A szolgálat lényege
„Nem tehetünk nagy dolgokat ezen a földön. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel!”
Talán mindannyian hajlamosak vagyunk grandiózus terveket szövögetni, elképzelni, hogy hatalmas dolgokat viszünk véghez, hogy leszünk „valakik”. Amikor azonban arról van szó, hogy mi mindenre van szükség ehhez, sokszor jön a durva kiábrándultság, és emiatt az életünket az álmodozás és a lemondás végletei között ingázva éljük végig.
Sokszor hallottam másoktól, mi mindent tudnának tenni, ha… és itt mindig jött egy hosszadalmas felsorolás. Ha több időnk, több pénzünk, nagyobb befolyásunk lenne, ha lenne ilyen-olyan diplománk, ha újra húsz évesek lennénk, ha lenne egy jó mentorunk vagy tanítványunk, ha jó lenne az elöljáróság a gyülekezetben, lenne dicsőítő csapat az ifiben, ha m ás lenne a férjem, a feleségem, a gyerekem vagy az apám, ha másutt születtem volna, ha máshol lakhatnék, stb. stb. stb.
Annyi mindent tennénk, ha…
És a megannyi vélt vagy valós hiány, amit a lelkünkben, az életünkben, a körülményeinkben hordozunk, megfoszt bennünket attól, hogy cselekedjünk.
Kiábrándító a valóság. Legalábbis első hallásra. Mert az igazság az, hogy reálisan igen kicsi az esélye annak, hogy igazán nagy dolgot vigyünk véghez az életben! Kicsi az esélye annak, hogy bekerüljünk a történelemkönyvekbe vagy a magazinok címoldalaira, hogy belőlünk legyen a jövő miniszterelnöke, vagy akár csak Billy Graham-je. Ez nagyon-nagyon keveseknek adatik meg.
A jó hír viszont az, hogy egyáltalán nincs szükség arra, hogy „nagy” dolgokat vigyünk véghez! Senki nem várja el tőled sem ezt, sem Isten, sem az emberek. Bőven elegendő, ha sok „kis” dolgot teszünk meg, nagy szeretettel, napról-napra! Legtöbbünk életének ez az igazi célja. A világot nem tudjuk megváltoztatni – de egyetlen szomorú ember arcára egy rövid mosolyt talán mindannyian tudunk csalni. Nem tudjuk megoldani a világ éhezőinek a gondját – de egyetlen hajléktalan egyetlen vacsoráját mindannyian képesek vagyunk kifizetni. És ha 365 ilyen ember lenne, aki csak „ennyire” képes, legalább egy ember nem éhezne egyetlen napon se egy évben! És nem tudjuk megtéríteni a világot, bármennyire is szeretnénk – de megoszthatjuk a hitünket egyetlen hozzánk amúgy is közel álló barátunkkal. A Szentlélek néha csak ennyit vár tőlünk, és a többit majd intézi ő!
Egyszóval ideje feladnod a nagyravágyásodat (ha van ilyened a szíved mélyén) – és helyette vágyj inkább te is sok kicsire, de azokra nagy és őszinte, önzetlen szeretettel! Keress olyan apróságokat, apró szükségeket, apró kéréseket a környezetedben lévő emberek életében, amiket te is ki tudsz elégíteni, amiket te is meg tudsz adni nekik – és add meg, tedd meg, bármilyen apróság legyen is. Tedd meg nagy-nagy szeretettel és önzetlenül! Legyél figyelmes, kutasd a másikat, milyen apróságnak örülne. Ha „csak” ennyit tudsz adni – máris hatalmas dolgot vittél véghez!
Ez a szolgálat lényege.
„Nem tehetünk nagy dolgokat ezen a földön. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel!”
(Ez az üzenet a 365 napos lelki diéta egyik fejezete.)
Jó cikk, így reggeli ébredés után :)
Isten előre elkészítette azokat a jó cselekedeteket melyekben járnunk kell.Ezt kell felismernem, s akkor nem lesz görcsölés, meg nagy dolgok hajszolása. Ha többre bíz – az az Ő dolga, ha nem, akkor is az egyes ember számít, és nem a tömeg.
Talán van egy olyan is a dolog mögött, hogy azt gondoljuk akkor vagyunk értékesek ha van a kereszténységünk mögött „teljesítmény”, pedig Isten elfogadott minket úgy ahogy vagyunk, Krisztusért.
Nem értek egyet.
Ha nem lenne az emberben az a vágy, hogy nagy dolgokat tegyen, hogy megváltoztassa a világot…stb. Akkor nagyon sok például technológiai felfedezésnek nem lehetnénk tanúi. Akkor nem lennének olyan emberek, akikre felnézünk, akik hősök tudnak lenni mondjuk egy háborúban, akik mertek zsidókat bújtatni a nácik elől…stb.
Ezt a vágyat Isten teremtette, rakta az emberbe. Egyszerűen jól kell tudni használni, jó mederbe kell terelni. Isten malmába kell befogni azt a vágyat, energiát…stb. ami ebből fakad és bennünk van, mindenkiben.
Még annyi, hogy a cikk eleje jól festi meg a valóságot. Tényleg ez van, de a második felét (onnantól, hogy „a jó hír viszont…”) szerintem nem támasztja alá a Biblia.
Szerintem mint sok mindennek, ennek is két oldala van: Vannak emberek akik mindig valami nagy dologról álmodnak, és a kézenfekvőt nem teszik meg, pedig kellene.
És vannak akik többre hívatottak, mégsem lesz belőlük semmi,mert ilyen-olyan okok miatt nem lépnek a kihívások utjára.
Azért tetszett mert kihangsúlyozza a nem túl divatos oldalt. Egy embernek szolgálni? Ez nem divatos.
A nagy dolgok utáni vágy nem mindig egyértelműen Istentől van. Sőt továbbmegyek: A Bibliában Isten olyan embereket használ akikben nincsenek nagyratörő tervek…Igaz, Mózesben voltak, de el is küldte az Úr negyven évre a birkák mellé..:)
Testi emberünk, vágyai,ereje, akarása nem lehet kedves Isten előtt. Isten eszközöket keresett, és keres most is, akik ha kell egy emberhez mennek, ha kell tömegekhez.
Isten eszközöket használ, de nem robotokat, akik csak utasításokat képesek végrehajtani, hanem igenis gondolkodó, kreatív, hozzá hasnolatos lényeket teremtett bennünk. Belénk teremtve azokat a vágyakat is, amikről beszélünk.
Testi vágyaink is lehetnek kedvesek Isten előtt, csak megfelelő helyen kell nekik teret adni, és uralkodni felettük.
Ez szerintem nem igaz, hogy Isten olyanok at használ a Bibliában, akikben nem voltak nagyratörő tervek…nagyon sokat lehetne sorolni, még a tanítványai közül is…
Róm 8,8-11 Ez csak ahhoz az állításomhoz amit a testi emberről írtam :)
Nem az az üzenet, hogy nem szabad nagy dolgokat álmodni vagy tenni, inkább hogy addig is, amíg a nagy eljön, több értelme van a sok kicsinek, mint a semmittevésnek és a kifogásoknak. Vagy hogy aki nem tud nagyot tenni, az kicsit mindenképpen tud. Egyébként a kicsik is hatalmasok, gondoljatok csak egy ember megtérésére – az egyáltalán nem jelentéktelen. Bár legalább ennyi sikerülne mindenkinek, csak egyetlen ember!
Amit most írtál az egész más, mint amit fenn :)
Ezzel az utóbbival egyetértek.
Igen, ha mindenki „megduplázná” egy emberrel…akkor már milyen eredményes lenne a misszió.
Egyébként ha a „várjuk a sült galambot a szánkba” hozzáállásra gondolsz, akkor tudom miről beszélsz, én is átmentem rajta. Vártam hogy majd valami történik és hirtelen nagy és fontos dolgok történnek (persze Isten dicsőségére:)). Azután kezdtem lassan megtanulni, hogy kitartó munka nélkül nem lehet előre haladni.
Van amikor Isten lendít rajtunk egy nagyot, de sokszor kicsiben kezdődnek a nagy dolgok is.
Kölyökkorom óta álmodozó vagyok,még most 57 évesen is élvezem.Igaz,hogy már nem a horgolt pokróc alatt,hanem kétkezi munkák végzése közben.Minden ősztkezdő hetekben már-már depis vagyok,hogy tűnőben az év,s az álmaimból alig valami sikerült,-márciustól errefelé pedig feltölt a reménykedés:ez az év nem lesz annyira tavalyi!A tegnap meg ma nehány jellemzőmet már elmondtam,ha érdekel,lásd.A tavaly az összes kezeltünk visszaesett.Sikerünk(feleségemmel:Ellával)az,hogy nem ment el a kedvünk a mentő-missziótól.Az idén egy középiskolai osztálytársam kért evangeliumi segitséget,már 46 napja nem iszik(erjesztettet,se lepároltat).A mi szolgálatunk amatörködés,annyi közünk van a csodához,hogy a Csodák Ura szedett ki engem is,s azt álmodjuk,hogy még sokak felé érvényesiti Ő ezt az erejét,örömét,derüjét.