Gordon Ramsay, a gyülekezeti válságkezelés, és egy rövid pályamunka

Nagyon szeretek sütni-főzni, kiélni a kreativitásomat a konyhában. Ez egy kicsit kikapcsolódás is számomra a sok szellemi munka után. Óriási fűszergyűjteményem van, amit használunk is rendszeresen, nyertem már cukrászversenyt is, és az álmaim között szerepel az is, hogy éttermet nyissak, ahol én is beállhatok főzni, kiszolgálni vagy épp mosogatni. Ebből fakadóan Gordon Ramsay nagy kedvencem. Tetszik amit csinál, és ahogyan csinálja. Olvastam a könyveit, láttam majd mindegyik műsorát. Egy igazán karizmatikus egyéniség, a média-buborékkal együtt is, ami körüllengi. Remélem nemsokára megismerhetem személyesen is, mert alakulóban van egy közös projektünk.

Szóval, van egy műsora, amelyben lepukkant éttermeket tesz helyre – A konyhai rémálmok. (Kitchen Nightmares – a magyar címe A konyha ördöge lett). Kemény. Nem udvariaskodik – ugyanakkor valóságos segítséget nyújt a szakadék szélén álló éttermeknek. A recept viszonylag egyszerű: adott egy csőd szélén álló vállalkozás, frusztrált személyzettel, kilátástalan tulajdonosokkal, elégedetlen vendégekkel, üres étteremmel, pocsék ételekkel, motiválatlan séffel. Ramsay megérkezik, és legelőször megkóstolja a menüt, végignéz egy esti műszakot, elbeszélget a tulajdonosokkal, a személyzettel, a vendégekkel, aztán hozzálát a rendrakáshoz. A menetrend nagyjából mindig ugyanaz: szembesíti a vezetőket a cudar valósággal, aztán lomtalanításba kezd, kidobál minden vackot, ami távol tartja a vendégeket, felrázza a felelőtlen, hozzá nem értő tulajdonosokat, kivágja a semmirekellő alkalmazottakat, ugyanakkor az elkötelezett és tehetséges munkatársakat bátorítja, ha kell, gondoskodik a szakmai képzésükről és mentorlásukról is, kívül-belül átalakítja az éttermet, megváltoztatja a menüt, lecseréli a rossz ízű, fantáziátlan, vacak ételeket friss és egyszerű ételsorra, visszacsábítja a vendégeket, és közben nem csak káromkodik (ahogy ez elhíresült vele kapcsolatban), hanem valóságosan segít, áldozatokat hoz, együttérez, bátorít, irányít. Nem csak osztja az észt, hanem együtt dolgozik mások sikeréért, pénzt áldoz a bajban lévő éttermekre, tanít, és ha kell, beáll főzni vagy felszolgálni.

Oké, ez eddig az éttermekről szól. De már régóta gondolkodom azon, hogy vannak gyülekezetek, ahol ugyanezt kellene csinálni. És hogy egyáltalán legyen bármilyen eredménye, lehet, hogy ugyanilyen vehemenciával, hangsúllyal, ha másból nem értenek a gyülekezet vezetői és tagjai. Szembesíteni a benne élőket és szolgálókat a valósággal, a csődközeli helyzettel, a változás elkerülhetetlenségével – és a változásban rejlő lehetőségekkel. Mert nem csak egy étterem mehet csődbe, hanem egy gyülekezet is. De nem csak egy éttermet lehet újjávarázsolni, hanem egy gyülekezetet is. Arról nem beszélve, hogy a tét a mi esetünkben nem egy futó gasztronómiai élmény – hanem az emberek, a szeretteink, a környezetünkben élők üdvössége!

Megtaláltam az egyik műsorát a Youtube-on, szinkronosan. Akit valóban érdekel a változásmenedzsment és a válságkezelés, még ha populáris formában is, de láthat itt egy példát rá. Úgy 40 percet kell rászánni. És miközben belecsöppenünk a vendéglátás talán nem mindenki által ismert bugyraiba, érdemes párhuzamot vonni az étterem és a gyülekezet között. Ez a videó a promója a műsornak – remélem mindenki túl tud látni a műsor hangvételén. A reformáció általában amúgy sem valami finomkodó ájtatosság – amikor Jézus rendet rakott a templomban, nem hiszem, hogy nyájasan és alázatosan odaállt a kufárok elé zavarában a kezét tördelve, hogy „izé, testvérem, ne haragudj, hogy megzavarlak, de kérlek szépen az Úr nevében, ha neked is megfelelő, a portékáddal légy szíves menj arrébb egy kicsit, mert lehet, hogy Isten nem örül annak, hogy itt árulod a portékáidat, öööö, bocs, hogy szóltam… de azért az Úr szeret, és imádkozok érted…”

A film első részének linkje

A második rész linkje

A harmadik rész linkje

És végül a befejezés linkje

Mi az aktualitása ennek az egésznek?!

A jövőhéten megtartunk és rögzítünk egy szervezetfejlesztési tréninget, ami a gyülekezetek változásmenedzseléséről, építéséről, megreformálásáról szól. Nagyon jó anyagot sikerült összeállítani, amit azután elérhetővé is teszünk. Addig is, amíg nem lesz egy ilyen gyülekezeti Gordon Ramsay szolgálatunk, hogy a gyülekezeti rémálmokat orvosoljuk, ezt a tréninganyagot fel tudjuk kínálni azoknak, akik szeretnének fejlődni, változni, akik úgy érzik, csődközeli állapotban vannak, és iránymutatást keresnek a gyülekezeti élet, a  missziómunka megreformálásában. Nem mindenkinek lesz szüksége erre, mert vannak jól működő gyülekezetek – hála az Úrnak és a benne élő-szolgáló elkötelezett, felelős, lelkes keresztényeknek. De van, ahol nem mennek jól a dolgok. Tudom, hogy vannak olyan vezetők, gyülekezetek is, akiknek bár szükségük lenne a sürgős és radikális változásokra, sosem fogják ezt beismerni. Vannak, akik nem akarnak változni és változtatni, és vannak, akik megtennék ugyan, álmodoznak róla, de csak ha fájdalommentesen túl lehetne lenni rajta, ha nem kellene érte áldozatokat hozni, harcolni, összetörni majd megújulva talpra küzdeni magunkat. Mindenesetre ha valakinek segítséget jelenthet a tréninganyagunk, akkor azok a jövőhét végétől megrendelhetik. De erről a hétvégén írok még részleteket.

Addig is egy felhívás illetve házi feladat,

hátha valakit érdekel ez a téma annyira, hogy dolgozzon vele egy kicsit.

Írjatok a fenti videó (a Peter’s étterem talpraállításáról szóló teljes anyag) alapján egy 2-3 oldalas „receptet” arra, hogyan lehetne egy csődközeli gyülekezeteket rendbe tenni.

Minden tanulság jó, amit át tudunk ültetni gyülekezeti kontextusba.

Egyrészt így tanulhatunk egymástól – ha lesz, aki küld nekünk „pályamunkát”, közzé tesszük itt az APCSEL29 oldalán.

Másrészt, hogy tétje is legyen a dolognak, felajánlom az új Gyülekezeti szervezetfejlesztés és változásmenedzsment tréning DVD-nket a legjobb öt pályamunka beküldőjének, akik komolyan veszik a feladatot, és olyan anyagot állítanak össze, amelyből mások is tanulhatnak. Az egyetlen szempont, hogy a kiindulási pont legyen a fenti negyven perces videó. Minden ötlet, javaslat, stratégiai terv jó – csak legyen konkrét, gyakorlatias, amivel tudunk is mit kezdeni.

A pályamunkákat az apcsel29@gmail.com emailcímre várjuk, lehetőleg word-ben.

A határidő (a vírustámadás miatti kiesésre való tekintettel meghosszabbítva) május 30.

Amikor a szülő hite öli meg a gyermeke hitét

Vajon milyen arányban maradnak meg a gyermekeink a gyülekezeteinkben?

Nem ismerek ezzel kapcsolatban magyar statisztikákat, inkább csak sokat láttam, tapasztaltam, sokakkal beszélgetek erről, miközben járom a gyülekezeteket vagy hallgatom a lelkészeket az APCSEL29 képzésein, és az érzésem szerint ezen a téren is rosszul állunk. Bérmálás vagy konfirmáció jórészt az idősebb generáció elvárása miatt – de utána alig marad valaki a népes (?) csoportból felnőttkorára a gyülekezetben. Az úgynevezett evangéliumi és a karizmatikus gyülekezeteknél sem jobb a helyzet – folyamatosan veszítünk. Embereket. A saját gyermekeinket. A következő generációkat.

Olvastam egy cikket Thomas Weaver-től, a Resurgence-en jelent meg, hogy mik a leggyakoribb okai annak, hogy a gyerekek megutálják a gyülekezetet a szüleik miatt. Összefoglalom, a saját szemüvegemen keresztül:

1. Kétszínűség, kétlakiság, szekuralizáció vagyis a szülő teljesen másképpen viselkedik a templomban, a gyülekezetben, mint otthon. Másról beszél, máshogy beszél, másképpen viselkedik, másképpen viszonyul a gyerekekhez, a házastársához, stb. stb. Mintha két külön világban élne a család, hétfőtől szombatig az egyikben, vasárnap a másikban. Otthon az egyikben, a gyülekezetben a másikban. És azt hiszem elég egyértelmű, melyikre mi jellemző…

2. Kirakat-kereszténység vagyis a szülő csak akkor fejezi ki a vallásosságát, amikor azt valaki látja. Általában csak a gyülekezetben és a gyülekezeti tagok jelenlétében. Akkor olvas Bibliát, akkor imádkozik, akkor beszél Jézusról, ha testvérek vannak a közelben, ha van, aki hallja-látja. Otthon a gyerek nem lát ilyesmit a szülőtől, és nem látja Isten előtt összetörten, a   saját bűneit vallva sem.

3. Morális kereszténység vagyis a kereszténység lényege, hogy „jók” legyünk. Ide redukálódik le az egész. Vagy rosszabb esetben oda, hogy (csak) a gyerek legyen „jó”, mert „keresztény”. Ráadásul ha a gyerek azt látja, hogy a szülő magának megengedi azt, amit neki nem, ha kiderül, hogy a szülőre nem vonatkoznak a tőle elvárt morális törvények és az elvárások, akkor a szülő pillanatok alatt elveszíti a tekintélyét. És nem csak a sajátját, hanem a Bibliáét, Istenét is eljátssza a saját gyereke előtt.

A morális kereszténység rideg és kemény: parancsokra és szabályokra épül, jutalmazáson és büntetésen alapul. És hiányzik belőle a kegyelem, a bűnbocsánat, a megtörtség. Ha a gyerek számon van kérve, de azt látja, hogy a szülő nincs, ha neki nem szabad, de anyának-apának igen, és ha a szülő sosem kér bocsánatot sem a gyerektől, sem Istentől (akár a gyermeke előtt is), akkor ebből a kegyetlen morálból hamar elege lesz az embernek, a gyereknek is.

4. A be nem tartott parancsolatok – vagyis a rengeteg következetlenség a saját hitünkben és értékrendünkben. Hogy csak egyetlen példát említsek (az eredeti cikk alapján): ha a gyerek ott ül a templomban, és látja, hogy a szülő egy százast vagy kétszázast dob a perselybe „Isten ügyére”, majd utána ötezret eszik meg a család hazafelé a McDonaldsban, gyorsan lejön, mi mennyit ér a fejben és a szívben. A gyerek nem hülye, csak kicsi.

5. Gyülekezet-mánia – Ez elsősorban azok kísértése, akik komolyan veszik a saját hitüket. Nincsenek együtt töltött esték csak szolgálatok, nincsenek családi szombatok – csak gyülekezeti szombatok, vasárnap istentisztelet kétszer, előtte énekkar-zenekar-konfirmációs óra-ifi-barátkozó-akármi… És a szülőnek minden és mindenki fontosabb a gyerekénél. „Isten nevében” nincs idő a játékra, a kirándulásra, a magánéletre. Én is voltam így, de már másképpen élek, mert sokat vesztettem. Mindenestre sok gyerek lépett be úgy a nagybetűs életbe, hogy ő semmiképp nem fog olyan életet élni, mint a szülei.

Ehhez a listához még egy pontot hozzátennék:

6. Bigottság Amikor a szülő ész nélkül keresztény. Egy olyan szélsőséges kereszténységet él, ami már nem biblikus, nem egészséges, nem élhető, egyáltalán nem vonzó. Nem egy gyerekkel, fiatallal beszélgettem már, aki szégyelli a szüleit, és ha az a kereszténység, akkor inkább pogány akar lenni.

Bizonyára sok igazság van ezekben az okokban. Én azonban két sokkal erősebb okát látom annak, hogy miért nem tudjuk megtartani a gyermekeinket a gyülekezeteinkben. Az egyikért inkább a szülők a felelősek, a másik azonban már nem kifejezetten a szülő-gyerek kapcsolatról szól.

A hívő szülők nagy kísértése (és talán leggyakoribb hibája), hogy ráerőltetik a gyerekre a kereszténységet. Krisztushoz nem hívják, hanem terelik, néha kergetik őket. A gyülekezetbe járás, az imádkozás, a vasárnapi iskola kényszer, kötelesség, illendőség, elvárás. És ez a kényszer előbb-utóbb, nyíltan vagy elfojtva, de lázadóvá tesz – főképp, ha az első hat pontból még pár jellemző is a szülőre.

Nyilvánvaló, hogy van egy határ, elsősorban egy érettségbeli határ, amíg a gyermek a szülőhöz tartozik. De nem is ebben az életszakaszban veszítjük el a gyermekeket, a fiatalokat – hanem pont akkor, amikor öntudatra ébrednek, és már ők dönthetnek. Itt derül ki, 10-12-14 éves korban, hogy ami ment kényszerből, az már nem kell önkéntességből. Vagyis az egész mögött nem volt semmi vonzó, semmi, amihez az ifjú ember szívesen, önként ragaszkodna. Sajnos sok szülőnek a hite nem elég hiteles ahhoz, hogy vonzóvá tegye a saját gyerekei előtt, míg mások egyszerűen nem tudnak kiszabadulni a kötelesség-elvárás-törvény bűvköréből, ami egyenes út a vallásossághoz. Ez pedig teljesen más, mint az őszinte választásból fakadó hitvalló kereszténység!

A másik ok pedig teljesen más irányú: egyszerűen nem elég jók a gyülekezeteink a gyerekeinknek! Ez a másik dolog, amit rengeteg ifjúsági konferencián hallottam már. A kereszténységben (sem az otthoni, sem a gyülekezeti „változatában”) nincsen semmi 21. századi, semmi kihívás, semmi realitás, életszerűség, nem mutat előre, nem ad szinte semmit hozzá az életéhez, nem mutat utat, nem erősít meg, egyszerűen jelentéktelen, erőtlen, semmilyen. Kevés fiatal büszke a gyülekezetére, kevesen dicsekednek a (nem hívő!) barátaiknak a gyülekezetükkel, a lelkészükkel, kevesen vannak, akik minden ifire, vasárnapi iskolára az osztálytársaik gyűrűjében érkeznek, akiket azért hívtak el, hogy nekik is megmutassák a legjobb helyet, a legjobb „bulit” a világon!

Egyszóval van mit átgondolnunk, van min tennünk! Változnunk és változtatnunk kell, nem csak önmagunkért, hanem a következő generációkért, a saját gyermekeinkért is! A változásnak pedig legalább ezt a négy területet kell érintenie:

1. A gyülekezetben fel kell készíteni a szülőket arra, hogy miképpen tudják vonzóvá tenni gyermekeik előtt a hitüket, Krisztust és a gyülekezetet

2. Meg kell reformálni a gyerekszolgálatokat. Túlságosan hasonlítanak az iskolára – és nagyon kevés az olyan jó gyerekszolgálat, amire a „mieink” csapatostul hoznák az osztálytársaikat és barátaikat, mert az a legszuperebb hely a világon. Pedig lehetne ilyen a gyerekmunka a gyülekezetben! Mert van, ahol ilyen!

3. Egyszerűen sokkal jobb gyülekezeteket kell építenünk. Mai, autentikus, hiteles, valóságos, erőteljes, sokszínű gyülekezeteket.

4. És végül – vagy talán elsősorban – az otthon a legfontosabb missziós terep. Egyszerűen szeretnünk, tisztelnünk kell a gyermekeinket, főképpen a tinédzser éveikbe való belépésükkor, és olyan módon kell megélnünk a hitünket előttük, hogy azt követendő mintaként, példaként lássák, és akarjanak úgy élni, ahogyan mi. Csak azért, mert a gyerekeink, nem kényszeríthetjük őket Jézushoz – ez másoknál sem működik!

Egyesülő gyülekezetek

Sokszor hangoztatom, hogy a mi (APCSEL29) érdeklődésünk középpontjában a nyugati, vagyis az észak-amerikai és európai kereszténység és missziós munka áll, mivel kulturálisan ebből tudunk inspirációt, segítséget kapni a saját munkánkhoz, nem az ázsiai, afrikai vagy dél-amerikai missziókból, ahol teljesen másképpen munkálkodik Isten az egyházon keresztül. Ránk a nyugati kereszténység áramlatai hatnak, és nekünk a nyugati típusú reformáció útjára kell rátalálnunk, ami teljesen más lesz, mint másutt a világon, mivel Isten nem sablonokkal dolgozik. Na de most nem erről akarok írni, hanem egy olyan folyamatról, amely az Egyesült Államok protestáns gyülekezeteinek legújabb „mozgalmává” nőtte ki magát, és ami teljesen más okból ugyan, de hazánkban is épp most válik jelentős kérdéssé illetve lehetőséggé.

Az elmúlt két évben az Államok protestáns gyülekezeteinek 2%-a egyesült más gyülekezetekkel, és a következő 2 évben további 8% tervezi, hogy megteszi ezt a lépést. Ez összesen kb. 30.000 gyülekezetet jelent, és ezzel a legújabbkori nyugati egyháztörténelem egyik legnagyobb mozgalmává nőhet fel ez az egyesülési hullám. A gyülekezetek egyesülésének több formája létezik, a teljes szervezeti összeolvadástól a társult- vagy partnergyülekezeti szerkezetig.

Az első gondolatom: végre nem darabolódunk! Az elmúlt évszázad protestáns történelme a szakadásoktól volt hangos és botrányos, és ez nem csak a gyülekezetekben tett kárt, hanem az egyházon kívül élők szemében is önmagunk lejáratása volt. Talán ezzel gyógyíthatjuk a saját sebeinket is, és bemutathatunk végre valami konkrétumot a testvérszeretetből is. És ez nagyon jó dolog, nagy szükségünk van a szakadások okozta sebek begyógyítására!

A másik nagy probléma a szétszakadozással az, hogy a rengeteg „kicsi” gyülekezet nem képes „nagy” munkát végezni, mert egyszerűen nincs hozzá erőforrása, embere, pénze, kapcsolatrendszere, társadalmi bázisa. A büszkeség, a teológiai hangsúlyok, a szószékmánia sokszor fontosabbá váltak a józan észnél, és 20-50-100 ember inkább új egyházat alapított, minthogy betagolódjon egy meglévőbe. Azonban a sok kicsi soha nem egyenlő az egy naggyal! És – főleg nálunk – a nagy alatt nem is kell hívők ezreit érteni, nem a megachurch-ökre gondolok, hanem az önmagát ellátni képes, funkcionáló, a működéshez, szolgálathoz, misszióhoz elegendő számú stabil emberrel rendelkező, életképes gyülekezetről. Nem egy 5-10 fős csoportosulást ismerek, akik magukat gyülekezetnek, egyháznak nevezik, és észre sem veszik, hogy az önállóságukért mekkora árat fizetnek.

Szóval a kicsik, a gyengék, a kevesek, az önállóan talán életképtelen és társadalmi szempontból jelentéktelen gyülekezetek egyesülése sok jó lehetőséget tartogat. Én hiszem, hogy együtt erősebbek lehetnek, mint amennyi a különálló „teljesítményeik” összege.

Az igazán nagy kérdés azonban az, hogy miért is egyesüljenek gyülekezetek? Mert emberi ésszel hatékonyabb? Mert érdekük? Vagy mert például Magyarországon az új alkotmány egyházakkal foglalkozó passzusa amúgy is kikényszeríti a gyülekezetek egyesülését? Már most beindult ez a folyamat a kisegyházaknál.

Az lenne jó, ha az egyesülés soha nem kényszerből történne, még ha nálunk az állam is kényszerítené ki, hanem meggyőződésből. Abból az őszinte reménységből, hogy erőt meríthetünk egymás hitéből, hogy összefogjunk a küldetésünk betöltéséért, hogy megosszuk egymással erőforrásainkat, kölcsönadjuk egymásnak legjobb szolgálattevőinket, és végre ne a saját királyságunkat építgessük egymástól függetlenül, egymástól elszakadva vagy egymással versengve-csatározva, hanem végre azt tegyük együtt, ami a dolgunk.

Én örülök ennek a folyamatnak, és nagy várakozással nézek elébe. Sok gyülekezeti szövetséget ismerek, és nagyon „irigylem” a lehetőségeiket, azt a számunkra teljesen ismeretlen potenciált és lehetőségrendszert, amit ez jelent. Remélem nem maradunk ki belőle, és nem csak az új egyházi törvény fog kikényszeríteni gyülekezeti egyesüléseket, partnerszövetségeket, hanem végre belátjuk mi magunk is, hogy a különbözőségeink lényegtelenek ahhoz az erőforráshoz képest, amit nyerhetünk, ha nem egymás ellen harcolunk, még csak nem is magányos szabadcsapatokként, hanem egységbe tömörülünk. És ez természetesen nem ökumenizmus, nem az elvek, a teológiai nézetek egységesítése vagy uniformalizálása, hanem valódi közös élet és szolgálat.

APCSEL29 – Bemutatkozás

APCSEL29


Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvnek a Bibliában 28 fejezete van. A 29-ik a miénk, azóta élő és szolgáló keresztényeké. Hisszük, hogy az Egyház küldetése az újszövetségi apostolok munkájának folytatása, az evangélium hirdetése, gyülekezetek építése, embertársaink szolgálata. Sem Istenünk természete vagy ígéretei, sem a küldetésünk nem változott azóta. Ebben szeretnénk segíteni a keresztény gyülekezeteket és elsősorban azok vezetőit, munkásait, aktivistáit.

Az APCSEL29 célkitűzése a lelkészek, gyülekezeti és szolgálati vezetők és a misszióért elkötelezett aktív gyülekezeti tagok, valamint a helyi gyülekezetek támogatása a saját missziós munkáikban, elsősorban szemléletformálás és szakmai háttér- és eszköztár felépítésével illetve biztosításával.

Miben hiszünk és mi motivál bennünket?

Hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus üzenetének ma, a 21. század posztkeresztény információs társadalmában is ugyanúgy megvan a hatalma és lehetősége arra, hogy az élő Istennel, önmagunkkal és embertársainkkal bennünket kapcsolatba és harmóniába hozzon. Hiszünk abban is, hogy ennek eszköze a mai kereszténység, a helyi gyülekezetek és a benne élő hívő emberek.

Azonban látjuk azt a távolságot és szakadékot, amely az egyházat elválasztja a mai kortól, és a mai emberektől. Szeretnénk azon munkálkodni, abban segíteni és azért dolgozni, hogy ennek a szakadéknak az áthidalásában, a lemaradás behozásában mi is – sok más hívő ember és szervezet mellett – eszközökké válhassunk. Abban hiszünk, hogy a Bibliában, a Krisztus megváltásában való hit, és annak megélése nem maradi, nem elavult, nem hiteltelen, nem erőtlen – és nem is kell, hogy annak látszódjon. Célunk, hogy olyan „kereszténységet” építsünk, amely a ma embere számára érdekes, vonzó, hiteles, aktuális, autentikus, valós megoldásokat közvetítő, otthonos életközösséggé válhasson, amely ténylegesen hozzájárulhat nem csak az üdvösség elnyeréséhez is, de a földi élet minőségének javításához, tartalmasságához, értelmességéhez és értékéhez.

Hiszünk abban, hogy használhatjuk, sőt, használnunk kell a „világi” tudományokat missziómunkánk és gyülekezetépítésünk mindennapjaiban! Keressük az értéket bennük, és amit lehet, amit tudunk, igyekszünk alkalmazni, beépíteni, megszentelni és a gyülekezeteink hatékonyabbá tételére, illetve az emberek testi-lelki-szellemi növekedésének szolgálatába állítani.

Olyan gyülekezetekről álmodunk, amelyek a társadalom, a kultúra, a gazdaság motorjai és építőkövei, ahol emberek élete változhat meg, épülhet fel, nyerhet értelmet és teljesedhet be boldogságban, prosperitásban, hasznosságban.

Ezekben szeretnénk szolgálni a gyülekezetek vezetőit és aktív, szolgáló tagjait tudásunk, tehetségünk és lehetőségeink szerint.

Legfontosabb jellemzői tevékenységünknek:

  • a posztkeresztény, kultúra-közeli szemlélet,
  • az egyházon kívül élők elérésére és a helyi gyülekezetek mobilizálására való fókuszálás
  • a biblikus, alkalmazás- és megoldásorientált hozzáállás,
  • felekezeti teológiai semlegesség a szakmai munkánkban,
  • valamint a magas technológiai és szakmai színvonal.

