Blogolni akarsz?! Akarj blogolni!!!

Már volt arról szó, hogy a mai, korszerű gyülekezeti honlapokat dinamikus tartalom jellemzi, folyamatos frissülés, és mindez személyes hangnemben, a saját egyéniségünket is beleadva, hogy legyen karaktere, stílusa, egyedisége a lapunknak. Ennek az egyik legfontosabb és egyben legpraktikusabb eszköze, ha a gyülekezeti honlapunkat összekötjük egy bloggal.

Most szeretnék néhány tanácsot adni a blogolással kapcsolatosan: alapelveket, amelyek nélkül könnyen kifulladhat a blogunk, s vele együtt mind az olvasóink, mind mi magunk is. Persze messze nem teljes a lista, inkább csak amolyan „beugró”:

blogger

1. EREDETISÉG

Amit írsz, az nagyrészt legyen a sajátod! Mondjuk legyen 70/30%-os arány, amelyben a 70 az önálló, saját gondolatod, véleményed, írásod, és a maradékban idézhetsz, vehetsz át másoktól tartalmat.

Lefordítva ezt a gyülekezeti blogok működtetésére: rengeteg nagyszerű prédikáció, cikk, vers van, amit megoszthatunk másokkal – de legfeljebb ebben a 25-30%-nyi arányban. Mert az olvasók, szörfölők ezeket, vagy legalábbis ezekhez hasonlókat másutt is találhatnak. A blog tartalmának nagy része szóljon rólad, rólatok, az életetekről, a gondolataitokról, az istenélményeitekről, a bizonyságtételeitekről! Mert a gyülekezet a benne élő emberek életének összessége és közössége – és erre vagyunk a legkíváncsibbak. A látogató voltaképpen nem honlapokat, internetes oldalakat, webes megoldásokat, elektronikus könyv- és idézettárakat keres, amikor egy gyülekezeti honlapot tallóz – hanem voltaképpen hús-vér embereket szeretne megismerni.
A blog tehát szóljon rólatok – a blogon keresztül szólaljatok meg ti magatok!

2. CÉLTUDATOSSÁG

Legyen koncepciód a bloggal! Tudd, hogy kiket szeretnél megszólítani – mert a blog nem a wikipédia, ahol mindenféle szócikkről találsz információt! – Persze ehhez magának a gyülekezetnek kellene rendelkeznie egy körülhatárolható identitással, céllal, jövőképpel, látással, hogy kiket szeretne elérni, megszólítani (legalábbis fő csapásirányként).

Oké, mit jelent ez nekünk (maradjunk ennél a feldolgozási módszernél):
Egy gyülekezeti blog célja a Jézus Krisztussal közösségében élhető élet, amit elsősorban a saját gyülekezetünkön, a saját „szemüvegünkön” keresztül kell bemutatnunk. A helyi gyülekezet Krisztus Teste, Krisztus jelenléte és „leképezése” – csak ezen keresztül, vagyis a saját életünkön, gondolatainkon, közösségünkön keresztül tudjuk bemutatni Krisztust. És ha Jézushoz hívogatunk, az egyben azt is jelenti, hogy magunkhoz, a gyülekezetünkbe is hívogatunk. A blog ennek a küldetésnek az egyik kommunikációs csatornája. Egyszerre kell beszélnünk Jézusról és magunkról, mint Jézus követőiről, társairól és megjelenítőiről. Ne felejtsük el: a gyülekezeti blogolás nem valamiféle megszentelt exchibionizmus, magamutogatás, hanem a nagy misszióparancs betöltésének egyik eszköze!

3. SZERETET

Ez természetesen nem nyálas, csöpögős, giccses grafikákat és írásokat jelent a honlapon, hanem azt a hozzáállást, amivel otthon a monitor elé ülünk. Vagyis hogy adni akarunk – és a blog nem háborús övezet, ahol meg kell semmisítenünk mindenkit, aki még nem keresztény. Nem az a célja a blognak, hogy egy ítélkező, gőgös, kárhoztató ellenkultúraként fenyegető vagy moralizáló stílusban megpróbálja manipulálni az olvasókat. Tudomásul kell vennünk, hogy a mai emberek (legalábbis akiket egy blogon keresztül meg tudunk ragadni) széles látókörűek, rengeteg információval rendelkeznek, igényesek, gondolkodnak, és kritikusak. Szívesen vitatkoznak – de érzékenyek a demagóg, agymosó, kritikát nem tűrő, és lelki-szellemi fölényből rájuk lenéző vitapartnerekre. Az ilyeneket messzire elkerülik.

Fordítsuk le, mit jelent ez nekünk: a szeretetünket abban tudjuk kimutatni a blogon, hogy nagylelkűek, befogadók, nyitottak vagyunk az olvasóink iránt. Figyelmesek vagyunk a véleményükre – vagyis elolvassuk a kommenteket is, és ha olyasmit írnak, amivel mi nem értünk egyet, nem kezdjük el bedarálni a hozzászólót, hanem intelligens módon, a tiszteletünket kifejezve vitázunk és érvelünk.
Nagyra értékelünk minden egyes látogatót – hiszen ők adtak nekünk egy lehetőséget, hogy szóljunk hozzájuk! Amit mondunk, annak tehát érdekesnek, vonzónak, meggyőzőnek és szeretetteljesnek kell lennie. Ezt újra meg kell tanulnunk – vagyis hogy a „világ” és a „világi ember” nem az ellenségünk, hanem a legjobb barátunk, a legnagyobb lehetőségünk, aki felé szolgálhatunk.

