Az evangélizáció szenvedélyének elveszítése

Részben írtam erről már tegnap is. (Thom nem, de sebaj :-)

Szóval a haldokló egyház szívében lévő missziós tűz már csak nagyon haloványan parázslik.

A mai keresztények elveszítették az evangélium hirdetésének szenvedélyét. És ezt felváltotta valamiféle apatikus közömbösség, amellyel az elvesző világra és emberekre néznek. Lekötnek a saját belső, és sokszor valljuk be, teljesen lényegtelen, piszlicsáré ügyeink, amikbe olyan szívesen beletemetkezünk, nehogy fel kelljen vállalni annak a kockázatát, hogy az evangéliumot hirdessük a szomszédainknak vagy a munkatársainknak.

Ma az evangélizációnak (sajnos nem túl gyakori) kegyelmi ajándéka van – és sokan fellélegeznek, hogy akkor jó,mert akkor nyilván ez az ő feladatuk. A kiváltságosoké. Vagy a lelkészeké. Azonban Jézus a misszióparancsot nem a túlbuzgó fanatikusoknak mondta, hanem az MINDEN keresztény egyetemes és elsődleges küldetése! Vagyis a missziómunkában való aktív és valóságos részvétel nem opciója Isten országának, hanem magától értetődő jellemzője.

Sok oka van annak, hogy az európai kereszténység haldoklik. Okolhatjuk érte a középkori egyházat vagy a posztmodernt, a politikát vagy a Sátánt – de nekem meggyőződésem, és egyben szomorú tapasztalatom is, hogy a misszió hiányának elsődleges oka a misszió hiánya. Vagyis egészen egyszerűen az, hogy a keresztények nem hirdetik az evangéliumot, sokszor még a saját megtérésükkel sem verik fel még a családjukat sem. Az evangéliumot betettük a “magánügyek” címkéjű fiókba, és legfeljebb akkor halászunk elő valamiféle tanúságtételt, amikor már nagyon ráncigálják a fiókunkat. (Sajnos ilyen túl ritkán van…)

Szóval visszatérve Thom könyvére: a haldokló egyház már nem beszél Jézusról a nem hívőknek – csak maguk között diskurálnak Róla. A gyülekezet belterjes, ha jön egy-egy látogató, úgy kell noszogtatni valakit, hogy szólítsa már meg, és a misszió legfeljebb moralizáló prédikációs téma a szószékről, vagy régi szép emléke elődeink tetteinek – de kevés mai hívő ember életének valósága.

Vagyis szenvedélye.

Igen, ez a jó szó: szenvedélye.

Amíg ezt nem nyerjük vissza, csak haldokolni fogunk tovább! Az evangéliumhirdetés szenvedélyét. Vágyát. Lázát. Türelmetlen izgalmát.

Arról már nem is beszélve, hogy nem csak “intézményi” szinten haldoklunk emiatt, hanem a lelkünkben is. Mert a lelkünket nem a nagy teológiai mélységek éltetik, én nem ebben hiszek, hanem az Istennel való közösség, és az Istennek való “rendelkezésre állás”.

Szerintem nincs a világon nagyszerűbb érzés annál, mint amikor valaki a szemedbe néz, és azt mondja: köszönöm, hogy általad ismerhettem meg Jézust! Megmentetted az életem!

Na ez az, amiért érdemes élni, érdemes kereszténynek lenni!

8 válaszok
  1. fenyma
    fenyma says:

    Azért még vannak akik az evangelizációt természetesnek veszik. A Vasárnapi Iskolai Szövetség (VISZ) nyári ötnapos klubjai, táborai szervezésében a legelhagyottabb helyeken ugyanúgy, mint egy- egy lakótelepen, hangzik a tanítás, szól az ige hirdetése. Zeng a dicsőítő ének és kórusban mondunk Aranymondásokat. (Egy-egy kiemelt bibliaverset.) Itt megtudhatja az ismerős, a szomszéd, hogy igen én Jézus Krisztus nevében a Biblia igazságát, Isten szavát hirdetem. Hallhatják kicsik, és az őket kísérő felnőttek. Valóban a legnagyobb öröm, ha általam ismerheti meg valaki Jézust.

    Válasz
  2. boresit
    boresit says:

    Sok kivétel van, természetesen… nyilván nem miattuk kell ilyen könyveket írni, vagy ilyen cikkeket írni! De valószínűleg még mindig túl kevesen a kereszténységhez / gyülekezeti taglétszámokhoz képest…

    Válasz
  3. marti63
    marti63 says:

    A bemerítkezésem még ünnep volt a gyermekeimnek,de ma már amikor az “evangelizálok ” a saját családomban,csak legyintenek.Ha vinném őket Ige hirdetésekre,büntetésként élik meg.Nem adom fel és szórom az IGÉT,minden szülinapi,névnapi képeslapon …

    Válasz
  4. Kono
    Kono says:

    Nálunk kb az a vélemény erről: az evangelizációkat akkor találták ki, amikor a hivek élete már nem volt elég vonzó ahhoz, h megtérjenek az emberek.
    Ez persze sarkitás, de közel áll a valósághoz.

    A VISZről, meg a többi hasonló szervezet pedig: szép, s jó munkát végez. Azonban a múltkor vmi hihetetlen dologgal szembesültem…
    Nem igy indultak, mégis vmi liberális teológia hatására újabban a szolgálat előtt aláiratnak egy papirt, miszerint a gyülekezet, mellyel együtt dolgoznak,
    próbálom szó szerint:”nem törekszik, s nem is gyakorolja az ún. karizmatikus jelajándékokat pl. nyelveken szólás, gyógyitás, prófétálás, stb.”
    Értem én, h a közös szolgálathoz egy látásra van szükség, de nem lehetne ez a közös látás az ige?

    Elmondatjuk a megtérők imáját velük? Ez lenne a Mennyek Királyságának evangéliuma???

    Válasz
  5. Rinkó Sanyi
    Rinkó Sanyi says:

    Mert a lelkünket nem a nagy teológiai mélységek éltetik, én nem ebben hiszek, hanem az Istennel való közösség, és az Istennek való “rendelkezésre állás”.
    Szerintem nincs a világon nagyszerűbb érzés annál, mint amikor valaki a szemedbe néz, és azt mondja: köszönöm, hogy általad ismerhettem meg Jézust! Megmentetted az életem!
    Na ez az, amiért érdemes élni, érdemes kereszténynek lenni!

    Sanyi, szívemből szóltál!
    Nem megdicsérni szeretnélek, csak szeretném megköszönni ezeket a hibátlanul megfogalmazott, erőt, látást adó mondatokat. Olyan jó ezt leírva látni, elfogyasztani-megemészteni, töltekezni vele! Hadd osszam meg Veled sok gyülekezeti harcomnak egyfajta summáját: “Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert NÁLAM NÉLKÜL SEMMIT SEM CSELEKEDHETTEK” /Jn 15:5/.
    Az Úr áldását kívánom továbbra is.
    Szeretetteljes Üdvözletem!

    Válasz
  6. baratierika
    baratierika says:

    Sajnos sokszor az is probléma a keresztények közt, hogy magunk akarjuk megszabni, hogy Isten mely emberekhez szóljon rajtunk keresztül.Vannak kategóriák, amiken belül tudunk csak elképzelni( akarunk csak elérni) embereket, és emiatt sokszor nem látjuk meg pl. a meghallgatásra vágyódó szomszédnénit, merthát ő csak feltart a munkámban, mikor átjön. Magamról beszélek! Mostanában döbbentett rá az Úr ezekre a dolgokra.A gyülekezeteinkben sokszor az “aranygyűrűs férfit”-aki mellesleg jólszituált-látjuk szívesebben,merthát a rongyos emberekkel gond van, no és nem illenek bele a középosztály szerű csapatunkba.
    Minden tiszteletem a kivételnek, és bocsánat, ha kissé túl irónikus voltam, de sajnos ez a tapasztalatom.

    Válasz
  7. baratierika
    baratierika says:

    Sajnos sokszor az is probléma a keresztények közt, hogy magunk akarjuk megszabni, hogy Isten mely emberekhez szóljon rajtunk keresztül.Vannak kategóriák, amiken belül tudunk csak elképzelni( akarunk csak elérni) embereket, és emiatt sokszor nem látjuk meg pl. a meghallgatásra vágyódó szomszédnénit, merthát ő csak feltart a munkámban, mikor átjön. Magamról beszélek! Mostanában döbbentett rá az Úr ezekre a dolgokra.A gyülekezeteinkben sokszor az \"aranygyűrűs férfit\"-aki mellesleg jólszituált-látjuk szívesebben,merthát a rongyos emberekkel gond van, no és nem illenek bele a középosztály szerű csapatunkba.
    Minden tiszteletem a kivételnek, és bocsánat, ha kissé túl irónikus voltam, de sajnos ez a tapasztalatom.

    Válasz
  8. Sipos Andras
    Sipos Andras says:

    tavaly,december végén felhivott egy székelyföldi fiatal lelkész,hogy menjek hozzájuk evangelizálni.Mondtam:egész Romániában te vagy az első,aki egy ilyen szolgálatra hiv.Négyre-válaszolta.Kemény,recsegő hidegben,két apró templomocskában sorra volt a négy-négy szolgálat,Kölpény és Szabéd falvakban.Előzőleg kértem az itthoni testvéreket,imádkozzanak értem.Szinte kikacagtak:Te és az evangelizáció?Aztán csak reáfanyalodtak a liturgiális mozzanatra.Az odavalósi lelkész szava szerint ott tört a jég,ahol nem várták,de törte az Úr bátran,legyen áldott a Neve….éjszaka utaztunk haza,és a közlekedésiek szerint büntetendők lettünk,hogy a rettenetes ködben és ramaty utainkon nem volt kifizetett útadó-számlánk.Az álmos ördögnek nem volt jókedve a szabédiak szabadulásvágya miatt….

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük