A tanítványság újragondolása
Megint statisztika… nem a számokban van az igazság, de a számok azért visszajeleznek valamit az igazságból. Brad Waggoner The Shape of Faith to Come című könyvéből pár (amerikai) adat (mit csináljak, ha nincsenek magyar adatok – bár nem hiszem, hogy túl nagyok lennének az eltérések ezekben a kérdésekben):
1.) A rendszeres gyülekezetlátogató (!) protestáns hívőknek mindössze 16%-a olvassa minden nap a Bibliát. A “kemény maghoz” hozzájön még 20%, akik “hetente pár alkalommal” veszik elő a Szentírást.
2.) 23%-uk tartja általános érvényűen igaznak az életére nézve ezt az állítást: “Ha szembesülök azzal, hogy valamely döntésem, tettem vagy személyiségjegyem ellentétes Isten Igéjével, és bűnös Isten szemében, akkor mindent kész vagyok megtenni, hogy megváltoztassam azt, vagy magam megváltozzak.”
3.) Az evangéliumi hívőknek mindössze 29%-a osztotta meg a hitét és a bizonyságtételét legalább egyetlen emberrel! Tehát hat hónap alatt egy bizonyságtétel: kevesebb, mint harmada a hívőknek!
Az ilyen számokon elgondolkodva már nincs is miért csodálkozni azon, hogy nincsenek ébredések – sőt, sokkal inkább csak a széthullás, a háttérbe szorulás vagy a közöny növekszik. Nem is kell ehhez a Sátán, az Antikrisztus, az utolsó időkkel is ráérünk még, bőven elég a saját magunk kihűlt, szenvedély nélküli rutin-kereszténysége.
Az ilyen egyház már veszélytelen. Lehet múzeum, kirakat, idősek klubja vagy épp zárt szubkultúra – de már nem az,a minek lennie kellene.
És még egy elgondolkodtató dolog ebből a könyvből: a hívők 55%-a vallotta azt, hogy lelkileg növekedett az elmúlt egy esztendő alatt a hitében és a szolgálataiban. Ez már önmagában is sokat mondó, de a csattanó mégsem ez. “Statisztikailag mérhető módon” (és tudom, ezt most lehet vitatni) mindössze 3,5% (!) a valóságosan látható, igazolt és valóságos növekedés. Vagyis ez azt jelenti, hogy 100 gyülekezeti tagból 55 azt mondja magáról, hogy lelkileg jól van, sőt, növekedett is – valójában mindössze 3-4 emberen látszik, hogy most előbbre járnak a hitükben és a szolgálatukban, mint egy évvel korábban. A maradék 51 “beképzeli magának” a növekedés – vagyis azt hiszi, hogy amit átél, az a lelki-szellemi növekedés.
Még egyszer mondom, nem a számokban hiszek. De az arányok elgondolkodtatóak – mert némi igazságtartalom csak van bennük. Önvizsgálatra késztetnek. És annak az átgondolására, hogy mit is jelent tanítványnak lenni és tanítványként élni. Mert szörnyű lenne, ha az utunk végén kellene rájönnünk, hogy egész végig csak a garázsban berregtünk, rángattuk a kormányt – de voltaképpen ki se álltunk az utcára – az egészet csak “beképzeltük” – vagy eljátszottuk. És lehet, hogy nagyon beleéltük magunkat közben, de ez mégiscsak berregés volt – nem haladás.
“A maradék 51 “beképzeli magának” a növekedés — vagyis azt hiszi, hogy amit átél, az a lelki-szellemi növekedés.”
Hiszen ez a cél, vagy nem? Hogy fontosnak érezzék magukat. Akkor is, ha nem azok. Úgy értem, ha semmit sem csinálnak a Gyülekezetért, akkor is a kegyelem meleg takarójába bújtassuk őket. Lehet, hogy nem is szép dolog a cinizmus?
Paul Washer Ismerős valakinek? “Ha összetalálkozol egy 10 tonnás kamionnal, akkor maradandó nyomot hagy benned. Hogy lehet, hogy találkoztál Istennel, és semmi sem változott?”
