Felekezetesdi
A felekezetiség egyfajta identitást jelent illetve hordoz. A felekezeti identitásnak alapvetően két pillére van: a(egyház)történelmi múlt és a kegyességi tradíciók, valamint a meglévő intézményrendszer és szervezeti struktúra. Mindkettő egyszerre segít és akadályoz, levesz rólunk terheket, másutt viszont éppen ránk rak. Segít, mert gyökereket és kereteket ad, valamint képviseletet, közösséget, infrastruktúrális és szervezeti hátteret – ugyanakkor pont ugyanezek merevvé is tesznek. Olyasmi ez, mintha összehasonlítanánk egy kis motorcsónakot és egy lomha tankerhajót. A tankerrel messzebb lehet jutni, nagyobb a hordozóképessége, a vízkiszorítása, több ember fér el rajta – de lassan reagál, lassan halad, lomha, és sokkal több a baj vele. A motorcsónak gyors, mozgékony, de nem hosszú távra tervezték, és nincs túl nagy szállítókapacitása sem.
A felekezetekkel kapcsolatban két jelenség erősödik az egyházban.
Az egyik, hogy kezdik elveszíteni a jelentőségüket mind befelé, a gyülekezeteik felé, mind kifelé, a nem keresztények felé. Ez viszonylag új jelenség, a posztkeresztény kor hozta magával, illetve nálunk a rendszerváltozás utáni „felekezet-csinálási” őrület, amikor mindenki saját egyházat hozhatott létre. Lett is vagy háromszáz, néhány év alatt.
A „befelé” irányuló felekezeti krízis azt jelenti, hogy a kegyességi és regionális kapcsolatok erősödnek, a felekezetiek pedig a hivatalos és szervezeti kategóriába tolódnak át. Amúgy is túl sok a belviszály majd minden protestáns felekezetben, amikbe a gyülekezetek sok helyen már belefásultak, és az életkapcsolataik elsősorban azokkal erősödnek, akikkel egy életközösségben élnek (regionálisan), illetve akikkel hasonló módon élik meg a kereszténységüket (kegyességileg) – és ez egyáltalán nem biztos, hogy a felekezeten belül lesz. Egyre inkább nő a jelentősége a pásztorköröknek, a különböző kegyességi, megújulási mozgalmaknak, az egyes gyülekezetek által szervezett közös evangélizációknak, dicsőítő alkalmaknak, programoknak – és ezek egyre kevésbé a felekezeten belülre szólnak már.
Kifelé, a nem hívők felé a felekezetiség eleve kellemetlen téma. A nem hívők szemében az egyik állandó „botránykő” éppen a felekezetek egymással szembeni ellenségeskedése, ami a szemükben eleve hitelteleníti őket. A másik, hogy nem felekezetre, hanem egyrészt Istenre, Krisztusra van szükségük az embereknek, másrészt egy konkrét helyi közösségre, ahová bekacsolódhatnak. Nem történelmi múltra, tradíciókra vagy szervezeti hierarchiára, egyházi „funkcionáriusokkal”. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Ezért tűnik úgy, hogy jelenleg motorcsónakkal könnyebb missziózni, mint tankerrel…
A másik nagy problémahalmaz a felekezetesdivel jelenleg még mindig az, hogy sokkal inkább egymással háborúznak, minthogy egymással vállvetve küzdenének azért, hogy a világ jobb legyen, és minél többen megtérjenek. Erre céloztam az előbb is, hogy ezt (sajnos) látja ám mindenki, a „világ” sem vak! Felekezetek és kegyességek, teológiák háborúznak egymással, és mi már régen nem a nem test és vér elleni, hanem csak a testvér elleni csatákban harcolunk és vérzünk el. Valószínűleg sokkal többen esnek ki a gyülekezetekből a saját testvéreik, merev tradícióik, vezetőik és a gyülekezetei problémáik miatt, mint „világi” és „bűnös” kísértések miatt!
Amit mindenképpen még meg akartam jegyezni: világviszonylatban elkezdődött egy olyan jelenség, hogy a felekezetek nekikezdtek újraértékelni és újradefiniálni magukat. Nem másik identitást keresnek, hanem inkább a helyüket a világban. Mert elkezdik belátni, hogy a mai korban nem maradhatunk merevek, lassúak, nem reagálhatunk a változásokra lomhán és késve, és le kell vetnünk minden olyan terhet, amit csak kötelességtudatból, megszokásból vagy valamiféle felekezeti elvárásból hordoztunk eddig – de GÁTOLTAK a misszióban, a közösség építésében, a kortársaink elérésében. Én hiszek abban, hogy van létjogosultsága a „felekezeteknek”, mert a tradíciók és a szervezeti háttér szükséges és jó – ha jól működik. Ha nem, akkor pedig nem kidobni kell, hanem megjavítani.