Alapvető céljaink:

  • a professzionális vezetéstudományok,
  • az internetes és technológiai ismeretek, módszerek, eszközök,
  • valamint a PR és a marketing tudatos alkalmazása és beépítése anyagainkba és szolgálatainkba,
  • illetve mindezek továbbadása és beépítése a keresztény vezetők, gyülekezetek szemléletébe és életébe.

Tevékenységeink:

  • keresztény adatbázisok és szakmai háttérforrások felépítése és biztosítása
  • külföldi kiadók, magazinok, portálok és missziós szervezetek hazai képviselete, anyagaik publikálása
  • vezetőképző képzések és tananyagok létrehozása és működtetése
  • online képzések működtetése
  • vezetői/vezetőségi tanácsadás
  • keresztény szakmai- és közösségi háló felépítése
  • honlapkészítés
  • gyülekezetek, keresztény szervezetek online arculatának és PR-tevékenységének kialakítása
  • online és offline marketing tréningek és eszközök biztosítása
  • szakmai konferenciák szervezése
  • kiadói tevékenység

Az APCSEL29 szervezetileg nem tartozik egyetlen felekezethez sem – de minden felekezet felé nyitott.



Személyes bemutatkozás


Szűcs Sándor vagyok, az APCSEL29 alapítója és vezetője. 18 évesen ismertem meg Krisztust, és az addigi szélsőségesen sötét és alternatív életem olyan gyökeres változáson ment keresztül, hogy erről, valamint az azóta történt számtalan csodáról és istenélményről, amely megtöltötte az életemet már több mint húsz éve teszek bizonyságot gyülekezetekben, iskolákban, fesztiválokon, rendezvényeken vagy csak a barátaim előtt.

Reformátusok között tértem meg, Pálhegyi Feri bácsi, Cseri Kálmán, Takaró Károly, Lovas András voltak lelki útnak indítóim. Bár nagyon jól éreztem magam a reformátusok között, Isten mégis másfelé vezetett, s néhány év múlva a baptista egyházba kerültem – a gerincemnek „kellett” eltörnie ehhez, szó szerint, de megérte (arról nem is beszélve, hogy Isten itt is csodát tett, ahogyan megmentette az életem és meggyógyított). Az egyik legfontosabb mérföldkő az életemben a Balázs Karcsi bácsival való barátságom és munkakapcsolatom volt, akit szinte a megtérésemmel egyidőben kaptam ajándékként, pótapámként, tanító mesteremként és atyai barátomként Istentől. Tőle tanultam görögöt és hébert, tőle vettem át a máig meghatározó bibliai szemléletemet és bibliakutatási módszereimet, ő vezetett be a nemzetközi teológiai szakirodalomba, s vele dolgoztam öt éven át az Újszövetségi Szómutató Szótár elkészítésén. A szótár 1998-as megjelenése után megkezdtem a tanulmányaimat a baptista teológián, azonban az ötödév közepén egyházpolitikai okokból, államvizsga nélkül abba kellett hagynom, s így teológiai diplomám máig nincsen. A teológiai évek alatt a Fiatalok Krisztusért Alapítványnál ifjúsági programok kidolgozásában vettem részt, vezetőket képeztem, segédanyagokat írtam. Mellette párhuzamosan folyamatosan prédikáltam és tanítottam gyülekezetekben, konferenciákon. Másodéves teológusként a Miskolci Baptista Gyülekezet meghívott teológus-lelkészének, majd négy év szolgálat után, még mindig Miskolcon elindítottunk egy nagyon rendhagyó gyülekezetplántálást, amely egy Istentől ajándékba kapott Nightclubból nőtt ki amolyan maffiagyülekezetté, ahol drogosok, hajléktalanok, nehéz sorsú emberek felé is szolgálhattunk. Isten csodálatos dolgokat vitt véghez előttünk s általunk, és az ott megtanult s átélt dolgok mind a mai napig éltetnek.

Ezekben az években indítottam el a Tonhal prédikációs adatbázist, ahol több mint 12.000 prédikációt dolgoztunk fel, s mellette közel 800 cikket és tanulmányt írtunk s fordítottunk le angolból, hogy a szolgatársak és lelkész kollégák munkáját segíthessük. Eközben felkértek egy ausztriai magyar közösség lelki megerősítésére is, így másfél éven át ingáztam Miskolc és Klagenfurt között a többi teendőm mellett. 2005 körül indult útjára a Theologion Bibliaiskola is, amelynek keretében itthon, Erdélyben, Szlovákiában is tanítottam, elsősorban gyülekezeti bibliaiskolákban, lelkészi munkaközösségekben, hitmélyítőkön, konferenciákon és vezetőképző alkalmakon. Éveken át tanítottam ezt az átfogó bibliaiskolai anyagot, amelynek minden egyes témájába napokig tartó böjtöléseket, és szó szerint több száz órányi bibliatanulmányozást és imádságot „fektettem”. A letisztázott, szerkesztett változata itt elérhető.

Mindeközben dolgoztam „világi” újságíróként is, részt vettem egy médiaügynökség és egy életmódmagazin felépítésében, elindítottam egy kis teológiai könyvkiadót, s megjelent néhány könyvem is. Vállalkozó lettem, részben a körülmények hatására, azonban a vállalkozásomat néhány éven belül el is buktam, mert nem értettem hozzá. Ez a keserű tapasztalat indított arra, hogy elkezdjem képezni magam olyan területeken, amelyekkel azelőtt nem foglalkoztam: vezetés- és szervezetfejlesztést, projektmenedzsmentet, online és offline marketinget tanultam, s közben felismertem, hogy ezeket az ismereteket a gyülekezeti munkában is lehet kamatoztatni, ha megszenteljük és Krisztus szolgálatába állítjuk. Ennek az időszaknak a végén, a The Bible League felkérésére három év alatt elkészítettem egy teljes újszövetségi bibliafordítást, egy magyar nyelven egyedülálló, úgynevezett parafrázis-jellegű fordítási metódussal – ez lett a Magyarázó Bibliafordítás, amelynek lektorálatlan szövege a honlapunkról szintén elérhető, s remélem egyszer a kiegészítő magyarázatokkal együtt nyomtatásban is megjelenhet.

Hívő életem első tizenöt évében két végéről égettem azt a bizonyos gyertyát: folyamatosan tanultam és képeztem magam, tudományos munkákban vettem részt, prédikáltam, tanítottam, misszióztam, voltak évek, amikor 80-100.000 km-t vezettem, s volt, hogy heti 15-20 alkalmon is szolgáltam. A magánéletemet 2008-ig folyamatosan alárendeltem az Istenért végzett szolgálatomnak, de akkorra már túlságosan belesérültem a boldogtalan házasságomba, és elváltam. Ezzel az egész addigi szolgálatom és hívő életem lenullázódott, a barátaim nagy részét elveszítettem, az egyházam gyakorlatilag kiközösített. Életem legmélyebb időszaka volt az, Új-Zélandra akartam menekülni, hogy soha többé ne kelljen keresztényekkel találkoznom – Isten azonban megállított. Átéltem, hogy amikor semmim nem maradt és semmit nem értem se mások, se a magam szemében, Isten akkor sem vetett el, nem dobott ki, hanem felemelt, s amikor a legerőtlenebb voltam, akkor is használni tudott mások megtérésében.

Az APCSEL29-et 2009-ben indítottuk útjára, a válásom miatti óriási ellenszélben, folyamatos megbélyegzések és támadások közepette. Az első években semmilyen teológiai jellegű képzést és szolgálatot nem vállaltam, szinte kizárólag szakmai jellegű munkát végeztünk: honlapokat készítettünk, kiadványokat szerkesztettünk, óriásplakát kampányokat bonyolítottunk le, valamint a vezetés- és szervezetfejlesztéssel kapcsolatos képzési anyagokat írtam, s ilyen tréningeket is tartottunk azoknak, akik elfogadták a szolgálatunkat. Ahogy teltek az évek, egyre több meghívást kaptunk, egyre több anyagunk jelent meg, s egyre szélesebb körben kerestek és fogadtak: a katolikus egyház által szervezett továbbképzések előadója lehettem, református és evangélikus LMK-kra hívtak meg, gyülekezetek kerestek meg azzal, hogy hosszabb-rövidebb távon dolgozzunk együtt a helyi missziómunka építésében. Három éven keresztül gondoztuk a Tárház Magazin magyar megjelenését, évek óta dolgozunk együtt az adventista egyházzal, de tartottunk továbbképzéseket református hittan tanítóknak egyházmegyei szinten is. Részt vehettünk az xpand nemzetközi keresztény coaching szervezet hazai bevezetésében is, ami szintén nagyszerű és intenzív időszaka volt életünknek. Mára az APCSEL29 szolgálata sokkal szélesebb körben, sokkal több gyülekezetet és hívő embert ér el, mint amiről a 2009-es induláskor álmodni mertem. Annak idején úgy kezdtük el az APCSEL29 szolgálatát, hogy ha Isten velünk lesz, akkor megáldja a munkánkat, s ha még egy magamfajta bukott hívőt is tud és akar használni, akkor lesz meghívásunk, lesz szolgálatunk, és lesznek gyümölcsei is annak, amit elvégezhetünk. Ha nem, akkor úgyse kellünk senkinek, s nem lesz áldás a munkánkon. Az elmúlt tíz év, a száznál is több gyülekezeti partnerkapcsolat, honlap és online missziós munka, a számtalan meghívás és tréning, amelyek referencialistája itt megtekinthető, a máig tartó jó kapcsolatok, az a szakmai reputáció és elfogadottság, amit elértünk, számomra azt igazolja, hogy Isten soha nem hajítja el azokat, akik szeretik és szolgálni akarják őt. Amíg erőmből telik, szolgálni szeretnék, ezzel is hirdetve Isten szeretetét, kegyelmét, és a 21. században is valóságos, működő hatalmát. Rengeteg cél van még előttem-előttünk, és sok-sok munka vár még ránk. Bár az elmúlt pár évben az APCSEL29 inaktívvá vált sok más jellegű munka és feladat miatt, tudom, hogy még közel sem értünk a végére annak az útnak, amin Isten elindított. Addig is minden eddigi munkánk és anyagunk ingyenesen elérhető és letölthető honlapunkról, és folyamatosan fognak felkerülni a még hiányzó dolgok, érdemes tehát időnként visszalátogatni hozzánk a bővülésekért. És valamikor a közeli vagy távoli jövőben visszatérek én is az aktív missziómunkára, és remélem akkor újra találkozunk. Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt években megtiszteltek bizalmukkal, akikkel együtt dolgozhattunk Isten országának építésén.

Online misszió – online marketing és PR

Meghirdetett nyílt tréning időpontja:

Jelenleg nincs meghirdetett időpontunk! Igényedet jelezheted itt!

Helyszín: jelenleg nincs meghirdetett tréning

Kiviteli formátum: 1 napos intenzív képzés

Invesztíció: 12.700 Ft

A tréning hívható lelkészkörökbe és gyülekezetekbe!

A tréning részletes bemutatása

A képzés célkitűzése:

A tréning felkészíti a gyülekezet vezetőit és az online misszióban aktív szerepet vállaló szolgálókat arra, hogy

– képesek legyenek megtervezni a gyülekezet internetes misszióját, és azt összehangolni az offline, valós életben történő gyülekezeti munkával

– képesek legyenek felépíteni egy hatékony missziós szolgálócsoportot a gyülekezet online missziós munkájának háttereként

– olyan honlapot építsenek fel és üzemeltessenek, amely nem öncélú, hanem valóságos közösséget épít a gyülekezet honlapja és online tevékenységei köré

– olyan tartalmakat hozzanak létre, amelyek látogatásokat generálnak – vagyis jó cikkeket, videókat, meghívókat, promóciós anyagokat a gyülekezeti programokhoz

– a honlap képes legyen a virtuális látogatókból rendszeres követőket, és az online kapcsolatokból valóságos gyülekezetlátogatásokat konvertálni

– az internet kínálta lehetőségeket a gyülekezet építésében, adminisztrációjában, kommunikációjában és menedzselésében is hasznosítani tudják.

A képzés keretén belül:

– megtanuljuk az online misszió alapelveit és elméleti tudnivalóit

– elsajátítjuk az online misszió felépítéséhez és hosszútávú működtetéséhez szükséges gondolkodásmódot és készségeket

– megtanulunk „internetes fejjel” fogalmazni, kommunikálni, stratégiai terveket készíteni és azokat megvalósítani

– megismerjük az online misszióhoz szükséges alkalmazásokat, szoftvereket, online eszközöket – és be is gyakoroljuk azok használatát

– minden résztvevő gyülekezet a képzés során felépíti a saját online missziómunkájának stratégiáját

A képzés tematikája:

1. modul: Az online misszió megalapozása

1. Digitális kor – digitális misszió, tudásbázis, szakmaiság és kreativitás. Mit veszít az a gyülekezet, amelyik nincs jelen az interneten – és mit nyer az, aki nem csak jelen van, de tudja is, mit kell tennie?! Hit és szakmaiság, teológia és technológia, mindez nagyon gyakorlatiasan, meggyőzően, sok példával és esettanulmánnyal.

