Az életünk túl értékes ahhoz, hogy tékozoljuk!

Öt fontos dolog ahhoz, hogy az életünk minél tartalmasabb lehessen – érdemes átgondolni:

AZ ÖTÖDIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Töltsd meg a másodperceket a legértékesebb tartalommal!

Egyszer élünk, és ezt az életet előrefelé éljük, megismételhetetlen, pótolhatatlan másodpercekkel, órákkal, napokkal, évekkel! Amit elveszítünk ezekből, soha-soha többé nem kapjuk vissza, és nem tudjuk pótolni sem! Ráadásul még azt se tudjuk, mennyi van hátra belőlük!

Mindannyiunknak rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tanuljunk, fejlődjünk, előre lépjünk, jót cselekedjünk, építsünk, gazdagodjunk és gazdagítsunk másokat is, mindenféle területen! Mégis a legtöbb lehetőség kicsúszik a kezünk közül – egyszerűen azért, mert nincs rá időnk! Legalábbis ez az egyik leggyakoribb kifogás. Az igazság viszont az, hogy ha összeadnánk az üres, a haszontalan, a tétlen, az ellustult, feleslegesen átaludt, tartalmatlanul és felszínesen átszórakozott perceket és órákat, talán ÉVEKET IS NYERHETNÉNK az életünkben! És erre sajnos mindig, MINDIG utólag jövünk rá – amikor már elveszítettük az iskolás éveket, a fiatalságunkat, amikor véget ér a nyár, megszűnik egy olyan lehetőség, ami mellett közömbösen éltünk eddig, arra gondolva, hogy ráérünk még…

MIT TIEHETSZ EZÉRT?

Tanuld meg menedzselni az idődet! Készíts időbeosztást, napirendet, és tűzz ki határidőket! Vagy nagyon tudatosan bánsz az időddel – vagy tudatlanul tékozlod el!

A NEGYEDIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Fókuszálj az elhívásodra!

A mai ember milliónyi apró célocska között vergődik. Kevés embernek van életcélja, küldetése, amire az egész életét felteszi. A legtöbb ember a napi szükségeinek kielégítése és a pillanatnyi célocskáinak levadászása között ingázik, egyre kimerültebben.

Minden embernek lehetne elhívása, küldetése – valami olyan dolog, amiért érdemes leélni ezt az életet, amiben kifejezhetjük és megvalósíthatjuk önmagunkat, illetve azt, ami végett Isten megteremtett és életet ajándékozott nekünk.

Nem ok nélkül vagyunk a földön! Ez nagy közhely – mégis, a legtöbb ember olyan autóhoz hasonlít, amely egyre üresedő tankkal falja a kilométereket – csak épp nem tudja, hova is tart. Nincs úticél – és emiatt valahogy egyre kevésbé élvezetes már az utazás is.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Próbáld megtalálni az utadat! Keresd meg az életed célját, a küldetésedet, ami szenvedéllyel tölt el, amiért érdemes élni, dolgozni, szolgálni! Tudom, hogy ez nem könnyű – de lesz aki segíteni fog! Számíthatsz Istenre is, és kérdezd a hozzád legközelebb állókat: szerintük mi az, amiben a legtöbbet tudsz adni az embereknek, a világnak, Istennek?

A HARMADIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Tedd meg, amit meg kell tenned!

Teljesítsd a vállalásaid és kötelezettségeid! Végezd el a feladatod! Tedd a dolgodat!

Ez az egyik fele a dolognak. A felelősség-része.

A másik mindennek a módja: tedd a dolgodat hálásan és örömmel! Fogd fel, hogy mindez szolgálat, ajándék, amivel megajándékozhatod a másik embert. Ez is a bizonyságtétel egy fajtája. Pál ír olyasmit a rabszolgáknak, hogy úgy engedelmeskedjenek a sokszor zsarnokoskodó, elnyomó uraiknak, mintha Krisztust szolgálnák. Miért? Mert ha a feladatot el kell végezni, akkor el kell végezni. Ha ezen nem is tudunk változtatni, azon igen, hogy közben hogy érezzük magunkat, és milyen nyomot, érzéseket hagyunk magunk mögött másokban!

A legnagyobb harcunk ezen a téren a lustaság és a kapkodás. Az utóbbi általában az előbbi miatt van.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Készíts részletes, napi feladatlistát! Tervezd meg a nap elején, mit kell tenned, állítsd őket fontossági rendbe, adj hozzá időkeretet, és azután ragaszkodj hozzá!

A MÁSODIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Soha ne add fel! Érj célba!

A legtöbben sokkal-sokkal több dolgot kezdünk el, mint amennyit befejezünk. Tele van az életünk befejezetlen dolgokkal, amikbe energiát fektettünk, amikért dolgoztunk, fizettünk, áldoztunk – és mégsem lett belőlük semmi. Mert jött valamiféle akadály, mert elfogyott a lendület, mert elment a kedvünk, ellaposodott a lelkesedésünk és a kitartásunk, vagy csak találtunk újabb és újabb célokat, amik miatt a korábbiak hirtelen már nem számítottak.

Sajnos a korunk generációinak egyre gyengébb a kitartása és hűsége célok, értékek és kapcsolatok mellett. Egyre könnyebben adjuk fel, egyre kisebb akadály elegendő már ahhoz, hogy eltérítsen a célunktól. Hiányzik az állóképességünk, minden szempontból.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Két dolgot tanácsolnék.

Az egyik, hogy a nagy célokat mindig bontsd le lépésekre, készíts stratégiát a megvalósításukra – mert sok dolgot azért nem fejezünk be, mert csak egy irányt ismerünk, az oda elvezető utat viszont nem! Nem is készültünk fel, hiányoznak a szükséges erőforrások, készségek, ismeretek, társak. Egyszerűen túl nagy fába vágjuk a fejszénket – vagy csak egy husánggal csapdossuk a rönköt, mert voltaképpen fejszénk sincs hozzá!

A másik tanácsom: légy elszámoltatható! legyen valaki, egy mentor, egy coach, egy lelki vezető, egy tekintély, akinek hetente, havonta beszámolsz a céljaidról és a megvalósításukról is!

A LEGFONTOSABB DOLOG:

Változz! Most! Mindig! Folyamatosan!

Nem is tudom, hogy lehetne ezt jól megfogalmazni…

Én azt hiszem, az ember igenis képes változtatni a hangulatán, az érzésein, a gondolkodásmódján! Voltaképpen egyetlen, nem túl nagy kiterjedésű hely van a világon, ami felett valóban uralkodhatunk, ami tényleg a mi „kezünkben” van: a homlokunk mögötti alig 2000 köbcenti.

Pál azt mondja: „változzatok meg a gondolkodásotok megújítása által…” – ez a változás nem valami passzív történés velünk, hanem a mi dolgunk! Nekünk kell megújítanunk a gondolkodásunkat, ha változásokat akarunk az életünkben. És itt alapvetően nem az érzéseinkről van szó, nem is a „nagy eszünkről”, hanem elsősorban a döntéseinkről!  Az attitüdökről, a mozgatórugóinkról, a gondolkodásmódunkról. Mi döntünk arról, hogy megsértődünk-e vagy sem, hogy haragszunk-e vagy megbocsátunk, hogy legyőzzük-e a lustaságunkat vagy engedünk neki, hogy uralkodunk magunkon, az érzéseinken, a beszédünkön, a türelmünkön, vagy sem. Az időjárást vagy a tőzsde mozgását nem tudjuk befolyásolni. De a saját gondolkodásmódunkat igen! Tulajdonképpen pont ez a megtérés lényege is! Aztán Isten hozzáteszi a maga természetfeletti kiegészítését a mi döntésünkhöz.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Ápold a „belső életedet”! Olvass Bibliát, légy kapcsolatban Istennel, tanulj és fejleszd magad, csöndesedj el naponta akár többször is, törődj a céljaiddal, az értékrendeddel, a lelkeddel! Nem akarom ezt túlragozni, szerintem értjük… J Egyszerűen töltsd tele az életed értékekkel, és érezd jól magad a saját bőrödben!

5 válaszok
  1. andriska
    andriska says:

    természet szerint lusta vagyok,ezt bizonyitja az is,hogy hajnalban ébredek,kelek fel.s estig kapkodva teszek-veszek.estére,de évente minden ősz elején lehangolódva konstatálom értéktelenül múló időmet,életemet.De péntek délután négy órától fontos vagyok kb.fél hatig minden héten,mert egy atyámfia ilyenkor telefonál lelki harcának segitséget kérve.Amióta ez van az időtengelyem ez:péntek előtt,p.u.Már egy kis elrugaszkodás az eddigi beoszthatatlankodásaimról bár ez is.

    Válasz
  2. andriska
    andriska says:

    hétfő van,s már két pénteken keresztül nem kellettem,bár lehet holnap megköszöni telefonba,hogy rimánkodtam érte.Többet magamért.Szöval az utóbbi hat évben akkor érzem,hogy nem hiába vagyok e plánétán,ha rajzolok,mesét irok.virágvasárnapi és karácsonyi versikéket.Ha fotbalozok a lo8 kilómmal 57 évesen a vallásórás gyerekekkel,ha kirándulok velük a falunk környéki dombokon,ha valakit csendben meghallgathatok,mert bizalmába fogad.Ha addig hasithatom a tüzelőfának valót,amig lihegő-fáradtan elmondhatom magamról:a lelkészség e keménynyaku nép közt favágás,fa van elég,értek a balták és fejszék nyelvén,szeretek fát vágni,favágó vagyok.

    Válasz

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.