A Z-generáció megszólítása és elérése – 2.rész

GENERÁCIÓ-FÓKUSZÚ SZOLGÁLAT I.

A cikk első része itt található.

3.) Interaktivitás és együttműködés

A Z-generáció tagjaival kapcsolatban van egy látszólagos ellentmondás. Egyfelől úgy tűnik, hogy idejük nagy részét passzívan, különböző méretű képernyők bámulásával töltik – a fiúkat inkább az online játék, a lányokat a közösségi média köti a hálózatba, ugyanakkor több kutatás is azt mutatja, hogy ez a generáció sokkal tudatosabb, mint az előtte járók. Egyébként éppen a „hálózat” szocializálja így őket, hiszen a játék és a közösségépítés is „közösségi”, részvételen alapuló dolog az életükben, amit – igaz, inkább virtuálisan – de sok ember részvételével, de igencsak aktívan formálnak. Kicsi koruktól fogva megszokták, hogy nem egy szűk, hanem egy hatalmas közösségi térben kell boldogulniuk, ahol ha passzívak és némák maradnak, akkor kimaradnak – gyakorlatilag mindenből. Emiatt alakul ki az a fajta tudatosság, ami miatt aktívan részt akarnak venni mindenben, a családi döntések meghozatalától kezdve a fogyasztói márkák formálásán át a saját közösségeik alakításáig.

A Zeno Group szintén 2016-os globális felmérése azt mutatta, hogy a Z-k elutasítják a hagyományos „fentről-lefelé” jellegű, tekintélyelven működő vezetési modelleket, és a követésre méltó jó példákon és az együttműködésen alapuló vezetési modelleket preferálják, mert nem akarnak kimaradni a követésből sem.

Mit jelent ez a misszióra nézve?

Azt, hogy ez a generáció talán az utóbbi évszázadok legkomolyabb struktúraváltását követeli meg az egyháztól. Ugyanis nem fogadja el, mert nem elégszik meg a passzív hallgatóság szerepével. Aktív részese akar lenni a gyülekezetnek, az istentiszteletnek, az ifinek – mindennek, amiben részt vesz. Mert ha nem teheti, inkább nem is vesz részt benne. És ez szerintem alapvetően jót fog tenni az egyháznak, mert nem csak biblikusabb, de sokkal hatékonyabb és élvezetesebb kereszténységet generálhat. Ez a generáció nem fogja jól érezni magát a hagyományos „közönség” szerepben, akik elmennek a vasárnapi istentiszteletre, ülnek egy órát némán, aztán hazamennek. Ebben nem fognak részt venni – ezt jó, ha tudomásul vesszük. Az ő világuk nem ilyen. És nem csak az istentisztelet, de a gyülekezet közösségének formálásában is aktív részt akarnak vállalni – nem azért, mert az lenne az igényük, hogy mindent megváltoztassanak, hanem mert számukra az élet természetes része az interaktivitás – ahonnan ez hiányzik, abban ők nem képesek működni. Ezért van válságban az oktatás is, és ezért nem képes a hagyományos politika sem mobilizálni a mai fiatalokat. Ahol nincs egyenjogú párbeszédre lehetőségük, ahol felülről és nélkülük akarnak velük bármit tenni, azt ők öntudatlanul is elutasítják. Nem lázadoznak ellene, nem csinálnak forradalmat, mint a korábbi nemzedékek – egyszerűen csak odább állnak.

Viszont ez az attitüd egyben óriási lehetőség is: ők tenni akarnak! Ha elkötelezik magukat egy közösség mellett, akkor annak nem csupán passzív potyautasai lesznek, hanem aktív formálói és építői. Ami nekik fontos, azért ez a generáció jobban tud rajongani, mint a korábbiak. És ez magában hordozza egy új jesus-freak generáció lehetőségét, akik számára a Jézus-hit nem pusztán egy formális vallásosság lesz, hanem egy „élettel teli életforma”.

4.) A virtuális valóság

A 10-18 éves fiatalok 79%-át tartja lázban a virtuális valóság. Bár elsősorban a fiúkat, és elsősorban az számítógépes játékok miatt, de a lányok sem vonják ki magukat a hatása és vonzása alól. Azt gondolom, olyan technológiai forradalomnak vagyunk részesei, amihez fogható még nem volt a világon az emberiség történelmében, és míg az idősebb generációkat már inkább taszítja ez a rengeteg változás, a középgeneráció nem ér rá évezni, mert épp aktívan fejleszti azt, a legfiatalabbak csak az élvezésére fókuszálnak.

A virtuális valóság alapjaiban fogja átformálni az ember életét – és ezt a Z-generáció tagjai (és még inkább az „alfák”, a 2010 után születettek) úgy szívják magukba, mint az anyatejet.

Anélkül, hogy ennek a széleskörű és hosszútávú következményeibe belemennénk, csak két hatást hadd említsek meg, egy-egy gondolat erejéig. Az egyik a fantázia „elkorcsosulásáról” szól. Ami azzal kezdődött, hogy ez a generáció (és már az előtte járó is) leszokott az olvasásról, és áttért a vizuális tartalomfogyasztásra. Egy hazai felmérés szerint a tinédzserek közel 50%-a funkcionálisan analfabéta, azaz nem érti, amit olvas – mert nem tanulta meg az értő olvasást. Mivel nem olvasnak, és ezáltal nem használják a fantáziájukat, amellyel ők építenek virtuális valóságot a saját gondolataikban, „kénytelenek” a mások, elsősorban a fogyasztásra ösztönző multinacionális cégek által előre gyártott fantáziaelemekben otthonra találni. És képzeljük el, hogy ez mennyire vonzóbb, átélhetőbb és hatásosabb lesz, ha a 2-3D-s képernyőkről az Oculus Riftre költözik, és valóban valóságosnak fog tűnni!

A saját fantáziájuk használatáról való lemondás nem csak a kreativitást öli ki ebből a generációból, hanem az érzelmi intelligenciát is. Sajnos ezt is számtalan kutatás igazolja. Minél inkább virtuálissá válik a világuk, minél inkább csak fantáziaképeket fogyasztanak ahelyett, hogy fantáziaképeket gyártanának a saját fejükben-szívükben-lelkükben, annál érzéketlenebbé és érzelmileg zavarodottabbá válnak. Ez a Z-generációra leselkedő legnagyobb veszély.

Missziós megfontolások.

Először is tudnunk kell, hogy a Z-generáció tagjai nem olvasnak – Bibliát sem. Mást sem. Ez egy olyan fontos, a könyveken, műveltségen vagy bibliaolvasáson túlmutató probléma, amire muszáj valami választ találnunk, és visszavezetnünk ezt a generációt az olvasás szeretetéhez. És lehet, hogy ha ezek a fiatalok megtérnek, a Biblia segíthet más könyvek, az olvasás megszeretéséhez is.

Másrészt ez a generáció érzelmileg nagyon éretlen. Ezt tudnunk kell. És ez nem azt jelenti, hogy nincsenek érzéseik, hanem hogy nem tudják, hogyan használják. Ezt tudniuk kell azoknak, akik velük foglalkoznak – és ez egy feladat, aminek a „pótlását” minden felelős közösségben, így az egyházban is fel kell vállalni.

Fogalmam sincs, lesznek-e virtuális gyülekezetek – a rádiózás és az internet hajnalán is voltak ilyen fellángolások, de nem váltak be. Én ettől valahogy nem tartok, bármit is hozzon a virtuális valóság. Azt azonban komolyan át kell gondolni, hogy a missziós jelenlétünket kiterjesszük-e a virtuális világba. Mit jelent ez? Az én fiatalkoromban, 15-20 évvel ezelőtt, a csetelés megszületésekor az online misszió az volt, ha a Gyalogló csetszobáiban hívőként beszélgettünk az ott beszélgetőkkel. A facebook-korszak hajnalán ott lehetett missziózni. És ma? Az a helyzet, hogy 2016-ban az Instagramon és az AskFm-en kell menőnek lenni ahhoz, hogy felfigyeljenek ránk a fiatalok. És nem egyí gyülekezeti oldalt kell ott üzemeltetni, hanem emberként kell elég vonzónak lenni ahhoz, hogy érdekeljünk másokat. Aztán ha figyelnek ránk, akkor beszélhetünk akár a hitünkről is – meg fogják hallgatni. Ha pedig a srácokkal akarunk beszélgetni, akkor valószínűleg együtt kell játszanunk velük a Minecraftban vagy LOL-ban, mert ott zajlanak a nagy beszélgetések, játék közben. A játék csak a közösségi tér, ami összeköti a fiúkat.

5.) Nyolc másodperces figyelem

Ezt a generációt szokás youtube-generációnak is hívni, ami sok attitüdjét magában foglalja a mai fiataloknak. A nyolc másodperc nem azt jelenti, hogy ennyit néznek meg mindenből – hanem hogy ennyi idő alatt döntenek arról, hogy valami érdekli-e őket, vagy sem.

Ez a generáció a facebook megosztásokon és az okostelefon képernyőjén való ujj-húzogatáson nő fel. Minden tartalom csak másodpercnyi esélyeket kap a figyelmükből, amit át kell ütnie egy információnak ahhoz, hogy megálljanak ott. Ha viszont megállnak, akkor gyorsan kialakul a rajongás is bennük, és „feliratkoznak rá” – legyen az egy csatorna az Instán vagy az Askon, vagy legyen az egy általuk kedvelt osztálytárs. A tartalomválasztásuknak két szűrője van: a személyes kötődés a tartalom szolgáltatójához – ami miatt szívesen követik a saját ismerőseik mindenféle tartalmait – másrészt a számukra érdekes és releváns tartalom.

Missziós megfontolások.

Ez a fejezet alapvetően a tartalomszolgáltatás minőségéről szól – legyen szó vasárnapi igehirdetésről, hittanóráról a suliban, a gyülekezeti facebook oldal posztjairól vagy a személyes bizonyságtételünkről: van 8-10-30 másodpercünk, hogy bebizonyítsuk nekik, érdemes minket végighallgatni és „ránk feliratkozni”. És hagyjuk a számokat, a lényeg, hogy nagyon kevés időnk van a figyelmük felkeltésére – mert a zsebükben-kezükben ott az alternatíva, a telefonjuk, amit azonnal elkezdenek „simogatni”, mihelyst unatkoznak. Nem érünk rá hosszú és unalmas bevezetésekre, érdektelen kánaáni körmondatokra, semmiről nem szóló közhelyekre – a lényegről kell beszélnünk, ami nekik fontos, és ráadásul jó stílusban, érdekesen. Azaz fejlődnünk kell abban, hogyan tudjuk jól kommunikálni velük, ami egyaránt szól a kommunikáció formájáról és tartalmáról.

És mivel ebben a cikkben érintettem egy másik kutatást is, lesz harmadik része is a témának!

A Z-generáció megszólítása és elérése – 1.rész

GENERÁCIÓ-FÓKUSZÚ SZOLGÁLAT I.

Ahogy korábban írtam, elkezdek egy cikk-sorozatot, amely előkészíti és kiegészíti a Generáció-fókuszú szolgálat címet viselő tréninganyagunkat. Az elmúlt egy évben folyamatosan kapom a meghívásokat, elsősorban iskolákból, hogy tartsak előadásokat a gyerekeknek és a szüleiknek, a gyerekeknek és a tanáraiknak vagy csak önállóan a tanári karnak a Z-Generációról, arról, hogyan lehet őket megérteni és megszólítani, tanítani és jó értelemben formálni.

Nem csak az iskoláknak, de a gyülekezeteknek és a lelkészeknek, tanítóknak is égetően fontos megérteni azt, hogy a világunk túl gyorsan túl nagyot változott ahhoz, hogy a 20-30-50-100 évvel ezelőtt kitalált és azóta alkalmazott kommunikációs és cselekvési formák, módszerek és panelek már nem feltétlenül működnek 2016-ban. És nagyon fontos kiemelni: soha nem a tartalmat kell lecserélnünk a korszellemnek megfelelően ahhoz, hogy aktuálisak és relevánsak maradhassunk, hanem a tartalom közlési kereteit. Tehát bár ki fogok térni a későbbiekben is arra, hogy a tartalmat hogyan érdemes súlyozni, milyen kontextusba érdemes beágyazni – az elsődleges, és főleg a mostani gondolatmenet a keretek elkerülhetetlen „modernizálásáról” szól. Bár jobb lenne, ha a modernizálás helyett a hatékonyabbá tételt választanánk célként, annak felvállalásával, hogy a hatékonyság lényegénél fogva olyan fogalom, amely mérhető és ellenőrizhető, ugyanis rendelkezik viszonyítási pontokkal: hatékonyabb valami csak egy kevésbé hatékonyhoz képest lehet.

De vajon biblikus dolgok a kommunikáció – vagy nevesítve: az igehirdetés, evangélizálás, tanítás, bizonyságtétel – hatékonyságának növelését célként kitűzni?

Két egyszerű példát hadd mondjak a Bibliából: ezt csinálta Jézus is, amikor a tanítványainak példázatokban kezdett tanítani. Olyan kommunikációs formátumot és módszert választott, amely hatékonyabban biztosította az üzenetének megértését, megjegyzését és esetleges terjesztését. Másrészt ezt csinálta Pál apostol az Aeropágoszon, amikor úgy tett bizonyságot Izráel „ismeretlen” istenéről, hogy a mondanivalójának keretéül egy homoszexuális görög költő versét használta fel.

Ennyit bevezetésként (a többi majd a könyvben) – most nézzünk egy konkrét témát:

Kire figyelnek a Z-generáció tagjai?

Avagy hogyan lehet elérni és megszólítani őket?

Csak hogy ne kelljen keresgélni a neten annak, aki nem foglalkozik ezzel a témával: a Z-generáció az 1998-2010 között születettek csoportja – ők azok, akik beleszülettek az internet-utáni digitális világba.

Egy Goldman Sachs által tavaly lefolytatott kutatás néhány szempontja*:

1.) A Z-generáció tagjainak valóságos emberek kellenek!

Nem igaz, hogy brand- vagy vállalatellenesek, vagy hogy tekintélyellenesek – csak nagyon jó szimatuk van a bullshit kiszimatolásához, és a tekintélyeket nem fogadják el pusztán a tekintélyük alapján.

A megkérdezettek 63%-a azt mondja, hogy alapvetően nincs semmi baja azzal, hogy mások – politikusok, reklámok, vallások, tekintélyforrások – megmondanak nekik mindenféle dolgokat, ha azok valóságos és hiteles emberek. Vagyis a Z-k nem „megcsinált” üzeneteket és üzenetközvetítőket akarnak, hanem olyan hús-vér embereket, akik ugyanolyanok, mint ők, akik nem szerepeket játszanak, hanem magukat adják őszintén és hitelesen – és ezért lehet hinni nekik. Számukra a legnagyobb véleményformáló erőt azoknak az embereknek a hatása jelenti, akiket ismernek és/vagy megismerhetnek. Akik számukra elérhetők, általuk is leellenőrizhetők, számonkérhetők, megvizsgálhatók, megkérdőjelezhetők és megcáfolhatók.

