Sokszor hallom lelkészektől, vezetőktől, hogy „nincs ember” – a mostani, honlapos témánál is felvetődött már, nem is egy hozzászólásban. Nincs ember erre, arra, amarra a gyülekezetekben, ezért nincs misszió, alkalom, honlap, stb. stb.

De hadd kérdezzek valamit: nem lehetséges, hogy nem is az emberhiány a probléma, hanem valami egészen más? Mert vegyünk egy 50 fős gyülekezetet, ahol legalábbis ennyi ember valamilyen szempontból „tagja” a gyülekezetnek, és betöltötte legalább a 15. életévét. Talán ez nem egy nagy szám, ennyi ember ha nem is minden helyi gyülekezetben, de legalább minden körzetben megtalálható. Idősebbek, fiatalok, férfiak, nők, nyugdíjasok vagy épp közép-, felsővezetők egy cégnél. Ha mindenki egyetlen óra önkéntes munkát felajánlana a gyülekezetnek, az heti 50 óra lenne. Egy főállású ember napi 8 órában, az ugye 40 óra. Vagy ez megfelelhetne két és fél mellékállású gyülekezeti alkalmazottnak. Heti 50 óra. Ez fejenként csupán mindenkinek 1 a 168-ból, tehát nem a „tized”, hanem alig több, mint fél század! (Mert tizedet nem csak a pénzünkből adhatunk Istennek…)

Ha lenne egy főállású emberünk pluszban a gyülekezetben, mennyi mindent bízhatnánk rá! Persze nem értene mindenhez, nem is lenne kedve mindenhez (ami nem baj) – 50 ember közül könnyen lehet, hogy egy egyórás feladatra meg tudnánk találni a legalkalmasabbat, aki ráadásul szívesen is csinálna olyan dolgot, amihez ért és amit szeret, mintsem valami olyasmit, ami távol áll tőle.

Nem lehet heti egyetlen óra önkéntes munkát sem „kérni”, „elvárni” Isten népétől, amit a gyülekezetnek, Krisztusnak felajánlhat??? Akkor meg minek vagyunk keresztények?! Komolyan, egy esti film megnézése ennek a duplája!!!

Mi akkor a probléma?

Egyrészt ez szemlélet kérdése. Lehet, hogy ezt a nagyon egyszerű lehetőséget még soha nem mérlegelte egy gyülekezet.

A másik pedig vezetői probléma: 50 munkaóra lemenedzselése. Beosztani az időt, a feladatokat, ellenőrizni, értékelni, módosítani, koordinálni, összehangolni… Havi 200 munkaóra – mennyi mindenre lenne ez elegendő!!!! Persze ehhez ismerni kell a saját gyülekezetünket, feltérképezni a lehetőségeket, a szakmákat, az érdeklődési köröket, a hobbikat, kiindulni abból, amink van – és mindazt rendszerbe önteni.

EZ LENNE EGY VEZETŐ(SÉG) IGAZI FELADATA!!! Akkor nem lenne kifogás, hogy „nincs ember” – mert van, csak kihasználatlanul!! Szerintem nincs még egy olyan szervezet sem a gazdasági, sem a nonprofit szférában, ami annyira veszteségesen élne a forrásaival, mint a keresztépny gyülekezetek (tisztelet a kivételnek).

És miért van ez így?
Mert a teológiákon elfelejtenek vezetéselméletet oktatni (én sem tanultam ott egyetlen mondatot sem öt év alatt ilyen témakörben), mert a lelkészek prédikálni tudnak, de szervezetet menedzselni, irányítani nem. Persze ez nem az ő hibájuk, hanem a „rendszeré”. Amire ráfér egy alapos reformáció.

Én úgy látom, hihetetlenül gazdagok vagyunk!! Minden egyes gyülekezetben ott van rengeteg ember, rengetegféle háttérrel, tudással, készséggel, vagy ha biblikusan kell megfogalmazni, legyen, ajándékkal! És mégis, mindez sokszor nem több, mint megszámlálhatatlan kihagyott lehetőség, beteljesületlen vágyakozások a szolgálatra, meg sem kérdezett vélemények, soha el nem mondott ötletek tárháza, igénybe nem vett tudás és képzettség. Félek, hogy hihetetlen mértékben tékozoljuk a lehetőségeinket a gyülekezeteinkben… Heti egyetlen óra szolgálat – ha menedzselve, koordinálva, rendszerbe öntve, ellenőrizve van – ahogy ezt nem is Isten népéhez, de egy akármilyen emberi szervezethez illő és elvárható – akkor nem itt tartanánk! Ebben biztos vagyok.

És akkor a pénzkérdésről még nem is volt szó.
Mert még így se biztos, hogy mindenre képesek leszünk – de van, aki képes rá, akinek az a szakterülete, egész életében azért tanult, ahhoz ért, és azt tudja felajánlani… És talán sokkal hatékonyabb, ha azok, akik nem tudnak valamit jól megvalósítani, ahelyett, hogy rosszul vagy valahogy nekiállnának, és közben frusztrálnák magukat, és létrehoznának egy olyan végeredményt, ami aztán nem lesz jó – inkább a pénzüket adnák annak, aki jól megcsinálja nekik. Ez is a „testrészek” együttműködése: az egyik dolgozik, a másik lehetővé teszi neki, hogy dolgozzon, akár teljes állásban, teljes erővel, sok-sok képzettséggel…

Egy szónak is száz a vége: én úgy tapasztalom, hogy nem az emberhiány az igazi ok, hanem az, hogy a teológiához többé-kevésbé már jól értünk, de a gyülekezetet mint szervezetet, nagyon kevesen tudnak jól építeni és vezetni.

És csak két javaslat: csináljunk egy nagy táblát, amin a hét napjai vannak, órákra lebontva, és mindenki beírhatja, ha valamelyik nap egy-két órát szívesen felajánlana a gyülekezetnek. A vezetők majd kitalálják, mihez kezdjenek ezzel az önkéntes munkaórával… Vagy gyűjtsük össze, ki mihez ért, és milyen területen tudna segítséget adni, munkát vállalni a gyülekezet érdekében.
És ha esetleg kiderülne, hogy voltaképpen nincs is munka, nem tudunk mit mondani vagy adni az „önkénteseinknek”, akkor kiderül, hogy a vezetőségnek kell sürgősen valamiféle koncepció után néznie. mert beteg ember, akinek be lehet vásárolni, érdeklődő, akit meg lehetne látogatni, szinte bármilyen szakmai feladat,a mit valahogyan tudnánk hasznosítani a misszióban, minden gyülekezetben lenne.

Azt hiszem, a „sáfárság” nem egy elvont teológiai kifejezés, hanem pont ilyen dolgokat jelent…

Remélem segíthettem a gondolataimmal, nem okoskodni akartam, hanem motiválni, ötleteket adni. Mert hihetetlenül gazdagok vagyunk (és én ebben az egész postban csak az emberi oldalról írtam, amit Isten hozzátehet a mi erőlködéseinkhez, az még szóba sem került…!)