2. Milyen honlapra van szüksége a gyülekezetnek – és miért?
Nem elég jelen lenni az interneten – a honlap nem csupán egy digitális névjegykártya vagy üzenőfal! Nagyon kevés gyülekezet van hazánkban, amelyik tudja, mit is keres tulajdonképpen a világhálón. A legtöbb gyülekezeti oldal nem tölti be a rendeltetését – mert igazából célja sincsen. Mi megmutatjuk, mi a cél, miért az a cél, és hogyan lehet azt elérni!

3. Online missziós szolgálócsoport létrehozása a gyülekezetben
Egyetlen szolgálat sem működhet elkötelezett és hozzáértő szolgálók nélkül. És a legtöbb jó kezdeményezés pont itt bukik el: nincs ember, vagy nincs megfelelő ember hozzá. Sokszor ez a kiindulási állapot. Ebben az esetben két dolgot tehetünk. Vagy várunk, míg találunk valakit – vagy nem keresünk, hanem kiképzünk, felkészítünk és munkába állítunk szolgálókat azokból, akik vannak. Mi ez utóbbiban szeretnénk segíteni egy kifejezetten csapatépítő, munkatárs-toborzó és felkészítő anyaggal, amit beépítettünk a tréningbe.

4. Koncepcionális tervezés és előkészítés
Egy gyülekezet online missziója összetett feladat – hiszen csak akkor ér valamit, ha a gyülekezeti élet szerves része. Fel kell építenünk az online munkánk stratégiáját, és azt össze kell hangolnunk a gyülekezetünk offline, valós életével és szolgálataival. Ennek a nagy feladatnak nem csak az alapelveit és a módszereit tanítjuk meg, hanem a tréning folyamán minden résztvevő gyülekezettel végig is csináljuk személyre szabottan.

5. A résztvevő gyülekezetek honlapjainak közös kielemzése és az első lépések meghatározása
Lesz egy olyan műhelyfoglalkozás, amelynek keretében együtt kielemezzük a résztvevő gyülekezetek meglévő honlapjait. Javaslatot teszünk a legfontosabb módosításokra, és mindenki tanulhat a másik honlapjának, internetes munkájának pozitívumaiból vagy negatívumaiból. Ha pedig egy gyülekezetnek még nincs honlapja, sok hasznos információt szerezhet mások jó példáiból vagy épp hibáiból okulva.

2. modul:
BLOGOLÁS: a gyülekezet dinamikus és interaktív kommunikációja az interneten

Egy hatékony, közösségteremtő honlap motorja egy jó blog. A blogolás azonban már szinte önálló szakma. Megtanuljuk a blogolás koncepcionális megtervezését, a technikákat, a kommunikációs fogásokat. Tanulunk az online kommunikáció szabályairól, a stílusról, a mondanivaló felépítéséről, a poszt-sorozatokról. Megtanuljuk, hogyan segítheti a blog a gyülekezet belső kommunikációját, a tanítói szolgálatot, az evangélizációs munkát, a vasárnapi prédikációk hatékonyabbá tételét. Lesz szó a leggyakoribb hibákról és azok elkerüléséről, a blog promóciós szerepéről, a gyülekezeti alkalmak látogatásának növelésében való szerepéről, és természetesen külön foglalkozunk a blogcikkek népszerűsítésével, megosztásával, a közösségi portálokkal való összehangolásával.

Ennek a modulnak két célkitűzése van: aki eljön, nagyon akarjon blogolni – és nagyon magas színvonalon tudjon is blogolni! Ennek egyetlen „mérőszáma” létezik: az olvasottság és a látogatások folyamatos emelkedése. Aki megvalósítja mindazt, amit ezen a napon tanítunk, azok számára ezt szinte garantálni tudjuk!

3. modul:
Email-marketing a gyülekezeti életben és a missziómunkában

Hivatalos emaileket küldeni, kampányokat levezényelni, hírleveleket és meghívókat küldeni a mai világban már nem olyan magától értetődő, mint a legtöbben hinnék. Egyrészt nagyon komoly törvényi szabályozása van az email címek védelmének illetve a szpemelés elkerülésének, másrészt nagyon komoly technikai háttérre van szükség ahhoz, hogy mindezt legálisan és hatékonyan lehessen működtetni.

Ebben a modulban mindezek mellett szó lesz a feliratkozók gyűjtéséről, az email-adatbázisok felépítéséről, az email etikettről, email-kampányok megtervezéséről és lebonyolításáról, a hírlevelek tartalmáról és kereteiről, a missziós programok, gyülekezeti alkalmak emailes hirdetéseinek szabályairól, stílusáról. Emailt írni nem nagy kunszt – azonban az emailt tartós kapcsolatépítésre, hatékony kommunikációra, promócióra használni, ráadásul mindezt úgy, hogy a törvényeket is betartjuk, és az olvasóinknak sem megyünk az agyára a kéretlen leveleinkkel – az bizony komoly kihívás. De a nap végére mindenki tudni fogja, mit és hogyan kell tennie, ha ezt jól akarja csinálni!

Bemutatjuk a churchresponder szolgáltatásunkat is, és megtanítjuk a kezelését is. Ha nem is ezt választja  majd a gyülekezete (mert valamilyen responder programot kénytelen lesz használni az, aki törvényesen és hatékonyan akar emailezni), minden résztvevő érteni fogja a responder szoftverek lényegét, célját és alapvető működését is.

4. modul:
Misszió a közösségi portálokon

Miért ennyire fontos a facebook?!
Ha a gyülekezeti blogon megjelent cikket húsz gyülekezeti tag megosztja a közösségi portálokon a saját ismerősei között, azoknak mindössze 1%-a továbbküldi a saját ismerőseinek, és azoknak csupán fél százaléka még egyszer megosztja – akkor a gyülekezet elért kb. 10.000 embert. Ha ezek 90%-a átfedés, akkor is 1000 ember! És ez most abszurd módon alul-kalkulált matematika! De valószínűleg ez sokkal több, mint amennyi szórólapunk célba ér!

A lényeg: 2012-ben az internetes kommunikáció nagyobb és hangsúlyosabb része már a közösségi portálokon folyik. Egyszerűen az emberek ezeket használják. Ha mi az emberekhez akarunk szólni, akkor ott kell tennünk! A cégek ma már social media managereket alkalmaznak főállásban, hogy posztoljanak a cég facebook oldalán vagy twitter csatornáján, youtube csatornát üzemeltetnek amolyan saját tévécsatornaként – mert ma így működik az online kommunikáció.

Ebben a modulban megtanuljuk, hogyan hozzunk létre és hogyan működtessünk gyülekezeti facebook oldalt, iwiw klubot, twitter fiókot és youtube csatornát, illetve hogy ezeket az eszközöket hogyan építhetjük be a gyülekezet mindennapjaiba és evangélizációs munkájába.

A tréning haszna a résztvevők gyülekezetei / szervezetei számára:

– A gyülekezet rengeteg új kapcsolatot építhet ki, először online módon, majd egy bizonyos százalékából valódi gyülekezetlátogatások és személyes kapcsolatok születhetnek. Az új kapcsolatok száma a gyülekezet aktív létszámának sokszorosa is lehet! Ennek az értéke pedig felbecsülhetetlen!

– A folyamatos online kommunikáció révén a gyülekezet beépülhet környezetének köztudatába. Az internet az intézményi PR (közönségkapcsolatok) egyre fontosabb pillére

– A gyülekezet alkalmait és programjait egy új csatornán is hirdethetjük, amelynek hatékonysága messze felette van mindenféle szórólapozásnak, plakátolásnak vagy esetleges meghívásoknak. Vagyis a gyülekezet alkalmaira többen jöhetnek el az internet segítsége révén, mintha figyelmen kívül hagyjuk ezt a kommunikációs csatornát!

– Mobilizálhatjuk a gyülekezet passzív tagjait – különösen a fiataloknak adhatunk olyan szolgálati területet, ami amúgy is az életük és érdeklődésük része! Munkába állíthatunk fiatalokat, fiatal felnőtteket, értelmiségieket egy hozzájuk jól passzoló szolgálati területtel. És mivel az online misszió tipikusan nem egyemberes szolgálat, ezzel a gyülekezet elkötelezett belső magját tudjuk növelni és erősebbé tenni!

– Elmélyíthetjük, archiválhatjuk, interaktívvá tehetjük az igehirdetéseinket, a tanítói szolgálatainkat – a képzésen tanultak segíthetnek abban, hogy a gyülekezet tagjai az istentisztelet után is hozzáférhessenek, tovább gondolhassák, feldolgozhassák, alkalmazhassák az istentiszteleteken, bibliaórákon vagy a különböző alkalmakon elhangzottakat.

– Ezek az eszközök a gyülekezet vezetését, menedzselését, a szervezést és adminisztrációt is jelentősen megkönnyítik, automatizálják – ezzel időt és energiát szabadítanak a személyes kapcsolatok számára. És ennek a haszna manapság, amikor az idő a legnagyobb érték számunkra, szintén felbecsülhetetlen! És a sort még sokáig lehetne folytatni… ez csak gondolatébresztő!

Mit tartalmaz a tréningdíj?

  • Ebédet és a szünetekben felkínált frissítőket
  • A tréninganyag digitális változatát

Tépőzáras kommunikáció és igehirdetés

[box type=”warning”]

A Tépőzáras tréningünkből egy multimédiás, videókat és feladatokat is tartalmazó online képzési anyag készül. Terveink szerint 2016 második negyedévében fogunk elkészülni vele. Ez az online képzési anyag szabadon elérhető lesz honlapunk regisztrált felhasználói számára! Az indulásról mindenkit emailben is értesítünk.

[/box]

A tréning részletes bemutatása

Vannak üzenetek, gondolatok, történetek, amelyek megragadnak bennünk, amiket szinte ki sem tudunk verni a fejünkből, sőt, amiket valami miatt szinte muszáj továbbadnunk másoknak is.

Vannak üzenetek, amelyekre nem lehet nem oda figyelni, amikre felkapjuk a fejünket, és amik napok, hetek múlva is foglalkoztatnak bennünket.

Vannak üzenetek, amelyek túl fontosak ahhoz, hogy elsikkadjanak, hogy elfelejtsük őket, hogy ne érezzük át a súlyukat, hogy célt tévesszenek – főleg a saját életünkben!

Az evangélium ilyen üzenet!

Vezetőként, tanítóként, igehirdetőként szeretnénk úgy kommunikálni, hogy amit mondunk, az ne legyen hiábavaló vagy bizonytalan. Nem azért fontos, hogy megértsék, megjegyezzék, magukévá tegyék, sőt, tovább is adják az üzeneteinket, mert az bennünket fényezne – hanem azért fontos, mert hitünk szerint az örök életük, a földi mindennapjaik, a hitük, a világnézetük, és az abból fakadó tetteik, a munkához, az egymáshoz való hozzáállásuk, a családi és közösségi életük, a munkájuk és a gyülekezeti szolgálatuk múlik azon, amit Isten nevében tanítunk, hirdetünk az embereknek.

Nem mindegy, milyen hatása van a kommunikációnknak – legyen az a vasárnapi prédikáció, egy ifi, vagy egy vezetőségi tanácskozás! Nem mindegy, hogy amit mondunk, az felszínes vagy épp túlbonyolított, és emiatt már szinte érthetetlen, elvont, unalmas, elméleti, száraz, felejtős, kiszámítható – vagy épp ellenkezőleg: ütős, meglepő, tartalmas, kihívó, megjegyezhető, felrázó, motiváló, iránymutató!

Nem igaz, hogy csak a kivételesek tudnak így prédikálni, kommunikálni!

És az sem igaz (és ez talán még nagyobb tévedés, mint az előbbi!), hogy nem lehet szinte bármit ilyen jól elmondani!

Vagyis nem feltétlenül – és nem csak – a tartalmon múlik a kommunikációnk hatékonysága!

Természetesen sok múlik a felkészültségen, az előadói tehetségen és rutinon, az imádságon, a hallgatókon – de ebben a soktényezős egyenletben van egy olyan elem, ami megtanulható, elsajátítható – és ami nem pótolja ugyan az előbbieket, de lényegesen feljavítja azokat!

Ez pedig a hatékony kommunikáció képessége.
És a jó hír, hogy ez tanulható!

Az igazán hatékony üzenet úgy ragad rá a hallgatókra, ahogyan a tépőzár egyik fele a másikra. Mert hogyan is működik a tépőzár? Az egyik felén milliónyi apró hurok, a másikon pedig milliónyi kis horog található. És a horgok belekapaszkodnak a hurkokba.