Legyél becsületes a blogon.
Ha tévedtél, és egy hozzászóló kiigazít, akkor ismerd el és köszönd meg.
Ha kiegészítenek, hozzátesznek valamit ahhoz, amit mondtál – legyél érte nagyon hálás!
Ha kérdeznek, mindenképpen válaszolj! Senkit ne hagyj válasz nélkül!

4. PÁR TECHNIKAI TANÁCS

1.) Ne legyél hosszú! A blog sajátos műfaj – nem lehet oldalakat írogatni, mert akkor nem fogják elolvasni. (Már ez a cikk is hosszú kicsit :–))

2.) Legyél hálózatban! Vagyis kösd össze a blogodat a közösségi portálokkal, a facebookkal, iwiw-vel, twitterrel! teremtsd meg a lehetőségét annak, hogy ha valakinek tetszik a postod, egyetlen gombnyomással megoszthassa az ismerőseivel a „híredet”. A saját tapasztalatom, hogy 5 perccel azután, hogy publikáltam a blogomon ezt a cikket, amit most épp olvasol, kb. 50 ember már olvassa/olvasta. És az első napon 2-300 olvasóhoz jutok el – csak azzal, hogy egy gombnyomással kiküldöm az ismertebb közösségi oldalakon található ismerőseimnek a postom linkjét!

3.) Használj jó illusztrációkat, képeket a cikkeidhez! Egy cikkhez bőven elég egy kép! A neten kereshetsz ilyeneket – arra illik figyelni, hogy részletes keresési panelt használj a képkeresőben, és jelöld be, hogy a szabad felhasználású, creative common licenszű képeket részesítsd előnyben, mert ez az, ami teljesen legális. (A legós kép is ilyen a cikk elején!) Ja és még valami: használj angol keresőszavakat, minél több szinonímával, összehasonlíthatatlanul több és jobb találatokat kapsz a keresőkben. (Ha nem megy az angol, ajánlom a SZTAKI szótárt itt: http://szotar.sztaki.hu/english-hungarian

4.) Használj videókat a blogon! A legjobb a saját videó lenne, különböző alkalmakról. De fel lehet venni egy egyszerű kézikamerával bizonyságtételeket is – az ilyenre szívesen kattintanak rá a látogatók. De belinkelhetsz youtube-os vagy videás klippeket is, például magyar feliratos keresztény kisvideókat találsz ezen a két linken – összesen vagy ötvenet. Használd őket, írj melléjük pár sort, és feldobod vele a blogodat! Íme a két link:
http://www.youtube.com/user/HunWorship
http://videa.hu/tagok/1179130

5.) Ajánlj további cikkeket a cikkeid után – hogy tovább maradjanak az oldaladon az olvasóid. Vannak olyan alkalmazások, amelyek témák, címkék szerint releváns cikkeket ajánlanak a korábbi postjaid közül – ahogy itt nálam is láthatod.

ÉS VÉGEZETÜL:

Miután közzétettél valami értékeset, a gondolataidat, az élményeidet, ne feledkezz meg az eredeti célodról se! A mi célunk itt az APCSEL29-nél egy szemlélet- és eszközrendszer népszerűsítése és terjesztése. Ha tehát szeretnél ilyen blogot, és még nincsen, elkészítjük! Azt gondolom, reális és vonzó ajánlatot tudunk tenni arra, hogy egy jól használható kommunikációs eszközt adjunk a gyülekezeted kezébe, egy olyan blogot, amely megfelelő kerete lehet mindannak, amit mondani, mutatni akarsz önmagadról, a közösségedről és Urunkról, Jézus Krisztusról. Részletekért kattints a honlapkészítés bannerjére oldalt vagy egyszerűen ide, erre a mondatra.

De ezzel is csak illusztrálni akartam, hogy a jó gyülekezeti blog célja, hogy a virtuális látogatókból valóságos látogatókat konvertáljon. Lehet, hogy nem a saját gyülekezetünkbe, mert földrajzilag nem mi vagyunk a legközelebb – de valamelyik gyülekezetbe, Krisztus Testébe és közösségébe! Ne feledkezzünk meg erről: azért blogolunk, mert hatással akarunk lenni az emberekre, az olvasóinkra, várunk tőlük valamiféle választ, reakciót, itt a neten is, és a valós életben is.

3 hozzászólás
  1. belabacsi
    belabacsi says:

    hosszuuuuuuu!!! :)

    de komolyan.

    3x-ra ertem csak vegig, mert nem tudtam ennyit a gep elott lenni.

    „atlag felhasznalo” vagyok, igy talan mas is hasonloan van ezzel.

    de a cikk jo. nekem foleg a 3. pont az uzenet.
    nehez jol csinalni, de nem lehetetlen.

    Válasz
  2. Csaba
    Csaba says:

    Bevallom, nekem is csak második nekifutásra sikerült végigolvasnom, de tetszett. Nagyon ritka az eredeti, magyar keresztény írás a neten (vagy csak én nem találom?).
    Ja, és rengeteg videót lehet találni még a nemrég indult feltolve.hu portálon. Ha csatlakozol, fel is töltheted a saját videóidat.

    Válasz

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük