvem a hozászoláshoz, pontosan amiatt a sok gyűlölködő és arrogáns beszólások miatt, ami latok mindenfele.Abban is igazad van, hogy szükségünk van egymás bátorítására és kell hogy ezt kifejezzük egymás felé. Az reményem mégis mind ezek után, hogy lesz változás, és kell hogy legyen. Sokan felismerték a változás szükségét és böjttel, imádsággal keresik Istent.
    Legyen életed áldott és kívánom hogy továbbra is tedd amit Isten kér tőled!

    Válasz
  2. andriska
    andriska says:

    ha valami jól esett az utóbbi nehány hétben,- ami időkben nem az ujonnanszületés nikodémusielképzelés megvalósitásáért,hanem mert ezt foghegyről oda lehet vágni a pofámba,ajánlották hová még menjek,ha nincs még alapos indokom a nyugdijaztattatásom elindittatására,hogy ügyesen dadogjak,–,ez az az irás kedvesen helyretett bennem néhány választ a kérdéseimre,-és szeretettel kivánom minden ifju vagy vén becsületében meghurcoltnak,hogy fegyverkezzenek fel azzal a gondolattal,hogy Jézuson kivül nincs senki,aki melléálljon,s Ő pedig alaposan ki szokott várni arra is,hogy l5 év mulva leszel háládatos Neki,mert addig meg tudja tériteni gyalázóidat.(majdnem olyan hosszu mondat ez,mint az I.Kant-é)

    Válasz
  3. Csenge
    Csenge says:

    Szerintem nincs okod megbánni, hogy megírtad ezt a cikket. Nagyon tanulságos volt olvasni, sajnos magamra kellett ismernem némely dologban…
    Úgy látom, hogy a háborúzás már a természetünkké vált egy ideje. A hívőknek meg kellene látniuk (magamat is beleértve), hogy ahelyett, hogy ők is ebbe a sorba álljanak, alázattal Isten elé hozzák ezt az országot, a népet, hiszen Ő az egyetlen, aki igazi, pozitív változást tud hozni az egyének és a társadalom életében is.

    Válasz
  4. Sándor
    Sándor says:

    Ismerős amiről írsz, a bőrömön tapasztaltam. Így értelek. Továbblépni nekem többek közt az a szemlélet segített, amit az ApCsel29 is képvisel. Ezért rendeltem meg anyagaitokat is. Talán ennyit írnék, ha nem pont ma írtam volna le egy egyházi lapba szánt cikkbe ezeket a sorokat: “A sorozat utolsó mondataként bátorító és buzdító kijelentést választottam. Olyant, mely a hitben, a mindennapi életben, ünnep- és hétköznapokban kéznél lehet a tarsolyban: „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé.” (Fil 3,14) Úgy tűnik nem véletlenül volt. Isten áldjon.

    Válasz
  5. Országh György
    Országh György says:

    Abszolút egyetértek. Két oldala van a dolognak – a bizalom lerombolódása sajnos azért vált ilyen “rutinszerűvé”, mert sokat csalódtak az emberek ÉS mert keveset “edzettük” magunkat a megbocsátásra, a krisztusi szeretetre. Tényleg nem kéne hagyni – magunkban elsősorban – hogy ez legyen a jellemző, hogy a bizalom egy pillanat alatt lerombolódik. Én is veszítettem el így kapcsolatokat, ilyen filozófiával a háttérben, és az a szomorú hogy nem csak a másik félben, hanem bennem is ugyanez az elképzelés működött. Jó hogy leírtad, el kell gondolkodni… meg kell változtatni a gondolkodásmódomat … meg kell térnem.
    A másik oldal pedig a felépülés: ha csak a keresztényeket veszem (újjászületett változatban): vajon ennyire nem tapasztaljuk magunkban, hogy az “erőnek, a szeretetnek” a lelkét/szellemét kaptuk Istentől, és nem a félelemét? Tényleg meg kell térnünk, ápolnunk kell az Istennel való kapcsolatunkat, keresnünk kell az Ő személyes közelségét, mert tőle, belőle származik az erő a változáshoz – és ne azon fáradozzunk, hogy megideologizáljuk a megkeményedett szív tulajdonságait. Köszönöm Sanyi a cikket!

    Válasz
    • Erzsebet Marosvasarhely
      Erzsebet Marosvasarhely says:

      A batorsag nem a felelem hianya,hanem annak legyozese.Mig kivul keressuk Istent mi teremtjuk OT a magunk kepmasara.Amikor ratalaltam a szivemben,megvaltozott a vilagnezetem,gondolkodasom,beszedemben es feladataimban igyekszem ugy elni,hogy semmi aron el ne adjam a Lelkemet.
      A bonto munkasnak ez a hozzaallas akadalyt jelent,nekem pedig oromot es remenysegetes.

      Válasz

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.