A testvér elleni háborúskodásból pedig meg kell térnünk. Nincs mese, ez bűn, és amíg nem hagyjuk abba, addig nem lesz ébredés – bármit is értsünk ez alatt!
Az egyház sohasem volt felekezetekre bontva. Úgy értem, „az” Egyház sosem volt felekezetekre bontva.
Az Eklézsia sosem játszotta ezt a játékot.
A többiek meg játsszanak, amit akarnak.
Júdás 17-19: Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek azokra a beszédekre, melyeket Urunknak, a Krisztus Jézusnak apostolai eleve szóltak, mikor ezt mondták nekünk:
Az utolsó időben gúnyolódók támadnak, kik saját vágyaik után fognak járni, azaz az Istent nem félők kívánságai után.
Ők azok, akik válaszfalakat emelnek (elkülönítenek). Lelkiek, Szellem nincs náluk. (Csia ford.)
ELÉG VILÁGOS?
Kono, jó lenne, ha a gyakorlatban is megvalósulna ez, amit írsz (a látható egyházban is). Sajnos sokszor azt látom, hogy a felekezeti különbségek olyan ellenséggé tesznek keresztényeket, hogy valóban hitelét veszti az Egyház. Jó, amit Pál mond: „Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, _elszenvedvén_ egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében” (Ef 4:2-3 KÁR). Az együttélés sokszor tényleg szenvedést jelent. A Szentlélek egységét meg nem hogy nem igyekeznek megtartani, de gyakorlatilag tudatosan rombolják azt.
infaustus,
nincs láthatatlan, meg látható egyház. Csak egyház van. A kettő egy és ugyanaz.
Az ellentmondást ott lehet feloldani, h aki nem tagja a „láthatatlan” egyháznak, az nem tagja az egyháznak. Akkor sem, ha gyülekezetbe jár, vagy akármilyen közösségbe.
Akik gyűlölködnek a felekezetiség miatt, azok csak úgy szimplán nem keresztyének. Hiszen Krisztus nem tesz ilyesmit. Keresztyénnek lenni pedig annyit jelent, h olyan vagy, mint Krisztus.
> Akik gyűlölködnek a felekezetiség miatt, azok csak úgy szimplán nem keresztyének. /kono/
Vagy legalábbis nem veszik komolyan az egységre való felhívást. Ilyen ‘felekezetiségi’ konfliktust a Bibliában is látunk. Pl. amikor Péter elkülönült a pogány keresztényektől, és ezért Pál megfeddte.
Úgy értem, h nem keresztyének (=krisztusiak).
Pál megfedte Pétert,aki a galuskát aligha nyelte le,mert ezután se lettek érzelmi barátok,s csak elvi alapon igazolja Péter a páli evangéliumot,azzal enyhén koppanó széljegyzettel,hogy nehezen érthető,de igaz.Olyan rég vannak felekezetek,hogy látásom szerint drága Urunk eltűri,mint más ostobaságunkat,s hasznunkra forditja,amennyiben türelemre tud tanitani a másság iránt.Itt,köztetek érzékelem azt,hogy sokatok nem rég tért meg.(kevesebb,mint 2o éve)S azt is,hogy valamilyen felekezetet elhagyott,-indokoltan-,s csatlakozott a látásaszerinti hiteles-ebb-hez.Vagy egy pár barátjával egy vadonatúj közösségi formában él,amit még nem köt egyáltalán a parlamenti bólintás.S ezek közt és felett az egységre való törekedést reklámozzátok.Beszéljünk róla,de fogadjuk el a másikat,amig Jézus vissza nem jön,mert Neki érdemes megfelelni,s nem az egységreklámnak.
Kedves Szerző! Gondolatébresztő szövegében van egy állítás, miszerint „világviszonylatban elkezdődött egy olyan jelenség, hogy a felekezetek nekikezdtek újraértékelni és újradefiniálni magukat. Nem másik identitást keresnek, hanem inkább a helyüket a világban.” Roppantul érdekelne, hogy hol lehetne ezzel a jelenséggel kapcsolatos irodalmakat, forrásokat, esetleírásokat, stb. találni. Segítségét előre is köszönve munkájára Isten áldását kívánom!
