A varázsló csak egy hajlott hátú öregember

A modern marketing második kulcsa: a márka (mai szóval: brand)

A varázsló csak egy hajlott hátú, szakállas, süveges öregember. Legalábbis ez az első benyomása annak, aki nem ismeri. Honnan is tudná, mi az a több, amit hordoz, amit képvisel, amire képes, vagy ami az értéke. Nincs a homlokára írva. Mg nincs „márkája”.

Azonban ha eljut az üzenetünk a környezetünkhöz, akkor a legtöbben azonnal felismerjük, ki van a képen:

A Gyűrűk Ura is „márka”, brand a maga nemében. Erről a képről általában nem az eredeti Tolkien regény jut eszünkbe, hanem a hollywoodi szuperprodukció. A szórakoztatóipar marketing-gépezete sikeresen márkázta ezt a szürke, süveges, botos öregembert. A Coca-Colának van talán a legnagyobb és legrégebbi marketing-múltja a modern multik közül – többen is ismerik a világon, mint a Bibliát! A Coca-Cola olyan helyekre is eljutott már, ahol Bibliát még sosem olvastak.

Azonban a branding, a márkázás tudománya is változik. Az internet és a közösségi média egyik erőteljes hatása, hogy egyre kevésbé éri meg hazudni a reklámban. A marketing már nem a nagyotmondás művészete (vagy gazdasága), hanem kezdi betölteni az eredeti rendeltetését (bár ha becsületesen művelték, régen is így csinálták): célorientált, hatékony kommunikáció, amelynek lényege az értékesítés. Az üzenet célba juttatása, és az üzenet tartalmának értékesítése. És ebben a folyamatban a márka vagy hitelesít, vagy hiteltelenít. Vagy erősíti az üzenetet, vagy gyengíti.

Én úgy látom, az újszövetségben van egy elég nyílt márkázás:

„A tanítványokat Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek…” (Apcsel 11,26)

Mi lett mára ebből a szóból? Politikai-, kulturális-, társadalmi-, szociológiai-, gazdasági jelző?

Pedig eredetileg a görög „krisztiánosz” szó azt jelentette: „olyan, mint Krisztus, Krisztushoz hasonló”. Ez a jelző nem csak és nem elsőrenden a Krisztus tanaival való egyetértésre vonatkozott, mint egy világnézeti vagy kulturális magatartásra, hanem azokat a hívőket különböztette meg, akik a feltámadott Jézus Krisztussal valódi lelki-szellemi közösségben meg is élték a hitüket. Az újonnan született, a természetfeletti, az egymást „szemkiverő” módon szerető, tisztelő és szolgáló, szinte érezhetően nem „evilági” embereket nevezték így. A Jézus halála utáni évtizedekben a keresztények voltak azok, akiket a „világ” csodált azért, hogy mennyire szeretik egymást és az embereket általában. Akkoriban ennek a márkanévnek eszméletlenül nagy értéke volt! Olyannyira nagy, hogy amikor tiltották és megtorolták a „használatát”, és a „Márkahűséget” halállal „jutalmazták”, akkor is „megérte az árát”!

Mi maradt nekünk a kétezer évvel ezelőtti „márka” hiteléből és erejéből?!

Költői a kérdés. Mindenesetre hatékonyan értékesíteni egy megroggyant, hitelét veszített, erőtlen márkával nagyon nehéz. Jönnek a valláspiacra az új belépők, és letarolják a régi, megkopott óriást. A rendszerváltozás óta ezt éljük: óriási a spirituális szomjúság, de szinte minden tingli-tangli szekta vonzóbbnak tűnik és gyorsabban fejlődik, mint bármelyik keresztény felekezet. Elvesztettük a márkánk erejét. Már mi sem éljük a márkahűséget. Pedig ha megtennénk, ugyanúgy felbolydulnának a városaink, mint amikor Pál betette a lábát bármelyik kisázsiai poliszba.

A megoldás ugyanaz a gazdaságban és a spirituális világban egyaránt: ÉLD A MÁRKÁDAT!

Csak ne felejtsük el az eredeti definíciót: a kereszténység nem szubkultúrát, tradíciót, politikát, viselkedési szokásokat jelent, hanem valódi kapcsolatot az élő Jézus Krisztussal, újonnan születést, folyamatos megszentelődést, sok-sok bűnbánatot, őszinte és önzetlen tettekben is megnyilvánuló szeretetet jelent, és nem csak a felekezetünk tagjai felé, hanem minden ember felé!