Ébresztő, az emberek sávot váltottak!

Az internet vált a legfőbb információforrássá a 18-29 évesek körében – állítja a Pew Research Center kutatása. 2010-ben a harminc évnél fiatalabbak 65 százaléka internetes forrásokat idézett hírforrásként, ez majdnem kétszerese a 2007-es arányoknak, és a 30-59 évesek 48 százaléka is ugyanezt vallotta saját magáról 2010-ben!

Magyar vonatkozás: a Nemzeti Médiaanalízis 2010. október 31-i jelentése szerint az utóbbi tíz évben 4%-ról 65%-ra nőtt a 15-19 évesek internethasználati aránya! És a 2005-ös 27%-ról 2010. végére már 64%-ra nőtt az internetfüggő fiatalok száma! (A teljes jelentés letölthető innen!)

Ez sokkal döbbenetesebb és fontosabb változás, mint ahogy azt első pillantásra sejtjük. Mert ez nem csupán médiafogyasztást jelent, hanem az információ áramoltatását, a személyes kapcsolataik menedzselését is.

Mit jelent mindez?

Hogy egyre inkább kikerülhetetlenné válik az internet akkor, ha kommunikálni akarunk az emberekkel. A Google szinte azt sugallja: ami nincs benne a keresőkben, nem is létezik. És megdöbbentő, hány ember számára ez pontosan így is működik: egyszerűen nem keresnek tovább, ha valamit nem találnak meg néhány tíz másodpercen belül. Ha valaminek utána kell nézni, akkor a wikipédián keresnek. Ha egy embert le akarnak csekkolni vagy el akarnak érni, a Facebookon keresnek. Persze rengeteg veszélye van ennek, ahogy erről pár napja küldtem is linket a napi linkajánlóba (katt ide) – de ez akkor is tény és trend. És nem a kockafejű informatikusokról van szó – hanem kortársaink egyre nagyobb részéről, 65-48%-áról! Hahó, ez már a többség!!!

Ezzel szemben a gyülekezetek még mindig inkább passzívan, idegenkedve, kelletlenül néznek az internetre, megpróbálják a legkisebb erőfeszítéssel, a legminimálisabb befektetéssel „megúszni” az online jelenlétet. „Nincs ember, nincs pénz rá!” Ez a legáltalánosabb válasz. És az az igazság, hogy ezzel a hozzáállással nem is fog jelentkezni olyan eredmény, ami megváltoztatná a hozzáállásukat – és ezzel bezáródott az ördögi kör.

Kicsit olyan ez, mintha az emberek a Petőfi utcában gyűlnének össze beszélgetni, új dolgokról tudni, informálódni, a kérdéseikre válaszokat találni – de mi következetesen a Kossuth utcában tartunk nekik alkalmakat, evangélizációkat, csak azért, mert így szoktuk, mert a Petőfiben még nem is jártunk, vagy csak odaragasztottunk egy plakátot az egyik villanyoszlopra, hogy gyertek át a Kossuth-ba. És persze ők nem jönnek, mert miért is jönnének, mikor a barátaik, az ismerőseik, a hírforrásaik, a kikapcsolódásuk, a boltok, ahol vásárolnak, mind-mind a Petőfi utcában vannak.

Egy a távolság köztük és köztük, az „egyház” és a „világ”, és ezzel az evangélium és az emberek között csak nő tovább megállíthatatlanul. És ezért mi vagyunk a hibásak, mert nem vesszük komolyan azt, hogy lépést kell tartanunk saját kortársainkkal, különben már csak távolról ordibálhatunk utánuk, hogy haló, rossz irányba mentek!

És annak a bizonyos ördögi körnek a másik oldala: nincs ember, nincs pénz, nincs kapacitás vagy idő, ezért nem missziózunk – és mivel nem missziózunk, nem is lesz több ember, több idő, több energia vagy pénz. És egyre csak fogyunk! Persze ez nem csak az online missziót érinti, hanem általánosságban igaz. És nehogy valaki most azt gondolja, hogy ez benne van a Bibliában is – nem, nem az van benne, hogy a keresztények száma azért fog csökkenni, mert maguk a keresztények már nem is akarnak missziózni, mert nem hajlandóak tanulni, áldozni, dolgozni azért, hogy hirdethessék az evangéliumot és elérjék az egyházon kívül élő embereket!!!

És még egy fontos szempont: a gyülekezetek elöregedőben vannak, és éppen a fiatalság illetve a fiatal felnőttek hiányoznak a legtöbb helyen. Pont azok, akiket talán már nem is lehet másképpen megszólítani, csak az interneten vagy a mobiltelefonjukon keresztül. De mi nem fejlődünk, nem fejlesztünk, ezért a fiatalok továbbra is a Petőfi utca szórakozóhelyeit keresik – mert esetleg nem is tudnak arról, hogy a Kossuthban ott vagyunk mi is.

A Sátán profi abban, amit csinál. A világ is profi. A McDonalds is profi. Az életünk minden területén hozzászokunk egy bizonyos szakmai színvonalhoz, egy szolgáltatásrendszerhez. És ez elvárásunk is egyben. Elvárjuk a pontos és széleskörű tájékoztatást, hogy mindenhol és mindenkor elérhető legyen az, amire szükségünk van, hogy magas színvonalú legyen az, amiért fizetünk, akár pénzt, akár csak az időnkkel. Elvárjuk, hogy működjenek a dolgok, és azonnal bosszúsak leszünk, ha valami nem működik, nem elég jó, nem elég színvonalas, nem elérhető, ha nem kapunk választ, ha nem azt kapjuk, amit ígértek nekünk, ha lemaradunk valamiről, ami fontos lett volna nekünk, stb. stb.

Szóval ha a gázszolgáltatóról vagy a moziműsorról van szó, akkor mindezek a dolgok teljesen természetesek. De ha a gyülekezetről van szó, a misszióról, Isten képviseléséről a 21. századi, technokrata, digitális, tudásbázisú, online kommunikáló világban, akkor mindez már annyit sem ér, mint amennyi pénzt takarítószerekre költünk évente. Vagy ha másképpen kérdezem: vajon hány gyülekezeti vezetőnek, lelkésznek, presbiternek van még ma trabantja, csak vonalas telefonja (mert mobilja nincsen), telefonos modemje, ami egy 486-os vagy pentium 1-es számítógéphez csatlakozik, amin DOS-os programok futnak?! – Naná, hogy van nyugati autó, mobil, p4, szélessávú internet – mert ez ma így természetes. Mert ezek kellenek amúgy is, „magán célra” is. Hogy a gyülekezetben mi van… na az más kérdés!

Szóval nem kéne végre legalább egy istentiszteleti helyet bérelnünk a Petőfi utcában is, ha már költözni nem akarunk?!

UI: Már csak ezért is tartjuk nagyon fontosnak az online missziós munkát, akár a mai igényeknek megfelelő gyülekezeti honlapok elkészítésében, akár a szakmai továbbképzésben nyilvánul meg. Nem véletlenül helyezünk nagy hangsúlyt erre az APCSEL29 munkájában! Lásd: http://chupi.hu és OMK!