Missziós programszervezés

Hogyan hozzuk ki missziós programjainkból a legtöbbet?

Hogyan érhet el egy 70 fős gyülekezet kizárólag a saját kapcsolatrendszerét felhasználva akár 2-3000 embert?!

Hogyan készítsünk olyan meghívót, amelyet el is olvasnak azok, akiknek odaadjuk?

Mi fog történni a gyülekezetbe látogatóval az első öt percben? Ki fogja megszólítani, mit fog mondani neki, mi fog történni vele?

Milyen láthatatlan háttérszolgáló csoportokra van szükség egy hatékony missziós program vagy alkalom megszervezésében és lebonyolításában?

A tréningen bemutatjuk, hogyan lehet tudatossággal, PR és marketing eszközökkel, az internet segítségével illetve a gyülekezeti erőforrások megfelelő koordinálásával és menedzselésével egy „átlagos” missziós programból a lehető legtöbbet kihozni.

Nagyon fontos megértenünk, hogy Isten “félkészen” adja az áldásait: kész kiegészíteni és megáldani azt, amit mi a “kezébe teszünk” – de nem végzi el helyettünk azt, amit éppen ránk bízott. Az emberi munka és Isten mennyei munkája kiegészíti egymást. És általában nem az “ő oldalán” szokott probléma lenni…

Ez a tréning azoknak szól, akik a missziós munkájuk EMBERI OLDALÁT szeretnék sokkal hatékonyabban és eredményesebben elvégezni. Egy átfogó szemléletet, és rengeteg hasznos ötletet és segítséget mutatunk abban, hogy a szervezést a lehető leghozzáértőbb módon tudja a gyülekezet elvégezni – legyen szó akár egy evangélizáció, egy istentisztelet, alpha kurzus vagy ifjúsági klub menedzseléséről!

Elsősorban lelkészeket, presbitereket, ifjúsági- és szolgálati vezetőket, döntéshozókat és aktív szolgálókat szólít meg a tréning.

A tréninganyag részletes bemutatása:

1. MIT IS CSINÁL A GYÜLEKEZET?

  • Egy missziós alkalom/program célja
  • Látás és gyülekezeti identitás – mint a céljaink megalapozása
  • Cél-analízis: a marketing elméleti stratégiáinak alkalmazása a missziómunkánkra
  • Gyülekezeti erőforrás-elemzés: mire vagyunk egyáltalán képesek?
  • Stratégiai tervezés: amit megtanulhatunk a gazdasági szférából

2. A SZELLEMI HÁTTÉR

  • A gyülekezet mobilizálása
  • Tanítás és prédikációk
  • Imaháttér
  • Kulcsemberek

3. KIK FOGNAK ELJÖNNI AZ ALKALOMRA?

  • A saját meglévő kapcsolatrendszerünk „élesítése”
  • Tudatos kapcsolatépítés – eszközök és módszerek
  • Online kapcsolatépítés – eszközök és módszerek
  • Kapcsolatápolás: hogy ne csak ismerősök legyenek, hanem el is jöjjenek!
  • Lezárás: hogyan hívjuk meg az embereket?

4. PROJEKTMENEDZSELÉS: AZ EVANGÉLIZÁCIÓ “KIVITELEZÉSE”

  • A munkacsoportok felállítása
  • A kreativitás felszabadítása
  • Arculat-tervezés
  • Kommunikációs csatornák: hol hirdessük az alkalmunkat?
  • Szövegírás: hogyan hirdessük az alkalmunkat?
  • Offline marketing eszközök
  • Online marketing eszközök
  • Költségvetés készítése, támogatásgyűjtés

5. A NAGY NAP

  • Az első benyomás ereje
  • A látogatók fogadása – az „ajtónálló” szolgálat
  • Prospektusok, információs anyagok
  • Az otthonos gyülekezet
  • Spontaneitás és professzionalizmus
  • A láthatatlan funkcionáriusok
  • Egy missziós alkalom mögötti szellemi harc
  • A házigazda szerepe
  • Mivel ér véget egy igazán jó alkalom?

