Egyesülő gyülekezetek
Sokszor hangoztatom, hogy a mi (APCSEL29) érdeklődésünk középpontjában a nyugati, vagyis az észak-amerikai és európai kereszténység és missziós munka áll, mivel kulturálisan ebből tudunk inspirációt, segítséget kapni a saját munkánkhoz, nem az ázsiai, afrikai vagy dél-amerikai missziókból, ahol teljesen másképpen munkálkodik Isten az egyházon keresztül. Ránk a nyugati kereszténység áramlatai hatnak, és nekünk a nyugati típusú reformáció útjára kell rátalálnunk, ami teljesen más lesz, mint másutt a világon, mivel Isten nem sablonokkal dolgozik. Na de most nem erről akarok írni, hanem egy olyan folyamatról, amely az Egyesült Államok protestáns gyülekezeteinek legújabb „mozgalmává” nőtte ki magát, és ami teljesen más okból ugyan, de hazánkban is épp most válik jelentős kérdéssé illetve lehetőséggé.
Az elmúlt két évben az Államok protestáns gyülekezeteinek 2%-a egyesült más gyülekezetekkel, és a következő 2 évben további 8% tervezi, hogy megteszi ezt a lépést. Ez összesen kb. 30.000 gyülekezetet jelent, és ezzel a legújabbkori nyugati egyháztörténelem egyik legnagyobb mozgalmává nőhet fel ez az egyesülési hullám. A gyülekezetek egyesülésének több formája létezik, a teljes szervezeti összeolvadástól a társult- vagy partnergyülekezeti szerkezetig.
Az első gondolatom: végre nem darabolódunk! Az elmúlt évszázad protestáns történelme a szakadásoktól volt hangos és botrányos, és ez nem csak a gyülekezetekben tett kárt, hanem az egyházon kívül élők szemében is önmagunk lejáratása volt. Talán ezzel gyógyíthatjuk a saját sebeinket is, és bemutathatunk végre valami konkrétumot a testvérszeretetből is. És ez nagyon jó dolog, nagy szükségünk van a szakadások okozta sebek begyógyítására!
A másik nagy probléma a szétszakadozással az, hogy a rengeteg „kicsi” gyülekezet nem képes „nagy” munkát végezni, mert egyszerűen nincs hozzá erőforrása, embere, pénze, kapcsolatrendszere, társadalmi bázisa. A büszkeség, a teológiai hangsúlyok, a szószékmánia sokszor fontosabbá váltak a józan észnél, és 20-50-100 ember inkább új egyházat alapított, minthogy betagolódjon egy meglévőbe. Azonban a sok kicsi soha nem egyenlő az egy naggyal! És – főleg nálunk – a nagy alatt nem is kell hívők ezreit érteni, nem a megachurch-ökre gondolok, hanem az önmagát ellátni képes, funkcionáló, a működéshez, szolgálathoz, misszióhoz elegendő számú stabil emberrel rendelkező, életképes gyülekezetről. Nem egy 5-10 fős csoportosulást ismerek, akik magukat gyülekezetnek, egyháznak nevezik, és észre sem veszik, hogy az önállóságukért mekkora árat fizetnek.
Szóval a kicsik, a gyengék, a kevesek, az önállóan talán életképtelen és társadalmi szempontból jelentéktelen gyülekezetek egyesülése sok jó lehetőséget tartogat. Én hiszem, hogy együtt erősebbek lehetnek, mint amennyi a különálló „teljesítményeik” összege.
Az igazán nagy kérdés azonban az, hogy miért is egyesüljenek gyülekezetek? Mert emberi ésszel hatékonyabb? Mert érdekük? Vagy mert például Magyarországon az új alkotmány egyházakkal foglalkozó passzusa amúgy is kikényszeríti a gyülekezetek egyesülését? Már most beindult ez a folyamat a kisegyházaknál.
Az lenne jó, ha az egyesülés soha nem kényszerből történne, még ha nálunk az állam is kényszerítené ki, hanem meggyőződésből. Abból az őszinte reménységből, hogy erőt meríthetünk egymás hitéből, hogy összefogjunk a küldetésünk betöltéséért, hogy megosszuk egymással erőforrásainkat, kölcsönadjuk egymásnak legjobb szolgálattevőinket, és végre ne a saját királyságunkat építgessük egymástól függetlenül, egymástól elszakadva vagy egymással versengve-csatározva, hanem végre azt tegyük együtt, ami a dolgunk.
Én örülök ennek a folyamatnak, és nagy várakozással nézek elébe. Sok gyülekezeti szövetséget ismerek, és nagyon „irigylem” a lehetőségeiket, azt a számunkra teljesen ismeretlen potenciált és lehetőségrendszert, amit ez jelent. Remélem nem maradunk ki belőle, és nem csak az új egyházi törvény fog kikényszeríteni gyülekezeti egyesüléseket, partnerszövetségeket, hanem végre belátjuk mi magunk is, hogy a különbözőségeink lényegtelenek ahhoz az erőforráshoz képest, amit nyerhetünk, ha nem egymás ellen harcolunk, még csak nem is magányos szabadcsapatokként, hanem egységbe tömörülünk. És ez természetesen nem ökumenizmus, nem az elvek, a teológiai nézetek egységesítése vagy uniformalizálása, hanem valódi közös élet és szolgálat.
Az egyik szolgáló testverem egyszer elmondott egy nagyon találó kijelentést amikor nálunk szolgált.Ha szeretnénk, hogy épüljön a szolgalat utat kell készítenünk hozza. Az út összeköt két varost. Szív szerinti kapcsolatokra van szükség ahhoz, hogy felépülhessen Isten országa. Közösség által épül és növekedik az egyház.
Hiszek egy új generációban akik ezen a látáson, tudatosan építeni fogják az egységet és a szív szerinti kapcsolatokat. Új geberációs vezetők akik egy szolgálói szívvel fogják vezetni az egyházat.
én szkeptikus vagyok ezzel a nagy egyesüléssel kapcsolatban.
de milyen jó, hogy Isten nem az én véleményem alapján dolgozik! :)
Hát, amilyen hírek lengik körül a készülő új egyházügyi törvényt, itt a kényszer lesz az egyesülés.
Az újonnan készülő egyházügyi törvénnyel kapcsolatban persze még nagyon sok minden képlékeny. Mindenesetre ha jól értettem, a gazdasági alapokon, ill. nem hitéleti alapokon szerveződött egyházakat ki akarják zárni a kedvezményekből, és ezt a magam részéről messzemenően támogatom.
A kiinduló cikkhez: én is inkább egyesülés párti lennék, ha választani lehet. Mert ugye az „egységben az erő” mondás nem véletlen. Igaz, ilyen esetben sok-sok embernek kellene újraértékelni a vezetői, ill. félvezetői ambícióit, és ez nagy-nagy alázatot igényelne. Szerintem ezen a ponton nálunk meg is bukna az egész gondolat… Bár Istennél semmi sem lehetetlen, történtek már nagyobb csodák is…
Messziről kezdem:
még a teológia évei alatt beszélgettünk (talán hitvallásismeret órán) arról, hogy miért aprózódnak ennyire a protestáns egyházak? És még a nagy történelmi egyházakon belül is megvannak a különféle kegyességi irányzatok, sokszor kibékíthetetlen(nek hitt) ellentétekkel. Valahogy a katolikusoknál természetesebben olvadnak egybe a különféle nézetek. A világtól elvonultan akarsz élni? – megteheted katolikusként. A nyomortelepekre mennél missziózni? – megteheted katolikusként. És ez csak egyetlen példa, lehetne még sorolni, mi mindent ‘eltűr’ magában a kat. egyház, cserébe a szervezeti egységért.
Ilyen szempontból lehetne példát venni róluk (is). Szervezeti egységre lenne szükség, mert a kisegyházak tényleg életképtelenek lehetnek egy bizonyos létszám alatt. Nem kell mindenben egyetérteni, de attól még lehet egy célért küzdeni.
Egyébként egyetértek az előttem szólóval abban, hogy a vezetői ambíciókkal és az alázattal lesznek ezen a téren problémák… Mert a szabadkeresztyén gyülekezetek nem feltétlenül azért jöttek létre, mert a szervezet ellen voltak. Számos olyan kisegyház van, ami úgy lett, hogy valaki életbevágó igazságot vélt felismerni, amit annyira egyedinek gondolt, hogy mindjárt nem bírta elviselni maga körül a másként gondolkodókat. Az pedig magától értetődő, hogy kimondatlanul is, de minden felekezet saját magát szeretné egyedül üdvözítőnek hinni. Na hogy ebből lesz-e előrelépés, megalázkodás kicsiny kis hazánkban… nem vagyok benne biztos.
De ne úgy legyen, ahogy én gondolom, hanem ahogyan Isten akarja!
Egészen biztos, hogy a vezetőkön múlik az összefelé húzás, ugyanúgy, mint a széthúzás. De pont itt derül ki, mennyire nagykorú egy vezető, milyen motivációi, ambíciói vannak, mik a céljai és értékei. Hogy a gyülekezetet, a közösségét, és mindeközben a láthatatlan Istent valóban szolgálja, vagy csak a saját céljaira használja.
A másik dolog, hogy mivel rettegünk bármit is mérni az egyházban, és az eredményeket objektíven megnevezni, (inkább hivatkozunk isten „nekünk” adott kijelentéseire), ezért szinte lehetetlen megállapítani egy olyan határt, hogy mettől kezdve életszerűbb közösen vagy egyedül gyülekezetet építeni. Mert egészen biztosan van egy „önállósodási” küszöb, ami egészséges, célszerű és hatékony. És ez nem feltétlenül létszámot vagy anyagi helyzetet jelent. Sajnos a legtöbb életképtelenül kis gyülekezet kizárólag azért dolgozik egyedül, mert a többieket nem tartja elég jónak saját magához. Feláldozza a kapcsolatait,a lehetőségeit, a hatékonyságát a saját igazságáért. Ezzel pedig eleve takarékra csavarja a „mennyei” hatékonyságát, mert Isten soha nem a saját magukban bízókat szokta használni.
És még valami: az amerikai gyülekezetekben az egyesülés általában nem azt jelenti, hogy összevonják a gyülekezeteket, és gigászi alkalmakat tartanak, hanem megosztják az erőforrásaikat, akár olyan módon is, hogy továbbra is mindenki a maga templomában, imaházában jön össze. Elsősorban ennek van hatékonyságnövelő szerepe.
Jó cikk!
Egy érdekesség,ezt már több helyen olvastam, és én is továbbadtam: A természeti rendszerekben megfigyelhető, krízis idején egyszerűsödnek. Szerintem ez alkalmazható itt is. Több szempont szerint is krízisben van az európai, és magyarországi keresztyénség. Amikor egyesülnek a közösségek, gyakorlatilag egyszerűsödik a struktúra. Legalábbis szerintem.
Fontos, hogy az ilyen lépések mindig Isten vezetése alatt legyenek. Én hiszek benne hogy működik. Három-négy éve mi átéltük: három gyülekezet egyesült, az eredmény két szakadás lett :(….Ennek ellenére azt gondolom hogy ez járható út. Amit ezekből megtanultam:
– Tiszta motiváció, hatalomvágy és pozíciófüggőségtől mentesen
– Egyenes beszéd, nagyon fontos! Mindig tiszta víz legyen a pohárban.Ne legyenek tabu témák, azok később kódolt gócpontok lesznek.
– Inkább több apró lépés, mint egy nagy. Nem szabad elkapkodni.
– Alázat, szeretet, enélkül ne is kezdjünk neki.
– Gyakorlati kérdések megbeszélése is fontos.
– Főleg az elején a megfelelő szolgálati területek, és személyek kijelölése, amely később persze változhat, sőt változni is szokott. De a zajló folyamatok miatt kell hogy legyenek felelős emberek, biztos pontok.
És persze, ez csak egy variáció. Ettől léteznek sokkal lazább szövetségek is. Mi pl. három éve egy másik, hasonló kaliberű kis közösséggel szövetkezünk: Közös ingatlan, közös alkalmak, közös próbák, közös ünnepek, közös evések:), barátságok, kapcsolatok.
És működik :).
Szerintem hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az egyház feje Krisztus. Attól, hogy (világi) intézményi keretek között működik az egyház, Őt nem szabadna kihagyni a döntéshozási folyamatokból.
Abszolút egyetértek!
Egyesülés és szétválás! És mindezt együtt és egyszerre. Organikus közösségek, és gyülekezeti szövetségek. Csak pápájuk ne legyen!
2o éve jósolják,hogy a Romániai Pro Cristo et pro Ecclesia Egyesület külön egyházzá fog válni.Nem jön be ez a jövendölés,mert az egyházon belüli újreformációt szorgalmazzuk,komoly ellenállásokkal találkozva.