Paul David Hewson

– A karma minden vallásnak a középpontjában áll. Tehát amit az ember tesz, visszaszáll rá: szemet szemért, fogat fogért… És aztán jön ez a dolog, nevezetesen a ’kegyelem’, és mindent felborít… A szeretet eltörli tetteidnek a következményeit, ami az én esetemben elég jó hír, hiszen rengeteg marhaságot csináltam.
– Milyen marhaságokat?
– Ez Istenre és rám tartozik. De nagyon nehéz helyzetben lennék, ha a karma lenne a végső bírám. Nem bocsátja meg a bűneimet, nekem viszont a kegyelemre van szükségem. Hiszem, hogy Jézus magával vitte a bűneimet a keresztre, mert én tudom, ki vagyok, és remélem, hogy nem az én vallásosságomtól függ az életem. Krisztus halálában az a lényeg, hogy magára vette a világ bűneit, hogy amit elkövettünk, ne szálljon vissza ránk. Nem a jótetteink nyitják meg nekünk a mennyek országát. A Jézus személyét körülvevő kérdésekre így hangzik a földi válasz: Nagy próféta volt, nagyon érdekes alak, és jókat mondott – más nagy próféták mellett, mint Illés, Mohamed, Buddha vagy Konfucius. Valójában azonban Krisztus nem elégszik meg ezzel. Krisztus azt mondja: ’Nem, én nem azt mondom, hogy tanító vagyok, ne nevezzetek tanítónak! Nem azt mondom, hogy próféta vagyok. Azt mondom: ’Én vagyok a Messiás’. Azt mondom: ’Én vagyok az emberré vált Isten’… Nekünk tehát az marad, hogy Krisztus vagy az volt, aminek mondta magát – a Messiás –, vagy teljesen bolond. Az az elképzelés pedig, hogy egy bolond megváltoztatja a fél földgolyó civilizációjának a sorsát, és a feje tetejére állítja azt – számomra kicsit erőltetett.

Részlet Michka Assayas BONO BONÓRÓL című, magyarul is megjelent könyvéből.

Ja igen, ez itt az ő vallomása, Paul David Hewson-é, akit így talán sokkal kevesebben ismernek, mint művésznevén. BONO.

Nagyon tisztelem Bonót. És persze nagyon szeretem a U2-t. De most nem a zenészről, hanem az emberről, a hívő, keresztény emberről szeretnék írni pár sort – még akkor is, hogy tudom, ha rátalálnak erre a postra a liberális bonó-kritizálók, akkor szétszednek érte. Mert a mai világban nagy divat a cinikus kritizálás, a másik hibáin és bukásain való élcelődés, vagy a sokszor irigység táplálta káröröm. Bonónak is egészen biztosan vannak hibái és hiányosságai – de én akkor is „hősömnek” tartom őt, aki sok tekintetben jó példa számomra.

bono2

Bono a Fehér Házban.
Bono a világgazdasági fórumon.
Bono a Live8-on.
Bono 2005-ben az év embere lett a Times Magazin szerint.
Bono-t Béke Nobel Díjra jelölték 2005-ben.
Bono-t jelölték a Világban elnökének is, szintén 2005-ben (!)

Honnan a név?
A Bono a „Bono Vox” rövidített változata – ez volt Bono eredeti művészneve. Latinból származik, „jó hangot” – jelent, vagy a pontos nyelvtan szerint ezt: „hang a jóknak (jó embereknek)”.

Bono George W. Bush-sal együtt tartott egy beszédet a Fehér Ház kertjében. Ezt mondta ott: „Számomra sokkal egyszerűbb lenne a kordon mögött állni egy zsebkendővel az arcom előtt; ez sokkal jobban nézne ki egy rocksztár önéletrajzában. De én ettől többet is tehetek a Fehér Házba bejutva beszélve azzal az emberrel, aki szerintem meghallgat, meg akar hallgatni ezekről a problémákról.”

Olvastam erről egy történetet – hogy mennyire igaz, nem tudom. Amikor Bush megkérdezte Bono-tól, hogy mi oka lenne az Egyesül Államoknak arra, hogy elengedje 21 afrikai állam teljes adósságát az USA felé, akkor Bono elővett egy Bibliát, letette Bush elé az asztalra és csak ennyit mondott: „Isten erre kötelez!”

Még 1999-ben alapította meg a DATA (Debt, Aids, Trade in Africa) nevű szervezetet. A szervezet célja, hogy felkeltse az emberek figyelmét Afrika megfizethetetlen államadósságaira, az AIDS ellenőrizhetetlen terjedésére és az igazságtalan kereskedelmi szabályozásokra, amelyek előnytelenek a szegény országok állampolgárainak. Bono olyan ember, akinek óriási vagyona, hírneve van, a neve fogalommá vált, és a személye ikonszerű a fiatalok körében – és ezt meggyőződésből, nagyon tudatosan ki is használja arra, hogy segítsen másokon. Tudom, hogy divat a sztárok között jótékonykodni, meg könnyen mondjuk, hogy „akinek ennyi pénze van, vagy nem tud már magával mit kezdeni, annak könnyű így élni” – mégis azt hiszem, amit Bono csinál, valahogy más és több, mint a mostanság divatos celeb-jótékonykodás. Arról már nem is beszélve, hogy amit ő csinál, tulajdonképpen Isten az Egyházra bízta, és elég szomorú, hogy a kereszténység fürdik (és fuldoklik) a teológiai tanairól szóló vitáiban, a kegyességi háborúiban, de amikor a valódi segítségnyújtásról van szó, amikor globális, szociális, társadalmi problémák enyhítéséről vagy megoldásáról van szó, és pénzre, segítő kézre, munkára, lobbizásra, tiltakozásra vagy épp érdekképviseletre lenne szükség, akkor „mi” sokszor csak felsőbbrendűen hátat fordítunk a „bűnös világnak”, és szinte büszkék vagyunk arra, hogy nekünk „magasabbrendű dolgokra” vagyunk elhívva. Háááát…….

