A lelkészek kiégésének okai

burnoutAz aktív lelkészek 13%-a túl van egy váláson.

A lelkészek 25%-ának nincs kihez fordulnia, ha személyes vagy családi problémái, konfliktusai vannak.

A lelkészfeleségek 25%-a a férjük lelkészi szolgálatát tartja elsődleges konfliktusforrásnak a házasságukban.

A lelkészek 33%-a úgy érzi, szolgálatának első öt évében már kiégett.

33%-uk látja úgy, hogy a saját szolgálata a családi életük rovására megy.

45%-uk volt már, vagy jelenleg is depressziós a szolgálatában átélt kudarcok, magány és kiégés miatt.

50%-uk úgy érzi, nem tud megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket maguk vagy mások támasztanak a lelkészi szolgálatukkal kapcsolatban.

A lelkészcsaládok 52%-a úgy gondolja, a szolgálatuk a családjuk kárára van.

A lelkészfeleségek 56%-ának nincs közeli baráti kapcsolata senkivel.
A lelkészek esetében ez az arány 70%.

A lelkészek 70%-ának volt vagy van konfliktusa a házastársával a kevés lelkészi fizetés és kompenzáció miatt.

80%-uk úgy gondolja, nem jut elég idő a házastársára a szolgálat miatt.

90%-uk úgy gondolja, hogy a teológiai felkészítésük hiányos és elégtelen volt arra a szolgálatra, ami a gyülekezetben várta őket.

A lelkészek 94%-a él folyamatos stresszben amiatt a gyülekezeti elvárás miatt, hogy az ő családjának mindenben tökéletesnek kell lennie.

Amerikában 1500 lelkész hagyja abba a szolgálatát kiégés, konfliktusok, személyes, erkölcsi vagy gyülekezeti kudarcok miatt minden  hónapban!

Ez a statisztika amerikai lelkészekről készült, és nem is a legfrissebb (2010-es) – az eredeti forrás egy lelkészi kiégéssel foglalkozó szolgálat honlapján itt található. Nem tudom, hogy hat évvel később, és Magyarországon mennyire és miben mások a számok. Jómagam tizenöt éve járom a gyülekezeteket majd minden felekezetben, és rengeteg lelkésszel volt lehetőségem megismerkedni, beszélgetni, hosszabb-rövidebb ideig bekapcsolódni az életükbe és szolgálatukba. Íme néhány, ami a külföldi adatokból itthon is, 2016-ban is minden bizonnyal valós veszélyforrás, legalábbis én ezekkel találkoztam és találkozok leggyakrabban az APCSEL29 szolgálata során is:

Az általam ismert lelkészek nagy része magányos – a szolgálata elszigeteli a többi embertől, nincsenek valós és tartalmas baráti kapcsolatai, nincs hobbija, szabadidős tevékenysége, nincs ideje és ereje önmagára…

és nincs személyes mentora, vezetője, lelkigondozója sem. A legtöbb lelkésznek valóban nincs kihez fordulnia, ha a saját bűneit szeretné megvallani, ha személyes vagy családi problémái vannak, vagy ha csak tanácsra lenne szüksége a gyülekezeti munkájában. Az általam ismert lelkészek többsége óriási kapcsolatrendszerben él, mégis magányos.

Sok lelkész mondta el, hogy rengeteg dologgal a missziómezőn találkozott először, és a teológiai felkészítés számos dologra nem tért ki, és sok területen, s talán leginkább mint vezető, valóban alkalmatlannak érzi magát.

A legtöbb lelkész nem tud annyit foglalkozni az igazán fontos dolgokkal – mint például az igehirdetésre való felkészülés, a személyes lelkigondozás – mert rengeteg más jellegű munka, ami talán nem is az ő dolguk lenne, elveszi az idejét, erejét és kedvét is. Ez leggyakrabban strukturális probléma egyébként.

Sok lelkésznek hiányzik az életéből a sikerélmény, és ezért viszonylag hamar fásulttá válnak. Sokan érzik úgy, hogy nincs hatása és gyümölcse a szolgálatuknak, csak fenntartanak és működtetnek egy rendszert – de nem élik át Isten természetfeletti csodáit, és nem látják a saját gyülekezetük erőteljes növekedését és megújulását.

Végül sok lelkészházaspárt látok, akiknek nincs idejük egymásra, ahol a házasság kihűlt és elhidegült a folyamatos szolgálat miatt, és mert a lelkészházaspár folyamatosan a “kirakatban él”, elsikkad a magánélet, az egymásra fordított minőségi idő, és a látványosan valós szerelem. Ráadásul oly sok lelkészgyerek életéből hiányzik az apuka, mert sosincs jelen a szolgálata miatt.