Oké, mit jelent ez a gyülekezeti misszióban? Azt, hogy önmagában a tekintély, a hivatal, a forma és a keret nem elegendő ahhoz, hogy az általuk közvetített üzenetet befogadják. Nekik elérhetőség és hitelesség kell. Éppen ezért egy bizonyságtétel sokkal elfogadhatóbb számukra, ha azt nem a lelkésztől vagy ifivezetőtől hallják, hanem „one of us” – közülük egytől. Vagyis meg kellene nyitni a gyülekezeti- és missziós kommunikációs csatornákat a „laikusok” előtt. Hadd szólhassanak üzenetek (és nem csupán reagálási lehetőségek, szubjektív vélemények) „hétköznapi” keresztényektől az istentiszteleten vagy épp a gyülekezeti facebook oldalon. És ezek legyenek végre valódi üzenetek: nem versek, állandóan ismételt megtérés-történetek, burkolt miniprédikációk vagy kenetteljes kánaáni elmélkedések, hanem azoknak a valós, hétköznapi történeteknek az egyszerű szavakkal történő elmesélése, hogy mit tett, hogyan vett részt Isten az életünkben tegnap vagy a múlt héten.

2.) Facebook

Akármit is gondolunk róla, a Facebook a Z-generáció életétől elvonatkoztathatatlan. Ez van. Ennek a generációnak a 67%-a napi szinten használja, 51%-uk párhuzamosan Snapchat és 50%-uk Instagram-user is egyúttal.

Azonban fontos tudni, hogy ők másképpen tekintenek a Facebookra, mint mi (idősebbek). Számukra a facebook elsődlegesen az emberek, szervezetek, információk és márkák elsődleges referenciatára, egyfajta adatbázisa – legalábbis ezt mondták el a kutatásban. Természetesen lehet kritizálni ennek a referenciatárnak a mélységét és hitelességét – ettől függetlenül ők így tekintenek a facebookra.

Egyrészt. Másrészt pedig a facebook szerepe az életükben folyamatosan változik. Ahogyan maga a facebook is folyamatosan változik. Kezdetben ismerős-gyűjtögető digitális matricásalbum volt – manapság inkább már mindenki törölgeti a csak virtuális kapcsolatait. Egy időben az üzenőfal volt a fókuszban – manapság inkább a számunkra valóban fontos embereket és témákat összekötő csatornák és csoportok. Pár éve még maga a facebook akart hírforrássá válni, ma inkább egy hatalmas gyűjteménye mindannak, amit megosztunk egymással, és amiből lehet szemezgetni.

Misszió…? Egy gyülekezeti facebook oldal önmagában ma semmire nem elég. Még az sem, ha van rajta egy tonna fénykép vagy mindenféle keresztény cucc linkje. Akkor mire használjuk a facebookot keresztényként? Arra, hogy jelen legyünk rajta – de keresztényként. Ha megosztunk valamit, az legyen pozitív és építő. Ha hozzászólunk, reagálunk, kommunikálunk, az legyen krisztusi, szeretetteljes, udvarias. A jelenlétünk ebben a virtuális világban legyen építő és vonzó.

Kommunikációs és online missziós tréningeken szoktam elmondani ezt a természetesen nagyon leegyszerűsített matekpéldát: a magyarok 51%-a használja a facebookot, 229 ismerőse van és havonta átlagosan 90 tartalmat (posztot, kommentet, feltöltést vagy megosztást) generál. Ha van egy 100 tagú gyülekezet, az 51 x 229 x 90 = 1,051.110 üzenetet jelent minden hónapban! És nem azt akarom kérdezni, hogy ennek vajon mekkora része mutat Krisztusra, ebből mennyi az igevers vagy bizonyságtétel – hanem hogy ebből mennyi képvisel értéket és minőséget?! Pusztán emberi mércével mérve?

Mit csináljunk keresztényként a facebookon? Képviseljünk értéket és minőséget! Szerintem ennyi első lépésként bőven elegendő.

*A forráscikk linkje – ebből indultam ki a cikkben, de megnéztem több hivatkozást, a GS erről készült anyagát és videóját is.

Itt a cikk második része.