Néhány ajánlás a korábbi programszervező tréningjeinkről:

Aki komolyan szeretne foglalkozni gyülekezetépítő programok és alkalmak szervezésével, az ne hagyja ki ezt a tréninget!
Bihari Károly, Bp-Rákoscsabai Református Egyházközség

A missziós programszervezésnek egy nagyon igényes összefoglalóját hallottam, amiből több dolgot be fogok építeni a saját szolgálatomba!
Szilvási Anna, Hetednapi Adventista Egyház Józsefvárosi gyülekezete

Nem csak hasznosak, de élvezetes is voltak az előadások. Ajánlom mindenkinek, akinek fontos Jézus Krisztus, a Közössége, és szeretne másokat is meghívni a gyülekezetébe. A misszió hasznos, igen gyakorlati eszköztárát ismertem meg.
Törökné Jordán Katalin, Budai Ciszterci Szent Imre plébánia

Mit tartalmaz a tréninganyag?

Egyelőre a 2010. májusában Budapesten megtartott tréningünk négy órás videóanyagát, valamint az ott bemutatott prezentációkat

Folyamatban van a teljes szövegű, átdolgozott változat, valamint annak a hangoskönyv formátumának elkészítése – amint befejeztük, azt is elküldjük azoknak, akik megrendelik ezt a tréninganyagunkat.

Gyülekezeti kultúra

group(2)

Miből áll össze a kép?

1. A misszióra való fókuszálás. Méghozzá lézer-pontosságú és erősségű fókuszálás! Kompromisszumok nélküli. Hogyan segíthetünk az embereknek abban, hogy megtegyék a következő lépést Krisztus felé?

2. Elkötelezett önkéntesség. Mi magunk vagyunk a szolgálatunk! Az önkéntesek befektetik az idejüket, az ajándékaikat, a tehetségüket, az egyéniségüket, a lehetőségeiket, a kapcsolataikat és a forrásaikat egy nagyobb jó, eredmény, „haszon” érdekében.

3. A vezetők vezetnek. Megajándékozott és felhatalmazott vezetők. Akik csapatban gondolkodnak. Akik értenek ahhoz, amit csinálnak. Értenek mások vezetéséhez.

4. Kapcsolat-központúság. Az Istennel való kapcsolat iránt. A kívülálló emberekkel való kapcsolatok iránt. A kultúránkkal való kapcsolat iránt. A testvéreinkkel való kapcsolataink iránt. A kapcsolatainkban élünk! Amilyen sűrű a hálónk, olyannyira erős is!

5. JUST DO! Vagyis nem (csak) beszélünk, hanem cselekszünk is! Azt mondjuk: IGEN! És utána rögtön azt kérdezzük: HOGYAN?

Ilyen gyülekezetet szeretnék.
Ilyen gyülekezetet fogunk építeni!

Olvass tovább

Öt jó ok, ami miatt önkéntessé fog válni valaki a gyülekezetedben

„Az aratnivaló sok, a keresztény is, csak a munkás kevés…”

Ugyan miért is akarna valaki önként, anyagi (vagy más jellegű) ellenszolgáltatás nélkül elkötelezettséget hozni arra, hogy dolgozzon, időt, munkát fektessen bele valamibe, amiből neki magának közvetlenül talán nem is lesz semmiféle haszna?!

Jó kérdés. Legalábbis a magyaroknak, a magyar keresztényeknek, ezt a kérdést illő alapos és motiváló érvekkel megválaszolni, mert nem magától értetődő.

Ha az lenne, valószínűleg sokkal dinamikusabb, tevékenyebb és hatékonyabb gyülekezeteink lennének.

A válasz „ideológiai”, elméleti vagy biblikus része: HÁLÁBÓL. Mert Jézus Krisztus is ezt tette értünk: önként, ingyenesen, érdek és fizetség nélkül „dolgozott értünk” – egészen a kereszthalálig! Az Atya nem kötelezte, nem ígért érte fizetést – Jézus végsőkig elkötelezett „Isten önkéntese” volt, aki mindenét beleadta abba a szolgálatba, amit vállalt. Ez a kegyelem lényege. És ebben az értelemben a szolgálat a kegyelem következménye és „terméke”. Gyümölcse – ez talán szebben hangzik. Az önkéntes szolgálatunk oka az Isten iránti szeretetünk.

önkéntesek

Oké, nézzük a kérdést gyakorlatiasabban. Most jön öt bevállalható, akár elprédikálható és kihirdethető jó ok arra, hogy miért is csatlakoznék a gyülekezet önkénteseinek sorába:

1. Mindenki szeretne valami jelentőségteljes, nagyszerű, nemes dolognak az aktív részesévé válni. A szívünk mélyén mindannyian vágyunk erre. És ha adódik erre lehetőség – és valóban számít az, amit hozzátehetünk, amit beleadhatunk a projektbe, és nem csak tölteléknek vagy a létszám miatt kellünk – akkor lehet számítani az emberekre!

2. Ha látok valakit, többeket, sikereket elérni egy olyan dologban, ami engem is érdekel és vonz, és ez a kör elérhető, nyitott számomra is, akkor szeretnék én is részese lenni annak a sikernek és győzelemnek! Igazából senki nem szeret unatkozni, és tétlen , haszontalan tagja lenni egy csapatnak! És mindenki vágyik arra is, hogy kézzelfogható eredményeket érjen el, és hogy sikeres legyen valamiben. És ez fontos: nem csak a részvétel a fontos, hanem a siker (az eredményesség, az értékesség, a hatékonyság, a kitűzött célok elérése) is!

3. Meg kell hívni az embereket! Mert néma gyereknek az anyja sem érti a szavát! Mondjuk ki, hirdessük ki a szószékről és mondjuk ki a személyes beszélgetésekben: szükségünk van rád, számítok rád, alkalmasnak tartalak erre vagy arra, az időd, az erőd, a hozzáértésed, a tapasztalatod érték! Ez jól esik. Mindenkinek. Meg fogunk lepődni, hogy ha megszólítjuk az embereket, ha valóságos célokat, csapatot, hasznosságot, értékesség-tudatot, eredményeket kínálunk fel, és nem csak feladatokat akarunk a nyakukba varrni, akkor milyen sokan fognak örömmel igent mondani! Az a baj, hogy nálunk az a „módi”, hogy ha van valami, amit meg kellene csinálni, akkor mindenféle konkrétum, iránymutatás, támogatás, felhatalmazás és forrásbiztosítás nélkül szeretnénk valakire lepasszolni az egészet. És ezért nem is működik a rendszer!

4. Ez a következő: ne csak várd az elkötelezettséget, hanem add is meg! Mert elkötelezett önkéntes munkatársak MINDIG elkötelezett vezetők mögé sorakoznak be! Az emberek szívesen lesznek követők és támogatók – ha van kit követni és támogatni! Az önkénteseket képezni kell, bátorítani, felkészíteni, felhatalmazni, a kudarcaikon átsegíteni – ez már mentorlás, igazi vezetői elkötelezettség. Jómagam is szívesen dolgozok együtt nálam jobbakkal, akik törődnek velem, befektetnek belém, tanítanak – ha ezek „benne vannak a csomagban”, könnyű lesz önkénteseket találni. Ezek nélkül ne is keressünk, mert tisztességtelen velük szemben!

5. Az emberi tényező – azokkal szeretünk együtt dolgozni, akikkel szeretünk együtt lenni! A népszerű emberekhez szívesen csatlakoznak mások is. Együtt dolgozni egy általam becsült, csodált, nagyra tartott, bölcs, hozzáértő emberrel – ajándék. Még akár fizetnék is érte! Legyenek ilyen emberek az önkéntesek élén – mert különösen gyülekezeti kontextusban, az önkéntes munka a barátság- és kapcsolatépítés egy nagyszerű lehetősége is!

UI: nyugodtan prédikáld el ezta cikket, ha hasznosnak látod, beszélj róla, használd fel gyülekezeted mobilizálásában és barátaid motiválásában!

Olvass tovább

Az önkéntesek és a laikus szolgálók közötti különbségek

A magyar egyházi kultúrából nagyon hiányzik az önkéntes munkatársi szolgálat kultúrája – az angol keresztény zsargonban ez a „church volunteers” . Az „önkéntesek” valahol a lelkes és szimpatizáló gyülekezeti tagok és a fizetett gyülekezeti munkások (ajaj, miket is beszélek, hisz ilyenből is csak egy van az átlag magyar gyülekezetben, és ez a lelkész) között lennének. Képzeljük el a gyülekezetet úgy, mint egy alapítványt vagy (hivatalos) egyesületet: vannak a vezetők (board, kuratórium), a fizetett alkalmazottak (staff, munkatársak), és a nem fizetett, de elkötelezett önkéntes munkatársak. És ezen túl vannak az egyesületi tagok, vagy az alapítványi munka célcsoportja. Ebben a hasonlatban a vezetői testület lenne a presbitérium, a fizetett munkatárs a lelkész, és mindenki más a „kedvezményezett”. Nálunk kimaradt az önkéntes munkatársak csoportja. Pedig a gyülekezetnél legnagyobb (emberi) erőforrásai ők lehetnének!

onkentesek

Mi jellemző rájuk?
Az alábbi listából ki fog derülni, mi a különbség az „önkéntesek”, és a nálunk elterjedt „szolgálattevők” vagy „laikus szolgálók” között:

• Önként és fizetség nélkül elkötelezik magukat egy szolgálat vagy projekt mellett
• Erre közösségi, nyilvános felhatalmazást kapnak
• Erre a közösség vezetősége felkészíti (kiképzi) őket – ami azt jelenti, hogy sokszor tréningekre, kurzusokra küldi el (és fizeti be) őket
• Az önkéntesség egyfajta szakmaisággal és professzionalizmussal is együtt jár
• Jogaik vannak
• Felelősségük van
• Elszámoltathatóak – és folyamatos beszámolási kötelezettségük is van
• A vezetőség által kidolgozott és/vagy jóváhagyott tervek alapján végzik a munkájukat
• A munkájukat a gyülekezet finanszírozza (vagyis ők nem kapnak fizetést, de a szolgálatukhoz szükséges büdzsét a gyülekezet biztosítja, azt nem nekik kell!)

Oké, tudom, hogy vannak olyan gyülekezet,ek ahol a munkatársakra ezek tényleg jellemzők. Ott természetesen őket értem önkéntesek alatt. De sajnos a magyar átlag mégsem ez.

Igazából nem is az önkéntesek hiányoznak – hanem az önkéntes szolgálatok kultúrája és szemlélete, az a gyülekezeti modell, amelyben ennek (is) helye van. Ami más, mint a nálunk honos lelkész-centrikus gyülekezeti modell, ahol a lelkipásztor a(z egyetlen) fizetett munkás a gyülekezetben, és ő is csinál mindent. Vagyis ahhoz, hogy ez megváltozzon, először a gyülekezeti modellünket kell átgondolni és megreformálni. (De ez most messzire vezetne…)

Belekezdtünk egy online tréning és egy webportál felépítésébe, amely kifejezetten erre a témára fókuszál, és jónéhány cikken keresztül körbejárjuk ezt a témát a következő hónapokban itt az APCSEL29 blogon is. Kérlek legyetek aktívak, szóljatok hozzá – kezdjünk el eszméket cserélni erről a témáról, hogy egymás hite által növekedhessünk!

Olvass tovább

Valóban az a gond, hogy nincs ember…???

hr

Sokszor hallom lelkészektől, vezetőktől, hogy “nincs ember” – a mostani, honlapos témánál is felvetődött már, nem is egy hozzászólásban. Nincs ember erre, arra, amarra a gyülekezetekben, ezért nincs misszió, alkalom, honlap, stb. stb.

De hadd kérdezzek valamit: nem lehetséges, hogy nem is az emberhiány a probléma, hanem valami egészen más? Mert vegyünk egy 50 fős gyülekezetet, ahol legalábbis ennyi ember valamilyen szempontból “tagja” a gyülekezetnek, és betöltötte legalább a 15. életévét. Talán ez nem egy nagy szám, ennyi ember ha nem is minden helyi gyülekezetben, de legalább minden körzetben megtalálható. Idősebbek, fiatalok, férfiak, nők, nyugdíjasok vagy épp közép-, felsővezetők egy cégnél. Ha mindenki egyetlen óra önkéntes munkát felajánlana a gyülekezetnek, az heti 50 óra lenne. Egy főállású ember napi 8 órában, az ugye 40 óra. Vagy ez megfelelhetne két és fél mellékállású gyülekezeti alkalmazottnak. Heti 50 óra. Ez fejenként csupán mindenkinek 1 a 168-ból, tehát nem a “tized”, hanem alig több, mint fél század! (Mert tizedet nem csak a pénzünkből adhatunk Istennek…)

Ha lenne egy főállású emberünk pluszban a gyülekezetben, mennyi mindent bízhatnánk rá! Persze nem értene mindenhez, nem is lenne kedve mindenhez (ami nem baj) – 50 ember közül könnyen lehet, hogy egy egyórás feladatra meg tudnánk találni a legalkalmasabbat, aki ráadásul szívesen is csinálna olyan dolgot, amihez ért és amit szeret, mintsem valami olyasmit, ami távol áll tőle.

Nem lehet heti egyetlen óra önkéntes munkát sem “kérni”, “elvárni” Isten népétől, amit a gyülekezetnek, Krisztusnak felajánlhat??? Akkor meg minek vagyunk keresztények?! Komolyan, egy esti film megnézése ennek a duplája!!!

Mi akkor a probléma?

Egyrészt ez szemlélet kérdése. Lehet, hogy ezt a nagyon egyszerű lehetőséget még soha nem mérlegelte egy gyülekezet.

A másik pedig vezetői probléma: 50 munkaóra lemenedzselése. Beosztani az időt, a feladatokat, ellenőrizni, értékelni, módosítani, koordinálni, összehangolni… Havi 200 munkaóra – mennyi mindenre lenne ez elegendő!!!! Persze ehhez ismerni kell a saját gyülekezetünket, feltérképezni a lehetőségeket, a szakmákat, az érdeklődési köröket, a hobbikat, kiindulni abból, amink van – és mindazt rendszerbe önteni.

EZ LENNE EGY VEZETŐ(SÉG) IGAZI FELADATA!!! Akkor nem lenne kifogás, hogy “nincs ember” – mert van, csak kihasználatlanul!! Szerintem nincs még egy olyan szervezet sem a gazdasági, sem a nonprofit szférában, ami annyira veszteségesen élne a forrásaival, mint a keresztépny gyülekezetek (tisztelet a kivételnek).

És miért van ez így?
Mert a teológiákon elfelejtenek vezetéselméletet oktatni (én sem tanultam ott egyetlen mondatot sem öt év alatt ilyen témakörben), mert a lelkészek prédikálni tudnak, de szervezetet menedzselni, irányítani nem. Persze ez nem az ő hibájuk, hanem a “rendszeré”. Amire ráfér egy alapos reformáció.

Én úgy látom, hihetetlenül gazdagok vagyunk!! Minden egyes gyülekezetben ott van rengeteg ember, rengetegféle háttérrel, tudással, készséggel, vagy ha biblikusan kell megfogalmazni, legyen, ajándékkal! És mégis, mindez sokszor nem több, mint megszámlálhatatlan kihagyott lehetőség, beteljesületlen vágyakozások a szolgálatra, meg sem kérdezett vélemények, soha el nem mondott ötletek tárháza, igénybe nem vett tudás és képzettség. Félek, hogy hihetetlen mértékben tékozoljuk a lehetőségeinket a gyülekezeteinkben… Heti egyetlen óra szolgálat – ha menedzselve, koordinálva, rendszerbe öntve, ellenőrizve van – ahogy ezt nem is Isten népéhez, de egy akármilyen emberi szervezethez illő és elvárható – akkor nem itt tartanánk! Ebben biztos vagyok.

És akkor a pénzkérdésről még nem is volt szó.
Mert még így se biztos, hogy mindenre képesek leszünk – de van, aki képes rá, akinek az a szakterülete, egész életében azért tanult, ahhoz ért, és azt tudja felajánlani… És talán sokkal hatékonyabb, ha azok, akik nem tudnak valamit jól megvalósítani, ahelyett, hogy rosszul vagy valahogy nekiállnának, és közben frusztrálnák magukat, és létrehoznának egy olyan végeredményt, ami aztán nem lesz jó – inkább a pénzüket adnák annak, aki jól megcsinálja nekik. Ez is a “testrészek” együttműködése: az egyik dolgozik, a másik lehetővé teszi neki, hogy dolgozzon, akár teljes állásban, teljes erővel, sok-sok képzettséggel…

Egy szónak is száz a vége: én úgy tapasztalom, hogy nem az emberhiány az igazi ok, hanem az, hogy a teológiához többé-kevésbé már jól értünk, de a gyülekezetet mint szervezetet, nagyon kevesen tudnak jól építeni és vezetni.

És csak két javaslat: csináljunk egy nagy táblát, amin a hét napjai vannak, órákra lebontva, és mindenki beírhatja, ha valamelyik nap egy-két órát szívesen felajánlana a gyülekezetnek. A vezetők majd kitalálják, mihez kezdjenek ezzel az önkéntes munkaórával… Vagy gyűjtsük össze, ki mihez ért, és milyen területen tudna segítséget adni, munkát vállalni a gyülekezet érdekében.
És ha esetleg kiderülne, hogy voltaképpen nincs is munka, nem tudunk mit mondani vagy adni az “önkénteseinknek”, akkor kiderül, hogy a vezetőségnek kell sürgősen valamiféle koncepció után néznie. mert beteg ember, akinek be lehet vásárolni, érdeklődő, akit meg lehetne látogatni, szinte bármilyen szakmai feladat,a mit valahogyan tudnánk hasznosítani a misszióban, minden gyülekezetben lenne.

Azt hiszem, a “sáfárság” nem egy elvont teológiai kifejezés, hanem pont ilyen dolgokat jelent…

Remélem segíthettem a gondolataimmal, nem okoskodni akartam, hanem motiválni, ötleteket adni. Mert hihetetlenül gazdagok vagyunk (és én ebben az egész postban csak az emberi oldalról írtam, amit Isten hozzátehet a mi erőlködéseinkhez, az még szóba sem került…!)

Felekezetesdi

A felekezetiség egyfajta identitást jelent illetve hordoz. A felekezeti identitásnak alapvetően két pillére van: a(egyház)történelmi múlt és a kegyességi tradíciók, valamint a meglévő intézményrendszer és szervezeti struktúra. Mindkettő egyszerre segít és akadályoz, levesz rólunk terheket, másutt viszont éppen ránk rak. Segít, mert gyökereket és kereteket ad, valamint képviseletet, közösséget, infrastruktúrális és szervezeti hátteret – ugyanakkor pont ugyanezek merevvé is tesznek. Olyasmi ez, mintha összehasonlítanánk egy kis motorcsónakot és egy lomha tankerhajót. A tankerrel messzebb lehet jutni, nagyobb a hordozóképessége, a vízkiszorítása, több ember fér el rajta – de lassan reagál, lassan halad, lomha, és sokkal több a baj vele. A motorcsónak gyors, mozgékony, de nem hosszú távra tervezték, és nincs túl nagy szállítókapacitása sem.

A felekezetekkel kapcsolatban két jelenség erősödik az egyházban.
Az egyik, hogy kezdik elveszíteni a jelentőségüket mind befelé, a gyülekezeteik felé, mind kifelé, a nem keresztények felé. Ez viszonylag új jelenség, a posztkeresztény kor hozta magával, illetve nálunk a rendszerváltozás utáni „felekezet-csinálási” őrület, amikor mindenki saját egyházat hozhatott létre. Lett is vagy háromszáz, néhány év alatt.

celcsoport3

A „befelé” irányuló felekezeti krízis azt jelenti, hogy a kegyességi és regionális kapcsolatok erősödnek, a felekezetiek pedig a hivatalos és szervezeti kategóriába tolódnak át. Amúgy is túl sok a belviszály majd minden protestáns felekezetben, amikbe a gyülekezetek sok helyen már belefásultak, és az életkapcsolataik elsősorban azokkal erősödnek, akikkel egy életközösségben élnek (regionálisan), illetve akikkel hasonló módon élik meg a kereszténységüket (kegyességileg) – és ez egyáltalán nem biztos, hogy a felekezeten belül lesz. Egyre inkább nő a jelentősége a pásztorköröknek, a különböző kegyességi, megújulási mozgalmaknak, az egyes gyülekezetek által szervezett közös evangélizációknak, dicsőítő alkalmaknak, programoknak – és ezek egyre kevésbé a felekezeten belülre szólnak már.

Kifelé, a nem hívők felé a felekezetiség eleve kellemetlen téma. A nem hívők szemében az egyik állandó „botránykő” éppen a felekezetek egymással szembeni ellenségeskedése, ami a szemükben eleve hitelteleníti őket. A másik, hogy nem felekezetre, hanem egyrészt Istenre, Krisztusra van szükségük az embereknek, másrészt egy konkrét helyi közösségre, ahová bekacsolódhatnak. Nem történelmi múltra, tradíciókra vagy szervezeti hierarchiára, egyházi „funkcionáriusokkal”. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Ezért tűnik úgy, hogy jelenleg motorcsónakkal könnyebb missziózni, mint tankerrel…

A másik nagy problémahalmaz a felekezetesdivel jelenleg még mindig az, hogy sokkal inkább egymással háborúznak, minthogy egymással vállvetve küzdenének azért, hogy a világ jobb legyen, és minél többen megtérjenek. Erre céloztam az előbb is, hogy ezt (sajnos) látja ám mindenki, a „világ” sem vak! Felekezetek és kegyességek, teológiák háborúznak egymással, és mi már régen nem a nem test és vér elleni, hanem csak a testvér elleni csatákban harcolunk és vérzünk el. Valószínűleg sokkal többen esnek ki a gyülekezetekből a saját testvéreik, merev tradícióik, vezetőik és a gyülekezetei problémáik miatt, mint „világi” és „bűnös” kísértések miatt!

Amit mindenképpen még meg akartam jegyezni: világviszonylatban elkezdődött egy olyan jelenség, hogy a felekezetek nekikezdtek újraértékelni és újradefiniálni magukat. Nem másik identitást keresnek, hanem inkább a helyüket a világban. Mert elkezdik belátni, hogy a mai korban nem maradhatunk merevek, lassúak, nem reagálhatunk a változásokra lomhán és késve, és le kell vetnünk minden olyan terhet, amit csak kötelességtudatból, megszokásból vagy valamiféle felekezeti elvárásból hordoztunk eddig – de GÁTOLTAK a misszióban, a közösség építésében, a kortársaink elérésében. Én hiszek abban, hogy van létjogosultsága a „felekezeteknek”, mert a tradíciók és a szervezeti háttér szükséges és jó – ha jól működik. Ha nem, akkor pedig nem kidobni kell, hanem megjavítani.

A testvér elleni háborúskodásból pedig meg kell térnünk. Nincs mese, ez bűn, és amíg nem hagyjuk abba, addig nem lesz ébredés – bármit is értsünk ez alatt!

Olvass tovább

Rick Warren a céltudatos életről – magyar felirattal!

AJÁNLOM nem keresztényeknek is (továbbküldeni), mert jó beszéd! :-)

A feliratok közül válaszd a magyart! (View subtitles)
Nem tudom, ki készítette, de köszönet érte!
Én már láttam régebben, de a magyar feliratos verziót a gyülekezetvezetés blogon találtam, onnan vettem át. Ezért is köszönet, Jóföldi Endrének.

A blogot pedig ajánlom olvasásra, követésre!
http://gyulekezetvezetes.blog.hu

Olvass tovább

A tanítványság újragondolása

discipleship

Megint statisztika… nem a számokban van az igazság, de a számok azért visszajeleznek valamit az igazságból. Brad Waggoner The Shape of Faith to Come című könyvéből pár (amerikai) adat (mit csináljak, ha nincsenek magyar adatok – bár nem hiszem, hogy túl nagyok lennének az eltérések ezekben a kérdésekben):

1.) A rendszeres gyülekezetlátogató (!) protestáns hívőknek mindössze 16%-a olvassa minden nap a Bibliát. A “kemény maghoz” hozzájön még 20%, akik “hetente pár alkalommal” veszik elő a Szentírást.

2.) 23%-uk tartja általános érvényűen igaznak az életére nézve ezt az állítást: “Ha szembesülök azzal, hogy valamely döntésem, tettem vagy személyiségjegyem ellentétes Isten Igéjével, és bűnös Isten szemében, akkor mindent kész vagyok megtenni, hogy megváltoztassam azt, vagy magam megváltozzak.”

3.) Az evangéliumi hívőknek mindössze 29%-a osztotta meg a hitét és a bizonyságtételét legalább egyetlen emberrel! Tehát hat hónap alatt egy bizonyságtétel: kevesebb, mint harmada a hívőknek!
Az ilyen számokon elgondolkodva már nincs is miért csodálkozni azon, hogy nincsenek ébredések – sőt, sokkal inkább csak a széthullás, a háttérbe szorulás vagy a közöny növekszik. Nem is kell ehhez a Sátán, az Antikrisztus, az utolsó időkkel is ráérünk még, bőven elég a saját magunk kihűlt, szenvedély nélküli rutin-kereszténysége.

Az ilyen egyház már veszélytelen. Lehet múzeum, kirakat, idősek klubja vagy épp zárt szubkultúra – de már nem az,a minek lennie kellene.

És még egy elgondolkodtató dolog ebből a könyvből: a hívők 55%-a vallotta azt, hogy lelkileg növekedett az elmúlt egy esztendő alatt a hitében és a szolgálataiban. Ez már önmagában is sokat mondó, de a csattanó mégsem ez. “Statisztikailag mérhető módon” (és tudom, ezt most lehet vitatni) mindössze 3,5% (!) a valóságosan látható, igazolt és valóságos növekedés. Vagyis ez azt jelenti, hogy 100 gyülekezeti tagból 55 azt mondja magáról, hogy lelkileg jól van, sőt, növekedett is – valójában mindössze 3-4 emberen látszik, hogy most előbbre járnak a hitükben és a szolgálatukban, mint egy évvel korábban. A maradék 51 “beképzeli magának” a növekedés – vagyis azt hiszi, hogy amit átél, az a lelki-szellemi növekedés.

Még egyszer mondom, nem a számokban hiszek. De az arányok elgondolkodtatóak – mert némi igazságtartalom csak van bennük. Önvizsgálatra késztetnek. És annak az átgondolására, hogy mit is jelent tanítványnak lenni és tanítványként élni. Mert szörnyű lenne, ha az utunk végén kellene rájönnünk, hogy egész végig csak a garázsban berregtünk, rángattuk a kormányt – de voltaképpen ki se álltunk az utcára – az egészet csak “beképzeltük” – vagy eljátszottuk. És lehet, hogy nagyon beleéltük magunkat közben, de ez mégiscsak berregés volt – nem haladás.

Olvass tovább

Kapcsolat