Ezek az adatok és gondolatok nem többek féltő és óvó figyelmeztetésnél – amely egyszerre szól a lelkészek és szolgálók, valamint az egyházi környezetük és a  gyülekezetük felé. A Biblia nagyon becsületesen fogalmaz: szeretnünk kell másokat – de önmagunkat is, gondot kell viselnünk a nyájról – de önmagunkról is. Én is átéltem, hogy a szolgálatom és a magánéletem összeomlik, én is elváltam, s ezzel elveszítettem mindent, ami fontos volt akkor, a gyülekezetemet, az egyházamat, az önmagamban és az elhívásomban való hitemet. Azóta megtanultam értékelni az igazán fontos dolgokat: a hét év házasság után máig tartó lángoló és szenvedélyes szerelmet a feleségem iránt, a barátaimat, akikkel rengeteg időt tölthetek, s akikről tudhatom, hogy nem csak addig szeretnek, amíg megfelelek az elvárásaiknak, pedig a legtöbben még csak nem is hívők. Vannak személyes céljaim és ambícióim, amik éltetnek, van hobbim, amiben az örömömet lelem, s ami nem mellesleg rengeteg nagyszerű emberi kapcsolattal és barátsággal ajándékozott meg. Leráztam magamról egy csomó hiábavaló és hamis elvárást, ami már nem köti gúzsba a gondolkodásomat és az érzéseimet, és megtanultam hétköznapi emberként élni és gondolkodni. S hamarosan lesz újból gyülekezeti szolgálatom is, amelyben megpróbálok minden ilyen vezetőkre leselkedő veszélyforrásra és kísértésre fokozottan figyelni, hogy ne bukjak el oly gyakran, hogy több ideig maradhassak talpon és kevesebbig a földön, hogy több gyümölcsöt teremhessen az életem, és jobban érezzem magam a saját bőrömben is. Remélem, sikerülni fog.

3 válaszok
  1. Vandor
    Vandor says:

    Ez mind azért van, mert a modern gyülekezetek, nem természetes képződmények. Meg kell vizsgálni az első századi keresztényeket és vissza kell térni az organikus gyülekezetekhez. Egy példa: miért kell hétről hétre ugyanazt az embert nézni a pulpituson?
    1 Korintus 14;26 – Amikor összegyűltök, mindenkinek van zsoltára, tanítása, kijelentése, nyelveken szólása és annak magyarázata. Minden épülésre legyen.

    Válasz
    • Toth Attila
      Toth Attila says:

      Halas vagyok ezert az irasert, bar nem vagyok lelkesz sok mindenben magamra ismertem.Ugy latom a kornyezetemben, hoyg lelkeszkozpontu gyulekezetek vannak, akik mindent a lelkesztol varnak el es minden hianyossagert oket okoljak.

      Válasz
  2. Szántó István
    Szántó István says:

    Üdvözöllek benneteket a Krisztusban!
    Bár nem tudom hogy kik vagytok, annak ellenére hogy elolvastam a bemutatkozást, úgy lehet ha tudnám, akkor lehet, hogy nem így nem így, vagy talán nem is szólnék hozzá, tehát ha tévedni látszom, az annak a bizonytalanságnak az oka, hogy ha tudom kivel beszélek, akkor annak megfelelően indítom a társalgást. Mit szólnátok egy olyan Jákób kútja történethez, hogy Jézus így szólna az asszonyhoz: Gyere le a fáról, mert ma éjjel nálad kell megszállnom?
    Érdekesnek tűnik ez a statisztika, de rándít egyet az ember a vállán, Igen Amerika. Azután gondolkozik. Mi van nálunk? De hol? Hol is? A kiégés mai, de világhoz alkalmazkodó fogalom, amelynek megfelelője talán az “első szeretetet elhagytad”-lelkész, vagy a minden keresztényt alkalmanként érintő elcsüggedés, amely a legjobbaknál is előfordul /Illés/. Kiégés? A kiégett, az már semmire nem jó. Salak. Kidobni való. A lelkészeket még sem dobják ki, hanem újrahasznosítják, akkor is ha nem jó. A vezetők nem veszik észre a “kiégést”, mert jól van palástolva képmutatással.Nálunk anyagi kényszer is belejátszik ebbe: “Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek”… De – teszem fel a kérdést, – ha mégse nem kiégés, csak alkalmi csüggedés, belefáradás, akkor a fentemlített jellemzők és mutatók közül bizony néhány kérdőjeles. Vagy nem kellene lennie, vagy a vezetés, vagy “organizmus” hibája, és most nem foglalnám össze az egészet. Vagy – bizony,- személyes okokra vezethető vissza. Különben elég érdekes témákat láttam itt, mindenesetre lehet elgondolkodni rajtuk, és akár egyetérteni vagy egyet nem értve de elolvasni, átgondolni. A “hipszteregyházról” is lesz cikk? Érdekes az állapotfelmérés teszt, éppezért újra kérdezem: Kik is vagytok? Igazán nem az előítélet meghozásának vágya vezérel, de természetesen ahogy a hozzászólásokat nevünket vállalva tesszük, mert így kell, akkor a sender oldal is illik, hogy vállalja a nevét, hogy az ember ne érezze azt, hogy fantomokkal diskurál. Szivélyes testvéri üdvözlettel: Szántó István

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük