Értékesítési szemlélet az igehirdetésben 1. rész

Sokszor beszélgetünk arról a képzéseinken, hogy az igehirdetőkből mennyire hiányzik az értékesítési szemlélet. Mit csinál egy értékesítő? Eladja a terméket. Ezért fizetik, ez a munkája, jó esetben ez a szenvedélye és a tehetsége is. Ha a vevők vásárolnak tőle, akkor jó értékesítő. Ha nem, akkor rossz.

Az igehirdetők is értékesítők. Isten üzenetét értékesítik. Ez a dolguk. Ez az elhívásuk. Ez a felelősségük. Ha értékesíteni tudják az üzeneteket, és a „vevők” szívesen jönnek hozzájuk gondolatokat, üzeneteket „vásárolni”, ha jó „üzletnek” tartják, hogy fizessenek az idejükkel és figyelmükkel a prédikációért, ha elégedettek és másoknak is tovább ajánlják az igehirdetőt, ha fel is használják a „megvett”, átvett üzeneteket – akkor az igehirdető jó üzenet-értékesítő. Vagyis jól végzi a dolgát. Ha viszont a vevők nem vásárolnak tőle üzeneteket, ha nem képes új vevőket toborozni, ha nem nő a „vásárlóbázisa”, vagy ha a megvett üzenetek a „vásárlást” követően nem kerülnek felhasználásra – akkor nem jó értékesítő, és rosszul végzik a dolgát.

Néha az az érzésem, hogy vannak igehirdetők, akiket nem mindig érdekel az, hogy mi lesz az üzenettel, amit átadnak. Olyanok, mint a az a boltos, aki kirakja a portékáját a kirakatba, beül a kassza mögé, és várja, hogy aki valamit akar, az jöjjön be és vegye meg. Majd a vásárló töri magát, ha vásárolni akar. Vagy olyanok, mint azok az értékesítők, akiket órabérben fizetnek – nem teljesítmény alapján, jutalékkal. Mert akkor nagyon nem lenne mindegy, hogy mennyire hatékony az, amit csinál. Mintha kiveszett volna belőlük a győzni akarás. Mintha már nem hinnének abban, hogy egyáltalán győzhetnek. Mintha már nem is a győzelem lenne a fontos, megelégednek a részvétellel.

A keresztények nagyon kényelmes helyzetben vannak: megteologizálják, hogy miért nem lehet mérni az eredményeiket, miért nem lehet számon kérni az eredménytelenséget. Nem számítanak a számok, az áldás nem a létszámban mérhető, és nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Különben is Istennek fognak elszámolni. Egy vezetőt számon lehet kérni, ha elbukik – de nem lehet számon kérni, ha alapvetően rendben van körülötte minden, csak épp nem hatékony, amit csinál. Ha nem növekedik a gyülekezete, ha nincsenek megtérések, ha éveken keresztül mindig ugyanazok hallgatják a prédikációit, ha nincsen látható változás vagy növekedés. Ilyen sehol másutt nincs a világon, csak az egyházban. És nem biztos, hogy ez helyes. Vagy biblikus.

Az igehirdető Isten sáfára. Isten perceket, órákat bíz rá, évente talán több százat és több ezret, hogy érintse meg az emberek szívét, formálja át a sorsukat, mentse meg az életüket. És Jézus példázatában az a sáfár, aki ugyan rosszat nem tett, „csak” megőrizte, amit kapott, „csak” nem volt hatékony, „csak” nem tudott eredményeket felmutatni, az „gonosz szolga” volt.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az igehirdetők legyenek teljesítményközpontúak… mondanám, ha politikailag korrekt akarnék lenni, ha a szimpátiára törekednék. DE, AZT JELENTI! Láthatatlan gyümölcsök ugyanis nincsenek, sem az életben, sem a Bibliában! Az eredmények nélküli szolgálat nem biblikus! A megtérések nélküli gyülekezet nem biblikus! A következmények nélküli igehirdetés nem biblikus. Ezt nem lehet kimagyarázni! És ne akarjuk se a Szentlélekre, se a bűnös és megtérni nem akaró emberekre kenni a felelősséget, mert ez a miénk! Ne legyetek sokan tanítók… hát ezért ne!  Mert az felelősség!

Tudom, hogy ez kemény beszéd. De minek kell történnie ahhoz, hogy végre a keresztény szószékeken hangozzanak el a legütősebb, legjobban összeállított, legjobban átadott, a legtartalmasabb, a legmotiválóbb, a leginkább életeket formálóbb, a legélvezetesebb, a leghatékonyabb üzenetek?!

Vagy nem ez lenne méltó az evangéliumhoz?

Vagy nem erre lenne szüksége a pokol felé menetelő embertársainknak?!

Minden egyes igehirdetés, istentiszteleti alkalom, evangélizáció TÉTJE a hallgatóink élete, sorsa, boldogsága, örök élete! Ki az, aki meg meri tenni, hogy nem veszi ezt komolyan?! Hiszen ez Jézus életének és váltsághalálának a profitja. Ennek a profitnak a  növelését bízta ránk. De ha mi nem termelünk profitot, akkor rosszul végezzük a dolgunkat!

Bocsánat, ha túl kemény az üzenet. De szeretném áttörni a közönyt, a kommunikációs zajt, a jóléti kereszténység burkát, ami körülvesz bennünket. Mert körülöttünk emberek kárhoznak el!

64 válaszok
  1. Tóth Ágnes
    Tóth Ágnes says:

    Azt gondolom, hogy azok a lelkészek tiltakoznak ez ellen a szemlélet ellen, akik lusták ahhoz, hogy munkát fektessenek az igehirdetésbe, és úgy egészében véve a pásztori munkába.
    Szerintem szégyen és gyalázat, hogy minden más szakmában össze-vissza törik magukat az emberek a tökéletes teljesítményért, mi meg a megelégszünk a ‘hívő-gagyi’-val, mert ‘majd a Szentlélek kipótolja’…

    Válasz
  2. Zsotza
    Zsotza says:

    Talán,ha lenne “szint-felmérés” időnként a gyülekezetekben…hogy értettük,JÓL értettük-e a tanítást…? Nem természetes / egészséges az,hogy prédikációkat napok alatt el lehet felejteni. Köszönöm,Borestit,várom én is a folytatást!

    Válasz
  3. balati
    balati says:

    Ez a fajta gondolkodásmód gyönyörűen megveti az ágyat a fogyasztói kereszténységhez, a képmutató kereszténységhez és a szellemi bántalmazáshoz. Értem én a célt, de a módszert teljes mértékben helytelenítem. A cím alapján azt reméltem, hogy az értékesítési szemlélet kritikája fog következni, csalódnom kellett.

    Viszont valóban rövid idő alatt nagy eredményeket lehet elérni ezzel a módszerrel. Ezt elismerem. Kár, hogy a hosszútávú hatások gyilkosak.

    Válasz
    • boresit
      boresit says:

      A cikk nem a fogyasztói kereszténységről szól, mert legalábbis az én fogalmaim szerint az teljesen mást jelent. Hanem az igehirdetés, a misszió kézzelfogható, valóságos, látható következményeiről. És természetesen nem minden látható, ez így rendben is van. De hogy semmi nem látható, hogy nincs növekedés, nincsenek megtérők, nem követik Krisztust ma többen, mint tavaly vagy tíz éve, az nincs rendben. Én legalábbis így gondolom.

      Válasz
    • Éva
      Éva says:

      Elég régi a disputa, ide írok, mert itt fejezted ki magad lényegretörően, és nagyon egyetértek. Már a címnél is … no de arra, hogy Jézus hogyan “csinálta”? Először is, amikor elmondta, milyen halállal fog meghalni, Péter pedig féltette, sőt: “ez nem történHET veled” – mondta, Jézus azt válaszolta, Távozz, Sátán!

      Högy csinálta Jézus, könyörgöm? Odaadta az életét (ahogy Pál is ír arról, hiszen majd’ ugyanazt tette!) … nem volt, NEM VOLT értékesítés, legfeljebb “önmagát értékesítette” azzal, hogy egyenlővé tette magát a bűnnel.

      Vigyázat! itt a “lehetőség” hogy Jézus mindössze “tanító volt” … ha csak annak mondjuk, és nem Úrnak és Mesternek, sőt, ezt a “pogányok is” tudják…

      Válasz
  4. Jóföldi Barna
    Jóföldi Barna says:

    érdekes. Vannak dolgok, amikkel egyetértek, de van amivel nem.

    azzal a résszel egyetértek, hogy igenis jobb prédikációkra volna szükség, több vizualizációval…stb. Ez jó volna, de az is igaz, hogy sokszor nem ezen múlik, hanem a hallgatón a dolog (magamon látom). Van amikor egy teljesen monotón prédikáció sokkal hatékonyabb tud lenni, mint egy szuper prezentáció…ez a titok benne. De persze ez nem ösztönözhet senkit sem arra, hogy ne fektessen energiát, kreativitást a felkészülésbe.

    két faktort nem nagyon lehet kihagyni ebből a témából, az egyiket megemlíted, de nem nagyon foglalkozol vele, a Szent Szellem és a szabad akarat, ami adatott mindenkinek. Ezek sok mindent befolyásolnak.

    azért az igehirdetésnek, mint egy gömbnek nagyon sok oldala van, sok oldalról lehetne vizsgálni. ez csak 1 oldal.

    Válasz
  5. giora
    giora says:

    minden értékesítésről szól, akármit csinálunk. folyamatosan magunkat értékesítjük. tudásunkat, képességeinket, tapasztalatainkat. Akár művészet, sport, tanulmányok… Aki becsukja a szemét, az is. Aki kiáll a szószékre, az meg főleg. Innentől meg lehet ezt hatékonyan és kevésbé hatékonyan csinálni. nem nekünk kéne a legnagyobb hatékonyságra törekednünk? minden eszközt bevetni a cél érdekében? Az eszközök önmagukban mindig semlegesek (Biblia..). Ja, és itt a tét emberi életek…

    Válasz
  6. balati
    balati says:

    Többeknek válaszolva, a következők a problémáim (a teljesség igénye nélkül, mivel ez egy nagyon nagy téma).

    Az evangélium, igehirdetés nem egy termék, mint ahogy Jézus sem az. Ha azzá degradáljuk, akkor termelőket és fogyasztókat kapunk. Árucikket kapunk, ami vagy beváltja a hozzáfűzött ígereteket (amik a reklámban elhangoztak (evangélizáció: meg fogsz gyógyulni, boldog leszel, stb.)) és akkor/addig ragaszkodunk hozzá, vagy/és amikor nem, akkor keresünk egy másikat. Az Istennel való kapcsolat, az egy kapcsolat, aminek legjobb példája a hazasság. Hogy néz ki az a házasság, ahol a felek a szeretetkapcsolat helyett, egymás teljesítményét méricskélik? Különböző mutatók segítségével kiértékelik a másik teljesítményét, benchmarkolják más férjek/feleségek tejesítményével (látszólagos/valós)?

    Mégis milyen mutatók alapján lehet lemérni egy gyülekezet/keresztény/pásztor teljesítményét? A megtérők száma alapján? Ha esetleg valahogy mégis találunk objektív mutatókat, mi van, ha valaki nem teljesít? Egy darabig tűrjük, aztán kirúgjuk? Miféle teljesítménykényszerbe hajszoljuk így az embereket? Ez tényleg Istentől volna? Valóban azt gondoljuk, hogy mi meg tudjuk változtatni az embereket? Nem csak Isten képes erre? Meg tudjuk változtatni önmagunkat?

    Tényleg azért nincsenek megtérők, mert nem vagyunk elég hatékonyak? Vagy azért mert sokszor olyan evangéliumot hirdetünk, ami nem Istentől van, és az emberek csalódnak az általunk kínált termékben? Olyanokat ígérünk, amiket Isten nem ígért, csak hogy kívánatosabbá tegyük a kereszténységet (és elhallgatjuk az apróbetűs részt, mint pl. szenvedés, önmagunknak meghalás, stb)? Valamint tele vannak a gyülekezetek képmutató (a felszínen az elvárásoknak megfelelő, de mélyebbre kaparva a világiaktól semmiben sem különböző) emberekkel?

    Ez egy nagyon nagy téma, épp csak csapongva kapargatom a felszínt, de nem gondolom, hogy a gyülekezetnek egy olyan helynek kellene lennie, ahol az emberek újabb teljesítménykényszert kapnak a nyakukba. Jézus pont ilyen dolgok miatt dorgálta meg a farizeusokat (többek között). Épp eleget kell teljesítenük az embereknek a munkahelyen, stb. Isten csendes vizekhez terel minket és füves legelőkhöz, nem pedig megtöm, mint egy libát. Isten nem gyárban gondolkodik, hanem virágzó kertben. A gyülekezet az Istenben való megfrissülés, megpihenés, és a Vele és egymással való bátorító szeretetközösség helye kellene, hogy legyen, nem pedig egy marketing továbbképzés, vagy MLM motivációs hétvége.

    Válasz
    • Szilárd
      Szilárd says:

      Kedves Balati! Nagyon jól fellibbented a leplet a dolgokról!

      Isten dolgait nem lehet világi módszerekkel “multiplikálni” és mérni sem! Ebben a témában Jézus tálentumos példázata lehet a banánhéj. Ebbe a történetbe nem kell olyat belemagyarázni, ami nincs.

      Tény, hogy amit kaptunk (minden jó ajándék onnan föntről származik), azt kamatoztatnunk kell, mint ahogy Jézus gonosz szolgának nevezi azt, aki csak elássa a tálentumát. Van neki, de olyan, mintha nem lenne. “Aki nem gyűjt, az tékozol”.

      Azzal is egyetértek, hogy ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, de semmiképp valamilyen világi módszert utánozva – lásd értékesítési szemlélet. Ettől még sok világinak is felfordul a gyomra, nemhogy hívőknek! “Bölcseségednek nagy voltával kereskedésed közben megsokasítád gazdagságodat, és felfuvalkodott szíved gazdagságod miatt.” (Ez. 28:5)
      “Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül.” (Ez. 28:16)
      “Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertéztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek.” (Ez. 28:18)
      Ezeket az igéket azért idéztem, mert a világ ma ugyanezt a módszert alkalmazza, ami miatt e világ feledelme levettetett, és amiért a “világ” is meg lesz ítélve az idők végén.

      Isten örömhíre nem termék. Nem lehet megvenni, sem eladni. Elfogadni lehet vagy visszautasítani. Nem kereskedelem tárgya. Ingyen vettétek, ingyen adjátok! Nem akarok messzire menni, mert ezt a témát sok oldalról meg lehet közelíteni.

      Lelkiismerete viszont mindenkinek van, és Isten szelleme, aki megítéli a gondolkodásunkat és a szív legrejtettebb részeit is…

      Válasz
  7. Szabados Zotya
    Szabados Zotya says:

    Sziasztok,
    érdekes a cikk és jó olvasni a hozzászólásokat, és alapvetően nagyon jó ez az oldal. Grat és tisztelet.
    Két dolog a cikkhez.
    Igazából nem látom a cikkben a bibliai alapelvet az értékesíti elméletre (a sáfáros példán kívül, ami lehet kicsit erőltetett nekem, ha erre szeretnénk ráhúzni). Lehet ott van csak én nem fedeztem fel (vállalom a következményeket). Azért jegyeztem meg, mert nem feltétlen értek egyet, ha világi módszereket próbálunk gyülekezeti környezetbe ültetni, miközben megvannak a jól bevált bibliai modellek.
    Másik.
    Nem vagyok teológus, stb, de kicsit vitatkoznék a prédikáció jelentőségével, nem mintha nem lenne az. Mintha minden a cikkben leírt gyümölcsöt ettől várnánk. Véleményem szerint ez csak egy elem, és kevés, hogy mindez megtörténjen, talán lehetetlen is. A gyülekezet, illetve Istenhez való elkötelezettség szintjeinek mélyítésével, viszont már kinyílhatnak a kapuk. Szolgálat, felelősség, személyes tanítványi kapcsolatok, evangelizáció, kiscsoportok stb, amikre gondolok.

    Válasz
    • Jóföldi Barna
      Jóföldi Barna says:

      abban egyetértek, hogy a “tipikus” predikacio tenyleg nem olyan jelentos elem…de lehetne, ha sokkal gyakorlatiasabb, jobban megjegyezhetobb lenne, tobb illusztracioval, tobb valos elemmel, nem csak teologiaval, elmeletekkel fuszerezve. Nagyon sokszor az elmeletekrol szol egy-egy predikacio, sokkal jobb lenne ha az eletrol szol.

      ezert szeretem azokat a “predikatorokat”, akik nem kepzettek, mert ok “csak” arrol tudnak beszelni, amit megéltek, ateltek, amivel kuzdenek ok is…az eletrol.

      miért világi módszer az “értékesítési elmélet”?

      Válasz
      • Szilárd
        Szilárd says:

        Hogy miért világi módszer az értékesítési szemlélet?
        Azért, mert teljesen ellentétben áll Isten akaratával, tervével és mert a világban alkalmazzák.

        Ez nem csak egy elmélet, hanem egy módszer, aminek a lényege, hogy minél több hasznot (extraprofitot) csaljanak ki mindenkitől, akitől csak lehet, minél kevebb költséggel – figyelmen kívül hagyva a legfontosabbat: az embert. Mert a profithajhászoknak csak egy számít: a pénz (mammon). Az ember, a munkaerő is “csak” költség. Az nem számít, hogy emiatt milliók (talán milliárdok) élnek szegénységben, nélkülözve, megalázva, sokszor nem emberhez méltó körülmények között, miközben egy szűk “kiváltságos” réteg habzsolja a javakat, és dőzsölésében már nem is tudja, mire szórja a pénzt féktelen pazarlásában. Sajnos én ezt nem tudom jézusinak nevezni.

        Talán a Jakab levelének 5. fejezete írja le ezt legérthetőbben:

        1 Tehát, ti gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt!
        2 Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly,
        3 aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is.
        4 Íme, a földjeiteket learató MUNKÁSOK BÉRE, AMELYET VISSZATARTOTTATOK, ÉGRE KIÁLT, ÉS AZ ARATÓK PANASZA ELJUTOTT A SEREGEK URÁNAK FÜLÉBE.
        5 Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján.

        Továbbá a Jelenések könyvének 18. része Babilon bukásáról szól. Olvassátok el! Érdemes! Babilon – mint tudjuk – a mostani világkorszakot jelképezi. Csak néhány igét emelek ki, de olvassátok el az egész fejezetet!

        2 “Elesett, elesett a nagy Babilon…”
        3 Féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és ELDŐZSÖLT JAVAIBÓL GAZDAGODTAK MEG A FÖLD KERESKEDŐI.”
        4 …”Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket;
        5 mert bűnei felhalmozódtak az égig, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.
        14 A HASZON, AMELYRE LELKED VÁGYOTT, ELTŰNT ELŐLED, minden bőség és pompa elpusztult körülötted, és ezek soha többé nem lesznek találhatók sehol.
        23 …MERT KERESKEDŐID A FÖLD HATALMASAI VOLTAK, MERT A TE VARÁZSLÁSODTÓL TÉVELYEDETT EL VALAMENNYI NÉP…

        Azt hiszem, ezek elég súlyos igék. És ennek a szemléletnek a következményeit – azt hiszem – sokan érzékeljük saját bőrünkön is…

        Még zárásképp annyit, hogy ez nem összetévesztendő a tisztességes haszonszerzéssel, amire a Biblia ösztönöz. De az Isten szerinti haszonszerzés, -gyarapítás nem korlátozható csupán anyagi területre, hanem összetett fogalomként kell értelmezünk, aminek az ember Istenhez fordulása (megmenekülése) áll a középpontjában, és ilyen értelemben minden ember jólétét helyezi előtérbe. És ez óriási különbség.

        Válasz
          • Szilárd
            Szilárd says:

            Igen, így is nevezhetjük. Én szándékosan kerültem ezt a kifejezést, nehogy valaki nézeteimet tekintve félreértsen.

            Még egy gondolat:
            “A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10:10)

            Én azt hiszem, hogy ezt a szemléletet kéne követnünk. Ha megértjük, mit jelent ez, akkor sínen vagyunk.

          • Szilárd
            Szilárd says:

            Kíváncsi vagyok, mi a különbség (szerinted)?! De igazából nem is számít. Én úgy döntöttem, Isten igéjét fogom követni, nem pedig akármilyen elméletet. Ez nem azt jelenti, hogy az nem tartalmazhat jó dolgokat…

      • Szabados Zotya
        Szabados Zotya says:

        értem az utolsó kérdésedet, de én ezt nem jelentettem ki. Igazából arra lennék kíváncsi, hogy ez mitől biblikus, miért fogadjam el, miért kezdjem el ezzel a szemüveggel nézni a lelkészünket, illetve a tanítóinkat, illetve a gyülekezetünket. Megfordítván a kérdésedet:-)

        Válasz
        • Jóföldi Barna
          Jóföldi Barna says:

          ne ezzel a szemüveggel nézd!

          az értékesítési szemlélet:

          Pozitív, lépésenkénti stratégia, ami azért készül, hogy kedvező választ kapjon a célszemélyektől.
          Az értékesítési szemlélet különbözteti meg valójában a profit (hivatásost) és az amatőrt.

          /ezt egy szakkönyvből írtam ide/

          másképpen: a kapitalizmusnak az eszköze lehet ez a szemlélet, de nem egyenlő vele. Ahogy a kés sem azért rossz mert éles, hanem mert az a rossz, amit csinálhatnak vele (pl. ölés). De ugyanúgy lehet ezeket jóra használni.

          Ez a szemlélet is egy eszköz.
          A Biblia nagyon sokat beszél a pénzről, az azzal kapcsolatos dolgokról. Úgy gondolom, hogy a “marketinges” gondolkodásmód, egyáltalán nem világi önmagában. Ahogy ez a szemlélet sem. Ez a szemlélet is tud szent lenni, ha olyan célra használják és tud ártani, ha olyanra használják.

          Veszélyes dolog egy eszközt ördöginek kikiáltani csak azért mert XY úgy használta. Ennyiből a kocsi is világi dolog, sőt ördögi, hisz embereket ölnek meg vele (elütnek)…tehát akkor ne használjuk? Nyilván nem így van.

          Válasz
  8. ZB
    ZB says:

    Érdekes, hogy ki miként értelmezi ezt a cikket. Én például teljesen más szemszögből olvasom az “értékesítési elméletet”, mint az ellenzők. Elmondom, számomra mit jelent, amit olvastam:
    Lehet felelősséggel végezni az igei szolgálatot és lehet kötelességből. Amikor kötelességből végzem, akkor tudom, hogy meg kell tenni, hiszen ez a munkám/szolgálatom, én jövök, vagy énrám bízták (ez nem zárja ki azt, hogy erre hívott el az ÚR). Vagy lehet úgy, hogy tudom, mi múlik rajta, hogy Isten rám bízott egy hatalmas felelősséget, engem akar használni eszközéül, ezáltal pedig a tőlem telhető legjobbra kell törekednem a legjobb módon.
    Az első a bírált szemlélet, a másik az értékesítési. Nekem ez az iromány nem azt kommunikálja, hogy el kell adnunk az Evangéliumot, hanem hogy ismernünk kell a valós értékét (egy élet volt az ára), hogy annak megfelelően kommunikáljuk.
    Persze, az Evangélium ingyen van, kegyelemből, nem pénzért (Ef 2:8-9), ezt tudjuk mindannyian, de mégis drága volt mindez (És ha Atyának hívjátok őt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek- kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét: Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén 1 Pt 1:17-19) Az Evangélium egy nagyon drága portéka, amiért nem kellett fizetnünk. A kulcs ot van számomra Mt 10:8-ban: ” Ingyen vettétek, ingyen adjátok. ” Ez a cikk nekem nem arról szól, hogy marketinges szemmel adjam tovább az evangéliumot, hanem hogy tudjam, amit a marketing is mond: ha valami értékes, ara igény van az emberek között, de ha én nem teszem elérhetővé, akkor nem fogják az emberek meglátni, megismerni, megkapni azt, csak ‘rám romlik’ (azaz megízetlenül a só). Ezért is tetszik az a kép, amit a boltosról olvastam a cikkben: aki kirakja a portékáit a kirakatba, majd elvárja az emberektől, hogy betévedjenek hozzá. Nem keresi a vevőit, hanem csak ücsörög és vár. Ha ilyen vagyok a gyülekezetben, akkor én is csak azok számára lehetek hasznos, akik már rátaláltak a gyülekezetre, de a keresőknek, akik a hétköznapokat járják, láthatatlan leszek.

    Egy másik szempontból is szeretnék hozzászólni. Szerintem is alapvető fontosságú, hogy az igehirdetés ne egy puszta információközlés, hanem életszagú, élettel telitett legyen, de mindehhez szükség van arra is, hogy a hallgatók ne leterhelve hallgassák az üzenetet. E téren pedig az igehirdetés előtti szakaszt látom fontosnak, hogy az Iste nfelé fordítsa a figyelmemet (nem feltétlenül a leghangosabb és legprofibb zenével). Nálunk legutóbb a 30 főből (épp kevesen voltunk) öt ember ment előre bizonyságot tenni kicsi és nagy dolgokról. Ez Istenre irányította a figyelmet. Van, amikor csak spontán 10 percet imádkozik a gyülekezet, mert ez tör elő belőlünk, ilyenkor is magától értetődő az Istenre figyelés. Ugyanakkor van, hogy semmi ilyen nincs, akkor nem megy jól a “hallgatás” sem.
    Amit mi most eszközként használunk, hogy a házi csoportokban mindig az Istentisztelet témáját vesszük elő, és személyes aspektusból vizsgáljuk meg (vasárnap pedig a gyülekezet közösségére nézve). Ez sokat segít abban, hogy tudjuk, miről volt szó, és be is épüljön az életünkbe.
    Bocs a hosszért…

    Válasz
  9. sznattila
    sznattila says:

    Kedves hozzászólók, nekem is van egy kérdésem: Miért kell vasárnap, ill. Istentiszteleten prédikálni? Mi a célja annak az egy órás, két órás, fél órás szövegelésnek, melynek minden vasárnap és hétköznap is néha, alanyai vagyunk? Mire jó az egész? Kell? és ha kell, akkor miért kell?

    Aztán hadd játszam egy kicsit az “ördög ügyvédjét” – ne tessenek megbotránkozni – Valaki mondja meg miért éri meg kereszténynek lenni? – hűha kezdek offtopic lenni, de a hozzászólások miatt felteszem a kérdést – ezt a kérdést nem én találtam ki, ezt szemembe szegezték: Nem lehet szexelni, nem lehet berugni, nem lehet füvezni, minden vasárnap hallgatok egy prédikéciót, de vannak sokkal jobb előadások, sokkal érdekesebb és hasznosabb témában, barátaim is vannak, őket miért hagyjam ott és amúgy meg boldog vagyok. Miért legyek hát keresztény? és ne tessenek nekem jönni a halál utánnal, mert azt nem veszem be. Miért legyek keresztény?
    – Nem kérek választ, csak gondolatébresztőnek írtam. A világ sokkal nagyobb, mint ami a mi fejünkben van és erről hajlamos vagyok én is elfeledkezni…

    Válasz
    • Szilárd
      Szilárd says:

      Csak néhány ige:

      “Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” (Máté 9:12, Márk 2:17, Lukács 5:31)

      “(…) ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” (János 10:26-29)

      Pál rómaiaknak írt levele 1. fejezet
      18 Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.
      19 Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra.
      20 Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük,
      21 hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.
      22 Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, 23 és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével.
      24 Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét.
      25 Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.
      26 Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel,
      27 ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.
      28 És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.
      29 Ezért tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, viszálykodással, álnoksággal, rosszindulattal; besúgók, 30 rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek,
      31 kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok.
      32 Ők ugyan megismerték Istennek azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek.

      2. fejezet
      11 Mert Isten nem személyválogató.
      12 Akik ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják meg majd az ítéletet.
      14 Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt.
      15 Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd,
      16 azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.

      “Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.” (János 13:17)

      “De még vár az ÚR, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az ÚR, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.” (Ézsaiás 30:18)

      “(…)boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (János 20:29)

      “(…)eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot! Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek(…)”

      Válasz
      • sznattila
        sznattila says:

        Köszönjük Szilárd.
        Ezzel ki is oszottad a melegeket, khm, pedig Jézus értük is meghalt, a kérdésfeltevőt is kiosztottad, igen, te megmutattad, hogy ismered a Bibliát, legalábbis néhány részletét. Kis porhintés, ez-az. Sajnos gyakran elfeledkezem arról, hogy egy világi ebből semmit nem fog megérteni. Tudom, ezzel csak én vagyok így.

        “Mi az, hogy juhok meg nem – juhok? Meg az övé és nem az övé? Isten nem személyválogató, az imént pedig kétféle juh-ról is beszéltél, nem vagy sem koherens, sem konvergens, meggyőző végképp nem vagy. Óh milyen nagyvonalú az Isten, Ő vár. Mert megteheti, nekem meg rövid az életem, minden percét élvezni akarom, úgyhogy hagyjuk ezt az Alfa – Omega lemezt és te menj a te utadra, én meg megyek az enyémre.”

        Mondaná mindezt az a személy, kinek ily magas lóról beolvastam ezeket… és ha ezek után még hajlandó lesz szóbaállni velem, akkor talán megkérdi:
        “Egyaltalán mi az, hogy bűn? Ki az a Jézus és mi az a Biblia?”

        Válasz
        • Szilárd
          Szilárd says:

          Kedves Sznattila!

          Én ezeket az igéket elsősorban neked írtam ki, hátha segít. Nem kiosztási szándékkal. Egyébként pedig a világiak sem hülyék. Ha nyitott, őszinte szívvel fogadja valaki Isten beszédét, akkor megérti. Nem valami elvont, életidegen eszme ez! Most megint csak igéket tudnék idézni, de akit az ige nem győz meg, vagy maga Isten, azt senki sem fogja…

          Válasz
    • Éva
      Éva says:

      Jó volt a gondolatébresztőd! :) Köszönöm, és mégis hozzászólok “a világ sokkal nagyobb mint ami a mi fejünkben van és erről hajlamos vagyok én is elfelejtkezni” ne felejtsük el, igen de hozzáteszem: “nagyobb Az, ki bennünk lakik (alleluja) ” – és főképpen ez hiányzik ebből az “értékesítési szemléletből”

      számomra egyenesen irtóztató… szokták mondani, a stílus maga… szóval NEM, ezt a stílust NEM: ÁTKERESZTELÉSEK ellenére.

      Válasz
  10. boresit
    boresit says:

    Először is köszönöm a figyelmetek, a sok hozzászólást! Megtisztelő, hogy követitek az oldalunkat, és remélem inspiráló, gondolatébresztő számotokra akkor is, ha nem mindenben értünk egyet.

    Remélem jut időm feltölteni a 2. részt, ami segít kicsit megérteni, én mire gondoltam “értékesítési szemléleten”. Most mindössze annyit reagálnék, hogy ez a cikk nem “világi” és nem “módszerekről” szól, hanem egy célról, küldetésről, amit nem kánaáni szavakkal fogalmaztam meg: hogy nekünk el kell juttatnunk az emberekhez a történelem és az életünk legértékesebb üzenetét, és nem mindegy, hogy ezt tesszük-e vagy sem, illetve hogy mennyire tesszük jól, helyesen, hatékonyan, eredményesen. Mert ez nem mindegy. Ez pedig már a küldetésünk iránti felelősségről szól. Sajnos a folyamatos elvallástalanodás, a gyülekezetek csökkenése, illetve a gyülekezeti tagok egyre fogyó lelkesedése és részvétele a missziómunkában (a nyugati kereszténységben) azt mutatja, hogy az egyház sokszor inkább intézményeket tart fent, keresztény szubkultúrát épít, szolgáltat és kiszolgál, ami önmagában nem is lenne baj, ha ugyanilyen mértékben az evangélium továbbadását is végezni. Az “értékesítési szemlélet” az én szóhasználatomban azt jelenti, hogy igenis eredmény-orientált kereszténységre van szükség, és az eredmény itt a kárhozatból megmentett életeket jelenti. Ezzel szerintem nemigen lehet vitatkozni. Ahogy azzal sem, hogy a stagnálás, a megtérések elmaradása, a növekedés hiánya, Isten “fennhatóságának” illetve a biblia értékeknek a folyamatos térvesztése és jelentéktelenné válása nem elfogadható állapot, amibe belenyugodhatnánk, és amit tétlenül teologizálva bámulhatnánk, miközben kifogásokat keresünk. Én sehol nem olvasom azt a Bibliában, hogy éljünk együtt az eredménytelenséggel, a gyümölcstelenséggel. És amikor mi Jézust odaadjuk az embereknek, akkor mai szóhasználattal “értékesítünk”, mert értéket adunk át úgy, hogy azt el is fogadják.
    Ennyi.
    A második rész pedig hamarosan…

    Válasz
    • balati
      balati says:

      Jó olvasni a többi hozzászólást is, úgy gondolom, egyre árnyaltabbá válik a kép.

      A hatékonysággal nekem semmi bajom, sőt, Isten akaratát úgy gondolom, a legjobb képességünk és igyekezetünk szerint kell megtennünk. (Azonban itt is el lehet csúszni, méghozzá úgy, hogy a saját erőnkre és módszereinkre támaszkodva tesszük meg, ahelyett, hogy Isten erejére és Szellemére támaszkodnánk.)

      A legnagyobb probléma ma az Egyházban azonban sztem az, hogy rengeteg jó dolgot csinálunk (programok, rendezvények, stb.), de nem a legjobbat, Isten akaratát. Hiába igyekeznek a ház építői, ha az Úr nem építi a házat.
      A jól működő módszerek, eszközök jók, de csak akkor ha Isten akaratának szolgálatában állnak. A legtöbben ott csúsznak el, hogy mindenáron tenni akarnak valamit, holott a legfontosabb az lenne, hogy megértsék Isten akaratát. Ha nem Isten akaratának szolgálatába állítjuk a módszereinket, akkor lehet, hogy pörgünk ezerrel, de nem lesz hosszútávú eredménye, így feleslegesen.
      Szóval szerintem a kulcs nem a teljesítmény-orientáltság, hanem Isten akaratának megértése és teljesítése. Szvsz a teljesítmény-orientáltság ebben gát is lehet, ugyanis felpörgetett világunk a gyors eredmények jegyében zajlik, Isten munkája azonban sokkal lassabb. Egész egyszerűen Isten malmai sokszor annyira lassan őrölnek, hogy nincs türelmünk kivárni, inkább kipróbáljuk a legújabb “céltudatos” módszert. Szóval szerintem várjuk ki Istent, és aztán lépjünk. Akkor még módszerekre sem lesz szükségünk, persze azok (ebben az esetben) ártani nem fognak.

      Tehát én azt mondom, legyünk hatékonyak, de Isten akaratában.

      Válasz
  11. sznattila
    sznattila says:

    Mivel ez a kérdés nem került disputára, annak ellenére, hogy feltettem,
    hát felteszem mégegyszer – és ez nem offtopic – :

    Miért kell vasárnap, ill. Istentiszteleten prédikálni? Mi a célja annak az egy órás, két órás, fél órás szövegelésnek, melynek minden vasárnap és hétköznap is néha, alanyai vagyunk? Mire jó az egész? Kell? és ha kell, akkor miért kell?

    Válasz
    • balati
      balati says:

      Szerintem ez egy tök jó kérdés, és meggyőződésem szerint a válasz: nem kell.

      Van egy anekdota egy fiatal prédikátorról, aki mikor elkezdte szolgálatát, minden héten ugyanazt prédikálta. Mikor néhány hét után kérdőre vonták, hogy miért nem prédikál valami másról is, azt válaszolta, hogy fog ő másról is prédikálni, ha már látja, hogy az elsőt gyakorlatba ültetik. (Ezt sokkal frappánsabban is le lehetett volna írni, de sajna nem emlékszem a részletekre).

      Sztem egyszerűen képtelenség minden héten (sőt akár heti kétszer) elhangzó prédikációkat valóban gyakorlatba ültetni. Ezért sem hiszek én a topikus prédikációban, sokkal inkább egyes bibliai könyvek versről-versre történő áttanulmányozásában. Ha valaki ezt teszi, az valóban azt tanulja meg, hogy mit mond Isten, nem pedig azt, hogy mi a prédikátor látása és épp aktuális fixa ideája.

      Válasz
      • Éva
        Éva says:

        Ehhez egy másik szintén elnagyolt szövegű történetet fűznék. Egy jóember az istentisztelet végeztével megvárja a lelkészt, végigvár mindenkit, hogy beszélhessen vele.
        Amikor végre rákerül a sor, azt mondja, feltételenül meg akarta köszönni a prédikációt, mert ez megérttette vele, hogy az életét egészen másként kell élnie…
        Megkérdezte a tiszteletes egy ilyen nagy esemény kapcsán, hogy mondja már, mi volt az, ami megváltoztatta? Erre emberünk: “amikor azt mondta, eddig tartott a prédikációm első része és most következik a másik.”

        Válasz
  12. Dr. szpahi
    Dr. szpahi says:

    Szerintem abszolút nem szerencsés összemosni a marketingstratégiákat a misszióval. Éppen az a baj, hogy az utóbbi időben szinte mindegyik felekezet ezt csinálja. Az ilyen szemléletmódú papokat és hittérítőket nem érdekli az ember személye, másra sem figyelnek, mint a statisztikára (hányan tértek meg, hányan fizettek egyházadót stb.), valamint arra, hogy mennyire “ütősre” sikeredett a termékbemutató. Lyukat kell beszélni az emberek hasába minél rövidebb idő alatt, a “profit maximalizálása” érdekében. És hogy hova vezet mindez?

    Egy olyan világba, ahol az egyház már nem személyes közösség, a pap, lelkész, hittérítő, pedig afféle szolgáltató, aki profi ugyan a saját szakmájában (jobb esetben), de Krisztus szavait személytelenül közvetíti rózsaszín vagy aranyozott csomagolásban.

    Az ilyenek elfelejtik, hogy a hit és a megtérés NEM A MI ÉRDEMÜNK, HANEM ISTENÉ, hogy a mustármagból ugyan nagy fa lesz, de nem két nap alatt.

    Mit mondott Keresztelő János a farizeusoknak: “Azt mondjátok, hogy ti Ábrahám fiai vagytok, de én azt mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat teremteni.”

    Így van tehát, testvéreim. Nem a prédikáció téríti meg az embereket, hanem Isten. Ha pedig valaki Isten eszköze akar lenni az emberek üdvösségre vezetésében imádkozzon ezért, és ne a beszéde minél furfangosabb megformálására törekedjen, hanem arra, hogy személyes életpéldája hitelességével mutasson utat másoknak. “Úgy éljetek, mondja Krisztus, hogy az emberek látván cselekedeteiteket, dicsérjék a ti mennyei Atyátokat!”

    Válasz
  13. baratierika
    baratierika says:

    Egyszerű vers a kegyelemről

    Csodákat próbáltam:
    arannyal, ezüsttel
    hivtam a népeket,
    jöjjenek énhozzám!
    Hiába, hiába,
    az arany nem kellett,
    az ezüst nem kellett,
    nem jöttek énhozzám.

    Elmondtam naponta
    tíz hegyibeszédet,
    gyönyörü szavakat,
    igéző szavakat,
    hiába, hiába:
    egy fül sem fülelte,
    egy szív sem szívelte
    a hegyibeszédet.

    Tüzet is akartam
    rakni az erdőben:
    nyulacska ne fázzék,
    őzike ne fázzék, –
    hiába, hiába!
    Gyujtófám kilobbant
    és a tűz nem akart
    gyúlni az erdőben.

    …S egyszer csak maguktól
    gyűlnek az emberek,
    együgyű szavamtól
    sírásra fakadnak,
    ránéznem alig kell
    s a tűz is felszökken, –
    az Ur áll mögöttem.

    1934

    Válasz
    • boresit
      boresit says:

      Kedves Erika, ezt miért írtad ide?

      Csak mert nem a kegyelemről beszélgetünk, hanem pontosan arról, ami a mi feladatunk, hogy a kegyelem minél többekhez eljuthasson. Jézus a misszióparancsot ránk, emberekre bízta, nem a Szentlélekre – ezt nem kellene elfelejteni! Sokszor passzoljuk vissza teológiai vagy kegyességi érvekkel alátámasztva Istennek azt, amit ránk bízott. Csak ez sajnos nem megy.

      Ha a versbe csomagolt üzenet lényege viszont az, hogy fölösleges erőlködnünk, mert ha az Úr mögöttünk, minden megy magától – akkor sajnos ma az Úr nincs mögöttünk! Legalábbis nem hogy a megtérők hiánya, de az egyház általános állapota is ezt tükrözi.

      Válasz
      • baratierika
        baratierika says:

        Kedves Sándor!

        A cikket nagyon értékesnek tartom, mint ahogy az egész honlap egyedülálló értéket képvisel a hazai palettán(sajnos egyedüli…pedig ennek kellene az általánosnak lenni).
        Csak azért írtam be, mert fontos az egyensúly. Fontos a jó stratégia, az új módszerek, az új látásmód.Azonban az eredményekhez kell hogy az Úrral egyeztessünk, ott álljon mögöttünk. Nem gondolom hogy te másként vélekedsz, de gondoltam ide ez belefér. Nem akartam off lenni a témához.
        Azért érdemes megjegyezni, hogy sokszor tapasztaljuk, Isten olyan embereket, módszereket is használ, akit vagy amit mi leírtunk teljesen. Ez persze nem adhat utat az igénytelenségnek, vagy kóklerségnek, csak legyünk olyan “profik”, akik emellett a felfelé figyelésben is “profik”.

        Válasz
  14. Dr. szpahi
    Dr. szpahi says:

    @SZNATTILLA

    A keresztény élet csak azoknak való, akik hisznek Istenben, Krisztusban mint az emberiség megváltójában és Őt akarják az életükben követni. Akik így próbálnak élni, az üdvösség reményében teszik azt. Máskülönben fölösleges időpocsékolásnak tűnik templomba járni, vagy a kereszténység szabályai szerint élni. A mai világban (szerencsére) minden ember szabadon dönthet saját életmódja, életvezetése felől. Döntéseinknek persze a következményeit is vállalnunk kell.

    A prédikáció, vagy a katolikusoknál az igeliturgia szerepe Isten Szavának hirdetése hívőknek és hitetleneknek egyaránt. Ez keresztény kötelesség a világ végezetéig. Azért is fontos, hogy a hívők erőt meríthessenek belőle, a hitetleneknek pedig legyen módja a megtérésre.

    Válasz
  15. ZB
    ZB says:

    Fura. Erről a beszélgetésről egy kép jut eszembe, de sajnos most nem találtam meg a neten. A képen két ember található, akik hevesen vitatkoznak egymással egy tárgy fölött, ami egy szám. Az egyikük nézőpontjából ez a szám a hatos, a másikuknak a kilences. Egyik sem megy át a másik oldalára megnézni, mit lát, csak hevesen bizonygatja, hogy igaza van.

    Mindemellett ha annyit elér ez a cikk, hogy a következő vasárnapokon jobban odafigyelünk az istentiszteleteken elhangzottakra (elvégre az eredeti cím: Értékesítési szemlélet az igehirdetésben), akkor már hasznos volt. Ha pedig csak elpuffogtatunk egypár igeverset, vagy néhány közhelyet, akkor – sajnos – felesleges volt.

    Azért nem bánnám, ha az igehirdetések a gyülekezetünkben olyan átütőek és tanítóak lennének, mint a TED előadások jelentős része, vagy épp Steve Jobs előadása.Nem azért, hogy “megvegyék” az Evangéliumot, hanem azért, hogy ne ez legyen az akadálya Isten erővel bíró szavának.

    Válasz
  16. Dr. szpahi
    Dr. szpahi says:

    @ZB

    Nem az értékelés felől kell megközelíteni a missziós munkát, hanem a személy felől.

    Mert mit mutathat meg a statisztika? Puszta látszatot, felszínességeket, hiszen ez minden számszerűsítés természete.

    Ki az, aki megtért és ki az, aki nem? Ki tudja ezt megmondani közülünk?

    Válasz
  17. Tóth Ágnes
    Tóth Ágnes says:

    Érdekes, a ‘bibliás’ időkben nem féltek a számszerűsítéstől. Nem féltek leírni, hogy az első pünkösdkor 3000-en tértek meg. Nem féltek leírni, hogy az apostolok kemény munkáját a Lélek úgy áldotta meg, hogy naponként gyarapította számukat új megtérőkkel.
    Ma miért elégszünk meg kevesebbel? Ma miért félünk kimondani, hogy az a lelkész, akinek a munkája által nemhogy naponta, de havonta sőt évente sincsenek új megtérők, az rosszul végzi a munkáját? Mert lehet könyörögni a Lélekért, de (ahogy az az egyik Lelki diéta részben volt) Isten az áldásait félkészen adja. Az egyik felét nekünk kell hozzátenni.

    Az elmúlt héten 4 napon át foglalkoztam lelkésztársakkal az igehirdetés szakmai részével. Megerősödtem abban, hogy:
    – Isten Szentlelkének semmi nem állhatja útját, a legsemmirekellőbb szolgája és a legsilányabb igehirdetésen keresztül is megszólíthatja az embert.
    – én, mint lelkész, nem lehetek az Isten Szentlelkének akadálya azáltal, hogy nem végzem a lehető legprofibban a munkámat.

    Érdekes – bár nem tudom, a kedves hozzászólók közül ki lelkész, és ki nem – hogy sejtésem szerint a gyülekezeti tagok azok, akik tiltakoznak a profizmusra, modernségre, szakmaiságra való törekvés ellen. (engem marhára nem érdekel, hogy mi a neve… értékesítési szemlélet, vagy mi a csuda….)
    Én lelkészként azt érzem, hogy ha Jézus Krisztus tökéletes áldozatot mutatott be értem, akkor nem érhetem be kevesebbel én sem, főleg, amikor róla próbálok meg szűkös emberi lehetőségeim kereteit kihasználva bizonyságot tenni.
    És hitem szerint az Isten országa építéséért tett erőfeszítéseket Ő megáldja. Olyat én még nem láttam, hogy valaki éjt nappallá téve majd’ megszakadt az Isten előtt állásban és a szolgálatban, és semmi eredménye nem volt. Egyszerűen ezt NEM HISZEM EL!

    Szerintem sokan fordítva ülnek a lovon: nem azt kéne vizslatni, hogy ha az Isten Lelke maximálisan működik, akkor mi az a minimum, amit ha beleteszünk, már működőképes az egyház. Istennek úgy tetszett, hogy ránk, gyarló és méltatlan emberekre bízza az evangélium hirdetését. Ezek után kutya kötelességünk ennek a megbízatásnak eleget tenni. Isten pedig majd megteszi a magáét – na ez az, amit nem kéne boncolgatni.

    Egy másik cikk hozzászólásaiban azt járták körül sokan, hogy mit kéne változtatni, jobban, profibban csinálni az Istentiszteleteken, hogy ezáltal többen jöjjenek el és maradjanak meg a gyülekezet közösségében.
    Most meg mintha ezt csöndesen elfelejtenénk, és hangosan jajveszékelünk, és lassan antikrisztust kiáltunk, mert valaki a felelősségünkre próbált rámutatni, ami a megtérők és üdvözülő lelkek számát illeti?
    Fura….

    (bocs a hosszúságomért. kijött.)

    Válasz
    • sznattila
      sznattila says:

      @Tóth Ágnes: Zseniális hozzászólás. Köszönöm.

      @Dr. Szpahi és @Szilárd:
      “A prédikáció, vagy a katolikusoknál az igeliturgia szerepe Isten Szavának hirdetése hívőknek és hitetleneknek egyaránt. Ez keresztény kötelesség a világ végezetéig. Azért is fontos, hogy a hívők erőt meríthessenek belőle, a hitetleneknek pedig legyen módja a megtérésre.”,
      “Én ezeket az igéket elsősorban neked írtam ki, hátha segít”
      – khm… én is tudok olvasni, van Bibliám, kicsit ismerem is, ezeket az igéket is. illetve Tudom, hogy miért van ott elméletileg a homília és mi lenne a szerepe. Ezeket a kérdéseket nem azért tettem fel, mert nem tudom a válaszokat, hanem azért, mert nem tudom a válaszokat :-D. Na erre varrjanak gombot az olvasók :-P.

      Válasz
    • Szilárd
      Szilárd says:

      Ezt a hozzászólást eredetileg ide szántam.

      A Bibliában az első megtérők számán kívül nem tudok megtérési statisztikáról. Az első apostolok sem vezettek róla kimutatást – még Pál apostol sem. Miért? Nem érdekelte őket a megmenekült emberek száma? Hanyagok voltak a munkájukban? Vagy éppen falaztak azoknak a “kollégáiknak”, akik nem végezték teljes erőbedobással az apostoli munkát? Vagy a versengés elkerülése érdekében megegyeztek, hogy nem beszélnek a megtérők számáról?

      Hová sorolod azt igehirdetőt, akinek a prédikálására élete során senki, azaz SENKI sem tért meg. Halála után viszont egy egész bennszülött közösség megtért, mert látták, ahogy az az ember élt és meghalt: ők is úgy akarnak élni.
      Ezt az esetet hová teszed a statisztikádban? Eredménytelen, 0 megtérő = haszontalan szolga?

      Isten nem a mi emberi pitiáner módszereinkkel, beszűkülten mér, hanem átfogóan, egy egészben, az emberiségben gondolkodik. Azon belül pedig minden emberrel egyénileg foglalkozik. Ez az, amit csak Isten tud megtenni, ez bizonyítja az isteni származásunkat, azt, hogy Isten a saját képmására és hasonlóságára teremtett minket, ezért képes az ember Istennel kapcsolatba lépni.

      Az ószövetségi próféták sem saját maguknak voltak hasznára a jövőről szóló kinyilatkoztatásokkal, hanem az utána következő nemzedékeknek. És ez fordítva is igaz: amit az elődeink elrontottak, annak mi isszuk meg a levét. És amit mi építünk, azt lehet, hogy csak az utánunk következők fogják élvezni. Erről néha elfelejtkezünk.

      Érdekes az a rész a Bibliából, mikor valaki megkérdezi Jézustól:
      „Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek” (megmenekülnek)?
      Erre ő így felelt nekik:
      Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. (nem lesznek rá képesek, nem lesz rá erejük)
      Miért nem válaszol Jézus a kérdésükre? Ehelyett egy kitérő, de nagyon ütős választ ad. Miért? Mert ezzel ráirányítja a figyelmünket arra, ami fontos. Hogy hány ember menekül meg, az az egyéni megtérést nem befolyásolja.

      Tehát vigyázzunk a számokkal!

      2Kor 10,18 – Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.

      Válasz
  18. boresit
    boresit says:

    Sziasztok,

    Elnézést a nagy kiesésért, az elmúlt két hétben tréningeztünk, ráadásul elkapott az influenzajárvány is, még mindig lázasan, és még mindig nem vagyok otthon.

