Az igazi vezető
1. FELISMERÉS – Ezzel kezdődik az igazi vezetői lét. Felismerése annak, hogy a vezetés ajándék, felelősség, lehetőség, kiváltság, művészet – valami, ami nem terem magától, nem megy magától, hanem folyamatosan invesztálni kell, folyamatosan tanulni, fejlődni és dolgozni kell érte! Ehhez pedig mintákra, példákra, tanítókra van szükség! Ezért keress olyan vezetőket, akiktől tanulhatsz – és akiktől nagyon tudatosan tanulni is fogsz!
2. HATÉKONYSÁG – a szó legnemesebb értelmében. A vezetés nem elméleti vagy kísérleti tudomány – bár sokan annak tartják. A vezetőn múlik a vezetettek jövője, sorsa, anyagi jóléte, eredményessége, hitelessége. Sem egy vezetett ember élete, sem egy vezetett szervezet, szolgálat, főleg misszió nem lehet elméleti kísérletezés gyakorlóterepe!
A vezető dolga, feladata, kötelessége és felelőssége, hogy amit vezet, az fejlődjön, előre jusson, növekedjen, gazdagodjon, szaporodjon. Ha ezt betölti a vezető, alkalmas a feladatára, és „hatékony”. Ha nem az, mert az eredmények elmaradnak, akkor azonnal váltani kell, amíg nem késő.
Túl sok alkalmatlan és gyümölcstelen vezető marad túl sokáig vezetői pozícióban, és többnyire csak egy krízis vagy egy tragédia mozdítja ki a helyükről. Különösen igaz ez keresztény és gyülekezeti viszonylatban.
És ez életveszélyes! Mert az ÉLETET veszélyezteti!
3. AZ ARANYSZABÁLY – Emlékezz az aranyszabályra: amit akarsz, hogy veled tegyenek, azt tedd te is másokkal. Vezetőként talán a legfontosabb felelősségünk, hogy szeressük és szolgáljuk az embereinket! Hogy ne csak az eredményeik legyenek fontosak számunkra, hanem ők maguk. És ezt ne csak mondjuk, hanem érezzék is, sőt, inkább ők mondják rólunk! Az igazi vezető mindig embereket vezet, és csak ezután céget, gyülekezetet, szervezetet, hivatalt…
4. LÉNYEGLÁTÁS – meg tudja különböztetni, mi a helyes és a helytelen, hogy mi működik, és mi nem. Mi hatékony, és mi nem az. Mit lehet alkalmazni az adott szituációban, és mit nem. Mit lehet átvenni másoktól, és mit nem szabad, mert ami jó volt nekik, az nem lesz jó nekünk. Tudja, mikor kell lépni, és mikor kell kivárni, mikor kell szólni és mikor hallgatni.
Ez nem elsősorban türelem kérdése – bár az is kell hozzá, nem IQ – bár az is kell hozzá – ez egy nagyon lényeges vezetői tulajdonság: A LÉNYEGLÁTÁS. Kevés embernek van ilyen – akinek van, az vezető!
5. CSAPAT-KÖZPONTÚSÁG – Az igazi vezetők csapatban gondolkodnak. Közösségi szemléletük van. És nem hagynak egyetlen sebesültet sem a csatamezőn! Mert mindenki számít, mindenki része a győzelemnek, mindenki egyaránt fontos – csak esetleg más a szerepe a nagy egészben. De az igazi vezető kiáll az övéiért, megvédi őket, de ha szükséges, fegyelmezni is hajlandó. De ezt következetesen teszi, az embert és a célt szem előtt tartva – és soha nem indulatból, bosszúból vagy érdekből.
6. MOTIVÁLÓ – Az igazi vezetőket nem azért követik, mert érdekük fűződik a követéshez – hanem mert inspirálja őket a közös cél. Mert hisznek a vezetőben, az általa képviselt értékekben, és önként a vezető társaiul szegődnek, mert vele együtt valami nemesnek, hasznosnak és értékesnek lehetnek a részesei. Az igazi vezetőket mindig azért követik, mert az boldoggá teszi őket, és mert a követés értelmet ad az életüknek vagy a tevékenységüknek.
Szerintem a Lényeglátásra ugyan igaz, hogy kevés embernek van ilyenje, de azért nem mondanám, hogy születni kell rá. Jól tanulható minden szakmában, és általában a vezetésben is. Idő kell hozzá és jó tanítók.
én sem írtam, hogy születni kell rá – csak hogy ritka.
tegnap beszélgettem épp egy jó barátommal, aki filozófiatörténész professzor, hogy mennyit is olvasunk, és hogyan, és mondta, hogy ő tulajdonképpen „szkenneli” az olvasnivalót – csak a lényeget olvassa el, és a kötőszövegeket kihagyja. Én is így olvasok – naponta 7-800 oldalt akár. Ez persze csak olvasás – de jól megfogalmazta: csak a lényeget olvassa. Valami ilyesmi a lényeglátás a vezetésbenis: amikor valaki ránéz egy szitura, és rögtön látja a hangsúlyos részeket és összefüggéseket.
biztosan fejleszthető, egyetértek.
de nagyon tudatosan fejleszteni is kell!
Nagyon jónak tartom a cikket…
A hatékonyság fejezetben nagy igazság az, hogy túl sok olyan ember vezető az egyházban, akik az életet veszélyeztetik, és hogy ezt nem szabadna hagynia a gyülekezetnek. Ugyanakkor ezek közül a legtöbben kísérletező műhelynek tartják a vezető beosztásukat ill. olyan területnek, ahol KIÉLHETIK magukat.
Sajnos több olyan gyülekezet vezetőről tudok – akit egyáltalán nem érdekel, hogy a nyájnak milyen szellemi eledelre lenne szüksége, ez helyett arról tanít állandóan, ami kizárólag őt foglalkoztatja…
A gyülekezet persze az évek alatt ellaposodott, erősen megfogyatkozott, a teológiára jelentkező egy-két életképesen maradt fiataltól pedig úgy búcsúzott a „pásztor”, hogy ‘rengeteg olyan gyülekezet van még, ahol majd szükség lesz a szolgálatotokra, miután végeztek!’
Ez a megrögzött pozíció féltés ill. annak a látásnak a hiánya, hogy az egyház nem a vezetőé hanem Krisztusé, még mindig sok elöljáróból hiányzik. Talán ez is magyar betegség? Ki tudja…