Láttam Bono-t koncert közben Jézusról beszélni 50.000 csápoló fiatal előtt, vagy éppen a MTV-ben nyilatkozni, a dalait egyes gyülekezetekben istentiszteleteken éneklik (én is fordítottam le többet, és énekeltük a gyülekezetünkben evangélizációkon), és nagyon szimpatikus számomra az, amit olvastam a róla szóló interjúkötetben. Nem tökéletes ember, de én azt látom, hívő, aki nem valamiféle megfoghatatlan Istenről vagy spiritualizmusról beszél, ahogyan ma sok híresség teszi, hanem Jézus Krisztusról, aki meghalt az ő bűneiért is, és aki a megváltásunk egyetlen útja.

Na oké, ez a sorozat az én hőseimről szól. Bono is köztük van. Mert ha beszél – és beszél, nyíltan, egyértelműen, Jézusról, és a Jézusba vetett hitéről – akkor sokan odafigyelnek rá. És mert cselekszik. Hitből és meggyőződésből. Ez tetszik!

„Krisztus azt tanítja, hogy Isten szeretet. Mit jelent ez? Számomra Krisztus életének tanulmányozását. (…) Nekem tetszik az áldozati bárány eszméje. Tetszi, amit Isten mond: „Nézzétek, vannak bizonyos következményei a létezésünknek, az önzésünknek, a halandóság része a bűnös természetnek, és nézzünk szembe azzal, hogy nem éltek túl jól, ugye? A tetteknek következményei vannak…” – Krisztus halálának a lényege, hogy magára vállalta a világ bűneit, így nem nekünk kell megfizetni mindenért. Ez a lényeg. Hogy a bűnös természetünkért nem lakolunk magától értetődően halállal. Ez alázatossá kell, hogy tegyen minket. Nem a saját jó cselekedeteink juttatnak át a mennyek kapuján.”

(A könyvet ajánlom mindenkinek! Az Európa Kiadó adta ki.)

Tovább olvasom

Dr. Martin Luther King

Nyitok egy cikk-sorozatot a hőseimről. Vagyis Isten hőseiről – akiket én magam is nagyon tisztelek és példaképeimnek tartok. Különösen a gondolataikat ajánlom elolvasásra, továbbgondolásra!

118_martin_luther_king_jr

Martin Luther King vallásos családban született, 1929. január 15-én, Atlantában. Apja és anyai nagyapja is baptista lelkész volt, ő tehetséges szegény tanulók számára létesített ösztöndíjjal tanulhatott. Kezdetben az orvosi és a jogi pálya vonzotta, de végül apja nyomására és példájára a lelkészi pályát választotta. Teológiai tanulmányai során ismerkedett meg Mahátma Gandhi erőszakellenes eszméivel és a modern protestáns teológiai irányzatokkal. Meggyőződése lett, hogy Isten aktív és személyes létező, és hogy az ember megváltásának legfontosabb feltétele az Isten útmutatásába vetett hit. 1953-ban vette feleségül Coretta Scottot, házasságukból négy gyermek született. Lelkészi szolgálatát 1954-ben kezdte meg az Alabama államban fekvő Montgomery városában.

Az amerikai Dél akkoriban a szigorú faji elkülönítés helyszíne volt. Bár a rabszolgákat formálisan majdnem száz éve, a polgárháború idején felszabadították, a gyakorlatban a feketék másodrendű állampolgároknak minősültek, akiket minden nyilvános helyen távol tartottak a fehérektől.

A King életét és a modern Amerika képét egyaránt megváltoztató incidens 1955. december 1-jén történt, amikor Montgomeryben egy Rosa Parks nevű néger varrónő egy autóbuszon nem volt hajlandó átadni helyét egy fehér utasnak. A nőt a város szegregációs törvényének megsértése miatt letartóztatták. Vele rokonszenvező fekete aktivisták bojkottot szerveztek a helyi tömegközlekedés ellen, a mozgalom vezetőjévé a fiatal, tanult Kinget választották meg.

A bojkott váratlanul sikeresnek bizonyult: a feketék inkább gyalogoltak, mintsem buszra szálljanak. Kinget megpróbálták megfélemlíteni, előbb gyorshajtás miatt vették őrizetbe, majd a helyi Ku Klux Klan dobott dinamitot házára, végül illegálisnak minősítették a bojkottot és elítélték. King fellebbezett, és a szövetségi bíróság kimondta: az alabamai buszokon alkalmazott elkülönítés alkotmányellenes és eltörölte azt.

Az akció sikere után King életre hívta az országos polgárjogi mozgalmat, megszervezte a Déli Keresztény Vezetők Konferenciáját. A száznál is több egyházi és polgári szervezetet tömörítő szövetség elnökeként erőszakmentesen, az alkotmányra hivatkozva harcolt a megkülönböztetés felszámolásáért. Hazaköltözött Atlantába, ahol egy áruházi demonstráció során ismét letartóztatták, és bár a vádat ejtették, korábbi gyorshajtási ügyére hivatkozva börtönbüntetésre ítélték. Az eset hatalmas feltűnést keltett, a tiszteletest végül John F. Kennedy demokrata párti elnökjelölt közbenjárására engedték szabadon. (Kennedy nyolc nappal később, főként a feketék szavazataival megnyerte az elnökválasztást.)

King 1960 és 1965 között érte el legnagyobb sikereit: békés taktikáját, az ülősztrájkok, tiltakozó tüntetések szervezését nem csak a fekete közösség többsége, de a liberális fehérek is támogatták. A polgárjogi mozgalom tetőpontját az 1963. augusztus 28-i washingtoni tüntetés jelentette, amikor több mint 200 ezren (nem csak feketék) hallgatták King leghíresebb, Van egy álmom kezdetű beszédét. (A beszéd ma már tananyag az amerikai iskolákban.)

1964-ben megszületett a polgárjogi törvény, amely felhatalmazta a szövetségi kormányt, hogy hatályon kívül helyezhesse a faji megkülönböztetés minden formáját. King abban az évben 350 beszédet mondott, az egyiket Oslóban, amikor átvette a neki ítélt Nobel-békedíjat.

Voltak azonban ellenfelei a „sötét” oldalon is: a feketék közül sokan nem értettek egyet békés módszereivel, később nyíltan szembefordultak vele és „Tamás bátyának” nevezték. A Ku Klux Klan sem volt tétlen: 1961-ben megrohamozták azt a templomot, ahol prédikálni próbált, egyedül Mississippi államban negyven polgárjogi aktivistát lincseltek meg. 1965-ben King egy nagyszabású tiltakozó felvonulást vezetve inkább visszafordult, amikor rendőrségi úttorlasszal került szembe.

Ezért sok radikális, főleg fiatal fekete megalkuvónak minősítette, azzal vádolta, hogy lepaktált az állami hatóságokkal és szakított vele. Békés fellépése egyre kevesebb eredményt hozott, s amikor a vietnami háború ellen is felemelte szavát, jónéhány újabb támogatóját veszítette el.

1968. április elején egy helyi sztrájk támogatására Memphisbe utazott. Április 4-én este a szállásául szolgáló motel erkélyén egy zsoltárról beszélgetett, amikor egy orgyilkos golyója végzett vele. A tettest, a fehér bőrű James Earl Rayt hetekkel később Londonban tartóztatták le, s miután beismerte bűnösségét, kilencvenkilenc év börtönre ítélték.

Martin Luther King meggyilkolása a vietnami háború mellett a másik nagy megrázkódtatást jelentette az amerikai társadalom számára. A béke hívének halála után soha nem látott méretű faji zavargások robbantak ki, amelyekben 46 ember vesztette életét. A feketék egyenjogúságáért oly sokat tevő, az erőszakot elvető tiszteletes ma már az amerikai örökség része, egy 2001-es közvélemény-kutatás szerint Jézus Krisztus után a második legnagyobb hős az amerikaiak szemében, megelőzve John F. Kennedyt és Teréz anyát. Születésnapja (pontosabban január harmadik hétfője) hivatalos szövetségi ünnep, állami szinten is megemlékeznek róla.

IDÉZETEK

Állítom nektek, ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni, akkor élnie sem érdemes.

Az igazi béke nem csupán a feszültség hiánya, hanem az igazság jelenléte.

Az emberek gyakran gyűlölik egymást, mert félnek egymástól; félnek egymástól, mert nem ismerik egymást; nem ismerik egymást, mert nem tudnak kommunikálni; nem tudnak kommunikálni, mert elválasztva élnek.

A lázadás a meg nem hallgatottak nyelve.

Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját.

Az idő mindig alkalmas jó tettek megtételére.

Hittel tedd meg az első lépést. Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.

A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai. Egymás kiegészítői.

Istenünk nagysága abban rejlik, hogy egyszerre keményfejű, és lágyszivű.

A világon semmi nincs oly veszélyes, mint a nyílt tudatlanság, és a lelkiismeretes ostobaság.

A gyűlölet olyan, mint a lappangó rákos megbetegedés, szétmarja a személyiséget, és eleszi az élethez szükséges egységet. A gyűlölet elpusztítja az ember érzékét az értékek iránt, és az ítélőképességét. Arra készteti, hogy a gyönyörűt visszataszítónak lássa, a visszataszítót pedig gyönyörűnek, arra készteti, hogy összetévessze az igazat a hamissal, és a hamisat az igazzal.

Az ember végső mércéje nem az, hogy hol áll kényelem és komfort közepette, hanem az, hogy hol áll kihívás, és küzdés közepette.

Újra és újra fel kell emelkednünk abba a szellemi magasságba, ahol a fizikai erő a szellemi erővel találkozik.

Meggyőződésem, hogy ha a világ forradalom jó oldalára akarunk állni, akkor előbb nekünk kell átesni az értékek radikális forradalmán. Sürgősen át kell állnunk egy “tárgy központú” társadalomról egy “ember központú” társadalomra. Amikor a gépeket, a profitot és a tulajdon jogot többre értékelik az embereknél, akkor képtelenség legyőzni a fajgyűlölet, a haszonelvűség és a fegyverkezés ördögi hármasát.

Amikor a szeretetről beszélek, nem valamiféle gyenge és érzelgős válaszról beszélek. Nem arról az erőről beszélek, ami csak egy érzelmi badarság. Arról az erőről beszélek, ami a világ összes nagy vallása szerint az élet legfőbb egyesítő elve. A szeretet a kulcs, ami a végső valósághoz vezető ajtót kitárja.

Nincs semmi rossz a hatalomban, ha a hatalmat helyesen használják. Láthatjátok mi történik, ha néhány filozófusunk eltér az alapoktól. És az egyik legfőbb gond a történelemmel az, hogy a szeretet és a hatalom fogalmát általában szembe helyezték egymással, így a szeretetet a hatalomról lemondásként értelmezték, a hatalmat pedig a szeretet elutasításaként. Ez a félremagyarázás eredményezte, hogy Nietzsche – aki a “hatalomra törő akarat” filozófusa volt – elvesse a szeretet keresztényi felfogását. Ugyanez a félreértelmezés eredményezte, hogy a keresztény teológusok elvessék a nietzschei “hatalomra törő akarat” filozófiáját, a keresztényi szeretet nevében. Most helyre kell hoznunk ezt a dolgot. Ami szükséges, az az a felismerés, hogy a hatalom szeretet nélkül gátlástalan, és kártékony, a szeretet pedig hatalom nélkül érzelgős, és vérszegény. A hatalom a legjobb esetben szeretet, ami követeli az igazságot, és az igazság a legjobb esetben hatalom, ami kijavít mindent, ami a szeretet ellen való.

Az erőszak egy lefelé haladó spirál, és ebből fakad végső gyengesége, hogy létrehozza azt, amit elpusztítani kíván. Ahelyett, hogy irtaná a gonoszt, megsokszorozza azt. Az erőszak útján megölheted a hazudozót, de nem tudod a hazugságot megölni, sem az igazságot meghonosítani. Az erőszak útján megölheted a gyűlölködőt, de nem ölöd meg a gyűlöletet. Valójában az erőszak csak gyarapítja a gyűlöletet. És így tovább… A gyűlölettel viszonozni a gyűlöletet, csak gyarapítja a gyűlöletet, még sötétebbé téve az éjt, amely már így is csillagtalan. A sötétség képtelen kiűzni a sötétséget; csak a fény képes rá. A gyűlölet képtelen kiűzni a gyűlöletet, csak a szeretet képes rá.

Én a szeretet mellett döntöttem. Ha a legfőbb jót keresed, akkor úgy hiszem a szeretet által megtalálod. És a legszebb a dologban, hogy ha keresed, akkor a gonoszság ellen teszel, mert Jánosnak igaza volt; “Isten maga a szeretet.” Aki gyűlöli Istent, az nem ismeri igazán, de aki szeret, annak a kezében a kulcs a végső valóság értelméhez.

A kommunizmus elfelejti, hogy az élet egyéni. A kapitalizmus elfelejti, hogy az élet közösségi.

Tovább olvasom

Veszélyes gyülekezet 3. – Szembenézni a homoszexuálitás felvetette problémákkal

Egyre több a szexuális téren jelentkező zavar a társadalomban – és nem tudunk tenni semmit az ellen, hogy mindez le ne szivárogjon az egyházba is, hiszen abban is emberek vannak, akik ebben a világban élnek. Ráadásul új „tagokat” kellene „halásznunk”, megtérőket – de csak egyetlen tavunk van erre: a saját civilizációnk. Túl sokáig dugtuk a fejünket a homokba, és ha azt nézzük, hogyan változik a kultúránk, akkor ezek a problémák nemhogy enyhülni fognak, hanem sokkal inkább erősödni. Ezek a kérdések egyre inkább társadalmi súlyú kérdésekké válnak – éppen ezért itt az ideje, hogy egyben egyházi kérdésekké is váljanak – és nem egy vállrándítással elintézhető, hanem konstruktív és valóságos elmozdulást hozó súlyos kérdéssé!

Alapvetően a homoszexualitásról van most szó. És nem arról, hogy a homoszexualitás bűn-e vagy sem „teológiai” értelemben, hanem hogy mihez kezdünk keresztényekként egy olyan nyugati civilizációban, amelyben már nem probléma a homoszexualitás. Hogyan fog megnyilvánulni az életünkben az a nagyon fontos bibliai alapelv, hogy a bűnös nem azonos a bűnével, és az embert szeretnünk kell, a bűnét azonban nem. De hogyan fogjuk ezt elválasztani egy homoszexuális embernél?!

Készült egy amerikai felmérés, amelyben megkérdezték a (nem homoszexuális!) nem hívőket, hogy csatlakoznának olyan gyülekezetbe /egyházhoz, amelyik elítéli a homoszexuálisokat (!), és nem szívesen fogadja be őket a tagjaik közé. Azoknak, akik jelenleg egyáltalán nem járnak semmiféle gyülekezetbe, a 83%-a azt válaszolta, hogy ilyen kirekesztő szellemiségű gyülekezetbe semmiképp nem menne el, és a kereszténységgel szimpatizáló, alkalmi templomlátogatók 53%-a is azt nyilatkozta, hogy nem kötelezné el magát ilyen gyülekezet mellett.

Innentől kezdve a kérdés már nem arról szól, hogy mihez kezdjünk a melegekkel, hanem hogy az egyház milyen képet mutat önmagáról, ha az emberek befogadásáról, az emberekhez való viszonyulásáról van szó. Ugyanis jelenleg az van, hogy a „teológiánk” miatt hús-vér emberek számára tesszük elérhetetlenné a gyülekezeti közösség lehetőségét. Ez pedig a mi „nagy szeretetünket” hiteltelenné teszi az egész világ előtt – már nem csak a melegek előtt!!! És ez az igazi probléma! Arról már nem is beszélve, hogy például az alkoholistákat „megtűrjük” – vagyis valamilyen szempontok alapján válogatunk a bűnök között, és különböző kategóriákat állítunk fel.

Nem tudom, érthető-e, mire gondolok a felvetésemben? Pengeélen táncolunk – de EMBEREKRŐL van szó. Nekem is van nem egy homoszexuális ismerősöm, akik pontosan tudják, hogy nekik nincs helyük, nincs esélyük sem arra, hogy Krisztust megtapasztalják, AMÍG HOMOSZEXUÁLISOK. De kérem, nem úgy van, hogy Krisztus a bűnösöket fogadja magához, és éppen ebben a közösségben fognak megváltozni, megtérni? Jelenleg a gyülekezetben nem lehetnek „tagok”, vagyis a közösség aktív, „bennfentes” tagjai homoszexuálisok – csak majd miután megtérnek. De akkor hogy térjenek meg?! Ha csak valamilyen távolsági missziókban vehetnek részt?

Sajnos a legtöbb homoszexuális ma el sem tudja képzelni, hogy felszabadultan jól érezheti magát egy gyülekezetben, hívők között. Nem tudja elképzelni, hogy tényleg örülnek neki, hogy valóban befogadják, még őt is, még így is. Éppen ezért nem fog talán soha megtérni. Mert MI – az egyház – nem adtunk rá esélyt neki. Csak kioktattuk, hogy „térjen meg a bűnéből”!

Miért utálják az emberek az egyházat? – Dan Kinball-nak ezzel a címmel jelent meg egy nagyon tanulságos könyve illetve filmje (amit szeretnénk behozni Magyarországra az APCSEL29 keretében). Például mert ítélkezik mások felett, miközben ő maga is tele van hibákkal és vétkekkel. Ha valakinek van valamilyen jellemhibája, attól még bemeríthetjük, mert el tudjuk képzelni, hogy ezzel együtt is teljes szívéből szeretheti Jézust – és bízunk abban, hogy majd a megszentelődése során, ahogy növekszik a hitében, majd a jellemhibájából is kigyógyul. De egy szexuális hibával ezt például már nem tudjuk elképzelni. Egy homoszexuálisnak nincs joga Krisztust teljes szívéből szeretni…

Veszélyes kérdés, tudom. Remélem érthető, hogy ez a post nem a homoszexualitás legalizálásáról szól – hanem a homoszexuális emberek felé való keresztény viszonyulásunkról. Ez a kettő nagyon más – és óriási hiba, hogy a mai magyar kereszténység nem tudja a kettőt elválasztani egymástól. De muszáj kimozdulnunk onnan, ahová beragadtunk, különben a magatartásunkkal ellökjük magunktól azokat is, akik nem is homoszexuálisak – csak emberek.

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, kérlek írjátok meg!

Tovább olvasom

A H1N1 és az antikrisztus

Hozzám is elért egy körlevél, amely szerint nanorészecskék vannak a H1N1 oltásban, amelyekkel manipulálnak majd minket genetikai szinten, vagy épp a totális kontroll lehetőségét építik bele a szervezetünkbe. Persze már hallottam a témáról olyan „autentikus” forrásokból, mint az Index vagy a Bumeráng – de most megjött az infó „evangéliumi” változata is. Itt a link: http://www.kma-hu.com/vegsoidok/nanorobotok.htm

nano1

Ellenpólusként – vagyis egy másik szemszögből (mármint hogy mekkora hülyeség az egész) az urbanlegends.hu csapatának véleménye (a hozzászólásokkal együtt): http://www.urbanlegends.hu/2009/09/halalchip_uj_medicina_helmut_pilhar/

Megmondom őszintén, nem tudom, mit kezdjek az ilyen hírekkel. Tanultam némi genetikát, érdekel is a dolog, és valószínűleg már rég zárolva van a technológiai tudás egy ilyen projekthez. Ugyanakkor valahogy túl sok már az összeesküvés-elmélet, a hoax, és nem hiszem, hogy pont ettől erősödik a hitünk vagy térnek meg az emberek… de ki tudja? Egyszerre van bennem félelem attól, hogy a bűnös ember hogyan él vissza a tudomány adta lehetőségekkel, és a szekpticizmus az ilyen áltudományos vagy épp kegyes szenzációbuborékokkal szemben.

Mitől leszünk hívők? Attól, hogy ilyen leveleket terjesztünk vagy ezekben hiszünk? Nem akarok hitetlennek sem tűnni, de miért van, hogy a kereszténység szinte kizárólag csak a negatív kampányhoz ért: kell egy ellenségkép, aki vagy ami ellen harcolhatunk, emberek, tudomány, bűnök, más vallások – mintha nem lenne semmi jó, ami MELLETT kiállhatnánk. Pedig talán meg kellene tanulnunk végre pozitív módon kommunikálni, és olyan értékesnek bemutatni a hitünket, az Urunkat, ami után lázasan fognak rohanni az emberek – mert ANNYIRA JÓ! De ez már megint másról szól, mint amiről írni akartam…

Vajon mi az igazság? Vannak nanorobotok az oltásban, vagy nincsenek?

Vagy lehet, hogy nem is kellene, hogy érdekeljen a dolog?!

Tovább olvasom

Egy gondolatnyi társadalomfilozófia

A társadalomfilozófusok kétféle liberalizmusról beszélnek – már ami a nyugati társadalmakat érinti.

Az első, klasszikus liberalizmus olyan dolgokat hozott, mint a nők vagy afro-amerikaiak szavazathoz való joga, a szabadságjogok elismerése, a szabad vallásgyakorlat, a más politikai vagy vallási nézetek tolerálása, a kereskedelem liberalizációja.

Aztán a Második Világháború után elkezdődött egy folyamat, amit többen a „Második liberalizmusnak” neveznek. Ez ha jogilag nem is egységesen, de társadalmilag legalizálta az istenkáromláshoz való jogot, mint a valláskritika szélsőséges megnyilvánulását, a drogfogyasztást, a pornográfiát, a prostitúciót, mint „foglalkozást”, a tinédzserek jogát a fogamzásgátlókhoz, az abortuszhoz vagy eutanáziához való jogot, a homoszexualitás egyenjogúságát.

liberalism

Sokan megfogalmazták Samuel Huntington óta, legutóbb Dinesh D’Souza A Christianity Today-ban megjelent cikkében, hogy tulajdonképpen ez a második liberalizmus az, ami annyira hergeli például az iszlám fanatikusokat. A nyugatellenességük valójában az erre való vallásos reakciójuk.

Egyszóval vannak, akiket mindez felhergel.

Akik felháborodnak, kiakadnak, belázadnak, akik akár háborút is indítanak ez ellen.

Persze a keresztényeket ez hidegen hagyja.

Ők nem lázadnak, nem akadnak ki, nem indítanak háborút…
…hiszen az öngyilkosság lenne.

Ugyanis a második liberalizáció is a „keresztény nyugat” „terméke”. Vagy „gyermeke”. Vagy az identitása. Vagy a lelki-szellemi hőmérője.

Tovább olvasom

1 prédikáció = 500 örökbefogadás

Rick Warren vasárnap az árvákról és az örökbefogadásról prédikált. Az eredmény: 500 saddlebeck-i család döntött arról, hogy örökbe fogadnak egy árvát. – Nem semmi!!! Lehet kritizálni az amerikai kereszténységet, de azért van, amit tanulhatunk tőlük!

Bűn-e az önkielégítés?!

A mai Ifimunkás Magazinban (a Tonhal Portálon) egy olyan témáról jelent meg tanulmány, amit az egyházban még mindig tabuként kezelünk. Ráadásul olyan megközelítésből, ahogyan még én se nagyon olvastam nyilvánosan – a Youth Specialites talán a legnagyobb ifjúsági pásztoroknak és munkásoknak szóló portál a neten! Az aktualitásáról pedig csak annyit, hogy voltam olyan ifjúsági táborban (kb. 140 fős), ahol az egy hét alatt kivétel nélkül (!) az összes fiú megkeresett, hogy mit kezdjen ezzel a problémával… Erotikus / szexuális kultúrában élünk, és nem tehetjük meg, hogy a kényes, rázós kérdéseket egyszerűen lesöpörjük az asztalról elintézve annyival, hogy “ez bűn, térj meg!” – aztán ennyi!

A cikket kitettem egy publikus oldalra,
itt elolvashatod!

FIGYELEM! A cikk provokatív, és olyan dolgokat állít, amelyeket nemigen lehetett idáig olvasni keresztény szerzőtől. Egyetértesz? Tiltakozol?

Kérlek, utána gyere vissza ide a blogba, és mondd el a véleményed!

Lépjünk végre túl a tabukon! Gondolkodjunk őszintén, és segítsünk egymásnak!

Keressünk válaszokat, amelyek biblikusak is, és működnek is!
A cikk megjelent leadje:

Az önkielégítés valószínűleg a legtöbbet vitatott és legkevésbé megoldott szexuális témák egyike az egyházban. A maszturbációról alkotott vélemények és nézetek, hatásai és főleg lelki következményei valószínűleg már a kezdetektől jelen volt az egyházi életben.

Valójában nem tudjuk egyértelműen rámondani magára a maszturbációra, hogy bűn, hiszen a Biblia sohasem használja magát a szót, és még utalásképpen sem beszél róla. Egyértelmű, hogy a Biblia behatóan fogalakozik a szexuális erkölcstelenségekkel, perverziókkal és az ehhez hasonlókkal, de a maszturbációt sohasem sorolja egyik konkrét kategóriába sem. Mivel a Szentírás hallgat róla, valóban a bűnök közé kell, hogy soroljuk a maszturbációt? Ha nem, akkor van-e mód arra, hogy Isten dicsőségére és Isten országának az építésére legyen használható?

 

UPGRADE

Még annyit, hogy a Relevant Magazine is épp most foglalkozik ugyanezzel a témával! Nagyon jó a levelezés, amit a cikk magában foglal, és rengeteg a hozzászólás. (Lehet, hogy ezt is lefordítjuk, még írunk a Relevant-nek. Angolul tudóknak nagyon ajánlom – már akit érdekel a téma.

Kattints ide, itt a link a cikkhez (angolul)!

26 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!

Miért nem vagyunk képben?!

Olyan korban élünk, amelyet a tudás határoz meg. Információs társadalom, tudástőke, naprakészség, aktualitás, professzionalizmus… ezek határozzák meg a gazdaságot, politikát, és a személyes életünket is.

Kicsit megkésve olvastam egy interjút az egy évvel ezelőtti National Geographic-ben  Benedek András professzorral, akinek volt egy elképesztően tömör, frappáns és kifejező definíciója a “tudásról”. Azt mondta: a tudás “összefüggésbe illesztett információ”. Ennyi.

Megismétlem, mert szerintem ezt végre nagyon meg kellene értenünk:
a tudás összefüggésbe (kontextusba) illesztett információ.

Miért hozom fel ezt?

A mai egyház, kereszténység iszonyúan le van maradva a saját korától,kultúrájától, környezetétől. Egyszerűen képtelenek vagyunk elérni, megszólítani, megragadni és megtartani az embereket. És meggyőződésem, hogy nem azért, mert ostobák, maradiak, IQ-hiányosak, beszűkültek vagyunk, hiszen van Bibliánk, vannak nagyszerű válaszaink a ma aktuális kérdésekre is, van kétezer éves tapasztalatunk, és nem utolsó sorban van Szentlelkünk, aki segít nekünk, aki a bölcsesség Lelke bennünk. Vagyis információnk, hasznos, értékes, hatékony, inspirált, meggyőző, motiváló, megoldást jelentő információnk van. Csak valódi tudásunk nincs, már nem értjük a világot, az embereket, már azokat se nagyon, akik vasárnaponként még eljönnek a templomainkba -mert az információinkat elfelejtettük beleilleszteni a mai kor, a mai élet, a technológia, a társadalom, a kultúra összefüggéseibe. Az információink jók – csak nincsenek beleillesztve az “összefüggésekbe”. És pontosan ezért tűnik a kereszténység a mai emberek, és elsősorban a fiatalok számára maradinak, túllépettnek, konzervatívnak, ósdinak, hiteltelennek, hatástalannak… Vagyis nem az információval van a baj, nem a Biblia, a Szentlélek, a “kereszténység” lett lejárt lemez – hanem a kapcsolódási pontjaink hiányoznak! Az “információink” nem illeszkednek bele már szinte semmilyen összefüggésbe. Ez a baj! (Legalábbis az egyik legfontosabb…)

Szerintem.

Tovább olvasom

Amiken mindig kiakadnak a “világiak”

(még mindig utálom ezt a szót :-)

Van pár olyan dolog, amivel szinte nonstop “botránkoztatjuk” a nem keresztényeket a környezetünkben. Kicsiben és nagyban, a szószékről és a hátsó sorokból, egyéniben és felekezetiben – szóval sajnos mindenhol. Ezek nagyon általános negatívumai keresztény  kultúránknak és viselkedésünknek.

Íme a TOP5 – vagyis az öt “csúcstartó” (legalábbis a saját tapasztalataim alapján):

1. “Nem értem, hogy az egyik keresztény miért ócsárolja a másikat…!”

Hihetetlenül népszerű sportot tudunk űzni abból, hogy szidjuk a testvéreinket. Kit a vélt vagy valós bűnei miatt, kit a tanításai és a nézetei miatt. A másik felekezetűt, a másképpen imádkozót, a más zenei stílusért rajongót… Szerintem nincs még egy közösség, amelynek a tagjai annyit bántanák egymást szavakkal, mint a keresztények.

Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene! (Filippi 4,8-9)

2. “Nagyon zavar ez az “én vagyok a szent, te vagy a bűnös világi” attitüd…!”

Ez a lelki gőg nagyon visszataszító a nem hívők számára. Amikor csak azért nézik, szólják vagy kezelik le őket, mert még nem tértek meg. Amikor a prédikációkból, bizonyságtételekből kihallatszik, hogy aki nem keresztény (és lehetőleg ugyanolyan felekezetű, mint a beszélő), az értéktelen!

A nem hívő embereknek nagyon elegük van abból, hogy olyan keresztények nézik le őket sok esetben, akik az élet számos területén semmi komolyat nem tudnak felmutatni. Nem az a bajuk, hogy megmondják nekik, hogy Krisztus nélkül még nincs rendben az életük, hanem hogy ha azt kommunikálják nekik, hogy ez azzal egyenlő,hogy semmit nem is ér az életük!

Jézus soha nem tekintett egyetlen embert sem értéktelennek!

3. “A keresztényeknek csak az a fontos,  hogy mi meghallgassuk az ő üzenetüket – de ők nem hallgatnak meg bennünket!”

Hát sajnos az evangéliumhirdetés a legtöbb “evangélista” számára nem áll másból, mint  “lenyomni Jézust az áldozat torkán”. Csak beszélünk, csak az a fontos, amit mi akarunk mondani, a másikat pedig az Isten Igéje “nevében” lesöpörjük a terepről. Egy evangélizációs “folyamatban” a beszélgetőpartnerünket nagyon ritkán tekintjük egyenrangú félnek. És ne gondoljuk, hogy ezt ő nem fogja érzékelni!

4. “Kioktatnak a saját életemről, anélkül, hogy ismernének…!”

Hát igen, nagy szakértők vagyunk abban, hogy ránézésre kiolvassunk egy tekintetből egy egész életet! Micsoda önhittség!!!  A keresztények hihetetlenül tudnak általánosítani, és mindenkit bedobálnak egy-egy igeverssel ellátott fiókba. Találkozunk egy drogossal, és rögtön szakértőkké válunk a függőségekkel kapcsolatban, és máris dobáljuk az igeversekbe csomagolt közhelyeket, mintha mindent tudnánk annak az embernek az életéről. Hogy mivel kel és mivel fekszik, hogy mire gondol, mielőtt belövi magát… Vagy leszólítunk valakit, és elkezdjük mondani neki, hogy Jézus minden gondját el tudja feledtetni,és örömmel tölti be a szívét…és lehet, hogy az a szerencsétlen most jön egy temetésről. Amikor elváltam, hirtelen jöttek a telefonhívások, az e-mailek, és mindenki osztotta a tanácsokat, ítélgetett – olyanok is, akiket még csak nem is ismertem! Vagy olyanok, akikkel évek óta nem beszéltem. De ők nagyon otthon érezték magukat az én életemben, néha már úgy éreztem, hogy jobban, mint én. “Kitalálták” a gondolataimat, az érzéseimet, a motivációimat, a döntéseim okát, ők magyarázták nekem, hogy én mit miért tettem vagy nem tettem… hihetetlen volt. Hihetetlenül elkeserítő és elszomorító.

Ez nem azt jelenti, hogy senki nem szólhat bele az életembe. De legalább ismerjen egy kicsit. Legalább legyen részese az életemnek. Legyen a barátom. És itt a lényeg: a nem keresztény emberek sokszor úgy érzik, hogy ők nem többek a keresztények számára, mint munkaeszközök, akiken dolgozni kell egy felsőbb utasításra. Csak épp nincs valódi befektetés, valódi életközösség, valódi kapcsolat. Csak feladat van, célkitűzés: “meg kell térned!”

“Ne megtéríteni akarjanak! Legyenek részesei az életemnek, legyenek a barátaim, akikre számíthatok, álljanak mellettem akkor is, ha nem fűződik hozzá “missziós érdekük”, és mutassák meg a saját életükben Krisztust! Így sokkal könnyebb lenne!”

5. “Ők sem veszik komolyan, amit hirdetnek…”

A nem keresztényeknek nem az a legnagyobb bajuk, ha látnak elbukni egy hívő embert. Lehet, hogy sokkal reálisabban és őszintébben beismerik, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy gyarló és bűnös, hibás emberek vagyunk, mint sokszor a keresztények.Nem a bukással van a bajuk – azt meg tudják bocsátani (ezt is a saját példámból tudom – vagyis onnan is.)

Az zavarja őket igazán, hogy ha a keresztények hülyének nézik őket azzal, hogy azt feltételezik, hogy mivel az illető nem hívő, úgysem látja át azokat az ellentmondásokat, amelyeket teljesen tudatosan és szándékosan választ valaki.

Mondok példát – szintén a saját bukásommal kapcsolatosan – tanulságképpen. A válásom miatt a hívő barátaim nagy része szinte azonnal dobott. 15 év szolgálat után szinte egyik napról a másikra kiközösítettnek, kidobottnak, selejtesnek, mindenestől értéktelennek éreztem magam, mert majdnem mindenhonnan ez áradt felém. És ebből elég sokat érzékelt a környezetem is. És egy nem hívő barátom (akit korábban sikerült már elcsábítani gyülekezeti csendeshétvégére) azt mondta nekem: “Na látod, ezért nem leszek én keresztény! Elbuktál és ezért még mélyebbre taposnak, ahelyett, hogy felemelnének a földről. És ha veled így bánnak,mit várhatnék tőlük én, a kezdő keresztény..”

Ne értsetek félre,  nem magyarázom én a “bizonyítványom” – de utána még beszélgettünk tovább, és pont ezt mondta el: a keresztények szinte az egyetlen emberi közösség, amely azonnal eldobja a saját sebesültjeit. És ezt látják ám a nem hívők is. És nagyon visszarettenti őket az az alternatíva, hogy mi lesz velük, ha elbuknak. Kevés a jó és szép példa arra, amikor egy gyülekezet odaáll a bűnös mellé, és valóban emeli, segít az életének a rendezésében.

Szóval…

Van három olyan dolog, amit a keresztényeknek, nekünk sugároznunk kellene az EMBEREK felé –  nem Isten felé, az más, most nem erről van szó. Az emberek felé,és főleg azok felé, akiknek szolgálni akarunk.

1. Alázat

2.Tisztelet a másik ember iránt

3. Elfogadás – azaz valódi, reális, feltétel nélküli szeretet

Lemondani a “mindentudásunkról”, a kliséinkről, a begyakorolt válaszainkról, a lelki gőgről, abbahagyni az ítélkezést,és megtanulni értéket találni minden emberben, akár elbukott keresztény, akár nem hívő. Meg kell tanulnunk hallgatni, szolgálni nyomulás nélkül, és a nem hívő emberekre úgy tekinteni, mint emberi lényekre, akik Isten számára a legfontosabbak. És ők nem “missziós célpontok”, nem “imatárgyak”, hanem hús-vér emberek, akik éreznek, akik mögött évtizednyi tapasztalatok, emlékek, jó és rossz döntések állnak…

Azt hiszem, az ébredés egyik első feltétele, hogy megváltozzon a viszonyulásunk embertársaink felé.

És tapasztalatom szerint ők már nagyon várnak erre… ránk!
Németh Krisztián barátom készített ebből a postból egy PREZI-t – itt a link.

Tovább olvasom