Az igazán jó üzenetben rengeteg olyan horog van (nem csali, horog!!!), amely a hallgatók ismeretének, érzéseinek, tapasztalatainak, emlékeinek, érdeklődésének, képességeinek horgaiba kapaszkodnak bele. És minél több a horog egy üzenetben, annál több hurokba tud megkapaszkodni. És így az üzenet annál biztosabban és erősebben fog megragadni a hallgatókban.

Van  jónéhány olyan horog, amely MINDEN hatékony kommunikációnak része. Ezeket a horgokat minden igazán nagy szónok használta, Jézustól és Pál apostol kezdve a filozófia, a történelem, vagy épp napjaink politikai vagy gazdasági elitje – azok, akik hatást tudtak gyakorolni a világra, a történelemre, emberekre – a szavaik által!

Az ilyen “tépőzáras kommunikáció” alapelveit és alapszabályait fogjuk megtanítani és begyakorolni ezen a tréningen!

3 x 8 óra intenzív, interaktív, kihívásokkal és feladatokkal teli műhelygyakorlat, ahol mindenkiből megpróbáljuk kihozni a legtöbbet ezen a téren. Megtanuljuk és begyakoroljuk, hogyan kell tépőzáras módon kommunikálni! Ezt pedig azonnal lehet alkalmazni, akár a tréninget követő vasárnapi prédikációban!

Kinek ajánljuk?

– Elsősorban lelkészeknek, egyházi- és gyülekezeti vezetőknek, presbitereknek

– Mindenkinek, aki prédikál és tanít, gyülekezetben, házicsoportban, ifjúsági munkában, bármilyen missziós szolgálatban

– hittan oktatóknak és tanároknak

– Minden olyan gyülekezeti vezetőnek vagy aktív gyülekezeti tagnak, aki szolgálócsoportok élén áll, embereket vezet és irányít, motivál és kommunikál

– A gyülekezet hivatalos kommunikációjában, honlapjának vagy újságjának szerkesztésében résztvevő munkatársaknak

– Azoknak, akik az evangélizációs és missziós munkában aktív szerepet vállalnak, nem hívőkkel kommunikálnak, feléjük szolgálatot végeznek

– Mindazoknak, akik számára a nyilvános beszéd és szereplés a mindennapos munkájuk része, akiknek fontos üzeneteket kell célba juttatniuk, másokat inspirálva, motiválva, tettekre sarkallva.

Mit kap, aki részt vesz egy ilyen képzésen?

1.Először is kap egy szemléletet arra, hogy mit kell kommunikálnia, ha meg akarja szólítani a hallgatóit, és döntésekre, tettekre akarja motiválni őket!

2. Megtanulja a meggyőző, lenyűgöző és inspiráló kommunikáció és tanítás alapelveit. Nem csak megismeri – hanem be is gyakorolja!

2. Technikailag képes lesz az üzenetét nagyon hatékonyan és motiválóan átadni másoknak!

3. Megtanulja, hogyan kell lényegre törően prezentálni – szóban és különböző prezentációs eszközökkel.

4. A hatékony kommunikáció alapelveit képes lesz alkalmazni…
– igehirdetésekben, tanításban, bizonyságtételben, evangélizáción
– írásban: személyes- és hírlevelekben, blogban, gyülekezeti újságban
– vitákban, eszmecserékben
– megbeszélések, értekezletek levezetésében
– a vezetői hatékonyságának növelésében, a munkatársak irányításában
– a munkatársak motiválásában és inspirálásában, az erősségeik megtalálásában és felszabadításában
– csapatépítésben

A képzés tematikája:

Az első két tréningnap a tépőzáras kommunikáció lényegét, öt alapelvét foglalja össze, rengeteg példával és közös gyakorlattal. Biztosak vagyunk abban (és ezt megerősítették azok is, akik már részt vettek ezen az alkalmon), hogy ez a tréning jelentősen át fogja formálni az igehirdetésről és tanításról alkotott eddigi kategóriákat és módszereket, mert olyan szemléletet, ismereteket, készségeket és módszereket ad, amelyekkel sokkal hatékonyabban tudunk szolgálni akár a következő naptól kezdve!

A harmadik tréningnapon megtanuljuk és begyakoroljuk azokat az elveket és technikákat, amelyek igazán hatásos előadókká tehetnek bennünket. Ez a nap a prezentálásról, mint kommunikációs formától szól, amely sokkal több annál, hogy a mondanivalónk vázlatát kivetítjük egy powerpoint bemutatóban. A prezentáció voltaképpen a gondolataink és üzenetünk értékesítése. Egyfajta kommunikációs „előadás” – performance, amely számtalan kommunikációs elemet használ fel az egyetlen cél érdekében: hogy a hallgató „megvegye”, átvegye az üzenetünket. Tulajdonképpen előadás-technikáról van szó, arról, hogyan válhatunk olyan előadókká, akiknek egyetlen üzenetét se akarja bárki kihagyni.

Miről lesz szó a tréning három napján?

  • Hogyan tudunk nagyon lényegre törően és világosan kommunikálni?
  • Hogyan tudjuk felkelteni és fenntartani az érdeklődést?
  • Hogyan tudunk kifejezetten motiválóan kommunikálni?
  • Hogyan tudjuk élvezetesen elmondani akár a száraz adatokat és tényeket is?
  • Hogyan prédikáljunk úgy, hogy hetek múlva is emlékezzenek az üzenetre?
  • Mitől lesz hiteles egy üzenet?
  • Milyen üzenet az, amit mindenképpen tovább akar adni az, aki egyszer hallotta?
  • Hogyan kérdezzünk úgy, hogy mindenki akarjon rá válaszolni?
  • Hogyan érveljünk meggyőzően, de szeretettel?
  • Hogyan lehetünk hihetetlenül hatásos előadók?
  • Hogyan építsük fel az üzenetünket? (Ez nem a három főpontos – három alpontos technika lesz!)
  • Mit tanulhatunk a hollywoodi forgatókönyvíróktól?
  • Hogyan kommunikáljunk papírok nélkül?
  • Mit csináljunk a színpadon / szószéken?
  • Hogyan vonjuk be a hallgatóinkat a kommunikációba?
  • Hogyan tehetjük felejthetetlen élménnyé az üzeneteinket?

A konkrétumok:

  • A tépőzáras kommunikáció példái, alapelvei
  • A hatásos kommunikáció legfontosabb gátja – illetve annak leküzdése
  • A világos üzenetek két legfontosabb szabálya és eszköze
  • Az egyértelműsítés további módszerei
  • Hat kreatív sablon a kommunikációban
  • A figyelemfelkeltés eszközei – hogyan szippantsuk be a hallgatót a kommunikációnkba?
  • A figyelem folyamatos fenntartásának kommunikációs eszközei
  • A kíváncsiság felkeltésének további kommunikációs technikái
  • Módszerek a kézzelfogható, könnyen megjegyezhető és továbbadható üzenetek átadására
  • Egy üzenet hitelesítésének nyolc különböző módja és technikája
  • Hogyan hassunk az érzelmekre (és hogyan ne)? A legfontosabb szabály elsajátítása
  • Kérdezés-technika
  • Érvelés-technika
  • A küldetéstudat megjelenítése az üzenetünkben
  • Az üzenet felépítésének szabályai és dramaturgiája
  • A prezentálás és az illusztrálás közötti különbségek
  • A prezentálás alapelvei, szabályai, hibái és módszerei
  • Teljesen új szemléltetési módok – amiket gyülekezetben talán még senki nem használt hazánkban!
  • A videó és az internet felhasználása a szemléltetésben és a prezentálásban: hogyan csináljuk – és hogyan ne?!
  • Filmek és filmjelenetek, mint illusztrációk – a kiválasztástól a vágáson át az alkalmazásig
  • Prezi, mindmap, infografika, és még számos nagyszerű eszköz, hogy az üzenetünk még jobban ragadjon!
  • A prezentáció – mint előadás
  • Előadás-technika és performance
  • Egy istentiszteleti prédikáció „színpadi kellékei”

A kommunikációs tréning teljes anyagát igeversekre, igei üzenetekre alkalmazva fogjuk bemutatni és begyakorolni!

A tréning az elméleti részeken kívül szimulációk és gyakorlatokból áll.

Néhány ajánlás az eddigi tépőzáras tréningjeinkről:

Sokat vártam és nem csalódtam!
Érdekes, informatív tréning volt, és rendkívül gyakorlatias!
Balla Tibor, Tiszta Szív Alapítvány

A tépőzáras tréning átformálta a hatékony szolgálatról alkotott felfogásomat!
Kató Csaba, Római Katolikus állandó diakónus

Ebben a tréningben rengeteg hasznos és gyakorlati anyag van összesűrítve!
Gusztin Rudolf, Názáreti Egyház Budapesti Gyülekezete

Nagyon aktuális téma! Nagyon fontos, hogy az üzenetünket, ami a világ legfontosabb üzenete, a mai ember nyelvén és az ő vevőkészülékére hangolva adjuk át. Ebben ad nagy segítséget a Tépőzáras Tréning!
Suhai György, Pasaréti Református Gyülekezet

Meglepő, szembesítő, változásra serkentő alkalom volt. Mostantól teljesen más szemlélettel tekintek a kommunikációmra!
Szabó Iván, presbiter, Magyarországi Késői Eső Gyülekezet

Jó lenne ezt az anyagot eljuttatni az egyházak központi konferenciáira! Kívánom, hogy sikerüljön megnyerni az egyházak vezetőit és vezető testületeit!
Sándor Frigyes, esperes, Miskolci Evangélikus Gyülekezet

1,9%

2009 februárjában a Magyar Bibliatársulat megbízásából a TÁRKI országos felmérést készített a bibliaolvasási szokásokról.

A legfontosabb adatok:

A magyar lakosság kb. 53%-a soha (!) nem olvas Bibliát.

Napi rendszerességgel 1,9% olvassa a Szentírást – ami a felnőtt lakosságra vetítve összesen 160.000 hívő embert jelent.

A nők sokkal nagyobb arányban olvassák a Bibliát, mint a férfiak, az arány 55-38%

Az életkor és a bibliaolvasás között egyenes az arányosság, minél idősebb valaki,annál többet olvas.

És végül még egy érdekes adat: a végzettséggel is arányos, az alapfokú végzettségűek 43%-a, míg a felsőfokú diplomával rendelkezők 67%-a olvas Bibliát!

Tanulságok – csak egy-egy rövid gondolatban:

1. A magyarok több mint fele soha nem olvassa a Bibliát! Ez óriási missziós területet jelent! Van kinek hirdetni az evangéliumot, mert ezek szerint csak elképzeléseik vannak Isten üzenetéről, de személyesen soha nem találkoztak még vele! Ez nagyon felrázó és motiváló tény!

2. A 2000-es népszavazáson a magyar lakosság 70%-a nyilatkozott úgy, hogy tagja valamely keresztény felekezetnek. Viszont csak 47% olvas Bibliát (és ebben benne vannak azok is, akik életükben pár alkalommal olvassák, vagy csak évente). Tehát a vallásosság / felekezethez vagy gyülekezethez való tartozás nem jelent automatikusan megélt hitet.

3. Napi rendszerességgel is túl kevesen olvasnak a Bibliát. Vagyis a bibliaolvasás még az evangéliumi hívőkre sem általános érvényű! Vagy valóban legfeljebb 160.000 olyan keresztény van Magyarországon, aki komolyan veszi a saját hitét és meggyőződését?!

4. Ez egyben megmagyarázza azt is, hogy miért van rengeteg vélemény, tévtanítás, félreértés a bibliai igazságokkal kapcsolatban. Talán túl sokan alkotnak véleményt túl kevés bibliaolvasás után. És könnyen lehet, hogy valóban igaz az az állítás, miszerint a Bibliáról és Istenről szóló könyveket többen és többet olvasnak, mint magát a Bibliát.

5. A férfiaknak kellene vezetni az egyházat, a családokat – ennek ellenére jelentősen kevesebben olvasnak Bibliát, mint a nők.

6. Az értelmiségiek kétharmados aránya megdöbbentően magas! Ezt figyelembe kellene venni a missziómunkában és építeni kellene erre a tényre!

Nem akarom túlragozni a dolgot, csak gondoltam, megosztom az adatokat.

A teljes cikk innen elérhető.

Tizenöt dolog, amit Isten utál az egyházban

Átnéztem egy prédikáció-sorozatot egyik kedvenc tanítómtól arról, mit is utál Isten az egyházban. Neki 12-es listája volt, bár kicsit tallózva a neten ez a téma többeket is érdekelt már, és találni rövidebb-hosszabb gyűjteményeket is. Hát én is elkészítettem a magam listáját – ha lesz időm, kidolgozom majd egy tanítás-sorozattá, mert talán tanulunk a görbe tükörből.

