Bukott dolgok múzeuma

Olvasok egy nagyszerű könyvet a túlzott boldogságkultuszról, a túladagolt pozitív gondolkodásról, és elmerengtem azon, hogyan is állunk ehhez keresztényként.

A gondolatsor onnan indult, hogy van egy különleges létesítmény Michigan-ben, a “Bukott Termékek Múzeuma”, amit egy amerikai piackutató cég alapított. Itt gyűjtik azokat a termékeket, amelyek megbuktak: előre sütött tükörtojás, koffeines sör, önmelegítő (és sajnos felrobbanó) leveskonzervek, és megannyi olyan dolog, ami  talán csak napokat, heteket élhetett, mielőtt dicstelenül távoznia kellett a boltok polcairól. Vagy épp oda sem lett volna szabad kerülnie… Itt mindenből csak egy van, egyfajta mementóként milliónyi hiábavaló elképzelésre, összetört álomra és kudarcba fulladt sikertörténetre.

A kudarcokhoz való hozzáállásunk nagyon ambivalens. Ha a kultúránkat nézzük, akkor az egy sikerorientált, élményközpontú, boldogság-hajszoló kultúra, ahol a kudarc rettegett, nemkívánatos, szégyenletes, ciki, elhazudott. Ugyanakkor mindannyiunk élete, napi szinten tele van kisebb-nagyobb kudarcokkal: elkésünk egy találkozóról, rosszul sikerül egy dolgozat, visszadobják a leadott munkánkat, nem kapunk a boltban valamit, amit épp keresünk, rosszul sikerül egy beszélgetés, amiből sértődés, harag lesz… Pedig igyekeztünk, szerettük volna, reménykedtünk, aztán vagy a mi hibánkból, vagy rajtunk kívül álló okokból mégsem sikerült.

Keresztényként szerintem még rosszabb a helyzet, sokkal problémásabb a kudarchoz való hozzáállásunk. Mert nekünk bejön egy plusz dimenzió, Isten vezetése, amire nagyon szeretünk hivatkozni a döntéseink során – legyen szó misszióról, párkapcsolatról, gyülekezeti dolgokról, munkahely választásról, ki milyen mértékben éli meg Isten vezetését az életében. És ha jön a kudarc, akkor zavar támad a rendszerben… Rosszabb esetben csalódunk Istenben, mert a kudarcot valamilyen magyarázattal áthárítjuk őrá. De ez talán a ritkább eset. Valószínűleg sokkal általánosabb, hogy csalódunk magunkban, a saját kereszténységünk, kegyességünk, elhivatottságunk mértékében. A kudarcélmény megrendíti az önbecsülésünket, és még messzebb sodor Istentől, néha akár a gyülekezettől vagy a szolgálatunktól is. Persze csak akkor, ha egyáltalán felismerjük és elismerjük, hogy valamiben kudarcot vallottunk, mert sokszor még ez sem sikerül. Sokszor önkéntelenül temetjük a “hívő kudarcainkat”, talán elintézzük egy imádsággal, és próbálunk mihamarabb tovább lépni, mert a kudarc nem illik bele a “jó keresztény” életébe. Ha valamiben kudarcot vallunk, akkor attól próbálunk minél fájdalommentesebben megszabadulni. A mi kudarcunk azt jelenti, hogy “félreértettük Istent”, “Isten nem is azt akarta”, “az egész nem volt Isten akarata”… Nyilván van ilyen is, de szerintem ez a legolcsóbb elintézése a kudarcoknak.

A legtöbb 21. századi nyugati ember, s köztük a legtöbb keresztény számára is a kudarc gyűlöletes és félelmetes ellenség, egy sötét árnyék, amely beborítja az életünket, akár as hitünket is.

Pedig lenne egy másik opció a kudarc kezelésére. Sokkal egyszerűbb, stresszmentesebb, becsületesebb.

Először most a hívő szemponttal kezdem. Istennek van valamilyen terve, akarata velünk – legyen szó bármilyen léptékű dologról is. Ahhoz, hogy az megvalósuljon, két dolog szükséges: egy isteni rész és egy emberi rész. Mert az ember teremtésével Isten maga úgy döntött, hogy amit az emberrel tervez és tesz, azt az emberen keresztül teszi, nem fölötte, a háta mögött, nélküle. Ezt jelenti (többek között) az istenképűségünk. Tehát ha van előttünk egy cél, amit jó lenne elérnünk, mert valahogyan beletartozik Isten akaratába, akkor ő is beletesz valamit a projektbe, és nekünk is bele kell tennünk valamit. Nyilván az ő részét ne akarjuk megkérdőjelezni, foglalkozzunk inkább a sajátunkkal, mert ha Isten terve kudarcot vall (szokott ilyen lenni, ha “velünk dolgozik”, akkor annak inkább mi vagyunk az okai, semmint Ő.

Mitől válhat egy akármilyen “Istentől való dolog” kudarccá? Itt a válasz két iráőnyba mutathat. Az egyik, hogy mégsem volt Istentől való. Jóhiszeműen tévedtünk, gyarló módon becsaptuk magunkat, valamit félreértettünk vagy félre akartunk érteni, mindenesetre kimaradt a dologból Isten. S ha magunkra maradunk, csak a saját “dimenziónkra” számíthatunk.

A másik irány,amikor Isten benne lenne, de mi “maradunk ki” belőle. Kizár belőle valamilyen bűnünk. Előfordul. Ez talán a legegyszerűbb, ezt “csupán” fel kell ismerni, be kell látni, meg kell vallani, el kell hagyni. (Oké, tudom, nem feltétlenül ennyire egyszerű…) És van egy másik nagy halmaz – voltaképpen emiatt kezdtem bele az egész cikkbe, mert szerintem ez a gyakoribb. Amikor nem vagyunk elég jók. Elég bölcsek, tapasztaltak, erősek, ügyesek, nem rendelkezünk minden eszközzel, információval, nem tettünk meg mindent, nem készültünk fel minden problémára, stb. stb. stb. Amikor hiányzott-hiányzik MÉG valami, és CSAK emiatt van MOST kudarc. És ebben az a jó hír, hogy az ilyen kudarcok kezelhetők.

Ha nem adjuk fel!

Mi lenne, ha úgy tekintenénk a kudarcra, ahogy a tudósok teszik. Számukra a kudarc teljesen hétköznapi része az életnek, a munkának, a céljaik elérésének. Állítólag Edison az 1100. körüli próbálkozására tudott működő villanykörtét “feltalálni”. És amikor megkérdezték tőle, mit gondol a kudarcról, annyit válaszolt, hogy ez számára nem kudarc, hanem 1100 módszer kizárása, hogy rátaláljon végre arra, ami működik. Ezt csinálják a tudósok: a kitűzött céljaikat, a hipotéziseiket kudarcok sorozatán keresztül érik el és értik meg. Nem törnek össze, ha valami nem sikerül, hisz csak egy kísérlet, amit meg lehet ismételni, amit ki lehet javítani, amit felül lehet bírálni – és ha ezt sokszor csinálják, akkor meglesz a végeredmény.

Ugyanilyen a sport is – gondoljunk például arra, hogy egy céllövőnek hány ezerszer “kell” mellélőnie, mire megtanulja eltalálni a céltábla közepét. Mi lenne, ha a harmadik lövés után felállni, hogy lám, nem sikerült, ez nem is Isten akarata…

Azt hiszem, abba kellene hagyni a kudarc nélküli siker-kereszténység prédikálását, mert nem igaz, nem működik, nem életszerű, nem motiváló. Inkább tanuljuk-tanítsuk a kitartó küzdelem, a kísérletezés, az ezredszer is újrakezdés művészetét, a tévedés lehetőségének szabadságát. Mert ha van valami, akkor az Isten tervébe illő dolgok nem valók a bukott dolgok múzeumába! Isten bukott, kudarcokat átélő embereiről már nem is beszélve… de ez már egy másik cikk témája lenne.

Százféle gondolat

Rendezgetem a jegyzeteimet, és a kezembe akadt egy lista, amelyet folyamatosan bővítgetek már évek óta, olyan magvas gondolatokkal és bölcsességekkel, amelyekkel a neten, könyvekben vagy beszélgetésekben találkozok. Most kiválogattam belőlük egy százas csokrot. Talán lesz köztük olyan, amin keresztül Isten megszólíthat vagy inspirálhat…

  1. A legnagyobb szükségünk sem hozhatja Istent zavarba. A mi képtelenségünk az Istennek adott alkalom.
  2. Az a lélek, aki buzgón dolgozik az Úr munkájában, nem ér rá más hibáit keresgélni.
  3. Az üres hordó kong a leghangosabban és a leginkább rossz kocsikerék nyikorog.
  4. A festett virágok nem illatoznak.
  5. Aki a jót hálával élvezi, az megtanulja a rosszat is elviselni.
  6. Minél közelebb az ég, annál meredekebbek a hegyek.
  7. Ahol nincs valódi szükség, ott a segélynek sincs semmi értéke.
  8. Amit Istentől elvonunk, az az ördögnél van eltéve.
  9. Isten gyermekei közül egy sem bír néma lélekkel.
  10. Az istentelen szíve az ördög raktára.
  11. Az ima a léleknek olyan, mint a pióca a testnek: kiszívja belőle a mérget.
  12. A juhászokat a juhok soha meg nem támadják, csak a farkasok.
  13. Nem az a jó pásztor, aki szépen furulyál, hanem aki jól legelteti a nyáját.
  14. Az ördög elől soha ne futamodj meg, mert a pokolba kerget!
  15. Önts édességet a nyelvedre, úgy nem adsz keserű csókot!
  16. Ne a fát edd meg, hanem a gyümölcsöt!
  17. Kinek mindkét keze ép, mégis csak egy kézzel munkálkodik, nem nyer áldást!
  18. Mindenkinek van szája, de csak kevesen képesek befogni.
  19. A vidám szívűnek vidám az arca is.
  20. A Lélek nem hajt, hanem vezet.
  21. A mannát is gyűjteni kellett!
  22. A Jordán vize addig nem vált ketté, amíg Izráel a partjára nem ért.
  23. Az özvegy lisztje is csak a használat alatt szaporodott.
  24. A múlton már nem tudsz változtatni, de a jelent tönkre teheted azzal, hogy az Úrnak való szolgálat helyett a jövőért aggodalmaskodsz.
  25. Először benned legyen békesség, azután lecsendesíthetsz másokat is!
  26. Annyi baja és nyugtalansága van az embernek, amennyire ragaszkodik ehhez a világhoz.
  27. Ha vitatkozás közben méregbe gurulsz, az annak a jele, hogy már nem az igazságért szállsz síkra, hanem a magad igazáért.
  28. Sok ember azért állítja a Bibliáról, hogy a múlt könyve, mert nagyon is zavarná a jelenben.
  29. Vigyáznunk kell a féligazságokkal. Lehet, hogy a másik felét, éppen a hazug felét mondtuk el.
  30. Az emberek nem tudják megváltoztatni az igazságot, de az igazság meg tudja változtatni az embereket.
  31. A világ sok vallást ismer, de csak egy evangéliumot!
  32. Isten sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy azzá tegyen minket, amivé lennünk kellene, minthogy megadja nekünk azt, amiről mi azt gondoljuk, hogy birtokolnunk kellene.
  33. A türelem és az alázat a legbiztosabb jelei annak, hogy növekedsz a szeretetben.
  34. Isten kijelenti magát nekünk, de nem a kíváncsiságunk, hanem a vágyakozásunk mértéke szerint.
  35. A hit az életünket elevenebbé teszi, nem pedig kényelmesebbé!
  36. A szívet nem az érvek újítják meg!
  37. A menny nem ismeri az alvást, a pokol nem ismeri a nyugalmat.
  38. Isten tele van titkokkal, de nem hátsó gondolatokkal!
  39. Légy több, mint aminek látszol – ahelyett, hogy többnek akarnál látszani,mint ami vagy!
  40. A tiszta arany nem fél az olvasztókemencétől!
  41. Ha rossz a kilátás, nézz fölfelé!
  42. Csak a fél-hívő fél: az egész nem fél.
  43. Adni lehet szeretet nélkül, de szeretni nem lehet anélkül, hogy ne adj!
  44. Jobb egy kis gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.
  45. Ha egy hívő embert mindenki kedvel, annak a hitéletével valami baj van.
  46. Krisztus nélkül az életünk, Krisztussal a halálunk hiábavaló.
  47. A Szentírást olyan lelkülettel kell olvasni, amilyennel írták!
  48. A hívő embernek nincs hétköznapja, vasárnapja vagy ünnepe, hanem van Krisztussal és Krisztus nélkül eltöltött ideje.
  49. Nem az a fontos, hogy nagyobb kenyerünk legyen, hanem hogy Istentől legyen áldott!
  50. Az Istenre várakozás gyorsabban célhoz visz minket, mint lépteink meggyorsítása.
  51. A legveszélyesebb hazugság az, amely legközelebb áll az igazsághoz.
  52. Úgy élj, hogy mások észrevegyék, te Krisztus követője vagy, és ha ezt megtudják, ne legyen nekik meglepetés.
  53. Istennek két trónusa van: az egyik a magasságban, a másik a töredelmes, alázatos szívben.
  54. A megalkuvás az a szirt, amelyen sok ígéretes élet hajótörést szenvedett.
  55. Amikor reggel felébredsz, gondolj arra, kinek tudnál ma örömet szerezni.
  56. Inkább szenvedjek vereséget egy olyan ügyben, ami végül diadalmaskodik, mint győzzek olyan ügyben, ami végül vereséget szenved.
  57. A világon a leggyorsabban növekvő vallásos szekta tagjai a Hetediknapi Távolmaradókhoz tartoznak.
  58. A bölcs ember sok tanácsot meghallgat, a bolond mindegyiket követi.
  59. A juhok nagy bajba kerülnek, amikor a pásztor kedves szavakkal kezd beszélni a farkasról.
  60. A kis hit a mennybe viszi a lelkedet, de a nagy hit a mennyországot hozza a lelkedbe.
  61. A széthulló Biblia rendszerint olyan ember tulajdona, aki maga nem hullik szét.
  62. A hamis barát olyan mint az árnyékod. Amíg süt a nap, szorosan melletted van; de mihelyt homályba kerülsz, eltűnik mellőled.
  63. Az élet olyan, mint a tükör: ha csúnyán nézel rá, csúnyán néz vissza rád; de ha mosolyogsz, mosolyogva köszönt.
  64. Azért aggódni, amin nem tudunk változtatni: értelmetlenség. Azért aggódni, amin változtatni tudunk: ostobaság.
  65. Az Úr ígéretei közmondások kellene legyenek Isten népe között!
  66. Olyan vallást szeretnék, amely a csizmákat megtisztítja és szépre fényesíti; amely egészséges, ízletes ennivalót készít; amely, ha egy méter vásznat kimér, nem ad kevesebbet egy centiméterrel sem.
  67. A hit a lakószobába, nem pedig a vendégszobába való!
  68. Egy kicsi kő a cipőben sántikálásra kényszeríti a vándort.
  69. Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.
  70. Hagyd a holnap dolgát holnapra, mert a mi Istenünk holnap is Isten.
  71. Saját tehetetlenségeink semmit nem változtatnak Isten ígéretein.
  72. Isten talál hírnököket mindaddig, amíg lesz üzenete.
  73. Isten jó pénztáros. Már a munka alatt megfizeti a szolgáit, de fizet a munka végeztével is.
  74. Istennek nincs szüksége a mi tudásunkra, de még kevésbé a tudatlanságunkra.
  75. Az „engedelmeskedni” szó csak jelenidőben létezik!
  76. Senkit sem tudsz kisegíteni a gödörből, ha te magad is abban vagy.
  77. Rossz kedvünk és savanyú arcunk senkit nem vonz Krisztushoz.
  78. A bizonyságtétel olyan étel, amit forrón kell tálalni, ha langyos, csak undort kelt.
  79. Semmi új nincs a teológiában – kivéve a tévtanításokat.
  80. Az utánzás a legőszintébb dicséret.
  81. Edényünk csak akkor telt meg, ha az már túlcsordult.
  82. A hibák mindig ott kövérek, ahol a szeretet sovány.
  83. Aki nem akar, amikor tud, az nem fog tudni, amikor akar.
  84. Egy bezárt kéz könnyen görcsbe merevedik.
  85. Az állandóan nyitott száj üres fejre utal.
  86. Csak a jóért kell megküzdeni – a rossz magától terem.
  87. Nem a gazdagság tesz boldoggá – a boldogság tesz gazdaggá!
  88. A bölcsek bölcsen teszik, ha bölcs tanácsaikat a balgáknak kevéssé bölcsen adják elő.
  89. Ne legyen olyan boldogságod, ami másnak bánatot okoz!
  90. Akik csak bámulják a munkádat: közönség az. Akik segítenek: közösség.
  91. Csak a rendetlen teremt újra és újra rendet. A rendszerető nem teremti – hanem fenntartja.
  92. Aki nem ér fel hozzád, az nem tud megsérteni. Aki pedig egy szinten van veled, az már nem fog.
  93. Amikor az ujj a Holdra mutat, az ostoba az ujjat nézi.
  94. Ha különbséget tudsz tenni jó és rossz tanács között, akkor már egyáltalán nem szorulsz tanácsra.
  95. Az élet nem sár, hanem finomításra váró arany.
  96. A barátodhoz vezető ösvényt soha ne nője be a fű. (Keleti közmondás)
  97. Ha a királyt szereted, ne kövezd meg a követeit!
  98. A báránykáknak sem hegyes agyaraik, sem horgas körmeik nincsenek, ezekkel csak a farkas urak bírnak!
  99. A legbuzgóbb ima a cethal gyomrából hallatszik.
  100. A kis kígyó marása is ugyanolyan halálos, mint a nagyé!

Rendhagyó felkészülés a nagyhétre

Van egy rendhagyó nagyheti gyűjteményem egy jól ismert lelkipásztor imádságaiból. Csak az imádságaiból.

Protestánsként, főképp talán neoprotestánsként nem szoktunk imádságokat olvasni – ez amolyan katolikus, kicsit talán evangélikus “szokás”. Pedig érdemes lenne. Ez egy egészen másfajta csendesség, elmélkedés és istentisztelet, mint amit a manapság divatos keretekben megszoktunk. Meggyőződésem, hogy a protestantizmus sokat veszített, amikor a misztériumot száműzte a teológiájából és kegyességéből, ennek “pótlására” nem véletlenül született meg a karizmatikus mozgalom, egyfajta természetes válaszként a hiányra. Ez egy olyan szelete a keresztény életnek, amire nagy szükségünk van. Számomra meghatározók volt, hogy a megtérésem után szerzetesek szemlélődő imádságait és elmélkedéseit is olvastam, talán ezért tekintek kicsit elfogultan erre a “műfajra”.

Egyszóval, akinek van ideje megállni a rohanásban, csak olvassa végig ezeket az imádságokat. Lassan, nem rohanva, nem egy tableten a metrón utazás közben. Azt gondolom, egy egészen újszerű impulzust adhat így nagyhétre készülve.

Nagypénteki imádságok

Urunk, köszönjük neked azt, hogy miközben a világ fut, rohan a saját maga útján, mi ezen a péntek délelőttön megállhatunk csöndben a te szent színed előtt, és várhatunk a veled való találkozásra.

Köszönjük, hogy ilyen szent alkalmakat készítesz a számunkra, ahol megpihenhet a mi lelkünk, s kinyílhat a mi szívünk a te szavad előtt. Köszönjük a figyelmeztetést, hogy minden ember olyan, mint a mező virága, és mint a fű, vagy mint a lehelet, egy ideig látszik, s aztán eltűnik és nyoma sem marad. Köszönjük, hogy akik a te beszéded szerint élnek, s amit aszerint tesznek, az megmarad örökre.

Urunk, könyörgünk most azokért, akik ezen a héten álltak meg ravatal mellett. Különösen egy családért, ahonnan elhívtad azt, akit nagyon szerettek. Könyörgünk egy beteg kisgyermekért, akit operálnak, te légy az ő segítője, te vezesd az orvosok kezét, te könyörülj meg a családon, és tartsd meg az ő kicsiny életét!

Köszönjük Jézus, hogy miközben odaadtad az életedet értünk, aközben megtartottad és megtartod a mi életünket, ha hiszünk benned. Szeretnénk ma úgy figyelni rád Úr Jézus Krisztus, hogy megértsük, amit mondani akarsz nekünk.

Mindenható Istenünk, nézve ennek a világnak egyre sötétedő voltát, talán sokunk szívében ott van a vágy, hogy jó lenne nálad lenni már. Köszönjük, hogy még egyelőre itt tartasz minket, mert bennünk és rajtunk keresztül még sok tennivalód van. Arra kérünk most, hogy a te igéddel, amely nem tér vissza üresen, végezd el mindazt, amit mára elterveztél velünk!

Ámen.


Köszönjük Urunk, hogy akarsz világosságot adni arra a kérdésre nézve, hogy vajon eladunk téged, vagy engedjük, hogy megvegyél minket. Elfogadjuk a te váltságodat, s tesszük a te akaratodat.

Bocsásd meg Urunk, hogy annyira nem hisszük el, hogy nemcsak úgy lehet megtagadni téged, hogy letagadjuk azt, hogy ismerünk, hanem úgy is, hogy némák maradunk, és nem vagyunk engedelmesek neked! Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek, hogy ne eladjunk téged hallgatással vagy szóval vagy cselekedettel, hanem merjünk engedelmeskedni szavadnak, s örvendezzünk azon, hogy nem vagyunk többé gazdátlanok, ha hiszünk benned, hiszen te örök életre váltottál meg minket, a te véred által.

Kérünk, tedd világossá mindnyájunk számára, hogy melyik oldalon állunk! Köszönjük Urunk a tanítást, az intést, a hívást. Köszönjük, hogy aki akár itt, most hozzád megy, s kinyitja a szívét előtted, azt te nem küldöd el magadtól, sőt annak világossá teszed: tudhatjuk azt, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattunk meg, hanem Jézus Krisztus hibátlan, szeplőtlen bárány életén és vérén. S köszönjük, hogy Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden hamisságtól, ha neki megvalljuk a mi bűneinket.

Ámen.


Köszönjük Jézus Krisztusunk, hogy szent, tiszta és ártatlan életedet odaadtad mindnyájunkért. Köszönjük, hogy emlékezhetünk erre a te tettedre, amellyel megváltottad ezt a világot, s akik ezt a megváltást elfogadják, azok hozzád tartoznak, és azoknak örök életük van.

Köszönjük, hogy ma este újra lehetőséget adsz nekünk arra, hogy végiggondoljuk mindazt, miközben hallgatjuk, ami veled történt, hogy vajon velünk megtörtént-e az, hogy megismertünk téged, az egyedül igaz Istent?

Köszönjük, hogy a te igéd ma is élő és ható, és nem tér vissza üresen, hanem elvégzi, megcselekszi a te akaratodat. Szólj hozzánk Jézus Krisztusunk, mi figyelünk rád!

Ámen.


Urunk, bocsásd meg nekünk azt, hogy sokszor tagadjuk a mi tagadásainkat. Mindenfajta kifogást találunk és mondunk még neked is. Nem volt alkalmas az idő, nem figyeltek ránk. Most éppen nem azt kellett mondanom, s közben a szívünk mélyén számtalanszor tudtuk már, hogy megtagadtunk téged.

Jézus Krisztus, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek! Légy irgalmas azért is, ha még mindig nem akarunk igazán tudni rólad, ha meg akarunk maradni csupán a vallásban, de nem kell az élő hit, az önmegtagadás, a Krisztus-követés, a magunk odaszánása. Könyörülj meg rajtunk, hogy megértsük, pontosan az ilyenekből lesznek a Krisztus-tagadók!

Köszönjük Urunk, hogy te nem tagadod meg önmagadat. Te hűségesen várakozol ránk, hívsz mindnyájunkat, keresel bennünket szüntelenül, és gazdag, el nem múló élettel akarsz megajándékozni.

Áldunk Jézus a golgotai keresztért, megtöretett testedért, kiontott véredért. Köszönjük, ha már hihetünk benned. Kérünk azokért, akiket te keresel szüntelenül, s nem akarnak találkozni veled! Kérünk azokért, akik most nyitják ki a szívüket, hogy behívjanak téged! Kérünk Urunk saját magunkért, mindnyájunkért, bánj velünk belátásod szerint, csak segíts, hogy megértsük a te akaratodat, s aztán engedelmesen megtegyük azt!

Könyörgünk Urunk azokért, akik szenvednek, akik a szenvedésüket a tiedhez hasonlítják. Bocsásd ezt meg nekik! De kérünk, hogy enyhíts fájdalmukon, a testi szenvedéseiken, és fordítsd a sötét órákban is a szívüket magadhoz!

Könyörgünk Urunk a gyülekezetünk betegeiért. Kérünk azokért, akik ezen a héten temették el szeretteiket, vagy szerettüket, legyél te az ő vigasztalójuk és bátorítójuk! Köszönjük, hogy azt mondod, hogy a reménység nem szégyenít meg.

Ámen.


Urunk Jézus, köszönjük neked azt, hogy nap mint nap magad elé engedsz minket. Köszönjük végtelen türelmedet. Urunk, hányszor hallottuk, halljuk a te hívásodat, és nem vesszük, nem veszünk komolyan. Áldunk, mert a te csodálatos szereteted melegében megolvadhat a mi mindenre hajlamos, hideg és kemény szívünk is.

Urunk, kérünk, bocsásd meg sokféle engedetlenségünket és tagadásunkat, szavainkat, amellyel nem vállaltunk téged, hanem vetettük a tagadás magvait, és arattuk az árulás gyümölcsét!

Bocsáss meg nekünk, kérünk, és légy bennünk a soha el nem apadó, örök életre buzgó víznek forrása, s aztán a belőled áradó szeretet hadd áradjon rajtunk keresztül ebbe a világba, amely olyan sóvárogva várja az Isten gyermekeinek a megjelenését!

Kérünk, Urunk, hogy szólíts meg minket, segíts, hogy tudjunk rád figyelni!

Urunk, úgy van az, ahogy énekeltük, hogy sokfajta földi jó és bűn, sőt földi örvény köt minket, s a végére majd összeroskadunk. De köszönjük azt, hogy akármilyen messzeségből, s akármilyen szívvel eléd állhatunk most.

Urunk, olyan nagy kegyelem a gyülekezet közössége, s az, hogy eljöttél ide közénk, te magad megállsz a középen, és azt mondod nekünk: békesség néktek. Urunk, ez a békesség kell nekünk. Valljuk, hogy e nélkül nem tudunk élni. Add hát nekünk, kérünk!

Ámen.


Édesatyánk, köszönjük neked a teljes bocsánatot, és az újrakezdés lehetőségét. Hálásak vagyunk azért, Urunk, hogy amikor feléd nyúlunk, akkor látjuk meg, hogy te már aláhajoltál felénk, hozzánk, ezért kereshetünk téged.

Köszönjük, hogy szólsz hozzánk, szeretetre méltó, érthető, s ami a legfontosabb, megváltó, szabadító szóval. Nagy szükségünk van arra, hogy megértsük: te törődsz velünk és megszabadítasz minket.

Kérünk, fogadj vissza minket! Kérünk, fogadj el minket, tékozló, tagadó gyermekeidet! Áldunk és dicsőítünk, Urunk azért, hogyha valaki téged megismer, Örök élete van annak.

Ámen.


Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, alázatosan kérünk, segíts most úgy emlékeznünk kereszthalálodra, hogy annak a jelentősége egészen maivá és személyessé váljék a számunkra. Szabadíts meg minket minden üres szólamtól, minden semmitmondó gondolattól, és ajándékozz meg igével. Teremtő igével, amivel rendet teremtesz a fejünkben, a szívünkben, az életünkben, amivel a helyünkre állítasz minket, amivel újjáteremtesz bennünket.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy haláloddal és feltámadásoddal éppen ezt tetted lehetővé. Kérünk, Urunk, hogy ne üres frázis maradjon, hogy miattunk, helyettünk és érettünk kellett, hogy meghalj a Golgotán. Tedd ma világosabbá, hogy közvetlen összefüggés van a mi nyomorult életünk és a te érettünk bemutatott keresztáldozatod között. Engedd, hogy annak minden haszna a miénk lehessen, és hittel azt el tudjuk fogadni.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy miközben te nagy engedelmes voltál, aközben mi folyamatosan engedetlenek vagyunk veled szemben. Miközben te magadra vállaltad a mi bűnünket és büntetésünket is, aközben mi állandóan mentegetőzünk és bűnbakot keresünk. Miközben te feltétel nélkül megbocsátottál nekünk mindent, aközben mi kicsinyesen számon tartjuk egymás vétkeit.

Légy irgalmas nekünk, és beszélj velünk most ezen a délutánon úgy, hogy megérthessük, hogy magunkra vegyük, és megváltozzék az életünk. Hogy a miénk legyen az a békesség, az a bizonyosság, az a reménység, az az élet, amit kereszthaláloddal visszaszereztél nekünk.

Tegye Szentlelked személyessé, meggyőzővé az igét, és könyörülj meg rajtam is, hogy azt mondjam, amit te akarsz most nekünk üzenni.

Ámen.


Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy előttünk is felemelted most a fátylat a te örökkévaló, mindenható istenségedről. Bocsásd meg, ha nem így hiszünk benned, ahogyan kijelented magadat nekünk.

Köszönjük, hogy nem csupán megható emlék vagy gondolat számunkra kereszthalálod ténye, hanem üdvösségünk, új életünk ára. Engedd ezt is sokkal komolyabban és egészen konkrétan értenünk és hinnünk.

Köszönjük, hogy előttünk nyitottad meg a mennyet. Köszönjük, hogy nekünk lehet békességünk, mert a mi békességünk büntetését te szenvedted el. Köszönjük, hogy mi kapunk minden bűnünkre tökéletes bocsánatot az igazságos Istentől, mert ezeknek az ítéletét te szenvedted el.

Ajándékozz meg minket ezzel a hittel. Kérünk, vegyél el belőlünk minden ezzel kapcsolatos bizonytalankodást, fenntartást, minden rejtett lelki gőgöt, amivel még mindig magunkban bíznánk. Segíts el minket oda, hogy egyedül tőled várunk mindent, és tőled teljes bizalommal, hittel mindazt elfogadjuk, amit kínálsz.

Hadd legyünk így a te igazi tanítványaid, a mi Atyánknak gazdag gyermekei, akik így tudunk szolgálni ezen a világon.

Köszönjük, hogy ismered minden gondunkat, terhünket, nyomorúságunkat, félelmeinket és bűneinket. Adj választ kérdéseinkre, szabadulást a terhektől, erőt a gondokhoz, és örömöt abban az új életben, amelyben már nem magunknak, hanem neked akarunk élni.

Segíts ezért most ebben a csöndben is imádkozni!

Ámen.


Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük ezt a csendet, köszönjük, hogy téged ülhetünk most körül itt a gyülekezet közösségében. Segíts most elsősorban a kereszt evangéliumára figyelni. Segíts minket szent módon emlékezni arra, ami annak idején ott a Golgotán történt. Engedd meglátnunk dicsőséges uralkodásodat napjainkban is. Segíts minket reménységgel előretekinteni arra a napra, amikor meglátunk majd téged színről színre.

Dicsőítünk mindazért, amit kereszthaláloddal szereztél vissza nekünk. Áldunk azért, mert meghaltál a bűneinkért, és feltámadtál a mi megigazulásunkért.

Kérünk, te magad magyarázd nekünk most az Írásokat, és engedd megértenünk, hogy kereszthalálod és az életünk között közvetlen összefüggés van. Engedd, hogy megismerjük halálod és feltámadásod erejét, és tudjunk abból élni, és másokat is éltetni.

Beszélj velünk most ebben a csendben, és készíts az ünnep további részére is.

Ámen.


Jézus Krisztus dicsőítünk téged azért, hogy véred megtisztít minket minden bűntől. Kérünk, ébressz rá minket arra, ha minket is az osztozkodás tölt be, és nem az irántad való szeretet. Tudjuk, Urunk, hogy ha te tiszta ruhába öltöztetsz, és teljes szívünkből szeretünk téged, akkor is el kell végeznünk a napi tennivalóinkat, és szeretnénk a kötelességünket teljesíteni, és amíg ebben a testben tartasz, mindazt megtenni, ami a dolgunk. Engedd, hogy már itt most a veled való közösség töltsön be, és határozza meg minden cselekedetünket.

Segíts elmondani őszintén, hogy Jézusomra feltekintek a kereszt alatt, és tekints reánk te is, ahogy Péterre tekintettél a tagadása után. Legyen a te szelíd tekinteted feloldozás, bocsánat, bátorítás, békesség.

Segíts, hogy veled sokkal szorosabb közösségben járjuk a hétköznapok útját. Őrizz meg attól, hogy belemerüljünk a világba. Segíts ebben a világban, de tőled kapott erőkkel élni. Segíts ebben a világban, de az általad megszerzett tisztaságot őrizve élni.

Készíts minket az ünnepekre. Ajándékozz meg mindnyájunkat tőled való erőteljes igével. Hadd hangozzék itt is, és szerte ezen a világon a kereszt evangéliuma, ami sokaknak ma is bolondság, másoknak botránkozás, de azoknak, akik hisznek, Istennek ereje és Istennek hatalma.

Töltsd meg a szívünket azzal a bizonyossággal, hogy feltámadtál és élsz. Élsz és uralkodsz örökkön örökké, és nálad vannak a halálnak és a pokolnak kulcsai. Dicsőítünk téged ezért.

Könyörgünk azokért, akik félelmek közt és nélkülözve fognak ünnepelni. Mutasd nekünk, hogy kinek milyen nyomorúságán enyhíthetünk.

Könyörgünk azokért, akik még soha nem hallották a kereszt és feltámadás evangéliumát. Küldj hozzájuk hírvivőket, és add a szánkba és szívünkbe ezt az örömhírt.

Kérünk, segíts most is folytatni az imádságot, és segíts ezeket a napokat a veled való imádkozó párbeszédben eltölteni.

Ámen.

Húsvéti imádságok

Mindenható Istenünk, áldunk és dicsőítünk téged ezen a szép húsvét reggelen azért, hogy beteljesítetted ígéretedet, és nem hagytad Jézust a sírban, hanem feltámasztottad Őt a halálból. Urunk, dicsőítünk, hogy meghaltál a mi bűneinkért, és feltámadtál a mi megigazulásunkra, pontosan azért, hogy ne dicsekedhessék előtted egy test sem. Az ember megváltását te végezted el és nem mi.

Kérünk most, hogy Szentlelked által munkálkodj közöttünk és bennünk, hogy ne legyen üres a húsvétunk, hanem legyen ez szent és személyes találkozás veled, aki élsz és uralkodol örökkön örökké.

Urunk, dicsőítünk azért, hogy te győzedelmet vettél síron, halálon és poklon, sőt a kárhozaton is, s velünk is pontosan az a célod és a terved, hogy igazi, hívő keresztyénekké tegyél, ha még nem vagyunk azok. Kérünk, hogy cselekedj velünk ma délelőtt hatalmasan, hogy találkozzunk veled, a feltámadott Úrral!

Ámen.


Úr Jézus, amíg te meg nem szólítasz minket, amíg te nevünkön nem szólítasz minket, mi sem ismerünk fel téged, ahogy magdalai Mária sem ismert fel addig, amíg nem hitte el mindazt, amit te megmondtál.

Urunk, sokszor nem hisszük el, hogy ezért van a szívünk tele szomorúsággal, lemondással, a reménytelenség érzésével. Ezért félünk, és nem tudunk a halál, de az élet kérdéseivel sem mit kezdeni. Bocsásd meg, ha még húsvétkor is csak emlékeink foglalkoztatnak, és nem veled, az élő Úrral akarunk találkozni! Lépj most, kérünk, a téged megillető helyre, hogy sem élet, sem halál, sem a mi okoskodásaink, amelyek húsvétkor még inkább hajlamosak feltámadni, ne akadályozhassák meg a veled való személyes találkozást!

Kérünk, beszélj velünk ebben a csendben! Szólíts meg minket! Köszönjük, hogy vallhatunk neked a bűneinkről, s vehetjük majd a szabadulást és a szabadítást.

Köszönjük Jézus, hogy te nem vádolni akarsz minket, hanem nevünkön nevezni, vagy akár a bűneinket nevén nevezni, megbocsátani, megszabadítani, s aztán elküldeni szolgálni.

Úr Jézus, itt vagyunk a te színed előtt, bánj velünk belátásod szerint, kérünk!

Ámen.


Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert nem maradhattál a sírban. Örök isteni természeted legyőzte a halált, s kiszabadított minket a pokolnak, a bűnnek, a reménytelenségnek a rabságából.

Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy az eddiginél világosabban lássuk, jobban értsük, és bátrabban higgyük ezt ma. Szólj hozzánk most úgy igédből, hogy az legyen meggyőző. Olyan sokféle kételkedés, fenntartás, hitetlenség rágja a mi húsvéti hitünket.

Kérünk, jöjj velünk is szembe az úton, mint azokkal a meglepett asszonyokkal az első húsvét reggelén, és te, az élő Úr, győzz meg minket arról, hogy micsoda az igazság. Könyörülj rajtunk, hogy ne a feltámadás lehetőségét vitassuk, hanem egészen valóságosan találkozzunk veled, a feltámadottal, és a te hatalmas és kegyelmes jelenléted győzzön meg minket arról, hogy élsz és uralkodsz mindörökké.

Kérünk, te magad szólj hozzánk most az igén keresztül. Olyan nagy szükségünk van vigasztalásodra, bátorításodra. Annyira nagy szükségünk van megalapozott reménységre. Olyan sok szörnyűség vesz körül minket, és személyes életünkben is vannak megoldhatatlannak látszó problémák.

Könyörülj rajtunk, és segíts ma valóban felemelni a tekintetünket önmagunkról, bajainkról, kétségbeejtő tényekről tereád, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, akinek ma is minden lehetséges, még az is, ami az embereknek lehetetlen.

Állj meg itt a középen, és ajándékozz meg minket is azzal a békességgel, azzal a bizonyossággal, azzal az örömmel, amit a te első tanítványaid kaptak tőled a maguk kétségbeejtő helyzetében az első húsvétkor. Köszönjük, hogy ismersz minket, s egyedül te tudod kielégíteni minden szükségünket.

Hajolj hozzánk közel, minket pedig segíts, hogy merjünk hinni, és mindazt, amit kínálsz, bizalommal elfogadni.

Ámen.


Valóban ezért könyörgünk most mindenekelőtt feltámadott Urunk, hogy a gyönge hitben biztass minket. Bocsásd meg, hogy sokszor még egymás gyönge hitét is tovább gyengítjük. Bocsásd meg, ha nincs bennünk olyan bizonyosság, ha nem élnek bennünk olyan igék, amikkel tudnánk egymást bátorítani, vigasztalni, állhatatosságra, megállásra serkenteni.

Köszönjük, hogy kegyelmesen ezt teszed velünk. Köszönjük azt a gyöngéd szeretetet, ahogy megálltál a tieid között az első húsvétkor. Köszönjük, hogy egyetlen szemrehányó szavad nem volt, de tele volt a kezed ajándékokkal, és osztottad, szórtad nekik, és megváltozhatott az életük. Ajándékozz meg minket is azzal, amire most a legnagyobb szükségünk van.

Adj nekünk hitet, bocsánatot, szabadulást sokféle megkötöző erőtől. Adj nekünk is békességet, küldetést, és adj engedelmes szívet, hogy a küldetésünket végezzük, és ne pótcselekvésekkel tékozoljuk el az életünket. Adj nekünk bizonyosságot, hadd merjünk ráállni igédre és ígéreteidre. Hadd merjünk bízni benned, akié ma is minden hatalom mennyen és földön. Taníts meg így imádkozni. Így hozzuk eléd most mindnyájan gondjainkat. Így hozzuk eléd nehéz embereinket. Kérünk, add bizonyságát annak, hogy előtted ma is felpattannak a zárak, és te a bezárt ajtókon is szabadon közlekedsz.

Köszönjük, hogy ilyen nevetségessé tetted most számunkra a pecséteket, a köveket, az őrséget, mindenféle emberi spekulációt és okoskodást. Köszönjük, hogy te mindennek felette vagy, és miközben gyötrődünk, hogy vajon van-e megoldás és milyen megoldás a megoldhatatlanra, aközben nálad már kész van a szabadulás. Olyan, amilyet szem nem látott, fül nem hallott, és amit az ember fantáziája el sem képzel. Taníts meg minket így imádkozni, így várni azt, hogy te cselekszel, és kérünk: cselekedjél. Támassz minket valóban új életre, és erősíts meg abban. Használj minket abban, hogy másokat is hozzád tudjunk vezetni.

Köszönjük, hogy így hozhatjuk eléd egyházunknak a gondjait és jövőjét. Így könyöröghetünk hozzád népünkért és hazánkért. Így könyörgünk azokért, akik nélkülöznek kenyeret, igét, reménységet, egészséget, barátot. Lépj közel, feltámadott Urunk, azokhoz, akiknek leginkább szükségük van rád, és használj ebben minket is.

Segíts ezt az ünnepet igazán megszentelt módon és hasznosan eltöltenünk, s maradjon meg bennünk az ünnep utáni hétköznapokban is a benned meglelt bizonyosság, örvendezés, reménység, békesség.

Ámen.


Jézus Krisztus, dicsőítünk téged sok csodádért, de különösen legnagyobb csodádért, feltámadásodért. Áldunk, hogy önként letetted az életedet a golgotai kereszten, és aztán felvetted húsvétkor, beteljesítve mindazt, amit az írások rólad mondtak.

Bűnbánattal valljuk meg, hogy sokszor mi sem hisszük az erről szóló híradást. Kérünk, győzz meg te magad itt, ma, most személyesen, hogy mindaz igaz, amit a Szentírásban erről olvasunk!

Kérünk, Szentlelked által legyél itt közöttünk, és te magad magyarázd nekünk az írásokat! Köszönjük, hogy nekünk, első húsvét utáni embereknek is adni akarsz igazi, valóságos, hazavihető ajándékokat. Kérünk, hogy szólj bele életünkbe úgy, hogy megnyitod bezárt értelmünket, szívünk ajtaját! Urunk, neked van erre hatalmad. Csak neked van hatalmad erre. Kérünk, szólj hozzánk, és segíts, hogy meghalljuk a te szavadat!

Urunk, kérünk vedd el a szívünkből a legnagyobbtól való félelmet, a halálfélelmet! Könyörülj meg rajtunk, hogy szűnjenek a kétségeink, és változzanak át a félelmeink benned való reménységgé és örömmé, feltámadott Urunk! Áldunk azért, hogy neked van hatalmad ezt a változást végbevinni mindnyájunkon. Ma is erre a változásra, változtatásra vágyunk és várunk.

Ámen.


Urunk, megvalljuk azt őszintén, hogy a mi szívünk sokszor ugyanúgy tele van félelemmel, mint a tanítványoké volt. Félünk a múltban elkövetett bűneink következményétől, félünk a jelen eseményei miatt, félünk attól, ami a jövőben történhet velünk. Annyiféle fortélyos félelem munkál bennünk.

Áldunk és dicsőítünk azért, hogy ma nekünk mondtad: „Békesség néktek!” Hisszük és valljuk, ha te adsz békességet, akkor az maradandó, romolhatatlan és igazi. Sőt a végén reménységgé változik a félelem, és hitté a hitetlenség, általad.

Kérünk, hogy mozdíts a szívünk állapotán, és mozdítsd meg a lábunkat is, hogy induljunk engedelmesen arra, amerre te mutatod! Kérünk, segíts nekünk, hogy újra és újra elmondhassuk a jó hírt, meghaltál a kereszten, s feltámadtál, hogy mi igazakként állhassunk a mindenható Isten színe elé.

Köszönjük Urunk, hogy itt van előttünk a kenyér és a bor, a szent jegyek, s emlékezhetünk arra, és komolyan vehetjük azt, hogy a mi megvallott bűneinket te megbocsátod, és eltörlöd a mi álnokságainkat.

Kérünk arra Urunk, hogy hadd vigyünk magunkban haza téged! Hadd legyen a mi életünk a tied! Köszönjük a békességet, amit kínálsz. Köszönjük, hogy adsz célt, értelmet, életet, szolgálatot, s adod a te Szentlelkedet, aki által mindez végbemehet bennünk. Telepedj meg a mi életünkben, kérünk! Szabadíts meg sokféle régi csüggedésünktől, és szabadíts fel minket a húsvéti bizonyosságra!

Áldunk biztatásodért, feltámadott Jézus: „Én élek, ti is élni fogtok!” Segíts el minket szentebb életre, szent életre, a te békességed, személyed és Lelked által!

Ámen.

Clasped hands on troubled man

Milyen lesz a mennyország?

Vannak könyvek, amelyeket az életem során újra és újra elolvasok, egyszerűen végigkísérik az éveimet. A Pál utcai fiúk, a Tüskevár, a Zarándok útja, Jim Eliot (Győztesen a gyöngykapun át) vagy Wesley (Parókiám az egész világ) életútja… Szerintem mindegyiket olvastam már vagy tízszer. És van még egy kedvenc szerzőm, Jules Verne, akinek épp most fejezem be (sokadjára) a Rejtelmes szigetét.

Csak két mondatban a történet – hátha valaki nem olvasta: az amerikai polgárháború idején öt léggömbön menekülő férfi egy lakatlan szigeten ér földet, és ott kénytelenek leélni az életük jónéhány évét. Szó szerint semmijük nincsen, még egy darab zsebkés sem marad egyiküknél sem, de a könyv végére fűtött, üvegtáblás ablakokkal védett Gránitpalotában élnek, és az állatfarmjuknál lévő faházat távíróvonal köti össze az otthonukkal.

Nem csak az a fantasztikus, hogy a semmiből hogyan építenek fel mindent a széleskörű tudásuk, a kreativitásuk, a szorgalmuk és a kemény munkájuk révén – már ez is példaértékű és inspiráló. De van egy hihetetlenül érdekes és elgondolkodtató sajátossága a történetnek, pontosabban a történet szereplőinek, amire csak így majdnem negyvenéves fejjel figyeltem fel.

Öt ember él évekig kényszerű összezártságban és egymásra utaltságban. De ez öt olyan ember, akik az első pillanattól kezdve a legutolsóig elfogadják és tisztelik egymást. Akik egyetlen alkalommal sem veszekednek, mert mindent meg tudnak beszélni egymással. Akik soha nem hazudnak egymásnak, még csak nem is gondolnak rosszat egymásról – nincs erre egyetlen példa sem a könyv sok száz oldalán. Akik azonnal (!), gondolkodás, feltételek és következmények nélkül megbocsátanak egymásnak, s ha valaki hibázik közülük, mert ilyen előfordul, csupán egyetlen reakciójuk van: “megtörtént – akkor most hogyan hozzuk helyre együtt?”. Ennyi. Akik nagyon őszintén tudnak lelkesedni a másik ötletéért, és mindent megtesznek azért a közös jóért. Udvariasak, mégis közvetlenek és teljesen nyíltak egymással. És amikor egy vadidegen vadembert szednek össze a szomszéd szigetről, akkor vadember korában is, majd később, amikor kiderül, hogy egy száműzött, körözött rablógyilkosról van szó, akkor is elsőként nyújtanak kezet neki, s ajánlják fel, hogy mindenüket megosztják vele.

Ez egy egészen más történet, mint például a Legyek ura. Pedig az alapszitu ott is hasonló. Vagy hogy mai verziót említsek, nagyon különbözik a Lost-tól is. Verne szigetén nincs széthúzás, nincs ármány, hazugság, önzés, irigység, harag, féltékenység, sértődés, előítélet, bizalmatlanság, vádaskodás… Elképesztő erejű ezeknek a tulajdonságoknak a teljes hiánya egy hétköznapi emberekről szóló történetben. És mi az eredmény? Egy semmiből teremtett hihetetlenül gazdag és prosperáló élet, munkás, de boldog és elégedett mindennapok, tartalmas élet, nagyszerű barátságok. De nem erre vágyunk mindannyian?

Nem tudom, mint hely, milyen lesz a mennyország. De az emberi jellem és kapcsolatok minőségét tekintve szerintem Verne megmutatott belőle valamit, még ha nem is tudatosan tette. Ezért érdemes elolvasni ezt a történetet – megmutatja, hogy ilyenek is lehetnénk, s akkor talán lakatlan sziget sem kellene ahhoz, hogy élhetőbb legyen az életünk és a világunk. Más lenne a családi és a gyülekezeti életünk, más lenne a közélet. A mennyből egy kis darab a földre költözhetne – mennyei emberek képében. Mert én így tekintek erre az öt emberre: ők mennyei emberek. Számomra példaképek.

39 rabszolgám van

Sokszor vetődik fel a kérdés, hogy mi keresztények mennyire vagyunk mások, mint a körülöttünk élő, Krisztust nem követő emberek. Azon kívül, hogy sokat olvasunk egy olyan könyvet, amit a többiek nem, máshol töltjük a vasárnap délelőttjeinket, ismerünk és használunk olyan szavakat, amiket mások nem, és van egy elképzelésünk, reménységünk a halál utáni életről… De a hétköznapi életünkben mennyire vagyunk mások? Vajon mi is ugyanolyan türelmetlenek vagyunk, mint az átlag? Ugyanolyan negatív a gondolkodásunk, tele gyanakvással, bizalmatlansággal, előítéletekkel, mint mindenkinek manapság? Bennünket is állandóan gyötör az aggodalmaskodás? Mi is ugyanannyira keveset mosolygunk, mint a legtöbb magyar? Ugyanazokat a filmeket nézzük a tévében? Vajon sportolunk-e többet, eszünk-e egészségesebben, töltünk-e több időt a családunkkal – vagy mi is munkamániásak vagyunk, akiknek sosincs ideje játszani a gyerekkel, inkább fizetjük neki az okostelefonja számláját? Mi is mindig másokat hibáztatunk a saját problémáinkért, és mereven elzárkózunk minden rajtunk túlmutató közösségi, közéleti felelősségtől, mert elég nekünk a magunk baja?

Ez az egész arról jutott most eszembe, hogy beleszaladtam egy tesztbe a neten, amely kiszámolja, hogy az életvitelem alapján hány rabszolga dolgozik nekem és a családomnak. Persze tudom, hogy ez erős általánosítás, és hogy a teszt az átlag amerikaiakra van optimalizálva. Azt sem veszi figyelembe, hogy mi esetleg az ökopolitikai identitásunknak megfelelően igyekszünk tudatosabban és fenntarthatóbban élni és fogyasztani. Ettől függetlenül tény, hogy az általunk használt termékek, elsősorban a ruhaféléket és az elektronikai cuccokat a távol keleten gyártatják fillérekért az agyonreklámozott márkák modernkori rabszolgái. Gyermekmunkások, napi 10-16 órában, fillérekért. Bár a mai erőforrások és technológia lehetővé tenni, hogy mindenki egyforma jólétben éljen, mégis az emberiség egyötöde napi 200 Ft-nál kevesebből él, miközben a másik oldalon egyetlen embernek nagyobb vagyona van a mi számítógépes fogyasztásunkból, mint három tucat szegény ország lakosságának együttvéve. De persze mi közünk van nekünk mindehhez, csak porszem vagyunk a szélben…

Szóval a mi családunknak 39 rabszolga dolgozik.

Szégyellem magam.

Pedig nincs tévénk, inkább minden nap társasozunk a családdal, alig veszünk készételt, inkább magunk főzünk, odafigyelünk, hogy amiből csak lehet, magyar terméket vásároljunk, nem járunk plázákba, de nem is a kínaiból öltözködünk, hanem inkább jó minőségű használt ruhákat vásárolunk. És mégis… van egy csomó elektronikus kütyünk, ami nagyon megdobja a rabszolgáink számát.

Donald Hay keresztény közgazdász ezt írja:

Azt hiszem, az egyházi hibák közül az egyik legnagyobb ma az, hogy a keresztyén fogyasztói magatartás látszólag oly kevésbé különbözik a körülöttünk lévő hitetlenekétől. Semmi sem jelzi jobban anyagias szemléletű szomszédainknak, hogy milyen keveset jelent számukra a hitünk, mint az, hogy mennyire nincs különbség épp azon a területen, amelyre anyagias szemléletű társadalmunk odaszentelte magát – az anyagi javak gyűjtése terén.

Sokat gondolkodom azon, hogy talán azért van krízisben az európai kereszténység, mert pontosan az életmódunkban nem igazán különbözünk a kortársainktól. Pedig talán éppen erre van a legnagyobb szomjúsága a mai embereknek. Ha fel tudnánk mutatni egy örömteljesebb és békésebb életritmust, amelyből hiányzik az aggodalmaskodás, ha legalább mi tudnánk alapvetően pozitív hozzáállással viszonyulni még azokhoz is, akik nem érdemelnék meg, ha látnánk rajtunk az emberek, hogy elégedettek vagyunk a kevesebbel is, és az állandó robotolás helyett egymásra szánnánk időt, és a márkás cuccok felhalmozása helyett az emberi kapcsolatainkba fektetnénk akár a pénzünket is – talán tényleg érdekelné őket, hogy mindezt kitől tanultuk. Mert Jézus egyébként pontosan erről beszélt szinte minden egyes tanításában.

Liberális vagyok…

Vannak olyan szavaink, amiket hajlamosak vagyunk felcímkézni vagy beskatulyázni, és ha valaki használja, akkor nem csak a kifejezést, de a használóját is bedobjuk ugyanabba a fiókba. Néhány ilyen kifejezés mintha egyenesen szitokszóvá vált volna – nem csak a közbeszédben, de a keresztény közgondolkodásban és a gyülekezeti életben is.

Szerintem az egyik ilyen szó a liberalizmus.

Sokan a liberális kereszténységet gondolkodás nélkül a bűnnel, a világiassággal, az erkölcstelenséggel, a hitetlenséggel azonosítják. Ahogy a közéletben a libsi egyenlő az SZDSZ-szel, és annak a politikai múltjával. A liberális keresztény rosszabb, mint a nem liberális. Ha ellenpólusokat kellene keresni rá, akkor a liberális keresztény ellentéte teológiai értelemben a konzervatív, kegyességi szempontból pedig az evangéliumi vagy kicsit radikálisabban a karizmatikus. És a legtöbben gondolkodás nélkül rávágják: igen, ez mind jobb, mint a liberális.

Attól félek, hogy ez erős leegyszerűsítése vagy lebutítása a kifejezésnek, ami rengeteg felesleges falat és ellenségeskedést épít az egyházban, a Krisztusban megváltott testvérek között, vagy a társadalomban, a lakóközösségekben de akár a családokban is. Teljesen feleslegesen. Én ugyanis egyszerre érzem magam liberálisnak, konzervatívnak, evangéliuminak és karizmatikusnak – attól függően, hogy az adott kifejezéseket épp milyen összefüggésben használom.

De maradjunk most csak a liberalizmusnál – és a keresztény vonatkozásoknál.

A liberális legegyszerűbb „fordításban” szabadelvűséget jelent. A szabadelvű azt jelenti, hogy a legmagasabb cél az egyén szabadsága. Nézzünk ennek csak két olyan értelmezését, ami nem biztos, hogy eszünkbe jut azonnal:

– az egyén szabadsága az egyén akaratának szabadságát is jelentheti. Azt a szabad akaratot, ami lehetővé teszi, hogy Isten követését önként válasszuk. Ha ilyen értelemben használom a szót, akkor bizony Isten is liberális, és bennünket is annak teremtett. (Most anélkül,hogy belemennénk a szabad akarat teológiai vitájába…)

– a liberalizmusnak, mint társadalmi-politikai ideológiának az egyik legelső és legnagyobb „vívmánya” a vallásszabadság meghirdetése és biztosítása. És akkor definiáljunk: a vallásszabadság a szabad vallásgyakorlást, vagyis azt az alapvető emberi jogot jelenti, mely szerint az embereknek nemcsak megengedett a hitük szerinti vallásgyakorlása, hanem ezek hirdetését is szabadon gyakorolhatják (amennyiben az mások személyiségi vagy egyéb jogait nem sérti). Tágabb értelemben a vallások és bizonyos (a fenti alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó) világnézetek (beleértve akár az ateizmust is) egyformán hirdethető, képviselhető és az állam szempontjából egyforma elbírálásban részesülő, főként megengedő állapotát értik. (Wikipédia)

Hol hibás, és főleg hol negatív vagy „bűnös” ez a meghatározás? Ha ragaszkodunk a vallásszabadsághoz, akkor liberálisak vagyunk.

Liberális demokráciában élünk – és ehhez ragaszkodunk is. Mert ez azt jelenti, hogy az állampolgárok szabadon választhatnak a képviseletükért egymással igazságos szabályok által, egyenrangúan versengő pártok között. Ahol ez sérül, ott a demokrácia populista és autoriter (diktatórikus) irányba mozdul el. Márpedig ezt nem akarjuk. Mert demokratikus értelemben is liberálisok vagyunk.

A gazdasági liberalizmus a magántulajdon elismerésén és védelmén, valamint az egyének által kötött szerződéseinek tiszteletben tartásán alapul. Ha ezt mi is így gondoljuk – márpedig így gondoljuk! – akkor ebből a szempontból is liberálisok vagyunk.

A kulturális liberalizmus a lelkiismeret és az életmód szabadságára utal, arra, hogy jogunk van kifejezni a gondolatainkat és érzéseinket, és majd mások eldöntik, hogy tetszik-e nekik vagy sem. De abban, hogy mást gondoljunk, mint ők, nem akadályoznak bennünket. Vajon Isten ezt bármilyen módon ellenezné? Megtiltotta a kísértőnek, hogy kísértsen? Nem. Lehetetlenné tette, hogy Ádám a helytelent válassza? Nem. Akkor sem, ha azzal rosszat tett magának (sőt, az utódainak is).

Lehet, hogy Isten sokkal liberálisabb, mint ahogy mi gondoljuk…

De nézzük akkor a saját dolgainkat kicsit mélyebben is.

A liberális teológia talán legismertebb megnyilvánulása a Biblia értelmezésével kapcsolatos. Mit jelent a liberális bibliaértelmezés, a bibliakritika? Sok hívő szemében ez is a Sátán találmánya. Pedig ha nem szó szerint értelmezzük a Szentírást (arról már nem is beszélve, hogy a saját nyelvünkön lévő fordítást azonosítjuk Isten szó szerinti kijelentésével), hanem elkezdjük „tudományosan” is vizsgálni, ha lefordítjuk, elemezzük, kontextusba ágyazzuk, történelmi hátteret keresünk hozzá – hogy egyáltalán megértsük és helyesen értsük, akkor tulajdonképpen „kicsiben” máris bibliakritikát alkalmazunk. Márpedig enélkül értelmezni az Igét felelőtlenség. Ilyen értelemben liberálisok vagyunk.

Ha megkérdőjelezzük, esetleg meg is változtatjuk azokat a sokszor sok száz vagy akár ezer éves kegyességi tradíciókat vagy intézményi struktúrákat, amelyek az egyházak és felekezetek működését, szolgálatát, liturgiáját vagy akár az elvárt öltözködési és viselkedési szokásokat jellemzik, akkor megint liberálisok vagyunk. De legalábbis progresszívek.

Természetesen van egészséges liberalizmus, és van szélsőséges. Ugyanúgy, ahogy a konzervativizmus is lehet hasznos és káros egyaránt – attól függ, hogy mire és milyen összefüggésben használjuk. A liberalizmus „igeverse” egyszerre mutatja meg a lehetőségét és a határait: „Mindent szabad nékem – de nem minden használ…” Amíg használ, addig a lehetek jó értelemben liberális. Amikor a saját önző szabadságvágyam már nem használ, sem nekem, sem másoknak, amikor már nem építi az Istennel való kapcsolatot, amikor akár csak egyetlen embernek is árt, akkor azt inkább hívom bűnnek, mint rossz értelembe vett liberalizmusnak. Csak hogy ne keverjük a fogalmakat.

De hogy még véletlenül se értsük félre: ez a cikk nem a liberalizmus dicsőítése! Még csak nem is a liberális teológiáról, filozófiáról vagy demokráciáról szól. A liberalizmus csak egy példa, amelyen keresztül azt akartam szemléltetni, mennyire elszoktunk a gondolkodástól, az egymás iránti tisztelet megadásáról, a jóhiszeműségről, a valóság és az egymás megismerésének és meghallgatásának igényességéről, és sokszor mi is csak árkokat ásunk, amelyek egymástól elválasztanak, ahelyett, hogy mindig a hidakat keresnénk egymás felé. És szerintem ez nagyobb bűn, és még nagyobb veszteség, mint amire a liberalizmus önmagában bármikor képes lesz.

A 11. parancsolat: soha ne címkézd a te felebarátodat, inkább hallgasd meg, ismerd meg, fogadd el, szeresd és szolgáld őt!

Az evilági és a nem evilági

Az APCSEL29 alapvetően nem a teológiai tudományokkal foglalkozik, nem prédikációs vagy hitéleti portál – a cikkeink ezért nincsenek tele igeversekkel vagy bibliai utalásokkal. Specifikus, szakmai szolgálatot és blogot működtetünk, célunk az egyház, pontosabban a helyi gyülekezetek 21. századi “felzárkóztatása”, hogy kereteikben, módszereikben, az evangélium örökérvényű üzenetének megfogalmazásában és megjelenítésében, az online és offline kommunikációjukban, a strukturális és szervezeti rendszereikben naprakészek legyenek. Ez a naprakészség a kortársainkhoz való kapcsolódás lehetőségét jelenti, a hatékonyság és eredményesség elősegítését a missziómunkában is, éppúgy, ahogyan azt az élet minden más területén is elvárjuk – akár magunktól,akár másoktól.

Ezért foglalkozunk sokat a nem hívőkkel való kapcsolatépítéssel, a környezetünkben zajló trendekkel, ezért igyekszünk új, nem a kegyességi koordináta rendszerben mozgó kérdéseket feltenni és rájuk válaszokat találni. Az APCSEL29 szerepe a gyülekezetépítésben és a misszióban ezért “csupán” kiegészítő: újra és újra el kell mondanunk, hogy nem ezek a módszerek és ismeretek fognak ébredést elhozni az egyházba, hanem a Biblia helyes értelmezése, a helyes értelmezésnek megfelelő helyes tettek, a gyülekezeteink nyitott, befogadó és szeretetteljes, minőségi közösségei, a rengeteg imádság, Isten Szentlelkének természetfeletti munkája – ÉS ezek és az ilyen ismeretek és módszerek! Erős bibliai identitás és erős kulturális integritás. Egyik lábunkkal a természetfeletti, a szakrális, a bibliai, a teológiai dimenzión állunk, ahol Isten, az egyház, a Szentlélek munkája van – a másik lábunkkal pedig abban a közegben, amelyben az istenkereső emberek élnek, akiket Isten rajtunk keresztül keres és hív magához. A kettő csak együtt működik! Ha mindkét lábunk a szakrális dimenzióban lenne, akkor öncélú, önmagáért élő, önmagával törődő szektává válnánk, amelynek semmi kapcsolódási pontja nincsen az őt körbevevő világgal, és ami fontosabb, a benne élő emberekkel. Ilyenkor az egyház lemarad a korától, elszakad a kortársaitól, és képtelen lesz Isten üzenetét hitelesen, aktuálisan eljuttatni az emberekhez. Ezzel célt téveszt – és ahogy Spurgeon mondja – többé nem Isten munkatársa az emberek üdvösségre segítésében, hanem a Sátán munkatársa az emberek kárhozatban hagyásával! Sajnos vannak ilyen gyülekezetek,  talán felekezetek is.

A másik tévedés, amikor mindkét lábbal átállunk a “világi” térfélre – és már csak világi módszerekben, tömegpszichózisban, marketingben, a retorikai fordulatokban hiszünk. De a bibliaolvasó hívők tudják és értik: ahol nem történik semmi természetfeletti – ott nincs is jelen a természetfeletti Isten, ott a “nem evilági” egyház ledegradálódik formális evilági vallásossággá és intézménnyé. Sajnos ebből is van sok.

A lényeg: Krisztus egyházának egyszerre kell eviláginak és nem eviláginak lennie. Eviláginak abban az értelemben, hogy a saját korában, a saját kortársai között él és szolgál, használva mindazokat a közösségi, kulturális, technológiai lehetőségeket és eszközöket, amelyek a mindennapjaink részei – de nem evilági abban az értelemben, hogy olyan természetfeletti pluszt képes bemutatni és felkínálni az embereknek, amelyet sehol másutt nem lehet megtalálni, egyedül az élő Istennel való személyes életközösségben.

Mindez csupán egy rövid jelzés, nem is az első, hogy miért foglalkozunk annyit bizonyos témákkal, másokkal pedig – itt legalábbis – miért nem. Ezért. Mert a mi szolgálatunk, vállalt célkitűzésünk a misszió egyetlen területére fókuszál – az “evilággal” való kapcsolódási pontokra. A többi témát és feldolgozási módszert meghagyjuk a teológiai blogoknak, a lelkészeknek, a missziótársaságoknak.

Hamarosan pedig jön az újabb tanulmányunk – egy tartalmas összegzés azoktól a kulturális trendekről, amelyek kihívást jelentenek a keresztény misszió számára, s amelyekben éppen emiatt óriási missziós potenciál is van.

Az egyház jövője

Az életünk folyamatos változás – ez a változás pedig a bennünket érő külső, és a bennünk zajló belső hatásokra adott válaszainkból áll össze. Keresztényként pedig van még egy szellemi dimenziói, egyfajta “felső” hatás (meg persze alsó is, sajnos).

Sokat gondolkodok azon, milyen gyülekezetekre, milyen egyházra van szüksége a 21. századi embernek, hogyan kellene “jól” változnunk, hogy a kortársaink számára értékes, tartalmas és élvezetes közeggé válhassunk, miközben Istentől sem távolodunk el.

Sok-sok beszélgetés, közösségi és társadalmi élmény és tapasztalat, és az eddigi gyülekezeti-missziós munkám alapján az én kívánatos jövőképem valahogy így nézne ki – most csak címszavakban:

Kevesebb verseny és rivalizálás – több valós együttműködés a felekezetek és a helyi gyülekezetek között;

Kevesebb uniformalizálás – nagyobb változatosság – vagy fogalmazhatnék másképpen: kevesebb emberi törvény – nagyobb lelki-szellemi szabadság, minden téren: a teológiában, a liturgiában, a szervezeti és a közösségi életben egyaránt;

Az egyháztagság hangsúlyozása és tanítása helyett a Krisztus követésének hangsúlyozása és tanítása

Kevesebb “miért” – sokkal több “hogyan”! Vagyis kevesebb prédikáció a problémákról, a kísértésekről, “világról”  és a bűnökről – sokkal több a konkrét válaszokról, a valós megoldásokról, sokkal több gyakorlati útmutatás arról, “hogyan csináljuk” jól és hatékonyan a “kereszténységünket”.

Kevesebb tradíció – több innováció. Kevesebb ragaszkodás a csak hagyományból, szokásból vagy rutinból megtartott és végzett dolgokhoz, és sokkal nagyobb bátorság, hajlandóság és rugalmasság a változások felé.

Kevesebb utcai evangélizáció és evangélizációs kampány – sokkal több emberi, baráti kapcsolat – a gyülekezeten belül és kívül egyaránt.

Kevesebb hierarchia – több egyenlőség – az egymás alá/fölé rendelése helyett az egymás mellérendeltség erejének felfedezése, egyházon belül, a szolgálatban és a vezetésben, valamint morálisan a gyülekezet-világ kontextusban egyaránt.

Kevesebb beszéd – sokkal több cselekedet – a misszió, a diakónia, a szociális segítségnyújtás, a szeretet terén.

Kevesebb, de konkrét és mérhető célkitűzés – a “mindent akarunk és mindent csinálunk, akkor is , ha csak húszan vagyunk” szemlélete helyett. A legalapvetőbb közösség- és munkaszervezési alapelvek alkalmazása a missziómunkában is.

Kevesebb felekezet – több együttműködő és egymást tisztelő gyülekezet. Az egyházi intézményrendszerek helyett gyülekezeti közösségek hálózata.

Kevesebb tiltás – helyette sokkal több útmutatás.

Kevesebb kritika – sokkal több bátorítás, megerősítés, támogatás.

Tudom, lehetne folytatni a felsorolást… akinek van véleménye, szóljon hozzá bátran!

Listázás

A feleségem egyik nagy szenvedélye a scrapbooking. Aki nem tudná, mi ez: fényképek, általában családi fotók kézműves “felöltöztetése” valamilyen egyedi, művészi “ruhába” – különleges papírok, masnik, csatok, mininyomdák, kövek, kicsi, szép és színes izék és bigyók segítségével :-) Van digitális változata is – Eszterem inkább ezt műveli (itt a honlapja), mert az offline scrapbook igen költséges hobbi. Az igazi adrenalinlöketet az adja, hogy a scrapbook közösségek mindenféle kihívásokat találnak ki, amit a közösség minden tagjának a saját egyedi módján kell megvalósítani, aztán eldöntik, kié lett a legjobb, és az kap valami kis ajándékot. (Csak egy mondatnyi “apcseles” megjegyzés: amerikai gyülekezetek misszióznak gyülekezeti scrapbook klubok működtetésével – pár példa itt, itt és itt!)

Úgy egy évvel ezelőtt volt egy kihívás: valentin napra kellett scrapbook-ot készíteni. És én kaptam Esztitől egy olyat, amin egy felsorolás volt: 52 olyan dolog, amit szeret bennem.

Nagyon jól esett. Olyannyira, hogy rögtön csináltam neki én is egyet, nem kis meglepetést és derültséget okozva a bénácska alkotásommal – nem csak Eszti számára, hanem a scrapbookos közösségben is. Ebből lett is egy cikk a scrapbook.hu-n.

Pár hete úgy döntöttem, meglepem Esztit, és írtam egy TOP100-as listát. Az már jóval részletesebb volt. Száz dolog, amit szeretek a feleségemben. Két este írogattam pár órát – szerencsére nem volt nehéz, mert még mindig szenvedélyesen szerelmes vagyok belé. Örült is neki nagyon. Csak folyton vissza kell kéregetnem, mert azóta is eszembe jutnak dolgok, amiket még hozzá akarok tenni a listájához.

Persze erre Eszterem egyből közölte, hogy ő meg se áll kétszázig, annyit fog nekem írni. Ez az “édes bosszú” – de még nem tudja, hogy én mit találtam ki neki ezek után :-)

Azon túl, hogy ez mennyire kedves-romantikus-kreatív-stb. meglepetés volt a másiknak, sokat beszélgettünk a listáinkról. Pontról-pontra kitárgyaluk, hogy mit értünk alatta, miért írtuk, mi a mélysége, vagy hogy a másikat az épp hogyan érinti – hogy az egymás iránti szeretetünk-szerelmünk ne közhelyeken vagy általánosságokon alapuljanak, hanem konkrét és valós tulajdonságokon és élményeken. Voltak pontok, amikről órákig tudtunk beszélgetni – és ezek a beszélgetések csak tovább növelték az egymás iránti bizalmunkat és szerelmünket.

Mivel a Balaton mellett lakunk, nyáron folyamatosan jönnek hozzánk a barátaink nyaralni. Múlt héten nálunk volt egy barátunk, és pont akkor volt a szülinapja. Egymástól teljesen függetlenül azt találtuk ki Esztivel, hogy mindketten írunk neki is egy-egy ilyen listát. Leírjuk, mit szeretünk benne, mit tartunk értékesnek a személyiségében, a lelkében, a gesztusaiban vagy a megnyilvánulásaiban, annyi pontban, ahány éves lett. Ez lett az ő szülinapi ajándéka. Azt hiszem, nagyon örült neki – azt mondta, még sosem kapott semmi ilyesmit senkitől.

Ezután jutott eszembe, hogy a mi spontán szeretet-megnyilvánulási “módszerünk” talán másoknak is “hasznos lehet”.

Egy ilyen listának, mint valóban őszinte kitárulkozásnak és vallomásnak, nem csupán annyi az értéke, hogy jólesik annak, aki kapja, hanem hogy megerősíthetjük általa a másik önbecsülését is. Boldogabbá, magabiztosabbá tehetjük azt, akit egyébként is szeretünk. Mert az az igazság, hogy nem csupán arra a “tudatra” szomjazunk, hogy mások értékesnek és különlegesnek látnak bennünket, hanem hogy ezt valamilyen módon ki is fejezzék felénk. Szeretnénk ezt bizonyosan tudni, érezni, átélni, szeretnénk hallani, ahogy kimondják – mert emberből vagyunk, és szükségünk van rá. Ezáltal fedezhetjük fel, tudatosíthatjuk, “gerjeszthetjük tovább” magunkban azokat a pozitív tulajdonságokat, amiket egy ilyen lista visszajelez rólunk. Ez is a szeretet megnyilvánulásának egy módja – ilyen módon is lehet szeretni valakit. Házastársat, szülőt, barátot, akár még főnököt vagy beosztottat is a munkahelyen.

A 21. századi elidegenedett ember elfelejti kifejezni a másik iránti szeretetét. Elhiszi a filmeknek és a körülötte lévő nagymenőknek, hogy egyenesen szánalmas az ilyen “érzelgősség”. Fél megállni a nagy rohanásban, és semmi mást nem tenni, csak szeretni valakit. És elfelejti vagy szégyelli néven nevezni azt, amit másokban tisztel és becsül, ami miatt jól érzi magát a másik társaságában, amit mellette átélhet vagy akivé mellette válhat. A kritikát, a hiányosságokat és hibákat gondolkodás nélkül és kéretlenül is öntjük másokra – de a szeretet konkrét és valóságos kifejezése ritka, mint a fehér holló. Keresztényként ráadásul sokakban él egy torz elképzelés arról, hogy nem dicsérjük a másikat, mert elbízza magát. A pozitív megerősítések sok helyen teljesen hiányoznak a gyülekezeti megnyilvánulásokból, miközben azon csodálkozunk, hogy a felszabadító Krisztus egyháza hogy lehet tele ennyi komplexusos hívővel. A kívülálló nem hívők pedig azt nem értik, hogy az állandóan a szeretetre hivatkozó keresztények miért veszedekednek, gyűlölködnek, háborúznak többet szinte minden más emberi közösségnél.

Ajánlanék tehát valamit – mert nekünk nagyon bejött!

Írj listát annak, akit szeretsz!

Szedj össze legalább 50-100 konkrét dolgot, amit szeretsz benne, amit értékelsz a jellemében, amiért hálás vagy érte vagy neki. Csinálhatsz srapbook-ot, nem ördöngösség, vagy írhatod kézzel, hogy megjelenésében is személyesebb legyen. Lehet, hogy nem könnyű – mert elszoktunk attól, hogy kifejezzük magunkat és a szeretetünket – de megéri! Egyszerű szavakkal, minél konkrétabban, teljesen nyíltan és őszintén – mert csak így van értelme. Nem baj az sem, ha annyira őszinte mersz lenni, hogy az már szinte sebezhetővé tesz – az igazi szeretet éppen az ilyen teljesen őszinte kitárulkozásban képes a szárnyalásra. De vigyázz: véletlenül se valamiféle álszent vagy mögöttes lelkigondozói vagy terápiás célzattal tedd, hanem kizárólag a másik “szeretésének” és megajándékozásának teljesen önzetlen élményéért. Ha be mered vállalni, csodában lehet részed – olyan pillanatokban, amikért érdemes élni!