A vasárnapi iskola csődje (?)
Egy újabb könyv:
Already Gone: Why your kids will quit church and what you can do to stop it.
A címe valami ilyesmi: Már elmentek: avagy miért tűnnek el a gyerekeid a gyülekezetből, és mit tehetsz ez ellen?
A könyv egy felmérésre épít. Több mint ezer huszonévest interjúvoltak meg, aminek az eredményét össze lehet foglalni nagyon röviden.
A mai 20-29 évesek…
– 95%-a általános iskola alsó tagozatában még látogatott egy gyülekezetet
– mire felsősök lettek, 40%-uk elkezdett kételkedni a Bibliában és az evangélium igazságában
– 55%-uk elhagyta az egyházat (illetve a gyülekezetét) középiskolás korában, és az összes megkérdezett fiatal 43,7%-a ekkor fordult szembe először a Bibliávalilletve a keresztény hittel
– A maradék 11%-a az egyetemi időszak alatt hagyta ott az egyházat.
Az egykori vasárnapi iskolások 61%-a huszonévesként…
– már nem hiszi, hogy a Bibliában leírt történetek igazak
– szkeptikus a Bibliával szemben, mert azt szerinte emberek írták
– elfogadná az abortusz legalizálását
– elfogadná a melegházasságot
– hisz az evolúcióban
– hiszi, hogy a jó embereknek nem szükséges gyülekezetbe járniuk.
Ez alapvetően amerikai felmérés, és lehet, hogy a százalékok nálunk kicsit eltérőek lennének, de kötve hiszem, hogy ez az eltérés jelentős lenne!
Vagyis a gyülekezetek vasárnapi iskolai oktatása nem állja ki az idő próbáját!
Mi lehet ennek az oka?
Az átlagos gyermek egy héten az idejének 30%-ában alszik, 20%-ában iskolában ül és aktívan tanul, idejének alig 1%-át tölti a gyülekezetben – a többit a tévé, a számítógép, a játék és a kortársak, barátok kötik le és töltik ki. És határozzák meg.
Vagyis 1%-nyi idő jut arra, hogy krisztusi hatással legyünk rájuk, és 99%-ban a világ, a média, a barátok fogják őt meghatározni. (Persze a keresztény család, a zártabb keresztény neveltetés és baráti kör kis mértékben módosítja ezt az arányt, de még ezt is csak kismértékben!)
Huhh, van megoldás? Nálunk más a helyzet?
Mit szólsz ehhez? Egyetértesz? Tiltakozol? Van javaslatod? Szólj hozzá!
9 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!