Befelé forduló szolgálatok

A haldokló gyülekezetek negyedik jellemzője, hogy szinte teljesen befelé élnek. Önmagukat táplálják. A szolgálataik 80-90-100%-a a hívőkért van. Mindenféle imacsoportba, bibliatanulmányozásba, tanítványság-tanfolyamba, kóruspróbába zárkóznak, az istentiszteletek sokszor másfél-két-kétésfél óra hosszúak a szavalatok és lelki hozzászólások miatt – mert nem mernek kimenni az életbe, az utcára, a munkahelyekre, hogy ott kerítést fessenek, szemetet szedjenek, betegeket ápoljanak (nem a gyülekezet betegeit!), klubokban, kocsmákban, diszkókban prédikálják az evangéliumot. A templom/imaház négy fala a biztos menedék – és már nem az Úr. És alig marad idő az evangélizálásra. Évi egy-két szervezett alkalom. És a haldokló gyülekezetet onnan lehet azonnal felismerni, hogy még ezeken az agyonszervezett evangélizációkon sem éri el a kívülállók, a látogatók száma a jelenlévő gyülekezeti tagokét sem!

Tehát: vedd sorba a gyülekezeted alkalmait, és számold össze, hány olyan „Misszió”, program, alkalom, kiscsoport, rendezvény van, ahová
– kifejezetten hívsz kívülállókat
– rendszeresen megjelennek kívülállók
– látogató-orientált a témaválasztás, a stílus, a hangnem, a program?

Sajnos nekem is az az érzésem, hogy a mai kereszténység kimenekül a világból – ahelyett, hogy meghódítaná azt az evangéliummal. A „világ” ellenséges terület – és nem munkaterület. A gyülekezetek szubkultúrák, amelyek önmagukért élnek, miközben arról beszélnek, hogy a világ elvész körülöttük.

Természetesen nem arról van szó, hogy nincs létjogosultsága a befelé irányuló szolgálatoknak.

Ezt nem állítja Thom Rainer sem a könyvében – és én sem ezt mondom. De azt hiszem annyi mindenképpen jogos, hogy ahol az arány legalább nem 50-50% a kifelé és a befelé irányuló VALÓSÁGOS szolgálatok és alkalmak között, ott baj van. Céltévesztés. Bűn.

Sokszor elhangzott már, hogy az üldöztetés mindig jót tesz az egyháznak – kizavarja a hívőket a templomaikból az emberek közé.

Ez kéne most is.
Nagyon.

Tovább olvasom

Mai véleményformálók…

Megírnátok, kik azok a mai magyar keresztények, akik hatással vannak a mai magyar kereszténységre? Vezetők, pásztorok, missziómunkások, ismertek, ismeretlenek… mindegy a felekezet is. Csak hatásuk legyen!

Vagyis kik azok, akiknek a szavára, dolgaira, szolgálatára ma oda kell figyelni kis magyar hazánkban? Akik letettek vagy letesznek valamit az “asztalra”, akik változásokat generálnak a magyar egyház számára, akiktől lehet tanulni, a szemléletüket, gondolkodásukat érdemes megismerni, és valamilyen területen kiemelkedőt, példaértékűt csinálnak.

UPDATE: még egy kérdés, illetve pontosítás: kik azok, akiknek a véleménye és szolgálata a saját felekezetét/gyülekezetét is túllépi? Továbbra is: mindegy, milyen területen, és nem csak lelkészek neveit várom.

Fontos lenne – riportsorozatot szeretnék csinálni velük.

Köszönöm!

Egy kis statisztika

Végignéztem Ed Stetzer International Christian Retail Show-n elhangzott előadásának prezentációját, amely a fiatal felnőttek gyülekezethez való kapcsolatát vizsgálta.

Akit érdekel, az egész prezentációt letöltheti innen.

A két legfontosabb diagramm közül az első azt a tíz jellemző okot mutatja be, amik miatt a fiatalok 18-22 éves koruk között elhagyják a gyülekezeteiket, ahol felnőttek, míg a második a nyolc legfontosabb megtartó okot sorolja fel.

A könnyebbség kedvéért rögtönöztem egy kis magyar fordítást, természetesen a sorrendnek megfelelően, az ábrák alatt.

Tehát:

1. Miért hagyják el a 18-22 évesek a gyülekezetüket:

pic01

(Fentről lefelé az angol szöveg:)

Egyszerűen elegük van, és nem akarnak többé jönni

A gyülekezeti tagok képmutatók és ítélkezők, és ebből van elegük

Egyetem/főiskola miatti költözés

Munkahelyi kötöttségek és felelősségek

Túl messze van a gyülekezet

Túl elfoglalt

Nem érzik azt, hogy valóságos közösség lenne a gyülekezetben

Nem ért egyet a gyülekezete politikai és társadalmi nézeteivel

Úgy döntött, hogy a (gyülekezeten kívüli) barátaival akar több időt tölteni, és emiatt a gyülekezetet „áldozta fel”

Korábban is csak mások kedvéért járt gyülekezetbe

AZ ÁTTEKINTHETŐSÉG KEDVÉÉRT színekkel jellemezték az “elhajtó” okokat:

– a világoskék az életmód-változás miatti kiesést,

– a narancssárga a pásztor vagy a gyülekezet hibájából történő kiesést,

– a lila a vallási, politikai és morális okokat jelzi.

2. A MÁSODIK LISTA: miért maradnak ott?

pic02

A gyülekezet az Istennel való kapcsolatom jelentős és életteli része volt

A gyülekezet valós segítséget tudott nyújtani a mindennapi életem helyes megéléséhez

Úgy éreztem, hogy a gyülekezet segít nekem abban, hogy jobb emberré váljak

Követni akartam a szüleim és családtagjaim példáját

Volt egy erős elhívásom és elkötelezettségem a gyülekezetben való szolgálatra

A gyülekezeti tevékenységek az életemből egy jelentős szeletet foglaltak el

A gyülekezet(be járás) támogatott az életem kritikus időszakaiban

Nem akartam szellemi iránymutatás nélkül élni az életemet

Én ezt most nem kommentálom.
És Neked mi a véleményed?

Tovább olvasom

A vasárnapi iskola csődje (?)

book2

Egy újabb könyv:

Already Gone: Why your kids will quit church and what you can do to stop it.

A címe valami ilyesmi: Már elmentek: avagy miért tűnnek el a gyerekeid a gyülekezetből, és mit tehetsz ez ellen?

A könyv egy felmérésre épít. Több mint ezer huszonévest interjúvoltak meg, aminek az eredményét össze lehet foglalni nagyon röviden.

A mai 20-29 évesek…

– 95%-a általános iskola alsó tagozatában még látogatott egy gyülekezetet

– mire felsősök lettek, 40%-uk elkezdett kételkedni a Bibliában és az evangélium igazságában

–  55%-uk elhagyta az egyházat (illetve a gyülekezetét) középiskolás korában, és az összes megkérdezett fiatal 43,7%-a ekkor fordult szembe először a Bibliávalilletve a keresztény hittel

–  A maradék 11%-a az egyetemi időszak alatt hagyta ott az egyházat.

Az egykori vasárnapi iskolások 61%-a huszonévesként…

– már nem hiszi, hogy a Bibliában leírt történetek igazak

– szkeptikus a Bibliával szemben, mert azt szerinte emberek írták

–  elfogadná az abortusz legalizálását

– elfogadná a melegházasságot

– hisz az evolúcióban

– hiszi, hogy a jó embereknek nem szükséges gyülekezetbe járniuk.

Ez alapvetően amerikai felmérés, és lehet, hogy a százalékok nálunk kicsit eltérőek lennének, de kötve hiszem, hogy ez az eltérés jelentős lenne!

Vagyis a gyülekezetek vasárnapi iskolai oktatása nem állja ki az idő próbáját!

Mi lehet ennek az oka?

Az átlagos gyermek egy héten az idejének 30%-ában alszik, 20%-ában iskolában ül és aktívan tanul, idejének alig 1%-át tölti a gyülekezetben – a többit a tévé, a számítógép, a játék és a kortársak, barátok kötik le és töltik ki. És határozzák meg.

Vagyis 1%-nyi idő jut arra, hogy krisztusi hatással legyünk rájuk, és 99%-ban a világ, a média, a barátok fogják őt meghatározni. (Persze a keresztény család, a zártabb keresztény neveltetés és baráti kör kis mértékben módosítja ezt az arányt, de még ezt is csak kismértékben!)

Huhh, van megoldás? Nálunk más a helyzet?

Mit szólsz ehhez? Egyetértesz? Tiltakozol? Van javaslatod? Szólj hozzá!

9 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!

Tovább olvasom

Túlzó elvárások…?

A gyülekezet egy elvárásokkal teli hely. Ezt mindenki megérzi, aki átlépi a küszöbét.

Van egy tendencia, elsősorban az evangéliumi, illetve missziós szempontból aktívabb gyülekezetekben. Méghozzá az egyre nagyobb nyomás, ami a lelkész és a vezetőség részéről a gyülekezeti tagok felé van. Nézzük csak…

  1. Vegyél részt a gyülekezeti alkalmakon (a vasárnapi istentiszteletről a távolmaradás bűn, a részvétel magától értetődő, vagy néhol érdemszerző jó cselekedet)
  2. Legyél önkéntes szolgáló valamelyik gyülekezeti szolgáló csoportban
  3. Vegyél részt a bibliatanulmányozásban
  4. Ha valamiben vezető vagy, akkor rendszeres időközönként ott kell lenned a vezetőségi megbeszéléseken
  5. Vannak rendhagyó események, evangélizáció, házasságkötés, hitmélyítő – természetesen ott a helyed, sőt, elvárt, hogy hozz kívülállókat, miközben szolgálsz „belül” is a szervezésben és kiszolgálásban
  6. Ilyen alkalmakra készíts vagy vásárolj sütit, kalácsot, üdítőt, ezt-azt-amazt
  7. Mint nagyszerű férj/feleség, külön áldozz időt a házastársadra, amikor imádkozol vele, bibliát tanulmányozol, stb.
  8. Gyülekezeti ima- és közbenjáró alkalmak: ezek az igazi hívő szellemi szintjének igazi fokmérői: aki részt vesz rajtuk, az már tényleg érett harcosa Istennek
  9. Házicsoport: kezdőktől elvárt, hogy tartozzanak egybe, haladóknak már az otthonukat is fel kell ajánlani
  10. Olvasni kell a Bibliát, minden nap, legalább x percet (egyéni, gyülekezeti és felekezeti elvárások szerint)
  11. Legyél jó missziós ügynöke Istennek, és vegyél részt minden társadalmi, közösségi eseményen, ahol lehetőleg mondd el az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben
  12. Tized (+++)
  13. Ha valamilyen rendezvény van, akkor jönni kell szórólapozni, hívogatni, azon kívül, hogy természetesen a rokonságban, munkahelyen, szomszédságban mindenkinek illik szólni
  14. Rendesen fel kell öltözködni (na jó, ez nem mindenhol van, csak a 30 évnél idősebb gyülekezetekben, de akkor is…)
  15. Énekelni kell az istentiszteleten, az énekkarban, a dicsőítésben, az ifin, az utcán, a temetéseken… egyszóval bárhol bármikor
  16. Ha egy testvér felhív, hogy segítséget szeretne kérni, illik azonnal és mindenben rendelkezésre állni
  17. Bizonyságtétel – egyes helyeken erre felszólítanak, vagy a programszervezők beszerveznek. Na erre aztán fel is kell készülni!
  18. Készen kell állni a hangos imádságra, mert bármikor szólíthat az Úr a lelkész
  19. Ha a gyülekezet építkezik, erkölcsi kötelesség a betonozás és a falazás, a hölgyek részéről pedig az ebédfőzés és a takarítás

Soroljam még…? Olvasni is fárasztó… És most nem arról van szó, hogy ezek rossz dolgok, hogy cinikus lennék. És persze tudom, hogy lesznek olyanok is, akik semmi kivetnivalót nem látnak mindebben, mert van idejük, kedvük, lelkesedésük mindehhez, és még többet is vállalnának. De talán többen lennének, akik legszívesebben belekiáltanának egy-egy istentisztelet csöndjébe, hogy elég volt, szünetet kérek!!! Mert nem bírom!

15 év szolgálat, gyülekezeti élet után rá kellett eszmélnem, hogy ezek az elvárások túlzóak. Nem maguk a dolgok, hanem az, hogy kötelességszerűen ránk telepednek, és bűntudatot okoznak, ha nem tudunk megfelelni mindig minden pontban. Lehet, hogy egy lelkésznek nem sok ez, aki nem kel minden nap 6-kor, és nem dolgozik fizikai munkát napi 8-10 órában, nem utazik minden nap a munkahelye és az otthona között 1-2-3 órát. De az átlagembernek ma jó ha van naponta 1-2, hetente összesen 10 olyan órája, amivel rendelkezhet. És akkor még nem beszéltünk a családról, az otthoni munkákról… Nem egy gyülekezetbe nem járó ismerősömtől hallottam, hogy túlzóak ezek az elvárások. Sőt, rémisztőek, elrémisztőek. Mert elvárások – általában sokszor megismételt, sokszor bűntudatkeltően moralizált elvárásai a gyülekezet vezetőinek a többiek felé. Arról nem beszélve, hogy sok lelkészt ismerek, aki bizony nem vett részt az építkezésben, aki még nem takarította ki sosem a gyülekezeti mellékhelységeket… Persze tudom azt is, hogy olyan lelkészek is vannak, akiknek a listája, amit a gyülekezetük vár el tőlük, háromszor hosszabb az én listámnál. Ilyen is van, sok.

Tudom, hogy provokatív a post. Annak szántam. Hogy gondolkozzunk, beszélgessünk az elvárásokról. Mert én sokszor éreztem úgy, főleg utólag, hogy elfelejtettem élni a nagy kereszténységemben. Csak “szolgáltam és szolgáltam”, és ráment a házasságom (na jó, ez nem csak emiatt), a pihenésem, a szabadságom, az örömöm, mert mindig meg akartam felelni, mert mindenhol ott akartam lenni, mert eredményeket akartam elérni „Isten dicsőségére”.

És komolyan, azt sajnálom a legjobban, hogy az ilyen „ha tényleg szereted Istent, akkor ezek magától értetődőek az életedben, testvér” típusú elvárás-listák, amik sok gyülekezetre sajnos jellemzőek, a kívülállókat elriasztják, a belül lévőket pedig kiégetik. Már aki komolyan akarja venni egyáltalán.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt – de muszáj lenne!

És még valami: a túlzott elvárások nem motiválóak, inkább visszafojtanak. A gyülekezeteknek azt hiszem nem egy feladatlistát kellene a megtérők kezébe nyújtani, a kereszténységünket nem a “tevékenységeink” alapján kellene definiálnunk, hanem egyszerűen helyet, időt, közeget kellene teremtenünk arra, hogy Istent megtaláljuk és neki örömmel, önként éljünk.

11 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!

Nagyvilág, kiskeresztény

Találós kérdés… melyik az az ország, amelyikben 335 milliószoros (!) az infláció, és a lakosság 90%-a munkanélküli, akik semmiféle segélyre nem jogosultak. Ja, és nagyobb, mint MO.

Néha nagyon el tud keseríteni, amikor ilyenekről olvasok. És többek között ezért is tisztelem nagyon Bonót a U2-ból, mert volt arca még a Bush idejében odamenni az USA elnökéhez azzal, hogy el kéne engednie 21 afrikai ország teljes adósságállományát, és amikor Bush megkérdezte, hogy ugyan mire fel, akkor Bonó csak letett egy Bibliát az elnök orra elé, és ennyit mondott: Mert Isten erre kötleez téged, mint hatalommal bíró vezetőt! – Nem hiába jelölték Béke Nobel-díjra (mármint Bonót, nem Bush-t :-) Szuper a vele készült riportkönyv, ajánlom olvasásra! Egy teljes fejezetben beszél a hitéről(vagyis mindenütt beszél róla, de egy teljes fejezet vanennek a témának szentelve).

Egyszóval: mi is a szerepünk a nagyvilág történéseiben? Van-e értelme bármin is egyáltalán gondolkodnunk mondjuk Zimbabwéval kapcsolatban (ja, erről az országról volt szó az előbb), vagy még a saját házunk táján (hazánk táján) sem tudunk semmi érdemlegeset Jézus nevében, Isten dicsőségérevéghezvinni?! Néha porszemnek érzem magam. Mit is kéne csinálni…?

Műsor helyett közösség

Na még egy gondolat, még az előző posthoz.

Ha az értékes információt (a tanításokat, felkészítéseket, üzeneteket, válaszokat a kérdéseinkre vagy bizonyos “forró” témákra) célorentáltabban, hatékonyabban, abban az időben, amikor leginkább felkészültek vagyunk a befogadására – egyszóval legoptimálisabb időben és módon megkaphatnánk online, a neten, mobilon (podcast) – akkor minek is menjünk el a gyülekezetbe?

A KÖZÖSSÉGÉRT! Hogy egymással találkozzunk, minőségi, értékes időt töltsünk, kikapcsolódjunk, ismerkedjünk, “társasági életet” éljünk. Nem azért, hogy üljünk a padban vagy a székes 1-1,5-2 órát, csendben, mozdulatlanul, mint a színházban, figyelve a lelkész és a szolgálók szűk körének “produkcióját”, hanem hogy végre valóságos közösséget, koinóniát gyakoroljunk. És akkor az “istentisztelet” kirándulás, beteglátogatásm utcaseprés, kertásás, bevásárlás, sakkparti, kávéházi beszélgetés, és még ki tudja mi minden lenne. Közösség lenne. Nem “műsor”.

Nem lenne élvezetesebb, érdekesebb, izgalmasabb, vonzóbb, felüdítőbb – és biblikusabb?!

Csak kérdem…

4 hozzászólás a régi Tonhal blogon – he érdekel, kattitns ide!