Reformkorok tanulságai

/2 hozzászólás/in /by

Sokat foglalkozok mostanában társadalom-politikával, és nem olyan régen belebotlottam egy nagyszerű Hankiss Elemér tanulmányba, amely párhuzamokat keres a modern kor nagy társadalmi reformkorai között, az angol chartista, a nagy világválságot követő New Deal, a spanyol Moncola Pactum, a skandináv társadalmi szerződések, vagy éppen a Széchenyi-Deák-féle 19. századi, illetve a 89-es magyar rendszerváltás „reformkorai” között.

A reformok mindig valamilyen válságra adnak választ – és ha közös nevezőre hozzuk történelmünk reformkorait, a tanulságok talán a nyugati kereszténység válságára is iránymutatást adhatnának.

Mi jellemzi tehát a reformkorokat – milyen összetevői vannak egy válság legyőzésének?

1. A változás szükségszerűségének felismerése

Bár minden reform egy problémára adott válasz, mégsem magától értetődő, hogy a válság reformációt fog maga után hozni. A válság ugyanis önmagában nem elég a változáshoz – szükséges a közösséget alkotók vezetőinek és/vagy kritikus tömegének a felismerése és az akarata a változás végrehajtásához. Amíg ez nincs meg – a reformkor sem köszönt be.

2. Nagy célok és tervek

Az igazi reformkorokat nem „célocskák” és „tervecskék”, nem „ötletek” és a napi túlélést jelentő akciók jellemezték, hanem olyan világos, széleskörű, reményt, perspektívát és jövőképeket adó nagy feladatok, amelyek inspirálók és motiválók voltak, tömegeket mobilizáltak, és amelyek méltók voltak akár komoly  személyes és közösségi áldozatok meghozatalára is. Ma kevés ilyen „nagy cél” lebeg előttünk, vezetőink mintha csak a holnapig látnának vagy mernének vezetni bennünket.

3. Karizmatikus személyiségek

Nincsenek hősök nélküli reformkorok! Minden jelentős társadalmi és közösségi változásnak voltak és lesznek is meghatározó figurái. A Bibliát olvasva teljesen egyértelmű: Isten mindig vezetőkön keresztül vezette a népét – egyszerűen így működünk. De hol vannak a mai magyar kereszténység jelentős vezetői – akiket minden felekezet, a nem hívő társadalom is ismer és elismer? Hol vannak a gyülekezetek „local hero”-i, azok a karizmatikus evangélisták, próféták, vezetők, akiktől „felbolydul a város”?

4. A közösség mobilizálódása – a közélet felpezsdülése

A reformkorok társadalmi pezsgésből fakadnak és társadalmi pezsgést hoznak. Klubok, társaságok, kiscsoportok, műhelyek, tudományos intézmények és ifjúsági szervezetek alakulnak, az emberek összejárnak és éjszakákon át beszélgetnek, vitatkoznak, nem egymás legyőzése érdekében, hanem hogy együtt minél szebb jövőt építhessenek. Egymás után indulnak a folyóiratok (ma talán internetes oldalak és blogok), születnek a versek és a könyvek, estéről-estére előadások, felolvasóestek, vitafórumok zajlanak. Pezseg az élet – mert mindenki részese akar lenni a változásnak, a jövő formálásának.

5. Termékeny viták

Óriási különbség van a destruktív és a konstruktív viták között. Mi magyarok, és mi magyar keresztények is mintha csak az előbbihez értenénk – az olyan vitákhoz, amelyeknek a végén valaki győz és a másik veszít. Vitatkozunk a nem hívőkkel, mert nem akarnak megtérni, és mert ezernyi bajuk van velünk. Vitatkozunk egymással, hiteltelennek, tévtanítónak, világiasnak, istentelennek nevezve mindenkit, aki bármit is másképp értelmez vagy tesz, mint mi. Az intellektuális gőg, a lelki-szellemi arrogancia légkörében soha nem lesz reformáció – ha viszont megtanulnánk egymást tisztelve a közös célok közös eléréséért érvelni, az egészen más lenne!

6. Nyitás a világra

A válság mindig egy adott problémakörbe való beragadást jelent, a válságban lévő gondolkodása mindig beszűkül – általában a korábbról már ismert, de mára már működésképtelen megoldásokba. A reformkor viszont mindig nyitást hoz: új emberek, új gondolatok, új lehetőségek irányában. A magyar kereszténység nagyon zárkózott – ennek részben kapcsolati és nyelvi okai vannak, részben pedig történelmi és kegyességi. Pedig ebben is változnunk kell, mert a bezárkózó mentalitás sosem hoz reformációt!

7. Paradigmaváltás

A reformkor akkor bontakozik ki, amikor egy hangsúlyos, középpontban lévő dologra elkezdünk teljesen más szemszögből nézni. Amikor rácsodálkozunk arra, ami – általában – az orrunk előtt van, és ez a szemléletváltás nem csupán intellektuális csodálkozás, hanem valódi „váltás” – új hozzáálláshoz, új módszerekhez, új cselekvésekhez vezet. Képzeljük el, micsoda paradigmaváltást hozott, amikor Ezékiás király felismerte, hogy Mózes rézkígyója 900 évvel később már egyáltalán nem Isten szabadításának és munkájának az eszköze, és „kivette a vitrinből” azt a szent tárgyat és szokást, amit a népe évszázadokon keresztül bálványozott, és darabokra törte. Beköszöntött a reformkor, mert megváltozott egy fontos tradícióhoz való alapvető hozzáállása a népnek.

Egy kérdés maradt a végére: a reformkorok csak úgy maguktól „lepnek meg” bennünket – vagy mi generáljuk őket?!

Avagy mikor jön el végre a mi reformkorunk – mikor leszünk végre mi is reformerek?!

Tovább a megújulás felé – 2.rész

/3 hozzászólás/in /by

Folytassuk a megkezdett sorozatot.

Mi jellemzi tehát azokat a gyülekezeteket és vezetőket, akik alkalmasak arra, hogy elérjék az egyháztól és Krisztustól távol élő embereket az evangéliummal – mit tehetünk mi, hogy a gyülekezeteink dinamikus, vonzó, élettel és tartalommal teli, hatékony missziós centrumokká válhassanak.

A sorozat első része itt olvasható!