Szóval az én listám:

1. Szellemi gőg és a „világ(iak)” lenézése.

2. Intolerancia – főképpen a bűnös ember azonosítása a bűnével

3. Közöny – kifelé és befelé egyaránt. Misszióról szóló szöveg van, de igazából a saját „testvérem” sorsa sem érdekel

4. Elkülönülés – világtól is, egymástól is (felekezetesdi versengés)

5. Alkalmi elkötelezettség – vagyis a hívőkre nem lehet számítani

6. Vallásos klónok vagy zombik (uniformizmus) – szektás agymosás

7. Langyos kereszténység: középszerűség és unalmasság. Ez talán az éneklésen / dicsőítésen mérhető le leginkább…

8. A tradíciók rabszolgasága – rugalmatlanság. A szokás nagy úr – néha nagyobb Istennél is.

9. Hiteltelen, korrupt vezetők. Nem az a baj, ha valaki elbukik, hanem ha valaki „megengedi magának”, hogy bűnös legyen, miközben másokat könyörtelenül elítél

10. Önző felhalmozás, maguknak való gyűjtögetés (anyagiak, eszközök, tehetségek, épületek, stb.) Méghogy a keresztények az embertársaikat szolgálják?!

11. Keresztény szubkultúra.  A marslakók valószínűleg kultúraközelibbek és életszerűbbek lennének, mint sok keresztény vagy gyülekezet.

12. Kánaáni nyelv

13. Képmutatás

14. Bigottság és fanatizmus (vagyis az ész nélküli hit)

15. Vallásos őrjöngés (karizmániákusság, minden dolog elszellemiesítése)

Bizonyára van még más is. Lehet folytatni a sort… talán tényleg tanulunk belőle.

Ajánlások

Ajánlások és vélemények korábbi tréningjeinkről, munkáinkról:

Ajánlások a Magyar Cserkészszövetség 2014. május 18-19-i forrásteremtő képzéséről:

“Nekem nagyon sokat segített a képzés, mostantól teljesen más szemszögből állok a forrásteremtéshez, mint eddig. Az előadások nagyon hasznosak és érthetőek voltak.”
Hauser Veronika

“Olyan volt ez a hétvége, mintha legalább öt szemlélet- és önfejlesztő könyv energiáját kaptam volna meg. Ráadásul a képzés teljesen személyre szabott megoldásokat is adott.”
Bognár-Petőváry Zalán, szakosztályvezető

“A tréning nagyon érdekes, és szakmailag páratlan volt! Nagyon sok dologgal kapcsolatban további érdeklődésem nyílt, így ez a képzés számomra biztosan nem ért véget.”
Csanády Lőrinc, csapatparancsnok, regős szakvezető, táborparancsnok

“Lájk! Megvettem, vedd meg Te is! A tréning után a teljes út láthatóvá vált, ami a célom eléréséhez vezet!”
Soóváry Bálint, csapatparancsnok, 212.sz. Bornemissza Cserkész Alapítvány kuratóriumának elnöke

“A képzés során nagyon sok kifejezetten hatékony módszert tanulhattam, teljesen új szemszögből világította meg számomra a támogatás kérés lehetőségét. Nagyon hálás vagyok érte, köszönöm szépen!”
Ábrahám László

“A képzés a forrásteremtés olyan lehetőségeit és módszereit ismertette meg velem, amelyek teljesen ismeretlenek voltak számomra, annak ellenére, hogy már vettem részt hasonló témájú képzésen.”
Czettele Győző, csapatparancsnok, Tudomány a Családért Egyesület alelnöke

“Meggyőző stílus, profi előadásmód. Tartalmas, és maximálisan a résztvevők igényeihez mért képzés!”
Hegedűs Csaba, csapatparancsnok

“Mivel vettem már részt forrásteremtő képzésen, külön öröm volt számomra, hogy támogatásgyűjtési technikákkal foglalkoztunk, erről ugyanis eddig sehol nem volt szó. Inspiráló volt a sok gondolat.”
Kerekes Mária

“Nagyon sokrétű volt a képzés, és tetszett, hogy az előkészületektől a megkeresésig összefoglalta a projektet és a forrásteremtéssel kapcsolatos teendőket. Rendkívül hasznos volt, az előadó pedig nagyon felkészült.”
Az ajánló nevét a kérésére nem közöljük

Ajánlások a XI. kerületi önkormányzat által szervezett támogatásgyűjtési tréningünkről:

Újszerű, a mai elvárásoknak megfelelő, lendületes tudásanyag és szemlélet. És ami a meglepetést okozta: mindez úgy, hogy közben a Szentírásból idézve, annak útmutatásait követjük, egyfajta gazdasági tankönyvként. Fantasztikus!
Heizler Norbert László, kuratóriumi elnök

Rendkívül hasznos, hiánypótló tréning! Új szemléletmódot, új hozzáállást ad az adománygyűjtéshez!
Szathuryné Ruszthy Nóra, irodavezető, Magyar Katolikus Megújulás

Gondolatébresztő új nézőpontot ismerhettem meg, egy jól összeszedett, érdekes előadás keretében. Remélem, több tréningen is részt vehetek a jövőben!
Szilágyi Bence, kuratóriumi tanácsadó, Zöld Liliom Alapítvány

Meggyőződéssel és szeretettel ajánlom ezt a tréninget. Kiváló előadót és szakembert ismerhettünk meg Szűcs Sándor személyében. Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a tréningen az önkormányzat és szervezői jóvoltából!
Sebestyén Marianna, intézményvezető, Szent Lujza Szeretetotthon

Ajánlások a 2011-es támogatásgyűjtési tréningünkről:

Szeretettel ajánlom ezt a tréninget minden gyülekezeti vezetőnek, presbiternek, pénzügyi területen vagy pályázatokkal foglalkozó kereszténynek. Nagyon nagy tudásanyag, áttekinthető jegyzetekkel, könnyen érthető előadásban, sok-sok gyakorlati példával. Örülök, hogy részt vehettem a tréningen!
Horváth Gábor, lelkipásztor, missziói titkár, Őskeresztény Apostoli Egyház

Minden gyülekezet figyelmébe ajánlanám a hallottakat, különösen a támogatókkal való kommunikáció és kapcsolatteremtés fontosságát!
Busa József, Szentes-Felsőpáti Református Egyházközség

A képzés kreatív és stratégiailag jól felépített volt. Az elhangzott dolgok gyakorlatiasak voltak, reményeim szerint hasznosítani is fogom.
Jánosi Ferenc, MPE Ifjúság- és családépítő szolgálat koordinátora

A finanszírozási tréning tematikája jól átgondolt. A legtöbbet hozták ki abból, ami egy egynapos finanszírozási tréningből kihozható!
Dr. Koncz Kornélia, Svábhegyi Református Missziói Egyházközség

Ajánlom a finanszírozási tréninget, mert itt mindenki megtanulhatja, hogy az egész nem a pénzzel kezdődik!
Tukacs Gitta, a Gazdagréti Református Gyülekezet Forrásteremtő munkacsoportjának vezetője

Fontosnak tartom, hogy a gyülekezetekben beszéljünk a finanszírozási kérdésekről, és megismerjük azokat a lehetőségeket, amelyek a gyülekezeti programok anyagi alapjait több lábra állíthatják. Ezen a tréningen szélesedett a látásom a témában.
Ifj. Márkus Mihály, református lelkész

Ajánlások a szervezetfejlesztési tréninganyagunkról:

Egyszerűen szenzációs! Hihetetlen mennyiségű, azonnal megvalósítható gyakorlatias anyag. Különösen azt tetszett, hogy áttekintést add egy gyülekezet növekedési területeiről és a változáshoz szükség lépések bemutatásán is végig vezet.Köszönöm az emberi részt, amit ti adtatok hozzá.
Gyarmati Attila, katolikus gyülekezetplántáló, Baja

Ajánlások a Tépőzáras Kommunikáció tréningünkről:

Sokat vártam és nem csalódtam! Érdekes, informatív tréning volt, és rendkívül gyakorlatias!
Balla Tibor, Tiszta Szív Alapítvány

A tépőzáras tréning átformálta a hatékony szolgálatról alkotott felfogásomat!
Kató Csaba, Római Katolikus diakónus pap

Ebben a négy órában rengeteg hasznos és gyakorlati anyag van összesűrítve!
Gusztin Rudolf, Názáreti Egyház Budapesti Gyülekezete

Fontosnak tartom, hogy a lelkészek is tanuljanak a modern marketing felfedezéseiből, és egyre jobban megismerjék a posztmodern ember gondolkodását, információbefogadási sémáit. Ebben sokat segített ez a tréning.
Gergely Ferenc  Barnabás, Váchartyáni Református Egyházközség

Nagyon aktuális téma! Nagyon fontos, hogy az üzenetünket, ami a világ legfontosabb üzenete, a mai ember nyelvén és az ő vevőkészülékére hangolva adjuk át. Ebben ad nagy segítséget a Tépőzáras Tréning!
Suhai György, Pasaréti Református Gyülekezet

Meglepő, szembesítő, változásra serkentő alkalom volt. Mostantól teljesen más szemlélettel tekintek a kommunikációmra!
Szabó Iván, Magyarországi Késői Eső Gyülekezet

Ez a csapat tudja, mit csinál! Csak ajánlani tudom a tréninget mindenkinek!
Szabó Nagy Attila, Debreceni Szabadkeresztény Gyülekezet

Örülök, hogy vannak, akik ebben az országban foglalkoznak az ilyen témákkal! Nagy szükség van a szolgálatotokra!
Bódi Mátyás, FIKSZ – Felekezetközi Ifjúsági Szolgálat

Jó lenne ezt az anyagot eljuttatni az egyházak központi konferenciáira! Kívánom, hogy sikerüljön megnyerni az egyházak vezetőit és vezető testületeit!
Sándor Frigyes, esperes, Miskolci Evangélikus Gyülekezet

Ajánlások a 2010-es támogatásgyűjtésről szóló tréningünkről:

“Ütős, szakmai ismeretek, amelyek nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy szolgálatainkat magasabb színvonalra emelhessük.”
Bánki Lajos, Golgota Gyülekezet

“Elengedhetetlen, hogy az egyházi vezetők ilyen képzésben részesüljenek, sok saját nyakukba vett terhet levethetnének.”
Acsay Balázs, Kulcsodi Református Gyülekezet, FIRESZ

“Minél több gyülekezetvezetőnek hallania kellene ezt! Köszönöm!”
Novák József, Pesterzsébeti Omega Gyülekezet

“Rendkívül ajánlatos teológus hallgatók számára, ez jelenleg nagyon is hiányzik.”
Dr. Kis Boáz, Református Egyház, Csákvár

“A tréninget én is csak ajánlani tudom mindenkinek, mivel nem csak ködös általánosságokat hallottunk, hanem gyakorlati, kézzelfogható, alkalmazható tanácsokat.”
Fodor Lilla, Kaposvári Baptista Gyülekezet

“Nagyon profi, gyakorlatias előadáson vehettem részt! Köszönöm a lehetőséget!”
Mike-Sötét Viola, Kegyelem Gyülekezet, Békés

“Szívesen ajánlom a tréninget biblikussága és gyakorlatiassága miatt. A projekt- és misszió orientáltsága példaértékű!”
Szőke Ágoston, Bonus Pastor Magyarország Közhasznú Alapítvány, Gazdagréti Református Gyülekezet

“Megerősödést hozhat mindenkinek, aki gyülekezeti munkában adományokat is gyűjt. De saját adakozó készségét is újragondolhatja, aki részt vesz a kurzuson.”
Ócsai Tibor, Református Egyház, Gyúró

“A Mezőtegledi Református Egyházközség nevében jó szívvel és nyugodt lélekkel az APCSEL29 képzéseit! Megéri részt venni rajtuk!”
Szoboszlai-Gáspár István, Mezőtegledi Református Egyházközség

Ajánlások a missziós programszervezésről szóló tréningünkről:

Aki komolyan szeretne foglalkozni gyülekezetépítő programok és alkalmak szervezésével, az ne hagyja ki ezt a tréninget!
Bihari Károly, Bp-Rákoscsabai Református Egyházközség

A missziós programszervezésnek egy nagyon igényes összefoglalóját hallottam, amiből több dolgot be fogok építeni a saját szolgálatomba!
Szilvási Anna, Hetednapi Adventista Egyház Józsefvárosi gyülekezete

Nem csak hasznosak, de élvezetes is voltak az előadások. Ajánlom mindenkinek, akinek fontos Jézus Krisztus, a Közössége, és szeretne másokat is meghívni a gyülekezetébe. A misszió hasznos, igen gyakorlati eszköztárát ismertem meg.
Törökné Jordán Katalin, Budai Ciszterci Szent Imre plébánia

Ajánlások a chupi2009 tréningünkről:

