2003. decemberében Eric Knorr, az InfoWorld főszerkesztője új fogalmat alkotott – megszületett a WEB2. És nem csak az internet, a kultúra egésze átlépett egy új korszakba.
Egy idézet a wikipédiából a web2 szócikkéből:
A web 2.0 (vagy webkettő) kifejezés olyan internetes szolgáltatások gyűjtőneve, amelyek elsősorban a közösségre épülnek, azaz a felhasználók közösen készítik a tartalmat vagy megosztják egymás információit. Ellentétben a korábbi szolgáltatásokkal, amelyeknél a tartalmat a szolgáltatást nyújtó fél biztosította (például a portáloknál), webkettes szolgáltatásoknál a szerver gazdája csak a keretrendszert biztosítja, a tartalmat maguk a felhasználók töltik fel, hozzák létre, osztják meg vagy véleményezik. A felhasználók jellemzően kommunikálnak egymással, és kapcsolatokat alakítanak ki egymás között. Az interaktivitás és a fogyasztók egymással folytatott kommunikációja miatt napjainkban alig van olyan oldal, amely köré ne szerveződne valamilyen közösség.
LINK ITT a teljes cikkhez: http://hu.wikipedia.org/wiki/Web2
Egy általam nagyra értékelt blogger cikkében olvastam egy kifejezést: „leadership 2.0”. A web2 által hozott változásokat vetítette át a vezetőség működésére. Én is sokat foglalkozok ezzel a témával, a chupi2009 tréningen is volt ezzel kapcsolatban egy teljes előadás – érdemes átgondolni tehát ezt a témát. Néhány gondolat:
1. Az L2 (legyen ez most a Leadership 2.0 rövidítése a postomban) VÁLTOZÁS-CENTRIKUS. Úgy is lehetne fogalmazni: dinamikus. Szemben a hagyományos vezetői modellel, amely alapvetően STATIKUS. Főleg, ha a gyülekezeti vezetőségekre gondolunk, amelyeknek célja a meglévő rendszer fenntartása és megőrzése, a kialakult szokások, a status quo fenntartása, a hagyományok védelme, az ismert és megszokott működési útvonalak biztosítása. A hagyományos vezetői modell alapvetően FENNTARTÓ szemléletű. Ezzel szemben az L2 kifejezetten kísérletező, folyamatosan változtató és újító. Nem is akar a kitaposott utakon maradni, mert a környezete folyamatosan csak letér és kitér abból. Mindenre azonnal reagálnak, sőt, sokszor kifejezetten generálják a változásokat, egyszerre több alternatívát futtatnak párhuzamosan, kockáztatnak – mert nem félnek a változástól. A változás egyébként sem kerülhető el, mert a világunk és az életünk sem statikus. Ha ezt beismerjük, két megoldás közül kell választanunk: vagy futunk a változások után, és ameddig tudjuk, őrizzük a megszokottat, és csak akkor változunk, ha már nincs más lehetőségünk – vagy inkább elébe megyünk, és magunk generáljuk, ezáltal irányítjuk a változásokat. A web2 – az L2 a második utat járja.
2. Az L2 ÁTLÁTSZÓ. A web2 lényege, hogy nincsenek titkok, elhallgatott és szőnyeg alá söpört dolgok, mert bárki belekiálthatja a tömegbe azt, amit tud, a véleményét, a kritikáját, a mondanivalóját. A régi típusú vezetőség nagyon ügylet a látszatra, a bennfentesség érzésére és tudatára, a kiváltságokra és előjogokra, arra, hogy nem tartoznak mindenki felé elszámolással (jó ha egymás felé, de ez se mindig igaz). Az L2 azonban átlátszó – nem is lehet más. Nincsenek titkok, mindent vállalnak a nyilvánosság előtt is. Számon kérhetők, méghozzá BÁRKI részéről, nem kell jogosítványt felmutatni ahhoz, hogy egy ilyen vezetőt akár egy tini megkérdezzen, mit miért csinált. És ezt nem támadásként élik meg, hanem a vezetői feladattal együttjáró természetes következményként. Ez óriási szemléletváltást jelentene az egész közösség számára!
3. Az L2 a PÁRBESZÉDET ÜNNEPLI. A régi típusú vezetőség az egyirányú kommunikáció híve. Azt szereti, ha „megmondhatja a frankót”. A kedvenc helye a szószék vagy a pódium, az elől-levés, a többiektől való elkülönült, „vezetői” pozíció. És a lényeg, hogy az ilyen vezetőség mindig KINYILATKOZTAT. Az L2 ezzel szemben előbb kérdez, és nagyon figyelmesen meghallgatja a válaszokat, beszélget, nem menekül a vita elől, és a kritikát soha nem söpri le az asztalról, hanem megválaszolja. És ha kell, beismeri, hogy nincs igaza, és elfogadja akárki – AKÁRKI – tanácsát, ha az az igaz! Nem a pozíciót védi, hanem az igazságot keresi. A lényeg, hogy folyamatosan és egyenrangúan kommunikál.
4. Az L2 CSAPATJÁTÉKOS. A régi vezetők egytől egyig hithősök voltak – vagy legalábbis azzá szerettek volna válni a saját embereik előtt. Hősökké, akik a többieknek utat mutatnak, akik a többiek helyett dolgoznak vagy épp feláldozzák magukat. A régi típusú vezetők hihetetlenül védték a pozíciót, a „hivatalt”, ahová nem volt könnyű bejutni. Rendszerint bonyolult és nyomasztó feltétel-rendszernek kellett megfelelni, vizsgákon kellett átmenni, kimondva vagy kimondatlanul. És aki „bejutott”, az „benn volt” – máshol, mint a közösség többi része. És még valami: a régi vezetők a feltörekvő fiatalokban vagy megtérő újakban versenytársat láttak, akiktől a szívük mélyén „féltették” a „hivatalt”. A „nem vezető” gyanússá és nem kívánatossá vált, ha vezetni akart – mert nem az ajándék, a tehetség, az eredmény számít nekik, hanem a „hivatalosság”.
Ezzel szemben az L2 teljes mértékben csapatjátékot játszik. Mindenkit be akar vonni – és nem csak az alárendelt pozíciókba (így a régieknek sem volt gond). Az L2 célja, hogy közösen győzzünk, és ezért közösen is dolgozzunk, mert egy csapat vagyunk, amelyben mindenki ugyanolyan értékű – csak esetleg más és más a pillanatnyi feladatunk. Az L2 a vezetői tehetséget keresi, és azonnal teret ad annak, akiben ezt felfedezi. Befogadó és lehetőséget teremtő – ugródeszka mindenkinek, aki ugrani akar! Számára nem a vezetőség „a” csapat – hanem az egész közösség!
5. Az L2 MEGOSZTÓ MENTALITÁSÚ – ezt elég rosszul fogalmaztam meg, de az „adakozó” nem egészen azt jelentené, amire gondolok. Nézzük megint előbb a régi típusú vezetést. Az GYÜJTÖGETŐ, felhalmozó és őrizgető mentalitású. Nem egy gyülekezetről tudok, amelyik nem tervez építkezést, de szó szerint milliókat őrizget a bankszámláin lekötve, miközben szó szerint ki kell könyörögni egy pár tízezer forintos összeget is a vezetőktől misszióra, a fiataloknak egy új hangszerre, egy konferencia-költségre. A régi vezetők felhalmoznak, és aztán „ülnek a kincseiken”, nehogy valami miatt „kevesebbjük” legyen – mert úgy vélik, hogy az az „övék”, és a sáfárság azt jelenti, hogy amit felhalmoztak, azt meg kell védeniük. Ugyanígy védik és őrzik a telefonszámokat, a címeket, a kapcsolatokat, visszatartanak információkat, titkolják a lehetőségeket, mert ezek biztosítják számukra a „hivataluk” magasabbrendűségét és különbségét. Ezzel szemben az L2 mindenét megosztja, mert úgy gondolja, hogy a javakat használni kell Isten dicsőségére, nem őrizgetni, és a „bőség” nem a bankszámlákon vagy a noteszekben van, hanem az emberekben. Ez nem tékozlást jelent, hanem FELHASZNÁLÁST. Mert nem az a gazdag, akinek van egy pohár vize, hanem az, aki azt a poharat újra és újra meg tudja tölteni vízzel, miközben másoknak inni ad. Az L2 megosztja a javait, felhasználja, értékesíti az értékeit, és folyamatosan újratermeli – mert a célja a gazdagítás, és nem a gazdagodás.
6. Az L2 EMBER-CENTRIKUS, és nem rendszerben gondolkodik. Jézus üzenetének egyik központi eleme, hogy nem „egyház” vagy „gyülekezet” létezik, mint valamiféle filozófiai vagy társadalmi fogalom – hanem hús-vér emberek léteznek, akik az egyházba vagy a gyülekezethez tartoznak. Nem az „egyházat” kell szolgálni – hanem az embereket. A régi típusú vezetőség a rendszer szolgálatában állt, a feladata a rendszer fenntartása és működtetése volt. Ehhez szüksége volt hierarchiákra és szabályokra. És nem ez az alapvető probléma, ezekre tényleg szükség van – hanem az, hogy az ember csak ezek után következett a sorrendben. És ha választani kellett, mire vagy kire jut idő, akkor a rendszerfenntartás nyert. A történelmi egyházak lelkészei idejük (életük) 50-60%-ában adminisztrálnak és különböző funkciókat töltenek be – és nem marad idejük evangélizálni. Az evangéliumi gyülekezetek lelkészei prédikálnak és evangélizálnak a szószékről – de talán már évek óta nem vezettek senkit Jézushoz a saját családjukból vagy környezetükből. Nem az a „dolguk”.
Az L2 teljesen más. Itt a középpontban a hús-vér ember felé szolgálat áll, legyen az „kívülálló” vagy gyülekezeti tag. Az L2-es vezetők benne élnek a saját közösségükben, mindenki számára elérhetők és egyenrangú csapattagok, partnerek. És amikor a gyülekezetre néznek, akkor olyan embereket látnak, akiknek tudják a neveit, ismerik a gondolataikat, akiknek nem kell valamiféle „szolgálati utat” bejárniuk, ha el akarnak jutni hozzájuk, hanem egyszerűen a „testvéreik”, a barátaik.
7. AZ L2 KÖZÖSSÉGET ÉPÍT. A régi típusú vezetők individualisták. Magányos harcosok, akiknek nincs idejük a személyes közösségre. A legtöbb pásztor hazánkban magányos. Nincsen barátja a gyülekezetben (sok teológián és felekezetben még tiltják is ezt, vagy legalábbis nem ajánlják), nincs mentora, senki, akivel elszámoltatási kapcsolatban van, nincs lelkigondozója, nincs személyes lelki vezetője vagy tanácsadója, és még a lelkésztársaival sincs ideje vagy kedve összejárni, hogy legalább „szakmai” közösségben legyenek, személyesen átbeszélgetve a mindennapok terheit és kérdéseit – maradnak az LMK-k. A gyülekezeti vezetők sokszor ugyanígy vannak. És félek, az igazi baj, hogy a régi típusú vezetőknek nincs is igénye erre – mert különben tennének róla, hogy ne maradjanak egyedül. Az L2 teljesen más. Nem magányos harcosok csapata, hanem olyan közösség, amely együtt él, és együtt akar győzni. Az L2-es vezetőség nem csak egy „testület”, hanem egy baráti társaság, akiknek az élete nem csak a vezetőségi alkalmakon keresztezi egymást, hanem a hétköznapjaikban, a magánéletükben is egymás életének szerves részei. Nem a hivatalosság, a megbízás, a felelősség, a titulus vagy a hivataluk teszi őket eggyé – hanem összetartoznak, mert szeretik egymást, és mert barátok is. Ez óriási dolog – nekem volt részem mindkét fajta vezetőségben dolgozni, és össze sem tudom hasonlítani a kettőt!
Nos, ez csak néhány szempont a sok közül. Remélem van értelme tovább gondolni őket!
A világ, amelyben élünk megváltozott – és a világ emberekből áll, olyanokból, mint amilyenek mi is vagyunk. A gondolkodásunk is változik, és a gyülekezeteinknek is kell. Annak, ahogyan megéljük a hitünket, és ahogyan képviseljük Krisztust. Vonjuk le a tanulságokat – és ne féljünk a változástól!
(Ez a cikk eredetileg a Tonhal Portálon jelent meg – de az időszerűsége miatt a blogon is lehozzuk.)
Olvass tovább
