A leggyakrabban eltékozolt missziós lehetőségeink
Sokszor volt részem abban, amikor egy ismeretlen gyülekezetbe látogattam el, hogy az istentisztelet előtt senki, szó szerint senki nem jött oda hozzám köszönteni. Senki nem kérdezte meg, ki vagyok, nem mondták, hogy milyen jó, hogy eljöttem, senki nem akart beszélgetni velem, nem hogy Jézusról, de még az időjárásról sem. Lement az istentisztelet anélkül, hogy megszólítottak volna, és hiába tébláboltam még egy darabig, kíváncsian várva, valaki észrevesz-e egyáltalán, de a gyülekezet tagjai kedélyesen beszélgettek egymással, mintha én ott se lettem volna.
Megmondom őszintén, mivel tizenöt éven keresztül főképp tanítani, vezetőket képezni jártam szinte minden felekezet számtalan gyülekezetében, ez mindig egyfajta teszt volt számomra. Hiszen hiába mondja egy gyülekezet, hogy „ég a misszióért”, vagy „Isten szeretetével szolgál az emberek elé”, ha még arra sem képesek a tagjai, hogy egy oda látogatót észrevegyenek és megszólítsanak. Pedig minden egyes ember, aki valamilyen okból úgy dönt, hogy átlépi a gyülekezetünk küszöbét, egy két lábon járó missziós potenciál, aki ráadásul még „házhoz is jön” hozzánk – akit a Szentlélek Isten előkészített arra, hogy szolgálhassunk felé. De félek, hogy rengeteg ilyen lehetőséget szalasztottunk el amiatt, mert fontosabb volt az éppen aktuális hátfájásaink, pletykáink megbeszélése, mint egy istenkereső ember Jézus felé segítésének segítése.
A személyes bizonyságtételre tanítani kell a keresztényeket – ez a vezetők felelőssége és feladata. De hadd osszak meg néhány konkrét gyülekezeti szolgálati lehetőséget, ami segíthet a látogatóink „megragadásában”:
1. „Ajtónálló szolgálat”
Ez azt jelenti, hogy vannak olyan testvérek, akiknek az a szolgálatuk, hogy az istentiszteletre érkezőket az előtérben fogadják és köszöntsék. Egy jól működő gyülekezetben ez egy szolgáló csoport, amelynek a tagjai hetenként váltják egymást. Olyan emberek legyenek „ajtónállók”, akiknek a személyisége nyitott és barátságos, és a hétköznapi életben is könnyen barátkoznak. Persze nem kell rögtön „testvéri csókkal” ölelgetni egymást, vagy rögtön az előtérben megtérésre hívni senkit, elég egy pár mondat, hogy a látogató érezze, itt észre veszik és számon tartják őt, örülnek neki, figyelnek rá. Ez már csodákat tehet.
2. Gyülekezeti kávézó
Mielőtt bárki megijedne: elég egy sarok, pár asztallal. Eleinte. Angolszász gyülekezetekben elterjedt, hogy az istentisztelet végén le lehet ülni beszélgetni a szolgálatról, az üzenetről, egy kávé, tea, üdítő mellett. Jól esik egy kis felfrissülés, és ha van egy hangulatos hely, ahol kényelmesen beszélgethetünk, az rögtön otthonossá és befogadóvá teszi a gyülekezetet egy kívülálló szemében is.
3. Közvetlen, interaktív istentisztelet
Sok cikkben írtam már arról, hogy a mai emberek nincsenek hozzászokva az egyoldalú kommunikációhoz. 2014-es évet írunk, az interaktív mobil kommunikáció korában élünk, ahol mindenbe „beleszólásunk van”. És istentiszteletre sem közönségként akarunk részt venni, hanem közösségként (ez az egy betű óriási különbséget jelent!). Meggyőződésem, hogy a „nép” feje feletti megközelíthetetlen szószékekről szónokló „nagytiszteletű urak” a mai kor emberétől sokkal távolabb vannak, mint azok, akik velük egy szinten, közöttünk és akár velük beszélgetve tolmácsolják Isten üzenetét. És csak egy legutolsó érv a közvetlenségre: Jézus is ezt és így csinálta!