Minden gyülekezet vezetőségének hallania kellene ezt!
Kovács Kálmán
Timóteus Társaság

Szemléletformáló. Színvonalas. Releváns. És egyúttal biblikus is. Nagyon hasznos lenne minden gyülekezet számára!
Bakó Csaba
Gödöllői Református Egyházközség

Nagyon jó, hogy vannak elkötelezett emberek, akik missziós szolgálatba állítják a legmodernebb világi eszközöket.
Bocskorás Bertalan, lelkipásztor
Nagydorogi Református Egyházközség

A leghasznosabb tréningek egyike. Minél több keresztény fiatalnak részt kell ezen vennie, hogy megtalálják helyüket a misszióban. Nem átkozni kell a világot, hanem felhasználni a „találmányait”. Ebben mutat járható utakat ez a tréning.
Szilvási-Csizmadia Andrea
Péceli Adventista Közösség

Ez a tréning segítség nekem, hogy bátran tervezzem a missziós jövőképet. Azt gondolom, hogy nagy szükségünk van a korszerű szakmákra ahhoz, hogy az egyházra bízott örök üzenet eljuthasson a mai emberekhez. Nagy kihívás számomra az ezirányú változás, de bízom abban, hogy menni fog.
D. Nagy Tamás, lelkész
Péceli Pünkösdi Gyülekezet

A chupi2009 tréningsorozat új perspektívákat nyit meg azok előtt, akik szívükön viselik a 21. század szekuralizált emberének a sorsát, és felelősen tenni is kívánnak érte valamit.
Margit István
Péceli Református Gyülekezet, Bibliaszövetség

Sokat tanultam a tréningen az új technológiák missziós alkalmazásáról. Érdemes minden egyházi vezetőnek ezeket végiggondolni!
Illés Dávid, lelkipásztor
Budai Református Gyülekezet

Egy felemelő, hasznos információkkal telített, lelkes környezetben eltöltött tréning volt.
Téli Orsolya
Ciszterci Rend

Gratulálok! Bátorító, motiváló, iránymutató tartalmú előadásaitokat őszintén ajánlom a gyülekezetek vezetőinek és munkatársainak. Isten áldja meg ezt a szolgálatot!
Dani László, lelkipásztor
Magyar Refomátus Egyház Szeretetszolgálata

Gyülekezetem múltjával és jelenével tisztában vagyok. A közeljövő gyülekezetépítésének lehetőségeit láthattam meg ezen a tréningen.
Lakatos Tibor, lelkipásztor
Gyömrői Református Egyházközség

A magam részéről nagyon jónak tartottam az alkalmat, mert mi a világ legjobb „termékét” áruljuk, de a legpocsékabb „csomagolásban”. Mindig is ez volt a véleményem, amit nem elég megállapítani, hanem tenni kell ellene. Ebben sokat adott nekem ez az egy nap. Egyszerűen jelen kell lennünk a világban. Ma az informatika, a webes felületek erre adnak új lehetőségeket. Gyorsan, hatékonyan és a pillanatnyi szükségletre aktív válasszal jelenhetünk meg. Így egy vidéki parókia világformáló lehetőséggel rendelkezhet, de egy nagyvárosi gyülekezet jelentéktelenné zsugorodhat, ha senki nem hall és tud róla. A hit hallásból van. A hallás pedig Isten beszéde által. Küldetésünk, hogy Isten szavát mindenhova eljuttassuk. Ez igényli a mai, aktuális kommunikációs csatornák megismerését és használatát. Ebben segített és erősített meg ez a tréning. Isten áldja meg további munkátokat és szolgálatotokat.
Sándor Frigyes, esperes
Magyarországi Evangélikus Egyház

A kereszténység a változásról szól. A változás akkor jöhet létre, ha ezt valami indukálja. Ez a tréning arra késztet, hogy megváltoztassam azt, ahogyan gondolkodok, és ahogyan élek. És ez jó.
Debreceni László, lelkipásztor
Isten Egyháza, Rákospalotai Gyülekezet

Az a vágyam, hogy Magyarországon minden lelkipásztor és szolgáló, gyülekezetvezetők részesülhessenek valamilyen módon egy-két ilyen tréningen és továbbképzésen. Mindenkinek szeretettel ajánlom.
Gyaraki Péter
Budafoki Baptista Gyülekezet

Amikor Jézus a földön járt, példabeszédeinek nagy részét az akkori idők fő tevékenységeiből merítette. Magvetésről és halászatról beszélt. A mi feladatunk az, hogy azon eszközökön keresztül érjük el az embereket az evangéliummal, amivel a legtöbb idejüket töltik. Az internet az evangélium hirdetésének tengere ezekben az időkben.
Szilágyi Julianna
Keresztény Család Gyülekezet, Győr

Teljes mértékben elégedett voltam a tréninggel. Sok újdonságot és megerősítést kaptam a különböző témák kapcsán. Ajánlanám minden gyülekezet vezetőjének, döntéshozóknak, aki szeretne újdonságokat illetve olyan technikákat elsajátítani, melyekkel embereket tudunk megnyerni Isten országának.
Csóka Péter
Ócsai Baptista Gyülekezet

A chupi2009 tréning sokat segít, hogy megértsük a mai embert, aki google-szerűen gondolkodik, és kapcsolatot tudjunk építeni vele. Isten nem változott, de a korunk igen, és úgy tűnik az evangélizáció eszközeinek is változniuk kell.
Dr. Palavics József
Mahannaim Gyülekezet

Rendkívül fontos gondolatokat ébresztett. A gyakorlati munka megkezdéséhez elegendő, de még sokat kell tanulnunk.
Piross László
Mogyoródi Református Gyülekezet

Mindenképpen szükséges ezekben a témákban fejlődnünk, és ilyen előadásokat tartani, mert fontos, hogy lépést tartsunk a világgal ilyen szinten.
Kormos Tivadar, lelkipásztor
Hetednapi Adventista Egyház

Köszönöm ezt az új szemléletet, a sok segítséget, amit kaptam, hogy az evangélium csodálatos üzenetét át tudjam adni minél több ember számára.
Hella Ferenc, lelkipásztor
Nagykanizsai Református Gyülekezet

Hiteles emberek, lelkesítően beszélnek saját tapasztalataikról és szolgálatukról. Ma kevés ilyet látni!
Fenyvesi Péter Pál, lelkipásztor
Hetednapi Adventista Egyház Salgótarjáni Gyülekezete

Végre egy olyan magyar nyelvű képzés, ami valóságos segítséget nyújt a kereszténység korszerű és testet öltő megjelenítéséhez. Nem csak technológia, hanem szemléletmód is, ami nélkülözhetetlen, hogy Jézus hite átjárja a társadalmat.
Dr. Szilvási András, lelkipásztor
Hetednapi Adventista Egyház Rákoscsabai Gyülekezete

Izgalmas próbálkozás, végre az ingerküszöböt átlépő, gyakorlati hálóba szervezett előadások. Gondolatébresztő, továbbgondolásra és vitára is érdemes tézisekkel ismerkedtünk. (…)
Füle Tamás
Parókia Portál

Nem csak pásztoroknak, hanem közgazdászoknak, marketingeseknek, szociológusoknak is ajánlanám a tréninget, mert a legújabb szakmai ismereteket önzetlenül adják át. Ennek az önzetlenségnek köszönhetően sokkal pozitívabb érzelmek keletkeznek bennem, mint bármely más hasonló térningen, s így sokkal hatékonyabb a bevésés folyamata, tovább marad meg az üzenet mind a szakmáról, mind az evangéliumról.
Tóth Zsuzsanna
közgazdász, szociológus, szervezetfejlesztő

A chupi2009 tréningen elhangzottakat már aznap alkalmaztam, de hazamenve a gyülekezeteimben tovább folytatom. Hasznos, gyakorlatban alkalmazható dolgokat tanultunk.
Simon László, lelkipásztor
Hetednapi Adventista Egyház, Budapest Józsefvárosi Gyülekezete

Egy korszerű, aktuális képzést biztosított a chupi. Remélhetőleg a gyakorlatba ültetése is megvalósul.
Henter Barna, lelkipásztor
Sashalmi Adventista Gyülekezet

Ajánlások a Milyen honlap kell a gyülekezetnek című online tréningünkről:

(Itt azért nem szerepelnek nevek, mert az ajánlások a tréningben szereplő felméréssel együtt érkeztek, és a kérdőívben nem volt kötelező megadni azt!)

“Nagyszerű! Hatalmas lehetőség és végre nem csak a szavak szintjén. Tömör, gyakorlati, alkalmazható, alkalmazandó és ébresztő! Nagyon nagy szükség van arra amit az egész csapatotok csinál! Csak így tovább! Ébresszétek fel az országot!”

„Jó volt, hogy világos, rövid és lényegretörő.”

“Nagyon hasznosnak bizonyult! Csak ámultam az összerendezettségén, az információhalmazról már nem is beszélve. Isten Áldását kívánom az életedre és a csoportod életére!”

„Ez a 10 napos minitréning hasznos lehet a “szakmában” dolgozóknak is, mert más szemszögből lát és más alapján rendszerezi azokat a dolgokat, amiket talán már tudunk, használtuk; ismerjük az értelmét, csak az online misszióval összekapcsolva és összefüggően még nem találkoztunk vele. Ajánlom az ilyen szakmájú testvéreknek is.”

„Nagyon klassz volt! Köszönöm az ÚR JÉZUS nevében is!”

“Napra napra közelebb kerül hozzám ez a gondolkodásmód. Remélem, be tudom építeni a gyülekezetünkben végzendő szolgálatunkba.”

„Köszönöm, hogy serkentettetek, hogy ne csak “archívumot” készítsünk a honlapon, hanem élő legyen a honlapunk! Remélem, mihamarabb nagy erővel összefogunk e szerint cselekedni! – Isten fizesse a sokakért vállalt munkátok!”

„Igen úgy érzem, hogy hasznos volt. Nem érzem el fecsérelt időnek a levelek olvasását, tanulmányozását. És még annyit, amint feliratkoztam erre a minikurzusra és elolvastam az első levelet, azonnal elküldtem három ismerősömhöz, hogy ők is olvassák.”

“Több olyan kérdésre világított rá, amit “magánszorgalomból” nehéz felfedezni.”

“Ez a tréning sokat segített nekem megértenem azt, hogy mennyire fontos lehet egy gyülekezet számára az, hogy jelen legyen a világhálón. Megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy igenis, a mi gyülekezetünknek is szüksége van egy honlapra.”

„Elgondolkodtató, fontos kérdéseket vet fel. Érdemes lenne több figyelmet fordítani a misszó ezen lehetőségeire.”

Ajánlások a 365 napos lelki diéta programunkról:

Sokat jelent nekem ez a sorozat, bár gyors életvitelem miatt nem tudom olyan tempóban olvasni, ahogyan kapom. De ez nem baj, legalább tovább tart, mint 1 év :-) Isten áldja mindannyiuk munkáját!
Tóth Ágnes

A szellemi diéta program (is) roppant inspiráló a lelkészi munkámra nézve, és – nem kevésbé- sokat segít személyes életemben, hogy sikerüljön (végre) elmozdulni arról a bizonyos holtpontról. Köszönet érte önöknek is!
Hajdú Bálint Kadosa, lelkipásztor

Talán kicsit bombasztikus a kezdeményezés és a stílus, de mindenképpen nagyon elgondolkodtatóak és gyakorlatiasak az anyagok és sok tekintetben hézag-pótló. Jó válasz a kor kihívásaira! Sok sikert és áldást kívánok!
Balla Tibor, pásztor

Különösen épitőnek és hasznosnak találom ezt a tréninget nemcsak a lelkimunkásoknak, hanem minden hivő ember számára.
Kelemen Sándor, lelkipásztor, Besztercei Baptista Gyülekezet

Szükségünk van életvezetési alapelveket tanulni, főképp biblikus szemléletben. Ajánlaom mindazoknak, akik hatékonyabban és megelégedettebben szeretnék élni mindennapi és keresztény életüket.
Dr. Magyar Lóránt, orvos-mentálhigiénés szakember, katolikus diakónus, segédlelkész

Nagy örömmel olvastam az írásokat. Hónapok óta olvasok hírleveleket, online marketinggel kapcsolatos írásokat. Keresem a választ, hogy a gyülekezetbe járók mellett hogyan tudjuk megszólítani azokat az embereket, akiknek az egyházról, a vallásokról és a lelkipásztorokról valamiféle maradi társaság jut az eszükbe, akik … és hadd ne folytassam, mit mondanak rólunk. Az Ön által összeállított „tréning” egy nagy hiányosságunkat fogja pótolni. Jól összeszedett gondolatokon keresztül szólítja meg az olvasót. Lekötötte a figyelmemet és közben azt éreztem, hogy igen, erre van szükségünk. Fontosnak tartom, hogy mindenkit a saját területén (életterületén) tudjunk megszólítani, hogy az egyén a saját problémáira, kérdéseire megkapja a megfelelő választ, mely nem ideig-óráig nyújt reménységet és boldogságot, hanem a feltámadott Krisztusban az örök életre. Remélve, hogy a folytatás is ilyen; jó szívvel ajánlom a tréninget mindenkinek.
Hella Ferenc, Református lelkipásztor, Nagykanizsa

Bár teológiát nem tanultam, én ezt nevezném gyakorlati teológiának! Olyan anyag, amely nagyon életszagú, és megpróbálja a mindennapok gyakorlatára lefordítani a Biblia tanítását, felhasználva ehhez a tudományos kutatások eredményeit is – szerintem nagyon helyesen! A tudomány sem kutathat mást, mint az Isten által teremtett világ törvényszerűségeit, és ha ezt biblikus hittel teszi, akkor minden esélye megvan, hogy igaz következtetésekre jusson. Minden esetre egy módszer hatékonyságát csak azon mérhetjük le, hogy általa milyen mértékben válhatunk Istennek tetsző emberré.
Filep Zoltán, presbiter, Miskolc-Diósgyőri Református Gyülekezet

Ajánlások a Tonhal Portállal kapcsolatban:

A legnagyobb buzgalommal ajánlom a Tonhal írásos tanítói anyagait, hiszen olyan horderejű és mélységű kérdésekkel foglalkoznak, amelyek minden egyházi szolgálatban résztvevő testvérnek igen fontos és építő, legyen akár ifjúsági munkás vagy lelkipásztor. Magyar nyelven hiánypótló fordítások lelőhelye ez a nagyszerű oldal, érdemes hát elmerülni a cikkek tengerében. Legyen áldás mindannyiunk számára még sokáig a Tonhal ezen szolgálata!
Bíró Zsolt, hittanoktató, Magyar Református Egyház, a Gospel Rádió szerkesztő műsorvezetője

Feltétlenül támogatom a portál munkáját, mert sok lelkész számára nem adatik meg a lehetőség, hogy konferenciákra elutazzanak, vagy ezeket a külföldi cikkeket megszerezzék. Biztos vagyok benne, hogy a csapat, a szerkesztőbizottság erre a célra tökéletesen megfelel, hiszen eddigi munkájuk is azt bizonyítja, hogy elkötelezett, a gyülekezetek épüléséért tenni kész emberek áldozatot vállalva végzik ezt a szolgálatot.
A Pásztorbot magazinból nagyon sok hasznos információt szereztem és szerzek minden nap a gyülekezeti és egyéni élet problémáiról és kérdéseiről. Minden lelkésznek szívből tudom ajánlani a cikkeket, még ha olyannal is találkoznak, amelyek az ő gyülekezetükre nem jellemzőek. Volt, amit már kipróbáltam a gyülekezetünkben, és bevált!
Lukátsné Orovicz Piroska lelkész, Várpalotai Református Gyülekezet

Nagyon szépen köszönöm ezt az új szemléletet, mely már évek óta váratott magára. Az online lehetőségek felhasználásával Isten csodálatos országát hirdethetjük azok számára is, akik nem jönnek be a tempomainkba, imaházainkba. Köszönöm Istennek, hogy Szentlelke által úgy vezette Önt és lelkes csapatát, hogy elindultak ebbe az irányba. Köszönöm, hogy hozzám is elküldték e-mailjeiket. Jó szívvel ajánlom az oldalt, az elektronikus magazinokat. Meggyőződésem, hogy minden típusú gyülekezet talál számára hasznos információkat. A lelkészek, gyülekezeti munkások pedig sok olyan új módszerrel találkozhatnak, amely segítségükre lehet, hogy a rájuk bízottakat hatékonyabb módszerekkel tudjuk elérni és Istenhez vezetni.
Isten áldása kísérje ezt a szolgálatot.

Hella Ferenc, lelkipásztor, Nagykanizsai Református Gyülekezet

Ajánlások az általunk készített honlapokkal kapcsolatosan:

Alapítványunk elavult honlapját már régóta terveztük megújítani. Végül az Apcsel29 ajánlata mellett döntöttünk. Jól jártunk, mert igen mérsékelt áron kiváló szolgáltatást kaptunk. A honlapunk nagyon szép lett,  átlátható, szívet melengető hangulata van. Az igényes kivitelezés mellett könnyen kezelhető, amihez sok segítséget kaptunk Szűcs Sándor úrtól. Köszönjük a gyors és precíz munkát! Jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek.
Miklódy Márta Mária, igazgató
www.haypalalapitvany.hu

Iskolánknak sürgetővé vált a mai kor elvárásaihoz igazodó, könnyen kezelhető,tetszetős honlap elkészítése. Megújult formában szerettük volna nyújtani azt a többletet, amit egy református iskola nyújthat a 21. században az érdeklődői számára. Ezt a munkát egy olyan partnerrel szerettük volna együtt elvégezni, akivel azonos lelkületűek vagyunk, és azonos értékrendet vallunk életünk, munkánk vezérfonalaként.
Jó szívvel ajánlották számunkra egyházmegyénk lelkipásztorai az APCSEL29 honlapkészítőit és igényes munkájukat. Az együttmunkálkodás inkább szolgálat volt, mintsem munka, melyet alázattal és felelősségteljesen végeztek. Szívesen és türelemmel álltak rendelkezésünkre az informatika világának útvesztőiben, a szaknyelv megismerésében. A közös gondolkodás során meggyőződhettünk a nagy szakértelmükről, profizmusukról, gyakorlati tapasztalataikról, miközben formálták a mi szemléletünket, látásmódunkat is. Szűcs Sándor személyében egy
megbízható, rugalmas, korrekt partnert ismertünk meg. Másoknak is jó szívvel, szeretettel ajánljuk.
Baktiné Illés Éva igazgató, Kálvin János Református Általános Iskola, Mátészalka
http://refkalvin.hu

Igazán egy élmény volt együtt dolgozni Sándorral és az ApCsel29 csapatával. Igényes és nagy tudású szakmai munkájukkal sokat segítettek. Sokkal több áll a weblap puszta megírása és felépítése mögött: emberi kapcsolatokról van szó, szellemi értékek továbbadásáról és ezek lelkiismeretes támogatásáról. Odaadó munkájukat jó szívvel ajánljuk és hálásan köszönjük.
Faragó Edith, Isteni Szeretet Közösség
http://divinelovecommunity.org

E honlapunk elkészítése egy igazi tapasztalat és nem csak infó, arról amit vallotok: Hisszük, hogy az Egyház küldetése az újszövetségi apostolok munkájának folytatása – ez a lelkesedés hatotta át úgy a hozzáállást, mint a megvalósítást. Ezért a csitinfo jó alapokra helyezését követően, veletek együtt mi is olyan közösségekről álmodunk, amelyek a társadalom, a kultúra, a gazdaság motorjai és építőkövei, ahol emberek élete változhat meg, épülhet fel, nyerhet értelmet és teljesedhet be boldogságban, prosperitásban, hasznosságban. Köszönjük, hogy együtt álmodtunk és felébredve ezek már meg is valósultak!
László Rezső plébános, a 2012-es CSIT szervezője, a csitinfo.ro honlap elkészítéséről

Mindenkinek ajánlom az APCSEl29 lelkiismeretes és profi munkáját.  Az ellel.hu és az urretje.hu weboldalaink szépek, igényesek és küldetésüket jól betöltik. Sanyi és Eszter nem csupán internet oldalakat építenek! Nagyon sok és értékes marketing tanácsot nem utolsó sorban jó barátokat is kaptunk személyükben. Akinek jól működő és hatékony honlapra van szüksége, annak az APCSEL29 a megoldás!
Kovács Tamás, igazgató, ELLEL Ministries Magyarország

Nagyon szeretem a honlapnak a felületét, mert nagymértékben megfelel annak az elvárásnak, amire nekem, illetve a missziónak szüksége van. Bármikor szükségem volt segítségre a honlap szerkesztésével kapcsolatban az APCSEL29 szerkesztői mindig készséggel álltak a rendelkezésemre. Igényesen van megszerkesztve az egész honlap, ami nem csak az én véleményem, hanem azoké is, akik a mi honlapunkra látogatnak el. Jó szívvel tudom ajánlani másoknak is, hogy erre a csapatra bízzák a honlapjuk felületének a kialakítását.
Turzó Csaba, a Rábaközi Keresztény Misszió vezetője

Nagyon szeretem a könyveket. Pl. egy jó tea mellett lapozgatni, olvasni, elgondolkodni. Valami hasonló az Apcsel29 bejegyzéseit böngészni. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, ők miért a 29. fejezet az ApCsel-ből! Ők tényleg az ősegyház ma élő missziós szolgálata. Amikről írnak és ahogy dolgoznak, meggyőződésem, hogy ilyen emberekkel akarok a szolgálatban együttműködni. Profi szakik és egyben igaz keresztények – igazi, krisztusi egybeesés! ez látszik a munkájukon is. A profizmussal együtt a “Lélek szele” is jelen van a munkájukban! Kívánom, hogy a posztmodernben is biblikus, profi és hatékony szemléletformálók legyetek!
László Rezső, plébános – a taborhegy.ro honlap elkészítéséről

Olyan honlapot kaptunk, ami nem csak online megjelenést biztosít, hanem eszköz a gyülekezeti élet kiterjesztésében és az evangélizáció munkájában is. Nem csak igényes, hanem hasznos is, kifejezetten a mi igényeinkre, feladatainkra optimalizálva. Pontosan ezt képzeltük el. Külön kiemelném a rugalmas és a személyessé tett kivitelezést, nem csak vásároltunk valamit, hanem rengeteget tanultunk is. Öröm volt együtt dolgozni.
Szabó Iván, Magyarországi Késői Eső Gyülekezet

Honlapunkat igényes, többek által is már pozitívan véleményezett módon magas technikai színvonalon készítették el. Ugyancsak igényes kiadványt készítettek gyülekezetünknek, mely látogatók számára templomunk történelmét mutatja be gyönyörű képekkel egybekötve.  Nem az a fajta prospektus ez, ami egy pár hét múlva általában a kukában végzi. Látszik mögötte a profi designeri munka. Nekem megérte, hogy honlapunkat és kiadványunkat ők készítették, mivel az elkészített munkákkal kapcsolatosan már eddig is sok pozitív visszajelzés érkezett. Aki megfizethető áron igényességet szeretne annak bátran ajánlom, hogy vegye igénybe az Apcsel 29 szakértelmét és szaktudását.
Börzsönyi Kornél lelkipásztor, Miskolc Martinkertvárosi Református Egyházközség

Egy szép és igényes honlap mellett olyan segítséget is kaptam, amelynek köszönhetően már látom azt, hogyan lehetnek segítségemre az olyan közösségi portálok mint az iwiw vagy a facebook a gyülekezet építésében. Külön öröm volt számomra megismerkedni a hírlevélküldő szoftverrel, hiszen ezzel rengeteg időt és energiát takaríthatok meg. Kedves Sándor és Eszter, köszönöm a segítségeteket! Isten áldja munkátokat!
Hella Ferenc, nagykanizsai református lelkipásztor

Azért választottuk az APCSEL29-et, mert azt gondolom, hogy ez kifejezetten olyan gyülekezeteknek illetve szervezeteknek szól, akik missziós célzattal kívánják az internetet használni, és mi is ezek közé tartozunk. Nagyon fontos volt számunkra, hogy akivel együtt dolgozunk, ne CSAK egy honlapot készítsen nekünk, hanem az online misszióban végzett munkája révén a korábban megszerzett gyakorlati tapasztalatait is át tudja adni és azt azonnal be tudjuk építeni a honlapunkba. Ki szeretném emelni azt a sok támogatást és rugalmasságot, amit a közös munka alatt eddig tapasztaltunk, ami megint csak azt erősíti, hogy nemcsak egy kész megoldásrendszert kaptunk, ami néhány hét alatt eljutott az ötlettől a megvalósításig, hanem egy szemléletet, gondolkodásmódot, és reményeim szerint Szűcs Sándor személyében egy hosszú távú stratégiai partnert is! Ezért is döntöttünk úgy, hogy rájuk bízzuk a honlapunk folyamatos üzemeltetését is.
Rátkay János, Alpha Magyarország Alapítvány

Jól döntöttünk, amikor a honlapunkat az ApCsel29 csapatára bíztuk, mert minőségben, a problémamegoldás gyorsaságában, rugalmasságban is azt kaptuk, amire számítottunk. És annál többet is, egy kapcsolatot, ahol a missziói szemléletben és felelősségben egymást erősíthetjük. Jó volt megtapasztalni, hogy a keresztény jelző itt minőségjelzőként működött.
Gulyás Péter, Szeged-Csanádi Egyházmegyei Pasztorációs Iroda