A leakciózott kereszténység
A modern marketing négy kulcsa* keresztény szempontból – 1. rész: Az ár
A marketing egy kommunikációs eszköztár azok számára, akik értékesíteni kívánnak valamit. Többször írtam már arról, hogy az evangéliumot is értékesítenünk kell, mert senkinek semmit nem használ, ha csak a „templom” nevű raktárakat töltik meg a néma eladók, és a portékánk, amely Isten legdrágább és egyben ingyenes ajándéka minden ember számára, nem jut el a „vevőkhöz”. És mivel a „termék” abszolút hibátlan és megbízható, a mi értékesítési szemléletünket és módszereinket érdemes átgondolnunk és aktualizálnunk, hogy elérhessük kortársainkat, a körülöttünk élő embereket.
A modern marketingnek négy pillére van. Érdemes egy pillanatra elgondolkodni rajtuk, és ezt a négy alapelvet alkalmazni a saját gyülekezetünk életére és missziómunkájára. Remélhetőleg tanulhatunk belőle valamit.
ELSŐ PILLÉR: AZ ÁR
A „tesco gazdaságos” számunkra azt jelenti, hogy olcsó és alacsony minőségű. A „százforintos” boltokban nem a prémium élelmiszereket vásároljuk, és laptopot sem a LIDL akciójában veszünk. Tudjuk, hogy ami igazán értékes, annak ára van. És amikor igazán értékes dolgot akarunk venni, amikor szó szerint befektetünk valamibe, akkor általában nem a legolcsóbbat vesszük meg, hanem azt, amelyikre igazán szükségünk van.
Szóval ami olcsó vagy ingyenes, az a mi fejünkben a „nem igényes”, „nem magas minőségű”, „nem márkás”, „nem megbízható”, „nem professzionális” fogalmakkal kapcsolódik össze. Mert valahol mélyen a szívünkben pontosan tudjuk, hogy az igazi értéket mindig (!) meg kell fizetni, és ez így is van rendjén.
Az Istenhez és a gyülekezethez való tartozásnak manapság alig van ára. Legalábbis a nyugati kereszténységben. Mert az évi pár ezer forintos egyházfenntartói járulék nem egy prémium minőséget megillető ár. Mert ma bennünket nem fognak megverni, leköpni azért mert keresztények vagyunk. Néhány országgal arrébb egy Biblia miatt a családod kiközösít, nem kapsz munkát, sőt, esetleg felgyújtanak vagy egy felkötnek egy darura elrettentő példaképpen – de nálunk ilyen ára nincs a kereszténységünknek. Hajnali imaalkalmak munkába menet előtt?! Heti húsz istentisztelet?! Ugyan már…! És ha valaki nem jön el istentiszteletre, nem vesz részt a gyülekezet életében, nem adakozik, nem járul hozzá mások megtéréséhez, soha senkinek nem mondja el a megtérése bizonyságtételét vagy az evangéliumot – akkor nem történik semmi.
A 21. századi nyugati kereszténység túl olcsóvá vált. Gyakorlatilag már nincs ára. Ráadásul azt az icipici-szuper-kedvezményes-leárazott elkötelezettséget sem ott kérjük, ahol a Biblia is kéri, hanem ott, ahol nem kéne. Az egyházi törvénykönyveink és a tradicionális szokásaink néha drágábbak(nak tűnnek) számunkra, mint Isten Igéje.
Az emberek körülöttünk látják mindezt. És a tesco-gazdaságos kereszténységből köszönik szépen, nem kérnek. Ott, ahol a gyülekezet tagjai sem fizetik meg az elkötelezettségük árát, ahol a gyülekezet a saját fenntartásáért, a rezsiköltségeiért vagy a lelkésze fizetéséért sem vállalja a felelősséget, ahol minden ingyen van (nem csak az evangélium), ahol semmiért nem vagyunk hajlandóak fizetni, sem az időnkkel, sem az odaszánásunkkal, a pénzünkről már nem is beszélve – ott valami nem stimmel.
Ahol és amikor nagyon sokba kerül kereszténynek lenni, ott és akkor általában ébredések történnek. A koreai reformátusok felkelnek hajnalban, és munka előtt két órát imádkoznak. A dél-afrikai keresztények száz kilométereket gyalogolnak, hogy gyülekezetbe mehessenek. A muszlim környezetben megtérők vállalják a zaklatásokat, sokszor az életveszélyt is a hitükért. Spurgeon, Moody, Whitefield húsz-harminc istentiszteletet tartott hetente. A század eleji baptisták, pünkösdiek száznál is többen zsúfolódtak össze egy-egy lakásban, házi bibliaórákon. Novák Antal bibliaárus évi 45.000 Bibliát adott át embereknek úgy, hogy mindegyiknek bizonyságot is tett a hitéről.
„Azok voltak a szép idők…” – Azok a nagyáldások mindig a nagy elkötelezettségek gyümölcsei voltak. Akik készek voltak sokat fizetni, komolyan megfizetni az igazi értéket, azok olyan magas minőségű kereszténységet mutattak be a világnak, amihez méltóság volt csatlakozni.
Szóval az emberek, különösen manapság, nagyon érzékenyek az ár/érték arányra. Az alacsony minőség nem mindig vonzó – akkor sem, ha az ára is alacsony. Mert van, amiből az igazi, a jobb, a valódi, a „márkás” kell nekünk, és szívesen megfizetjük az árát, ha tudjuk, hogy minőséget kapunk a befektetésünkért. Azt hiszem, ilyen gyülekezetekre lenne szükség manapság. Ahová megéri befektetni az életünket, az időnket, a kapcsolatainkat, a munkánkat. Ahová jó tartozni, mert ott mindenki a maximumot nyújtja, és a Szentlélek olyan mennyei minőséget garantál, amit sehol a világban másutt nem találunk.
Szóval ne itt akarjunk spórolni! Fizessük meg a kereszténységünk árát, mert megéri! Nagyon megéri!
* Ezen a címen eredetileg jó tíz évvel ezelőtt jelent meg Harry Beckwith könyve, amit 2004-ben a Bagolyvár Kiadó magyarul is kiadott. A négy pillért ebből a könyvből vettem.
(folytatása következik)
nem lesz folytatás?
mostanában ritkábban irsz…sajnos!
Köszönöm a bíztatást :-)
Nagyon komoly változások vannak az életünkben, ami jelentős leterheltséget hoz ezekben a hetekben-hónapokban, és teljesen leszívja az időmet. Plusz rengeteg a munka, és egyre több szolgálat is. De nemsokára a jedi visszatér :-)))), és ennek a cikknek is lesz folytatása, és jön a többi rengeteg is… De egy hét szünet még biztosan lesz, mert most ifitábor és tréningelőkészítő…
A témához kapcsolódva, szerintem azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a világi emberek itt a nyugati világban “le vannak halászva”, ezért akik még nem tértek meg, azok teljesen közömbösek vagy elutasítók. Egyszerűen nem érdekli őket a hit, az evangélium, ahogy erre a Biblia is utal, amikor az utolsó idők nehéz napjairól számol be a második Timóteus levélben. Szerintem a közömbösséggel a legnehezebb mit kezdeni, ez elveszi a levegőt, az értelmét az evangélizációnak, a kedvet, ezért nem tud sok keresztény mit kezdeni magával, ugyanis nincs sikerélmény, látszólag a munka eredménytelen. Mi is csináltunk tavaly decemberben karácsonyig egy három hetes evangélizációs standot egy forgalmas piactéren az árusok között, időt, pénzt és energiát nem kímélve, és csak azt látom, hogy az evangéliumra nem kíváncsiak az emberek. Sokszor én is úgy érzem, hogy az emberekben már nincs semmi érdeklődés. Ez nem marketing kérdése, hanem az emberek teljes közönye, ami véleményem szerint a közeli apokaliptikus kor előjele és nem lehet eszközökkel áttörni. Lehet, hogy majd a civilizáció válsága kimozdítja az embereket a punnyadásból, addig meg legyünk kitartóak és ne törődjünk a közönnyel.
Kedves Csaba, csak részben értek veled egyet. A jelenség tény, amit leírsz, hogy t.i. nem érdeklődnek az emberek az evangélium után, még Karácsonykor sem. Ennek okát viszont én nem abban látom, hogy érdektelenek, vagy közönyösek lennének, hanem sokkal inkább abban, hogy van egy “fontosabb” motivációjuk: átélni a szerzés, a jólét érzését. Ez persze sematizáltan értendő, de a lényeg: a világi értékrend nagyon profin van felépítve, hihetetlen jól gerjesztenek igényt bennünk a pénzköltésre, nagyon profi módon kötik össze a jólétet a boldogsággal- erről rengeteg könyv szól, talán Sándor is fog még erről írni a cikk folytatásában, mert ez ugye marketing témakört érint.
Visszatérve, és egyszerűsítve: kimegy a user a karácsonyi vásárba, és kötözött módján lesi a portékát, hogy mit vehetne, és vásárol, vásárol. Egyre többször hitelből, mert annyira magáévá tette a boldogság és öröm = szerzés és jólét marketingüznetet. Nem lát ki ebből. Sajnos ebbe mi keresztények is beleesünk, most néhány hónapig hitelkiváltással is foglalkoztam, és hihetetlen mértékben vannak a keresztény családok is eladósodva, mert nem láttak túl a CHF-hitel megváltásszerűen kedvező lehetőségén, és a mérték nem a takaró hossza, hanem a banki ügyintéző rugalmassága lett. Ez utóbbival pedig nem volt gond, mivel dupla jutalékot kapott rá.
Ez hosszú téma, de az én véleményem az, hogy egy borzasztóan profin szervezett világrenddel állunk szemben, és tudomásul kell vennünk, hogy az evangelizáció lehetősége január 3-a után kezdődik-addigra kitisztulnak a homályos szemek, és újra “sóvárogva várják az Isten fiainak megjelenését”.
Még annyi kiegészítést engedjetek meg, hogy a karácsonyi evangelizációt elvetni eszemben sincs, mi is évekig jártunk hajléktalanoknak ételt osztani, mozgássérülteknek énekelni, és nagyon áldott volt. Remélem, nem érti senki félre a január 3.-át, az csak jelképes dátum természetesen.
szeretek nagyvásárokra járni.Rom-ámiánkban még divik ez a civilizációt sokban nélkülöző kulturális csökevény.Elmegyek csakúgy.S körémgyülnek a széri,hadadnádasdi,bogdándi Kiskaszák,Szabók,Siposok,Kaszták,erkedi Szántók,Lilagállok,Kiskomisok,s többet hallok örömszót,mint egy rézfuvós konferencián.Hazafelé vakarom a fejem:már megint nem készültem erre az alkalomra,vihettem volna egy mázsa iratmissziót,s igy nem maradt más bennem s lehet bennük is,mint a testvéri ölelés a búcsúzáskor.Az emberek kiváncsiak az evangéliumra,szerintem,csak ez a reámkeményedett fantáziaszegény felekezeties eu-gyházkodást kéne tudjam már levakarni magamról.