Akik ismernek, tudják, hogy néhány éve a társasjátékozás az életem központi részévé vált. Rengeteget játszunk, és naponta éljük át, milyen hatalmas közösségépítő ereje van a közös játéknak, akár családon belül, a házastársak vagy a szülő-gyermek kapcsolatban, akár a baráti-ismerősi kapcsolatokban. Végre ez egy igazán tartalmas „hobbi”, amely kikapcsol a mindennapok rohanásából, amely feltölt, tanít és fejleszt, ami örömöt ad, s amely által rengeteg új barátot találtam, és egy olyan nagyszerű „szubkultúrát”, amelyben az önzetlenség, az elfogadás, a bizalom, a segítőkészség már a keresztény-gyülekezeti-testvéri közösségekben tapasztaltakhoz hasonló. (…) Hadd mutassak be egy nagyon népszerű, egyszerűen megtanulható, kifejezetten közösségépítő és ráadásul könnyen beszerezhető játékot, amelyet akár „keresztényre tematizálva” is játszhatunk. Ez pedig a Dixit. (…) A kártyák annyira sokszínűek és okosak (ezt nem tudom másképp fogalmazni), hogy mindegyikbe rengeteg dolgot lehet belelátni, s akár így megtematizálhatjuk is az egész játékot (mi szoktunk ilyet csinálni). Ilyenkor a játék elején kikötjük, hogy a mesélőnek – a mi esetünkben például – mindig valamilyen kereszténységgel, Bibliával, Istennel kapcsolatos dolgot kell mondania. És talán megdöbbentő, de így is nagyon jól működik a játék.