Nagyon szeretek tanítani, fontos üzeneteket átadni – ez az elhívásom és a szenvedélyem. Amit most leírok, azt egyrészt sokszor tanítottam (persze ennél sokkal részletesebben), másrészt pedig így tanítok. Alapelvek, amiket fontosnak tartok, és amiket alkalmazok is. Tehát, milyen legyen a jó üzenet – és a jó üzenetátadás? Ebben próbálok segítséget adni hat alapelv megosztásával.
Ez a cikk azoknak szól, akik a technológiát annak látják, ami: eszköznek bizonyos célok, a mi esetünkben gyülekezet-szervező és támogató, valamint missziós és kommunikációs célok elérésére. A technológia ennél nem több, nem tekinthetünk rá úgy, hogy az helyettesíti a személyes kapcsolatokat, az imádságot vagy a Szentlélek munkáját – de nem is kevesebb, nem érdemes alulbecsülni vagy félresöpörni a benne rejlő lehetőségeket sem.
Láttam egy TedX-es videót egy fiatal magyar kisvállalkozóról, aki 13 percben elmesélte, hogyan építette fel a cégét, és az milyen szabályok szerint működik. Nem is akárhogyan, hanem folyamatosan növekedve, prosperáló módon. És miközben beszélt, bennem folyamatosan pörögtek a gyülekezeti párhuzamok. Az előadás üzenete a következő: egy olyan szervezet felépítéséhez, amely egyrészt növekedik, másrészt jó benne dolgozni, három dolog szükséges: szabadság, önszerveződés és átláthatóság. Ezt fejtem ki ebben a cikkben – és természetesen a videó is megnézhető.
Azt, hogy ez a generáció talán az utóbbi évszázadok legkomolyabb struktúraváltását követeli meg az egyháztól. Ugyanis nem fogadja el, mert nem elégszik meg a passzív hallgatóság szerepével. Aktív részese akar lenni a gyülekezetnek, az istentiszteletnek, az ifinek – mindennek, amiben részt vesz. Mert ha nem teheti, inkább nem is vesz részt benne. És ez szerintem alapvetően jót fog tenni az egyháznak, mert nem csak biblikusabb, de sokkal hatékonyabb és élvezetesebb kereszténységet generálhat. Ez a generáció nem fogja jól érezni magát a hagyományos „közönség” szerepben, akik elmennek a vasárnapi istentiszteletre, ülnek egy órát némán, aztán hazamennek. Ebben nem fognak részt venni – ezt jó, ha tudomásul vesszük. Az ő világuk nem ilyen. És nem csak az istentisztelet, de a gyülekezet közösségének formálásában is aktív részt akarnak vállalni – nem azért, mert az lenne az igényük, hogy mindent megváltoztassanak, hanem mert számukra az élet természetes része az interaktivitás – ahonnan ez hiányzik, abban ők nem képesek működni. Ezért van válságban az oktatás is, és ezért nem képes a hagyományos politika sem mobilizálni a mai fiatalokat. Ahol nincs egyenjogú párbeszédre lehetőségük, ahol felülről és nélkülük akarnak velük bármit tenni, azt ők öntudatlanul is elutasítják. Nem lázadoznak ellene, nem csinálnak forradalmat, mint a korábbi nemzedékek – egyszerűen csak odább állnak.
A világunk túl gyorsan túl nagyot változott ahhoz, hogy a 20-30-50-100 évvel ezelőtt kitalált és azóta alkalmazott kommunikációs és cselekvési formák, módszerek és panelek már nem feltétlenül működnek 2016-ban. És nagyon fontos kiemelni: soha nem a tartalmat kell lecserélnünk a korszellemnek megfelelően ahhoz, hogy aktuálisak és relevánsak maradhassunk, hanem a tartalom közlési kereteit.
Tehát bár ki fogok térni a későbbiekben is arra, hogy a tartalmat hogyan érdemes súlyozni, milyen kontextusba érdemes beágyazni – az elsődleges, és főleg a mostani gondolatmenet a keretek elkerülhetetlen „modernizálásáról” szól. Bár jobb lenne, ha a modernizálás helyett a hatékonyabbá tételt választanánk célként, annak felvállalásával, hogy a hatékonyság lényegénél fogva olyan fogalom, amely mérhető és ellenőrizhető, ugyanis rendelkezik viszonyítási pontokkal: hatékonyabb valami csak egy kevésbé hatékonyhoz képest lehet. De vajon biblikus dolgok a kommunikáció – vagy nevesítve: az igehirdetés, evangélizálás, tanítás, bizonyságtétel – hatékonyságának növelését célként kitűzni?
Az értékesítési szakmában van egy régi közmondás: „aki kérdez, az irányítja a beszélgetést.” Sokszor kanyarodok vissza ahhoz az alapelvhez, hogy az igehirdetés, a hitünkről való bizonyságtétel voltaképpen értékesítés: az evangélium, mint érték átadása másoknak – és ennek az „értékesítésnek” sikeressége vagy kudarca akár életeket formálhat át. Szókratész szerint egy emberről a válaszai alapján meg tudod mondani mennyire okos, a kérdései alapján pedig, hogy mennyire bölcs. A kérdezés nagyszerű eszköze a párbeszédnek, a tanításnak, az evangélizálásnak – azonban kevesen használják ki a benne rejlő lehetőségeket, mert csak a legáltalánosabban ismert néhány kérdéstípust alkalmazzák. Cikkünkben ehhez szeretnénk gondolatébresztő segítséget nyújtani.
A hazai gyülekezetek jelentős része elveszítette a saját korával és környezetével való szoros integrációját, és 2016-ban is olyan keretek és módszerek között él, amelyek évtizedekkel ezelőtt voltak hatékonyak. A világ azonban folyamatosan változik körülöttünk, és a kortársainkat már nem tudjuk megszólítani, elérni, szolgálni olyan módon, ahogyan azt régebben tettük. A cikk felsorol néhány szempont ahhoz, hogy felmérjük: lépést tartunk-e a saját korunkkal, a környezetünkben élők szükségeivel, gondolkodásmódjával, életritmusával, vagy lemaradtunk tőlük, s talán éppen emiatt akadozik a missziómunkánk.
…ha már felbukkannak random emberek egy gyülekezet közvetlen közelében, telefonnal a kezükben, pokémonra vadászva, akkor legyünk ott mi is. Nem feltétlenül a játék miatt, sokkal inkább a lelkekért, emberekért, akiknek most még okostelefon van a kezükben, de ha szeretettel fordulunk feléjük, miközben játszanak, egyszer talán a Bibliát is a kezükbe veszik. – Véleménycikk helyett két egyszerű javaslat, hogyan használjuk ki a pokémonlázt arra, hogy Krisztusra mutassunk.
Amikor egy gyülekezet vezetősége célokat tűz ki, például evangélizációs alkalmat szervez, egy új házicsoportot indít, gyűjtést hirdet egy fontos célra, új lelkipásztort akar hívni vagy „csak” istentiszteletet tart – szakmai nyelven projekteket valósít meg. És minden valamirevaló cél kitűzésének csak akkor van értelme, ha azt el is akarjuk érni. A projektmenedzsment ebben tud segíteni: hogy a gyülekezet, a vezetőség, egy szolgálócsoport a lehető legjobban tudja elvégezni a maga elé kitűzött vagy rábízott feladatot. Ha így tekintjük, akkor minden egyes szervezési munka, minden gyülekezeti program voltaképpen projektmenedzsment, még ha ezt a kifejezést eszünkbe sem jutna használni rá. Ha viszont amúgy csináljuk – mert csináljuk – akkor legalább csináljuk jól!
Sok gyülekezeti program fut zátonyra, vagy teljesül nagyon alacsony hatásfokkal. Evangélizációt hirdetünk, amin ugyan részt vesz az egész gyülekezet, de kívülállók, akiknek valóban szükségük lenne az örömhírre és Krisztus megismerésére, alig jönnek el. A megszervezett program tele van kényszerű improvizációval, és eleve késéssel kezdődik. A gyülekezeti honlapot az első pár hónapban még viszi előre a lelkesedés, de egy év múlva már jó, ha havonta frissül rajta pár fénykép. Lehetne sorolni. A SCRUM abban segíthet, hogy kicsit jobban tudjuk megcsinálni, amibe belefogunk.
