Bejegyzések tőle apcsel29

Milyen lesz a mennyország?

Vannak könyvek, amelyeket az életem során újra és újra elolvasok, egyszerűen végigkísérik az éveimet. A Pál utcai fiúk, a Tüskevár, a Zarándok útja, Jim Eliot (Győztesen a gyöngykapun át) vagy Wesley (Parókiám az egész világ) életútja… Szerintem mindegyiket olvastam már vagy tízszer. És van még egy kedvenc szerzőm, Jules Verne, akinek épp most fejezem be (sokadjára) a Rejtelmes szigetét. (…) Nem tudom, mint hely, milyen lesz a mennyország. De az emberi jellem és kapcsolatok minőségét tekintve szerintem Verne megmutatott belőle valamit, még ha nem is tudatosan tette. Ezért érdemes elolvasni ezt a történetet – megmutatja, hogy ilyenek is lehetnénk, s akkor talán lakatlan sziget sem kellene ahhoz, hogy élhetőbb legyen az életünk és a világunk. Más lenne a családi és a gyülekezeti életünk, más lenne a közélet. A mennyből egy kis darab a földre költözhetne – mennyei emberek képében. Mert én így tekintek erre az öt emberre: ők mennyei emberek. Számomra példaképek.

Hirdetem a következőket…

Vasárnapról vasárnapra templomok és gyülekezetek ezreiben hívogatnak a lelkészek mindenféle lehetőségre, programra, szolgálatra, adakozásra – sokszor és sokakat hiába. Mert a gyülekezeti hirdetéseket mindenki amolyan szükséges rosszként kezeli, amin túl kell lennie, ami nem is annyira „szent dolog”, mint például az igehirdetés. Lehet, hogy sokak számára ez olyan mellékes téma, hogy egy blogcikket sem érne meg – pedig ez is az istentiszteletünk része, akár mondjuk, akár hallgatjuk. Mert amit vasárnaponként kihirdetünk, voltaképpen Isten népének cselekvésre buzdítása – tehát nagyon nem mindegy, mi lesz a végeredménye!

Kreatív tanítás – tanári szett

Elkészültek a Kreatív tanítás tanári szettjei, akik megrendelték a nyárvégi kampány keretén belül, azoknak már úton is van. Feltettünk képeket a végeredményről. Néhány példány még maradt a legyártott mennyiségből, így korlátozott számban, de még rendelhető.

Társasjáték klub – mint misszió

Akik közelebbről ismernek, esetleg követnek facebookon, tudják, hogy egyre nagyobb szerepet kap életünkben és a munkánkban is a társasjátékozás, nem is csupán maga a játékélmény, hanem a tervezés és fejlesztés is. Bekapcsolódtam az egyetlen hazai társasjátékos magazin, a JEM szerkesztőségi munkájába is, májusban pedig elindítottunk egy társasjáték klubot a városunk művelődési központjában. Mivel a misszióra én mindig csak a közvetlen lakókörnyezetünk, a közösségi élmény és a bennünket körülölelő kultúra szoros kapcsolódásaként tudok gondolni, a társasjátékozást meleg szívvel tudom ajánlani a gyülekezetek számára is, akár egyfajta közösségi előszobaként vagy előretolt missziós helyőrségként.

Készen állunk a megtérni vágyók befogadására?

Carey Nieuwhof az Outreach Magazine-ban egy évvel ezelőtt összeállított egy listát azokról a közösségi jegyekről, amelyek a befogadó, misszióra alkalmas gyülekezeteket jellemzik. Ezek nem teológiai jegyek, nem az igehirdetés tisztaságát vagy az imaélet mélységét jellemzik, hanem a közösségi magatartást és a gyülekezet kifelé való nyitottságát. Ha érdekel nyolc ilyen jellemző, kérjük olvasd el a cikket!

39 rabszolgám van

A mi családunknak 39 rabszolga dolgozik. Szégyellem magam. Pedig nincs tévénk, inkább minden nap társasozunk a családdal, alig veszünk készételt, inkább magunk főzünk, odafigyelünk, hogy amiből csak lehet, magyar terméket vásároljunk, nem járunk plázákba, de nem is a kínaiból öltözködünk, hanem inkább jó minőségű használt ruhákat vásárolunk. És mégis…

Mit keresnek a mai istenkeresők?

A mai istenkeresők nem akarnak címkéket magukra aggatni, csak hogy elfogadják őket, nem fogják számukra életidegen, üres és tartalmatlan ceremóniákra pazarolni az amúgy is kevés szabadidejüket, nem mindentudó, steril igazságokat kinyilatkoztató vagy életmódtanácsokat osztogató megmondóembereket akarnak látni a szószékeken és nem dobhártyaszaggató dicsőítésekre vágynak. Azt szeretnék, ha nyitott, őszinte emberek végighallgatnák és megértenék őket, és értelmes, használható válaszokat adnának a kérdéseikre és a gondjaikra. Azt szeretnék, ha elfogadnák őket még azelőtt, hogy olyanná válnának, amilyenné válni szeretnének ők maguk is. Szeretnének találkozni azzal az Istennel, aki nem csak a róla szóló szavakban létezik, hanem belemagyarázás nélkül is megtapasztalható. És nagyon szeretnének látni végre olyan keresztényeket, akik nem játsszák el előttük, hogy tökéletesek és boldogok, miközben a gondolkodásmódjuk, az indulataik és az életmódjuk semmiben sem különbözik az övékétől, hanem valódi alternatívát tudnak mutatni arra, hogy hogyan lehet és érdemes élni a mindennapokban másképpen, elégedetten, normálisan.

A leggyakrabban eltékozolt missziós lehetőségeink

Hiába mondja egy gyülekezet, hogy „ég a misszióért”, vagy „Isten szeretetével szolgál az emberek elé”, ha még arra sem képesek a tagjai, hogy egy oda látogatót észrevegyenek és megszólítsanak. Pedig minden egyes ember, aki valamilyen okból úgy dönt, hogy átlépi a gyülekezetünk küszöbét, egy két lábon járó missziós potenciál, aki ráadásul még „házhoz is jön” hozzánk – akit a Szentlélek Isten előkészített arra, hogy szolgálhassunk felé.

Egy marketinges lecke evangélistáknak

Létezik egy elég általános szabály, törvényszerűség vagy alapelv, amelyet mind a marketingeseknek, mind az értékesítőknek a legtöbb tréning elején el szoktak mondani: bármennyire is szeretnénk, nem tudunk egyszerre mindenkit elérni! A leggyakoribb és legnagyobb erőforrás pocsékolás oka az a tévhit, hogy a nagy számok törvénye mindig bejön – vagyis minél több embert érünk el, annál hatékonyabbak leszünk. Csakhogy ez tévedés. (…) Nekünk nem tudunk mindenkit és bárkit elérni az evangéliummal. De ez nem is a mi dolgunk. A „mindenki” és a „bárki” Isten, az evangélium és az egyház számára létező kategóriák, nem a miénk. A miéinknek mindig van nevük, foglalkozásuk, és általában valamilyen valós kötődésük hozzánk. Azokat pedig, akik ezen a körön kívül esnek, hagyjuk meg nyugodtan az ő ismerőseiknek. Isten majd megtalálja a hozzájuk közel eső evangélistát!