    A cikk folytatása szerdán vagy csütörtökön jön – még egyszer köszönöm a sok értékes hozzászólást. Örülök, hogy együtt gondolkodhatunk itt arról, hogyan is szolgálhatnánk még jobban Urunkat!

    Válasz
  19. Szilárd
    Szilárd says:

    Ötször átolvasva a hozzászólásokat azt szűröm le, hogy a különbség csupán abban áll, hogy ki melyik végéről ragadja meg a témát.

    Az egyik: Isten dolgai, Isten dolgaira való ráhangolódás és együttmozdulás Istennel most, a jelenben.

    A másik: az én feladatom, küldetésem Isten dolgaival, ami már adott(adott, de tényleg a tiéd, vagy csak olvastad, hallottad?), és az emberileg mérhető(?) “teljesítmény”, eredmény.

    Szerintem nem az összevitatkozás kellene, hogy eluralkodjon a hozzászólásokban, hanem hogy épüljünk egymás meglátásaiból, ajándékaiból. Én erre igyekszem. Igazat adok ZB-nek abban, hogy át kéne menni a másik oldalra, és megvizsgálni azt is, hogy a másik miért gondolja úgy, ahogy gondolja (lehet, hogy más aspektusból, mint ahogy én), és mi lehet belőle hasznomra.

    “Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róma 15,7.)

    Válasz
  20. Dr. szpahi
    Dr. szpahi says:

    @Tóth Ágnes, @boresit

    Nagyjából én is megértem a lényeget (vagyis, hogy a keresztényi, lelkészi, igehirdetői hanyagság óriási kockázatot és felelőtlenséget jelent, és ez semmivel sem menthető), csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmeteket, hogy a marketing-szemlélet ugyanennyire lélektelenné teheti az igehirdetést, éppen az “objektív”, személytelen közelítésmódja miatt.

    Válasz
  21. Dr. szpahi
    Dr. szpahi says:

    @Tóth Ágnes

    “Érdekes, a ‘bibliás’ időkben nem féltek a számszerűsítéstől. Nem féltek leírni, hogy az első pünkösdkor 3000-en tértek meg. Nem féltek leírni, hogy az apostolok kemény munkáját a Lélek úgy áldotta meg, hogy naponként gyarapította számukat új megtérőkkel.”

    Hej, más idők voltak azok! Akkor még nem versengtek egymással a különböző felekezetek a saját “igazságaik” hirdetésében, a hívek átcsábításában és a kinyilatkoztatás kisajátításában, de a lelkészi munka sem volt afféle “karrierszakma”, mint manapság.

    Válasz
  22. Dr. szpahi
    Dr. szpahi says:

    @sznattila

    Még egyszer próbálkozom, lehet, hogy most sem sikerül válaszolnom a kérdésedre : )))

    1. A prédikáció, igeliturgia, homília az emberi beszéd (szegényes és tökéletlen) eszközét használja Krisztus üzenetének, az Evangéliumnak a tolmácsolására: annak a jó hírnek az átadására, hogy Isten Egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak értünk hozott áldozata megváltott minket az eredendő bűntől, és meghívott bennünket az Örök Életre. A döntés tehát innentől fogva rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e ezt, vagy nem ezt a meghívást. Ebben az értelemben a “prédikáció” szerepe Isten Akaratának és Országának hirdetése az emberek között (vö. Miatyánk: “Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod”).

    2. Az Evangélium üzenete ugyanakkor személyes is lehet, azaz az élő Krisztus által meg lehet tapasztalni mindenféle “prédikáció” nélkül is (pl. bibliaolvasással, Isten működésének megfigyelésével a világban, a mindennapi életünkben végbement csodák által, más keresztényekkel való beszélgetéssel stb.) Ha ehhez a fajta megbizonyosodáshoz viszont nem társul a Krisztus követésének eltökélt és őszinte szándéka, vagyis a Krisztus mellett való döntés, akkor önmagában nem sokat ér.

    3. Más részről a prédikáció, homília szerepe Krisztus aktualitásának felmutatása, arról tett bizonyság, hogy Krisztus kereszthalála és feltámadása, de a hozzánk szóló meghívása is a jeleneben érvényes és személyes üzenet, itt és most nekünk kell döntenünk arról, hogy akarjuk-e követni Őt, vagy nem.

    4. A prédikáció, Istentisztelet, Szentmise szerepe ugyanakkor: Isten dicsőítése, magasztalása, Isten nevének megszenteltetése, az emberek között (lásd: Miatyánk: “Szenteltessék meg a Te neved”). Az Istentiszteleten, Szentmisén való részvétel tehát a keresztény ember részéről elkötelezettség, bizonyságtétel, de ugyanakkor közösségi élmény is, ahol hitet tehetünk arról, hogy gyarló földi életünkben Krisztust szeretnénk követni.

    Hát nagyjából ennyi. Legalábbis egyelőre: )))

    Válasz
  23. sznattila
    sznattila says:

    Megáll bennem az ütő… komolyan mondom.
    Hát persze, hogy tudom, mi a szerepe a homilíának, persze, hogy tudom, hogy fontos az emberek megtérése. Szájba kell rágni itt minden kérdést? Meg kell magyarázni, hogy mit akarok kérdezni, amikor kérdezek? Áúúú. Jajjj milyen személyeskedhetnékem támadt. Grrrr, hogy felkelt bennem a székely virtus. Hát ennyire nem veszik az emberek a lapot? De tényleg. Ennyire???
    Na akkor elmondom szépen, lassan és érthetően, hátha mindenki megérti:

    Kezicsókolom nekem az a kérdésem, hogy mi értelme van annak, hogy vasárnap valaki kiáll és lenyomja a rizsát a szószékről, oszt utána mindenki hazamegy, oszt jó van? Kezicsókolom, mi értelme van annak, hogy valaki felolvas és utána megmondja a frankót, kiosztja az észt a szószékről, mi meg hallhgatjuk és bólogatunk, hogy milyen igaza van a bácsinak és milyen okos dolgokról beszél? Kezicsókolom, nekem az a kérdésem, hogy miért tartjuk ELENGEDHETETLEN elemnek a prédikációt, és ha elengedhetetlen, vagy elengedhető, mi a célja? DE MOST KOMOLYAN. MI A CÉLJA?

    DR SZPAHI:
    – Miért kell hirdetni Isten akaratát és országát?
    – Miért olyan fontos Krisztus követőjének lenni?
    – Miért olyan fontos az Istent dicsőíteni és magasztalni, nevét megszentelni az emberek között?

    Válasz
    • Sipos Andras
      Sipos Andras says:

      a prédikáció eredeti célja kettős:a:Isten dicsőitése,- b:azzal dicsőitsem az Istenemet,hogy a felolvasott és személyessé vált szentirási idézet milyen állításokra kényszerít,mint mondattani állítmány,vagy SZÓtani cselekedet(belső változás,lelkiismeretbe való visszanézés,hazaérkezés,végre egy jót aludhatok öröme stb.)Tudjad:a polgáriasult keresztyénségben nagyon ritkán meri bevállalni valaki is,hogy az ásításai mögül szeretné kiordítani magából végre a magányát,az értéktelenség lerobbantó válságait,a majdnem-testvériesség majdnem kimondom már lázadását.Nekem szerencsém az,hogy alkoholistaként,-ezt 27 éve és 41 napja vállaltam be-,találkozásom van őszinte emberekkel is a gyógyító konferenciákon,s ott csak predikálunk,s csak sorra küldi Isten a csodáit,hogy csak tátjuk a szánkat az elképesztő csak Isten,csak kegyelem,csak Szentirás aktivvá váló elméleteken.(mint dogma pl.)

      Válasz
  24. Dr. szpahi
    Dr. szpahi says:

    @Sznattila

    Én is székely vagyok. Elő a bicskát! )))

    Komolyra fordítva a szót:

    Annak, ha valaki elmegy minden vasárnap a templomba, prédikáció előtt még megbeszéli a falubeli klikkjével az emberek dolgait (hogy ne mondjak pletykálkodást), utána pedig bólogat arra, hogy “milyen jól beszélt a pap”, oszt hazamegy és minden folytatódik a régiben (szidja a házastársát, szomszédait, rokonait, beleártja magát mások dolgába stb.) abszolút semmi értelme nincs.

    Még három kérdésed volt:

    – Miért kell hirdetni Isten akaratát és országát?
    – Miért olyan fontos Krisztus követőjének lenni?
    – Miért olyan fontos az Istent dicsőíteni és magasztalni, nevét megszentelni az emberek között?