Ahhoz, hogy nem tanítványok lesznek a keresztények, “csak” hívők, szvsz. hozzájárul a hamis istenkép, amit eléjük tárnak. Bejött a jólét evangéliuma, ami kb. ezt mondja: ‘Bajod van? Gyere Jézushoz, és a megoldja!’ Így lett Jézusból egy kólaautomata, aki azért létezik, hogy a mi problémáinkat oldja meg napestig. De arról nem esik szó, hogy az igazi Jézus engedelmességet is várna. Gyakrolatilag a teljes Újszövetség arról szól, hogy a megváltott ember engedelmeskedik Istennek, és nem arról, hogy Isten engedelmeskedik az embernek, aki parancsokat osztogat a Szentléleknek. Szomorú, hogy a kereszténység nagy része mégis az utóbbi modellt követi – és persze, hogy az ilyenekből nem lesznek tanítványok.
Így van. A másik ok a helytelen, ill. hamis kereszténységről alkotott kép.
Rendkívül elterjedt karizmatikus körökben is az a “történelmi” egyházi tanítás, hogy más a hívő és más a tanítvány. Vagyis minden tanítvány hívő, de nem minden hívő tanítvány. Minden hívő üdvözül, de nem minden hívő tanítvány.
Ezzel szemben Jézus az üdvözülés feltételévé tette a tanítványságot (lásd. gazdag ifjú; Lk 12. stb.), amiről viszont ma keveset lehet hallani az egyházban (különösen a megákban, hiszen a megává válás egyik alapfeltétele az áldások ígérgetése, a fogyasztói keresztyénség, ill. a szórakoztatás. Egyszóval a korszellemmel való haladás).
@infaustus: Barátom, rég hallottam már ennél értelmesebb gondolatokat. Örülök, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki épp így gondolja.
Eltűnődtem.
Ha a Főnököm földi ténykedésért nézem, statisztikailag elképesztően sikertelen volt.
Nézzünk csak szét a kereszt környékén…
Vajon tényleg így, statisztikai alapon, kéne mérnem-mérnünk a tanítvány voltunk eredményességét?
Azért gyenge a kereszténységünk, mert nem tudjuk kik vagyunk Krisztusban, és mit kaptunk. Ha használnánk a Lélek ajándékait, és csodák történnének, mint az apostolok idejében, akkor sokan lennének hívőkké.
l977-ben agusztus utolsó vasárnapján iskolakezdés előtti evangelizációt tartott Bojtor Pista bácsi(lelkész)Göncz-Ruszkán.Valahogy odatekeregtem én is minden előre kiterveltség nélkül.S majdnem megtértem.Azaz az nap igen,mert erdélyi kölyökként megrázott a szilánk papbácsi beszéde a parókiaudvar volt akkor a templom s a majdnem 5oo magyar fiatal áhitata dicsőitő énekei,…,.Aztán a papbácsi kérte,hogy a vakációból még van két hétköznap,arra maradna vagy 3o fiatal,leverni a vakolatot a templomról.Úgy meghatódtam,hogy maradtam.És még egy fiú:ő is romániai volt.S én akkor azt mondtam,hogy tisztába vagyok én most már a farmernadrágfarzsebéből kilátszó Bibliás hívőkkel,mert azt aztan nem nehéz termelni sorozatban is akár.Az év ag.3l.-n szolgált B.Graham először Magyarországon,nekem akkor már lejárt az utlevelem,mégis meghallgattam,s ott vágta a fejemhez egy öregszabódanibácsi,hogy én is képmutató vagyok.Tökigaza volt,sajnos még 7 évig idétlenkedtem.Ez egy bizonságtétel akart lenni.
Bocs, de azt hogy mérik “statisztikailag egzaktul”, hogy egy magát növekedőnek érző keresztény tényleg növekedett-e? Mert amúgy nagyon egzaktnak tűnik, hogy mindenféle számok röpködnek, még tört-százalékok is.
Szkeptikusnak tűnik, és egy kicsit az is, bár nem kétlem az általános tendenciát.
Az viszont egyáltalán nem olyan egyszerű, hogy a helyzet mitől fog megváltozni. Ugyanis nincs egyetlen megoldás, hanem sokfelé sokféle szükséges dolgot kell megtenni. Saját tapasztalat: izomból nem megy (szégyenésgyalázat, szeddmárösszevégre és igyekkezzkeresztényibbmódonélni, különben lessznemulass), pedig a legtöbb javaslat valahol ilyesféle irányba mutat. Az emberek belülről változnak meg hosszútávra, ha valami fontosat felismernek és az lázba hozza őket.