DELEGÁLÁS – az egyik legfontosabb vezetői készség

Rengeteg lelkipásztorral és vezetővel találkozok munkám során, aki szinte agyonroskad a milliónyi kisebb-nagyobb feladat és felelősség alatt, amit napról-napra végeznie és hordoznia kell. Állandóan feszültek, idegesek, sokszor kapkodnak, még akkor is telefonálnak, amikor épp nyugodtan beszélgetnénk velük. És sajnos túl sokszor kimerültek, fásultak, kedvetlenek. Elveszítették a szenvedélyüket, a lelki mélységüket és békességüket, a csendességeiket, a frissességüket.

Természetesen ennek sokszor oka az a gyülekezet és/vagy vezetői közösség, akik mindezt generálják, és tétlenül nézik, akiknek eszük ágában sincsen dolgozni, mert ezért van a pásztor, a vezető, a missziómunkás. Azonban van úgy, hogy ez az egészségtelen túlterheltség a vezető saját hibája. Mert nem tanult meg, nem képes vagy nem akar delegálni. Sajnos mindhárommal találkoztam már.

A DELEGÁLÁS az egyik legfontosabb vezetői készség: annak a képessége, hogy a feladatokat a megfelelő emberekre, és a megfelelő módon kiosszuk, és azokat a megbízottjainkon keresztül sikerre vigyük.

Mi kell ehhez?

Először is megfelelő ember, akire feladatokat és felelősséget bízhatunk.
Tudom, hogy sokan most arra gondolnak: rendben, de mi van akkor, amikor egyszerűen nincs ember! Vagy ha azokra, akik vannak, még egy ceruzát se bíznék, nemhogy egy gyülekezeti munkát!

A jó vezető nem várja, hogy az ölébe pottyanjon a legmegfelelőbb ember egy munka elvégzésére – hanem megkeresi. Felkutatja azt, aki kell neki, mert bárki nem jó! Valószínűtlennek tartom, hogy egy 50-80-100 fős gyülekezetben ne lennének megfelelő emberek egy sor olyan feladatra, amit – mivel „más nincs” – a lelkész vagy ugyanaz az egy-két vezető végez. Ez egyszerűen nem igaz! Túl sok emberi erőforrást hagyunk parlagon a gyülekezeteinkben azáltal, hogy a padban, székeken ülő közönséget nem aktivizáljuk, nem vonjuk be a munkába, csak kiszolgáljuk őket.

A még jobb vezető pedig kineveli az ilyen embereket. Nem esik kétségbe, ha nem talál – fogja azt, aki van, melléáll, tanítja, támogatja, felkészíti, felszereli és csatasorba állítja.

No de térjünk a cikk lényegére:
A DELEGÁLÁS ÖT SZINTJE

ELSŐ SZINT: Pontosan megmondom, mit és hogyan kell tenned, és számon kérem a megvalósítást. Ez egy egyoldalú utasítás. Itt kezdődik a feladatkiosztás – ez a legalapvetőbb és legkevésbé önálló szolgálatba állítása egy új embernek.

MÁSODIK SZINT: Megmondom a célt, együtt leülünk és átbeszéljük a megvalósítást, meghallgatom az ötleteidet és a véleményedet, és a végén elmondom, mit és hogyan kell csinálnod. – Ez már egy magasabb szint az elsőnél, mert bevonom a másikat a feladat megvalósításának kiötlésébe, de hogy mit és hogyan fog végül tenni, mégis én döntöm el. A felelősség még mindig az enyém.

HARMADIK SZINT: Megmondom a célt, felvázolom a lehetőségeket a megvalósításra, és rád bízom, hogy döntsd el, melyik módon szeretnéd csinálni. Válaszd azt a megoldást, ahogyan a legjobban meg tudod valósítani a feladatot a saját képességeid, készségeid, tudásod alapján. Dönts te – az általam megadott kereteken belül. Ezen a szinten már elkezdem megosztani a felelősséget is.

NEGYEDIK SZINT: Meghatározom a célt, és rád bízom, hogyan fogod megvalósítani. Azonban mielőtt hozzákezdesz, a jóváhagyásom kell hozzá, tehát el kell jönnöd, hogy beszámolj a terveidről és a koncepciódról. Ha jóváhagytam, csinálhatod. – Ezen a szinten szabadítjuk fel az embereink kreativitását és önállóságát, de még ott a kontroll felettük.

ÖTÖDIK SZINT: És végül, a legmagasabb szinten már csak kijelölöm a célokat és a határidőket, és rád bízom, hogyan valósítod meg. Hozzám már csak az eredménnyel kell jönnöd! Mivel kipróbált ember vagy, bízok benned, és tudom, képes vagy a kitűzött feladatot teljesíteni anélkül is, hogy nekem felügyelnem kellene rád.

ÉS A LÉNYEG:
EZ NEM A DELEGÁLÁS ÖTFÉLE VERZIÓJA, HANEM A FOLYAMATA!
Ezeken a lépcsőkön keresztül nevelhetünk munkatársakat és vezetőket a csapatunk, a gyülekezetünk számára.

És egy utolsó gondolat: a delegálás a legnagyszerűbb eszköz a fejlődés előremozdításában. Ha csak ezt az öt lépéssort nézzük: onnan, hogy valakinek a szájába rágjuk a feladatot, eljuttathatjuk a teljesen önálló és felelősségteljes vezetői szintig. Ez azért motiváló lehetőség, vagy nem?!