Adventi üzenet

Lukács 7:18-23

Nem olyan régen Keresztelő János még lelkesen, ellenállhatatlan erővel mozgósított mindenkit a Jordán partján, és úgy söpört végig Izráelen, mint valamiféle spirituális hurrikán. „Készítsétek az Úrnak útját!” Hatalmas erővel hirdette, hogy elközelgetett az Isten országa, később pedig mérhetetlen alázattal vallotta meg, hogy Krisztusnak növekednie kell, neki pedig még inkább alábbszállni. Túláradó örömmel mutatott Jézus alakjára, amikor meglátta: „Íme, az Isten ama Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” – És most? Követeket küld Jézushoz: „Vajon tényleg te vagy az, akit vártunk?”

advent

Mi van ezzel a Jánossal? Talán depressziós, tele van csalódással, elveszett az öröme és a bizodalma, és csalódottan kesereg egy dohos börtönpincében Heródes várában. Már semmiben sem biztos, főképpen nem abban, hogy “jó lóra tett” – hogy Jézus tényleg az, akinek hitte…

De mi történhetett ezzel a Jánossal, hogy így megváltozott? Mi rendítette meg ennyire?

Két oka volt ennek – vagyis ugyanannak a dolognak két oldala van:

Az egyik, hogy Heródes király, a keleti zsarnok el akarta tenni láb alól, mert János túl élesen bírálta a királyi család bűneit. Börtönbe záratta, és János ott sínylődik. És ebben a sötétségben erőt vesz rajta a kétkedés és a csüggedés. Mert amikor jönnek a fájdalmak, a csapások, az érthetetlennek tűnő dolgok, akkor még a hívő ember is összeroppanhat. Az vesse rá az első követ, akivel ez sosem fordul(hat) elő! Mindenki erős, vagy legalábbis annak mutatja magát, míg úgy érzi, van lehetősége az életét irányítani és élni. De amikor elveszik ezt a jogot, amikor összeomlanak a biztosnak hitt körülmények, jön a betegség, a munkanélküliség, a válás, a csalódás, a kísértés és az elbukás – akkor már az sem biztos, hogy Isten egyáltalán létezik. Mintha egy filmben hallottam volna, hogy akkor a legnehezebb elhinni, hogy Isten szeret és segít nekünk, amikor fáj a fogunk…

A másik ok pedig ebből fakad: úgy tűnik, János valamit alaposan félreértett Jézus küldetésével kapcsolatban. És félek, hogy ez néha velünk is előfordul. Mert János azt gondolta, hogy Isten azért küldte el a Messiást, hogy alaposan lássa el például Heródes baját. Olyan tisztító vihart várt, ami elsöpri a gonoszokat, ami ledönti a zsarnokságot, egyetlen pillanat alatt győzelemre viszi és megjutalmazza a jókat. Ehelyett mi van?! János ott csücsül egy dohos börtön sötét fenekén, míg ki nem végzik. Állítólag eljött a Messiás, akit oly nagyon várt ő is, meg a nép is, és erre elnézi, hogy ő, egy ilyen fontos szolgája Istennek, rabságban sínylődjön egy gonosz és élvhajhász zsarnok börtönében. Heródes nyugodtan trónol tovább bűneinek magaslatán, ő pedig szenved tovább a föld alatt. Hát hol van ilyenkor Jézus?! Valóban Ő az Eljövendő? Ha tudna segíteni ez az állítólagos Messiás, miért nem teszi?! Ha nem jön azonnal, nem foglalkozik velem, nem oldja meg a problémámat, akkor lehet, hogy nem is ő a megváltó… El kell menni, megkérdezni, hogy biztos? Tuti?!

A mi csalódásunk is sokszor abból fakad, hogy Isten nem mindig azt teszi, amit mi elvárunk tőle. Hogy Isten nem felel meg az emberi elképzeléseknek. (És hogy milyen jól teszi ezt, arra rendszerint csak utólag, később jövünk rá.)

Jézus János kérdésére csak ennyit üzen vissza: „Mondjátok meg Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a szegényeknek evangélium hirdettetik …”
Mintha ezt mondaná: ha nem is úgy, ahogy te képzeled, ahogyan elképzelted, de azért szüntelenül munkálkodok! Ha végre túllátnál a pillanatnyi nyavalygásodon, egy kicsit nem a saját problémáiddal foglalkoznál és nem nyafognál, akkor esetleg észrevennéd, hányan gyógyultak meg, tértek meg, változtak meg… Isten nem kívánságteljesítő automata – ne ezt várd, vagyis ne is ezt várd el tőle – de azért teszi a dolgát! Tedd Te is! Mert az igazi börtönt nem néhány rács jelenti az ablakodon, hanem a rácsok a szívekben. Úgyhogy ne haragudj János, de most nem fogom megostromolni Heródes várát, hogy kiszabadítsalak, inkább teszem a dolgom…

Keresztelő Jánossal együtt még sokakat kínzott és ölt meg az igazságtalanság, a zsarnokság, az önzés, a kegyetlenség, a meg nem értés. És “hiába” az imádkozás, a nagy hit – ne áltassuk magunkat azzal, hogy csak azért, mert hívők vagyunk, Isten mindig mindent úgy tesz, ahogy mi kérjük vagy várjuk. Sajnálom azokat, akiket ebben a hitben szocializál a gyülekezetük – mert ez egyszerűen nem igaz! János is meghalt. Mert Jézus hagyta meghalni – persze nem gondolom, hogy bármilyen szempontból az lett volna a dolga, hogy valamiféle őskeresztény kommandós akcióval kiszabadítsa a barátját. Egyszerűen nem az volt a dolga. De ez nem azt jelenti, hogy Isten nem törődött volna Jánossal.

Szóval az advent a várokozás időszaka. De ne hamis illúziókat várjunk, egy magunk elképzelte Jézus eljövetelét – mert lehet, hogy csalódni fogunk, mint János a börtönben. Isten teszi a dolgát. De nem helyettünk teszi a mi dolgunkat! Azt hiszem, csak ennyit kellene becsületesen, alázattal elfogadnunk – akkor sokkal kevesebb kétség tudna gyökeret verni a gondolataink között.

(Ha hasznosnak és biblikusnak ítéled ezt a gondolatot, oszd meg a gyülekezetedben!)

2 válaszok
  1. Yo
    Yo says:

    Én csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nem is rég mentem át egy ugyan ilyen szitun és ez alapján egy kicsit más szemszögből is nézhető ez a gondolat. János ült a börtönben, és Jézus munkálkodott odakinn, ő pedig attól félt hogy nem is Krisztus a messiás, mert nem menti meg, nem szabadítja ki, és nem győzi le a gonoszt. Kétségeskedni kezdett, és el is küldte tanítványait Jézushoz. Amikor végül kijutottam a saját ilyen börtönömből egy dolgot értettem meg. Azt hogy azzal hogy én ott ültem, értem munkálkodott. János is azt hitte hogy nem menti meg Jézus, de mégis mit csinált akkor? Végezte a szolgálatát, és végül beteljesítette a kereszten. (én nem vagyok lelkész és nem vagyok nagyon jártas a teológiában se szóval javítsatok ki ha nem így van) De azzal hogy meghalt Jézus a kereszten azzal szerzett üdvösséget Jánosnak is, azzal mentett fel mindenkit a halál és bűn fogságából, az előtte élteket is. Tehát pontosan azt tette amit János remélt, amiben bízott. Csak épp egyáltalán nem úgy ahogy elképzelte. Sokszor jártam már így. Sopánkodtam hogy milyen rossz, és végül azt láttam meg hogy Isten azzal is értem tett. Persze ettől még rossz volt, szenvedtem és fájt. De értem tette, mert annyira szeret hogy nem kímél meg a fájdalomtól se ha az kell. Úgy gondolom, akármi is ér ez mindíg igaz marad, akkor is ha nem értem, ha nem látom meg az értelmét soha vagy csak évek múlva, hogy : Róm 8,28 – Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. :)

    Válasz
  2. baratierika
    baratierika says:

    Nekem is hasonló tapasztalataim vannak.
    Én hiszem, hogy egy gyógyíthatatlan betegségből is meg tud Jézus gyógyítani, mégis az én esetemben el kellett fogadnom, meg kellett harcolnom, hogy ha nem tenné is, akkor is csak Őt szolgálom!
    Elfogadtam ezt a fajta szabadulást, a lélek szabadságát, ami nem függhet a körülményeinktől, még ha azok oly sokszor próbára tesznek is minket.
    Isten nem úgy szabadított meg, hogy meggyógyított-bár jó pár tesó szüntelenül meg akar gyógyíttatni-hanem hogy megláttatta és megértette velem, hogy valóban szolgálhatja a javamat is ez az állapot, no meg Isten dicsőségét is.
    Így hát lehetséges lett a lehetetlen:2 gyermekkel áldott meg az Úr így betegen, és én is megértettem, hogy Isten gondolatai egészen mások felőlünk, mint ahogyan sokszor mi gondolkodunk.Nos ezt kéne már felfognunk végre.

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük