A tudáskorból a kreativitáskorba

Fogj két üvegpoharat, és helyezd el egymástól kb. 15 cm-re.
A feladat a következő: a két pohárra helyezz el úgy egyetlen darab sima (80-grammos) A4-es lapot, hogy az megtartson egy harmadik üvegpoharat, amit aztán a lapra helyezel. Vagyis hidat kell építened egy fénymásolólapból a harmadik pohár számára. Fontos: a felül lévő pohár egyáltalán nem érhet hozzá a pillérként használt két alsó pohárhoz!

Egy átlagos (nem statikával foglalkozó) ember ezt csak akkor képes megoldani, ha kreatív módon közelít a probléma megoldásához.

A kreativitás manapság az egyik legértékesebb személyiségjegy. Meggyőződésem, hogy amiképpen a 20. század utolsó évtizedeit a tudás korszakának szokták nevezni, információs kornak, úgy a most ránk köszöntő évtized a kreativitás évtizede lesz!

Miért?

Mert a tudás már kéznyújtásnyira van mindenkitől. Az internet mindenki számára biztosítja a számára már feldolgozhatatlan mennyiségű tudást. A kérdés tehát már nem az, hogy találunk-e választ a kérdéseinkre – hanem az, hogy mihez kezdünk velük! És a tudás, az információ objektív dolog, tárolható, lehívható, pótolható – a kreativitás viszont valami egészen emberi. És az élet minden területén egyre nagyobb hangsúlyt kap a kretivitás, mint érték. A tudás-tőke lassan átfordzul kreativitás-tőkévé!

Ezzel a témával sokat fogunk foglalkozni ebben az évben. Mert nekünk keresztényeknek is kreatívvá kell válnunk, ha el akarjuk érni embertársainkat. Túlságosan beragadtunk az üzenetünk kereteibe – holott csak a tartalom az, ami változhatatlan, az üzenet átadását viszont mindig hozzá kell formálnunk a korhoz, kultúrához, társadalomhoz, ahhoz az emberhez, akivel éppen beszélünk. Ez változással jár – de erre szükség van, akkor is, ha a változástól sokszor félünk, és a változásért mindig fizetnünk kell valamiféle árat. De változás nélkül nincs növekedés!

A kreativitás voltaképpen a változás útjára való rátalálás. A téma legnagyobb szakértője Edward De Bono, aki bevezetett egy fogalmat: “latheral thinking”. Ez azt jelenti, hogy a kreativitás nem az egyetlen tökéletes, vagy valamiféle szuper-megoldásra való rátalás művészete, hanem a többféle, a sokféle megoldási lehetőségek feltárása! Vagyis a kreatív ember nem csupán másképp közelít dolgokhoz – hanem egy “sokféleképpen másképp”. A latheral thinking a “többféle problémamegoldás” képessége.

Ez az, amire nagy szükségünk van manapság. Mert annyira hajlamosak vagyunk uniformizálni a gondolkodásunkat is, a módszereinket is, egymást is – lustaságból, kényelmességből vagy csak a rendszereink fenntartása érdekében. Aki kilóg sorból, az veszélyes és kellemetlen.

Pedig sokszor pont a kreatív emberek lógnak ki a sorból.

És pont ők lennének a változás motorjai.

Harry Pottertől Jézusig – Vendéghétfő

Ahogy korábban írtam, hétfőnként vendégeket hívok a blogba! Nehogy megunjatok! :-)))
A sort pedig a számomra legértékesebb vendéggel kezdem: Eszteremmel, a feleségemmel.

Be kell vallanom, nálam újra terítékre került a Harry Potter téma. Nem az új film kapcsán, inkább gyereknevelési szempontból. Ezért is döntöttem úgy, hogy megvizsgálom megint a dolgot, és megpróbálom minél kevesebb előítélettel figyelni. Ez nálam pozitív előítéletet jelent. Ugyanis még hívőségem előtt, tinédzserként elolvastam az addig megjelent könyveket. És teljesen „elvarázsoltak”. Akkoriban is hallottam a keresztény kritikákat, és totál ki voltam akadva rajtuk. Nem értettem miért lehet veszélyes egy könyvsorozat. Nem akartam varázsló vagy boszorkány lenni utána. És abszurdnak tűnt a feltételezés is, hogy bárki az akarna. Nem ez volt a lényeg. Ez csak egy mese, mondtam volna a tévében vitatkozó „szakértőknek”. Akkoriban senki nem kérdezte meg tőlem, hogy miért tetszett a könyv, de biztos vagyok benne, hogy akkor is az lett volna a válaszom mint ma, csak más szavakkal talán. Akkor nem tudtam volna így megfogalmazni: szerintem nem a varázslás volt a lényeg, hanem hogy bele tudtuk képzelni magunkat a szereplők helyébe, hogy az élethelyzetek ismerősek voltak. Ugyanakkor tele volt izgalmas, mozgalmas eseményekkel, váratlan fordulatokkal. Úgy tanított pozitív értékekre – mint a barátság, őszinteség, önzetlenség, szeretet… – hogy nem lett a szánkba rágva…

Aztán bekerültem a gyülekezetbe, ahol kiderült, hogy a keresztények tényleg komolyan gondolják, hogy tilos olvasni, a boszorkányság miatt. Erről három történetem van, ami nagyon megragadt bennem:

Egyszer tanúja voltam egy beszélgetésnek. Ha jól emlékszem a hatodik könyv megjelenése után történt egy keresztény táborban. Két lány beszélgetett ebédnél, mind a kettő hívő. És valahogy szóba került a könyv. Az egyikük mondta a Harry Potter olvasónak, hogy „talán ideje lenne megtérnie belőle”, és nem olvasni többet egyet sem. Erre a másik: „Oké, majd ha kijött a hetedik rész, és elolvastam, akkor majd megtérek belőle.” Ezen akkorát nevettem magamban, hiszen én is olvastam a könyveket, és ugyanúgy vártam a hetedik részt!

A másik, amire emlékszem, hogy egy női konferencián külön előadás volt arról, hogy a Harry Potter miért is rossz. Kigyűjtve idézetek a könyvből, mind varázslásról és „okkultizmusról” szóltak, vagy éppen a könyvbeli gonosz szájából elhangzott mondatok voltak kijegyzetelve. Fel volt még sorolva pár nagyon okkult könyv és film, amik tiltó listára kerültek, köztük a Star Wars. Emlékszem ott ültünk ketten az egyik barátnőmmel az előadáson. Ő Star Wars fan volt, én meg mindegyiket szerettem, és ott puffogtunk hátul (tizenévesen), hogy a felnőttek nem értik, hogy ezek mesék, történetek és nem veszélyesek? (Ma már nem tűnik ennyire egyszerűnek a dolog, de akkor az volt!)

A harmadik emlékem, hogy a gyülekezetünkből az egyik anyuka mesélte, hogy a lánya nyert egy könyvet valamilyen versenyen. Nem tudom, hogy a Harry Potter volt-e, de mondta, hogy varázslós-boszorkányos. A gyerek szerette volna elolvasni, de elmagyarázták neki, hogy nem szabad, és együtt elégették a könyvet. A gyerek tudomásul vette. Egészen addig azt gondoltam, hogy a könyvégetős sztorikat csak némely fanatikus családokban alkalmazták, vagy csak kitalálták. (Azóta persze tudom, hogy mindez melyik bibliai igeversre alapozva tesszük, és hiszem, hogy van, amikor igenis el kell égetni könyveket, de nem mindegy ki, mit, mikor, hol…)

Azóta aztán elolvastam minden könyvet, megnéztem az eddig megjelent filmeket (amik a közelébe sem érnek az olvasmányélménynek), és nem igazán foglalkoztam a témával. Bár tavaly írtam róla egy cikket a Tonhal magazinba, amit a blogomra is feltettem. Most pedig azért vettem elő, hogy vagy felülbíráljam, vagy éppen megerősítsem a korábbi véleményem: nem feltétlen veszélyes a Harry Potter. Mégpedig azért, mert meg akarok győződni róla, hogyha majd a gyerekeim el szeretnék olvasni, akkor rájuk lehet-e rossz hatással. Eddig teljesen kételkedtem benne, de ugye ez már felelősség, mert nem rólam szól, hanem másokról. És még egy kérdés volt a kulcsszerepet játszott a kutatásom megkezdésében: segít-e megszerettetni a gyerekekkel az olvasást?

Elkezdtem különböző könyveket olvasni, cikkeket ebben a témában. És végül rátaláltam egy előadásra, ami számomra eléggé hiteles, részletes, nem elfogult, és ráadásul keresztény. Ja és kellőképpen alapos (csak nézzük meg tanulmány végén a felhasznált szakirodalom listáját!) Rengeteg mindent megfogalmaz, amiket én is így gondolok, de annál sokkal összeszedettebb, és jelenleg a legjobb anyag, amit a témában ismerek. Sok új dolgot is megtudtam belőle, és felhívta a figyelmemet a jó és a rossz oldalakra egyaránt! Mindenkinek, akit foglalkoztat a téma, javaslom meghallgatni Szalai András előadását, ami a Hitvédelmi Teaház előadásai között találtam! Letölthető mp3-ban itt! Az előadás jegyzete is fenn van, és lehet továbbtanítani is. Akinek nincs ideje elolvasni, vagy meghallgatni, annak ajánlom legalább a konklúzió című rövid fájl elolvasását!

Vázlatnak itt vannak a felsorolt keresztény ellenérvek, ezekre ad válaszokat az előadás!

1.      A könyvek “hat éves kortól” ajánlottak, pedig kicsiknek nem való

2.      Lehet hogy Rowling a gyerekeket rávette az olvasásra, de csak ezt olvassák, mást nem

3.      Képzelet és valóság összekeveredhet a gyerekekben

4.      A regények és a filmek egyre horrorisztikusabbak

5.      A történetben gyerekek vannak állandó életveszélyben

6.      Rowling világa erkölcsileg zavaros, nem mindig tudni, ki melyik oldalon áll, és a pozitív hősök sem mindenben példamutatók

7.      A regényekben a karácsony és a keresztség erősen profanizált formában jelenik meg

8.      A történet a boszorkányságot jónak állítja be, és ezzel a mágiát reklámozza

9.      A mágia állandó jelenléte az igazi okkultizmus irányába tereli a fiatalokat

10.  A Potter-regényekben szereplő mágia azonos az ókori és a mai mágiával

11.  A Biblia elítéli a varázslást, tehát a Potter-regényeket is

12.  Egy varázslótanonc nem lehet pozitív hős egy keresztény számára

A utolsó kérdésre adott válasz annyira fontos szerintem, hogy muszáj bemásolnom ide az eredeti szöveget!

„Mitől pozitív egy mesehős? Attól, hogy vonzó tulajdonságai vannak, és könnyű vele azonosulni; a jellemvonásai csak ezután válnak mintává. Kérdés tehát, hogy valójában melyik Harry legvonzóbb, gyerekek, fiatalok és felnőttek számára egyaránt irigylendő tulajdonsága? Azt vizsgálva, hogy miért vannak oda a gyerekek Harryért, feltűnt, hogy Harry elsősorban nem ezért más és vonzó, mert olyan jó fej, vagy mert varázsképessége, láthatatlanná tevő köpenye és repülő söprűje van, vagy mert veszélyes kalandokat él túl (az ilyen effektekért csak a kicsik lelkesednek), hanem mert fantasztikus barátai vannak… Szerintem a Potter-regények ugyanúgy nem a varázslatról szólnak, ahogy A Gyűrűk Ura és a Narnia Krónikái sem. Szívesen ajánlanám az utóbbiakat, de a fantasy-ízlés kérdése, és ezekre sem lesz minden gyerek vevő. Ha egy gyereknél mégis a Potter-sorozat jön be, akkor viszont tudni kell, hogy jól fel lehet használni a gyerekek-fiatalok erkölcsi nevelésében. Hangsúlyoznám azonban, hogy ez nem kötelező, hanem lehetséges, és hogy több feltétele van: egyfelől a gyerek vonzalma, másrészt a szülő vagy hitoktató alkalmassága. A regényfolyam már a terjedelménél fogva is rendkívül sok olyan jelenetet tartalmaz, amely alapján hihetetlenül könnyű a baráti kapcsolatokról, a szerelemről, a tanár-diák viszonyról, a faji előítéletekről, a szabályok szerepéről, a helyes döntés fontosságáról, a jóval-rosszal teli világról, az élet megbecsüléséről, és sok más olyan témáról beszélgetni, amelyek a gyerekek számára is fontosak. Aki pedig gyakran beszélget ilyesmiről keresőkkel (akár fiatalok, akár idősek), az tudja, hogy Isten szinte minden téma során természetes módon “előkerül”. Csak mert a téma nem direkt módon bibliai, igenis fantasztikusan felhasználható bibliai értékek közvetítésére kis- és nagykamaszok közt egyaránt.”

Ezen felül kijegyzeteltem a kedvenc gondolataimat az előadásból, amik a leginkább megdöbbentettek, vagy ami mind újdonság volt, esetleg éppen mindig is így gondoltam, csak éppen nagyon fontosnak tartom.

> Az ideális, ha a gyerekek a könyveket akkor olvassák, amikor körülbelül annyi idősek, mint a könyv főszereplői, esetleg picit fiatalabbak. Mivel a gyerekek problémái, élményei követik a gyerekek életkorát.

> Ha a gyerek a korának és érettségének megfelelő kötetet olvassa, akkor az nem lehet félelmetesebb, mint amivel meg tud birkózni, mert nem tud félelmetesebbet elképzelni annál, mint amit még fel tud dolgozni. (Ez nem igaz a filmekre.)

> A regényben élesen elhatárolódik, hogy van jó és rossz. Ami „zavaros” lehet, hogy ki melyik oldalon áll. Ez azonban egyáltalán nem baj, mert a gyerekek megtanulják, hogy nem lehet mindig az első benyomásban bízni, vagy a külsőségekben, vagy akár abban, amit mások mondanak. A dolgok ennél bonyolultabbak a könyvben is, akárcsak az életben!

> A kedvencem: az egyik kifogás, hogy a pozitív hősök sem mindenben példamutatók a könyvekben! Ez miért olyan nagy probléma? Mindenben, amit elolvashatunk, tökéletes embereknek kell lenni? Hiszen olyan nincs! Mi sem vagyunk azok! A gyerekeink sem azok! Még a Bibliában is csak egyetlen tökéletes ember volt!

> Az életszerű helyzetek a barátságról, a küzdelmekről, szeretetről, kitartásról, szerelemről, szabályok betartásáról, önfeláldozásról, jó beszélgetéstémák lehetnek (ha olvastuk mi is a könyveket) és akár segíthetnek is a fiataloknak a saját életük küzdelmeiben helytállni, a saját érzéseiket feldolgozni! – Erről is írtam az előző cikkemben.

 

>A varázslóvilág sem éppen tökéletes, és nem is fest róla teljesen pozitív képet az írónő. Igazából a mi világunk görbe tükre. Ugyanúgy megjelenik minden, csak „varázskörnyezetbe” helyezve. A gyerekeknek ugyanazokkal az élethelyzetekkel kell szembenézniük, mint nálunk, így a környezet inkább csak a háttér, nem a lényege a műnek. Csak egy kísérlet, hogy milyen lenne, ha létezne egy ilyen világ?

> És ami a legjobban ledöbbentett: a bántalmazott vagy hátrányos helyzetű gyerekekre terápiás hatással is lehet a könyv elolvasása. Tehát segíthet nekik feldolgozni az őket ért traumákat, a képzelet, vagy akár a pszicho-dráma segítségével. Erről szól Kende B. Hanna: Harry Potter titka című könyve. Megdöbbentő milyen szerepet játszik a gyerekek érzéseinek feldolgozásában a játék. Miután elolvastam, egy teljesen más megközelítésből is megláttam a könyvet. Vagyis hogy a gyerekek nagy része együtt tud érezni a főszereplővel, mert valamilyen szinten mindenki volt már kiszolgáltatott helyzetben, és mindenki vágyik arra, hogy különleges legyen, fontos legyen, bátor legyen, hogy legyenek barátai… És a legtöbb gyerek ezeket emeli ki a könyv fő erényeinek, és ezek fontosak nekik (nem a varázserő). És szerintem ugyanúgy segítség lehet az egészséges háttérrel rendelkező gyerekeknek is, mert nekik is vannak küzdelmeik, kérdéseik, döntéseik, érzéseik…

> Maga a Harry Potter nem tereli a fiatalokat az okkultizmus felé, mert semmilyen konkrét és használható információt nem adnak az okkult dolgok működéséhez. Sőt, maguk a fiatalok tartják hülyeségnek, hogy a felnőttek ettől féltik őket, hogy komolyan elhiszik, hogy boszorkányok léteznek! Azonban veszélyt jelenthet a Harry Potter sikerét meglovagoló, valóban okkult praktikákkal foglalkozó irodalom (pl. tiniboszokányok, különböző honlapok).

> Az igazi boszorkányegyházak lenézik, és nem tartják jó reklámnak a Harry Pottert, és nem is nőtt miatta a regénynek köszönhetően a számuk. A wicca iránti érdeklődés nem a Harry Potternek köszönhető, inkább korjelenség, divat a tinilányok körében.

> Háromféle mágia is van: van a kóklerség, az igazi mágia, és van a mesebeli mágia. A HP az utóbbiba tartozik! (Ami esetleg egy kicsit is hasonlít az igazira, azt is a gonosz teszi a regényben!)

Ami nekem az egyik legnagyobb pozitívum volt az előadásban, hogy felhívta a figyelmet a végén arra, hogy kinek NEM ajánlhatók a regények:

– Azoknak, akiket simán nem érdekel ez a műfaj. Ez ugye nem baj, csak legyünk őszinték, és mondjuk, hogy nem tetszik, ne azt hogy bűn elolvasni.

– Azoknak a gyerekeknek, akik még túl kicsik hozzá.

– Azoknak, akik korábban foglalkoztak okkultizmussal, és rossz hatással lehet rájuk a könyv.

– És a listában benne vannak azok a keresztények, akik szerint bűn az elolvasása is, mert félnek tőle, ez is teljesen érthető.

A második legjobb rész a tanácsok a szülőknek! A leggyakorlatibb és legjobb összefoglalása annak, hogy szülőként mi a felelősségünk a gyerekek könyvolvasási vagy akár tévézési szokásaival kapcsolatban! Ezt minden gyakorló szülőnek érdemes elolvasni!

Ami nekem a legnagyobb segítség lenne: valamilyen segédanyag azzal kapcsolatban, hogy melyik rész után/közben miről lehetne beszélgetni a gyerekekkel, fiatalokkal. Miket lehetne tőlük kérdezni? Milyen témákat lehet szóba hozni? (Ja és nem erőltetve, hanem inkább komolyan elgondolkozva róluk együtt.) Tud valaki ilyenekről?

A filmekhez annak idején írtam beszélgetésindító kérdéseket a Tonhalon, és készül a legújabb részhez is – sajnos a filmek ilyen szempontból kevésbé jók, mert a könyv azért mégis részletesebb, a filmekből sok minden kimaradt, a könyv érzéseket is leír, teljesen más. Azért némelyik kérdés teljesen passzol mindegyikhez, végülis a történet ugyanaz!

Túl sok segédanyagot a témával kapcsolatban nem találtam. Az egyik a Kapcsolat Óravázlat, amit ajánlok mindenkinek a Szentírás Szövetség honlapjáról letölthető! Sajnos csak a Tűz serlegéhez (4. rész) készült.

A másik, amit találtam, egy tanulói munkafüzet, a Harry Potter és a titkok kamrájához (2. rész), ez nem keresztény, de terjedelmes, sok kreatív feladat van benne, ezért nagyon tetszik!

Nálunk  Magyarországon még nem igazán használják a Harry Potter könyveket evangélizációkon. Eddig egyetlen kis traktátust találtam, ami Harry Potterről szólt és végre nem negatív felhanggal, hanem mint az evangélium bevezetője. Az Egyesült Államokban már rengeteg könyv született a témában, vagyis hogyan lehet Harry Potter történetét alapul véve elmondani az örömhírt a mai fiataloknak. Mert Harry történetét mindenki ismeri- mi pedig szeretnénk, ha Jézus történetét is ismernék- így felhasználhatjuk eszközként, hogy eljusson hozzájuk az üzenetünk. Néhány könyv angolul, akiket érdekel a téma missziós szempontból (Ennél jóval több jelent meg kint, magyarul sajnos egyik sem):
What’s a Christian to Do with Harry Potter? – Connie Neal
Looking for God in Harry Potter – John Granger
One fine potion: The Literary Magic of Harry Potter
The Gospel According to Harry Potter – Connie Neal

És akkor legyen még egy provokatív kérdés a végén: ha a gyerek nem olvassa/olvashatja a Harry Pottert, vagy éppen már végzett vele, és kedvet kapott az olvasáshoz, akkor mit olvasson? Mit ajánlanánk a gyerekeknek? Ez ugye függ személyiségtől, életkortól is, de azért biztosan vannak kedvencek, amit bátran reklámoznánk a gyülekezetben is a többi anyukának! A blogomon most ezt a témát fogom folytatni, és várom a könyvajánlókat és a véleményeket! Írhattok is nekem a whetuu@gmail.com-ra! Gyűjtsünk össze akár egy könyvlistát (korosztályonként és műfajonként is lehet), hogy mit adhatunk a gyerekeink kezébe!

Boldog boldogtalanság – avagy a ciklotim magyarok anómiája

Néhány gondolat Dr. Kopp Mária a magyar lelkiállapotot feltáró könyve kapcsán. A cikkem a könyv, illetve a professzor asszonnyal készített interjúk válogatott szövegeiből áll össze.

Érdemes rászánni egy kis időt mindezek átgondolására – és széles látókörű tanítók, igehirdetők számára akár egy vasárnapi prédikáció kiinduló témája is lehet mindez!

És még egy gondolat elöljáróban: sok tréningen, előadásban ismételgettem egy gondolatot Donald Hay keresztény közgazdásztól:

„Azt hiszem, az egyházi hibák közül az egyik legnagyobb ma az, hogy a keresztyén fogyasztói magatartás látszólag oly kevésbé különbözik a körülöttünk lévő hitetlenekétől. Semmi sem jelzi jobban anyagias szemléletű szomszédainknak, hogy milyen keveset jelent számukra a hitünk, mint az, hogy mennyire nincs különbség épp azon a területen, amelyre anyagias szemléletű társadalmunk odaszentelte magát – az anyagi javak gyűjtése terén.”

Vajon mekkora a különbség a magyar keresztény, és a magyar nem keresztény ember között? Nem az ideális keresztény, a vágyott, a mondott, a képzelt keresztény – hanem a valóságos magyar keresztény ugyanilyen magyar ember?!

BOLDOGTALANOK VAGYUNK?

A magyar nem eleve depressziós nép (!) A vizsgálataink azt mutatták ki, hogy nagyon tud változni a társadalom lelkiállapota Magyarországon. A nagy történelmi eseményeink során – az 1848-as, vagy az 1956-os forradalom – csodákra volt képes ez a nemzet. Gyorsan össze tudunk fogni nagy árvizek idején, vagy ezt láttuk akkor is, amikor kitört a romániai forradalom. Nagyon tudunk lelkesedni, és nagyon el tudunk keseredni. A pszichológia „ciklotim” személyiségnek nevezi azt, akire ez jellemző. A művészek, tudósok között nagyon gyakori ez a típus. Több kutatás kimutatta, hogy Magyarországon sokkal több ilyen személyiség él, mint máshol.

ANÓMIA ÉS A TÁRSADALMI TŐKE

Hazánkban a társadalmi tőke és az anómia (értékvesztés, bizalmatlanság) mutatói elképesztően rosszak. 2002-ben a megkérdezetteknek még „csak” a 40 százaléka vallotta, hogy a legbiztosabb nem bízni senkiben, senki sem törődik azzal, mi történik a másikkal, nincsenek közös értékek és célok. Ez az arány mára 70 százalékra emelkedett. Ezzel szemben a svédeknek mindössze alig 30 százaléka vélekedik így. A hazai lakosság attitűdje jókora stresszforrás, amely jelentős mértékben befolyásolja az idő előtti halálozást. Holott a társadalmi tőke nagyon komoly gazdasági erőforrás. A társadalmi tőke legfontosabb összetevője pedig a bizalom. Hollandiában vagy a skandináv országokban kifejezetten magas az emberek egymás közötti bizalmi szintje. Ez a titka annak, hogy miért van óriási különbség Hollandia és Magyarország között.

NEGATIVIZMUS

Van egy olyan tényező, amit sehol máshol nem tapasztalunk. Magyarországon óriási az eltérés az értékelvárások és a valóság megélése között. Az előbb említettem, hogy a magyarok döntő többsége egyszerre mondja, hogy nem szabad adót csalni, és hogy rákényszerül arra. Sehol nem mondják például azt ilyen sokan (a fiatalok 75 százaléka), hogy az ember nem lehet igazán boldog, ha nem lehet gyereke. Közben majdnem nálunk születik meg a legkevesebb gyerek. Számtalan ilyen eltérés van. A pszichiátria szerint a neurózis alapja, ha az ember énideálja és az aktuális énje között nagy az eltérés. Ez óriási belső feszültséget jelent, ami szorongáshoz, depresszióhoz vezet. A Gallup nem régi vizsgálata azt mutatta ki, hogy a világ 120 országa közül csak a harmadik világ egyes országaiban ítélik meg olyan rossznak a – jelenlegi és 5 év múlva elképzelt – életminőségüket, mint nálunk. Nagyon negatívnak minősítjük a helyzetünket, noha azért, ahhoz képest az nem annyira tragikus.

INDIVIDUALIZMUS ITT ÉS OTT

Minden vizsgálat szerint az Egyesült Államok, Anglia, Ausztrália és Hollandia után mi vagyunk a világ ötödik legindividualistább országa. Ezzel szemben a közvetlen szomszédaink is – a csehek, szlovákok, lengyelek, németek – mind kollektivisták.
Az individualizmus annyit jelent, hogy mindenkinek vannak saját ötletei, ezeket szeretné megvalósítani. Természetesen az individualista társadalomban is van társadalmi együttműködés, például Hollandiában – nálunk ez mégis teljesen másképp működik. Ők például ugyanolyan individualisták, mint mi. Az a nagy különbség, hogy míg nálunk az anómia, értékvesztettség nagyon magas, ott nagyon alacsony – és ez nagyon fontos különbség. Ott az emberek úgy érzik, hogy vannak közös értékek, közös célok, és ezekért érdemes is tenni.

A MACSÓK RÖVIDEBB IDEIG ÉLNEK!

Egész Európában nálunk térnek el a leginkább a férfi és a női szerepek. Nálunk a férfiak és a nők is úgy érzik, hogy a férfi a felelős a család anyagi helyzetéért, az otthoni munka a nők feladata. Azokban az országokban, ahol a férfiak komolyan részt vesznek a családi feladatokban, a gyereknevelésben, ott ez komolyan javítja a férfiak életkilátásait.

A CSALÁD ÉS A GYEREK HOSSZÚ ÉLETET AD!

Vizsgálataink szerint az a magyar férfi, akinek van házastársa, ötször nagyobb valószínűséggel éli meg a 69. életévét, mint akinek nincs. Sőt, mi mutattuk ki először a világon, hogy a gyerekek is komoly védőtényezőt jelentenek e tekintetben. Érdekes módon, nagyobb mértékben a férfiak számára. Négyszer nagyobb annak a valószínűsége, hogy eléri a 69. életévét az a férfi, akinek van gyereke és azzal jó a kapcsolta, mint akinek nincs vagy nem jó. Tehát a jó családi kapcsolatok a legerősebb egészségi védőfaktorok. Akinek semmilyen jó kapcsolata nincs, hétszer nagyobb valószínűséggel hal meg 69 éves kora előtt.

ELISMERÉSVÁGY

A magyar társadalomban különösen nagy gondot jelent az, hogy kevéssé dicsérjük, ismerjük el egymást, pedig ez alapvető volna, és nemcsak a nevelésben, hanem a párkapcsolatokban is. A másik fél valódi érdemeinek a dicsérete az önértékelés erősítéséhez vezet. Ha mindkét félnek ilyen a hozzáállása, akkor az nagyon komoly összetartó erőt, előremutató állapotot jelent. Egy kapcsolat építése legalább annyi energiabefektetést igényel, mint például a munkahelyi előremenetel menedzselése.

VAN KIÚT?

Teljesen logikus lenne, ha most, amikor a pénztőke szerepe megingott, rádöbbennénk: a fogyasztói társadalom értékrendje, vagyis az, hogy valaki értékesebb, ha jobb kocsija, jobb farmerja, dekoratív barátnője van, egyáltalán nem teszi boldogabbá az embert. Magyarország ma nagyon boldogtalan ország. Vallom, hogy ez nem alapvető tulajdonságunk, de sajnos pillanatnyilag ez a helyzet. Intézetünk részt vesz egy uniós pályázatban, amelynek kapcsán a boldogság egészségvédő hatását vizsgáljuk. Daniel Kahneman, az első pszichológus, aki közgazdasági Nobel-díjat kapott, szintén ezt kutatta, s kimutatta, hogy a boldog országok sokkal jobb helyzetben vannak anyagilag. Az erős fogyasztói értékrenddel jellemezhető országokban élők rosszkedvűbbek, a férfiak idő előtti halálozásában egyértelműen közrejátszik az a stressz, hogy attól rettegnek, lemaradnak a versenyben. Ehelyett újra fel kellene fedezni azt a régi bölcsességet, ami pár évtizede elfelejtődött, hogy a tartós bizalmon alapuló társas kapcsolatok az életmódtényezőknél is sokkal komolyabb egészségvédő hatásúak.

És még egy videó is a végére:

Beszéljünk erről a gyülekezeteinkben – őszintén, tükörrel és Bibliával a kezünkben!

Jézus és a Facebook

Vendégtanulmány – kicsit hosszabb, emésztősebb – de érdemes időt szánni rá, lassan elolvasni, és mindenképpen gondolkodni is közben/utána! Várom a hozzászólásokat!

A halászattól a Facebook-ig

Sok keresztény kérdezi manapság, hogy a techno-szaki kultúránk fiatal huszonéveseit vajon miért nem érdekli annyira a gyülekezet, mint a nagyszüleiket. Ezek a keresztények azon siránkoznak, hogy sem Billy Graham, sem Bill Hybels, de még Bill Clinton sem tudta lekötni a fiatalok tizedmásodpercekre osztott figyelmét. Nyilvánvalóan senki nem mondta nekik tíz évvel ezelőtt, hogy „tessék, ilyenek a szexuális botrányok”. Úgyhogy miután bevonták üres modernkori hálóikat, amelyekről már látszik, hogy nem fogják ki velük a posztmodern halakat, a keresztények, a történelemben oly gyakran (és bölcsen) alkalmazott lépésükkel visszavonulnak a közmondásos strand-törölközőikhez, amelyek a tengerparton vártak rájuk. (Csak mellékesen, az igazi „közmondásos törölközők” megtalálhatók a helyi online keresztény könyvesboltodban. Csak véletlen egybeesés, hogy a szerzőére az van hímezve, hogy „Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek” [Példabeszédek 6:10].)

Mielőtt mi, keresztények feladtuk volna az emberhalászatot a napozás kedvéért, szerencsére eszünkbe jutott Jézus feltámadás utáni ügyes halfogása. Bölcsen úgy döntöttünk, hogy jobban tesszük, ha mégis kivetjük a hálóinkat a hajó másik oldalára, az utolsó leheletünkkel megtett erőfeszítéseinkben reménykedve, hogy így kifoghatjuk a technológia mellékfolyóiból beúszó fiatalokat, akik ügyesen elkerülték a keresztény halászhálókat az emberalkotta modernista tavakon. És ahogy Jézus ígérte a tanítványainak, a keresztényeknek ma bőséges halfogásuk van Mark Zuckerberg Facebook-ján. Valamint, a tanítványokhoz hasonlóan mi sem tudjuk, mit kezdjünk egy akkora kiber-fogással, ami már-már felborítja a keresztény hajót.

Ma viszont azzal a problémával szembesülnek a keresztények, hogy ebben a korban könnyebben fogunk ki olyan reklámcégeket, amelyek illegális adatgyűjtést végeznek, és kevésbé találunk igazi halászokat, akik az igazi halfogást növelik. Emiatt abban sem vagyunk biztosak, van-e elég erőnk behúzni a „Hálót” (azaz a „Netet”) a hajónkba. tehát mi változott az első század óta? Nem sok változás látszik azon kívül, hogy megjelent az áldott templomi orgona, mint az egyetlen dicsőítő hangszer, a Demokrata párt által lekicsinylő szóvá formált „keresztény” megnevezés, valamint az, hogy felvittünk egy embert a holdra. Bár ez utóbbi állítás az emberről a holdon, megkérdőjelezhető hitelességű. Mindazáltal Jézus Nagy Missziós parancsa, miszerint „Menjetek el e széles világhálóra, és tegyetek kibertanítvánnyá minden felhasználót, Facebook-olva őket úgy, hogy ’üdv JK-tól’!” (Máté 28:19-20 TNIV [Tökjó Neo-Internet Változat]), egyértelműen kiállta az idő próbáját.  Nem kellene minket is irányítania a Mesternek ez az alapelve, hogy „Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől” (János 21:6)? Habár, a mai posztmodern világunkban kissé óvatosabban kellene megválogatnunk, mikor fogadjuk el Jézus tanácsát. Gondolj bele: a tanítványoknak még talán hasznos is volt kiráncigálni egy csomó izgő-mozgó halat, de az iPhone és az emoticonok világában nem nagyon van szükségünk ezekre a bosszantó állatokra. Ráadásul bele is gabalyodtunk a dolgokba, és már azon tűnődünk, miért nem tudjuk behúzni a hálót a hajó fedélzetére, és hogy miért van az, hogy a legjobb szándékaink ellenére is léket kapott a gondosan felépített szerkezetünk.

Emberhalászok?

Képzeld el, hogy a tó mellett vagy a nyár közepén, egy forró nyári délutánon lazsálva három barátoddal és egy láda jeges üdítővel. Hirtelen az ismerős rántást érzed a horgászzsinóron, és izgalmadban még a drága üdítőt is a tóba ejted, de azzal biztatod magad, hogy semmi baj, a zsinór másik végén van valami! A sötét körvonalak egyre közelebb kerülnek a víz felszínéhez, az egyik srác már készíti is a hálót, de hirtelen megrémülve visszahőköl! Elereszted a zsinórt (úgyhogy oda a kapás), és a hajó oldala mellett lenézve meglátod, hogy nem is harcsát fogtál, hanem egy hullát – a fülénél fogva!

Amellett, hogy a pecázóhely környékén való búvárkodás veszélyeire hívja fel a figyelmet, azt is megláthatjuk ebből a történetből, mennyire nem vicces dolog embereket halászni. A délután hátralevő részében a parton töltitek (a törölköző kényelme nélkül) vallomást tesztek a helyszínelőknek, miközben a katonai célra igénybe vett hajótok a tengert járja, további holttesteket keresve. Jézus valami ilyesmire gondolt? A mai felfogásunk szerint embereket halászni nagyobb gondot jelent, mint amennyire az megéri. Úgyhogy kitűnő teológus hallgatóként mi, keresztények, feladtuk az ősi hálós-ötletet, és egy tipikus filmjelenetet képzeltünk el, csőre töltve a Krisztustól kapott fegyvereinket és összevissza lövöldözünk a vízbe, azt remélve, hogy a halak megkönnyítik a dolgunkat, és lesznek szívesek csatlakozni hozzánk a hajóban. Sajnos rosszabbul tanulunk a filmekből, mint amennyire halászni tudunk. Ha jobban odafigyelnénk, hogy azok a fickók, akik pecabot helyett puskát használnak tipikusan a rosszfiú szerepét kapják, és általában nem barátságosak a filmekben.

Barát-kérés

Talán nem a szerző az egyetlen, aki fél az emberhalászattól, miután elképzelte, hogy Horatio Caine-nel és a helyszínelőkkel kell töltenie a délutánt. Talán a kollektív rémálomra való keresztényi képességünk adhat magyarázatot az emberhalászat csődjére. A másik lehetőség az, hogy a kultúránkat sokkal érdekesebbnek találtuk, mint Krisztust – mert miközben az ifjúság online kereste a konvertálható intelligens életet, megtalálta az online pókert, az éjszakai adásokat és a Facebook-ot, és azóta is ezzel foglalkoznak. És aztán kellő arroganciával csodálkozunk azon, hogy miért hagyják el a gyülekezetet a fiatalok, amikor az adakozó kosárba nem lehet póker zsetont bedobni, és még a legjobb lelkipásztor sem közelíti meg David Letterman szellemes egysorosait. De nem is reagálhatnánk jobban ezekre, mint úgy, ha vágyakozva visszatekintünk azokra a régi szép időkre, amikor még készpénzzel játszottunk (és fizettünk), Letterman pedig még csak bemondó volt?

Becsületére váljon néhány kereszténynek, hogy bár észrevették, hogy nem nekik kedvez a lapjárás, de mégsem adták fel, hanem inkább emelték a tétet. Mivel nem szívesen fogadták a késő esti komédiásokat a gyülekezetben, ezért kibérelték a szemközti tévéstúdiót, elkezdtek bekopogtatni az emberekhez Jézus nevében, és isteni kártérítést ígértek minden felelőtlenül összeszedett szerencsejátékos veszteségre – na ez már aztán szórakoztatóipar! Ma már azt is megteheted, hogy Peter Popoff lelkipásztor online imádkozik az üres pénztárcádért, vagy megkérheted Benny Hinnt, hogy „lökjön hátra” Jézus nevében.

A konzervatívabb keresztény ünneprontók – azok, akik nem voltunk annyira felkészülve, hogy leszámoljunk Jézussal – elkerültük a színházakat és a stúdiókat, és sajátos módon öltöztük fel a hitet. Mivel nem egyeztünk meg egységes reakcióban, ezért némelyikünk e-szundításba kezdett, egy társadalomellenes Jézussal, és arra vártunk, hogy majd elvonulnak a tévé-evangelizációs és technológiai viharok. Mások tágra nyílt szemekkel bámultunk a ragyogó új lehetőségekre, egy idilli ablakon át, és arra kértük Jézus Mikulás Krisztust, hogy tegyen egy kis virtuális ajándékot a virtuális karácsonyfánk alá, újonnan elkészült Facebook profilunkon (valahova a „Napi igevers” alkalmazás mellé, amit hűségesen hozzátettünk a saját fiókunkhoz). Megint mások közülünk úgy döntöttünk, felvesszük a harcot Lettermannal és a Facebookal, vérben forgó szemekkel, és Hadjáratos Jézussal az oldalunkon.

Mégis a világnézetünk az (bármennyire torzult is), amitől mások vagyunk a világhálón: még a világi médiaóriás, az MSNBC is elismeri, hogy „az Internettől begolyóznak az emberek”. Helen A:S: Popkins írónő számtalan webszörfözővel együtt csodálkozik azon, hogy „miért van az, hogy munkahellyel, családdal és társadalmi ranggal rendelkező emberek miért használják az Internetet arra, hogy itt vezessék le az energiájukat gyűlölettel teli szavak begépelésével, ráadásul ilyen lelkesen?” (“Watch Out. The Internet Will Cut You.”). Ezeknek a keresztényeknek a védelmében hadd mondjam el, hogy sokkal biztonságosabb egy avatarnak behúzni egyet, mint egy valódi élő embernek. A legrosszabb, amit visszakaphatsz, az hogy virtuálisan kidobnak az ablakon. Mint hűséges keresztények, megmaradtunk az online, panaszkodás, kritizálás és oda-vissza viták szintjén. A népszerű Christianity Today evangéliumi magazin azon siránkozik, hogy „az amerikai közvélemény az evangéliumi keresztényekről ritkán volt ennél torzabb”, valamint hogy „a média fáradhatatlan rámutatása az ellentmondásokra megnehezíti a hamis benyomások ellensúlyozását” (“Media In Motion”). Persze ezek a véleményalkotások nem a mi hibánkból származnak. Letértünk az utunkról, hogy beszálljunk a dühöngés-áradatba, hogy ne kerüljünk szembe a Facebook-al. Hogy utálhatnak minket, amikor ugyan olyanoknak bizonyultunk a virtuális közösségben, mint a pogányok, akiket persze mi szeretünk ostorozni a blogjainkon?

Miután azzal zaklatjuk a mai fiatal keresztényeket, hogy nem ismerik Szent Ferencet vagy Lojolai Ignácot, a neo-ludditaként elhíresült Richard G. Malloy a “Religious Life in the Age of Facebook” (Vallási élet a Facebook-Korszakban) című cikkében azt fájlalja, hogy „a mai ifjúság jobban ismeri Harry-t és Hermione-t, mint Jézust, Máriát és Józsefet”. És igaza van. Te, az olvasó, meg sem kérdezed, mi a másik neve Harry-nek és Herione-nek (Potter és Granger), bár becsületedre váljon, hogy Jézusét sem kérdezed meg (ami egyébként nem „H. Krisztus”). Véletlenségből szinte minden online lexikon rokon értelműnek találja a „Bibliatudóst” és a „neo-ludditát”. Ha Mr. Malloy tudta volna ezt, akkor Mark Zuckerberget is felvette volna a H-listájára, elismerve, hogy bár senki nem tudja, hogy néz ki, mindenki a Facebook atyjaként ismeri M.Z.-t, annak a Facebook-nak, ami a társadalmi-hálózatépítő evangéliumi mozgalom előhírnöke, ami jelenleg végigsöpör az országon, sokkal nagyobb sebességgel, mint hasonló nevű (de kevésbé reklámozott) testvére, a társadalmi evangéliumi mozgalom.

Ma az a jó hír, hogy már elég régóta – 2004 óta – a Facebook olyan hétköznapi része lett főiskolások közötti társasági embereknek, a túlzottan készséges középiskolás tiniknek és végül még a „bárcsak újra fiatalok lennénk” szülőknek, mint a hal és a kenyér a Jézussal társalgó halászembereknek. De akkor miért tartott olyan sokáig, hogy a keresztények megkapják azt az isteni hangüzenetet, mely szerint az, hogy elárasztják a Tube-ot és a Netet keresztény propagandával, még nem fogja behozni az embereket? Miközben egyes konzervatívok hajlamosak Benny-t és Peter lelkészt vádolni azzal, hogy hangüzenetüket rejtve tartják meghatározhatatlan isteni PIN kódjukkal, sokunk szomorúan nézünk az asztalra kitett desktop Jézusunkra, és nem értjük, miért felejtette el megemlíteni ezt. Az „Ez bonyolult” kapcsolati állapot a keresztények és az Internet között még Leonardo De Chirico média-nagykutyát is megzavarta. Sajnos a híresebb Leonardo túlságosan elfoglalt volt a Convert Me if You Can (Téríts meg ha tudsz) kommentjének a filmezésével, de támogatta De Chirico-t, aki az „Ethics and the Internet, Starting from Theology” („Az etika és az internet, a teológiával kezdve”) című cikkében arra figyelmeztet, hogy „kockán forog a keresztény hit az irányú képessége, hogy értelmesen és pozitívon kommunikáljon a kultúrával”. Bár amióta az internettel való kommunikálás titáni (angolul „titanic” – a ford.) feladata a keresztényekre jutott, sok keresztény online próbálkozás és önjelölt premier társadalmi hálóépítés az elé a döntés állít bennünket, hogy vagy elsüllyedünk, vagy úszunk.

A Facebook bukása

A Facebook jelenleg több ezer olyan csoporttal büszkélkedik, amely akadémiai, politikai vagy szociálisan érzékeny oldalról védelmezi a keresztény hitet. Talán a legérzelmesebb kérés a hittel kapcsolatban a képzeletbeli 4000 tagú csoport részéről érkezett: „Ha a facebook nem törli a csoportot (le a kereszténységgel) akkor le a facebook-kal!” [sic!] amely egyébként Vallásos Szervezetként van azonosítva. Mivel tele van borzalmas nyelvtani, helyesírási és mondatalkotási hibákkal, ezért ez a csoport végtelen élményt nyújt a keresztény apologetikában (bocsánatkérés nélkül). Szorosan mögötte a második helyen „A keresztény srácok azért fickósabbak, mert …” csoport jön, messze lemaradva a harmadik pedig a „10 millió tini Krisztusért (MINDEN keresztény tini a Facebookon)”, de csak azért van ennyire lemaradva, mert meglepő módon még több mint 9,9 millió tag hiányzik a célkitűzésük eléréséhez.

Mindazáltal meglepő, hogy még így sincs a keresztényeknek jobb online sajtójuk, hogy olyan sokat beszéltek arról, hogy visszakerül az „e-„ az evangelizálás szava elé. Könnyű elképzelni, hogy ha más nem is de, az olyan csoportok mint például az “AMERICAN BY BIRTH…CHRISTIAN BY CHOICE” („Amerikai vagyok, mert itt születtem … Keresztény vagyok, mert így döntöttem”) a keresztény patrióta iskolákat egy az egyben behoznák. Viszont mivel sem az iskolák, sem a társadalmi csoportok nem kérnek a keresztényekből a Facebook-on, talán itt az ideje, hogy a mai kiber-keresztények eldöntsék végre, hová is megyünk, mit is akarunk.

Beléptünk a „banda háborúkba”

Ha tényleg szeretnénk valami mást a kibervilágban és a Facebook-on, akkor a keresztényeknek meg kellene találni az egyensúlyt az újszülött (megkeresztelt) csecsemők képeinek felrakása és az ateista barátaik halálra rémítése között. Persze most csak vicceltem. (Neked nincsenek ateista barátaid.) Nazzareno Ulfo, aki egy könyvszerző és az ő szülővárosa is Názáret, úgy mint Jézusnak, arra figyelmeztet a The Challenge of Cyberculture (A kiberkultúra kihívása) című könyvében, hogy bár „a kiberkultúra elleni minden ellenséges megnyilvánulás helytelen és nem praktikus, mégis olyan kihívás elé állít minket [a kiberkultúra] mint Góliát tette Saul király napjaiban”. Fogjátok az iPhone-okat! Vajon minden názáreti ennyire ellene van a technológiának, és ennyire fél a haladástól az Ószövetséggel a kezében? Miközben talán az olvasó azon tűnődik, vajon mikor és hogyan szelte át az Atlanti óceánt (újra) az Amis bárka, és hogyan találta meg az útját Názáretbe, az érvelés kedvéért tegyünk úgy, mintha a Jézus-Ulfo tandemnek lenne valami létjogosultsága. Ha a Facebook tényleg egy technológiai keresztény-gyilkos, akkor a keresztényeknek óriási problémájuknak kellene lennie ezzel a virtuális Góliáttal, ami nem is hat sing magas, hanem világméretű.

Hogyan jelenthet ilyen veszélyt a Facebook, ami csupán azt mondja magáról, hogy „segít kapcsolatot tartani ismerőseiddel”? Persze, nem úgy tervezték, hogy e-köveket és F-bombákat dobáljanak rajta keresztül. Szerencsére, miután két órán át keresgéltem és megittam két kávét, örömmel állapítottam meg, hogy csupán a Facebook-os keresztények viselkednek ilyen tiszteletlen módon, a korában már említett „le-vele” csoport részéről és persze a pogányok, akik az egész harcot kezdték a „Le a kereszténységgel” csoportjukkal. De ki tudná megmondani a Facebook igazi célját? Szerény kezdetéből láthatóan a Facebook, a világhoz hasonlóan, jónak lett alkotva, de megcsalattatott a kígyószerű közvélemény és világuralmi vágyak által, és immár az alkotója ellen lázad. Sőt mi több, a világmindenséghez hasonlóan, a Facebook virtuálisan vagy metaforikusan beintett a megalkotójának. Azoknak írom, akiket jobban érdekel a téma, hogy a Facebook bukása 2005 szeptemberre datálható, amikor a szolgáltatást elérhetővé tették a középiskolás diákoknak is.

Názáreti barátunk szerint, nem az a keresztények legnagyobb problémája, hogy a Facebook tele van gyerekekkel, hanem az, hogy mi is benne vagyunk az egész virtuális rebellióban, ahelyett, hogy beiratkoztunk volna az értelmező táncórákra, megtanulva azokat a lépéseket, amivel el lehet kerülni a rettenetes óriást. Ha nem hagytuk volna, hogy megfélemlítsen minket Mark „Góliát” Zuckerberg kihívása, hanem a nyolcvanas évek ritmusára roptuk volna inkább, akkor nem lenne az a kényszerérzetünk, hogy lecseréljük dicsőségünket (ang.: „halo”) a Halo 3-ra (lövöldözős video-játék), vagy hogy virtuális pogányok virtuális vérét ontsuk, így védve virtuálisan félreértett hitünket. Lehet, hogy a „nyolcvanas évek ritmusa” az elektronikus popzenéről ismert nyolcvanas éveket juttatja az olvasók eszébe, de itt most az első század nyolcvanas éveire utalok, ahol Patmoszi „Ritmus” János megszégyenítette Domitianus „Sárkány” császárt azzal a számmal, hogy „Ilyen a világ vége”. Ennek ellenére néhány szerencsétlenül járt ember hallgatott csak a názáreti barátunk figyelmeztetésére, a többiek pedig ledobták dávidi parittyájukat, szentkézi-gránátjaikat és bandaháborús késeiket, hogy így menjenek át a frontvonalon – de nem azért hogy harcoljanak az óriás ellen, hanem hogy megszerezzék a híres ember emailcímét, hogy barátkérőt küldhessünk neki, vagy meghívassuk magunkat a Facebook-os bandájába.

Hírek Feed

Úgyhogy talán az a mi kiberproblémánk, hogy a keresztények azt hitték, csak úgy mint a világ többi része is, hogy elbújhatunk a képernyő mögé, a profilok és a műanyag, festett kibernetikus Jézusképek mögé, és azt gondolhatunk, mondhatunk és csinálhatunk, amit csak akarunk, akinek csak szeretnénk (vagy gyűlölnénk), mert hát „úgysem olyan mintha igazi lenne”. Azt gondoltuk, hogy azok a profilképeink, amin homályos szemű Názáreti Jézus van kitárt karokkal, pirospozsgás Jézus Mikulás Krisztus egy nagy kosár ajándékkal, vagy akár Orlando Bloom Hadjáratos Jézus oltalmazza „A menny királyságát”, majd elég sokáig elvonják az olvasók figyelmét a szeretetteljesnek nem mondható irományokról, amik az üzenőfalunkon olvashatók. Igaz, hogy a keresztények is rájöttek, hogy a képek ezer szóval is felérnek (és azok sem mind kedvesek), a képek után következő szavak sokkal egyértelműbben beszélnek. És még mindig azon csodálkozunk, hogy lettünk olyanná, mint a kibervilág – vagy éppen visszataszító a számára.

Mint a Facebook világának hátramaradó része is, úgy tűnik a keresztények is hitetlenkedve kezdenek rájönni, hogy ami online történik, az nem marad ott. A virtuális Facebook közösség egy nagyon is valóságos hatóerő, ami azoknak a szemléletét és viselkedését formálja, akik miután eljönnek otthonról a Facebook mellől, a képernyőn olvasottakat kivetítik azokra, akiket az utcán látnak. És mint minden nyilvános dolognál, itt is sajnos a huligán, nagyszájú ünneprontók hívják fel magukra a figyelmet, és rombolják le a pozitív elképzeléseket rólunk, a többiekről – különösen azokról, akik csendesen végzik az ilyen jó munkákat.

Státusz frissítés

Ami a Facebook-ot illeti, nekünk keresztényeknek el kell fogadnunk azt a kibervalóságot, hogy az antiszociális Názáreti Jézus abból adódott, hogy megszűntünk azokért az emberekért élni, akiket ő szeretett. Jézus Mikulás Krisztus nem tud lejönni a kémény csövén, mert nem is létezik, és ha létezne is, nem e-ajándékokkal kényeztetne minket, mert akkor nem kapnánk meg azt az ajándékot, amit ő adott: önmagát. A Hadjáratos Jézust pedig évekkel azután találták ki, hogy itt élt a földön az Ember Fia, és ráadásul senkinek nincsenek emlékei arról, hogy ő csatával bevette volna Jeruzsálemet. Azt a Jézust fogják vonzónak találni a Facebook-osok, amelyik halakat fogott és a vízen járt. ha a keresztények ki mernek lépni a hajóikból – ha abbahagyjuk a halakra való lövöldözést, felébredünk názáreti álmunkból, felnézünk az autogramos könyvből, vagy lelassítjuk a királyságért való rohamot – ha felnézünk önmagunkból és kilépünk a vízre a Webmasterrel, az online és az offline világ még akár meg is tapasztalhatná azt, Aki szereti a halakat és az embereket, ahogy éppen feléjük lépdel, hogy találkozzon velük. Ha elég gyorsan cselekszünk, még akár a partra is kihúzhatjuk a kapást, mielőtt elsüllyed a hajónk.

Adrian De Lange – Catapult Magazine

A fordítás a kiadó engedélyével történt, és a cikk eredetileg a TONHAL Portálon jelent meg.

Tíz hazugság, amit az egyház mond a nőknek

(Ha nem olvastad a cikk első részét, kérlek mindenképpen azzal kezdd!)

Íme tehát a tíz hazugság egy-egy mondatban, különösebb kommentár nélkül:

1. Isten alsóbbrendűnek teremtette a nőket, akik „arra valók”, hogy a férjüket szolgálják, ellássák és kielégítsék. Mindezek alapvető kötelességeik.

2. Nők nem kaphatnak semmiféle vezetői tisztséget és szolgálatot a gyülekezetben. Ha erre vágynak, már az is bűn.

3. Nők nem taníthatnak a gyülekezetben, főleg nem férfiakat. Nem prédikálhatnak, nem hirdethetik az igét, nem evangélizálhatnak (nyilvánosan). Legfeljebb nőket taníthatnak, az idősebbek a fiatalabbakat (de néhol ezt is csak férfi vezető felügyelete mellett).

4. A férfi a család papjaként képviseli a nőt Isten és a gyülekezet előtt is – a nő önmaga erre nem alkalmas vagy nem méltó. Semmilyen döntésében és megnyilvánulásában nem kerülheti meg a férfit, mint a család papját és vezetőjét, akinek áment kell mondania a nő kérésére.

5. A nőt a szolgálatában „be kell fedeznie” egy férfinak – különben alkalmatlanná és hiteltelenné válik a szolgálata. Hogy mit jelent a befedezés, ez változó, a lényeg a férfi által való hitelesítése minden nemű női szolgálatnak.

6. Az erős vezető képességgel és ambíciókkal rendelkező nők komoly fenyegetést jelentenek az egyházra (és a férfiakra). Az ilyen nők veszélyesek, akiknek „vissza kell nyesni a szárnyaikat”, mielőtt rossz példát mutatnak a többi nőnek is a gyülekezetben.

7. A nők bűnösebbek és kísérthetőbbek, mint a férfiak, (itt mindig az Éva-sztori a hivatkozási alap), és a Sátán számára alkalmasabb eszközök az egyház rombolására, mint a férfiak.

8. Nők nem lehetnek teljesek és áldottak férj és gyerekek nélkül. Mind az egyedülmaradás, mind a gyermektelenség átok. A nő számára a beteljesedést csak a férj és a gyerekek adhatják meg, addig „nem teljes”.

9. A keresztény nőknek otthon a helyük! Neveljék a gyereket és lássák el a családjukat! Ha lehet, ne dolgozzanak (legfeljebb akkor, ha szükség van a keresetükre), de semmiképp ne vállaljanak magasabb, vezetői beosztást. Illetlen, hogy sikeresebbek legyenek, nagyobb pozícióban vagy több fizetésért dolgozzanak, mint férjük, akit ezáltal megszégyenítenének.

10. A nőknek minden helyzetben engedelmeskedni kell a férjüknek / a gyülekezetben a férfi vezetőknek. A kötelező engedelmesség érvényes a gyülekezeti dolgokra éppúgy, mint a családi döntésekre vagy például a férfiak szexuális kielégítésére.

Sajnos majd mindegyik hazugsággal én magam is találkoztam azokban a mai, magyar, evangélium gyülekezetekben (hogy ne kelljen felekezeteket sorolnom), ahol megfordultam az elmúlt tíz évben. Láttam megtört asszonyokat, és láttam a hamis bibliai tanításokkal visszaélő férjeket is. És lelkigondozó ismerőseimtől hallottam, hányan fordulnak meg ezek miatt a hazugságok miatt, a valós, maradandó, nagyon mély sebeket okozó következményeik miatt terápiákon, kórházakban, pszichológusoknál. Szomorú, hogy Jézus Krisztus felszabadító örömhíre rabságba ver embereket. Ebben az esetben nőket. Szomorú és szégyenletes, hogy Isten Igéjét férfiak arra használják, hogy betörjék, megregulázzák, kordában tartsák, engedelmességre kényszerítsék azokat, akiket állítólag szeretnek. De mindig felmerül bennem a kérdés, hogy valójában milyen is ez a szeretet? És a legfurcsább, amivel olyan sokszor találkoztam, hogy a szó szerint megalázott és elnyomott nő még így is szereti a férjét, és abba kapaszkodik, hogy ez így van rendjén – mert akkor nem kell szembesülnie azzal, hogy a férje voltaképpen mit is tesz vele.

Azt hiszem, nagyon szükségünk van arra, hogy végre lerántsuk a leplet azokról az elhallgatott, tabuként kezelt témákról az egyházban, amiről nem illik beszélni – bár a legtöbben sejtjük, látjuk, hogy létezik. Ebben segíthet J. Lee Grady könyve. Szeretném tehát megismételni: a könyv most házhozszállítással megrendelhető közvetlenül a kiadótól! Érdemes megvenni, vezetőknek, lelkigondozóknak kötelező, és nagyon hasznos, ha házicsoportokban, bibliaórákon közösen feldolgozzuk. Nem csak a hazugságokat és a torz szokásokat segít kitisztítani a családjainkból és a gyülekezeteinkből, de új lendületet adhat a női szolgálatoknak, mobilizálhatja a hölgyeket a gyülekezeti- és missziós munkában és a személyes bizonyságtételben egyaránt.

A KÖNYV MEGRENDELÉSÉHEZ KATTINTS IDE!

Ha van véleményed, tapasztalatod, szólj hozzá Te is a témához!

Hímsoviniszta a keresztény egyház?!?

Nő csak akkor vezethet bármiféle bibliatanulmányozást, ha jelen van legalább egy férfi diakónus is. Diakónus vagy pásztor jelenléte nélkül nő még imaösszejövetelt sem vezethet!

Ha egy nő elindul istentiszteleten a szószék felé – nők és férfiak, egész családok állnak föl és vonulnak ki a gyülekezeti teremből, demonstrálva tiltakozásukat.

A lelkész azzal utasította vissza gyülekezetének egy nő tagját, hogy az teljes idejű munkát vállaljon, hogy „mivel nő, a Sátán könnyen befolyásolhatná, ha ilyen vezetői szerepre törne”.

Fiatal házaspár ifit vezet. A nő nagyszerű tanító, a férje nagyszerű zenész és művész. A gyülekezet vezetősége mégis a férjet kényszeríti tanításra, mert nő nem taníthat, még az ifiben sem. Ráadásul a vezetők megtiltották a feleségeiknek, hogy barátkozzanak egy ilyen renitens nővel, mint ez a fiatalasszony.

Női imacsoportot sem vezethet nő, ha nincs jelen minden alkalmon a férje, hogy „befedezze a szolgálatát”.

Egy asszony még a kérdéseit sem teheti fel a gyülekezetben nyilvánosan, a férjét kell megkérnie, hogy a nevében kérdezze meg, amit nem értett a bibliatanulmányozáson.

Ezek nem sötét középkor szégyenletes dolgai, hanem mai, hús-vér példák, elsősorban evangéliumi gyülekezetek életéből.

Pár éve írtam egy cikket azokról a hazugságokról, amiket az egyház mondott a nőknek történelme során. A forrásom egy 2000-ben kiadott könyv volt, J. Lee Grady „Tíz hazugság, amit az egyház mond a nőknek” című tanulmánykötete, amely lerántja a leplet azokról a tévedésekről, demagógiákról, hazugságokról, rossz beidegződésekről, amelyek tudatosan vagy öntudatlanul nyomorítják az egyházat. Mert sajnos tény, hogy rengeteg keresztény nő küzd eltorzult, kifordult és szegényes önértékeléssel, depresszióval, étkezési és kapcsolati rendellenességekkel, kényszeres viselkedéssel – azért, mert keresztény! Az Egyesült Államokban a vallásos családok a második helyet foglalják el a nőkkel szembeni családon belüli erőszakos cselekedetek számát illetően. Csak az alkoholisták családjai előzik meg őket! Ráadásul itt elsősorban az evangéliumi keresztényekről van szó! És még valami: egy általam nagyrabecsült, Amerikában végzett, de 2000 óta itthon praktizáló keresztény pszichológus azt mondta, nehogy azt gondoljuk, hogy Magyarországon mások az arányok!

Az apropója annak, hogy újból előveszem a témát az, hogy ez a könyv végre megjelent magyarul! És mivel fontos a téma, és sajnos még mindig aktuális, szeretném reklámozni a könyvet! A reformáció hetében vagyunk, és ez is egy olyan területe keresztény életünknek és gyülekezeti megszokásainknak, ami bizony jelentő reformációra szorulna! És nem valamiféle liberális vagy feminista teológiáról van szó (a könyvet férfi írta, akinek négy lánya van), hanem a Biblia helyes értelmezéséről, és az egymás iránti helyes szeretetről. Hogy a világ előtti bizonyságtételünket és a missziómunkánk sikerét már ne is említsem.

Szóval hogy miről is van szó?!

Tömören arról, hogy az egyház mennyire lekezeli, lealacsonyítja és háttérbe szorítja a nőket. Nem taníthatnak, nem vezethetnek, néhol nem is imádkozhatnak. Otthon esetenként teljes a férfiuralom, mindez Bibliával a kézben. A férfiaknak „be kell fedezniük” a nőket, felügyelniük kell a szolgálatukat, azoknak mindenben szó nélkül engedelmeskedniük kell. Nem illő, ha dolgoznak, ha több a fizetésük, magasabba  pozíciójuk, nagyobb az intelligenciájuk. Talán szélsőségesnek tűnnek ezek a dolgok – de sajnos mégsem azok. Csak nem beszélünk róluk.

Íme kezdetnek néhány idézet az egyház nagyjaitól, akikre felépült a kereszténység kétezer éves története és tanítása (a könyv kutatómunkájának alaposságát is bemutatva, bár ez csak töredéke a könyvben lévő idézeteknek!)

Mit is tanít az egyház (nem a Biblia!) a nőkről?

(Előljáróban még csak annyit: attól, hogy ezek az egyházatyák és teológusok ebben a kérdésben durván tévedtek vagy hibáztak, nem jelenti azt, hogy személyük, életük és munkásságuk egésze tévedés és hiábavalóság lett volna! Egyáltalán nem! Ezt szerettem volna előre bocsátani – mert tisztelem és szeretem őket!)

„Mi a különbség, akár feleség, akár anya? Ő mindig Éva, a kísértő, és ezt minden nőről tudnunk kell… Nem látom, mi haszna lehet a férfinak a nőből, hacsak nem az, hogy gyereket szüljön neki.”
Augustinus

„A nő nem kezdhet el és nem is fejezhet be semmit a férfi nélkül. Ott kell lennie, ahol a férfi van, megkell hajolnia előtte, mint ura előtt, akit fél, akinek aláveti magát és aki iránt engedelmes.”
Luther Márton

„A nő a legtökéletesebb állapotában arra teremtetett, hogy engedelmesen szolgálja a férfit.”
John Knox

„A nő hiányos és satnya, mert a férfi magvában lévő aktív erő hajlamos tökéletes hímnemű utódot létrehozni, míg a nő az aktív erőbe került hibából születik.”
Aquinói Tamás

„A férfiaknak széles a válluk és keskeny a szájuk, ezért intelligensek. A nőknek ezzel szemben keskeny a válluk és széles a szájuk. A nők teremtettségi vonásai mutatják, hogy otthon kell maradniuk, mert széles a csípőjük és tomporuk, amin ülhetnek, hogy őrizzék a házat.”
Luther Márton

„Isten úgy tartotta fenn a rendet mindkét nem számára, hogy az élet dolgait két részre osztotta: a szükségesebbeket és hasznosabbakat a férfira bízta, a kevésbé fontosakat és alsóbbrendűeket pedig a nőkre.”
Chrisostomos egyházatya

„Nem hisszük, hogy a gyülekezetben helye van női elöljáróknak. Amikor Pál apostol azt mondta, hogy a nő ne tanítson férfit, nem ragasztott állításához kulturális érveket…”
John McArthur

„A gyülekezet iránti tiszteletből nem helyes, ha egy nő maga olvassa fel a törvényt. Szégyen, ha a nő hallatja hangját a férfiak között. A nő hangja szennyes mezítelenség.”
Talmud

„Nem helyes, ha férfiak leülnek, hogy hallgassanak egy nőt… Még akkor is csekély hatásúak a nők szavai, ha csodálatra méltó vagy akár jámbor dolgokat mond, hiszen nő szájából származnak.”
Origenész

„A nő lelkileg és testileg is gyenge természete miatt alávetett a férfinak. A nő alárendelt helyzetű a természet törvénye értelmében, a rabszolga viszont nem az. A gyermekeknek jobban kell szeretniük apjukat, mint anyjukat.”
Aquinói Tamás

„Nem tudjátok, hogy mindegyikőtök egy Éva?! Isten nemetekre kirótt büntetése korunkban is érvényes. Ti vagytok az ördög kapuja! … Még Isten Fiának is meg kellett halnia a rátok rótt büntetés, vagyis a halál miatt!”
Tertullianus

„A nő kezdettől fogva gonosz volt: a halál kapuja, az ördög tettestársa, a megtévesztés kútfeje, az Isten szerinti munka gátja, a szenteket rohasztó rozsda… Íme a nő, a bűn bajnoka, az ördög fegyvere, a vétek anyja és az ősi törvény megrontója!”
Salimbene, 13. századi ferences szerzetes

„Amíg az asszony a szüléssel és gyermekekkel foglalkozik, különbözik a férfitól. De ha inkább kívánja Krisztust szolgálni, mint a világot, akkor megszűnik nőnek lenni, és immár férfinak neveztetik.”
Jeromos, a Vulgata fordítója

„A nők szégyellik ezt bevallani, de a Szentírás és az élet is bizonyítja, hogy több ezer közül csak egy nő kap Istentől készséget a tiszta és szűzies életre. A nő nem teljesen ura önmagának. Isten úgy formálta meg a testét, hogy férfival kelljen lennie, gyermekeket kelljen szülnie és nevelnie.”
Luther Márton

Ez nagyon durva! Akkor is, ha tudom, nem az egész Egyház ilyen. De azért ennek a két évezredes szemléletnek rendesen beleívódtak a hatásai az egész nyugati kultúrába. És talán egyáltalán nem véletlen a feminizmus kialakulása… (nem mintha azzal értenék egyet!) Miközben olvastam a könyvet, nem tudtam, sírjak vagy nevessek ezeken az idézeteken… De inkább szomorú, sőt, tragikus!

Holnap folytatom a témát azzal a tíz hazugsággal, amivel az egyház börtönbe zárja a nőket – még ha sokkal kifinomultabban és kegyesebben is teszi manapság, nem ennyire nyersen, mint ahogy ezek az idézetek szólnak. Rengeteg olyan idézetet és érvet fogok írni, amit én magam is hallottam a saját gyülekezeteimben, ahol megfordultam és szolgáltam, férfiaktól – sőt, sajnos nőktől is!

A lényeg: nagyon ajánlom a könyvet! Alapos, biblikus, és nagy értéke, hogy nem csak a problémát veti fel, hanem megoldási irányokat is mutat. Bár a szerző karizmatikus, az egyik legrangosabb nemzetközi karizmatikus folyóirat, a Charisma Magazine főszerkesztője, lelkész és újságíró, könyvét azok is bátran forgathatják, akik a konzervatívabb keresztény felekezetekhez tartoznak. Nem szellemiesíti el a dolgokat, hanem előveszi a héber és görög Bibliát, szóelemzéseket folytat, áttekinti az egyháztörténelmet és a különböző felekezetek hivatalos iratait is. Tényleg alapos, rengeteg tanítási, bibliatanulmányozási ötletet ad. Minden fejezet végén beszélgetésindító kérdések is vannak a közös feldolgozáshoz.

A könyvet nálunk az ELLEL Ministries adta ki – és kialkudtam náluk egy kedvezményes akciót az APCSEL29 olvasóinak, amit hirdethetek itt az oldalunkon. A könyvet ugyan a bolti áron lehet megrendelni, de az árba beletették a postaköltséget is – ezt a kedvezményt tudták adni. 1690 Ft-ért tehát címre is portázzák a könyvet.

Akit érdekel a könyv (márpedig remélem sokan lesznek, mert helyre kellene tenni ezt a témát gyülekezeteinkben) – itt megrendelhetik  közvetlenül a Kiadótól!

Holnap pedig jön a cikk folytatása…

A keresztény copyright a Sátán műve?!

Szólok az elején: ez nem lesz rövid cikk! De talán érdemes elolvasni és átgondolni!

Legyünk őszinték: legtöbben töltünk le, láttunk már, és nézünk olyan filmeket, videókat, amelyekért nem fizetünk. Hallgatunk másolt vagy letöltött zenét. Van fénymásolt könyvünk. És igen, a jogalap minderre, hogy „saját célra mindez ingyenes”. Én sem vagyok kivétel – ez az igazság. Persze én is azt mondom, mint valószínűleg a legtöbben, hogy „nincs rá pénzem, ha megtehetném, megvenném…”. De én tényleg így is gondolom. Amikor filmklubozni kezdtem, akkor eldöntöttem, hogy minden filmet, amivel szolgálok, megvásárolok. Szó szerint több százezer forint értékű DVD gyűjteményem van – bedobozolva. Egyszer-kétszer használtam őket amikor evangélizáltunk – mert így volt törvényes, és így volt nyugodt a lelkiismeretem. Legalább a szolgálatomat ne lopott anyagokból építsem. Így gondolkodtam. Ma már elő sem veszem ezeket a DVD-ket, csak rakosgatom erre-arra, mára „holt” befektetéssé lett, mert mostanában nem filmklubozok. De nem bánom, így gondoltam helyesnek. Egyszer talán újra szükség lesz rájuk, akkor jó lesz, hogy legálisan csinálhatjuk. Több ezer kötetnyi könyvem van. Mert ebbe fektettem a pénzemet. És fizettem már szoftverekért, tréninganyagokért, amiket akár le is tölthettem volna torrent oldalakról. Persze nem vagyok szent (sem milliomos) – nem mindegyikért! Még mindig használok olyanokat, amiket nem tudtam megvenni. De a szívem mélyén úgy érzem, ez nem helyes. Nem kell ehhez kereszténynek sem lennem. És álmodok arról, hogy szépen sorban mindent ki tudok majd fizetni és legálisan meg tudok vásárolni, amire szükségem van, és nem lesznek „lopott” dolgaim. Mert én úgy látom, semmi nincs ingyen. Valakinek legalábbis mindig és mindenért fizetni kell. Még az evangélium sem ingyenes – legfeljebb a mi számunkra. Krisztusnak és az Atyának nagyon-nagyon sokba került. Így működik az élet. Legalábbis én így hiszem.

Aztán nemrég én is rátaláltam a neten a legnagyobb keresztlény filmletöltő adatbázisra – mármint kis hazánkban. Rengeteg ismerősöm használja, saját célra is, de gyülekezeti szolgálatra is. Ismerek torrent oldalakat, töltöttem le már én is filmeket – ez még nem lepett meg. De találtam itt egy számomra döbbenetes „teológiai” érvelést is a copyrightról, a keresztény szellemi termékek jogairól és áráról. Megmondom őszintén, levegőt sem kaptam, amikor elolvastam. Azért, mert bár nem tudok maradéktalanul helyesen cselekedni ebben a témában, de a szívem mélyén szégyellem emiatt magam, és ahogy mondtam, helytelennek tartom – és ez az érvelés pontosan az ellenkezőjéről szólt. Sőt!

Szeretném vita tárgyává tenni ezt az érvelést, amihez hasonlót már másutt és mástól is halottam – mivel én magam is érintett vagyok ebben a témában. Nem csak abban az értelemben, ahogy eddig írtam róla – hanem a másik oldalról is. Mint kiadó, író, szerző, tanító, mint keresztény „szellemi munkás”.

De mindenekelőtt íme, az érvelés – szó szerint bemásolom ide:

„…Mivel a művészet jelenleg ilyen hatalmas arányokban termeli ki magát, előállt egy új probléma a szerzői jogszabályozás (copyright) terén. A felhasználók meg szeretnék szüntetni de a kiadók, akik ebből hatalmas vagyonokra tesznek szert, ellenállnak, körömszakadtáig. És sajnos ez keresztény vonalon sem különbözik a világitól. Polgári törvényekre hivatkozva keresztények is felteszik a copyright címkét a termékeikre és evvel lényegében kisajátítják maguknak azokat a termékeket amiket általában közpénzen hoztak létre (tized, adományok, gyűjtés) és sok esetben búsás haszonra tettek szert.

A copyright lényege az a bírósággal való fenyegetés. És mivel a Biblia nem engedi meg a keresztények közötti pert, főleg nem a világi bíróság előtt (más nincs), a copyright a kereszténységben elvesztette jelentőségét. A keresztény copyrightnak egyetlen fontos jelentősége a világiakkal szemben van.
Nem szabad engedni, hogy keresztény anyagok csak úgy megjelenjenek világi környezetben pl. mint gúny tárgyaként. A kereszténységen belül viszont nincs semmi jelentősége. Ezért harcolunk mi a szerzői jogszabályok részleges megszüntetéséért a kereszténységen belül (evangelizációs célokra).

Nézzünk egy példát: kiadok egy könyvet. Az emberek megveszik és akinek nincs rá annyi pénze, az átkopírozza. Ha ő megelégszik fotómásolatokkal, legyen az Úré a dicsőség. Ha kiadok egy CD-t, annak ára megtérül már 100 eladott példány után. Ha bele akarom kalkulálni a stúdióköltségeket és a zenészek fizetését is, akkor még további 200 cd-t kell eladnom és mindenki jól járt. Viszont vannak együttesek, akiknek a cd-jük tízezer számra fogy és a profit már túlnőtt minden elképzelésen. A kiadvány pedig ugyanúgy maradt 20 dolcsi, mint a kezdet kezdetén. Ezeket a spekulációkat, kufárkodásokat szeretnénk áttörni, mint Alapítvány. Megszüntetni a szerzői jogot (ez egy hamis kifejezés, a szerzői jogot már felvásárolták a kiadók, akik általában kis összeggel fizetik ki a zenészt, jó előre, és semmi beleszólása sincs a termékbe) evangelizációs felhasználásokra. Mert nem az ellen vagyunk hogy árulják az üzletekben (sőt ez csúcs, hogy ott is vannak), hanem az ellen vagyunk hogy egy hamis címkével lezárják a keresztények elől az utat arra hogy modern eszközökkel evangelizálhassanak. Ha egy normális gyűjteményt akarnál összeszedni keresztény zenékből és filmekből, több ezer dolcsira lenne szükséged. Ha a szabály szerint akarnál eljárni, akkor minden egyes alkalommal az eredetit kellene ajándékba adnod. Ezt még Jézus sem tenné és nem is tette. Hiszen amikor megsokszorosította a kenyereket és a halakat (az eredeti példányokat), hálát adott értük és átkopírozta őket (az eredetit beimádkozta Isten Királyságába és onnan ömlöttek az utánzatok, szinte végtelenül). Evvel elégítvén meg az éhes sokaságot.

A copyright az hasonlít egy folyóhoz ahol az emberek határozzák meg a folyómeder útját. Arra halad ahol már eleve sok a víz. Üszkös partok, szomjas népek általában mellőzve vannak. A gátak emberek által vannak építve, de maga a víz az Istené.

Egy igazi keresztény játékfilm az egy prófétikus látás arra a világra, amiben élünk. Hatalma van milliók szívét Isten felé fordítani. Hasonlít egy gyertyafényhez e sötét világban. Senki pedig, ha gyertyát gyújt, nem teszi rejtekbe, sem a véka alá, hanem a gyertyatartóba, hogy a kik bemennek, lássák a világosságot. Lk 11,33
Az evangélium fel lett árcédulázva, pedig meg lett parancsolva hogy ingyen adjátok (mert ingyen vettétek). Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe, Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára. Máté 10:8

Egy keresztény kiadványt két részre lehet bontani: a fizikai részre, ami eladható, elajándékozható, sokszorosítható, visszavonható, változtatható stb., és a szellemi részre, ami elidegeníthetetlen, mert része egy olyan szellemi örökségnek, ami Isten Királyságában gyökerezik. A copyright-ot nem lehet ráhúzni mind a kettőre, mert ez másodikat ingyen kaptuk és parancsba van adva az ingyenes továbbadása. Ha végeznénk egy kis oknyomozást a kereszténység elerőtlenedésének okai körül, le kellene mennünk a gyökerekhez, egészen Isten bibliában említett ellenségéig, Sátánig. Isten akarata az, hogy visszatérjünk hozzá. Mivel tudná ezt Sátán megakadályozni? 1.) A megtérés útjába áll. 2.) Az újjászületés útjába áll. 3.) A ránk ruházott hatalmat veszi ki a kezünkből. 4.) Megbilincseli az evangéliumot (akár copyright-al) vagy annak hirdetését.

Evvel most nem azt akarjuk sugallni, hogy minden keresztény kiadvány, amit árulnak és védve van, a Sátán műve, távol legyen. De ha megnézzük, a nemzetközi keresztény filmipar immár legalább 40 éves múltra néz vissza, több száz filmet produkált, de ezeket a filmeket Magyarországon (és más szegényebb országokban) nem látta eddig még senki. És ez nem a véletlen műve! Ez egy tudatosan előkészített terv része volt eddig. Azok az országok lettek a körbe bevonva akik meg tudták fizetni a százezreket és milliókat (dollárban). A készítők annyira belemerültek az anyagi vonzalmakba, hogy nem foglalkoztak a filmek szellemi örökségét tartalmazó részeivel. Elkészítették a filmeket és azt látták hogy mindenhol árulva vannak. Arra már nem terjedt ki a figyelmük, hogy az esetek nagy részében tiszta nyereségre alapozott kiadók vették át az irányítást. Ezek a pénzéhes üzletemberek rettegést és félelmet oltottak be minden emberbe már a copyright puszta említésére, szerte az egész világon. Tolvajnak kiáltva ki azokat, akik megszegik az ő szabályaikat. És az, hogy világi szinten mit tesznek, az legyen az ő dolguk. De a keresztény szellemi örökségünket nem fogjuk átengedni ilyen indulatokkal telt emberkéknek (mert semmi közünk hozzájuk). Tehát a mi látásunk szerint ezeket a filmeket bármikor megmutathatod barátaidnak, megoszthatod velük, beszélhetsz, írhatsz róla.”

(A konkrét hivatkozást mégis inkább kitöröltem… Nem a konkrét szerző számít, hanem a szemlélet, ami máshol is megjelenik keresztények körében.)

Elgondolkodtam mindezen. Most a másik oldalról.

Szeretnénk kiadni egy nagy jelentőségű dokumentumfilmet. Két év után végre megkaptuk az amerikai kiadótól a jogengedélyeket, már csak a jogdíjat kell kifizetnünk. 1000 példányra kb. 500.000 Ft. Nyilván alapvetően ez a copyright összege illetve szerepe – legalábbis az eredeti kiadó felé. Ez számunkra rengeteg pénz (egyelőre még nincs is meg).

Nekünk a filmet le kell szinkronizálni (dokumentumfilmeknél hangalámondással, plusz a feliratozás). Ennek az összege- amatőr színészekkel, baráti stúdióárakon is – kb. 300.000 Ft. Legalábbis csak remélni tudom, hogy ennyiből megússzuk.

A harmadik tétel a kiadvány sokszorosítása. 1000 példányban tokkal-vonóval együtt ez megint kb. 400.000 Ft.

Tehát eddig 1,200.000 Ft-nál tartunk költségek terén – és ebben nekünk, mint kiadónak egyelőre egyetlen forint hasznunk sincsen.

Mennyiért vásárolnák meg a DVD-t a keresztények? (Most feltételezzük, hogy valóban megvásárolják, és nem másolják.) Azt gondolom, maximum 3000 Ft-ért lehetne eladni. Ez bruttó ár – vagyis ebből rögtön le kell vonni az áfa összegét – tehát ez nettó 2400 Ft. A keresztény könyvesboltok és terjesztők 30-40%-os árréssel dolgoznak – számoljunk most csak 30%-kal. Vagyis a kiadói ár 1680 Ft.

Ahhoz, hogy mint kiadó, ne bukjunk bele anyagilag a kiadásba, a kiadott 1000 példányból 715 db DVD-t el kell tudni adni! És ekkor még nincs semennyi hasznunk – vagyis ingyen dolgoztunk. Kockáztattunk és befektettünk több mint egymillió forintot, ami fél évig nem hoz semmiféle hasznot. Utána pedig – „szálljunk el” egy pillanatra, és feltételezzük, hogy eladjuk az összes (!) kiadott példányt, lesz 136.800 Ft nyereségünk. Amiből adót és járulékokat fizetünk, így talán megmarad a fele. 70.000 Ft. Ennyit nyerünk. Rengeteg munkával, számunkra óriási befektetéssel és kockázattal – ha szó szerint az összes kiadott DVD-nket meg is vásárolják.

Ekkor példányszám eladása legalább hat hónapot jelent. Hiszünk a kiadványban, tehát feltételezzük, hogy fél év alatt el tudjuk adni a lemezek nagyobb részét. Persze ha tévedtünk, ha nem kell, ha inkább másolják, akkor buktunk. Ezzel talán bukik a cégünk, oda az egzisztenciánk, munkanélküliek leszünk, stb. stb. Persze, ezek szélsőséges következmények, de akár lehetségessé is válhatnak. És akkor nincs több kiadvány, nincs több lehetőség a szolgálatra, a munkára – sőt, azért, mert adni akartunk valamit a magyar kereszténységnek, lehetséges, hogy tönkremegy az életünk, a vállalkozásunk, a jövőnk.

És most elgondolkodhatnék azon, hogy megéri-e nekem mindez?! Főleg akkor, ha a keresztényekre nem vonatkoznak a törvények, ha még „teológiájuk” is van arra, hogy fizetni valamiért majdhogynem bűn! Mert nem az a baj, hogy lesznek, akik lemásolják, mert valóban nem tudják kifizetni. Hanem az, hogy aki ki tudná, az SEM AKARJA! Mindig lesznek olyanok, akik valóságosan nem tudják kifizetni a DVD-t, a könyvet, a képzést – vagy akármi mást. Nem róluk van szó. Hanem azokról, akik megtehetnék – akik ennél sokkal többet költenek sokkal haszontalanabb és értéktelenebb dolgokra – de erre nem akarnak költeni. Mert ami keresztény, annak nincs pénzbeli értéke számukra. Vagy csak mert ilyen a „teológiai” meggyőződésük.

Méltó a munkás a maga bérére…?! Egyáltalán?!

Sokszor ütköztem már bele ilyesmibe a munkám, szolgálataim során. Miért kell fizetni a Tonhal Portál használatáért?! Bár a prédikációk ingyenesek. De a misszió, a gyülekezetépítés közügy! Miért kérünk pénzt…?! Sokaknak leírtam, hogy nem a prédikációt vagy az evangéliumot áruljuk. Azok ingyenesek. Viszont emberek főállásban, munka mellett programoznak, fordítanak, adatbázist töltenek… A Tonhalban szó szerint évek munkája van! Volt olyan hónap, amikor a munkatársainknak a napi 6-8-10 órás munkájáért 3-500.000 Ft-ot is ki kellett fizetnünk. Mert meg kell élniük, számlákat kell fizetniük, enniük kell és a családjukról gondolkodniuk. Lehet csinálni ilyesmit szolgálatból – de 10.000 prédikációt feldolgozni, 800 tanulmányt lefordítani (ez több mint 10.000 A4-es oldal) már nem lehet. Vagyis ha valaki vállalja, akkor máris küldöm a következő 10.000 oldalt! – Azt pedig már csak zárójelben kellene megjegyeznem, hogy sajnos a Tonhal bővítése le is állt, pont azért, mert a 2000 felhasználója közül alig 30-an járultak hozzá a fenntartásához és működtetéséhez havi 1000 Ft-tal.

A keresztények szeretnék, ha minden ingyen lenne. Persze, tényleg jó lenne. De akkor mi lesz azokkal, akik mindezt „előállítják”?! Nekem van olyan tanulmányom, amelynek az összeállítása és megírása kb. 120 munkaórát vett igénybe! Ha dolgozok napi 8 órát egy munkahelyen, hazamegyek fáradtan, foglalkozok a családommal, akkor ez a tanulmány soha nem készül el! Vagy legalábbis fél évet vesz igénybe! De a bibliaiskolai anyagunkban 70 ilyen tanítás van.

Tréningeket szervezünk. Fizetni „kell” értük. Miért? Mert a tréning anyagának összeállításában rengeteg munka van. 100-200 munkaóra. A vendégelőadóknak honoráriumot „illik” fizetni. Az utazáshoz benzin kell, sajnos hiába vagyok keresztény, nem tankolhatok ingyen egyetlen kútnál sem. A teremköltséget ki kell fizetni. Mert ott áramot fogyasztunk, azt takarítani kell – és annak is költségei vannak. Szükséges a tréningre laptop, projektor, videókamera – ezek sincsenek ingyen. Jegyzetek, frissítők, stb. stb. Nem sorolom.

Ha minden ingyen lenne, ha nem kötelező fizetni, ha a keresztények fel vannak mentve ez alól, akkor valószínűleg nem jelennének meg könyvek, zenei anyagok, filmek – mert ezek előállítási költsége nem térül meg az első 100, de még a 300 példánynál sem!!! És így természetesen nem lenne mit lemásolni ingyen!!! Mert akkor nem lenne idő felkészülni, anyagokat írni, tartalmas szellemi munkát végezni. Nem építenénk adatbázisokat sem, és legfeljebb ingyenes, g-portálos honlapja lenne minden gyülekezetnek, amelyik nem olyan „szerencsés”, hogy van a tagjai között webprogramozó.

Jézus vajon tényleg az ingyen-világot hirdette? Vajon valóban azt jelenti a „kereszténység”, hogy minden ingyen van?! Hogy a keresztény ember munkája nem ér semmit?! Hogy nincs joga a bérhez azért, mert olyan munkát végez, amiből a keresztény testvérei gazdagodnak?!

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nyerészkedjünk a hitünkből. Hogy a vallás csak egy biznisz, amiből jól meg lehet élni munka nélkül is. Nyilván vannak ilyenek is. De nem gondolom, hogy ez lenne az átlag. Főképpen nem Magyarországon. Ha a magam példáját nézem, bizony sokszor napi 10 órát is dolgozom, és még távol vagyok attól, hogy legalább nullán legyek anyagilag. A “keresztény biznisz” eddig inkább veszteséges – nem hiszem, hogy ebből fogok bármikor is meggazdagodni. De persze nem is erről szól – ezért is szolgálat. Ez az életem, a szenvedélyem, az örömöm, az elhívásom. Csinálom, mert ez a dolgom. És bízok Istenben, aki eddig is megsegített, és a barátaimban, akik eddig is támogattak.

De ha tévedek, ha többen vannak azok, akik ugyanígy gondolkoznak, akiknek krisztusi joguk, hogy ne fizessenek semmiért, amihez az evangéliumnak köze van – akkor azt hiszem, mégsem adom ki a DVD-t, nem tartok tréningeket, nem csinálok honlapokat, inkább elmegyek pénzt keresni a „világba”, ahol megbecsülnek legalább annyira, hogy adnak fizetséget a munkámért, és megvárom, amíg ingyen lesz majd minden, amíg lesz lehetőségem befektetés, áldozat, hozzájárulás nélkül élvezni mások munkájának, befektetésének, áldozatának gyümölcseit.

Najó, ez vicc – persze, hogy nem csinálok ilyet. És hiszem, hogy az ilyen vélemények mellett is van értelme dolgozni, kockáztatni, befektetni abba, hogy az evangéliumnak (ami ingyen van) megfelelő, igényes, hatékony, kreatív, működő eszközöket és csatornákat hozzunk létre (ami soha nincs ingyen!).

Azt gondolom, a lényeg a felelősség és a kölcsönösség. Hogy nem használom ki a másikat – én a fogyasztó azt, aki dolgozik nekem és értem, hogy legyen mit „fogyasztanom”. A zenész,a  művész, az író, de akár a lelkész adja a tanulmányait, a munkáját, a tehetségét, az idejét, sokszor heti 40-60 órában, önmagát, néha a magánéletét is. Nekem pedig kellene érte fizetni 2000 Ft-ot. Vagy 5000-ret. De ez nem éri meg, ezért nem kell fizetni, ez lehet ingyen – inkább elmegyünk a McDonaldsban, és elköltjük ezt a pénzt hamburgerre, mert az nincs ingyen, azért tényleg fizetni kell.

A fenti érvelésben az áll: ezek a filmek nem jönnek be Magyarországra – és mintha ez valamiféle összeesküvés-elmélet eredménye lenne. Pedig lehet, hogy csak azért nem jönnek be, mert eszünk ágában sincs megfizetni az árát. Mert senkinek nem éri meg behozni és kiadni ezeket a filmeket, mert mi magyar keresztények, úgysem vennénk meg. Legalábbis annyian nem, amennyi fedezné a költségeket. Én (vagyis mi az APCSEL29-nél) rengeteg könyvet adnék ki, ha lenne rá pénzem, és tudnám, hogy meg is veszik őket. Mert megszakad a szívem azért a rengeteg értékes anyagért, ami angolul a keresztények rendelkezésére áll, amikre égető szükségünk lenne nekünk is a saját missziómunkánk építésében – de valakinek le kell fordítani, ki kell fizetni a jogdíjakat, a nyomdaköltségeket, a szállításokat, az adókat, amik könyvenként milliós nagyságrendű összegek. És ha nem lesz pénz erre, ha a keresztények nem adják a saját pénzüket erre, ha nem fektetne be pont ilyen „szent dolgokba” – akkor nem lesznek számukra elérhetők ezek a nagyszerű anyagok. Akkor mindannyian csak veszíteni fogunk!

Szóval, mit gondolsz erről?!

Kell-e fizetni azért, ami keresztény?! Vagy Jézus valóban azt tanítja, hogy minden ingyen van a keresztényeknek?!

Megkértem a fenti állásfoglalást publikáló alapítvány munkatársait, hogy válaszoljanak itt a blogon a cikkemre. Ugyanígy megkértem pár keresztény zenész, művész, üzletember barátomat is, hogy szóljanak hozzá, hogyan látják ők ezt a témát. De várom a Te véleményedet is!

Elton John „evangéliuma”

eltonjohn-250x329

A The SUN Magazine február közepén lehozott egy interjút Sir Elton Johnnal.
Íme a 62 éves, veterán popsztár (akinek a férje egy 47 éves férfi) világnézete és „hitvallása”:

„Azt gondolom, hogy Jézus egy szuper-intelligens, érzékeny, homoszexuális férfi volt, aki megértette az emberiség legmélyebb problémáit is. (…) Jézus azt akarta, hogy szeressük egymást, és bocsássunk meg egymásnak. Az emberek azonban kegyetlenek. Ha homoszexuális vagy a Közel-Keleten, az egyenlő a halálos ítélettel.”
FORRÁS

A TANULSÁG

A sztárság könnyen az agyára megy az embernek.
:-) Bocsánat…

Sok keresztény sajnos tényleg kegyetlen. Nagy szégyene ez az evangéliumnak és az Egyháznak!
Sok keresztény egyáltalán nem megbocsátó, nem kedves, nem együttérző és nem kegyelmes.
Különösen akkor, ha a homoszexualitásról van szó.

Sajnálatos, hogy Elton John részben a saját igazolásán, részben pedig éppen a keresztényektől kapott rengeteg sebén és fájdalmán keresztül látja Jézust. De ezzel talán más is pont ugyanígy van. Mindenesetre nem hallgathatunk csöndes megalkuvással vagy érdektelen közönnyel, mert amikor az ilyen torz „hitvallások” ekkora teret kapnak, akkor ki kell állnunk, és fel kell emelnünk a szavunkat Urunk és Megváltónk mellett:

Nem, Jézus nem volt homoszexuális! De szereti – még őket is! Mélységesen szereti és tiszteli őket emberségükben, és kész elfogadni őket úgy, ahogy vannak. Az életét adta értük! EZ az igazi evangélium! A kegyelem és a Szentlélek pedig majd átformál, meggyógyít, megtisztít, újjá teremt. Mert ez van megírva a Bibliában.

Tovább olvasom

A lassúság dícsérete

Nagyon szeretem a TED videókat – és megint találtam egy gyöngyszemet magyar felirattal! (és ezentúl 1-2 hetente mindig lesz egy-egy újabb!!)

És ami eszembe jut róla: nem tudom, hányan láttátok Adam Sandler Távkapcs című filmjét. Abban volt az a bizonyos csoda-távirányító, amivel többek között át lehetett tekerni a kellemetlen dolgokat. Sokszor gondoltam azóta erre a képre: hogy mennyi mindenen “tekerünk át ész nélkül” az életünkben – s közben lemaradunk az igazán fontos dolgokról, amikhez idő kell, amiknek meg kell érniük bennünk vagy általunk.

Néha lassítani kellene, mert már Isten sem ér utol minket… Vagy csak nincs kedvünk velünk rohangálni.

Tovább olvasom