5. Az online kapcsolatok megbecsülése. Tervezek egy cikket arról, hogy melyek azok a kulturális és társadalmi folyamatok, amelyek alapvetően meghatározzák a gyülekezet tagjainak életét, és ezáltal a misszióját is – és ezek között egy fontos pont lesz a mára teljesen magától értetődő online életmód. 2013-ban már egyetlen gyülekezet sem képes lépést tartani a környezetével aktív online jelenlét és kommunikáció nélkül. A célra optimalizált honlap, a facebook aktivitás ma már nem opcionális lehetőség, ha meg akarjuk szólítani a 30-40 alatti korosztályt, hanem a gyülekezeti és missziós kommunikáció legalapvetőbb és legdinamikusabb csatornája. És tévhit, hogy az online kapcsolatok nem fontosak – a mai korban egyre tartalmasabbak és egyre jelentőségteljesebbek lesznek. A gyülekezet fejlődéséhez és növekedéséhez szükség van egy olyan szemléletváltásra, amely az online kapcsolatokat és tevékenységet  egyenrangúként kezeli az offline, személyes kapcsolatokkal.

6. Nyitottság a kérdések meghallgatására és a komoly válaszok megtalálására. Sok gyülekezetben semmiféle fórum vagy lehetőség nincsen arra, hogy a látogatók feltehessék a kérdéseiket. Ha mégis felteszik, azt sokan rögtön kötözködésként kezelik, a hitetlenség megnyilvánulásaként, amelyre a megoldás nem a segítőkész válaszadás, hanem a feltétel nélküli megtérés, esetleg az azonnali imádkozás. Hiányoznak azok a fórumok, alkalmak és kapcsolódási pontok, ahol nem vitatkozunk másokkal, nem győzködjük őket, ahol nem minden kérdésre „Jézus” a válasz, vagy az, hogy „ha megtérsz, majd mindent megértesz”. Olyan légkörre lenne szükség a gyülekezeti közösségben és akár az istentiszteleteken, alkalmakon is, amely bátorít mindenkit arra, hogy nyugodtan kérdezzen, hogy merjen kételkedni, egyet nem érteni, anélkül, hogy ezért bárki csúnyán nézne az illetőre. Ne akarjuk megspórolni a komoly kérdésekre várt komoly válaszokat – és nem baj, ha időnként akár azt is be merjük vallani, hogy mi sem tudunk mindent.

7. A „tőled” helyett a „neked” kultúrája. Az egyház hajlamos előbb kérni, csak azután adni. Elvárásokat támasztunk – tehát kérünk, megfelelő gondolkodást, viselkedést, cselekvést, pénzt – és csak azután vagy annak adunk – például jogokat, segítséget, törődést – aki teljesítette a feltételeinket, vagy megfelelt az elvárásainknak és kéréseinknek. Csak két megnyilvánulását emelném ki ennek példaképpen – és elnézést kérek azoktól a felekezetektől vagy gyülekezetektől, ahol ez így működik, a jelenség biblikusságát és létjogosultságát vitatom, nem ítélkezni akarok. Egyrészt az, hogy az egyháztagság feltétele az egyházfenntartói járulék befizetése, másrészt az, hogy adakozásra buzdítunk, tehát a pénzét kérjük olyan embereknek, akik az életüket még nem adták át Krisztusnak, vajon nem ennek a „követelőző” mentalitásnak a megnyilvánulása? Vajon nem lenne missziós szempontból, de talán még emberileg vagy érzelmileg is nemesebb és hatékonyabb előbb adni, feltételek vagy elvárások nélkül, nagylelkűen, semmiféle viszonzást nem várva? Hiszen Jézus is valami ilyesmit csinált.

Megújulni nem lehet ilyen kicsinyesen – vagy talán tényleg a „hitetlenek” pénzétől függ a gyülekezeteink sorsa?! Pozitív üzenetként átfogalmazva mindezt: a nagylelkűség mindig vonzó és felszabadító élmény! Isten nagylelkű, a népének követnie kellene a mintát!

És csak egy személyes példa, lezárva ezt a témát: amikor Miskolcon gyülekezetet alapítottunk, az elején eldöntöttük, hogy nem lesz adakozás az istentiszteleteinken, és csak a gyülekezetünk tagjaitól fogadunk el adományokat. Bevált a dolog – nem lettünk szegényebbek tőle. Sőt!

8. Személyre szabott üzenetek és élmények. Nem általánosíthatunk állandóan. Nem lőhetjük be az üzeneteinket a politikailag korrekt, fiataloknak-időseknek, hívőknek-látogatóknak egyaránt szóló bibliai közhelyek közé.

Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy a vasárnapi istentiszteleten álljunk neki személyeskedni – de azt igen, hogy egy olyan korban és kultúrában, ahol személyre szabott szoftverek, eszközök, szolgáltatások, reklámajánlatok vesznek körül bennünket, a gyülekezetbe látogatók elvárnak legalább annyit, hogy megjegyezzük a nevüket, megismerjük a kérdéseiket, a körülményeiket, az igényeiket és szükségeiket, és azzal a tartalommal, olyan módon szolgáljunk feléjük, amit és ahogy ők várják.

Nos, várom a véleményeket ezekről a gondolatokról.

Tovább a megújulás felé – 1.rész

/1 Hozzászólás/in /by

Visszatérő témánk az egyház, konkrétabban a gyülekezetek, a gyülekezeti élet megújulása annak érdekében, hogy képesek legyünk elérni kortársainkat az egyházi tradícióktól és a beidegződött missziós formáktól mára jelentősen eltávolodott kultúrában. Az APCSEL29 azért indult el, hogy ebben segítse az olvasóit és partnereit.

Jöjjön most néhány újabb szempont az egyház megújulásának útjáról. Gondolkozzunk tovább azon, hogy mi jellemzi azokat a gyülekezeteket és vezetőket, akik alkalmasak arra, hogy elérjék az egyháztól és Krisztustól távol élő embereket az evangéliummal – mit tehetünk mi, hogy a gyülekezeteink dinamikus, vonzó, élettel és tartalommal teli, hatékony missziós centrumokká válhassanak.

1. Bátrak és képesek nemet mondani azoknak a hangoknak, elvárásoknak és elsősorban „régi” gyülekezeti tagoknak, akik változatos okokra hivatkozva, de valahogy mindig kerékkötői, akadályai, hátráltatói, ellenségei a szükséges változásoknak. Az evangélium tartalma az, ami nem változik – az átadás módja, az üzenet csatornája viszont sosem maradhat változatlan! Az egyház mindig akkor „robbant le” amikor ezt a kettőt felcserélte! Ha meg akarjuk szólítani az embereket, akkor folyamatosan követnünk kell a körülöttünk lévő világ változásait, lépést kell tartanunk a korunkkal, különben lemaradunk azoktól az emberektől, akik felé szolgálni akarunk. Sok „régi” hívő, illetve jónéhány teológiai irányzat abban látja az „igazi” hívő élet és az egyház erejét, ha minél jobban elkülönül a „világtól”, a körülötte élő emberektől – de ez tévút! Az ilyen kereszténység a Biblia félreértése és/vagy félremagyarázása, és az eredménye mindig valamiféle felsőbbrendű, elitista, bezárkózó közösség, „szekta”, amely nem Isten eszköze az emberek üdvösségre segítésében, hanem a Sátán eszköze a nem hívő emberek kárhozatban hagyásában (ez a gondolat egyébként Spurgeon-től származik). Egyetlen gyülekezet sem képes a missziói küldetését betölteni, amely eltávolodik a kortársaitól, amely elzárkózik a környezetétől, amely a nem hívő embereket tartja ellenségének, és nem értük, hanem ellenük akar harcolni! Márpedig bennünket nem az alapján fog Urunk megítélni, hogy mennyire tudjuk jól idézni vagy helyesen értelmezni az ő szavait, hanem hogy mennyire töltöttük be azt a küldetést, amit ránk bízott.

