Értékesítési szemlélet az igehirdetésben 2. rész

Mit csinál egy értékesítő?

Nagyon leegyszerűsítve négy dolgot tesz – ezeket naponta fogom kibontani, hogy ne legyen egyszerre túl hosszú és tömény a válaszom:

1. KAPCSOLATOKAT ÉPÍT

Ezt hívják ügyfélbővítésnek is. Felkutatja a potenciális vevőket, felveszi velük a kapcsolatot, vagy ő megy el hozzájuk, vagy ráveszi őket valahogy, hogy ők jöjjenek el a mintaboltba, a tárgyalóterembe, akárhová.
Ha nincsenek kapcsolatok, nincs értékesítés se. Ha nincs kinek eladni, akkor hiába lenne mit eladni, semmiféle üzlet nem fog megköttetni.

A kapcsolatépítés ráadásul nem csupán nevek és telefonszámok, email címek begyűjtését jelenti, hanem egyúttal a bizalom felépítését is. A „hideg címek” nem sokat érnek – az értékesítőknek bizalmi kapcsolatokra van szükségük, minőségi kapcsolatokra, mert egy jó értékesítő soha nem rohanja le a termékével a vevőt, hiszen nem az a célja, hogy egyszer rátukmáljon valamit, hanem az, hogy hosszú távú törzsvásárló, kliens váljon belőle, aki hűséges marad a termékhez és a márkához.

Az igehirdető is értékesítő – bár az üzenete ingyenes, a célja mégis az, hogy átadja, célba juttassa, értékesítse – hiszen értéket képvisel. De mit ér egy igehirdetés hallgatók nélkül?!

Az igehirdetők feladata is a kapcsolatépítésnél kezdődik. Nagyon sok igehirdető szava válik súlytalanná pont azért, mert a hallgatók közül senki nincs, aki miatta lenne ott. A hívogatás, a misszió a gyülekezeti tagok feladata. Meg is kapják sokszor a szószékről is: „még jobban missziózzatok, mert ez nem elég!” De aki mondja, nagyon ritkán teszi meg, amit a gyülekezetétől elvár. Az igehirdetőnek kell először és a legtöbb bizalmi kapcsolatot behoznia a gyülekezetbe, ezzel is bemutatva, példát adva a többieknek arra, hogyan kell hívogatni, barátokat szerezni!

A legtöbb gyülekezetben ott van a „termék”, az evangélium, az Istennel való közösség „ajánlata” – csak épp nincsenek potenciális vevők. A „cég” munkatársai ülnek a padokban, ők hallgatják hétről-hétre a „termékbemutatót” – csak potenciális vevőket felejtettek el meghívni! És csodálkozunk, miért szorul ki a „márka” a piacról! Félek, hogy nagyon sok gyülekezetben vált öncélúvá az igehirdetés: csak azért mondjuk hétről-hétre, mert nekünk annyira tetszik a saját termékünk – de nincs senki, akinek kellene. Márpedig Jézus a mennybemenetele előtt nem a „nagy összegyülekezési parancsot” hagyta ránk, hanem a nagy misszióparancsot, aminek a lényege az, hogy az evangéliumot juttassuk el azokhoz, akik még nem ismerik. Vagyis építsünk kapcsolatokat, olyan minőségi kapcsolatokat, amelyeken keresztül értékké lehet tenni az emberek számára Isten megoldását az életükre, és a tőlünk telhető legtöbbet tegyük meg azért, hogy megértsék és elfogadják.

Hogyan tud az igehirdető kapcsolatokat gyűjteni?

Erre a válasz kettős.

Először is ugyanúgy, mint mindenki más is a gyülekezetben: az igehirdető is épít baráti kapcsolatokat nem hívőkkel, időt tölt velük, emberekbe invesztál, és meghívja őket a gyülekezetbe. Megteszi ő is, sőt, először ő azt, amire a szószékről másokat buzdít! Az igehirdetők túl sokszor prédikálnak MÁSOK ismerőseinek – mert nekik nincsenek ott az ismerőseik, mert nincsenek is ismerőseik a gyülekezeti tagjaikon kívül. Azoknak prédikál, akiket a többiek hívtak el. Legyen az első kitűzött cél az, hogy minden evangélizáción, istentiszteleten üljenek ott olyan nem hívő, „potenciális vevők” is, akiket az igehirdető hívott el!

Másodszor pedig legyen olyan jó az igehirdetés, aminek híre megy! Mert tagadhatjuk, ha akarjuk, de az igazság az, hogy vannak igehirdetők, akiket sokan hallgatnak szívesen, míg másokat nem. Ez van, akár tetszik, akár nem. És lehet okokat keresni, hogy jobban felkészül, jobb szónok, többet imádkozik, áldottabb, stb. stb. Mindegy mi az oka, azt kell nekünk is megvalósítanunk. Mert nem hiszem, hogy Isten lenne a felelős azért, hogy egyesek prédikációi a saját gyülekezeti tagjaikat is untatják, míg másokét százak és ezrek töltik le az internetről. Vegyük végre tudomásul, hogy ez elsősorban rajtunk múlik! Nem Isten felelős azért, hogy nincsen következménye az igehirdetéseinknek, a missziómunkánknak! Isten a „termék” működéséért vállalt garanciát – az evangélium valóban az, amit róla a Bibliában megtalálunk – de eladnunk nekünk kell! Isten nem fogja helyettünk jól értékesíteni – mert ezt ránk bízta! És hihetetlen szenvedéllyel szeretnék a keresztények lerázni magukról ezt a felelősséget, de sajnos nem lehet, és nem is érdemes! Jézus jelenleg nincs a földön, hogy hirdesse az evangéliumot, a Szentlélek pedig nem azért küldetett, hogy helyettünk dolgozzon, hanem hogy támogasson bennünket a küldetésünk beteljesítésében. Ez most a mi feladatunk – a mi felelősségünk és a mi lehetőségünk. Éljünk vele jól, és tegyük meg a legtöbbet, amit tehetünk!

(Holnap jön a folytatás)

5 válaszok
  1. Baráti Róbert
    Baráti Róbert says:

    Kedves Sándor!

    Jó hogy kis adagban jön:) Teljesen egyetértek a cikkel.
    Bizalom: Ki kell nyitni magunkat, gyülekezetünket, hogy mások is beleláthassanak. A keresztények sokszor félnek, mert kisebb a csoki mint ami a csomagoláson van (aki olvassa értse meg:)). Pedig azt gondolom hogy nem a “tökéletesség” tesz jó bizonysággá, hanem a formálhatóság. Ha az emberek látják hogy én is ugyanúgy emberből vagyok, csak az Úr szeretete által formál(van mit).
    Külső kapcsolatok: Kellenek. El kell menni az emberek közé. Egyes felmérések szerint a gyülekezetben eltöltött évek alatt az embereknek elsorvadnak a külső kapcsolataik. Enélkül pedig nem lehet szolgálni. Sőt folyamatosan kell újakat is kiépíteni.

    Válasz
  2. Jóföldi Barna
    Jóföldi Barna says:

    “Szentlélek pedig nem azért küldetett, hogy helyettünk dolgozzon, hanem hogy támogasson bennünket a küldetésünk beteljesítésében”

    ez a gondolat nagyon tetszik.
    jo lenne, ha be tudnam epiteni az eletembe…

    Válasz
  3. Tamás
    Tamás says:

    Pont tegnap gondolkoztam ilyen szempontból Malcolm Gladwell-nek a Fordulópont című könyvén (http://static.book.hu/product_images/00/88/36/8709_tmbm_cut.jpg). Ő írja azt, hogy a nagyobb társadalmi változásokhoz (pl. egy gyüli létszámának megugrása) három féle ember kell:
    – Sokat-tudó szakértő, akit szívesen kérdeznek meg az emberek.
    – Összekötő, aki szereti az embereket, kapcsolatrendszere van.
    – Értékesítő, aki meg tudja győzni az embereket.

    Talán a misszióhoz is ez a három kell. A legtöbb pásztorban nincs meg ez a három, de talán ez nem tragédia, hiszen ezért vagyunk egy test, hogy kiegészítsük egymást.

    Sok jó tanulság van még abban a könyvben ami keresztény szemmel különösen releváns (pl. hogy 150 fő egy közösség felső határa), érdemes elolvasni.

    Válasz
    • boresit
      boresit says:

      Gladwell nálam is benne van az inspiráló TOP10-ben, rengeteget tanultam már a könyveiből, előadásaiból! Valóban kötelező minden vezetőnek, igényes lelkű embernek az összes könyve!
      :-)

      Válasz

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.