4. „Új vagy itt?” stratégia
Megint „tipikusan amerikai” módszer – de nem mindent kell zsigerből elutasítanunk, amit nem mi találtunk fel, legalább gondoljuk át és próbáljuk ki. Arról van szó, hogy a gyülekezet „szervezetten” odafigyel azokra, akik először jönnek az istentiszteletre, és valamilyen üdvözlő ajándékot adnak, vagy köszöntő „szertartást” találnak ki nekik, akár az istentisztelet keretén belül is. Vannak, ahol külön brosúrát kapnak, ami bemutatja nekik a kereszténység alapjait, a gyülekezetet, és a kifejezetten nekik ajánlott, „belépő” szolgálatokat és programokat. Az amerikai gyülekezeti honlapokon pedig szinte mindig van egy „New here” vagy ‘I am new” menüpont, ugyanezekkel a tartalmakkal. Nagyon hasznosnak tartom és ajánlom.
5. Névkitűző
Nyilván nagyobb gyülekezetek van értelme ilyet használni – bár tudom, hogy ez is nagyon idegenül hangzik, különösen a tradicionális gyülekezetekben. De legalább a szolgáló és presbiter testvérek használhatnák. Néhány érv mellette: 1.) sokszor azoknak se tudjuk a nevét, akikkel évek óta egy gyülekezetbe járunk. Mert és ezért nem beszélgetünk velük. Így legalább meg tudjuk szólítani egymást. 2.) A látogatók rögtön látják, kiknek tehetik fel a kérdéseiket, ha a vezetők legalább hordanak ilyet, vagy az övék meg van jelölve. 3.) Lehet ez kedves felhívás keringőre beszélgetésre. Ne feltétlenül béna és hivatalos kitűzőkre gondolj, meg lehet ezt kreatívan is csinálni. 4.) Ha mindenkinek van ilyen kitűzője, annak van egy lélektani hatása is. Ugyanis egy olyan légkört alakul ki, amiben „meglátjuk” egymást, és már rögtön nem saját magunkkal leszünk elfoglalva, hanem meg tudunk nyílni mások felé. Főleg, ha van erre idő és tér is.
6. Facebook
Ez megint korjelenség. Ha a gyülekezetben megismerkedünk az oda látogatókkal, és lehetőleg egy-két napon belül egy kedves üdvözlettel, megjelöljük őt a facebookon is, az szintén sokat jelenthet a közösségépítésben. Nem kell lerohanni a gyülekezeti promókkal, elég csak megköszönni, hogy vasárnap eljött.
7. A „következő lépés” megtervezése
Az üzletkötők első alapszabálya, amit meg kell tanulniuk, hogy nem érhet véget úgy egy megbeszélés, hogy ne rögzítettük volna, mikor találkozunk legközelebb. Legyen a gyülekezetnek olyan missziós előszobája, egy házicsoport, egy kifejezetten bevezető jellegű tanítás-sorozat, amire meghívhatjuk azokat, akik először látogatnak el a gyülekezetünkbe. Legyen erről egy meghívónk, egy szórólapunk, és ne felejtsük el ezt kedvesen át is adni. Nem „rátraktálni” az ismeretlenekre, hanem úgy meghívni őket, hogy el is akarjanak jönni.
És végezetül…
Újra és újra le kell írnom, hogy mindezek „csak” emberi ötletek és eszközök arra, hogy ami rajtunk múlik a missziómunkában, azt minél jobban tehessük. De ezek nem helyettesítik az elveszettek iránti féltő szeretet valódiságát a szívünkben, az értük való egyéni és közös imádkozást, a Szentlélek vezetésére való figyelést. Mindent kezeljünk a maga helyén – de akkor mindent. És ami viszont a mi felelősségünk, abban ne röstelljünk tanulni, fejlődni, változni – elvégre nem a magunk vagy egymás szórakoztatásáért váltott meg Krisztus a kereszten, hanem azért, hogy munkatársai legyünk az emberek üdvösségre segítésében. És ez azzal kezdődik, hogy megszólítjuk őket.
Nagyon jó cikk! Bár számomra a névtábla kicsit túl „mormonos” benyomást kelt.
Igen nagyszerű, és egyszerű ötletek :)
Egyébként a „mormonos”-ra reagálva csak annyit tennék hozzá, hogy ők elég gyorsan is szaporodnak, szóval fel kell pörögnünk.
A gyülekezeti kávézó nagyon jó lenne,nekem kávé mellett nagyon sikeres beszélgetéseim voltak ,nekem is sokkal könyebb volt és az idegenek is,nem tudom hogy fogadnák a gyülibe de én javasolni fogom mert most épül az imaházunk,és jó lenne kezdettöl létrehozni.Isten áldjon titeket és a szolgálatotokat!