Kedves Szentek!
Véleményem szerint az egyház egységének láthatónak kell lennie, tehát ha számít valamit Krisztus akarata, akkor nincs helye a felekezetieskedésnek. Jézus azt akarja, hogy az egyház tökéletesen tükrözze vissza az Atya és a Fiú tökéletes szerető egységét a Szentlélekben, és ez legyen a bizonyítéka annak, hogy ő a Fiú, az Isten küldöttje (vö. Jn 17,21)
Csak egy ilyen láthatóan egységes egyházra lehet igaz a Pál apostol által adatott kijelentés: az egyház az igazság alapja és erőssége (l. 1Tim 3,15), mert alapja a feje, az igazság, Jézus (l. Jn 8,32.36), és az hordozza is Krisztust (l. pl. Jn 15,1-17, Ef 3,17, stb.). Amíg az egyház láthatóan nem egy, addig az 1Tim 3,15 igazságára az Istent perbe hívó világ válasza az: „Melyik egyház?” Ha az egyház láthatóan nem egyetlen és egységes, akkor ez a kérdés abszolúte jogos, és mi máris az Isten hamis tanúinak bizonyultunk. Az 1Tim 3,15 ráadásul még az Isten házának/családjának is nevezi az egyházat. Egy családfőhöz egy család tartozik, az egy család szétszóratásban is egy, ezt tudják is egymásról a családtagok, és az idegenek és ismerősök-barátok előtt is egy családként jelennek meg. Ha egy családfő több család feje, akkor ő minimum többnejű, de biztosan parázna, és van egy családja, ami az Isten előtt és a társadalom szemében is családja, meg vannak „családjai”, amelyek az Isten törvénye szerint nem családok, de a társadalom előtt sem teljes értékű családok.
A látható egység melletti legnagyobb érv Pál apostolnak az tanítása, hogy az egyház Krisztus teste (pl. 1Kor 10,16; 12,12; Kol 1,18.24; 2,19), és hogy Krisztus az egyház feje (pl. Kol 1,18; 2,19; Ef 1,22). Józan paraszti ésszel gondolkodva egy fejhez egy test tartozik, egy testhez pedig egy fej. A Bibliában csak a tengeri vadállat nagy vörös sárkánynak (Jel 13,1; 17,3) van egynél több feje, az egyháznak nincs, nem lehet. Maradva a józan paraszti észnél, egy akár emberi, akár állati testre tekintve könnyen belátható, hogy az csak akkor egész test, ha láthatóan egyben van. Ha testrészeket találunk egymástól elszakítva, az valószínűleg nem élő test, hanem holttest, ha pedig a torzó él, akkor ezek a testrészek, tagok hiányoznak róla. Amíg egy elő test láthatóan egységes, akkor Pál apostol következetességét ismerve beláthatjuk, hogy az egyháznak, Krisztus testeként ugyanígy láthatóan egységesnek kell lennie, legyen bárhol a világon.
Így fejből sajnos többre nem futotta, de egy komolyabb lélegzetvételű írásnak nem is ez a fóruma.
Bocsánatot kérek, egy helyreigazítást kell tennem! Az 1Tim 3,15-öt rosszul idéztem. A vers szerint az egyház „az igazság oszlopa és erőssége/szilárd alapja”, nem pedig alapja és erőssége.
nem vagyok egy cseppet se meghatódva sohase attól,ha valaki elmondja az egyház 2ooo évvel ezelőtti leirását.Aztán nem mond semmit se arról,hogy jelenleg hova tartozik,s a sajátnak elfogadott közössége milyen és mennyire nyeri el az ő személyes kritikáját,vagy toleranciáját.Mert jelenlegi ismereteim szerint 2oll-t irunk,s az indiai Tamás-apostol-féle egyház,vagy az etiópiai koptok tartják a legősibb szertartásait Krisztus Földi Testének,s a legnagyobb türelemmel se lehet megállapitani róluk,hogy hasonlitanak a protestáns szemszögből megfogalmazott szentirás-szerinti egyház láttatásához.Ezért valamilyen módon alárendelhetem magam egy már létező nagycsaládú felekezethez,s minden mást tagadva,el nem tűrve ,elismertetni szeretném az én egyetlenemet.Vagy veletek összefogva kitaláljuk az igazán igazit,aminek semmivel se lesz több hitele,mint a többi 2348-nak.