2. Kifelé élnek és szolgálnak – nem befelé. Ugyanis kétféle gyülekezet van: az egyik számára a fókusz a bent lévők, az egyház/gyülekezeti tagok szolgálatán, míg a másiknak a fókusza a kívülállók felé végzett missziós munkán van. Tudom, hogy most mindenkinek az az első gondolata, hogy mindkettőre szükség van – és ez természetesen igaz is. Elméletben. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez a fókusz igenis mindent meghatároz! Az egyház/teológia/tradíció-központú gyülekezetnek is van missziója, és a missziós gyülekezetnek is van teológiája vagy struktúrája – de hogy melyik van előbb, melyik határozza meg a másikat – az minden mást is meghatároz!

3. Gyors és dinamikus döntéshozatal. A legtöbb gyülekezetben iszonyú nehéz és lassú folyamat bármit is eldönteni. Sok helyütt ritkán vannak vezetőségi találkozók, a vezetők tulajdonképpen tiszteletbeli méltóságok, nem valós munkát és felelősséget hordozó aktív döntéshozók, nincsenek letisztázott és egyértelmű jogosultsági körök és munkaleírások, és szinte teljes mértékben ismeretlen az egyházban a vezetői coaching vagy a delegálás gyakorlata. Sok esetben olyanok döntenek ügyekben, akik vagy nem érintettek közvetlenül, vagy nem szakértői az adott kérdésnek – akik viszont érintettek vagy szakértők lennének, azokat sok esetben meg sem kérdezzük, mert nincsenek benne a kegyességi alapon választott vezetői körökben. Az egyház úgy tesz, mintha a kegyesség és az ima pótolná a hozzáértést, a felelősségvállalást és a számonkérhetőséget. Ezzel természetesen nem állítom azt, hogy azok nem fontosak – csak azt szeretném hangsúlyozni (sokadszor), hogy a megtérés nem azt jelenti, hogy attól kezdve eldobjuk a józanságunkat, és semmibe vesszük a közösségek vezetésére és működésére vonatkozó legalapvetőbb szabályokat is. A gyülekezet nem ezek miatt különbözik a többi emberi csoportosulástól, hanem a természetfeletti tartalma miatt, amit a Szentlélek végez közöttünk. Ha azonban mind a természetfeletti, mind a józan hozzáértés hiányzik, a gyülekezet fejlődése egészen biztosan megreked.

A gyors döntéshozatal célja az a fajta rugalmasság, amely gyorsan képes reagálni azokra a körülményekre, helyzetekre, kihívásokra, szükségekre, amelyeket azok az emberek generálnak, akik felé a szolgálatát végzi. A lassú reakcióképesség azért veszélyes, mert a gyülekezet emberi tehetetlenkedése miatt kapcsolatokat, lelkeket veszíthetünk el – márpedig ezt a luxust semelyik gyülekezet nem engedheti meg magának!

4. Az emberi kapcsolatok mindent átszövő hálózata. A gyülekezet nem a vasárnap délelőtti istentiszteletében él – hanem a gyülekezeti tagok életének minél szorosabb összekapcsolódásában! Sok gyülekezetnek van csillogó-villogó vasárnapi istentisztelete – de a gyülekezetbe járó emberek nem is ismerik egymást, nem járnak össze, nem találkoznak a hétköznapokban, nem segítik egymást, vagy együtt másokat, nem dolgoznak vagy szolgálnak együtt szervezett vagy spontán formában. Ez is fókusz kérdése. Liturgia- és szertartásközpontú, vagy közösség-központú gyülekezetet akarunk építeni és fenntartani? Az előbbi el fog sorvadni, mert vonzása soha nem az épületnek, nem a szertartásoknak van, hanem az örömteli, személyes és tartalmas emberi kapcsolatoknak és közösségeknek.

(Folytatjuk…)

UPGRADE: Itt a második rész!

Az egyház jövője

/3 hozzászólás/in , /by

Az életünk folyamatos változás – ez a változás pedig a bennünket érő külső, és a bennünk zajló belső hatásokra adott válaszainkból áll össze. Keresztényként pedig van még egy szellemi dimenziói, egyfajta „felső” hatás (meg persze alsó is, sajnos).

Sokat gondolkodok azon, milyen gyülekezetekre, milyen egyházra van szüksége a 21. századi embernek, hogyan kellene „jól” változnunk, hogy a kortársaink számára értékes, tartalmas és élvezetes közeggé válhassunk, miközben Istentől sem távolodunk el.

Sok-sok beszélgetés, közösségi és társadalmi élmény és tapasztalat, és az eddigi gyülekezeti-missziós munkám alapján az én kívánatos jövőképem valahogy így nézne ki – most csak címszavakban:

Kevesebb verseny és rivalizálás – több valós együttműködés a felekezetek és a helyi gyülekezetek között;

Kevesebb uniformalizálás – nagyobb változatosság – vagy fogalmazhatnék másképpen: kevesebb emberi törvény – nagyobb lelki-szellemi szabadság, minden téren: a teológiában, a liturgiában, a szervezeti és a közösségi életben egyaránt;

Az egyháztagság hangsúlyozása és tanítása helyett a Krisztus követésének hangsúlyozása és tanítása

Kevesebb „miért” – sokkal több „hogyan”! Vagyis kevesebb prédikáció a problémákról, a kísértésekről, „világról”  és a bűnökről – sokkal több a konkrét válaszokról, a valós megoldásokról, sokkal több gyakorlati útmutatás arról, „hogyan csináljuk” jól és hatékonyan a „kereszténységünket”.

Kevesebb tradíció – több innováció. Kevesebb ragaszkodás a csak hagyományból, szokásból vagy rutinból megtartott és végzett dolgokhoz, és sokkal nagyobb bátorság, hajlandóság és rugalmasság a változások felé.

Kevesebb utcai evangélizáció és evangélizációs kampány – sokkal több emberi, baráti kapcsolat – a gyülekezeten belül és kívül egyaránt.

Kevesebb hierarchia – több egyenlőség – az egymás alá/fölé rendelése helyett az egymás mellérendeltség erejének felfedezése, egyházon belül, a szolgálatban és a vezetésben, valamint morálisan a gyülekezet-világ kontextusban egyaránt.

Kevesebb beszéd – sokkal több cselekedet – a misszió, a diakónia, a szociális segítségnyújtás, a szeretet terén.

Kevesebb, de konkrét és mérhető célkitűzés – a „mindent akarunk és mindent csinálunk, akkor is , ha csak húszan vagyunk” szemlélete helyett. A legalapvetőbb közösség- és munkaszervezési alapelvek alkalmazása a missziómunkában is.

Kevesebb felekezet – több együttműködő és egymást tisztelő gyülekezet. Az egyházi intézményrendszerek helyett gyülekezeti közösségek hálózata.

Kevesebb tiltás – helyette sokkal több útmutatás.

Kevesebb kritika – sokkal több bátorítás, megerősítés, támogatás.

Tudom, lehetne folytatni a felsorolást… akinek van véleménye, szóljon hozzá bátran!

A munka szenvedélye

/3 hozzászólás/in , /by

Néhány tanulságot szeretnék kiemelni a videóból – de kérlek előtte mindenképpen nézd meg az előadást! Kb. 20 perc.

(1.)

Tekintsünk a „kereszténységünkre”, a missziói küldetésünkre és a gyülekezetben végzett szolgálatainkra most úgy, mint „munkára”. Már csak azért is érdemes így tennünk, mert a héber ószövetségnek van olyan szava, amely egyszerre jelenti a munkavégzést, a szolgálatot és az Isten imádatát!

Miért van az, hogy sok keresztény az idő múlásával egyre kevésbé élvezi a „munkáját”?

Amikor Dan a hegymászásról beszél, akkor azt mondja: emberek az életüket kockáztatják, a végletekig kihatják saját magukat, szenvednek és nagyon komoly áldozatokat hoznak csak azért, hogy feljuthassanak a csúcsra – és amikor elérték, akkor mit mondanak? Hogy soha többet ilyen kínszenvedést?! Dehogy! Kipihenik magukat, és amikor elég erősek, mennek az újabb csúcs felé.

Mi hajtja az ilyen embereket, hogy ekkora erőfeszítéseket tesznek, ekkora áldozatokat hoznak?

A válasz: valódi kihívásokkal megküzdeni nagyon motiváló! Szükségünk van a meghódítható csúcsokra, mert különben nincs, ami szenvedélyt ébresszen bennünk!

Az első kérdés, amin érdemes elgondolkodnunk: mennyi valódi erőfeszítést és valós áldozatokat is követelő kihívás van a saját keresztény életünkben? Nem lehet, hogy csak azért nem élvezzük és értékeljük a missziómunkát, a gyülekezeti életet, mert hiányzik belőle az adrenalin? Mert nincs benne semmi kihívás, veszély, krízis? Vajon nem túl unalmas, kiszámítható és monoton a gyülekezeti élet a mai ember számára?

(2.)

A misszió számunkra jelentőségteljes vagy sziszifuszi munka?

Mi a különbség?

Az elsőnek van kézzelfogható haszna, gyümölcse, látszata – van „végtermék”. Van előrehaladás és növekedés. A sziszifuszi munkának nincs se látszata, se valós végeredménye.

Mi a hívő élet gyümölcse? A bizonyságtétel és a misszió gyümölcse?
Egy másik hívő élet.

Ahogy az újszövetségben olyan sokszor olvashatjuk: „napról napra növekedtek üdvözülőkkel…” Ebben benne lenni hihetetlenül motiváló! Részese lenni valami változásnak, előrejutásnak – felemelő és inspiráló.

A kérdés: a hívő életemben, a gyülekezetemben milyen előrehaladásnak, progressziónak vagyok aktív részese?

Ha vezető vagy, akkor a kérdésem az: tudsz-e a gyülekezeted tagjainak olyan kihívásokat, feladatokat, szolgálatokat adni, ami által hozzájárulhatnak a közös fejlődéshez, és átélhetik, hogy hasznosak, értékesek, és nem mellőzhetők vagy feleslegesek?

(3.)

Dan kísérletében aki szeretett legózni, a teszt folyamán több legórobotot épített, mint aki nem szeretett legózni. Ez a jelentőségteljes helyzetben teljesen világosan mérhető volt. Amikor azonban a sziszifuszi munkát modellezték, akkor azoknak is elment a kedve a több robot építésétől, akik egyébként szerettek legózni.

Vagyis az, hogy a kísérletben a szemük láttára szétszedték azt, amit építettek, még azoknak is elvette a kedvét a munka folytatásától, akik egyébként rajonganak a legózásért.

Nem ilyesmi történik akkor, amikor valaki lelkesen imádkozik, lelkesen mondja a bizonyságtételeit – és azzal szembesül, hogy a többiek körülötte a gyülekezetben, az „érett” hívők, semmi ilyesmit nem csinálnak. A közöny, vagy rosszabb esetben az a törvényeskedés, ami miatt az egyik testvér missziós szolgálatának gyümölcsét lerombolja egy másik testvér ítélkezése, ugyanolyan demotiváló és kontraproduktív, mint a sziszifuszi munka.

Tehát vigyázzunk: nehogy az ölje ki a lelkesedést és szolgálókészséget egy hittestvérünkből, hogy mi vagy közömbösen, vagy kritikusan, esetleg egyenesen ellenségesen viselkedünk akár vele, akár előtte másokkal!

(4.)

Egyfajta összegzésképp: aki feleslegesnek érzi magát, aki nem tudja és nem éli át, hogy mennyire fontos és jelentőségteljes része a nagy egésznek, amiben épp részt vesz, legyen szó munkáról vagy gyülekezeti életről – az boldogtalan lesz. És azért lesz boldogtalan, mert nem dolgozhat! Mert nincs rá szükség. AZ előadás nagy tanulsága éppen ellentétes azzal, ahogy a legtöbb ember a munkára gondol: voltaképpen egyáltalán nem kibújni akarunk a munka alól, hanem belebújni valami olyan munkába, ami értéket teremt, és ami ezáltal értékessé tehet bennünket is.

Legyenek a gyülekezeteink ilyen helyek!

A karóság lelki ajándéka – avagy milyen emberekre van szüksége egy jó vezetőnek?

/0 Hozzászólások/in /by

Nagyon sok  gyülekezetben és vezetőségben tanítottam már a Bibliában megnevezett huszonegy lelki ajándékról, „karizmáról”, amelyek nélkül a gyülekezet nagyon gyorsan visszacsúszik a természetfeletti szintről a természetesbe, az emberibe. A lelki ajándékok Isten elhívását és erejét jelentik, azt a pluszt, amivel kizárólag a Szentlélek tudja kiegészíteni azt, amire a saját tehetségünkből, tanulmányainkból és tapasztalatainkból képesek vagyunk. Nagyon fontos ez a téma minden vezető és vezetőség számára!

Ezeken a tréningeken mindig elmondom, hogy melyik a „kedvenc” lelki ajándékom. Ez egy olyan ajándék, egy olyan elhívás és szolgálat, amelyre minden vezetőnek égetően szüksége van – különben előbb-utóbb kiég vagy összeomlik. Ez a „karóság” lelki ajándéka. Az 1Korintus 12:28-ban vannak megnevezve egyedül, szinte minden magyar fordításban „gyámolítók”-ként.

Érdekes módon a felsorolásban utána rögtön a vezetők jönnek – talán nem véletlenül!

Szóval, mit is jelent ez a kifejezés? A görög antilémpszeisz szó eredeti jelentése: TÁMOGATÓ. Képzeljünk el egy embert, aki óriási terheket tart, és az ereje már szinte elfogy. Az összeroskadás határán van, magát is csak úgy tudná megmenteni, ha kilépne a teher alól. Ha nem teszi meg, akkor nem fogja tovább bírni. Ekkor odalép mellé a TÁMOGATÓ, és nem veszi át a terhet, csak beáll mellé tartani. És ketten, vagy ha több ilyen is van, akkor többen már elbírják.

Egy másik képet hadd mutassak – tulajdonképpen ezzel szoktam illusztrálni ezt a kifejezést: egy gyümölcsfa, roskadásig tele gyümölcsökkel – mint itt a képen. Azonban a fa egymaga nem képes megtartani ezt a rengeteg gyümölcsöt – szüksége van egy vagy több karóra, amelyek segítenek a terhek hordozásában. A karó maga nem terem gyümölcsöt – de nélküle a gyümölcsfa sem tudna, vagy legalábbis sokat biztosan nem!

Ez a karóság ajándéka! Olyan emberek a támogatók, akik segítségével a vezetők többre képesek, több gyümölcsöt tudnak teremni, nagyobb lesz a teherbírásuk, jobban teljesítenek mint gyümölcstermő vezetők.

Honnan lehet felismerni az ilyen karó-embereket?

Csak egy megjegyzés: a támogatók nem kizárólag vezetőket támogathatnak – ez a felsorolás azonban kifejezetten a vezetőket támogató emberekről szól!

Maguk is erősek!

Egy kettétört vagy megrepedt karó nem tudja megtartani a gyümölcsöktől nehéz ágat! Vagyis támogató olyan ember legyen, aki képes terheket hordozni, aki erős, és képes megtartani a gyümölcsfát, a terhei alatt roskadozó vezetőt.

Nem félnek a kihívásoktól és konfrontációktól

A vezetőknek nem bologató-jánosokra van szükségük, hanem olyan emberekre, akik szükség esetén készek kiigazítani, kiegészíteni, helyettesíteni is őket. A féltékeny vezetőt könnyű felismerni: általában sokkal gyengébb képességű emberekkel veszi körül magát, hogy mindenki előtt kitűnjön az élbolyból. A nagypályás vezetők azonban a lehető legjobb embereket gyűjtik maguk köré – olyanokat, akik sok területen talán még őket is lepipálják, őket is helyre teszik. És nincs ezzel semmi baj – a vezető nem attól vezető, hogy mindig mindenben jobb a többieknél – hanem attól, hogy ő vezet. És ehhez a legjobbakra van szüksége! Soha ne féljünk a tehetséges embereket magunk köré gyűjteni, vagy szükség és lehetőség esetén akár magunk elé is engedni őket!

Jó kérdéseket tesznek fel

A jó támogatók sokat kérdeznek – mert más-más irányból tartják meg a szolgálatunkat, ezért más-más irányból látják is azt. Ráadásul a kérdéseik fontosak és hasznosak, nem felesleges költői kérdések, és nem kötözködések. A jó kérdések kitágítják a látóhatárt, új szempontokat teremtenek, felnyitják a kreativitás csatornáit.

Nagyokat álmodnak

Pontosabban mindig több és több gyümölcsről álmodnak! Az álmok inspirálnak és motiválnak – a vezetőnek pedig éppen ezekre van óriási szüksége és éhsége.

Szeretnek hallgatni és tanulni

A jó támogatók folyamatosan tanulnak, képezik magukat, fejlődnek, hogy egyre erősebbekké és teherbíróbbakká válhassanak. Ha vezető vagy, olyan emberekkel vedd körül magad, akik állandóan olvasnak, akik a szabadidejüket is tanulással töltik, akik képezik magukat, és akik figyelnek arra, mit vársz tőlük, hogyan tudnának még többet segíteni. A karóság ajándéka azt jelenti, hogy a rendelkezésedre bocsátom a potenciáljaimat, hogy te, a vezető, még több gyümölcsöt hozz!

Karók karókat nevelnek

A támogatók nem önértékelési problémákkal vagy kisebbrendűségi komplexusokkal megvert vesztesekként látják magukat, akik „csak” karók egy gyümölcsfa mellett – hanem a gyümölcstermés aktív résztvevőiként! A karó-ember pontosan tudja, hogy nem az ő feladata, elhívása, sorsa a gyümölcs megtermése – az övé a gyümölcshozó megtartása! Nélküle nem lesz termés, mert a fa eltörik, a szolgálat összeomlik, mert maga a szolgáló, a vezető fog összeomlani a terhek alatt. Sajnos a média azt sugallja, a második vagy harmadik hely értéktelen, ha nem te vagy a dobogó legfelső fokán, akkor semmit nem érsz. De ez hazugság! Egyetlen hős sem képes semmire segítők és támogatók nélkül! A való világban soha nincsenek magányos hősök, csak olyanok, akiknek nagyszerű társaik vannak.Ezek a társak általában nem bírnak szupererőkkel, nem különleges az IQ-juk, mégis nélkülük a szupererő sem elég semmire.

Támogatónak lenni jó. Én voltam ilyen más vezetők mellett, és hogy ma az vagyok, aki, ennek a „felállásnak” is köszönhetem. És amikor én vezettem, mellettem is álltak ilyen karó-emberek. És amit megtanultam húsz évnyi vezetés során az, hogy a jövőben még több energiát fogok fektetni abba, hogy a lehető legjobb emberek támogatását nyerhessem el, mert nekem megtisztelő együtt gyümölcsöt teremni.

Inspiráló tanácsok egy jobb gyülekezetért – második rész

/1 Hozzászólás/in /by

Folytatjuk a tegnapi sorozatot a gyülekezetépítés Ed Young inspirálta tanulságaival – ha nem olvastad volna az első részt, akkor érdemes azzal kezdened!

7. Elfogadás helyett befogadás!

Aki átlépi egy gyülekezet küszöbét, azt valószínűleg a valahová vagy valakikhez való tartozás vágya (is) hajtja. Szeretne biztonságos, befogadó, barátságos környezetbe és közösségbe belépni. És nincs nagyobb csalódás, mint amikor teljesen oda nem illőnek, kívülállónak, tudatlannak érzed magad, mert semmit nem tudsz a körülötted lévő emberekről, ráadásul azokat jobban érdeklik a saját szokásaik és rítusaik, mint Te, vagy bármelyik „idegen”. Sok gyülekezetben semmiféle gondot nem fordítanak arra, hogy a látogatók megértsék, mi miért történik: mit jelent a dicsőítés, miért imádkozunk egyáltalán Istenhez, mikor kell felállni vagy leülni, mit mikor kell közösen mondani, stb. stb. A keresztények dugig vannak bennfentes szokásokkal, saját nyelvezetük van, és van valamiféle „világot” és a „világiakat” megvető hívő übermench, amit minden kívülálló azonnal megérez. A legtöbb felekezet és gyülekezet elfogadó – ha megfelelő módon öltözködsz, viselkedsz, beszélsz, akkor talán be is fogadnak. Ennek a következménye, hogy a legtöbb gyülekezet már egyáltalán nem növekszik megtérőkkel, hanem egy belterjes vallásos klubként üzemel.

8. Radikális beavatkozás

Soha ne engedd a fertőző embereket fertőzni – különösen a munkatársak, önkéntesek és a vezetők között! Ha úgy látod, hogy valamelyik kulcsembered bántóan kritizálja, demotiválja vagy megosztja a közösséget (ez a három különösen veszélyes ragály!), ha akadályozza a közös munkát vagy rossz fényt vet a szolgálatra, akkor ne engedd valamiféle kegyes humanizmusból vagy rosszul értelmezett testvéri szeretetből tovább fertőzni! Ha vezető vagy, kötelességed a konfliktusokat felvállalni és konfrontálódni mindennel és mindenkivel, aki a közös céljaitokat, értékeiteket és a közösségetek egységét veszélyezteti. Természetesen gyógyítsunk, ne gyilkoljunk – de néha a legradikálisabb lépéseket sem spórolhatjuk meg. Az igei útmutatás ehhez a ponthoz a Róma 15,14-ből: „Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani (az eredetiben: inteni!).”

9. Figyelj azokra, akik elhagyják a gyülekezetet (ifit, kiscsoportot…)!

Vannak gyülekezetek, amelyekhez rengetegen csatlakoznak – a létszámuk azonban mégis stagnál évek, évtizedek óta. Mert arról nem beszél senki, hogy hányan esnek ki a gyülekezetből. Ez tabutéma! Ismerek olyan közösséget, ahol minden kilépőtől kérnek valamiféle visszajelzést, hogy miért nem talált otthonra náluk. Ha azért, mert nem akarják a szentség, az Istennel való közösség, a keskeny úton való járás árát megfizetni, akkor „rendben van” a dolog. Ha azonban a mi ostoba, emberi szokásaink, a közömbösségünk vagy épp az arroganciánk miatt, akkor nagyon nincs rendben!

És még egy gondolat – Ed Young ezt mondta: ha jól csinálod a dolgodat, akkor mindig lesz, aki elhagyja a gyülekezetet! Minden harmadik angyal is otthagyta a mennyet! Azon kellene csodálkozni, ha ez nem így lenne!

Azonban nagyon nem mindegy, miért mennek el, akik elmennek!
Kérdezzük meg őket – már ez rengeteget fog segíteni nekünk!

10. Legyél gyerekközpontú!

Ed Young szerint a gyülekezet legfontosabb szolgálata a gyerekek felé végzett szolgálat! Azt mondja, a legtöbb energiát, a legjobb embereidet, a legtöbb pénzt és időt ebbe a szolgálatba fektesd, ha jövőt akarsz építeni!

Ismerek egy olyan baptista gyülekezetet Dallasban, amelyik a gyerekszolgálatra tett fel mindent az indulásakor. Hihetetlen magas minőségű gyerekistentiszteletet tartottak, amely vetekedett a Cartoon Network vagy DisneyTV műsoraival is, és a gyerekek még betegen is a gyülekezetbe akartak menni, nehogy kihagyjanak akár egyetlen vasárnapot is. Ma az eredeti épület mellett már egy 5000 fős templom is áll – a szülőknek!

11. Show

Ezzel a ponttal kapcsolatban kicsit kritikus vagyok. Az elmúlt húsz év amerikai megachurch mozgalma valóban a show-jellegű istentiszteletekre épültek. És természetesen ma is sok dinamikusan fejlődő gyülekezet szolgálata épül a vasárnapi show-ra. A kritikám inkább abból fakad, hogy ez lehet kultúrafüggő dolog, és ami amerikában megy, nem biztos, hogy nálunk is menni fog. Nem hiszek a mindenhol működő standard receptekben. De tanulni érdemes belőle. Mert egy óriási tanulsága van ennek a szemléletnek – hogy tudniillik a gyülekezeti szolgálati piramis tetején a  show-szerű mega-istentiszteletek vannak. A tanulság az, hogy az istenkereső embereknek nem csak a száraz dogmák és a puritánul kötött liturgia kell, hanem szükségük van az élményre is! Különösen a 21. század élménycentrikus világában! Az istentisztelet legyen egy óriási élmény is egyben, amelyben ugyanúgy része van a felszabadult nevetésnek vagy éneklésnek, a kikapcsolódásnak és a szórakozásnak, mint a mély tanításnak vagy az Isten előtti néma imádatnak.

És még egy gondolat: a show csak professzionális minőségben működik! Ehhez profi énekesek és zenészek, profi technika és díszlet, profi épület és kiszolgáló személyzet, profi előadó és hihetetlenül sok felkészülésből fakadó tartalmas üzenet kell! Ennek pedig mindig ára van. Ez az, ami nálunk még nagyon hiányzik – a színvonaltalanságra és a felkészületlenségre nem indok az, hogy majd „Isten kipótolja” – mert neki nem az a dolga, hogy helyettünk dolgozzon! A show nem fog üdvözíteni senkit – de egy olyan világban, ahol a Sátán professzionális színvonalon szolgálja ki az embereket, hogy őt választják, az amatörizmus nem lehet a kereszténység minőségjelzője!

12. Lepd meg az embereket!

Legyél nagyon-nagyon kreatív, hogy kimozdítsd az embereket a komfortzónájukból, és gondolkodásra, változásra késztesd őket! Óriási kommunikációs zajt kell áttörnünk, ha meg akarjuk szólítani az embereket – és a 30-60-90 perces egyszemélyes monológ nem biztos, hogy a legalkalmasabb módja a mai ember figyelmének megnyerésére és megtartására!

13. Az üzenet a lényeg!

Az otthonos gyülekezeti légkör, a dicsőítés, a videók, a hangulat mind fontos – de a legfontosabb az üzenet! Az üzenetnek pedig frissnek, aktuálisnak, gyakorlatiasnak, ütősnek, érdekesnek – és természetesen nagyon mélyen biblikusnak kell lennie!

Remélem, hasznos volt ez a gondolatébresztő lista. Érdemes átgondolni, mi az, amit alkalmazni tudunk belőle – és amit holnaptól alkalmazni is akarunk és fogunk!

Inspiráló tanácsok egy jobb gyülekezetért – első rész

/0 Hozzászólások/in /by

Nagyon szeretem Ed Young kreativitását – példa előttem, ahogyan megszólítja a kortársainkat a Biblia üzenetével. A 2012-es Seeds konferencián megosztotta az elmúlt húsz évnyi tapasztalatának eszenciáját néhány frappáns gondolatban azzal kapcsolatban, mi is a sikeres gyülekezetvezetés és a növekedés kulcsa. Most ebből válogatok, ahogy szoktam, kicsit a saját szemüvegemen keresztül értelmezve. Nagyon jó lista ez, mert nem csak a megszokott kliséket tartalmazza!

1. Gyűjtsd magad köré az igenembereket!

Ez egy jó vezető talán legfontosabb skillje – tudniillik, hogy a megfelelő emberekkel veszi körül magát. A „megfelelő” ember pedig gyülekezeti és evangélizációs szempontból az „igenember”! Az igenemberek azok, a jelenlétükkel, a „kisugárzásukkal”, a kommunikációjukkal, a figyelmes, de nem tolakodó szeretetükkel szinte azonnal nagyon pozitív benyomást tesznek az emberekre. Az igenemberek azok, akik lelkesen támogatják a jó célokat, és képesek a lelkesedésüket átragasztani másokra is.

(Ez egy nagyon jó téma, az igenemberekről fogok írni egy külön cikket is!)

2. Gondolkozz mindig duplán!

Ha húsz fős gyülekezeted van, gondolkozz negyvenben! Ha száz fős, akkor kétszázban! Tűzd ki célként a pillanatnyi létszám dupláját, és imádkozz, szervezz, készülj, dolgozz eszerint! Isten országának alaptörvénye a növekedés – az elhívásunk és nagy parancsolatunk pedig a misszió – vagyis a növekedés! Legyen ez a víziód és alapelved, mert ez a hit gyümölcse! Sajnos mi magyarok inkább felező üzemmódban működünk, és a húsz fős gyülekezetből tízre sem számítunk! Ez a belső irányultság azonban kisugárzik belőlünk, és kicsit talán önbeteljesítő jóslatként is működik! Ha növekedni akarsz, gondolkodj, beszélj, imádkozz „nagyban” – de legalább a duplájában!

3. Ne félj a változástól!

VÁLTOZÁS – KONFLIKTUS – NÖVEKEDÉS – VÁLTOZÁS – KONFLIKTUS – NÖVEKEDÉS – VÁLTOZÁS … Ez a siker folyamata! A bátor vezető nem fél a változásoktól, hanem generálja azokat! A bátor vezető nem fél a kudarcoktól, a kísérletezéstől, a kockázatvállalástól – mert ezek nélkül nincs előrehaladás! Isten a küldetésünk célját „betonozta be” – nem a módját! Sajnos mi nagyon hajlamosak vagyunk ezt megfordítani! A biblikus és gyümölcstermő gyülekezet nem a saját múltjába, hanem Krisztusba gyökerezik, és nem a múltjában, hanem mindig a jelenben és a jövő felé fordulva él.

4. Legyen a gyülekezetnek jövőképe!

És ez a jövőkép legyen motiváló, lelkesítő, konkrét, megvalósítható – olyan, amiből senki nem akar kimaradni! Ha az emberek előtt nincs konkrét cél és kihívás, amit érdemes is elérni, akkor csak lődörögnek!

5. Las Vegas

Las Vegasnak nincs szüksége reklámra – az emberek mégis beszélnek róla. Nekünk, keresztényeknek, be nem áll a szánk, de valahogy nemigen tudjuk elérni, hogy az emberek beszéljenek rólunk, az üzeneteinkről, a gyülekezeteinkről, a Krisztusunkról. Meg kell tanulnunk értékesíteni az evangéliumot, a velünk és az Istennel való közösséget, mert különben „a nyakunkon marad”. Mindenki tudja, a legjobb reklám aszájreklám, amikor az emberek egymásnak hirdetik a jó hírét valaminek. Ehhez azonban tényleg jónak kell lenni! Vonzónak, aktuálisnak, gyakorlatiasnak, átütőnek, érdekesnek, örömtelinek, hozzáértőnek, felkészültnek, tartalmasnak. A gagyira nem mentség, hogy keresztény! (Bocsánat a radikális fogalmazásért!)

6. Amit vetsz, azt fogod aratni is!

A felkészületlen igehirdetés felkészületlen igehallgatókat fog teremni. Az imaháttér nélküli szolgálatok imádkozni nem akaró vagy nem szerető gyülekezetet teremnek. A hit nélküli evangélizációk közömbös, megtérni nem akaró látogatókat teremnek. A motiválatlan, céltalan, csak a kereteit és épületét fenntartó gyülekezetet nincs miért anyagilag támogatni. És a hozzá nem értő, alkalmatlan vezetőség a misszióhoz nem értő, a misszióval nem is törődő, és az elveszett embereket megszólítani nem tudó gyülekezetet terem. Kivételek persze vannak – de az mindig Isten meg nem érdemelt kegyelme, mindig alkalmi, és úgyis csak erősítik a szabályt!

Vess elkötelezettséget, hitet, aktív imaéletet, bizonyságtételeket, önkéntes és önzetlen segítséget, megelőlegezett bizalmat, meg nem érdemelt szeretetet – és meglátod, mit fogsz aratni!

Holnap innen folytatjuk a listát!

Miért vonzó egy gyülekezet?

/0 Hozzászólások/in /by

Szeretem a statisztikákat – mert a tények és az adatok megkerülhetetlen dolgok. Természetesen a statisztika nem azonos a tényekkel, csak egy adatfeldolgozási módszer, egy bizonyos szűrőn vagy szemüvegen keresztül, s ezért nem is mindig azonos az igazság teljességével, de mindenképpen hasznos, mert jelez prioritásokat, trendeket, tény-szeleteket – és ezeken mindig érdemes elgondolkodnunk.

Mindezt csak azért írom, mert itt az apcsel29-en is voltak és lesznek is felmérések gondolatok és cikkek kiindulási pontjai. Csak emlékeztetőül néhány ilyen régebbi cikk – az újabb olvasók számára:

A mostani adatsort két hete publikálta a Church Relevance, a Gallup és a Life Reaseach felmérései alapján.

