Mark Driscoll: Lelki ajándékok – bevezetés

Akkor kezdjük el Mark Driscoll lelki ajéndékokról szóló post-sorozatát. Ezt a sorozatot kérésemre Tóth Zsuzsi barátunk és munkatársunk fordította le – köszönöm neki is, innen is :-) Ahogy írtam korábban, 2-3 naponta fogok egy-egy új részt közreadni.

Szóljatok hozzá, beszélgessünk erről a témáról! És ha tetszik, ha hasznosnak ítélitek, kérlek küldjétek tovább a blogunk linkjét!

Bevezetés

„A lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele” (1Kor 12,7)

Jézust földi élete során a Szentlélek tette alkalmassá, hogy szolgálatát végezze. Jézus azt mondta, hogy egy nap a keresztények  még nagyobb szolgálatot fognak végezni, mint ő (János 14,12). Noha ez nem azt jelenti, hogy a keresztények nagyobbak lennének, mint Jézus, ez azt jelenti, hogy a keresztények szintén tehetségesek és a Szentlélek őket is alkalmassá teszi, hogy még több embernek szolgáljanak, mint Jézus, mert hívők milliói terjedtek el a földön. Ezért, ahogy a lelki ajándékokról szóló tanulmányunkat megkezdjük, a legelső dolog, amit látnunk kell az, hogy a mi személyes szolgálatunk Jézus szolgálatának a folytatása. Vagy összegzésképpen, Isten ajándékait Isten Lelke osztja ki, ezért Isten gyülekezete úgy tud szolgálni, mint Isten Fia.

Négy alapvető álláspont van  a lelki ajándékok terén:

1.) A lelki ajándékok már megszűntek

A természetfeletti ajándékoknak (pl. nyelveken szólás és próféciák) csak a korai egyházban volt jelentősége, és ma már nem szabad őket gyakorolni.

2.) Karizmatikusok

A természetfölötti ajándékokat minden generáció megkapja, és az Írás korlátai szerint tanácsos gyakorolni azokat.

3.) Karizmániákusok

A természetfeletti ajándékokat minden generáció megkapja. A kortárs kijelentések valójában egyenrangúak a Bibliával.

4.) Pünkösdiek

Lényegében ugyanaz, mint a karizmatikusok álláspontja, de szerintük csak az keresztény, aki nyelveken szólva veszi a Szentlelket.

A lelki ajándékokat gyakran félreértik

„A lelki ajándékokra nézve pedig, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek.” (1Kor 12,1)

Sajnos a tudatlanság napjainkban a lelki ajándékokkal kapcsolatban továbbra is folytatódik. Fontos, hogy tisztázzuk a lelki ajándékokról legtöbbet vitatott szempontokat.

A lelki ajándékok különböznek természetes képességeinktől (pl. zenei képesség, kreativitás, atlétai alkat, számítógépes
készségek) abban, hogy a lelki ajándékok újjászületéskor, az előbb felsoroltak pedig természetes születéskor adatnak.

Mivel nincs meg teljesen a lelki ajándékok komplett listája az Újszövetségben, ha az összes listát összeszerkesztjük, még
az sem fogja megadni a teljes listát (1Kor 12, 8-10; 12,28; Róma 12, 6-8; Ef 4,11;  1Péter 4,11)

Minden ember különböző mértékű lelki ajándékot kapott. Nyitottnak kell lennünk, hogy saját adományunkon kívül is szolgáljunk. Isten fog adni szenvedélyt és lehetőségeket kiegészítésül természetes talentumainkhoz és lelki ajándékainkhoz.  Ajándékunk/ajándékaink felfedezése kapcsolatban van vágyaink, vidámságunk és hatékonyságunk felbecsülésével. Minden ajándékot ki kell művelnünk ahhoz, hogy hatékonyak legyünk szolgálatunk során

Mi az értelme a lelki ajándékoknak?

A lelki ajándékok Jézus uralmát szolgálják!

„Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.” (1Kor 12, 2-3)

A teljes pontja a szolgálatnak és a lelki ajándékoknak az, hogy kinyilatkoztassák Jézus Krisztus istenként gyakorolt uralmát minden és mindenki felett. Ezért, ha valaki azt mondja, hogy ő keresztény, vagy szolgálni szeretne, de nem állítja határozottan Jézus Krisztus uralmát, nincs meg benne Isten Lelke. Az elsődleges bizonyítéka, hogy egy személyben ott van a Szentlélek, a Jézus iránti szeretet és alávetettség.

A lelki ajándékokat a Szentháromság Isten adja

„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de a Lélek ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.” (1Kor 12, 4-6)

Íme, itt látható, hogy a teljes Háromság magában foglalja a gyülekezet szolgálatra történő megajándékozását.

A lelki ajándékok mindegyike a teljes gyülekezet javára létezik

„A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.” (1Kor 12,7)

Bármi is az ajándékod, az ajándék célja az, hogy felépítse a teljes gyülekezetet, és annak hasznára legyen, ne csak az egyén gazdagodjék az ajándék használata során.

A lelki ajándékokat Isten jelöli ki

„De mindezt egy és ugyanazon Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, ahogy akarja.” (1Kor 12,11)

A lelki ajándékok Isten választása alapján kerülnek kiosztásra, mi nem tudjuk megválogatni ajándékainkat. Így bárki, aki szomorú amiatt, hogy Isten hogyan tervezte meg őt, valójában olyan, Istenre panaszkodik, hogy nem adja meg azt az ajándékot, amit ő akar. Ez úgy fest, mint amikor egy elkényeztetett gyerek csak azért bontja ki az ajándékát, hogy panaszkodjon miatta.

10.000 óra

Olvastam egy postot sytka blogján, aki olvasott egy cikket az IPM-ben.

Nosza olvastam én is egy cikket az IPM-ben, és írtam egy gyors postot ide.

Egymás hite által épülünk… vagy blogja által… ? :-)

Na mind1.

A lényeg: a siker titka a szorgalom.

Kutatók kutattak, és megállapították, hogy minden kiemelkedő teljesítmény mögött, legyen az gazdasági, művészeti, politikai – legalább 10.000 befektetett munkaóra áll. Tehetség, lehetőségek + 10.000 munkaóra. Ez még Moczartra is igaz az IPM cikke szerint, mert hiába volt csodagyerek, az igazi klasszikusait mind 10.000 óra után írta.

Amin elgondolkodtam – már megint a misszió.

Ahhoz, hogy igazán nagy dolgot vigyünk véghez az Úrért, a gyülekezetünkért, a missziónkért, a tálentumaink, a Szentlélek munkája, az Isten Igéje, stb. stb. mellé azt hiszem nekünk is be kéne vállalni azt a bizonyos 10.000 munkaóra befektetést. Mert azt hiszem, a keresztényekkel az az igazán nagy baj (vagyis az egyik a sok közül), hogy befektetés nélkül akarnak nyereséget, vetés nélkül aratást, munka nélkül eredményeket, profi szervezés nélkül profi alkalmat, hívogatás nélkül tömeget, közbenjárás és életközösség nélkül megtérőket, tanítványozás nélkül tanítványokat… és ez nem megy. Mert nem életszerű, nem tudományos, és nem is biblikus.

10.000 munkaóra kell a sikerhez, a komoly eredményekhez.

Ez 1250 db 8 órás munkanap.

Kb. 3,5 év egyfolytában, életközösségben. (Most, hogy kiszámoltam, be is ugrott azonnal, hogy Jézus kb. 3 évig nevelte a tanítványait. Ez ugyan 9,2 órás munkanapoknak felel meg, de ennyi belefér, hogy stimmeljen a nagy elméletem :-)

5,2 év, ha 40 órás munkahetekkel számolunk – ez nagyjából a mi léptékünk.

Ha munka, család, tanulás mellett, napi két órát adunk az „Úrnak” az év minden egyes napján, amikor készülünk, képezzük magunkat, Bibliát olvasunk, imádkozunk, missziózunk, a gyülekezetben vécét pucolunk… akkor 13,7 év.

És persze ez nem 13,7 év „jelenlét” vagy „részvétel az istentiszteleten” – hanem intenzív tanulás, felkészülés, közbenjárás, bizonyságtétel, hívogatás… vagyis valóságos erőfeszítés, aktivitás, befektetés, munka!

Akkor képesek lennénk nagy dolgokat véghezvinni Isten dicsőségére.Mint a régi nagyok – akik mögött szintén tuti megvolt ez a 10.000 óra… Spurgeon, Moody, Wesley, Whitefield, Graham…

Huhh, de hol vannak az ilyen keresztények manapság?!?!?!?

Lehet jelentkezni!

Beállni a sorba!

Érdemes! :-)

6 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!

Boldog-boldogtalan dal…

Pár napja egy barátom megkérdezte tőlem (is), mit jelent számomra a boldogság.

Lehet ezt egyáltalán definiálni? Kegyes szólamok nélkül, egyszerűen és világosan?!

Azt válaszoltam, hogy a boldogság az az állapot, amelyben nem akarok más lenni, mint aki vagyok. Amikor el tudom fogadni az életemet olyannak, amilyen, a lehetőségeimmel és a gyengeségeimmel együtt. Amikor nem álmodok egy másik életről, egy másik emberrel, másik körülményekről, amikor nemm mennék vissza az időben, ha tehetném, hogy megváltoztassak, visszacsináljak dolgokat, amik oda vezettek, ahol most vagyok.

A saját definicióm szerint boldog vagyok! Pedig nagyon sok bukás van mögöttem, sok mindent veszítettem el, és nagyon sok teher van rajtam, sokszor szorongok, néha félek a jövőtől, de mégis boldog vagyok! Még ha sokszor nagyon nyomorultul is érzem magam, nem cserélnék senki mással, és nem csinálnék vissza semmit. És a boldogságomban időnként jól is érzem magam :-)

(Na jó, nem is csak időnként…)

Visszaolvasva kissé egositának tűnhet ez a post, de nem magamról akartam, írni, hanem egy jó kérdésről, ami elgondolkodtatott engem is. Amire válaszolni kell – és a válaszunk – ha merünk őszinték lenni – lerántja a leplet rólunk igazi önmagunk előtt.

Jacko ma hajnalban meghalt. Amikor tini voltam, szerettem. Az talán még a 2.1-es verzió volt belőle, és az még tetszett – a későbbi fejlesztések már nem annyira… És a halálán gondolkodva jutott eszembe Feldmár András egy mondata: nem az az igazán fontos kérdés (legalábbis most, ebben az életben), hogy van-e élet a halál után – hanem hogy van-e élet a halál előtt!!!

Félek, hogy a keresztények hajlamosak leértékelni a boldogságot, és valamiféle megfoghatatlan, kegyes szóvirággá deformálni, (valami olyasmivé, hogy „akit Isten szeret, az persze hogy boldog, hogy is lehetne másképp?!” …ajajajaj) miközben a szívük mélyén tele vannak kétségekkel,  bizonytalansággal, lázadással, keserűséggel, önváddal vagy mások vádolásával, mert nem élhetnek olyan életet, amilyet szeretnének. Mert nem lehetnek azok, akiknek lenniük kellene. Mert ha mernének őszinték lenni magukhoz, bizony nem érzik jól magukat a saját bőrükben – a megkeresztelt vagy bemerített, „keresztényi” bőrükben. Én is éltem így, hosszú ideig. De nem tett boldoggá, sem másokat boldogítóvá. Legfeljebb csak a felszínen. És egyre jobban látom, hogy a külvilág érzékeli ezt. És talán nem a keresztények bukásai okozzák a legnagyobb hiteltelenséget a mai világban, hiszen mindenki bukik, ebben úgysem különbözünk a nem hívőktől, legfeljebb lehazudjuk vagy eltitkoljuk. Hanem a keresztények boldogtalansága, elégedetlensége és örömtelensége – ez teszi Krisztust a leghiteltelenebbé! Hogy miközben kívülről szavaljuk a boldogságról szóló igeverseket, és azt mondjuk, Krisztus mindenre elég, ordít az életünkről, hogy nem igaz, nem elég, mert nem vagyunk boldogok…! És mások boldogságát látván csak annyit tudunk mondani, hogy ja, ők bűnösök, az úgysem az igazi boldogság…

Akkor meg kéne végre mutatni! Nem azt, amit csak mi nevezünk annak, hanem amit mások is annak látnak! Valódi, hiteles, vonzó, teherbíró, a nyomorúságban is elégedett és reményt sugárzó, önzetlen és másokat is boldogító „boldogságnak”!

1 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!