    1. Isten országát és akaratát egyrészt azért kell hirdetni, hogy akik nem tudnak róla megismerjék a jó hírt, az üdvösség lehetőségét Krisztusban, és szabadon dönthessenek arról, hogy elfogadják-e azt. Másrészt azért is fontos, mert Krisztus ezt a követőinek így parancsolta: “Menjetek és tegyetek tanítványokká minden népet.”

    2. Krisztus követőjének lenni csak annak fontos és érdemes, aki az Ő tanításaiban követhető életutat lát, és van benne erő, elkötelezettség (ha tetszik: virtus) ennek az útnak a választására. Amúgy mindenképpen követünk életünkben valakit, valamilyen tanítást, ha nem Krisztust, akkor pl. a fogyasztói társadalom ideálját, a liberalizmus tanításait, a nemzeti gőg, nacionalizmus, az újpogányság, ezotéria útját stb. Persze Krisztust csak teljes szívvel és akarattal lehet követni félig-meddig elfogadva Őt nem lehet és nem is érdemes.

    3. Istent dicsőíteni a hívő embereknek kell. Elsősorban azért, mert Ő Isten, a tökéletes, mindenható. Ő az ember és minden élőlény, de a világegyetem Teremtője is. Isten persze nem szorul rá a mi dicséretünkre, nem tudjuk Őt megrövidíteni vagy megnagyobbítani azzal, hogy magasztaljuk Őt, erre elsősorban nekünk van szükségünk.
    Azzal ugyanis, ha őszintén magasztaljuk őt, hálát adunk Neki, sikerül jobban odafigyelni saját Isten-kapcsolatunkra, és arra, hogy a világban vagy a mindennapokban milyen nagy mértékben van jelen az Ő szeretete, figyelme, és miképpen teljesíthetjük az Ő akaratát saját életünkben.

    Párbeszédet csak akkor tudunk folytatni valakivel, ha részünkről megvan az ún. jóindulatú odafordulás, ami feltételezi a Másik iránti bizalmat, odafigyelést, alázatot. Ha Istenre figyelünk, az Ő tökéletessége és végtelen szeretete (a mi gyarlóságainkhoz és féreg-voltunkhoz képest) nem válthat ki bennünk mást, csak magasztalást, dicséretet.

    Mindezek mellett szabadságunk (amit megint csak Ő tett lehetővé számunkra) képessé tesz minket arra is, hogy elutasítsuk Őt, ne fogadjuk el a kegyelmét, ez a mi döntésünkön és akaratunkon múlik (meg persze a sátán mesterkedésén, akinek éppen ez a célja).

    Válasz
  25. Dr. szpahi
    Dr. szpahi says:

    Még annyit: szerintem a prédikáció egyik lehetséges, de EGYÁLTALÁN NEM NÉLKÜLÖZHETETLEN formája az Istentiszteletnek. Ez egy kialakult szokásrend, amit a protestantizmus honosított meg, és akár meg is változtatható (ezzel nem persze azt akarom mondani, hogy meg is kell változtatni!).

    Más felekezeteknél ez egy kicsit másként van, az ortodoxiában egyáltalán nincs semmiféle prédikáció, a katolikusoknál pedig csak részét képezi a Szentmisének (az áldozatliturgia mellett, tudtommal ennek alárendelve).

    Válasz
  26. sznattila
    sznattila says:

    Akkor hadd kössem tovább az ebet a karóhoz, hátha kulyukad a dolog végre…

    1. Miért kell megismerjék az emberek a jóhírt stb stb stb és miért fontos, hogy eldöntsék amit eldöntenek?
    2. Miért fontos, hogy valaki Kr. követője legyen? – a 2-es kérdést nem válaszoltad meg, csak ráerősítettél, hogy fontos –
    3. Azt mondod, dicsőíteni, azért “kell” mert az valamiféle módon az Istennel való kapcsolatunk minőségét javítja és a szeretet nagyobb lesz bennünk? – attól, hogy ledarálom a Te Deum-ot, vagy a Glóriát, vagy akármelyik Hillsong, vagy Szabker dalt és mellette elmondom hogy Nagy vagy Uram stb? Ettől? – hogy is van ez kérem?

    Válasz
  27. Dr. szpahi
    Dr. szpahi says:

    1. Nem hiszem, hogy célravezető lenne, ha kicsavarod a szavaimat (hiába, a székely furfang!), én ugyanis sehol se mondtam, hogy Isten dicsőítése abból állna, hogy ledarálj akármit is (Te Deumot vagy mást).

    2. Azt sem mondtam, hogy mindenkinek Krisztust KELL követnie, csak annak, aki ezt az életutat választja. A döntés felelőssége pedig megkerülhetetlen mindenki számára, akár akarja, akár nem.

    3. A jóhír kérdésében sem gondoltam, hogy le kell menni óvodás szintre. Persze, hogy hirdetni kell a jóhírt, ez magából a megnevezéséből is egyértelmű. Ha ugyanis egy jószándékú, tisztességes ember valahonnan olyan hírt hall, aminek igaz voltáról személyesen meggyőződött és ami másokra is vonatkozik, egyértelmű, hogy kötelessége továbbitania azt, ha tisztességes és jószándékú akar maradni. Ellenkező esetben irigy és önző.

    Mivel azonban ez a téma itt teljesen Off topic és nem akarok a többi hozzászóló türelmével visszaélni, ez volt az utolsó kommentem a kérdéshez fűződően. Ha további párbeszédet akarsz a témában, keress meg a honlapunkon, esetleg olvass el néhány bejegyzést, és írj.

    Na üdv.

    Válasz
  28. Sipos Andras
    Sipos Andras says:

    az egész nekünk szól,igehirdetőknek.Nemcsak a hallgatóság fejében van káosz a kötelező fapofacsendfigyelem alatt,hanem bennem is ott kavarog a teljes hiábavalóság-érzet.És mégis ledumálom az eget mellém,s aztán biza jól esik,hogy Jézus vállonvereget:igazi tanitvány vagy:senki se figyel reád.Kérdeztem a gyerekeimtől,hogy mért tapsolnak egy énekesnek,ha életében l7 éneket tud eladni százezres ismétlésekben?Egy prédikátort se tapsolt még mmeg senki közönsége,mert az előtte skandálható mindenki által kivülről tudott nagypéntekit szólozza önfeledt mosollyal…..

    Válasz
  29. Szilárd
    Szilárd says:

    A számokról:

    A Bibliában az első megtérők számán kívül nem tudok megtérési statisztikáról. Az első apostolok sem vezettek róla kimutatást – még Pál apostol sem. Miért? Nem érdekelte őket a megmenekült emberek száma? Hanyagok voltak a munkájukban? Vagy éppen falaztak azoknak a “kollégáiknak”, akik nem végezték teljes erőbedobással az apostoli munkát? Vagy a versengés elkerülése érdekében megegyeztek, hogy nem beszélnek a megtérők számáról?

    Hová sorolod azt igehirdetőt, akinek a prédikálására élete során senki, azaz SENKI sem tért meg. Halála után viszont egy egész bennszülött közösség megtért, mert látták, ahogy az az ember élt és meghalt, és azt mondták: ők is úgy akarnak élni.
    Ezt az esetet hová teszed a statisztikádban? Eredménytelen, 0 megtérő = haszontalan szolga?

    Isten nem a mi emberi pitiáner módszereinkkel, beszűkülten mér, hanem átfogóan, egy egészben, az emberiségben gondolkodik. Azon belül pedig minden emberrel egyénileg foglalkozik. Ez az, amit csak Isten tud megtenni, ez bizonyítja az isteni származásunkat, azt, hogy Isten a saját képmására és hasonlóságára teremtett minket, ezért képes az ember Istennel kapcsolatba lépni.

    Az ószövetségi próféták sem saját maguknak voltak hasznára a jövőről szóló kinyilatkoztatásokkal, hanem az utána következő nemzedékeknek. És ez fordítva is igaz: amit az elődeink elrontottak, annak mi isszuk meg a levét. Erről néha elfelejtkezünk. És amit mi építünk, azt lehet, hogy csak az utánunk következők fogják élvezni.

    Érdekes az a rész a Bibliából, mikor valaki megkérdezi Jézustól:
    „Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek” (megmenekülnek)?
    Erre ő így felelt nekik:
    Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. (nem lesznek rá képesek, nem lesz rá erejük)
    Miért nem válaszol Jézus a kérdésükre? Ehelyett egy kitérő, de nagyon ütős választ ad. Miért? Mert ezzel ráirányítja a figyelmünket arra, ami fontos. Hogy hány ember menekül meg, az az egyéni megtérésünket nem befolyásolja.

    Tehát vigyázzunk a számokkal!
    2Kor 10,18 – Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.

    Válasz

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.