Veszélyes gyülekezet 5. – Az újralátogatók elérése
Olyan társadalomban élünk (mi magyarok, „nyugatiak”), amelyben szinte mindenki „keresztény”. Ha az evangélumi kontextust nézzük, akkor is elmondható, hogy az emberek nagy része már legalább egyszer meg lett szólítva egy evangélizáció vagy evangéliumi gyülekezet részéről. Legalább egyszer már lett megtérésre hívva. (Bár erről nagyon szívesen vennék egy friss és magyar közvéleménykutatást – lehet, hogy megcsinálom…)
Tehát nem arról van szó, hogy olyan emberek felé kell evangélizálnunk, akik „semmit nem tudnak” és még „soha nem tapasztalták meg” Istent. Tehát nem keresőkről (seekers) hanem „újra-keresőkről” (post-seekers) van szó. És azt hiszem, feléjük egészen másképpen kellene szolgálnunk, kommunikálnunk.
Ez elsősorban a mai 30-40 éves városi generációra vonatkozik, az úgynevezett „boomer”-ekre. A 80-asok és a 90-esek (akik ekkor születtek) már egy-egy egészen más nemzedék. Feléjük megint teljesen másképpen kell szolgálnunk – és ez megint csak tovább bonyolítja a gyülekezetek arculatát, gyülekezeti szolgálatait és kommunikációját. Ilyen jelentős kulturális- és gondolkodásmódbeli különbségek ilyen szoros nemzedék-váltásokkal a korábbi évszázadokban nem voltak jellemzőek. A boomereknek mindenesetre már van valamiféle egyházi tapasztalatuk és emlékük. Nekik nem ismételhetjük mindig ugyanazokat az alapelemeket.
Alapos, széleskörű és őszinte önreflexióra lenne szükség ma az egyházban, hogy egyáltalán képbe kerüljünk, hogy mi az oka annak, hogy az egyszer már „megtaláltak” miért nem „maradnak meg”? Miért ennyire kicsi a beépülés és elköteleződés-, illetve másik oldalon a túl hamar (még a megtérés előtt) történő kihullás aránya? Mert nem biztos, hogy az a legnagyobb probléma, hogy nem tudjuk elérni az embereket, hanem sokkal inkább az, hogy nem tudjuk meggyőzni őket arról, hogy maradjanak, térjenek meg, vegyék komolyan, csatlakozzanak. És ezért mindig kezdenünk kell elölről, és mindig csak a legelső lépést ismételgetjük nekik – amit már úgyis ismernek.
Szerintem mi rontottuk el. Az általad „boomer”-nek nevezett nemzedék nagyon sok tagja volt már valamilyen egyháznak a tagja. Odaszántan, szerető szívvel szolgálták az Urat, nagyon sokan. Aztán „Jézus nevében” a gyülekezet tagjai ( irigységből, féltékenységből, bárgyúságból és tudatlanságból ) naivan, vagy nagyon is megfontoltan és tudatosan, de szépen „kitanácsolták” őket az addigi gyülekezetükből. Állítom, hogy ilyen problémák miatt,Magyarországon sokkal többen vannak kint az Egyházból mint bent. Ezeket az embereket visszaszeretni az Egyházba … nem kis feladat.
Érdekes amit felvetsz, én érzésre mondjuk erős túlzásnak érzem, hogy mindenki meg lett szólítva. Pl Kaposváron nem gondolnám, hogy 10 százaléknál több megfordult volna bármely gyülekezet bármely rendezvényén. Persze ezt tényleg csak egy felmérés tudná eldönteni, hogy melyik áll közelebb a realitáshoz.
Egy kedvenc íróm írta, hogy sokat missziózott ifjúsági táborokban. Egyértelműen azt figyelte meg, hogy a megtérők közül egy év múlva azok jártak még mindig gyülibe, akik találtak közösséget, barátokat, akár társat a hívők között; akiknek viszont nem jött össze a barátkozás, szinte mindannyian eltűntek a templomokból.
Fontosak a módszerek a misszióban, de mindennek alapja a szeretet. Könnyű embereket hivogatni egy-egy alkalomra, de nehéz barátságokat építeni és ápolni. Még gyengébb gyülekezeti alkalmakra is el fog járni az a világi, akinek ez egy program egy jóbarátjával; míg szuperebb alkalmakra sem fog eljárni, ha nincsenek ott barátai, maximum ismerősei.
Szeretet rulez.