Tehát a kérdések:

1. Mit várnak az emberek a gyülekezettől?

  1. 23%-uk lelki növekedést és tanácsadást vár
  2. 20%-uk valamiféle életcélt keres, szilárd alapot, amire az életét építheti
  3. 15% számára ez a hitükből fakadó természetes cselekedet, és igényük van rá
  4. 15%-ukat Isten imádása motiválja
  5. 13%-uk a gyülekezetben átélhető közösségi élmény miatt indul el
  6. 12%-uk az Istenbe és a vallásba vetett valós hit miatt jár gyülekezetbe
  7. 12%-ot a megszokás vezet, ők csak tradícióból mennek el (kultúrális / vallásos keresztények)

(Forrás: Gallup)

A TANULSÁG EBBŐL:

Nálunk szerintem a tradicionális-vallásos templomlátogatók vannak a legtöbben. Azonban ez a legkevésbé motiváló célja egy gyülekezethez való tartozásnak. Ami igazán kell az embereknek, amit keresnek és amit várnak egy gyülekezettől, hogy valóságos lelki növekedéshez segítse őket, valós és személyes lelki vezetést és tanácsadást kapjanak.

Te miért jársz gyülekezetbe? Mit vársz ettől – és mit kapsz?

A gyülekezeted mit nyújt a látogatóknak? Jellemző, hogy a gyülekezet tagjai növekednek, lelkileg érettebbek, mint mondjuk egy évvel ezelőtt?

2. Mi fog meg egy kívülállót egy gyülekezetben? Ezek a legfontosabb „összetevők”:

  1. 90%-uk számára a lelkész személye és a prédikáció a döntő
  2. 88% tartja döntőnek a gyülekezet hitvallását
  3. 49%-uk a barátságos és kedves gyülekezeti tagokat
  4. 41%-uk egy gyülekezeti tagok személyes bizonyságtételét
  5. 38%- uk számára döntő, hogy a családtagjaikkal egy gyülekezetbe járjanak
  6. 37%-uk számára döntő az istenélmény és a gyülekezet atmoszférája
  7. 25%-ukat a vasárnapi iskola győzi meg
  8. 25%-ukat az ifjúsági szolgálat
  9. 11%-uk számára érv a gyülekezetválasztásban a dicsőítés
  10. és 7%-uk dönt a gyülekezet megközelíthetősége (helyszíne) alapján

(Forrás: Thom Reiner)

TANULSÁGOK:

  1. A lelkész személye és a prédikáció sokkal fontosabb, mint ahogy azt mi Magyarországon gondoljuk. És amennyire maguk a lelkészek hiszik. Máskülönben minden vasárnap, mind egyes szószékről iszonyúan ütős, mély, tartalmas, átimádkozott, gyakorlatias, aktuális, friss üzenetek hangoznának el. És a lelkészek a gyülekezet legelérhetőbb, legbarátságosabb, legmotiválóbb tagjai lennének.
  2. Lehet, hogy az amerikaiak tudatosabbak, mint mi, de én sok helyen tapasztaltam, hogy a gyülekezet / felekezet hitvallását már nem is igazán ismerik a gyülekezeti tagok. Pedig a közös identitásban nagy megtartó erő van! Ahol erre tudatosan építenek, ahol a gyülekezetben valóban megélt érték a közös hitvallás ismerete meg megtartása, ott lelki növekedés is van!
  3. A harmadik legvonzóbb dolog egy kívülálló számára a gyülekezet tagjainak befogadó, barátságos, kedves légköre. Mi csak az utóbbi időben több gyülekezetet látogattunk meg, ahol szó szerint még csak nem is köszöntek nekünk. Senki szóba nem állt velünk, észre sem vettek. Senki nem örült, hogy új arcokat lát, senki nem hívott meg egy következő alkalomra. Nagy kár – félek, rengeteg kapcsolatot és lehetőséget veszítenek el az ilyen gyülekezetek.

Kérdezd meg a gyülekezeted látógatóit és vendégeit, mi fogta meg őket, mi az, ami miatt szívesen eljönnek legközelebb is! Érdemes az erősségeinkre tudatosan építeni!

3. Mitől lesz egy formálisan vallásos ember aktív és elkötelezett gyülekezeti tag?

  1.  62%-uk attól, ha bevonják őket valamilyen gyülekezeti szolgálatba
  2. 55%-uk a vasárnapi iskolától (ami minden korosztály számára működik, nem úgy, mint nálunk, ahol ez a csak a gyerekekre korlátozódik)
  3. 54%-uk attól, hogy átél egy olyan istenélményt, amelyben elhívást kap
  4. 49%-ukat a gyülekezeti közösség motiválja elkötelezettségre és szolgálatra
  5. 38%-ukat motiválja a lelkész és/vagy az igehirdetések
  6. 14%-uk számára hoz áttörést a dicsőítő szolgálat

(Forrás: Thom Reiner)

TANULSÁGOK:

  1. Nálunk elsősorban a lelkészektől várják a motiválást, illetve a lelkészek is úgy tekintenek saját magukra, hogy ez elsősorban rajtuk múlik. Pedig úgy tűnik, sokkal inkább az egyetemes papság megélése az, ami bevonja az embereket a gyülekezet belső magjába.
  2. A vasárnapi iskola, vagyis az élethosszig tartó aktív tanulás nagyon fontos eszköz az erős elkötelezettség kialakulásában és a szolgálatba állásban. Nálunk sajnos nagyon ritka az olyan gyülekezet, ahol a konformáció, keresztség, bemerítés után tovább folyik a rendszeres és formális kiscsoportos tanítás a gyülekezetben.

Hogyan tudnál Te segíteni a saját gyülekezetedben a formálisan vallásos embereknek, hogy elkötelezett, aktív és lelkes gyülekezeti tagokká váljanak? Ha találsz válaszokat erre a kérdésre – kezdd el megvalósítani!

4. Mi a négy legfontosabb ok, ami miatt a gyülekezetben felnőtt fiatalok nem hagyják el a gyülekezetüket, hanem felnőttként is elkötelezik magukat mellette?

  1.  65%-uk azt mondja, a gyülekezet szerves része és eszköze annak, hogy az Istennel való személyes kapcsolatuk növekedjen és erősödjön
  2. 58%-uk számára a gyülekezeti élet és közösség meghatározza a mindennapi életüket és döntéseiket, útmutatást, segítséget, erőt kapnak a hétköznapokhoz
  3. 50%-uk mondja, hogy a gyülekezet valóságosan hozzájárul ahhoz, hogy jobb emberekké váljanak, és boldogabban éljenek
  4. 42%-uk számára a gyülekezeti élet és szolgálat az életük fontos célját és értékét jelenti

(Forrás: Lifewax Reasearch)

Csak egyetlen kérdés a végére: ez a négy megállapítás igaz a saját életedre?